harc

Azt szeretném leírni nektek ma, hogy ez az egész nem harc.

Ez a blog sem harc, pontosabban: nem azért írom, amit írok, mert valamelyik oldalon állok és valamiért küzdök. Vannak persze szempontjaim, meggyőződéseim és van értékrendem. Nő vagyok, sokféle női tapsztalattal. Voltam bántalmazott. Voltam egyedülálló, hosszasan. Anya vagyok. Voltam egyedülálló anya is. Voltam feleség. Szexusom volt görcstömeg és mitikus áradás is. Szégyenkeztem a testem miatt, majd megéltem az erejét és diadalát. Mutogattak ujjal, néztek levegőnek, voltam csodabogár, feledhetetlen figura és példa. Maradtam tiszta, és kentem össze magam önként. Folytattam improduktív játszmákat, érzelmi nyomasztásokat. Van múltja, előzménye annak, ahol most vagyok.

De nem harcolok. Kívül szeretnék lenni a harc világán, a háborús retorikán. Nem lázítok, nem vágok vissza. Inkább csak sajnálom azokat, akik annyira idegesek és olyan nagy hatású, kártékony bloggernek tartanak. Mint aki nem tudja élvezni a klasszikus zenét. Mint aki leáll egy költői képpel, egy szójátékkal vitázni.

Engem nem zavar és nem is bizonytalanít el a más vélemény, csak az agressziót és az ideerőltetést nem hagyom. Az arrogancia a probléma, az elvitatása annak, hogy én gondolhatom így, és le is írhatom. A vád, hogy én valamivel itt visszaélek.

Szólj te is, mondd te is, csináld meg te is a saját helyeden — ez az egyik, sokak által átvett kérésem a kommentelőkhöz. Tőlem ne követelj figyelmet, párbeszédet. Itt ne akard megvalósítani magad, engem kritizálgatva. Itt lehessen támadás és szankció nélkül megfogalmazni változóban lévő önmagunk. Én nem a te királyvized próbáján akarok aranynak bizonyulni, tévedés ez az igazság-kicsiszolása-a-vitában-képzet. Én már megharcoltam és kiérleltem. Amúgy is, roppantul nem vagy királyvíz.

Nem azért írom a blogot, hogy befeszülj és ide gyere felhívni a figyelmemet az érem másik oldalára, “a teljesség/tisztánlátás/a teljes kép kedvéért”, ahogy a leggörényebb trollok fogalmaznak, mintha bizony ők a teljes kép birtokában lennének. Meg akarják mutatni nekem a másik oldalt nagy okosan. Nincs másik oldal, nincsenek oldalak, és nem okosak. Ha okosak lennének, saját jogon volna olvasójuk, nem itt próbálkoznának, nem is törődnének velem.

És hát én is ugyanott nőttem fel, ahogy Lobster fogalmaz. Hányásig ismerem az erőpárti, megalkuvó, sunyin helyezkedő, passzív, nyavalygós, törleszkedő, mást hibáztató, önsajnáltató, összeesküvést gyanító kliséiteket, és én nem akarok ilyen életet. Amit mondotok, és ahogy ismételgetitek, az tuti lúzerséghez vezet. De ez nem harc ellenetek, én csak mást választottam, és tényleg érdektelen nekem az úgy maradtak világa. Azoké, akik benne is akarnak maradni. Nem nézem, nem látom, elkeserít, és nem is érdekes.

Örömöt akarok, közös, jóleső haladást, erős mondatokat, poénokat, “jé…!” élményeket. és ti, feszülők, vitakényszeresek, ezeknek a gyilkosai vagytok, és ekként nem vagytok számon tartandók, nem váltok szereplővé.

Általában is fontos, hogy ha valaki azt írja a véleményedre: ez egy faszság, vagy figyelmen kívül hagyja (“cenzúrázza”),  akkor ne sértődj meg, ne gyaníts mögöttest. Csak annyi van, hogy szerinte amit írsz, az faszság, és ő ennek nem kíván terepet, publicitást biztosítani. Ezt fogadd el, ez nem agresszió, ez az ő joga. Nem vagy elhallgattatva, és én aztán nem akarok tőled semmit. Te jöttél ide, te akartál valamit, ne feledd.

(Nem mellesleg: világos a szitu, a szabad véleménykifejtés jogát kiáltozva, mártírként hüppögve csak használod az ő felületét, basztatod, a munkáját, személyét próbálod erodálni.)

Egy ideje, amióta kigyógyultam a bántásokból, egyáltalán nem valaki-valami ellen írok. Csak róla. Amit látok, ami eszembe jut. Ami jó.

És nagyon jó. Színes, csicsergős, eleven. Mintha nem is éltem volna korábban. Nem függök és nem neheztelek. De nem kötök kompromisszumot az ügyben, akivé lettem.

A blog ötödik évében azt kérem: csak a tejszínhab jöjjön. Szigorú kellemességekkel keressen, aki akar tőlem valamit. Nem akarok mást. Nem érdekel a többi. Nem dolgom. Dolgozni szeretnék, és élni az életemet. Nem akarok a bulijaitokban részt venni.

