hogyan lettem úrinő

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 2.

és magyaróra

és karriertanácsadás

Elit, budai, felső-középosztálybeli…! Én!

Engem ez annyira megdöbbentett. Rögtön csekkoltam: nem laktunk fűtve öt szobát, nincsenek a falon havas tájak, meztelen nők meg almafák. Nem éltünk lazacon, nem ültünk langyos vízben, nem borongtunk, hogy mások mennyire nyomorognak. Itt a megfejtés, meg itt. Viszont nem is harc az élet, csak úgy tesszük a dolgunkat, de nem nagyon. Nincs nagyravágyás. Praktikus, de nem materiális anya. Apám kifejezetten spirituális, ül és mereng (na, ilyen szépet sem írtam még róla).

Hogy a picsába lettem én felső-középosztálybeli?

Kinek mi. Social box is in the eye of the beholder, ahogy Roussoe, a híres holland festő írja. Neveztek már a blog alapján prolinak is.

Pedig én a fogalmat sem ismerem, a családomban nem volt használatban, nem volt származás alapján gyanakvás, olyan se, hogy kik a rendes emberek. Semmi világi helyezkedés, karrierizmus se. Egyszer minimális erdélyezés, de nagy, ám általános jóság volt. Anyám odavolt, hogy Magyarország, Melocco Miklós, Viktor, békemenet, de ideologikusan nem volt nagymagyar (ezért volt igazi poén a cápahús), se múltba révedő, inkább populizmusra fogékony, tekintélytisztelő. Az erdélyezés az volt, hogy ha egy doktornő könnyen ívelt fel frissen áttelepülve, azt szóvá tette azért.

Köpenyben járó egyenlőségre emlékszem, valószínűleg naiv vagyok. Én nem értem ezt az egészet, tehát a szempontot se. Ez mind a szülőktől jön. (G. hallott ilyen vicces kategóriákat otthon: Gerbeaud-banya, mondta, mikor láttunk egyet, bőrkesztyű, ondola, öleb ölben. Szórakoztató volt.)

Nem értem azt sem, amikor mentegetőzik valaki, hogy ő proli. Én kultúrfinnyogó sem vagyok, engem csak a harsány, tolakodó butaság irritál, a műveletlenséggel hivalkodó kompenzálók. Meg a létező analfabétizmus. Ha valaki nyilvánvaló metaforát nem ért, vagy félreolvas egy szót mint betűsort, és azért nem érti. (És akik leírják facebookkommentben: ÚGY OLVASTAM, HOGY /félreolvasás, hihihi/, szerintem ez kurva kínos. Az olvasás alapskill, ingyen lehet gyakorolni.)

Csak az volt világos, hogy tanulni, értelmiségivé válni teljesítmény – a dédapáimnak, tehát nem nekem kellett megcsinálni, mi itt elolvasgatunk, -docenskedünk, de pénzünk nem lesz.

Senki nem nézte ezt a nyolcvanas években. Kilencventől értelme sem volt. Táűrsadalmi vakság. Otthon a kádárista szóhasználat tabu volt, avagy ismeretlen. Voltak ugyan újgazdagok, de a suliban sem néztük. Vagy naiv voltam? De értelmiségi sem volt a közeg, egyenlőnek tűntek az emberek, volt pár vállalkozó, de se nagyzolás, se nyomor nem volt. Az én kis magányos titkom volt, hogy olvasok, értem a világot, betű, szó lenyűgöz (és teljesen véletlenül kerültem szabadságot tisztelő ÉS elit gimnáziumba).

Így értékeli a blogomat és olvasóit a szemétkedő. Valakinek érzékeny a prolitéma, és projektál:

Mások a privilégiumaimra figyelmeztetnek, mert nem olvasták a Bovarynét vagy kövérek, vagy megtetszett nekik a napszemüvegem. Check your privileges, és engedd a nékülözőlnek, hogy széttépjenek:

Ezt a privilégiumozást meg normativitás-számonkérést azok nyomják, akiket zavar a teljesítmény, az öröm. SOHA ne mentegetőzz, ha jó vagy valamiben, ha örömöd van, ha büszke vagy, ha van valamid, hanem élvezd.

Kurva vicceseket írtak. Mai szemmel meg végképp. Írok gyanútlanul, erre, mintha őket személyesen sértettem volna meg, bizonygatják arasznyi e-mailben, hogy milyen vagyok és ők aztán leszarnak engem nem törődnek velem.

Én mindent elhiszek, ami írva vagyon, így lettem író, ezért vagyok mindig a szövegek énjével empatikus. És nem értettem. Aztán megértem, és akkor felszabadultan nevetek.

Egy súlyosan frusztrált, emberi kapcsolatokkal küszködő, figyeleméhes, perspektívátlan férfi taksálgatja az életemet, önmagát és esélyeit a nőkkel, ezt kompenzálandó balos tulajdonneveket fitogtat. Nyilvános tartalom. Vagy ő. Épp kielemzem, mitől durván szexista a pénzhajhászó LifeTilt (aki nagy kegyesen otthon marad a gyerekkel pár napra). Neki meg beakad az edzés, mert dagadt. Semmit nem írtam a hátteremről. 22 éves egyetemista, nagyon balos, de közben nőgyűlölő:Ez az, amitől köpni-nyelni sem tudtam:

Mennyire kell műveletlennek lenni, ráadásul a kódokat is tévesen olvasni, hogy én, aki rongyokban biciklizett a hegyre a zúzmarában nyolcvanezerért elipszilonokat dorgálni, SZNOBnak és ÚRINŐNEK tűnjek?…

Sznob az, aki nem érti, csak hirdeti.

