egy nap a városban

Tejfehér a köd. Kiviszem a kutyát. Csepeg az eső. Etióp kávé.

Ma nincs sírás és nem fut ki a tej. Kezembe simulnak az apró ruhák. A lányomon is, rajtam is ma: ezüst ötágú csillagok. Neki a hajában, nekem a fülemben.

Induláskor a kezembe nyomja a csatokat, mert a sapka leszedte.

A vizes sárga és barna leveleken föl. Dávid, ne rugdossál. Még mindig felnyomom a meredeken, én magam és negyvenöt kiló gyerek.

Nálam marad aztán a két csillagcsat, csak elcsakliztam tőle. Beteszem a kontyom mellé, ahogy szökellek le az ovilépcsőn. Hajvégeinket fejbőrünk közelében tároljuk.

Ma topis vagyok, de ebben is van öntudat. Topis vagyok mások levetett hisztérikus cuccaiban.

Ez a póló, ez az enyém:

you areEredetiségcímkés monogramos cipzáros felső Balázstól (pre-Jánosidőszak). A fiamnak szánta, igazság szerint, de megszerettem, míg a fiam nőtt bele. Még mindig nő, de ebbe már nem, ez az enyém lett. Jelöletlen bátyám GAS nadrágja (pre-minden), azt mondja másfeledik szerelmem: olyan vagy benne, mint Trinity, TEHÁT ez már 1999 után lehetett… maga a termék 1995 körüli. Ó, én Trinity! Évekig valahol, fiók alján, rám se jött. Most, most pont jó. Fenéktájt foldozgatva, sliccnél agyonöltögetve, és bő a szára is. Akkor még csak bő gatyók voltak, de ha nem csak bővek lettek volna is, én azokat hordtam volna mind. Akkor még.

Ezüst és antracit, színösszehangolt szakadtság, cipőm és kesztyűm fekete, de ma úgy érdekel, hogy nem. Prémes kabát, mindent kibír, sáros nadrágszár, eső veri, sár hányja. Ha a nyakam feszítem fölfele, nem sodorja le a menetszél a prémes kapucnit. Sikolt a fékem. Ma nem érdekel, de azért nagy figyelem van ebben, az ember negyven percet szán arra, hogy úgy nézzen ki, mintha le se szarná.

Unchain my heart, szaxofonnal, ez megy bennem.

Most fizetek, mindenért és mindenkinek: csekket, szívességet, előleget, fájdalmat. Az egyik átvételi elismervénnyel. De szépen ír. Töltőtollal! Igen. És nem rontok betűt sose. Ez elvi kérdés. Azt csak gépen.

Ma, talán ma kapják meg ázott leveleim.

Átvételi elismervény, mindenről. Alulírott f. év február 22-től kezdődően átvettem Gerle Évától egy csomó inspirációt, kettő darab jól megkülönböztethető, innovatív gondolatot, egy feledhetetlen élményt, valamint korlátlan bizalmat, melyet most, mivel élni vele nem tudtam, eredeti állapotában részére…

Épp csak húsz percet kések, kávézunk, ezt most, lírai bejegyzésben hogyan? Leveles tészta, erdeigyümölcs-püré? Nem jambikus. Inkább nem is, nem. Felülírja a szöveg a valót.

Hallhatók a jambusok? Mindig, mindenhol jambusokat hallok.

Megveszem a mekbukot. Nincs már kételyem. Icipici. Tokot is neki, pirosat. Az egész a vállamra akasztható, dizájnos szatyruk van. És veszek két úszósapkát: narancssárga halacskás, kék halacskás. És két darab két és fél kilós súlyzót. Ezzel, mindezzel járkálok aztán, magammal jól kibaszok. Téhómban előfizetést módosítok, feleannyi lesz így az ára, nem, nem tévézek, tripla kedvezményért sem, nem. Pisilni kell. Libri helyén háundemm. Alexandrában sincs Engelsfors-trilógia befejező kötet, megnézem fiamnak mindig. Tündérleányom a kilyuggatottak helyett kap két harisnyanadrágot. De erre aztán. Babadávid nem lyuggat, nem is kap semmit. A Julis meg a hosszúujjúit is kiharapdálja a csuklójánál, amitől édesanyja rohamokat kap. Megnézem, mi hír karácsonyfadísz-fronton, a Butlers émelyít, frankón vesznek az évamagazinolvasók ilyen hintalovas baszást, és felaggatják az ajtóra?…

Ünnep: az ugyanaz ürügye.

