ez most új nekem

Persze most összeszedtem, mi az új, pedig egyvalamiről akartam írni eredetileg.

Nem fizetem elő többet a Magyar Narancsot. Most járt le az előző előfizetés. Én, a nyomtatott sajtó szerelmese és utolsó védelmezője, eljutottam idáig: már én se. Már nem voltam boldog csütörtök hajnalban, már nem szedtem ki az újságot a kutya reggeli pisiltetésekor, már nem olvasom el első betűtől az utolsóig. Több tekintetben nem tetszett, amit csinálnak, a szelektív jogvédelem se, az egyik újságíró hökkenetes, gyűlölködő érvelése Bojár ügyében, meg a nőalázó netes filmtörténeti összeállítások. És még hosszan sincs kedvem írni erről.

Aztán, fával fűtünk. Kibélelték a kéményt. Két kályha van itt egyébként, és óriási légtér, de most a kék szobát, amelyikben János meghalt, nem használjuk, csak a pirosat. Nagy, zöld cserépkályha, nem részletezem ezt se, giccs volna. Keményfa, hangulat, kis családias szertartás, és elszánt terv: a rezsi visszavágása minden területen húsz százalékkal. (Soha én a tavalyi csekkeket meg nem találom már.)

Mostantól itt a blogon és az életemben is azzal foglalkozunk, ami igazán fontos. Nem vitázunk, nem törődünk azzal, mikkel állnak elő a minket gyűlölők. Néha jó is az, megélni az erőt és az igazat, és hogy nem csak a tehetetlen hallgatás marad az agresszió célpontjainak. Aminek meg kell lenni, az csendben fordul, mint az óramű, én pedig szövegeket fogok írni, érvelni, láttatni és az elmés kommenteknek örülni. Szeretem a számokat, de nekem fontosabb, hogy itt csak olyanok legyenek, akik szövegként és jóindulatúan olvasnak, értik a nyelvet, az utalást, a poént, valamint maguk is kompakt lények, nem viszonyítanak, nem idomulnak, nem méregetnek.

Amiről meg írni akartam eredetileg: hogy nincsen kifogás. Csak csinálni kell.

Mindent. Az írást, nehéz emberi helyzetek megoldását, az élet fűszereit jelentő tevékenységek megszervezését, tudatosságot, önmérsékletet.

Megyek neki a távoknak és súlyoknak mostanában. Emlékszem a kezdeti kínlódásra, még tizenkét éve, a töltés mellett futottam oda-vissza, a Hamzsabégin, értelmezhetetlen tempóban.

Aztán erdő, meg kardióterem, gépen nyomtam 9,7 fölé a sebességemet. És most terep és a legihletettebb tudatállapot: egy óra és tizenegyezer lépés fölötti távok.

Felírtam most ősz elején egy füzetbe:

a dán ötkoronás lyukasÉs írom benne, mi mennyi. Derék centiben, futás lépésben, ételek, illetve minden egészséggel kapcsolatos vagy közérzetjavító esemény. (Jut eszembe, olvasói — telefonos technikaördöge — kérésre új Jó nekem! oldal lesz.)

Emlékszem, amikor megvettem a piros (egykilós!) súlyzókat. Az egyik most buhera áldozata lett: rögzítettem rá egy kövekkel teli kis szütyőt, így már 1,781 kiló. Tudom, tudom, de a tricepszem fontosabb.

buheraEgy kicsit belenyúltak most gyógyszerrel az igen gyors anyagcserémbe, ezért is kell észnél lenni. Szóval figyelek a kajára, egyes irányelvek szerint. Sok fehérje, jó minőségű zsírok, sok citrusféle és a levük, és minél kevesebb csoki és feldolgozott élelmiszer. Kávé, összetett szénhidrát, remek sajtok, extra hús, zöldségek, nagyon ritkán jóféle vörösbor.

Minden nap kérlelhetetlen aktivitás, figyelve arra, hogy se durva izomláz, se ízületi terhelés ne legyen. Vagy felnyomom a hegyre magam bringával, vagy futok tíz körüli kilométert, vagy súlyzózom másfél órát.

Van ez a mérlegem, ez a döbbenet.

vivamaxHa egy napja semmi eksön, sport, csak mondjuk vaníliás palacsinta, akkor nagyobb a zsírszázalék. Ha súlyzózom egy kicsit, akkor egy kicsit több az izom, százalékként és kilóban is, ha sokat, akkor meg jelentősen emelkedik, mondjuk fél-egy százalékkal. Ha futok tizenkettőt, akkor sokkal kevesebb a zsír. Ha megiszom fél liter vizet, akkor magasabb hidratáltságot mutat. Szóval tud valamit.

Nem az az érdekes, hány kiló vagyok, csak annyiban, hogy mondjuk öttel kevesebbel könnyebb hosszú távot futni. De ami igazán számít: a zsír és az izom aránya. Hogy pontosan mennyi kiló a zsír és az izom rajtam.

A két százalékot megfordítottam öt hét alatt.

Tegnap mondjuk nagy életminőség meg szociális élet volt, virsli, tejszínes-gombás spagetti nemnézemmennyi zsíros sajttal, 60 százalékos csoki, csirkecomb, rétes, tejszínnel vagy öt kávé és még vörösbor is, emellett csak enyhe életviteli biciklizés és séta a Normafához.

De erre van a mai nap, ma egy könnyű tizenötöt futok.

Kijöttem abból, ami lehúzott. Nekimentem, és önmagát eszkalálja a folyamat: jó közérzet, motiváció, erő. Valami olyan, amihez életem semmilyen külső eseményének nincsen köze. Csak az tudná befolyásolni, ha mondjuk megbetegednék.

Nem propagálnám a futást, pláne a hosszú távot általában, mert nem mindenkinek van élményt jelentő helyszín a közelében, van, ahol futni veszélyes is. Van, akinek gyengék a szalagjai, ízületei, fájós a térde, és van, aki egyszerűen nem élvezi.

De azért el szeretném mondani, hogy nagy élmény így elszánni magam, fűtött szobában és pótcselekvésekben nem benneragadni, csak csinálni, menni a jövő felé. A motiváció magából a cselekvésből származik.