A részlet mutatja azt is, hogy a tranzíció előtt álló férfi milyen fantáziákat dédelget, ami aztán nem jön be, és akkor a világ a hibás, természetesen. Nem értettem. Vágyalapú élet. Felöltik mások életét, nemét, legsajátabb élményeit, mint valami jelmezt. Az irigység mint életforma. Női nick volt. Évekkel később jöttem rá, hogy ő… egy csávó, és a nőiségről való fantáziája része voltam. (A szörnyszülött szó erre utal.) Ez megy, nők elleni keserűség, amiért ők nem lehetnek nők. És kifele megfelelés, kapaszkodók, tekintélyszemélyek.

Nem, “Zsófia”, te nem lehettél volna én. Én pedig nem vagyok úrinő. (Viszont ez érdekes, hogy kik, miért és milyen élethelyzetekből tapadtak Gumiszobára.)

Van, hogy még áttételesebben derül ki, minek néz engem az, aki ostoba, agresszív és irigy. Állatvédő-embergyűlölő Krisztián, aki előbb neheztel, hogy Buda, villa:

…aztán “kap infókat”, azonnal megkeresik a rajongóim:

…és innen derül ki, mik vannak a fejében és lelkében. Kéjjel mocskol, feltűnően sokat emlegeti a javakat.

Mint a gyönyörű Zsuzsi, utolsó példánk, aki megkérdi mosolyogva, hova járok edzőterembe, aztán e-mailben őrjöng ezen. Meg akar fejteni, neki joga van mindent tudni, elhelyezni, jár a szeme. Szívtelen ribanc, a szíve helyén férgek, soha nem szeretett senkit. 2012 októberében itt volt nálunk. “Nem tudod, hol lehet ismerkedni? Valami jó pasit? de nekem nem kell ám hatvanöt éves!”, rikkantotta… miközben, mint valami filmben, János, édes János, a jellem, kellem, szellem, kemógyötrötten épp átcsoszogott a színen. Ég a pofám, hogy beengedtem ide.

A munkanélküli, eltartott, lusta nő előbb vetít egy nagyot: őt felfedezték ám. Hát olyan szépet mutattak neki abban az irodában, keményet és szőröset… Hogy lehet ilyen buta valaki? Ami még döbbenetesebb: életem apró tényeit megfigyelgette, másokkal taglalta, és ezt nem szégyelli. Próbál megfejteni, hogy én akkor MENŐ, GAZDAG vagyok, vagy HAZUDOK és CSÓRÓ és akkor nem zavarom annyira. Mert a saját élete nagyon.

 

Micsoda hiány. Én ezzel a lelkesen kapcsolódó csajjal soha nem voltam inkorrekt, a Jánosnak való beszólás után se.

A durva, hogy a proli is, a felső-középosztály is dehonesztálásként íródik le: az én teljesítményem nem számít, hiszen privilégium, illetve hiába töröm magam, csak proli vagyok.

Mint valami szegény rokon, Buda legdrágább utcájában lakom, az igazán gazdag-tüchtig szomszédom le is néz. Fölülről röhögöm ki, mert ilyen értékrendet hozok: nem a pénz számít., hanem a lélek meg az agy. Teljesen naivul fejeztem ki magam, beszéltem javakról. Soha nem gondoltam, hogy az Illy fáj valakinek, hogy annyi tartás és önállóság, önbecsülés! nincs bennük, hogy kávét, ruhát, nyaralást ne nézegessenek le másokról, hanem kitalálják a magukét.

Nem is én vagyok itt a lényeg, hanem ők. El akar helyezni, mert nem látott még ilyet.

Lehet, hogy minden gonoszkodás és feszültség ebből fakad? Hogy nem tud bedobozolni? Pedig tudja az életem tényeit. Most akkor gazdag vagy vagy szegény? Mikor hazudtam? (És mi a film vége?)

A privilégium, ezt is hagyjuk már. Nem mások ellen jó nekem, nem nyomlak el azzal, ha művelt vagyok vagy edzek, oldjátok meg az életeteket. Az egész fóbozásnak (mikroagressziók, privilégium, kireksztés, gyűlölet…) semmi köze a társadalmi igazságossághoz, csak cenzorkodásra alkalmas. Leugatni azt, aki jobb.

És akkor elhelyezem magam. Társadalmilag nem vagyok markáns, értékválasztásaim nem azonosak a diplomás, gyermeket nevelő negyvenes nők tipikus döntéseivel. Alsó-középosztálybeli vagyok, hátrányos helyzetű, de nem sír a szám, nem játszom áldozatot, mert tökéletesen ambíciótlan vagyok minden téren, karrierben és anyagilag is.