Most van az évnek kiállításjáró szaka, négy helyre hívtak két héten belül, és én magassarkúban leszek, és három harisnyát veszek most akcióban: feketét, királykéket és smaragdzöldet. Évek óta nem vettem harisnyát.

Mennyi ember. Mennyi baj. Arcidegzsába. Kopott vonások. Életuntság. Végtaghiány. Protézis térdtől.

Tértivevény, a kilencedik munkanapon veszem át, rettegek — ez kilencpontos. Én akartam így, és mégis, olyan fájdalmat érzek a postán, hogy — minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő — neurológusnak volna kedvem megmutatni, szinte ujjongva: doktor úr, ilyet látott már? Hát létezik ilyen? Nincs kedve beszámolni erről valami nemzetközi konferencián?

Valami, amire szükségem van, és nem fogom kinyitni sosem. Racionális, praktikus ügyletekhez hogy tapadhat ennyi kín? Hány éves vagyok? Elveszítem-e az érzékenységemet, ezt az amplitudót valaha? De hiszen ez az érzékenység, ezek a lendületek, az ugyanaz, mint a fejjel a falnak, ami meg az önsorsrontással azonos. Lehet-e érzékenynek maradni a fájdalom ilyen kockázata mellett?

Tudom, akármi van vagy nincs a borítékban, úgy fog fájni, mint még soha semmi. Cö, cö, nagy szavak, ez kilencpontos fájdalom csak. Ahogy kitámolygok, érzékelem, hogy bal szélen hiányzik a látómezőmből negyed kör, és mostantól már mindig.

Mennyi bélyeg. Nem bontom ki tán sosem.

És mégis, jól van így. Nincsen semmi baj.

Tőlem származó mondatokkal van tele a fejük és az internet.

A fogason előveszem a súlyzókat. Megnyúlt a táskám füle, retikülben súlyzó, remek. Egyedül vagyok, mit csináljak tizenhét percig. Bicepsz, tricepsz.

Amióta felújították, tíz perc alatt fent vagyok. Szintetavasz van. Ma korán megyek oviba.

Üres a postaláda, mint a szívem. Magyarnarancs se jár, én akartam így.

Megnézem a kályhát, nincs már parázs.

Kiviszem a kutyát.

Pisilni kell.

Regisztrálok, mert nekem nincsen Apple ID-m. Nyomok egy brazilt.

Gyere már, virslit tettem a serpenyőbe, hatoson van, de mégis. Gyere, nem játszunk a tűzzel, te. Vettem neked velőscsontot, te. Olyan szaga van, nem hittem volna. Pofozza a lábával, dobálja, el-elkapja. Jól van, idefekhetsz, itt van a fehér takaród. Figyeljél, ne nézzél. Te reggel eszel, kint a teraszon. Én a kanapén eszem, és csak én, én is csak akkor, ha nem látják. A gyerekek az asztalnál, hivatalosan én is ott. Én nem nézem ki a szádból, mikor eszel, te se nézzél.

Nem eszem kenyeret, e léha, locska lelkek közt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka.

Megyek, vár a sorsom. Megyek bele, a sorsomba. Az ég alján még kicsiny világos csík.

Majd jövök.

25 thoughts on “egy nap a városban

  1. Jaj, a harisnyák. A lányomon állandóan mennek szét, lyukadnak kifele, és különben is kicsi rá, ha egy-egy megmarad az előző idényből. Szerintem én egyszer a harisnyavásárlásba fogok tönkremenni.

  2. Én is jártam tegnap a várost, 8 km gyaloglás, a Dunaparton, a Rózsadombon, a Városligetben és kipróbáltam a 4-es metrót (szürkeség, hasítófény, lidércnyomásosan szűk, majd indokolatlanul tág terek, kontroll minden szinten, nekem nem jön be egyik metró sem) majd kávézás, sörözés műanyag pohárból, vikingzenére tombolás. Ja közben volt egy hosszított munkanap, cikkleadás, egy defekt, egy hajnali kelés, szabóság (a szemközti házban, melynek feliratát mindig úgy olvastam ‘szabadság’), nadrágfelhajtások, kávé és kávé, és még az eső is zuhogott. De vettem integetős kínai macskát! Napelemes!