Egyszer csak felsejlik a körvonal, kifeszül a bőr, íve lesz a létezésnek, és akkor ezt a bőrt kenni illatosra, és erre a karra, amely a vállizom alatt, nicsak, homorú már, az én karom…!, felvenni azt a nagyon vágyott, nagyon szép pulcsit, a kevésbé terhelt lábfejet bújtatni a narancssárga magassarkúba, és nekivágni egy boros-mozis estének. Nem megvetni többé a csípőnadrágot. Elmenni, igen, a Woldford üzletébe (és hüledezni). A minőségnek örök hűséget fogadni. Masszázsra járni meg szaunázni, utána nyújtani a belsőcombot meg a combhajlítót. Megtalálni az ultimate megoldást a hajszárazságra (nem hinnétek, ha érdekel, elmondom). A négyezredik lépés után az a könnyűség.

Nagy örömök ezek. Fiatalon én nem izélgettem magam sminkkel, ruhával, kilók számával, nem is szorongtam ezen, nekem annál az asztalnál nem volt helyem sose. Leginkább láthatatlan voltam, nem is gondolkodtam azon, mitől néznék én ki jól — én…?! Ez valami új most: hogy az én testem, az én élményem, és nem mindegy, meddig él és milyen állapotban. Megbecsülöm, megyek futni, bejelentkezem pedikűröshöz, panaszát komolyabban veszem, szedem a hajvitamint. Módszeresen megivott négy liter (tisztított) víz! Kézkrém! Én…! Ehhez tudnotok kell, hogy én roppant puritán családból származom, amelyben az “úgysem számítok” élmény deklarációja, egyben az önbüntetés egyik formája, hogy nem hallgatok a testem jelzéseire.

Most se másnak szól ez, nem tetszeni akarás.

És ami ebből drága, arra a pénzt megkereshetni magamnak.

Vannak nagyon jó nők az életemben, akik lassan, öntudatra ébredésük hatására letették a női testre irányuló iszonyatos elvárástömeg terhét. Azt mondják, felszabadító. Nekem ez könnyebb: én nem törődtem a testemmel, nem szőrtelenítettem kényszeresen, nem préseltem alakformáló fehérneműbe. Most törődöm, a magam örömére, szépségesen megvarrt ruhákkal, meglepő nyakékkel, meg a technika kis csodájával: a pH-tól függő színű szájfénnyel, színek összeillésével, és ez méltóság és életminőség és testi és lelki erő, amelyek egymást szorozzák.

A körülöttem élő emberek jelentős része azért szenved, mert nem tud rossz szokásaitól szabadulni, amelyek között kiemelt helyet foglal el a dohányzás, az éjszakázás, a szénhidrátfüggés és a junk internetezés. Harag és nincssemminekértelme-élmény gyűlik bennük. Jól ismerem ezt magam is, pedig eredetileg újat létrehozni járok ide, ami nagyon más élmény és eredmény, de mégis. Másokat olvasni, a szavaikon gondolkodni, a torz, rosszindulatú szavaikon, érvelni fejben ellenük, jaj.

Megszáradt a talpbetét, indulok.

116 thoughts on “ez most új nekem

  1. Annal az asztalnal nekem se volt helyem anno. Most lehetne, de mostmar meg nem erdekel annyira hogy napi szinten sminkeljek, etc.
    Multkor csaladi ismeros allt elo azzal, hogy mennyire bejovok neki igy meg ugy. Tenyleg jol esett igy majd’ 40-eskent , meg minden, de magamban arra gondoltam, hogy bezzeg huszonevesen tuti szoba se jottem volna nala, pedig akkor meg egy tizessel csontosabb is voltam…
    Elvezd 🙂 es drukkolok..
    NIKE

  2. Jó poszt, megint. A száraz hajra mit használsz? Én a Wella olaját, majdnem egy ötezres, jó nagyon, de az én dús, hosszú, száraz hajam benyelne egy üveg étolajat is. Komolyan érdekelne.

  3. Én meg nálad bő 15 évvel öregebben most élvezgetem az egyszerű házismink okozta örömöket, s a futásban még csak ugyan a másfél kilométernél járok, abba is majd belehalok, de élvezem, itt tényleg gyönyörűség a futás okozta szabadságélmény….Közben kitisztul az agy, elsimulnak a rossz szokások, irigység, csúnya száj, napi gondok…s kb. másfél órával a futás után jön meg az a könnyűség, elegencia, amiért majd szétestem, izzadtam…Én is csak ajánlani tudom minden megfáradt léleknek, ha teheti, menjen el futni. Utána jó időre összejön a jó közérzet:))) Ez nem pénz kérdése, csupán elhatározás!

  4. Ó, de jól esett most nekem ezt eolvasni! Most jövök a futópályáról, letoltam 4 kilómétert esőben (tudom az nem valami sok) és nagyon jól esett. Megyek főzni valami finom ebédet. 🙂

    • francos fene, te is pont mindig csak akkor nézel ide be, amikor én akartam volna ugyanezt mondani. 🙂
      örülök, hogy jól vagy, Éva! a száraz haj elleni titoknak senki sem örülne nálam jobban. és hát felsoroltad a rossz szokásaimat, az összeset! mondjuk a dohányzástól nem különösebben szeretnék megszabadulni, ezt nem pc mondani, de nem is tekintem szokásnak, csak olyan, mint levegőt venni. a junk internetezéstől (beleértve a telefonnyomogatást) rettenetesen szeretnék megszabadulni. akkor talán fel kéne állnom, és pont elmenni edzeni háromra, hot iron, nagyon jó, én most ettől érzem a tutit, nagyon jó érzés meg se tudni mozdulni utána, pedig most még csak 25 kg a guggolás, és 12 a bicepszemelés, de majd lesz 35 meg 22 is. majd. ciki vagy sem erről értekezni, de jó 🙂

  5. 4 liter víz??? Hülyén hangzik, de irigyellek. Én a kettőt alig tudom magamba tuszkolni, pedig nagyon vízhiányos a bőröm és tudom, hogy minden kenceficénél látványosabb eredményt érnék el, ha többet kortyolgatnék. De nem megy, a két liter is csak erőltetve, nem vagyok szomjas, nem tudok inni. Nagyon gáz.

    • Sokszor tévesztik össze hajszolt emberek az éhséget a szomjúsággal. Mindig előbb iszom. És sport után sokat, meg éjjel is. Szomjúságból ennyit nem iszik az ember, csak a kezdődő cukorbeteg, egy kicsit én is erőltetem, pontosabban szokássá tettem.