Nem érdekel. A zsiráfos leggingsemnek úgy örülök, mint egy nyolcéves. Ezért nem értik. És  azért nem sírok, mert jó életem van. Nem rekedtem meg, azt csinálom, amit szeretek, a szellemem öntudatot ad, és szabad vagyok. Örökölni most fogok először. A tőkém annyi, hogy négyévesen már írtam. Hogy nem kúrogattam meg iszogattam el a huszonéveimet, hanem tanultam és dolgoztam. A tőkém az, hogy okosnak tartanak, szenvedélyesen beszélgetünk az összes barátommal agyas témákról. És ez nem helytállás meg seggelés meg kivagyiság meg diplomahalmozás, hanem lelkes öröm és kíváncsiság és gejzír.

A családom a nemzet napszámosai, fűtetlen szobában látásról vakulásig egyetemi diploma, elképzelhetetlen puritanizmus, filléres kaják. Semmi protekció, szívességek, kapcsolatok sincsenek. Előnnyé vált hátrány, hogy gyerekkoromban se volt tévé, kocsi, és most sincs. Olvasni voltam kénytelen. Lőrinc is így lett művelt, 16 évesen lett csak Galaxyja. Én nagyon sokat voltam egyedül. Volt erdő, hegy, kutya, könyvtár, tűfilc, spirálfüzet. Amim van, magamnak teremtettem, jártam ki, találtam ki, a híres férjeim kapcsolatait nem használtam. (Közös jegy: törekvő, nem túl gazdag, történelemsújtotta nagy elmék, lexikonszócikk-nevek vannak mindhármunk ősei közt, akik amúgy teljesen máshonnan jöttek.)

Na, ez vagyok. És akkor mi van? Miért támadnak a társadalmi boxokkal?

Az a baja, hogy nem érti a mondatot. Kognitíve.

Az a baja, hogy nincs csaja és neten rajong-sóvárog, de negatívban nyomja.

Az a baja, hogy nem olvas és nem jár színházba, erre igénye sincs, ezért neki meglepő és szorongató, amiket kultúráról írok.

Az a baja, hogy pizzát zabál a tévé előtt, nem tud nemet mondani arra, amit a közegében csinálni szokás. Nem jött rá, hogy ő választja a közegét, a neten mindenképp, de az életben is. És dönt arról, mit tart izgalmasnak, és hogy ez tud változni, csak az meló. A tévé elől nincs visszaút.

Olyanok kutakodtak a blogbevétel után, akik nem olvastak soha irodalmat, nem fejlesztették a magyaros és az írós képességeiket, és semmit, és csak várták, meg mondogatták, hogy ők mekkora írók, milyen kreatívak és micsoda igazságtalanság, hogy nem ők a sztárok.

Vagy egyszerűen lusták edzeni.

Azon vannak kiakadva, hogy miket olvasok, nézek, edzek – azt csak ráérősek, gazdagék szokták! Hát ne már.

Azt csinálsz, amit akarsz, te is. Csak neked üres az agyad. Ha leülnél ugyanaz elé a net elé, és odafigyelnél arra, amit olvasol. Írnál kézzel ötezer oldalt, géppel négymillió karaktert és nem követelnéd azonnal a visszajelzést, nem imádnád magad előre. Hagynád a tévét meg a streamet, könyvet meg színházjegyet vennél és oda is figyelnél. Tinglitangli torna helyett ködben terepfutás, büdös, fogatlan csávók mellett klasszik súlyemelés. Egyszer megszenvednél egy emberi történetet, egymást tennétek jobbá, a tiszta szeműek. Egyszer nem férfiak pénzéből vagy facebookos különcködésből képzelnéd el magad…

Érdekel ez így? Dániel? Zsuzsi? Zsófi? Angéla?

Most már mindegy, az is igaz. Így lettél facebookon nyávogó idegroncs meg órabéres takarító.

Ja, meg Villő, aki figyelget és copycatel. Valaha tetszett neki, ahogy élek, amiket mondok, és most azzal nyomakoiki, hogy “háhá, nekem meg van x fizetésem és y tengerparton nyaraltam”? A parvenü fitogtatásnál “én bezzeg” nincsen cikibb.

Hogy ki vagyok, azt onnan tudom, hogy akik jól ismernek, akikkel közös agyi, érzelmi világom van, azok mit mondanak rám, mit szeretnek bennem.

És okosnak érezzük magunkat, mindennemű radnótiba-jártam finnyásság nélkül is.

18 thoughts on “hogyan lettem úrinő

  1. Az jutott eszembe egy online osztálytalálkozó kapcsán, hogy ez a fajta zsebben turkálós prolizás, úrinőzés a frustrált kispolgárság hangja, felfelé nyal, lefelé tapos, de minimum irigykedik a nagyobb szabadságra. Egy évfolyamtàrsnőm minden keserűség nélkül kezdte úgy a beszámolóját, hogy ő kispolgári életet szeretett volna, és így is lett, kisváros, két gyerek, évtizedek egy munkahelyen, egy (második) házasságban. Nagyon tetszett, hogy vállalni tudta ezt a kispolgáriságot, de sokan nem ilyen tudatosak vagy elégedettek a sorsukkal meg a választásaikkal.
    Meg eszembe jutott Eliza Doolittle apjának monológja a Pygmalionból, ahol felkapaszkodva visszasírja a lumpenproletárság szabadságát a kispolgári bedzorítottsággal szemben…
    Meg a klasszikus angol sitcomok a társadalmi osztályokról, ahol nemcsak a jövedelem meg a tulajdon választja el ezeket, hanem a fogyasztási szokások meg értékrend, a kikhez igazodjunk, kikhez akarunk tartozni, kiktől akarunk elkülönülni (keeping Up Appearances). Az angoloknál ugyanakkor nagyobb hagyománya van annak, hogy valaki különc legyen tàrsadalmi osztálytól függetlenül is, és legalább az életmódjával kilógjon a sorból, ne utálják érte annyira látványosan, mint nálunk, ahol “úri hóbortként” is nehezen tolerálja a többség…

