Ilyen volt az ifjúság.
Ilyen volt egyetemistának lenni.
Párás hajnalon állni a lüktető városrészben, a híd mellett. Másokkal együtt. Érdek nélkül, csak úgy, lelkesedni, dolgozni valamin, közös ügyért. Bővebben…
húszéves
45
portrék 10.: a túl szép lány
apróbetűs megjegyzés:
én nem vagyok túl szép, én aztán nem!
sőt, igazán szép se, sőt, egyáltalán,
csak speciális csiszolású retinán, néha.
A túl szép lány nagyon szép, és mindig is az volt, és ezt magáról nem lehetett nem tudnia már nagyon korán. Ebbe nőtt bele, ez nevelte föl: a saját szépsége.
A szép lányoknak nehéz életük van. Mondta anyám mindig.
Én ezt nem értettem. Másra sem vágytam, mint a szépségre, a rá se rántó, hasat be nem húzó lazaságra. Bővebben…
nem a papír számít
Ma is árnyalnék valamit.
Nem a papír számít — mondják azok, akik komolyan elköteleződtek, talán egy-két-három gyerekük is lett, de valamiért nem volt érkezésük a házasságkötés nevű macerához.
Szerintem itt sokszor inkább az érkezésről van szó.
De sokféle ember van. Van, akinek a házasság ellen vannak elvi aggályai (amelyeket megértek, sőt, osztok), van, akinek az esküvővel szemben.
Társadalmunk a túllihegésben, az egész aktus nagy nappá orchideásításában vétkes. Bővebben…
én jobb véleménnyel vagyok róluk
Na most az a helyzet, hogy én, az úgynevezett közfigyelemnek örvendő úgynevezett feminista úgynevezett blogger (még az “örvendő” is úgynevezett), a sokak szerint panaszos, keserű, hibáztató, traumatizált nő sok tekintetben jobb véleménnyel vagyok a férfiakról, mint egyes kommentelőim, sőt: mint ők, tehát “a” férfiak magukról, amikor sértetten és vezetéknév-keresztnév nickkel ideírják a kilométeres okfejtéseiket.
Ez bőven kiderült két és fél év alatt. Nem is elsősorban azért, mert volt nekem egy csodálatos, érzelemdús, intelligens férjem. A kommentelőkkel folytatott beszélgetésekből döbbentem rá: mindig azt mondják, hogy én lesújtó véleménnyel vagyok róluk — találva érzik magukat –, pedig én nem vagyok, és nem írtam azt, amit nekem szegeztek. Azoknál a férfiaknál, akiknek a viselkedéséről írtam, ők, az engem vádlók is különbnek gondolják magukat (noha van, amikor tévednek).
Mindenekelőtt: nem tartom őket eleve és lényegileg különbözőnek magamtól. Emelt fő, intellektus, gazdag szív, játékra-örömre való hajlam: ez tesz emberré, érdekessé, potenciális partnerré férfit is, nőt is, úgy értve, hogy én ekként, erre szüntelenül törekedve érzem magam a kiteljesítő kapcsolatra késznek, és csak az ilyen férfival tudok mit kezdeni. (És én csak férfival, legalábbis eddig nem történt még velem más, de nem akarok heteronormatív állításokat tenni csak azért, mert a heteroszexuális önmagamról írok. Kéretik ezt figyelembe véve olvasni.) Bővebben…
fiatal
melléknevek sorozat 3.
Elleptek engem a spamek. Valahol nagyon értékes jószágnak számít a blog: százasával ömlenek. Most épp hatszáznegyvenegy darab van; a rendszer két hét után törli ezeket automatikusan.
Megnéztem már, ki ez, mi ez, az egyik linket mármint, mert itt az a lényeg, hogy nagy forgalmú helyekre linkeket nyomjanak.
Ez pont egy gyerekpornót ajánlgató oldal volt.