      • Nálam nagyon nem működnek a praktikák, az egyetlen bevált módszer a tudatos erőltetés. Pedig próbálkoztam a minden órában egy bögre vízzel is, de az is előfordult, hogy megtöltöttem egy kétliteres üveget és mindenhova magammal cipeltem, hogy szem előtt legyen és emlékeztessen az ivásra… Előző életemben biztos teve voltam, mert egész nap kibírom víz nélkül és ha nem figyelek oda, akkor képes vagyok egy deci nélkül végighúzni a napot. Akkor sem iszom többet, ha sportolok, pedig akkor még inkább kellene. Az éjszakai piálás meg eleve ki van zárva, akkor tíz percenként kellene wc-re járnom. Tudom, hogy nem így van, de mintha a szervezetem zsigerből nem kívánná a folyadékot.

        • Ez azert van mert sosem ittal megfelelo mennyiseget. Sajnos igy reagal a szervezet…elfelejti mi az a szomjusag. Reedukacio a kulcs. Ha rendszeresen szokatatod magad es nem hagysz ki egy napot sem, akkor visszaokosodik a szervezetetd. De komolyan, igyatok, mert kulonben irok egy listat, hogy milyen iszonyu karokat okozunk a testunknek ha dehidrataltak vagyunk. Gyakorlatilag lassu “kinhalalnak” tesszuk ki magunkat. Na.

          • Meg egy aprosag, 4 liter vizet kevesen tudnak meginni naponta, ha 2 vagy 2.5 liter vizet, plussz gyumolcsot es ledus eteleket fogyasztasz melle, akkor mar nem beszelhetunk tetskinzasrol, az mar boven jo. A negy litert felesleges eroltetni ha nem megy, ossze lehet kortyolgatni mas forrasbol.

            • A teaval; az a gond, hogy epp ugy vizhajto hatasu (dehidratal) mint a kave, vagy is minel tobb teat iszol, annal tobb vizet kellene innod. Ha mar tea akkor zold vagy feher. A zold is vizhajto hatasu, de kozel sem olyan mertekben mint a fekete. Vagy menta tea, frissito es nem dehidratal. Kutyulhatsz is ezt azt.

            • Tea, kávé, gyümölcs, leves, sőt, akár pl. a tészta is!
              Ha én egy átlagos napon 4 l vizet meginnék, nem jutna idő testmozogni, mert folyton a WC-n lennék. Mondjuk 35 fokban más a helyzet.

            • Én azt is olvastam erről a 4 literről, hogy nem mindegy, hogy egy 100 kilós férfiről vagy egy 49 kilós nőről van szó. Ami szerintem logikus is, így én a 1,5 literrel bőven elvagyok, és igazából azt érzem, ha többet iszom, erőltetem, akkor állandóan pisilni járok.

        • Amikor én ezen nyűglődtem, egy másik blogon a figyelmembe ajánlotta valaki, hogy van olyan mobil app is, ami x időnként figyelmeztet a vízivásra. Csak néha olyan zavarbaejtő, amikor tárgyalás közben kezd el hangosan csobogni a mobil.

        • Corot
          Nekem ugyan ez a gondom, és sajnos (főként szülések után) sokszor voltam felfázva. Na, az volt egy iszonyú szenvedés, tartani a napi két liter, sőt többet. Nekem, az egyetlen, ami beválik, ha nem vizet, hanem valami mást iszok. Víztől hányingerem van egy idő után, de pl. gyümölcslé, esetleg tea, mondjuk ez is csak egy ideig, utána ezektől is megundorodom.

          • Nekem egy kellemetlen egészségügyi probléma miatt kellett egyszer napi három liter folyadékot meginnom (orvosi utasításra). Kínszenvedés volt.

            Tudom, hogy furán hangzik, de nem érzem, hogy a szervezetem ilyen mennyiségű (két liter) folyadékot kívánna. És mivel nem érzem, gyakran el is felejtek inni. Viszont muszáj erőltetnem, mert látom a bőrömön, hogy szomjúzik, és tisztában vagyok azzal is, hogy az amúgy pocsék emésztésemnek is szüksége van a megfelelő mennyiségű folyadékra.

    • Nekem egy orvos mondta, hogy a mostanában erőltetett sok folyadék is káros tud lenni, mert megterheli a veséket, és felhígítja az emésztőnedveket, így nehezebb lesz az emésztés. Mondjuk, nem tudom, mi igaz ebből, én már annyi annyi idióta orvossal találkoztam, hogy a legtöbb állítást fenntartásokkal kezelem. De így első blikkre, ha egy átlagos embert veszünk, akkor a napi 4 liter nekem marha soknak tűnik. Én 2,5 – 3 liternél többet nem bírok meginni naponta. Szerintem itt is sok múlik az egyéni igényeken.

      • Plusz ki is lúgozhatja a szervezetet, elvégre a kiválasztásnál ásványi anyagok is távoznak, a vese egy bizonyos határon túl nem tudja visszatartani azokat, tovább hígítani a vizeletet.

  6. A testem és az akaratom elválik. Futni akarok, de csak mereven csapódik a lábam utánam. A lábam merev, gyenge és érzéketlen. Azért én mégiscsak elmegyek futni, hogy versenyezzek a betegséggel. Magányos érzés.

      • Köszönöm, igyekszem jót találni. Most személyi edzőhöz járok. Szeretek mozogni, de ha nem úgy működik a testem az agyi bénulás miatt, ahogy én akarom. Az akarat kudarca már csak ritkán frusztrál, de olyankor legszívesebben csak sírnék meg fagyit ennék. Lehetőleg egyszerre!

  7. Az én sportolásomnak erre a hónapra lőttek a beteg térdem miatt… Ellenben a következő 4 hétben minden nap fizikoterápiára kell járnom szorgalmasan, és több mint egy évig porcépítőt szedni – kíváncsi vagyok a terápiára nagyon, holnap megyek először.

    Száraz haj – az enyém is az, az egyetlen orvosság rá, hogy háromhavonta vágatok belőle pár centit. Hajfestés, sütés, vasalás, pláne dauer tilos – azonnal kinyírja minden hasonló machináció. Addig meg hajpakolás minden hajmosáskor, alkalmanként olíva vagy kókuszolaj segít szépen rendben tartani. A konty nálam nem megoldás, nagyon nem áll jól és semmilyen összefogott frizura, sem, én csakis kibontott hajjal vagyok valamennyire szalonképes.

    A vízzel sokáig stresszeltek, hogy ennyit meg annyit kéne inni, de én már nem erőltetem magamra – napi 3,5 liter volt a max, amennyit képes voltam magamhoz venni, de akkor meg állandóan pisilni jártam, szegény vesémnek teljesen elege volt.

