hogyan lettem úrinő

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 2.

és magyaróra

és karriertanácsadás

Elit, budai, felső-középosztálybeli…! Én!

Engem ez annyira megdöbbentett. Rögtön csekkoltam: nem laktunk fűtve öt szobát, nincsenek a falon havas tájak, meztelen nők meg almafák. Nem éltünk lazacon, nem ültünk langyos vízben, nem borongtunk, hogy mások mennyire nyomorognak. Itt a megfejtés, meg itt. Viszont nem is harc az élet, csak úgy tesszük a dolgunkat, de nem nagyon. Nincs nagyravágyás. Praktikus, de nem materiális anya. Apám kifejezetten spirituális, ül és mereng (na, ilyen szépet sem írtam még róla).

Hogy a picsába lettem én felső-középosztálybeli?

Kinek mi. Social box is in the eye of the beholder, ahogy Roussoe, a híres holland festő írja. Neveztek már a blog alapján prolinak is.

Pedig én a fogalmat sem ismerem, a családomban nem volt használatban, nem volt származás alapján gyanakvás, olyan se, hogy kik a rendes emberek. Semmi világi helyezkedés, karrierizmus se. Egyszer minimális erdélyezés, de nagy, ám általános jóság volt. Anyám odavolt, hogy Magyarország, Melocco Miklós, Viktor, békemenet, de ideologikusan nem volt nagymagyar (ezért volt igazi poén a cápahús), se múltba révedő, inkább populizmusra fogékony, tekintélytisztelő. Az erdélyezés az volt, hogy ha egy doktornő könnyen ívelt fel frissen áttelepülve, azt szóvá tette azért.

Köpenyben járó egyenlőségre emlékszem, valószínűleg naiv vagyok. Én nem értem ezt az egészet, tehát a szempontot se. Ez mind a szülőktől jön. (G. hallott ilyen vicces kategóriákat otthon: Gerbeaud-banya, mondta, mikor láttunk egyet, bőrkesztyű, ondola, öleb ölben. Szórakoztató volt.)

Nem értem azt sem, amikor mentegetőzik valaki, hogy ő proli. Én kultúrfinnyogó sem vagyok, engem csak a harsány, tolakodó butaság irritál, a műveletlenséggel hivalkodó kompenzálók. Meg a létező analfabétizmus. Ha valaki nyilvánvaló metaforát nem ért, vagy félreolvas egy szót mint betűsort, és azért nem érti. (És akik leírják facebookkommentben: ÚGY OLVASTAM, HOGY /félreolvasás, hihihi/, szerintem ez kurva kínos. Az olvasás alapskill, ingyen lehet gyakorolni.)

Csak az volt világos, hogy tanulni, értelmiségivé válni teljesítmény – a dédapáimnak, tehát nem nekem kellett megcsinálni, mi itt elolvasgatunk, -docenskedünk, de pénzünk nem lesz.

Senki nem nézte ezt a nyolcvanas években. Kilencventől értelme sem volt. Táűrsadalmi vakság. Otthon a kádárista szóhasználat tabu volt, avagy ismeretlen. Voltak ugyan újgazdagok, de a suliban sem néztük. Vagy naiv voltam? De értelmiségi sem volt a közeg, egyenlőnek tűntek az emberek, volt pár vállalkozó, de se nagyzolás, se nyomor nem volt. Az én kis magányos titkom volt, hogy olvasok, értem a világot, betű, szó lenyűgöz (és teljesen véletlenül kerültem szabadságot tisztelő ÉS elit gimnáziumba).

Így értékeli a blogomat és olvasóit a szemétkedő. Valakinek érzékeny a prolitéma, és projektál:

Mások a privilégiumaimra figyelmeztetnek, mert nem olvasták a Bovarynét vagy kövérek, vagy megtetszett nekik a napszemüvegem. Check your privileges, és engedd a nékülözőlnek, hogy széttépjenek:

Ezt a privilégiumozást meg normativitás-számonkérést azok nyomják, akiket zavar a teljesítmény, az öröm. SOHA ne mentegetőzz, ha jó vagy valamiben, ha örömöd van, ha büszke vagy, ha van valamid, hanem élvezd.

Kurva vicceseket írtak. Mai szemmel meg végképp. Írok gyanútlanul, erre, mintha őket személyesen sértettem volna meg, bizonygatják arasznyi e-mailben, hogy milyen vagyok és ők aztán leszarnak engem nem törődnek velem.