    Kedvelés

  2. A legalsó e-mail szerzőjétől elolvastam az összes e-mail váltást.
    A nálunk tett látogatása és Jánosra való ocsmány, mustrágató beszólása után is ontotta a svédasztalként elképzelt élet megnyilvánulásait, terveit, “mi kéne a másvaléaki életéből, aki velem ellentétben tudja, ki ő és mit akar” attitűddel. Kéthetente írta, kivel ismerkedett meg, milyen állást ajánlottak neki, nagyzoló leírások toronyházakról, híres emberekről és fizetésekről (szakma nélkül, egyetemistaként 37 évesen, 2013-ban: 200 ezer nettó, az semmi!). Soha egyikből se lett semmi. És már tényleg elhagyja a pasiját, aki eltartja, de nem bírja, csalja, de imádja, és kényezteti. Lebuktam töröld 86 kommentemet! Friss özvegynek kéjes részletezgetés, hogy melyik pasinak milyen teste van, milyen vágykeltőek ezek a férfiak.

    Nem értettem.

    Bosszantotta a létezésem őt, mutatta vadul, neki mije van. Kurvasága, az. Tőkének felfogott kinézete.
    Komolyan mondom, Vllőnél is aljasabban nyomta.
    Az én szerelmeim lecsekkolása, finnyogás, “pasikon nem fogunk összeveszni”.
    Célponttá tett, körülöttem forgott. Zavarta, hogy tehetséges vagyok. Taksálgatta, miből élek…
    És pénzt kért tőlem.

    Sugárban hányok. Remélem, kiszáradt és belebukott a manipulálgatásaiba, folyondárságába azóta.

    Kedvelés

  3. Nem tudom, hogy az én kasztom minek számít (vidéki főiskolai előadó/osztályvezető apa, diploma nélküli, ámde szellemi munkát végző kisfőnök anya), és bár felnőttként az értelmiség alján vagyok, látom a különbséget az úgymond “újgazdag prolik” vagy elsőgenerációs értelmiség meg a többgenerációs értelmiség között. Pl a kultúrális tőkét hiányoló,a szellemi javak értékét nem becsülő, de 30 évesen IPhone-nal villogó, kovácsoltvas kerítéssel rendelkező villákban lakó réteget. Leegyszűsítve vagy kitanulnak valami szakmát, amivel hülyére keresik magukat Londonban, vagy pedig mérnökök és pénzügy számvitelesek lesznek. Nekik van SZÉP-kártyájuk, mennek ám a Spiritbe wellnesszre vagy Horvátországba, esetleg 2 napig körbszerfiznek egy európai nagyvárost úgy hogy nem tudnak se angolul se más nyelven. Nagyon penzesek Balira mennek vagy Santorinire.

    Kedvelés

    • 30 évesen iPhone, az kemény! Szerinted ez minek a jelképe? Jézusom.
      Horvátország tipikusan nem értelmiségi, hanem sima középosztály-célpont.
      Santorini egy görög sziget, útikönyvet írtam róla, kicsit sem drága.
      Nyitva áll előtted is a szakma kitanulása és London, vagy a mérnöki pálya. Tipikusan tudnak angolul, ez a generáció már tud, mert kénytelen, és mert orrba-szájba netezik, nézi a filmeket eredeti nyelven.
      SZÉP kártya, wtf? Te irigy vagy, minden csóró irodai alkalmazottnak meg közszolgának van…
      Teljesen random hánysz egymás hegyére-hátára rossz helyesírással, frusztráltan semmilyen téren össze nem tartozó, általad nem birtokolt javakat. Ez nagyon olcsó. Meg se említed a színházat vagy a BMW-t, vagy az örökölt/kapott javakat, ami tényleg jelezne valamit, közhelyesen, de akkor is.
      A kulturális rövid u.
      Európai nagyvárost körbeszelfizni: repülő 6-20 ezer retúr, bármilyen hostel, olcsó szálló éjszakánként 12-18-30 ezer két főre reggelivel.
      Gondolom, értelmiséginek akarod magad feltüntetni…

