portrék 16.: a váláskárosult apuka

A váláskárosult apuka korábban is el-elpottyant zöldeket, de amikor Megtörténik Vele Is, onnantól a sírig ezt a sztorit mondogatja:

A férfiakkal csúnyán elbánnak a nők és csúnyán elbánik a rendszer is. Pedig én jó ember vagyok, és szívesen nevelném a gyerekeimet.

Én is kiváló atomfizikus lennék, sőt, Nobel-díjas is. Ha annak tanultam volna! Nem az én hibám.

Ez a narratíva azt szolgálja, hogy az elvált apának ne kelljen a saját hibáival, felelősségével szembenéznie, és másokat vádolhasson. A hajléktalanságot mint olyat a nők nyakába varrja, mondván: a hajléktalanok nyolcvan százaléka férfi, és a többség válás után került az utcára. Bővebben…

túlcsordul

Tele vagyok élménnyel, alig jutok íráshoz: az elmúlt napokban egyik túláradó, legmélyebb rétegeimet is érintő behatás után jött a másik, és ez most főleg színház és lélek. Katona (Kamra) maraton, mind a négy Eszterrel és Tündével, és kettő Lőrinccel:

Péntek: Jeanne d’Arc MUST HAVE

Szombat: Berlin, Alexanderplatz

Vasárnap: A mi osztályunk MUST HAVE

Hétfő: A kaukázusi krétakör MUST HAVE

Megszeretek színészeket (Mészáros Béla, Elek Ferenc, Rujder Vivien, Tasnádi Bence), ismerőssé válik a rezdülésük. Megterhelő, sírós, színésszel összenézős pillanatok: te is, én is. Bővebben…

akik ellopták a feminizmusomat

én nagyon feminista vagyok meg minden, de ahogy néha rákezdik, hát komolyan mondom, hagyjuk már ezt

G.

Megjegyzés, a sufnituning szó használata:

innen szedte le és használgatja a szintén csodafeminista és genderfluid júzer ellenem (egész pontosan, rendkívül intelligens módon a hajviseletemre!) a sufnituning szót. Én G-től vettem, aki autós hasonlattal érvelt, hogy miért nem oké a művi nemiszerv-képzés.

*

Mindaz, amiért én már nem vagyok mozgalmi ember, nem járok tüntetni, táncolni 1200 forint/óra bébiszitterre költve utolsó tízezresemet – hanem mások eszméihez nem igazodó, vegyes ihletésű, belső ellentmondásait felismerő és azokkal foglalkozó, önkifejező blogger vagyok.

Minden gondolkodó ember találkozik az ellentmondásaival, és meghaladja néha önmagát.

És mindaz, ami miatt a hazai, magukat feministának nevező nőkben csalódtam.

ne szülj, szülésmegbánás, három gyerek után: “én nem szülnék”

Imádtam ezeket a feminista találkozókat. A gyerekeim említése trigger, de macskákról egész este folyt a szó. Bővebben…

álmot láttam, mesebelit

Vagyis, egy színdarabot. Ősbemutatót. Scherer Péter, a Nézőművészeti Kft. rakta össze a 7 nap című Eve Ainsworth-regény (Pagony kiadó) színpadi adaptációját.

http://nezomuveszeti.hu/darab/7-nap

https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/nezomuveszeti-kft-7-nap/directing-30730

Amit látunk, az hatásos, tömör, lényegretörő, megrázó, közvetlen, ripacskodásmentes, szellemes.

Kőszegi Mária és Jankovics Anna játsszák, érzékenyen, önironikusan, elevenen.

A legjobb fajta, érzékenyítő, szemléletformáló drámapedagógia újabb állomása ez a Vakság, a T, a Soha, senkinek, A gyáva, A kézmosás fontosságáról után. A bemutató a B32-ben volt, több tanárkollégám is ott volt.

Nagyon keményen bántja, alázza benne az egyik kamaszlány a másikat. Émelygek. Önkárosítás, testtel megalázás, feleségverés, gyerekbántalmazás és elhanyagolás, minden van.