Itt jegyzem meg viszont, hogy az erős szavak, az öntudat, a kiáltás, a “de hát engem átbasztak!”, “hogy rohadnának meg!”, “hogy az összes vérszívó rohadna meg” állapota nekünk, szerepünkbe fagyott (kényszerített) nőknek elkerülhetetlen, elemien fontos és a legfontosabb stádium. Csak később jövünk rá, hogy origó, elvárható minimum, nulla az, amit oly igen vágyott célnak hiszünk: az autonómia (emelt fő, szuverenitás, méltóság). Korábban pedig mínuszban voltunk, és normálisnak éreztük a negatív számok körét, majdnem lezuhantunk a számegyenesről. Az életünket értelmeznünk kell most, újra kell értelmeznünk a pozitív egész számok… a természetes számok körén. (Aki megírja kommentben, mi a különbség utóbbi kettő között, azt meghívom egy neszkávéra, csehszlovák típusú üveg kávéspohárban, aeroszolos növényi tejszínhabbal a tetején, három darab kockacukorral.)

Nincs harc. Se nőkért, se ügyért. Nincs csatakiáltás, induló, mozgalom. Befeszülhetsz, nem azért, nem tilos, bár nem nagyon érdekes.

És nincs nemek harca, és nincs szabadságharc sem, szerintem. Nincs harc izmusok és blogok és kommentelő közösségek közt. Volt idő, hogy meglepőek voltak, az agresszió mértéke, az állításaik. Megszoktuk, meguntuk, nincs új mondandó, a figyelmem értékes. Nem téma többé.

A párkapcsolat sem harc, és semmilyen emberi kapcsolat nem az, ne legyen az.

Ha ezt érted, akkor képes vagy másokat másokként, néha egyenesen a másságukért tisztelni. Nekem ezt is adta a konditerem, és a másféle emberek, a nem-intellektuális beszélgetések. És amennyiben (ami gyakran előfordul) zavaróan mások, akkor el tudod őket kerülni. Békésen, egyszerűen és bölcsen.

És higgyétek el, ez nem beletörődés és nem passzivitás — épp ez a nemharc, a nettó élet változtatja meg a világot. A következetes, kompromisszumtalan nemharc. Hogy akkor se leszel olyan, nem akarod azokat a kereteket, ha belegebednek és nyomnak. Nem kell olyannak lenned. Van választási lehetőséged.

Jól ismerem a válaszérvet: ez hatalom kérdése, akkor nem kell harcolni, ha van erőforrás.

De azt hidd el itt, hogy van.

 

30 thoughts on “harc

  1. Van, van, tanúsíthatom ezerrel! Ki kell szállni a harcból, fel kell kutatni magunkban a jobbik, erős énünket, és lesz ott erőforrás. Évekig harcoltam, küzdöttem, azt hittem, menni fog. Nem ment. És akkor elengedtem. De még mindig féltem. Most többen kérdezték, hogy van-e valakim, aki támogat – úgy értették, új kapcsolatom. Nincs, hanem vannak szuper barátaim, ők támogatnak, mert látják, hogy kezd visszatérni az erőm, és a szemem alatti karikák ellenére szerintük jobban nézek ki, mint tavaly ilyenkor. Megint önmagam vagyok, és lassan a haragból is kijövök, ami a lehetett-volna-házasságom gyászfolyamatában éppen van. Tudom, hogy semmi se tart örökké.

  2. Szerintem is lehet harc nélkül. En régebben azt hittem, a harc az élet kötelező része, alap norma. Ma már nem szeretnék. De arra rájöttem, hogy van olyan szféra, munka stb. ahol nem megy nélküle. Megváltozatni nem tudom. Inkább kilépek ezekből.
    A tárasadalmi norma szerint ez gyengeség. Szerintem nem az.

  3. Van pár szó, amit nagyon szeretek tőled, ahogy használod: erodálni valakit, nettó élet, nettó ember.

    És hogy szóhoz jut a van választás elv. A “sajnos ez van, nem lehet mit tenni” mentalitástól muszájkabátot lehet kapni. És főleg attól, hogy megmagyarázzák! És az is teret nyer, hogy van, amikor önvédelemből megyek el helyzetekből, önvédelemből nem megyek bele, és ez nem lenézendő, nem menekülés. Belátni, hogy azzal nincs dolgom, és nem is akarom, hogy legyen.

    A figyelem értékessége több fronton (pf, harcias hasonlat) is érdekes: amit beengedek, az a neuroplaszticitás miatt hat rám, minél gyakrabban, annál jobban. És már ezért sem mindegy, milyen honlapokat látogatok, milyen könyveket olvasok, milyen filmeket nézek meg, kikkel érintkezem, milyen témák vesznek körbe, hova megyek el, miket élek át. És így az Fb üzenőfalamon sem mindegy, forró témák esetén ki mit áraszt, minek használja (egyáltalán, hogy használja!) a profilom felületét.

    • “És már ezért sem mindegy, milyen honlapokat látogatok, milyen könyveket olvasok, milyen filmeket nézek meg, kikkel érintkezem, milyen témák vesznek körbe, hova megyek el, miket élek át.”
      Ez tök fontos.

  4. Ha megmondom a királyvíz hány százalék salétrom és sósavat tartalmaz mit kapok? Észre veszem ám ezeket! Jó kis hasonlatok. választóvíz ilyesmi..
    azzal lehet ám fröcsögni. (dedikálást szeretnék majd a könyvembe) ám!

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s