      Kedvelés

      • Valamiért azt hittem, hogy ez a poszt eltűnt, azért nem tudtam reagálni vagy visszaolvasni. Ahogy olvasom, összegányolt hülyeséget írtam, amit valószínűleg fáradtan és frusztráltam írtam, amúgy IPhoneról. Gyűlölök telefonról írni, agyilag lefáraszt. Tényleg frusztált voltam, de nem az irigység beszél belőlem (ezeknek a javaknak a részét valamikor birtokoltam vagy birtoklom (SZÉP-kártyám vagy cafeteriám jelenleg nincs, IPhoneom is csak nyomásra lett)), hanem a tapasztalat és a keserűség, hogy egy kevésbé környezetben született ember mennyi hátránnyal indul.
        Megpróbálom újrakezdeni: az “újgazdag/újközéposztálybeli proli” egy erős általánosítás akart lenni és összemostam az első generációs diplomással (bár az első generációs diplomás 5-10 múlva továbbfejlődhet újgazdaggá), de azok alapján amit tapasztaltam, a következő a jellemző:
        – általában szegénységből jöttek, mindent a maguk erejéből értek el (nagyon sokan el voltak zárva a kultúrától, nem engedték őket színházba, csak ha kötelező volt az iskolában) a szülők a tanulást csak hobbinak tekintették, fő dolguk az otthoni “kapálás” és a pénzkeresés volt.
        – olyan diplomájuk van (már ha van, sok informatikusnak például nincs), amivel gyorsan tudnak sok pénzt keresni (informatika, pénzügy-számvitel, mérnöki pályák). Esetleg szakmájuk van, de a pénzkeresés a fő cél náluk, nincsenek academic céljaik.
        – lenéznek minden bölcsészettudománnyal vagy társadalomtudománnyal kapcsolatos végzettséget, mivel gyerekként vagy tiniként nem volt lehetőségük élvezni/ismerkedni ezekkel. (“Nekem nem tetszett [az Üvegfigurák], mert csak emberek beszélgettek benne, nem volt cselekmény, és nem lehetett nevetni, én meg az olyan darabokat szeretem, amik viccesek.”/”Elmentünk Londonba egy hosszú hétvégére, felültünk a Hop on-hop off buszra és gyors’ lefotóztunk mindent és megnéztük a Hamiltont, de annyira nem voltunk elvetemültek, hogy múzeumba is bemenjünk”/”Zolimmal Isztambulba megyünk a nyáron, tudod, ott nekem burkát(!) kell majd hordanom” / “Ez a Té Es Eliot nem rossz verseket ír, de én szeretem, ha egy vers rímel.”)
        – Engem nem a BMW vagy az IPhone zavar, sem Bali vagy Santorini (bakancslistás hely, tavaly nyáron egyébként New York mellé tehettem volna pipát) hanem amikor mellé diplomás emberek a fenti, szinte szó szerint idézett mondatokat mondják.
        – A családjukban az idősebb, diplomátlan generáció (30 évvel ezelőtt érettségizett és max németül tud), értetlenkedik, hogy miért jár az a gyerek magánnyelvtanárhoz és nyelviskolába, hiszen nyelvet tanítanak az iskolában, most azt számolgatja, hogy a “diplomás irodista” többet keres, mint ő 25-30 munkatapasztalattal. Miután nem beszélnek nyelveket, nincs diplomájuk, és nem láttak világot, jönnek a tekintélytisztelettel és az alanyi jogon járó erkölcsi fölénnyel, hogy nektek ennyi pénzből már lehetne gyerek is, bezzeg mi kevesebből is vállaltunk gyereket. (Ők a tiszteletet a megszületett gyerekek számában mérik). Ha Barcelonában nyaraltak vagy Amerikában “óperkednek” és ki mernek tenni egy fotót a közösségi médiára, pálcát törnek felettük, hogy “honnanvanrápénzed” “képesvoltálotthonhagyniazuradategyegészhétre”. Sajnos még bruttó 800.000 forintos fizetéssel vagy PhD-val sem szólhatnak vissza.

        Az “úrinőség” vagy “úrfiúság” / második generációs értelmiséginek lenni annak a privilégiuma az én szememben (és ez tényleg, sajnos privilégium sok helyen még mindig), hogy nem tartozol elszámolással a közvetlen környezetednek, hogy miért csak egy gyereket szültél vagy “hogykerültélteAmerikába”, hogy miért váltál el, miért festetted kékre a hajadat vagy miért van tetoválás a csuklódon vagy miért mentél el csajos hétvégére Barcelonába, otthon hagyva a férjedet, esetleg egy évet akarsz külföldi egyetemen tölteni, úgy, hogy otthon van párod (blaszfémia!!!). Kevés köze van az anyagi helyzethez vagy a származáshoz. Főleg kisebb településeken, ahol mindenki tud mindenkiről. (Nem kell “normálisék” módjára élned).

        (Meglepődnél, csak úgy érdekességképpen, hogy hányan nem beszélnek angolul a 20 és 40 közöttiek közül B2 szinten. Az én ismertségi körömben sokan csak németet tanultak az iskolában, az angolt csak az instagramról ismerik meg a szlengből. A legtöbb egészségtudományi karon végzett ember nyűglődik a nyelvvizsgákkal, és sokan azért kaptak diplomát 2020-ban, csak mert eltörölték a kötelező nyelvvizsgát, ami még csak nem is szakmai.)

        Kedvelés

      • Sajnos még bruttó 800.000 forintos fizetéssel vagy PhD-val sem szólhatnak vissza. ??? szerinted ezek keletkeztetnek valami jogot? Ezekkel hencegni kell? nem egyszerűbb elfogadni, hogy az idősebbeknek más az értékrendjük?

        Kiket utálsz te ennyire, kit igazolsz? Utálom a kivagyiságot.
        Amíg ismerem felmenőimet, anyai ágon alkotó értelmiségiek, híresek is, de ez egyáltalán nem mentett meg a kék haj satöbbi ítélkezéstől. teljesen független ez a kasztoktól, te sima kisvárosi és mérgezőszülős belepofázásról írsz.