Húzd be a lábad, bazmeg, szól rám a járásban a szerepe szerint Petra. Kirakom, csakazértis. (Get up, stand up, get up…)

Viszont a megoldás, a feloldás is tőlük jön. Van remény. Az élet megérteti velük, hogy ez nem jó, hogy lehet másképp, és nem lesz tragédia. Még iskolaváltás se.

Gyerekek, a szemlélők rászólnak a bántalmazóra. Mert nekik is sok. Mert működik az erkölcsi érzékük. Határt húznak. Egyetlen agresszor van, nincs közhangulat a röhögésen kívül. Őt pedig megértjük, mert látjuk a hátterét, az otthoni drámát és az érzékenységét is.

És van, aki kedveli Emmát, akinek nem számít, hogy kövér.

Felnőtt nem vonódik be, se tanár, se szülő: nem szereplői a konfliktusnak és a megoldásnak sem. A szélen lebegnek, távoliak, a maguk baja is elég nekik, a történteket nem is tudják meg. Nem kell állást foglalniuk, hatalmi szóval beavatkozniuk, nem marják egymást, nincs szó státuszról, életstílusról, az iskola hírnevéről, politikai érdekről.

Ki lehet sétálni a suliból, ha valaki nem bírja.

A bántalmazott, megalázott lány morálisan támadhatatlan, valóságos Jézus, legnagyobb hibája és legjellemzőbb vonása, hogy imádja a Pilóta kekszet.

Erkölcsi igazságtétel is van: Petra, a magabiztos bántalmazó pasija barátilag vagy tán azon túl is vonzódik a megalázott, kövér lányhoz, és dobja Petrát.

És az utolsó jelenetben egymás mellett ülnek mégis, Petra és Emma. Nem kellett felnőttnek kérdőre vonnia Petrát, nincs prédikáció. A véletlen is segítségre siet, ami az író dramaturgiájának eszköze. Meggyőződés van, jellemfejlődés és megigazulás.

A mesében. Nem Magyarországon vagyunk.

álpanasz

Elkezdtem egy szellemesnek szánt posztot, amelynek szövegszervező elve (műfaja) az álpanasz, a de szörnyű minden kikacsintása, egy peches nap címmel, a következőképpen.

Hát először is, sütött a nap, és én ennek bedőltem, sőt, dudorásztam is, mint Malacka, és agilis (tevékeny, energikus, kezdeményező) módon lefürdettem a kutyát, aki ezt utálja, és a legbecsesebb könyveimet tartalmazó polc előtt tört rá a bundakirázhatnék.

Aztán, Bővebben…

engedje el!!!!!!!!!!!!!!!!

Edzésből jöttem csütörtökön, azzal a fáradt, de nem romos, diadalhatáros-öntudatos, kemény combú érzéssel. A Szent István körút déli oldalának egyik mellékutcájában, a sarkon, behajtani tilosban és a zebrán áll keresztbe a Toyota batár, méretes sofőrje az anyósülés mellett kint, és

Bővebben…

légy nagyvonalú

Hűha… olvasom Lobstert megint (ki is raktam a főoldalra, erről van szó, ne hagyjátok ki!), és itt feszül bennem is: én legyek nagyvonalú? Ez komoly?

Micsoda elvárás ez? Mit nyomasztotok? Ez zsarolás. Bővebben…

nem műsorozni

Hanem időnként csendben maradni, belül hagyni megtörténni.

Bővebben…

radikális

Így nevezik azt, ami éles és hangos.

Én meg azt szeretném mondani, hogy sajnos, az a valami: állítás, gesztus, gondolat, ügy, nem elég átgondolt. Aki radikális, és akire ez a fajta radikalizmus erősen hat (“nagyon bólogatok”), az nem látja a saját érdekű állításokat, a vakfoltjokat, a hazabeszélést.
Nem arról van szó, hogy kellemetlen, népszerűtlen és újszerű, “erős” az, amit mondanak, hanem arról, hogy nem az igazságról beszélnek. Mellémegy mindig.