    Amúgy érdekes ez, hogy ki honnan jön, milyen családból, és hogyan áll az ilyen dolgokhoz. Nálunk, sportos anyámnak köszönhetően mindig elvárás volt, hogy jól nézzen ki az ember, ne hízzon el, mozogjon – én abba nőttem bele, hogy a magamra figyelés, az alakom megtartása kötelező dolog, a sport szintúgy. Fiatalon is komoly stressz jelentett számomra a kilóim száma, és mélyről jövő lelkifurdalásom volt, valahányszor kihagytam az edzést. Öltözni, sminkelni is mindig szerettem, bár sokáig egyáltalán nem engedhettem meg magamnak, hogy szép ruhákat vegyek, csak kínaiban és turisban jártam – viszont az is érdekes, hogy soha nem gondoltam, hogy az öltözködés, a minőségi étel, smink ne lenne fontos vagy ne járna nekem, egyszerűen csak nem jutott rá. Ha futotta, simán költöttem erre, nem sajnáltam magamtól.

    • Nekem a sheavaj a tuti hajra, elég pár hetente, a sima, finomítatlan, ragacsos verzió. Konty nem jön szóba, ahol a leghosszabb, ott 5 centi a hajam. Így bőven elég közel vannak a hajvégek a fejbőrömhöz, mégse használ 🙂

        • De asszem de, nekem fordítva van elcsúszva a pajzsmirigyem, mint neked. Bár tény, nem a hajam a legrosszabb, a bőröm volt képes lepusztulni karon-lábon a pikkelyes kiszáradásig. Most először mondta életemben kozmetikus, hogy jaj de szépen hidratált a bőröm, mit csinálok, sok vizet iszom? És nem, az egy másik vaj: kakaó (Palmers). Úgy tűnik, van akinek a vajak jók, én az olajtól kipattogzok. A vízivási kapacitásodat (meg a tegnapi kontyodat) irigylem 🙂

  8. es az a trukk hogy csak a hajam elso 5 centijet szaritom meg?
    konkretan csontszaraz torulkozovel atnyomogatom egyszer, aztan masik csontszarazzal megegyszer es utana csak a fejbort (tovet) es az elso par centit szaritom, legalabb 20 centi tavolrol.
    a tobbi ugymarad, de addigra mar a dolog termeszetebol adodoan csak picit nyirkos. mondjuk nekem konnyu, mert szogegyenes, egyszer fesulom mosas elott es egyszer masnap reggel, szaritas kozben sose.

    • Ez a másik, amit nekem nem szabad – szárítani. Van hajszárítónk, de csak a férjem használja, én csak szökőévente, ha nagyon muszáj. A szárítás az én száraz, törékeny hajamat hosszú távon teljesen tönkreteszi.

      • (centinél) exférj egyik nagyon fekete pontja volt, hogy én sose szárítom a hajam, és ezzel rossz példát mutatok a három leánygyermeknek, mert ha az ember nem szárít hajat, akkor kihullik neki.
        Nekem még eddig nem, de ha mégis, hát így jártam. Praktikusabb kopasznak lenni, mint negyven éven át szárogatni.

    • Én mindig szárítom a hajam(fázik a fejem), nyújtani is kellene de az nem sikerül, ezért mindig úgy néz ki a fejem mint egy szénásszekér.
      A festés ki is szárította hajzatomat, ,elegem van a festékekből,ezért most áttérek az ezüst viselésére.

  9. Nekem is sok időbe került, amíg megtaláltam a saját stílusom.
    Most jól vagyok vele, meg a mostani divat is nagyon közel áll hozzám.
    Csőnadrág, bokacsizma, kicsit bővebb felső, rövid dzseki, lófarok (remélem sose megy ki a divatból).
    A legocsmányabb divattrendek szerintem 99 és 2005 között voltak, szatén, csőtop, szőrös mellény, boxcipő, azok a szemöldökök,…fúj!
    Volt nekem is mind.
    Nézem kamaszkori kimázolt önmagam, hát…
    Szegény kislány, nagyon próbált nő lenni.
    Most jó önmagamnak lenni, szemkarikákra vízivás ezerrel, meg egy krém, más még nem.
    A külsőmmel most jól vagyok, 40 évesen még jobban leszek!

  10. Hogy nekem hogy hiányzik, amit leírtál. Minden rossz periódusom után eljött a pont, mikor a kesergést, talpra állás, fej felemelés, tettrekészség váltotta fel. Ehhez hozzátartozott az őrült testedzés, küzdősport, zumba, torna, futás, a testem végkimerülésig hajszolása, utána a jól megérdemelt kényeztetés. Feszesítő krémek és illatos fürdők, váltogatott hideg-meleg zuhany dörzsiszivaccsal, masszázs és vásárlás. Önszeretet, önjutalmazás. Új frizura, pár új ruha, nálam fehérnemű, nem tudom minek, meg ékszer. Szigorúan bizsu, szeretem ha nagy és feltűnő. Mert megérdemlem. 😀 Ezek minden mélyponton átlendítettek. Egy lefutott táv, vagy kick-box edzés után csatak vizesen úgy éreztem, nincs nálam szebb és erősebb nő. Büszke voltam. Magamra. Ezek csodás dolgok. Az új ruhák és cipők is azok. És olyan sokan sajnálják maguktól. Hosszan nem tudtam, milyen ez, kamaszként 97 kilósan nem jött rám semmi, volt, hogy fiú nadrágot hordtam, mert abból volt méret. 18 évesen nőgyógyászhoz mentem. Öreg volt, ráncos, elbagózott hangú és kegyetlen. Gonosz Törőcsik Mari, az jutott eszembe. Ott álltam egy szál pólóban, rám nézett és azt mondta:”Nem szégyelli magát, hogy fiatal lány létére így néz ki?” Közben a tollával, nyilván nyomatékosításként, bökdöste a combomon a hájat, ami ennek hatására hullámzó táncba kezdett. Ezt a vizsgálóasztalon is előadta, két fiatal gyakornok előtt, és úgy emlékszem, meg akartam halni. Vagy legalább elsüllyedni. Mégis hálás vagyok neki. Kezdetét vette egy egészen más fajta, jobb élet. Azt mondják, nem fontos, nem kell annyit foglalkozni vele, hiú és felesleges, de ez hazugság. Engem a mozgás és a sport sokkal jobb emberré tett. Nem csak a testemet formálta. Erősebb, kitartóbb, koncentráltabb, magabiztosabb lettem tőle. Többek közt ezért van tököm-pöcsöm tele ezzel a terhességgel. Nagyon hiányzik a mozgás, a terhelés, a határaim feszegetése, a kivirulás, megújulás, meg hogy szeressem a testem, mert ezzel jelenleg igencsak küzdök. 😦

    • “Szigorúan bizsu, szeretem ha nagy és feltűnő. Mert megérdemlem.”
      Ez de jól néz ki!
      Teltebb nőkön a legszebb, sok színes ruha, nagy haj, nagy bizsuk, pláne, ha nagy mellük is van, ami nekem sose lesz, és hangsúlyozzák.
      Gyönyörű szerintem.