Néztem a hason fekvő, mit sem sejtő, épp serdülni kezdő leánykát a képen, térdzokniban volt, és azon gondolkodtam, mi lehet ebben a vonzó az idősebb férfiaknak. Bővebben…
életmódreform
2014. október. Figyelitek, milyen következetes vagyok?
Az augusztus nagyon ragacsos, nyűgös volt. Itt az áradó ősz, most megint új erőt érzek. Az életmódreform elemei (kulcsszavai) és céljai a következők. Bővebben…
hová tűnt az emelkedő?
megmondhatja-e
Sok bántó mondatot kaptam életemben. Meglep, milyen erős reakciókat váltok ki egyesekből. Hogy újabban hányan akarnak belém szólni, definiálni, interpretálni, terelgetni, befolyásolni próbálni engem. Hogy én milyen vagyok, mit tettem, mit miért csinálok. Mondván: én megmutatom magam, ne csodálkozzam. Mindenhol engem látnak, szerintük én mindenhol ott vagyok, keresem a konfliktust.
Néha azt érzem, persze, mondják csak, joguk van, sokféle a vélemény, ez is egy közte. Máskor meg azt, hogy hagyjanak már, igazságtalanok, nem értik az egészet — bekapcsol az önvédelmem. Bővebben…
ön gyilkos?
Az olvasó vendégposztja.
Olyan érdekes, hogy az emberek mindig mindenhez olyan jól értenek. A leginkább persze olyan témákban megy az észosztás, amiben a legkevesebb tapasztalatuk van. Tudjátok, aki sosem tanított vagy gyógyított, az tudja a legjobban, hogyan kell. Nálam meg valahogy úgy van ez, hogy minél többet látok egy problémából, valószínűleg annál többet tudok róla beszélni, de annál kevésbé tudom a megoldást. És van az a téma, amiben sajnos többszörösen is érintett vagyok, de egyáltalán nem tudok róla beszélni, csak nagyon ritkán, és csak annak az egy-két embernek, akinek szerintem érdemes.
A minap szembejött egy feliratos kép a facebookon, amit akkor rögtön el is rejtettem, most pedig már nem találom, így nem tudom pontosan idézni. Valami olyasmi volt a lényeg, hogy a statisztikák alapján te is része vagy egy potenciális öngyilkos közvetlen környezetének, ezért tartsd nyitva a szemed, hogy megelőzhesd. Mert ez ilyen egyszerű, ugye? Bővebben…
lemond róla
Lemond róla, előre. Sok évre.
Mert könnyebb így.
Lemond, pedig magának is alig van miből, és épp most nem munkaképes, más a feladata.
Főleg azért mond le róla, mert nem akar konfliktust.
Mert fél. Mert talán meg is fenyegették, ne merjen szólni.
rivalizálva versenyez
Már az óvodában elkezdődik, aztán az iskolában alapvető lesz, és aztán egész életünkben ez megy. Bővebben…
akció, reakció
aritának
Ha egy vonalat kell húzni az életemben, akkor az huszonhárom éves koromban volt.
Addig voltam diák.
Aztán is voltam diák, de akkor már csak nehézkesen.
Akkor, 1999-ben lettem egyszerre élettárs és tanár, később meg szülő, és végül, most blogger.
És menni kellett, és kitalálni és megszervezni és összerakni és tudni és lelkesíteni és megalkotni.
Felvetni a témákat, elindítani a gondolatokat, Bővebben…
turista vagyok
Volt most két napom, és ezúttal nem lustálkodásra használtam, hanem roppant aktív és tudatos voltam. Most olyasmit csinálok, amit nem szoktam.
Beveszem a városomat.
Turista leszek Budapesten.
Sűrű lesz.
Lesz benne test, lélek, esztétikum, szocio és szellem.
Elmegyek olyan helyekre, ahová ritkán szoktam.
Jókat fogok enni, de inkább egyszerűeket.