A különbségtétel nagyon fontos. Nem simulékonyság az, hogy képes vagy észrevenni: ez jól jönne nekem, igazolna engem, erős is, de ez így nagyon ciki.

Nem elég hangosnak és határozottnak lenni. Ha tisztán akarsz ítélni, gondolkodni, értelmesen érvelni, és valódi változás hozó állításokat tenni, akkor nem spórolhatod meg a valódi radikalizmus folyamatát. Ha turnézol és showműsort csinálsz az igazságodból, ez egészen biztosan el fog torzulni. Megváltozik a célja és lényege a publikus jellegtől.

Erőset a magas kultóúra mondjon (“irodalom az, ami zavarba hoz”), az elviség és a társadalmi párbeszéd nyugodt.

Bővebben…

bevált

Én azt szeretném ma mondani, csak nagyon félek, hogy dicsekvés, hogy ez az egész, amit én képviselek, a másságom, mostanában és mostanra működni látszik.

Az igazságom.

Friss, mai élményem. Bővebben…

miért haragszol?

Most megnézzük és szétszálazzuk azt a sok zavaros érzést, amit más emberek “váltanak ki belőlünk”, szóval amit átélünk meg amiken bosszankodunk, és amit ingadozó hangmagassággal mondunk róluk, amikor nem hallják.

Én is, természetesen. Bővebben…

egyben rádzúdítja

gerleéva, amint “nem bírja a véleményt”

pedig csak azt kérdezi: minek egymást direkt bántani?

Ma a szeretteid cikis húzásaira mutatok rá.

Azt hitted, minden oké, elfogadnak, lehetsz, amilyen vagy, amúgy is épp kijöttél abból, hogy gáznak érezd magad. Aztán egyszer csak egyben felemlegetnek mindent, mert ők “eddig nem akartak szólni”. Ez a manőver nagyon gyakori, és fontos, hogy átlássuk, vagy legalábbis legyenek szempontjaink a kezeléséhez.

Nagyon meg lehet döbbenni. Bővebben…

a majdnem, az majdnem semmi 2.

A tegnapi poszt folytatása.

Eleve a szavaink, jaj, istenem: megcsalás, hűtlenség, visszatérés, a házasság megmentése, bizalom, kitartás. Lefordítom: villanásnyi öröm, a lemez bé oldala, új esély és visszatáncolás, élni gyávaság, elkopás, bigottság, beletörődés. Minden egészséges, élő lélek az öröm felé törekszik, ahogy az organizmusok a fény felé. Ezen nem változtat az, hogy a háromnegyed társadalomnak, harmincöt fölött a kilencven százaléknak halott a lelke.

A szóhasználatból kiderül, hogy valaki itt késznek és elvégeztetettnek gondolt hullámzó, örökké változó állapotokat, lelkeket, helyzeteket. Negyven-ötven éveket, amelyekben az nem baj, ha befagy valakibe eleven lényege, a vitalitás és a szexualitás, ha rossz fej lesz, alkesz, játszmázó, ha másokat basztat, csak megcsalás ne legyen… vagy nagyon diszkréten, az rendben van, ugye?

És még egy, az eredeti gondolatom: a bölcs asszony, aki tudott a szeretőről, de nem balhézott. Bővebben…

mit beszéltek? 2.

2015 novemberére nyúlik vissza a történet
A tegnapi poszt folytatása, egy másik melléklettel.

Azzal, hogy azt kérték, ne vitassunk meg ilyen témákat az e-mail listán, azt akarják elérni, hogy ne legyen vita, véleménycsere egyáltalán, s amire az e-mail lista különösen alkalmas: mondandó kiérlelése, csendesek szóhoz jutni hagyása, elmélyült átolvasás. Ne kelljen jó mondatokban kiállni, vállalni, hogy mit miért csinálunk. Jó az úgy, indoklás nélkül. És ne legyen hangulat.