      • Nekem is nagyon tetszenek. És tényleg van, hogy a nő, kilótól és kortól függetlenül ragyog. Na az a legszebb. Nem tudom, ahhoz milyen belső béke kell, de egyszerűen látszik és sugárzik, hogy jól érzi magát a bőrében, kerek egész és egyszerűen csak lépdel közben meg ragyog, és bearanyoz mindent. Sok ilyet látok. Szerencsére.
        A főiskolán volt egy évfolyamtársam. Kerek volt és mosolygós és puha és gyönyörű. Rosszindulatú emberek azt mondták volna rá, hogy pont olyan széles volt, mint amilyen magas. Olyan kis pokémonlabda. De ha belibbent a kávézóba, nem ezt vetted észre, hanem hogy tündököl. Meg kellett zabálni. Amíg nem hallottam nevetni, nem tudtam, hogy milyen az a csilingelő kacaj. Állandóan apró retikülökkel járkált, aminek csak a fülét lehetett látni, mert a többi részét a karja betemette. De még ezt is cukin csinálta. Jelenség volt. Egyik nap nem csak a retikül, hanem egy iszonyatosan jóképű, izmos barna is volt a hóna alatt. Tudom, tündérmese szaga van, de tényleg a barátja volt, aki szemlátomást imádta. Hogy ehhez mázli kell, vagy kisugárzás, azt nem tudom, de tény, hogy mi salátarágó önsanyargatók műszempillában és tökéletes sminkben marha irigyek voltunk. Egy beszélgetésnél említette, hogy gondolkozik a fogyókúrán, lehet, hogy ki kellene próbálnia. Persze kapta a hitetlenkedést, ami odáig tüzelte, hogy bement egy márkás üzletbe és a 20 kilós eladónő legnagyobb döbbenetére leakasztott egy xs-es mini tenisz szoknyát, majd elégedetten távozott. Azt mondta, addig nem hagyja abba a fogyókúrát, míg bele nem fog férni ebbe a förtelembe. A szoknya onnantól kezdve két teljes éven át lógott a szobájában, pont az ágyával szemben. És belefogyott. Hosszan nem követtem, ritkán találkoztunk. Aztán egyszer belépett a büfébe, ott állt ő csinosan, de egyáltalán nem ragyogott. És a kutya se nézett rá. Azt mondta rohan, edzésre megy, nincs ideje, majd rábökött a szendvicsemre és fejből vágta, mennyi szénhidrátot fogok magamba tömni. És nem mosolygott. Kiábrándultam. Hát ezen is múlik. A ragyogáson. És az tényleg nem kiló és kor függő. Mit ne mondjak, olyan jóízűen azóta se toltam be az arcomba szendvicset. 🙂

        • Ez így van, nem a kilókon múlik, hogy valaki szép, vagy sem.
          Én rémisztőnek találom ezt a fogyási mániát, tök csinos, nőies, jóalakú nőket hallok panaszkodni, hogy kövérek, és fogyniuk kellene.
          Nem nagyon szoktam mondani semmit, mert nem tudom, hogy tényleg kövérnek látja-e magát.
          Ha igen, azon én nem segítek, ha azt mondom, hogy “Nem vagy kövér!”
          Ez a vékonyságmánia beteges.
          Nagyon utálom, ha olvasok néha fogyókúra étrendet, az meg fel is idegesít.
          Hát éhen halni elegendő annyi étel!
          Egészségtelen, szétrongálja az idegrendszert, lelassítja az anyagcserét, leépíti az izomzatot, gondolkodni nem lehet, ha annyit eszel.
          Nem szeretem, nagyon nem.
          De nem szeretnék mást bántani, van, aki tényleg fogyni szeretne, de ne így!
          Annyi nő bántja magát, hogy iszonyú.

  11. Visszajelzés: miről maradtál le? | csak az olvassa — én szóltam

  12. Azért örvendek, hogy itt lakom, ahol, mert reggel szabályosan szembenéznek velem a hegyek és van mozgáslehetőség.
    Ennek örömére eszem is egy szeletet a tegnapi sütiből, jó sok fehércukorral. Estére meg van bor. Napközben talán akad egy kis szalonna valahonnan 🙂

  13. Nemtom, én erre sose bírtam hangolódni, talán mert nem volt motiváció.

    16 éves korom óta vagyok ötven kiló, pluszmínusz kettő, kivéve terhességek. Mit kezdenék ezzel meg a csudamérleggel, amit megunnék két nap alatt? Ha fizikailag valamiért nem érzem jól magam, az más, akkor vitamin, több levegő, több öööö, koncentráció, hol folyik el az energia, belopózott-e valami rossz szokás, dugikeksz, gömbszörp, és vajh miért. Megfejthető, és ha kezd uralogni, kidobandó. Utána megunom, nem érdekelnek csodadiéták, alapanyagokat főzök otthon amikor csak lehet (szinte mindig lehet), nem kell adalék, festék, de nem bőgöm le a sminkem hogy Budapesten ananászt enni nem olyan etikus, annyit nem eszem én belőle.

    Kibékültem rég a fejemmel a tükörben, érdekes, azóta nincsenek pattanásaim, elvileg tudom, hajam hogy lenne jobb, nincs türelmem se huzigálni, se fodrászt szorítani az életembe rendszeresen. A ruhák is: ha nem érzem jól, repül, ha jól érzem marad, akkor is ha húsz éves, vagy stikában megvarrtam hónaljban kétszer.

    Nem szeretek futni, lesz a parkban futókör, vihogva kipróbáljuk a gyerekekkel nyilván, meg néha elpoénkodom, ha esőillat van meg elsőnapsütés oszt annyi. Nem írom kis füzetbe, annyiszor bebizonyosodott már, ha muszáj, elviszem én a hegyet is és átrohanok a városon, ha nem muszáj, nem. Ha valami nyomasztóból jövök, akkor jó: futok mert élvezem hogy még tudok. Hogy működik mindenem. Megfizethetetlen.

    Kozmetikum: kevés ami bevált, de ami bevált bevált, annyi, amennyi, no lelkifurka. Húszezres csodától se leszek húszéves, különben se volt az olyan fenejó, húszévesnek épp akkor.