Én mindent elhiszek, ami írva vagyon, így lettem író, ezért vagyok mindig a szövegek énjével empatikus. És nem értettem. Aztán megértem, és akkor felszabadultan nevetek.

Egy súlyosan frusztrált, emberi kapcsolatokkal küszködő, figyeleméhes, perspektívátlan férfi taksálgatja az életemet, önmagát és esélyeit a nőkkel, ezt kompenzálandó balos tulajdonneveket fitogtat. Nyilvános tartalom. Vagy ő. Épp kielemzem, mitől durván szexista a pénzhajhászó LifeTilt (aki nagy kegyesen otthon marad a gyerekkel pár napra). Neki meg beakad az edzés, mert dagadt. Semmit nem írtam a hátteremről. 22 éves egyetemista, nagyon balos, de közben nőgyűlölő:Ez az, amitől köpni-nyelni sem tudtam:

Mennyire kell műveletlennek lenni, ráadásul a kódokat is tévesen olvasni, hogy én, aki rongyokban biciklizett a hegyre a zúzmarában nyolcvanezerért elipszilonokat dorgálni, SZNOBnak és ÚRINŐNEK tűnjek?…

Sznob az, aki nem érti, csak hirdeti.

A részlet mutatja azt is, hogy a tranzíció előtt álló férfi milyen fantáziákat dédelget, ami aztán nem jön be, és akkor a világ a hibás, természetesen. Nem értettem. Vágyalapú élet. Felöltik mások életét, nemét, legsajátabb élményeit, mint valami jelmezt. Az irigység mint életforma. Női nick volt. Évekkel később jöttem rá, hogy ő… egy csávó, és a nőiségről való fantáziája része voltam. (A szörnyszülött szó erre utal.) Ez megy, nők elleni keserűség, amiért ők nem lehetnek nők. És kifele megfelelés, kapaszkodók, tekintélyszemélyek.

Nem, “Zsófia”, te nem lehettél volna én. Én pedig nem vagyok úrinő. (Viszont ez érdekes, hogy kik, miért és milyen élethelyzetekből tapadtak Gumiszobára.)

Van, hogy még áttételesebben derül ki, minek néz engem az, aki ostoba, agresszív és irigy. Állatvédő-embergyűlölő Krisztián, aki előbb neheztel, hogy Buda, villa:

…aztán “kap infókat”, azonnal megkeresik a rajongóim:

…és innen derül ki, mik vannak a fejében és lelkében. Kéjjel mocskol, feltűnően sokat emlegeti a javakat.

Mint a gyönyörű Zsuzsi, utolsó példánk, aki megkérdi mosolyogva, hova járok edzőterembe, aztán e-mailben őrjöng ezen. Meg akar fejteni, neki joga van mindent tudni, elhelyezni, jár a szeme. Szívtelen ribanc, a szíve helyén férgek, soha nem szeretett senkit. 2012 októberében itt volt nálunk. “Nem tudod, hol lehet ismerkedni? Valami jó pasit? de nekem nem kell ám hatvanöt éves!”, rikkantotta… miközben, mint valami filmben, János, édes János, a jellem, kellem, szellem, kemógyötrötten épp átcsoszogott a színen. Ég a pofám, hogy beengedtem ide.

A munkanélküli, eltartott, lusta nő előbb vetít egy nagyot: őt felfedezték ám. Hát olyan szépet mutattak neki abban az irodában, keményet és szőröset… Hogy lehet ilyen buta valaki? Ami még döbbenetesebb: életem apró tényeit megfigyelgette, másokkal taglalta, és ezt nem szégyelli. Próbál megfejteni, hogy én akkor MENŐ, GAZDAG vagyok, vagy HAZUDOK és CSÓRÓ és akkor nem zavarom annyira. Mert a saját élete nagyon.

 

Micsoda hiány. Én ezzel a lelkesen kapcsolódó csajjal soha nem voltam inkorrekt, a Jánosnak való beszólás után se.

A durva, hogy a proli is, a felső-középosztály is dehonesztálásként íródik le: az én teljesítményem nem számít, hiszen privilégium, illetve hiába töröm magam, csak proli vagyok.

Mint valami szegény rokon, Buda legdrágább utcájában lakom, az igazán gazdag-tüchtig szomszédom le is néz. Fölülről röhögöm ki, mert ilyen értékrendet hozok: nem a pénz számít., hanem a lélek meg az agy. Teljesen naivul fejeztem ki magam, beszéltem javakról. Soha nem gondoltam, hogy az Illy fáj valakinek, hogy annyi tartás és önállóság, önbecsülés! nincs bennük, hogy kávét, ruhát, nyaralást ne nézegessenek le másokról, hanem kitalálják a magukét.