        Nincs ilyen, hogy úrinő, ezt azok találták ki, akik lusták tanulni, a közegük kicsinyes, tévébámuló, az utazás, a Színház, a Műveltség ilyen hatalmas fitogtatnivaló, és keserűségükben valamilyennek elképzelik a gazdagabb, művelt, igényes népeket.

        Nyelvtudás: nem hiszem, hogy többeket, jobban ismersz, mint én, egyáltalán, honnan veszed ezt? nem csak azért kellenek e nemlétező angolnemtudók, hogy leszólhass valakiket? Én azt látom, hogy az okosak, élelmesek jól beszélnek, és valamennyire a kevésbé tanultak is, praktikusan. aki egyáltalán nem, azok a mai ötvenesek, akiknek nem volt muszáj.

        A diploma nem jelent semmit, sem szellemi embert, se társadalmi felelősséget, se jóságot, se kulturális igényességet. A legtöbb diploma (mérnök, szarabb közgáz és eü végzettségek, pénzügy, kommunikáció, menedzsment) kizárólag bejáratot jelentenek jól fizető vagy külföldi állásokhoz, és többnyire közepes képességű, lélektelen, semmin el nem tűnődő, taposós stréberek szerzik. DE ez is egy út, előtted is ott áll. A szívást, a szar fizetésű, de hivatásként felfogott melót, vagy a múzeumot, Eliotot SENKI nem fogja neked erkölcsileg elismerni.

        Még egyszer: a poszt arról szól, hogy mások életvitelét, életmódi kellékeit lúzerség nézegetni, ezek az emberek taszítóak és kicsinyesek, mert dologiasak. Tehát nem csak irigyelni, de nézegetni is gáz. Az is béna, ahogy most bizonygatod, hogy volt ám neked is SZÉP kártyád, New Yorkban voltál és van iPhone-od. Mire jó ez, kinek szól? Itt pont nincs erre szükség, mert köze nincs a szabadsághoz, szuverén léthez, ellenben otrombaság. Lehet mindenről beszélgetni, éles állításokat is tenni, megítélni embereket gesztusokból, de az akkor jelentsen is valamit, ne csak vagdalkozz, hogy miért nem szeretsz valakiket. Itt soha senki meg se említette, milyen telefonja van. Jellembeli, kasztbeli következtetést levonni ezekből…?

        Nincsenek kasztok. Rajtad múlik, hogy értékteremtő életed van-e, elégedett vagy-e, művelődsz-e, vagy másokat figyelgetsz és elemzel. Amit lehetne jól és találóan, de nem sikerült. Igen, az ember néha unja a múzeumot, másra kell az idő. “Felültünk a hop on hop off buszra és szelfiztünk a látványosságokkal” És? Ez miért nem lehet az ő döntésük? Ráadásul hétszentség, hogy ezt így ők soha nem mondták magukról, te figyelgetted ki a facebookon banyásan.

        Rettentő kellemetlennek tűnsz, ne haragudj, és nem értetted a posztot sem, engem is dobozolsz.

        Kedvelés

      • Az igénytelen írásomat (amit a tavaly vett iPhoneomról írtam) a fáradtságomnak és a kialvatlanságomnak tudnám be, meg annak, hogy nem tudok telefonról írni, a gépelés az én területem. És volt bennem egy jó adag frusztráltság is, nem az irigység miatt, hanem mert pontosan ismerem ezt a fajta világot.
        Az újgazdag proli egy kisarkított, gúnyos, és erősen félresikerült megjegyzés volt, sem a pénzüket, sem a leleményességüket (londoni szakács) nem sajnálom tőlük. Kijavítanám hátrányos helyzetből feltörő első generációs diplomásokra meg szakmát tanultakra és elölről kezdem. Nem akarlak elitizmussal vádolni vagy privilegizáltnak titulálni, de teljesen mást tapasztaltál “budai úrilányként” gyakorló iskolában tanulva, mint én vidékiként, mindenféle foglalkozású rokonnal. Ezért csak a saját mikrokörnyezetemről beszélek, nem Borsod megyéről vagy Pestről.
        1. Ezek az emberek szegény és/vagy alul iskolázott családból származnak. A tanulás számukra önerő volt, a “családi érdek” az volt, hogy minél hamarabb menjenek a telekre kapálni vagy a ház körül fát hasogatni. A gyerek iskolázását szerették volna minél hamarabb letudni. Mindenféle KULTURÁLIS program (színház, artmozi, kirándulás, kötelezőkön kívüli irodalom) lenézett program.
        2. Ők maguk csak olyan szakot vagy szakmát választanak, amivel gyorsan lehet sok pénzhez jutni (informatika, pénzügy-számvitel, mérnök)
        3. Nem tanulták meg értékelni a humán- és társadalomtudományokat. Tőlük hallottam olyan aranyköpéseket, mint ” Nekem nem tetszett [az Üvegfigurák], mert nem történik benne semmi, csak beszélgetnek benne, én szeretek nevetni egy darabon” vagy “Elmentünk Londonba három napra, felültünk a hop on hop off buszra és szelfiztünk a látványosságokkal, meg beültünk a Hamiltonra, de hogy én (ingyenes) múzeumba menjek, az ki van zárva” esetleg “Elmentünk a Zolimmal Isztambulba, nekem majd burkát(!) kell felvennem.” esetleg “Nem rossz ez a Té Es Eliot, de azért szeretem, ha egy vers rímel”. Nem a BMW-t vagy az IPhonet sajnálom, kocsim nincs, IPhonet viszont nyomásra vettem.
        4. Még 800.000 forintos fizetéssel vagy doktorival is szembe kell nézniük az idősebb diplomátlan generációval, akik nem értik, hogy minek az a C1 angol, hiszen az iskolában is azt tanulják, vagy az irodista miért keres annyit, amennyit ő sosem keresett meg. MIvel nem beszélnek nyelveket, nincs diplomájuk, marad nekik az erkölcsi fölény és a tekintélytisztelet, amit még doktorival is le kell nyelni, mert az az érték, hogy hány gyereket szültél.