    Rezsi húsz százalékkal: aj be jó lenne, de unom a ciccegő mestereket, mért építsek a meglévő helyett a házba másik kéményt, egyáltalán, végülis földig kéne rombolni oszt’ újjáépíteni, na nem. Nem lehet kis lépésekben, egyenként, nagy lépésekben szétverni meg nincs erőm. Elég volt a gyerekkorom 16 fokos szobáiból is, kényszeresen csukott ajtókból, nincs nálunk 23 fok sosem, de billentyűre dermedt ujjak sem.

    Hülyéket és feleslegeseket ignorálni, nem megmagyarázni türelmesen századszorra, nekem épp elég tréning ebből, hogy otthon negyvenhatszor mondom el, fiam, vedd fel a papucsod. Szeretem a gyereket, nem akarom hogy felfázzon. A BA-n a butalányt nem szeretem, energiavámpír, vampirizzen másnak, már nem érvelek, úgysem olvas csak a kötőszavakat.

    Nevetés, az kéne még több, meg idő, meg kinyújtózni, meg “ugyan mi tart ebben benne” dolgokat végigvinni, hökkentség és kockázatok ellenére.

    Az őszi erdő amúgy szép, azt sajnálom csak, hogy nem mentem nézni eleget, hiába várt a mámorító Hámori-tó. Az még jó lenne, lett volna, lesz. Vagy leestek már az őszi lombok arrafelé?

    • Érdekes, amit írsz, és rajongok azért, ahogyan, de kissé zavar ez a sokszor szóvá tett viszonyítás. Ez itt egy másik élet, ez én vagyok, nem annyira értem ezt, hogy végigveszed, amiről írtam: kéne, nem kéne. Én nem ötven kiló vagyok, asszem, utoljára tizenkét évesen voltam annyi. Ez itt egy százhúsz éves, műemlék vadászkastély, cserépkályhákkal és hatméteres belmagassággal, valamint ősfás kertjében tele csuklónyi letört faágakkal, kidőlt rönkökkel. Én szeretek futni, és magamat hoztam fel ilyenné. Nekem csak négy éve vannak normális, nekem tetsző cuccaim, felső-közép kozmetikumaim, és csak egy-két éve tudom igazán figyelmen kívül hagyni, amit az anyám rámerőltetne (holmi, vélemény).

      Az őszi erdő szép, főleg, ha el se kell menni hozzá. Egy-két szeles nap még, és nem marad lomb.

      • a sajat ruha, sajat cipo, az en meretemben es az en eletmodomhoz, vegre, vegre, mekkora szabadsag mar!
        valahogy amiket anyam vett ahhhoz sose volt hozzaillo cipom (ne nagyzoljak, volt amikor egy par rendes cipom se, csak kinai tornacsukak)…

      • Te, hát nem látod hogy irigykedem is részben? (most komolyan, ha olyan erdő lenne itt, talán több kedvem lenne….:)) Meg hogy ezt így szépen, kockáról kockára építed, következetesen. Komolyan! Abban is, amit szívesen csinálnék utánad, meg abban is, amiben abszolút nem. Elgondolkodom, hiszen olyan szépen mutatod be, hogy nekem kéne-e, ha igen, mért nem és a többi.

        Egyszerűen eltűnődöm, mennyifélék vagyunk, ha valaki megkérdezné, mennyi a derékbőségem, kb. a “fingomsincs” lenne az adekvát válasz, és őszintén nem tudom, ez most akkor így jó-e vagy kéne vele foglalkoznom. Tényleg nem tudom, mert körülöttem szinte mindenki foglalkozik, főleg aki annyi idős, mint én (így negyvenötön is túl), de a tükörben meg a család tekintetében nem látom a motivációt, és sunnyogok is, mert olyan sokat nem is tettem érte, hogy így (vagy másként) legyen. Hangos tűnődés a hülye-e vagyok kérdéskörben, egyszerűen érdekes.

        Meg a fűtésen sem rád mérgelődöm, de többeknek összejött, én meg eddig mindig olyan szakértőkkel találkoztam, akik a miénket kb. fullra átépítették volna a befalazottat kinyitom-kibélelem kombó helyett, ezért zsír irigy vagyok azokra, akiknek megvalósult a dolog, én 4 éve rugózom rajta, tökéletesen eredménytelenül, és nem lettem okosabb se, hogy lehetetlent akarok-e vagy csak xarul csinálom.

        A környvédposztjaid kétségtelenül szembesítenek az eddigi feloldhatatlan ellentétekkel az életemben. Szeretnék kicsi ökológiai lábnyomot, de nem szeretnék fázni, nem szeretnék piszkos vizes vödröket kerülgetni, kecskebogyót lapátolni, röghöz kötődni, kézzel mosni-mosogatni négytagú családra, buszra várni este esőben szatyrokkal. Mutatod hogy lehet, sok mindent, méltón meg “nemúgy”, aztán végignézek magunkon, hogy hogy adaptáljam, és szembemorog a kétely, hogy nemakarom (nem, nem “nemtudom”, hanem nemakarom!). Pedig olyan szép, meg is mutatod, akkor mért nem akarom. Ezen morfondíroztam (míg a régi vicc alapján valaki el nem szedi tőlem a morfondírt…)

        (aki nem ismeri, tipikus nyolcvanas évek vicce:
        Diák ül a fán, odaballag egy rendőr.
        – Maga mit csinál itt????
        -Morfondírozok….
        -Na adja csak szépen ide azt a morfondírt……!!!)

        • Értem én, de nem csak az a súlyos félremenés, ha mérges vagy, hanem az is, ha irigy. Én nem tudom, nem is tudhatom, más hogy él, mi köti, és nem is az a lényeg, hogy én pont így élek, hanem az út, ami idáig vezetett. Mindegy is, milyen lesz az élet, ami felé megerősödve tartunk, csak olyanabb legyen. Ez irányba próbálok motiválni panaszkodó, lehúzó világunkban, mert engem is megnyugtat az elégedett, maguknak egyszerűen jót teremtő, nem másra sandító emberek közelsége. A szövegek közbe okvetlen irodalmiak meg hatásosak, erre az olvasók egy része úgy reagál, hogy jaj, nekem miértnem, és frusztrált lesz, és végül is zavarja, hogy hatásos a szöveg, de nekem más kevés lenne, nem akarok kiszámítható dolgokat írni; más részük meg írogat, hogy én vetítek, szebbre festem a képet, igazából meg nyomorult vagyok, holott én az örömeim és teljesítményem töredékét írom csak meg, valamint a kínjaimat is legalább ilyen árnyaltan boncolgatom. És hogy hogy vagyok, azt csak én tudom, és érte tenni is csak én tudok — teszek is. Erőm ennyiben áll.