Nem is én vagyok itt a lényeg, hanem ők. El akar helyezni, mert nem látott még ilyet.

Lehet, hogy minden gonoszkodás és feszültség ebből fakad? Hogy nem tud bedobozolni? Pedig tudja az életem tényeit. Most akkor gazdag vagy vagy szegény? Mikor hazudtam? (És mi a film vége?)

A privilégium, ezt is hagyjuk már. Nem mások ellen jó nekem, nem nyomlak el azzal, ha művelt vagyok vagy edzek, oldjátok meg az életeteket. Az egész fóbozásnak (mikroagressziók, privilégium, kireksztés, gyűlölet…) semmi köze a társadalmi igazságossághoz, csak cenzorkodásra alkalmas. Leugatni azt, aki jobb.

És akkor elhelyezem magam. Társadalmilag nem vagyok markáns, értékválasztásaim nem azonosak a diplomás, gyermeket nevelő negyvenes nők tipikus döntéseivel. Alsó-középosztálybeli vagyok, hátrányos helyzetű, de nem sír a szám, nem játszom áldozatot, mert tökéletesen ambíciótlan vagyok minden téren, karrierben és anyagilag is.

Nem érdekel. A zsiráfos leggingsemnek úgy örülök, mint egy nyolcéves. Ezért nem értik. És  azért nem sírok, mert jó életem van. Nem rekedtem meg, azt csinálom, amit szeretek, a szellemem öntudatot ad, és szabad vagyok. Örökölni most fogok először. A tőkém annyi, hogy négyévesen már írtam. Hogy nem kúrogattam meg iszogattam el a huszonéveimet, hanem tanultam és dolgoztam. A tőkém az, hogy okosnak tartanak, szenvedélyesen beszélgetünk az összes barátommal agyas témákról. És ez nem helytállás meg seggelés meg kivagyiság meg diplomahalmozás, hanem lelkes öröm és kíváncsiság és gejzír.

A családom a nemzet napszámosai, fűtetlen szobában látásról vakulásig egyetemi diploma, elképzelhetetlen puritanizmus, filléres kaják. Semmi protekció, szívességek, kapcsolatok sincsenek. Előnnyé vált hátrány, hogy gyerekkoromban se volt tévé, kocsi, és most sincs. Olvasni voltam kénytelen. Lőrinc is így lett művelt, 16 évesen lett csak Galaxyja. Én nagyon sokat voltam egyedül. Volt erdő, hegy, kutya, könyvtár, tűfilc, spirálfüzet. Amim van, magamnak teremtettem, jártam ki, találtam ki, a híres férjeim kapcsolatait nem használtam. (Közös jegy: törekvő, nem túl gazdag, történelemsújtotta nagy elmék, lexikonszócikk-nevek vannak mindhármunk ősei közt, akik amúgy teljesen máshonnan jöttek.)

Na, ez vagyok. És akkor mi van? Miért támadnak a társadalmi boxokkal?

Az a baja, hogy nem érti a mondatot. Kognitíve.

Az a baja, hogy nincs csaja és neten rajong-sóvárog, de negatívban nyomja.

Az a baja, hogy nem olvas és nem jár színházba, erre igénye sincs, ezért neki meglepő és szorongató, amiket kultúráról írok.

Az a baja, hogy pizzát zabál a tévé előtt, nem tud nemet mondani arra, amit a közegében csinálni szokás. Nem jött rá, hogy ő választja a közegét, a neten mindenképp, de az életben is. És dönt arról, mit tart izgalmasnak, és hogy ez tud változni, csak az meló. A tévé elől nincs visszaút.

Olyanok kutakodtak a blogbevétel után, akik nem olvastak soha irodalmat, nem fejlesztették a magyaros és az írós képességeiket, és semmit, és csak várták, meg mondogatták, hogy ők mekkora írók, milyen kreatívak és micsoda igazságtalanság, hogy nem ők a sztárok.

Vagy egyszerűen lusták edzeni.

Azon vannak kiakadva, hogy miket olvasok, nézek, edzek – azt csak ráérősek, gazdagék szokták! Hát ne már.