        Úrinőnek/úrifiúnak lenni az a privilégium (és tényleg az, fizetéstől függetlenül), hogy sem neked nem kell adnod a környezeted véleményére, sem attól félned, hogy a családodat megszólják ha te Barcelonába mész csajos hétvégre (uradat otthon hagyod, ki fog rá főzni), vagy amerikai nemzeti parkba mész önkénteskedni (mibőtelikneked), kékre fested a hajad, vagy nincs még gyereked 35 éves korodra sem házastársad. Főleg kisebb településeken, kisvárosban jellemző.

        Amúgy meglepődnél, hogy a diplomások közül hányan nem tudnak angolul 22 és 40 között, sokan csak a koronavírus miatt kapták meg nyelvvizsga nélkül a diplomájukat. Sok embert ismerek, akik németet tanultak az iskolában abból is nehéz volt a B2-őt megszerezni (az egészségtudományos hallgatók hírhedtek arról, hogy nem beszélnek nyelveken).

        A középkorúak közül (40-60 közötti), főleg ha nincs diplomájuk, meg alig beszélnek angolul, sokan még a repüléstől is félnek, nálunk a 22 órás autóbuszos túrák virágkorukat élik (élték). Ők választják inkább a tengert (Horvátország, Olaszország, Görögország).

        Kedvelés

      • Kurva fontos volt ideírni, hogy TAVALY VETT iPhone, így aztán már egyáltalán nem tűnsz se irigynek, se ostobának.
        :DDDDDDD

        Kinek bizonygatsz? És ha már: van neked saját véleményed? érzéseid? Mit olvastál legutóbb? hogy lehet, hogy ennyire nem érted, miről van itt szó, és beállsz életmódot szelfizni?

        Kétféle ember van. Az egyik a lényegre figyel, és autentikus életet épít, a másik azt sorolja, hol járt, mije van, kik az ismerősei, meg nagy szavakat.

        Én írom a blogot, én hoztam a témát, és rá is mutattam nagy tévedéseidre. Mi az, hogy “meglepődnék”, mit fölényeskedsz? Mi az az ide kapcsolódó világszelet, amit te jobban ismersz, találóbban látsz, a saját random ismerőseiden kívül? Ha mondjuk én, három jónevű/gazdag gyerekeknek szánt iskola tanáraként inkább az okosabbakkal találkoztam, te meg csupa butával, nyelvet sem beszélővel, akit még kedved is van leszólni, az kit jellemez?

        40-60 évesek? Az előbb még huszonévesek nyelvtudását ekézted. Nem volt téma, tudjuk az okát, nem volt se használható iskolai nyelvtanítás, se utazgatás, se net, se eredeti nyelvű film. Ráadásul nyevtudás =/= nyelvvizsga.

        Nincs ilyen, hogy úrinő, Horthy után megszűnt a fogalom. Ha mindenképpen az egyszeri kis lakásban tengődő, bérből élő, kis- vagy nagyvárosi tévénézőktől különbözőket akarsz kategorizálni, akkor van olyan, hogy értelmiségi, abból van csóró, pl. én is (ezért iszonyú vicces, hogy pár kulturális említés és a fogalmazási skillem, gondolatdús lényem miatt engem sznob úrinőnek lőtt be egy transznemű wannabe), vagy van olyan, hogy beágyazott, nyüzsgő, városi, liberáliskörök-közeli család, vannak történelmi családok, van vállalkozó és módos család, van rongyrázás, vagy van olyan, hogy gondos nevelés, városias/világlátott értékrend, de URAK vagy polgárok nincsenek.

        Kedvelés

      • kurvára nem vagyok úrilány, erről szól a poszt
        nem vagyok dobozolható
        és általában az emberek sem olyan egyszerűen besorolhatók
        neked többet kéne olvasnod, figyelned

        Kedvelés

      • nem gyakorló iskolába jártam, friss, kísérleti hely volt (reformpedagógia, képességfejlesztés, tehetséggondozás), mi voltunk az első évfolyam, érettségim évében rakták elé, hogy ELTE, se hagyomány nem volt, se kistanár, se rang
        fingod nincs semmiről

        Kedvelés

      • “neked nem kell adnod a környezeted véleményére, sem attól félned, hogy a családodat megszólják ha te Barcelonába mész csajos hétvégre”
        – ez tényleg áhított állapot, de semmi köze az általad elképzelt úrinőséghez. Ne is irigyeld: csak azoknak adatik meg, akik gondosan messzire költöznek és/vagy eltitkolják a döntéseiket, vagy (mint én) megszakítják a kapcsolatot a családjukkal, ennek minden következményével. Aki teheti, belepofázik, ha hagyják nei, azért is, mert a nagyszülő korúak unatkoznak és normatívak, egyre inkább, ahogy öregszenek.