  3. Éppen ma vettem a helyi b*szásboltban (egyik gyermekem helytálló megnevezése az ilyen egy eurós meg száz forintos boltokra) hajgumit. Akkora a hajam, hogy egy gumi meg két csat megtartja. Nyilván ronda kis csutka (helyi szleng szerint, mint megtudtam, foncsik), de akkor is!
    Sokat gondolkoztam ezen a hajnövesztés témán. Kezdődött a kedves miatt, mondtam neki, hogy ez beavatkozás legbelsőbb magánügyeimbe, szóval ha egy pillanatig úgy érzem, nem vagyok önazonos, akkor azonnal jön vissza a három centi. Aztán sportértéke lett, mit tudok kihozni a növésből? Pumukli. Kudlik Juli. Meg Ryan. Ki tudja, hol a vége.
    De legalább hosszú tapasztalatból tudom, hogy ha három centis lesz, az is jól fog állni, nőiességemet nem vesztem el vele, és mennyire könnyű lesz kezelni 🙂
    Elképzelem magam hetven évesen egy karcsú, energikus Judy Denchnek.

  4. A Butlers számomra kész sokk volt, amikor megnyitott itt nálunk. Emlékszem, bementünk, és úgy éreztük magunkat, mint valami Tim Burton filmben, annyira bizarr cuccok voltak kipakolva a polcokra – ráadásul horribilis drágán. A legjobban a plüssből készült, életnagyságú kitömöttbölény, egyszarvú meg egyéb állatfejek döbbentettek meg. Persze ezeknél nagyobb baromságokat is megvesznek emberek, de valahogy mégis… Élőben látni elég durva volt.
    Egyébként nekem is marha sok dolgot kéne csinálnom a városban is meg máshol is, de most nem fog menni…

  5. Én valahogy úgy emlékeztem, hogy különleges dolgok vannak nagyon drágán. Erre belépek és belemosolyog az arcomba egy plüss zebra a falról. Rémálom. Műanyag, bóvli, jóleszeznektekszar.

  6. Én az IKEA szagosgyertya szekciójánál éreztem azt, hogy az ott lévő emberek tömegét biztos beoltották valamivel.
    A Butlers meg, hát nem tudom. Én alapvetően nem tudok azonosulni ezzel a “majd mi kitaláljuk helyetted, te meg fáradj a pénztárhoz” életérzéshez. De én súlyos önmegvalósító vagyok. Egy rohadt receptet képtelen vagyok pont ugyanúgy elkészíteni, ahogy le van írva. Egy ilyen idegesítő belső viszketegség jön rám. Mi lehet ez? A Butlers nagyra nőtt gyerekeknek szóló üzlet. 30-asok, akik megvették az első lakást, de aztán fingjuk nincs hogyan tovább. Mikiegeres bögre, meg cukorkaautomata, meg minicsocsó kispasiknak, Paris, Love feliratú tárolóedények és iszonyatos giccsparádé kiscsajsziknak. Hát mindegyik létszükséglet valóban. De majd elmúlik:) Akkor majd az IKEÁBA mennek, vagy bolhapiacra, vagy a solymári tüzépre, mert apuka informatikus, és nagyon jól ért a bútorkészítéshez, és ismernek egy olcsó asztalost, aki meg is csinálja az egyedi igényeket. Egy idő után meg már megvan minden a lakásban-házban, és nincs szükség semmire. És azt én el se tudom képzelni, hogy milyen lehet. 🙂
    Egyébként éppen most egy Butlers lámpa alatt gépelek.
    Ilyen lila. https://butlershu.r.worldssl.net/img/big/10957.jpg (Megláttam, és kellett. Élőben amúgy matt, és fém.
    és egy fél délutánt mászkáltam vele az utcán, szóval kurvanehéz:)

  7. “Topis vagyok mások levetett hisztérikus cuccaiban.”
    De jó is tud ez lenni!
    Ezer éves ruhákból valami jót kihozni, valami újjal, szeretem!
    Egyszer mentem az unokahúgomékhoz, kantáros farmer, edzőcipő, csíkos póló, farmerdzseki, rám nézett “Hát hogy nézel ki? Mint egy “építész”!”
    Kőműves lett volna a szó.
    Hát igen.
    Nagyon cool-nak tartott virágos ballonkabátomat is lefikázta, hogy ez “titkosügynök kabát”, meg még sokat.
    Szeretem olvasni, amikor a ruhákról írsz.
    Ha öltözöm, az nekem önkifejezés, “nagyon decens vagyok, ne merj beszólni!” vagy “topis vagyok, és leszarom, hogy tetszem-e.”, mind üzenet.
    Ruhát nem dobok ki, hegyekben áll, imádom mindet.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s