Azt csinálsz, amit akarsz, te is. Csak neked üres az agyad. Ha leülnél ugyanaz elé a net elé, és odafigyelnél arra, amit olvasol. Írnál kézzel ötezer oldalt, géppel négymillió karaktert és nem követelnéd azonnal a visszajelzést, nem imádnád magad előre. Hagynád a tévét meg a streamet, könyvet meg színházjegyet vennél és oda is figyelnél. Tinglitangli torna helyett ködben terepfutás, büdös, fogatlan csávók mellett klasszik súlyemelés. Egyszer megszenvednél egy emberi történetet, egymást tennétek jobbá, a tiszta szeműek. Egyszer nem férfiak pénzéből vagy facebookos különcködésből képzelnéd el magad…

Érdekel ez így? Dániel? Zsuzsi? Zsófi? Angéla?

Most már mindegy, az is igaz. Így lettél facebookon nyávogó idegroncs meg órabéres takarító.

Ja, meg Villő, aki figyelget és copycatel. Valaha tetszett neki, ahogy élek, amiket mondok, és most azzal nyomakoiki, hogy “háhá, nekem meg van x fizetésem és y tengerparton nyaraltam”? A parvenü fitogtatásnál “én bezzeg” nincsen cikibb.

Hogy ki vagyok, azt onnan tudom, hogy akik jól ismernek, akikkel közös agyi, érzelmi világom van, azok mit mondanak rám, mit szeretnek bennem.

És okosnak érezzük magunkat, mindennemű radnótiba-jártam finnyásság nélkül is.

2 thoughts on “hogyan lettem úrinő

  1. Az jutott eszembe egy online osztálytalálkozó kapcsán, hogy ez a fajta zsebben turkálós prolizás, úrinőzés a frustrált kispolgárság hangja, felfelé nyal, lefelé tapos, de minimum irigykedik a nagyobb szabadságra. Egy évfolyamtàrsnőm minden keserűség nélkül kezdte úgy a beszámolóját, hogy ő kispolgári életet szeretett volna, és így is lett, kisváros, két gyerek, évtizedek egy munkahelyen, egy (második) házasságban. Nagyon tetszett, hogy vállalni tudta ezt a kispolgáriságot, de sokan nem ilyen tudatosak vagy elégedettek a sorsukkal meg a választásaikkal.
    Meg eszembe jutott Eliza Doolittle apjának monológja a Pygmalionból, ahol felkapaszkodva visszasírja a lumpenproletárság szabadságát a kispolgári bedzorítottsággal szemben…
    Meg a klasszikus angol sitcomok a társadalmi osztályokról, ahol nemcsak a jövedelem meg a tulajdon választja el ezeket, hanem a fogyasztási szokások meg értékrend, a kikhez igazodjunk, kikhez akarunk tartozni, kiktől akarunk elkülönülni (keeping Up Appearances). Az angoloknál ugyanakkor nagyobb hagyománya van annak, hogy valaki különc legyen tàrsadalmi osztálytól függetlenül is, és legalább az életmódjával kilógjon a sorból, ne utálják érte annyira látványosan, mint nálunk, ahol “úri hóbortként” is nehezen tolerálja a többség…

    Kedvelés

  2. A legalsó e-mail szerzőjétől elolvastam az összes e-mail váltást.
    A nálunk tett látogatása és Jánosra való ocsmány, mustrágató beszólása után is ontotta a svédasztalként elképzelt élet megnyilvánulásait, terveit, “mi kéne a másvaléaki életéből, aki velem ellentétben tudja, ki ő és mit akar” attitűddel. Kéthetente írta, kivel ismerkedett meg, milyen állást ajánlottak neki, nagyzoló leírások toronyházakról, híres emberekről és fizetésekről (szakma nélkül, egyetemistaként 37 évesen, 2013-ban: 200 ezer nettó, az semmi!). Soha egyikből se lett semmi. És már tényleg elhagyja a pasiját, aki eltartja, de nem bírja, csalja, de imádja, és kényezteti. Lebuktam töröld 86 kommentemet! Friss özvegynek kéjes részletezgetés, hogy melyik pasinak milyen teste van, milyen vágykeltőek ezek a férfiak.

    Nem értettem.

    Bosszantotta a létezésem őt, mutatta vadul, neki mije van. Kurvasága, az. Tőkének felfogott kinézete.
    Komolyan mondom, Vllőnél is aljasabban nyomta.
    Az én szerelmeim lecsekkolása, finnyogás, “pasikon nem fogunk összeveszni”.
    Célponttá tett, körülöttem forgott. Zavarta, hogy tehetséges vagyok. Taksálgatta, miből élek…
    És pénzt kért tőlem.

    Sugárban hányok. Remélem, kiszáradt és belebukott a manipulálgatásaiba, folyondárságába azóta.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.