          A vicc -es.

          • Oszt ki vitatta, hogy ez így nem jó? Már hogyne lenne jó – ha nem volna jó a szöveg, nem járnék ide – nincs ám jó szöveg minden bokorban:) – rossz szöveget meg nem kommentelek, legfeljebb kiröhögöm, ha már nagyon olyan….

            Vetítést meg azt hiszem, láttunk eleget már ahhoz, hogy csak a moziban értékeljük. Nem másolható, az olyat kevésbé szokták vetíteni.

            Nálam még megvan a Mancs-előfizetés, meg szép kövér kupacokban a régi példányok is, néha hasra esek bennük, máskor meg újraolvasom őket a félhomályos, néha enyhén macskabogyós melléképületben, ahová helyhiány miatt száműztem őket.

            (az irigységet meg ne az acsargós stílben tessék elképzelni, hanem ami mondjuk egy jó kis ételfotó kapcsán is elfogja az embert: hű de ennék egy olyat! Lehetőleg anélkül, hogy megvegyem, megsüssem, feltálaljam….na így irigykedtem itten én pl. az erdőbenfutásra, hogy mondjuk egyszer kipróbálni más bőrébe bújva, aztán visszaadni a szerepet, mint valami ruhát, annak, akinek igazán jól áll)

            • Ez így nagyon is érthető. Minden oké, meg árnyalt is vagy, én meg elég gusztusosan élek, na. Csak az a visszatérő élmény, hogy valami rosszba, frusztrációba zuhannak azok, akiknek én erőt szeretnék adni, és olyankor jajgatok, hogy ne így, ne!

              Írhatnám, hogy ó, ötven kiló, ó, könnyen szaladó test… de nincs bennem ilyen.

      • “Én nem ötven kiló vagyok, asszem, utoljára tizenkét évesen voltam annyi.”
        😀 én is
        de Éva, tényleg, miért akarod hogy szentferencek legyünk,lemondjunk a modern kor előnyeiről? Őszintén , inkább követem vájf trendjét mint a tiedet. Egy igazi nő kényes. A hideg szeles időben nem hurcolja a gyerekeit kerékpárral,megárt nekik.Még a kutyát se küldjük ki a házból olyankor.
        És miért kínozzam magam a biciklizéssel ? Megfázik a derekam,eláll a nyakam, fáj a lábamk..Brrr..
        És fűtsek fával ??
        Hát azzal fűtök.
        Jobb lenne a távfűtés, de én választottam,hogy ez legyen |)

        • 🙂
          Ha komolyan írtad:
          Én semmit nem akarok, nem akarok trendet, követőket, magamról írok. Van egy értékrendem, például hogy a gagyi NEM, élem az életem, élvezem, erről néha beszámolok. Igen sok tékozló szokásom, drága holmim is van, szerintem félreértesz. Itt van két nagy kályha, most elkezdtük használni az egyiket, mert kész lett a kémény. Sajnálom leereszteni a fürdővizet, szelektíven gyűjtöm a szemetet, és nincs autóm. Edzett ember nem fázik meg biciklin, a gyerekeim se, pedig itt most is 8 fokkal van hidegebb, mint a városban. Nem véletlenül nincs fül- meg torokbajunk soha.
          Ne viszonyíts, ne akarj követni, éld a sajátod.

    • A következő hétvégén még talán fenn lesz a fákon a dekoráció, bár most vasárnap is már határeset volt. Viszont a büxent+i kilátóból el lehetett látni a Tátráig. Egy szál vékony pulcsiban.

  14. A testmozgas, feherjedus etkezes mindig megvolt , ennek köszönhetem a 64 kilom a 180 centimhez, nagyon alacsony testzsirszazalekkal, kockas hassal 🙂
    Nekem a smink es börapolas jött be az összel , betevedtem egy jobb üzletbe, es elkapott a Dioros lany, es csodat tett velem . Hagytam magam rabeszelni par kencere, es minden eddigi vackot otthon kidobtam. Akkor radöbbentem, hogy a sok közepszerü arcapolo, kence sokkal többe került, mint ez a par darab kivalo, es azokat nem is hasznaltam soha el, elöbb romlottak meg.
    Aztan elmentem egy uj fodraszhoz egy fotoval, es sikerült a kepen lathatot a fejemre varazsolnia! Ott egyuttal befestette a szemöldököm-szempillam, es kiszedte szepen.
    Ez az ösz egy csoda, komolyan 🙂

      • Nálunk a suliban a könyvtáros mindig nagyon boldog volt, mikor beállítottam egy-két bála már több család által kiolvasott naranccsal meg hávégével. A töritanár is mondta, hogy örül neki, az se baj, ha régi, mindig talál benne valami éppen az adott epochára alkalmazhatót. (Ehhez biztos nem kell Waldi, egy sima suliban is örülnek neki szerintem, mondjuk talán a Szűz Mária Könnyeiről Nevezett Nővérek által fenntartott Szent Agáta katolikus gimnáziumban kevésbé, de ki tudja.)

  15. Kerni szeretnek toletek ezen a poszton, bar kevesbe alkalmas, de most ezt olvassatok a legtobben. Egy regi ismeroseom mentalisan eros problemakkal kuzd es nem tud kikeveredni belole, az eletet elviselhetetlennek erzi. Javasoltam neki szakember megkereseset, de nem bizik senkiben. Tudnatok-e javasolni pszichologust vagy drama/onismereti csoportot ahol segitsegre szamithat. Nem alkoholista, nem drogos csak egy terhesen magara hagyott no, aki husz egynehany ev alatt kisse belebolondult az eletbe es a sajat tehetetlensegebe.
    Nagyon megkoszonok barmilyenhasznalhato infot.

        • Csak pszichiátert tudok ajánlani. Engem Dr. Graef Anikó elég mélyről hozott fel. Pánikproblémáim voltak, sajnos már tünetképződéssel. Nem is gondoltam, hogy leszek még jól ebben az életben. Ő hatalmas segítség volt, azóta is borzasztó hálás vagyok neki. Csoportos foglalkozást is tart néha. Ha nem olyan nagy a baj, Dr. Lajkó Károly is elég hatásos. Ő főleg konfliktuskezelésben tud segíteni.