Semmi laptop. Bővebben…
szerintem ciki
Szerintem cikik ezek a triggerek, amikor két jól öltözött ember beszélgetni kezd, és előkerül egy borászat neve, egy ritka sportág, egy márkanév, egy távoli város, akkor mind a kettő pozicionálja magát, gyorsan megemlíti a releváns információkat, hogy ő nagyon járatos ám, volt már ott, a Dunlop ütő nem az igazi, a rozés poharat pedig nem is úgy kell fogni (tévedésben van az egész világ!), és ajánlgat mindenfélét a másiknak, nézze meg, kóstolja meg, de csak az a lényeg, hogy ő milyen kifinomult. Azt mindenképpen meg kell mutatni, ajánlani. Mert ő benne van a körben.
Szerintem ciki másokat majmolni. Az én luxuskedvenceim üstökösök, nekem cikkantak át, az én egemen, hű vagyok hozzájuk. Mindnek — Ráspinak, a bambuszbiciklinek, az Illynek — hosszú, személyes története van. Mágus cuvée-t iszom a szerelmemmel. Bővebben…
milyen is?
Azt kérte az olvasó, írjak a szerelemről.
A másik meg, hogy írjak a barátságról.
Hogy milyen? Bővebben…
ugranak rá
Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.
És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben…
végül te vagy az agresszor
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a nagyon szomorú alaptapasztalatommal, hogy a szüleim nem igazán tudtak engem, nem vettek komolyan, és nem is tiszteltek soha mint szuverén emberi lényt, sem mint az akármilyen gyermeküket, sem mint kvalitásokkal rendelkező valakit, ellenben nem voltak restek engem terelgetni, hibáztatni, bennem bűntudatot, alkalmatlanságérzést kelteni. Fogalmuk sem volt arról, ami igazából fontos volt nekem, soha nem mondhattam el, nem is lehetett téma. Egyedül voltam minden kínommal, azzal is, amikor a bátyáim nagyon csúnyán bántottak. Az önállóságomat a szüleim annyiban támogatták, amennyiben ez azt jelentette, hogy nem okozok nekik problémát. Alig emlékszem arra, hogy örültek volna nekem, büszkék lettek volna rám, az önértékem számított volna. Ma sincs ez másképp. Ami nekem fontos, nekik nem érdekes, a többi témában meg helyre akarnak tenni. Bővebben…
hobbihelyesírók
A blogon valaha nagy sikerű helyesírási sorozat ment, meg volt nyelvhelyességi is. Mert ami itt a sokféle témájú írásokban közös, az az intellektuális feszültség. Ideteszem a linkeket, vannak elemzések meg tesztek, és sok poén, ha érdekel valakit:
csakazolvassa.hu/tag/helyesiras
csakazolvassa.hu/tag/korrekt-urno
a legviccesebb nyelvhelyességi írás:
a csap, amelyikből ketten lehet csak inni
A valaki feküdjön le velem című, keddi elemző írásra heves nőhibáztatás, a nőgyűlölet jelenségét relativizáló, kifejezetten ellenséges módon értetlen kommentáradat érkezett. Újra körünkben üdvözölhettük a legkitartóbb kommentelőt, a bőrcipős-karórás Tibit, aki itt a blogon hagyományosan nem érti, miért nem akad ínyére való partnere, és szerintem inkább máshol gondolkozzon ezen. De a pálmát “Szücs Imre” viszi:
“A nem az nem!” – szól a feminista szlogen. Mi is ezzel a gond? Bővebben…
jaj, endre
Nem bírom ezt a sok süketelést. Nem túl szexi, nem túl summa cum laude férfiak magabiztos fejtegetéseit a világról, a kocsikról, politikáról és a nőkről. Miért nem lehet csak úgy együtt menni, lenni? Persze nem Endrével.
Jön mellettem az Endre a Bartókbélaúton, magyaráz, kezemben egy kurvanehéz doboz — megjavították a turmixgépem –, sietnék, botladozom, némán nyögök, úgy hallgatom. A piros lámpánál elém fordul, a kezével gesztikulál, arról beszél, egyre hangosabban, hogy mi a baj a nőkkel. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 