        Nagyon kérlek téged is, és amúgy mindenkit, hogy az én kategorizálásomtól, címkézésemtől, értelmezésemtől tartózkodj. Bántó mértékig nem érted, miben vagyok, milyen vagyok, de nagyon mondod. Sztereotípiagyár. Ráadásul amiből lehetne következtetni, azt rosszul olvassák, torzít a szemüvegük. Kezdődik a “neked könnyű”-zés, ami az, ami: irigykedés és tévedés. Én mindent magamnak hoztam össze.

        Kedvelés

    • És azért nem hallgattam el ezeket, mert pont arról szól a poszt, hogy engem “alulról szagolgatnak” és megítélnek (vagy benyalnak) olyanok, akik a kulturális kódokat tévesen olvassák és trasht fogyasztanak meg facebookon pörögnek ingyenes, minőségi kultúra helyett. Majd lecsóróznak hirtelen, mert magam aprítom a tűzifámat és nincs kocsim.

      Kedvelés

  4. Egyik hozzászólásomban sem személyeskedtem, vagy próbáltalak felcímkézni. A “budai úrilány” kifejezést sok posztodban olvastam, ahogy írtad/nem írtad magadról. Iróniának szántam, nem pedig támadásnak vagy elemzésnek. Tudok a Lelkes Villős és Kozma Szilárdos bullyingról, és értem, hogy ha ezek után érzékeny vagy az elemezgetésre vagy a személyed elleni támadásra. A hozzászólásomat kétszer küldtem el véletlenül (próbáltam az előzőt fejből visszaadni, nem sikerült). Az iPhonet, New Yorkot stb. nem dicsekvésnek írtam, hanem, hogy bizonyítsam, hogy nem az irigység beszél a részemről, kisarkított, rossz poén volt. Való életben nem úgy kezdem a beszélgetést, hogy mutogatom, hogy mim van.

    A nemtudangolul nem lenéző hozzáállás (az első hozzászólásomat ne vedd figyelembe). Nem a diplomáról beszélek, hanem a nyelvvizsgáról és a nyelvtudásról. Vannak angolul nagyon jól beszélő 22-40 év közöttiek, akik a mindennapokban is használják a nyelvet. Vannak, akik alapszinten tudnak társalogni, de olaszul, spanyolul, németül folyékonyan beszélnek. Vannak, akik lusták voltak nyelvvizsgázni, és mázlijuk volt tavaly. És vannak, akik egyszer bemagolták a nyelvvizsga feladatokat és onnantól kezdve sosem vették elő, mert a munkájukhoz nem kell a nyelvtudás. Egyetemi felvételihez a nyelvvizsga papírt kérik a pluszpontért, diplomakiadáshoz is. És a passzív és az aktív nyelvtudás sem mindegy, de mivel angoltanár vagy, ez neked csak okoskodás lenne.

    Kedvelés

    • Dehogynem címkéztél: gyakorló gimnázium (és amit arról képzelsz, itt nem szerepelt, a wikipédiáról van az adat), budai úrilány, mindkettő címke, azonnal bekapcsol minden nem-budai, nem értelmiségi, szarabb helyen végzett fejében mindenféle indulatot, ítéletet, minősítést, és de, személyeskedés is. Nem véletlenül a porondon csináljátok, akármilyen enyhe is ez, meg rejtett, a szándéka és lényege ez: valahogy megfogalmazni, hogy én nem is vagyok akkora szám, hiszen beleszülettem.

      A másik, hogy én mondhatom magamra, hogy lófejem van/elkélnyeztetett az éle/óriási csöcsöm van (direkt írok fiktíveket), komolyan vagy ironikusan, te nem, tőled ez elemezgetés. Te magadról írj, és abban se szúrj meg méricskélsz, rejtetten sem.

      Amikor kimondod valakiről, hogy budai, hova járt stb., szóvátenni, pláne fő különbségként megjelölni a gimit vagy a születést, ez annyira béna, mesebeli általánosítás. Én sem teszem szóvá, ha valakiről tudom, hogy a férje tartja el, vagy örökölt, pedig fontos különbség. Száljatok már le rólam, az is elemezgetés, hoyg én mitől vagyok “érzékenyebb”.

      Nem, nem vagyok érzékenyebb, annyi lett, hogy egész tisztán látom a manipulációt, a méregetést, az önigazolást is, a nanogrammját is.

      Úgy, hogy te vidéki vagy és nem magasan kvalifikált, alkotó emberek a felmenőid, és ettől feszült vagy, abban a pillanatban érzékelhető, hogy “ja, neked könnyú, te beleszülettél” az igazi állítás. Senki ne piszkálgasson. Nem, “Nikolett”, én tehetséges vagyok, keményen dolgoztam és nemhogy nem belőlük élek, hanem egyenesen szembefordultam a családommal.

      Semmit nem értesz, tele vagy leegyszerűsítéssel, tévedésekkel, fitogtatással. Másnak felrovod az utazgatást, meg az iPhone-t, te bezzeg mennyire gyerekes már?

      Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.