          • Ezzel vigyáznék. Ha elég intelligens-és miért ne lenne, elkezd olvasni, ráismer folyamatokra, eseményekre, esetekre és nagyon súlyosan belecsúszhat a problémájába. Szerintem ezek az írások annyira őszinték és tiszták, hogy nagy erő kell a szembenézéshez, ha az ember érintett az adott témában. Gyengéd segítség kell neki, ha ennyire padlót fogott, nem az arcába csapott igazság. Hogy látjátok?

            • Én is így látom, hogy gyengéd segítség kell neki.
              Őt akartam én is javasolni, akit Vakmacska, a másodikat, csak nem mertem.
              TA terapeutához jártam én is, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, de kemény volt, szembenézős.
              Ez a blog is szembenézős, ha valaki nagyon padlón van, lehet, hogy inkább eltakarja a szemét, mert fájdalmas az igazság, és nem bírja el.

            • Mindenkeppen szakember segitsegere van szukseg. A blog nagy segitseg azoknak akiket meg nem hagyott el az erejuk es tudnak vilagosan gondolkodni, de aki teljesen romokban van, annak kell mas is, az o eseteben egeszen biztos. Azt felismerte, hogy baj van, de gyenge megmozdulni es gyakorlatilag ott tart, hogy szellemekkel tarsalog (ritkan), de arra fogja, hogy mindenfele titokzatos “erok”, dolgok akadalyozzak ot abban, hogy tegyen magaert. Olvassa a sok ezoterikus szar konyvet is, hulyek adnak neki tanacsot (Pl. az a tipikus faszsag, hogy a noi bolcsesseg tudja megvaltoztatni a rossz ferfit, vagyis ha az o eleteben ez nem sikerult, akkor o a hibas es a luzer.) Az egesz elete miatt iszonyatos buntudat gyotri, en ugy erzem, hogy szinte teljesen lebenitotta es telejesen elmaganyosodott, de kozben a fiaval szembeni buntudat miatt meg azzal sem tud normalis viszonyt fenntartani…
              Nehez is elmondani ezt. Egy masik ismeros probalta kirangatni, segiteni, de nem hat ra semmi sajnos.

            • Nálam a blog a szembenézés pozitív formáját jelenti. Szembenézés addig is volt,meg tisztánlátás de nem volt önszeretet, önértékelés csak önhibáztatás. Nem ismertem azt, hogy lehet jól kinézni csak úgy magamért anélkül hogy tetszeni akarnék valakinek, és hogy a jogaimat követelhetem mert azok nem másodrendűek,nem lehetnek senki hátrányára, csak a felfogásommal van a baj.Esetleg lehetek intelligens is bizonyos területeken de a boldogulás terén biztos nem vagyok az ,sok kósza kérdést polarizált bennem a blog ;erősít,segít mert megértet.

            • Lehet, persze, ezért volt kérdés a forma, csak egy tipp, én nem ismerem az illetőt.
              Lucernának: ha ennyire maga alatt van, akkor nem javaslom a pszichodrámát sem, az erős, mondhatni, erősebb, mint a blog, hiszen személyes, valódi haraggal, könnyekkel, nagyon erősen megjelenő érzelmekkel – mármint a többi résztvevő részéről is. Csak egyéni terápiára gondolok.

            • Laci, pont ezert kertem infot, mert az o allapota sokkal erosebb stimulaciot kivan. Elolvasgatna itt szepen, de ez meg mindig nem lenne eleg motivalo ero. En pont arra gondoltam, hogy egy durvabb (mint pl. a pszichodrama) kibillentene vegre. En azt gondolom, hogy neki maganak is aktivan reszeve kell valnia barmilyen terapianak. Na , mindegy, ha tudtok megbizhato pl. onismereti terapiat, pszichodrama csoportot, legyszives adjatok elerhetoseget. Privatban is akar.

              • Ja! Kezdem érteni. Remélem 😉
                A dráma csoportokhoz most csak annyit, hogy nagyon fontos a vezető személye. Írnék privátban, de hova? Az én címem: nickem kukac gmail.

  16. Én kb. 10 évvel ezelőtt voltam így a Magyar Naranccsal.
    Évekig olvastam, már az is izgalommal töltött el, hogy a kezembe vettem, és szinte első betűtől az utolsóig kiolvastam.
    Aztán egyre több olyasmit találtam benne, ami nem tetszett. Amivel nem tudtam mit kezdeni, amivel nem tudtam azonosulni. Egyszer olvastam egy nagyon durva cikket (pontosabban egy cikkben egy nagyon durva elszólást), sérült gyerekekről szólt (maga a cikk nem, csak az elszólás), nehéz lenne most részletezni, de megdöbbentem, hogy ez így simán átment a Magyar Narancs szűrőjén. Valószínűleg az újságíró sem fogta fel, mit ír. Akkor nagy ingerenciám volt írni nekik egy levelet, de aztán nem tettem meg. Írtam viszont hirdetést, hogy barátokat keresek, olyan szánalmasnak tünt, de azért egy pár emberrel sikerült megismerkedni. Az egyikük meg is maradt barátnak, az egyik legérdekesebb (bár egyben legnehezebb) emberi kapcsolatom.

    Szerencsére mire Oravecz Éva Csilla antifeminista orgazmusos cikke megjelent ott (hol máshol, mint a Narancsban?), addigra már leszoktam róluk. De a nemes mű azóta is kering a neten, sikerült néhányszor belebotlanom.
    Azóta csak elvétve került a kezembe Narancs.

      • Csak egy tipp, és bár a leírtak alapján úgy gondolom szakember segítségére van szüksége a hölgynek (pszichiáter, pszichológus), olvastam, hogy bejön neki az ezo vonal. Amíg nem találtok megfelelő személyt, vagy csoportot, próbálkozhatna meditációs, relaxációs dolgokkal. Én ezt “kiegészítő” terápiaként vetettem be, nem kell tőle csodát várni, de nagyon sokat segített abban, hogy lecsendesüljenek a fejemben a kesze-kusza, kétségbeejtő gondolatok. Mikor valaki ilyen állapotban van, jellemző, hogy a nap 24 órájában pörög az agya, kényszeres gondolatok gyötrik, mindent sötétnek és hiábavalónak érez, nem lát kiutat. Ha picit megtanulná kikapcsolni, talán könnyebbek és elviselhetőbbek lennének a hétköznapok, míg meg nem érkezik a tényleges segítség. Ezek pihentető, megnyugtató dolgok, és a bűntudat elengedésében is sokat segíthetnek. Azért merem javasolni, mert ez, ha nem is válik be, rontani viszont biztosan nem tud az állapotán. Remélem sikerül megtalálni a legjobb megoldást, és hamarosan jobban lesz. Sok erőt kívánok a gyógyuláshoz. ^_^

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s