John Bradshawnak van A belső gyermek című könyve és tanítása, én jártam is ilyen csoportba, talán 2005-ben, nagyon intenzív volt. De én nem őt ismertetem most, hanem elfogott egy érzés.
Látom ezt a gyereket, a gyereket mindenhol, különböző emberekben. Azt, aki nem tudott felnőni, ami azt jelenti, hogy kész lenni, elérni a potenciálját, megvalósulni teljes lényege szerint. A gyermek benned figyelmet akar. Azt, hogy ő a legjobb, ő a mindenség közepe, ezt mondják, mutassák, éreztessék. Hogy ő fontos.
És hisztizik keményen.
Csakhogy ezek az emberek harminc- meg negyvanvalahány évesek.
Mindenkiben megvan a szeretetvágy, az elismerés vágya, de ebből van gyerek és felnőtt változat is. A gyerek még nem úgy várja el az elismerést, és lesz a hiányában sértett és destruktív, hogy keményen hajt és ettől büszke arra, amit elért, hanem anélkül, lustán, eleve, a létezés jogán, belehullva az ölelésbe – ez a különbség a gyerekkori szeretetvágy és a felnőttkori becsvágy között: utóbbi lények, a felnőttek, melóznak, és a kudarcot, a botlást vagy a teljes kudarcot is jobban viselik.
Ha egy gyerek keményen hajt a szeretetért, elismerésért, figyelemért, az már traumatünet.
Felnőtt embereknek nagyon nehéz mentségeket keresni. Pusztítóak, ijesztőek, harsányak, agresszívek. Én látom bennetek azt, aki jó akar lenni, jobb akar lenni, akit dicsérjenek, akire figyeljenek, és aki mindenféle nyakatekert gesztusokra is képes ezért.
Ennek a kínlódásnak akkor van vége, ha önazonos vagy: elég magadnak, egyedül meg tudod élni, hogy jó vagy. Amikor a helyeden vagy, amikor boldog vagy. Valamennyire kell, hogy legyen egy arc közel, valaki, aki simogat és édes szavakat suttog neked, de legalábbis ennek az emléke, önmagadért szeretnek. De e tekintetben nem ez a lényeg, inkább egy bármilyen boldogító, erőt adó, szenvedéllyel végzett tevékenység. Nem az, hogy eltitkolod a fájdalmat, mutatod, hogy működsz, hanem az, hogy felszámoltad a fájdalmat, nem rág már belül.
Én, komolyan mondom, megölelnélek most titeket, mindenkit, aki ezért nyüszít, ettől lesz fura vagy gonosz. Biztos mert ilyen érzelmes napjaimat élem, meg a ketó engem szentimentálissá tesz. De mondanám, hogy csss, nincs semmi baj, értem én. Gyógyuljatok!
csak az olvassa. én szóltam 
Nekem ezen a héten nagyon elegem van azokból a 40es, 50es gyerekekből, akik
– rég elváltak, de még mindig “a másik kezdte”
– nem tudnak késleltetni és mindegy a helyzet, a kontextus; ha mondanivalójuk van, akkor akár mondat közben is “pisilni kell”
– hibáznak, de “nem is én voltam”
– de leginkább azokból, akik anyaként kezelnek, aki majd megbüntet (utána könnyed, áldozat nélküli önfelmentés), mindig gondoskodik, hogy rendben legyen a pelusa (minek is figyelni dolgokra), és mindig megbocsát tüske nélkül (hát nem)
KedvelésKedvelik 3 ember
Igen, igen, nekem nem ezen a héten, hanem évek óta elegem van belőlük. Az egyik például már három éve az anyjával él, és nem engem néz anyának, végre… Egyetlen dolog segít, hogy elviseljem az ilyen embereket: ha van humoruk és hozzá sok önirónia.
KedvelésKedvelés