Akinek baja van, menjen be, keresse a tanítónőt, kérjen időpontot. Akkor mindjárt nem lesz baja.

Vagy beszéljük meg egymás között, csak szülők.

Mit beszél?

Belénk van fojtva. Ne szóljunk, ha gond van, mert megjárjuk, le leszünk hurrogva. Le vagyunk. Megkérdőjeleztük a kompetenciát. Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 28.: most haragszol?

A legutóbbi írásom:

most akkor elmesélem, nekünk milyen volt

nagy olvasottságot hozott, és heves kommentözönt váltott ki. A látható kommentet jelző szám (210) mellett a szerkesztőmben a negyvekilences szám van pirossal: ennyi be nem engedett, amúgy nagyon ostoba, elvakultan ideológiai komment is érkezett.

Mindig öröm ez egy bloggernek, és megihleti új témákra.

Az egyik amelyet törzsolvasó írt, ez áll:

Csak azt nem értem, hogy tudod ilyen hideg, részvétlen, haragvó megvetéssel odalökni, hogy “mert nem volt szerető szívű anyukátok”.

Haragvó.

A blogger haragszik. Miért haragszik? Nem szép tőle.

Eleve, egy nő, amint haragszik, ejnye.

Miközben egy agresszív, nőgyűlölő kommentre reagáltam a bejegyzéssel. Azt persze vagy szó nélkül hagyja, vagy egy mondattal elintézi: persze, azt is elítélem. Bővebben…

visszhangtalan

melléknevek sorozat 23.

fosztóképzős összetett szó

Azt mondjuk, hogy mi aztán kiszálltunk, nem igazodunk, vállaljuk a konfliktust is. Nem rángat minket többé, hogy ki mit gondol, nem abból dolgozunk és gyarapodunk, hogy ők, a világ, ama sokszor döbbenetes, kiábrándító viszonyrendszer, a hallgatás, a kéz kezet mos, az áldozathibáztatás, a gyűlölködő intolerancia, a ránézésre ítélet, a pletykás hajlam, az erkölcscsősz, élni is gyáva polgár elismer és értékel minket. Elmúltunk huszonkettő, és nem akarunk mindenképpen szeretetreméltóak lenni, mert az megalkuvás és gyengeség. Nem akarunk megfelelni, alakoskodni, nyelni, lépcsőházban mondatokat fogalmazni utólag. El se várunk, nem is nyomasztunk, nem másolunk, nem panaszlunk, nem sóvárgunk, és nem bántunk másokat. Megvan nekünk a saját. Ellenben kiállunk az elveink mellett, és nem félünk. Én például néhány év gyáva igazodás után (magyartanár létemre!) ismét csökönyösen teszek vesszőt a Szia megszólítás után, mármint a szia és a név közé. Én ezt vállalom. Bővebben…

nem ujjong, nem rinyál

Itt ez a mi gyönyörű életünk, rendszeresen elönt a hála, hogy a gyerekeim, az erdő, az a mindig-valahogy-mégis kibírása télnek, fűtésgondnak, pénzzavarnak, a csodaszép blogéletem, a legszóbb legszorosabb legértelmében legvettebb siker, pont az a fajta, független, messzire ható, amire vágytam. És az izmaim, a jó embereim, akik már tíz meg húsz éve, és az élményeim. Én már azt hittem, vége a világnak, két szárnyam messzire repült, hogy legyek így gerle, és akkor mégis valahogy minden van, és a tetejébe tejszín is.

És akkor ott állok pünkösd hétfőn az amerikai nagykövetség előtt, és az van bennem, hogy kész, én dezertálok, felmondok, kiköltözöm önmagamból, én ezt nem. Anyósomhoz megyünk épp, hárman, biciklivel, süt a nap. Egy vérbükkre látok. Ezt, hogy vérbükk, Jánostól hallottam, és akkor azt hittem, János költő. Vérbükk…! Bővebben…