ne azért

Ó, istenem, vagy kim,

ne azért, mert az esik jól, de milyen jól!

Ne azért, mert attól tűnök erősnek, okosnak, különlegesnek, jó nőnek, példaképnek.

Ne azért, mert jól hangzik, és jó fényt vet rám, bólogatnak majd a nagymamák és a frakcióvezetők.

Sőt, ne is azért, mert akkor majd az alterek, a kitaszítottak meg az átoperáltak bólogatnak.

Ne azért, mert ezt még nem mondta más.

Ne azért, mert könnyű megírni, enyhe rutin, tanárosan, mintha új lenne, de én már unom, tudjátok, van a névszó meg az ige, nahát!

Névszón, igén túl nekem is új legyen, rezzentsen össze, tétje legyen neki: egy jó kaland legyen dalom, hajnalban az ideges szélben mentákra üljön észrevétlen.

És ne azért, mert attól maradok a biztonságos zónában, ott mozgok ismerősen, akkor rejtőzhetem, attól vagyok támadhatatlan.

Hozzam zavarba magamat is. Fájjon, lepjen meg, kuszáljon össze.

Ott állni, akkor is, ahogy vagyok, egészen én, és nem számít, ki mit szól: ez vagyok, ezt gondolom, íme.

Érdekesnek találod? Reagálnál? Oké, de akkor viselkedjél. Aki érti, az pontosan tudja magától is, mit hogyan. Kommentszabályzat az érzelmi impotenseknek, szociális ámokfutóknak kell. Igazodjanak el, vagy inkább menjenek máshová.

Amúgy meg gondolj, írj, amit akarsz, de ne élj vissza azzal, hogy névtelen vagy, miközben én látszom, és ne kövess el bűncselekményt.

Ne azért, mert én aztán következetes vagyok: azt mondtam, feminista vagyok, akkor az úgy van, ahogy “a” feministák mondják, és akkor minden le van festve feministára. Ne azért, mert én mozgalmár vagyok, és tudatos, és felelősségem van, és még a nővérekkel is egyet kell értenem, rés ne legyen az egységen, és nem lehetek ellentmondásban, és nem látszhatnak ki az inkonzisztenciáim.

Igen, heteronormatív vagyok, igen, olykor, sőt, többnyire, különleges hópihének hiszem magam, erénynek gondolom, ami előny, igen, alkudozom a patriarchátussal és a kapitalizmussal, igen, kapszulás a kávé, és, na, ez az igazi zavar, boldog vagyok a kapszuláimmal, a minőségi, miniatűr kis csodákkal, igen, boldog vagyok, hálás, önazonos — illy kávém kiáltás a hitványság ellen.

És ne azért, hogy menedék legyek — én nem adok muníciót a manipulátoroknak, önátverőknek, hipokritáknak, akiknek jaj, de kényelmes a házasság, és közben jaj, de szidják a férjet, és erkölcscsőszködnek, és rég nem fényesek már, és büntetik a férjet és bűnhődnek maguk is. Mert én tudom, hogy a nőknek nehezebb, és empatizálok én eleget, de tudom azt is, hogy rengeteg erőnkből és a szépség iránti vágyunkból többre is futná, és én mégis és mindenekfelett az eleven lüktetésben, tisztaságban, erőben hiszek, a ragacsos játszmákat pedig elítélem. Sokszor nincs igazunk nekünk, nőknek, sokszor beszélünk haza, nem olyan szép a kép, nem maradtunk tiszták. Nem tudok olyan lenni én sem, amilyen szeretnék. De — szeretnék, rendületlenül.

Nekem ez a fontos. Hogy nem tagadom le azt sem. Engem érdekel az önátverés, a rútság, megnézem közelről, szétszedem, és nem kímélem magamat sem.

Azt szeretném, hogy erőnk legyen ezt belátni, erőm legyen ezt is megírni.

Amíg gondolat van, önreflexió, nincs nagy baj a kócos létezéssel.

Amíg tényleg minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, addig jó, mert meg lehet nézni, érdek nélkül, kíváncsian, hogyan van összerakva, mitől olyan? és meg lehet írni: szerintem így van.

Ne azért, mert engem igazol, ne azért, mert lepleznem kell az életem, ne azért, mert arra megugrik a statisztika, és ne azért, mert rászorítanak a Kajánok, hogy hallgassak, mást írjak. Ne azért, hogy meg ne bántódjon, ha mégis idekattint, és akkor ne merjem megírni azt, ami igazán.

Ami igazán, azt, és azért, mert igazán.

Ne akarjam, hogy egyetértsenek, ne a piaci rést keressem, legfeljebb örüljek, ha pont arra, amit pont sikerült, mert pont úgy látom, néhányan ráismernek. Elég az. Egyáltalán: hogy megértik. Egyáltalán: meg akarják érteni.

Zavaros, biggyesztős szájú lett már nekem a sok ember, mind okos, mind átlát rajtam, mind véleményez. Nem hallgatok már rájuk.

Onnan veszem, hogy mit írjak és hogyan, hogy mit érzek, amikor írom. Az igazít el.

A jó kommenteknek, melyek önálló szubsztanciák, külön és ezen felül örülök. De igazán és lényegileg annak örülök, ha nyakon csípem azt a különöset, ha pontos, ha sikerül épp azt a szürkésrózsaszínt kikeverni.

Ne azért, mert attól jönne és itt ragadna tízezer új olvasó, meg attól szeretne, meg hősévé tenne, mennybe menesztene.

Csak mert jó szöveg, szerintem jó, működik, azért.

Ne ragadjon itt bárki, csak az olvassa, aki képes az árnyaltságra, nem tesz meg papjának, interpretációit maga intézi, és elviseli a kognitív disszonanciát.

Ne azért, mert az bejönne kereskedelmileg. Ó, ne legyen nekem soha piacilag tuti könyvem — ebben a társadalomban.

Ne azért, hogy megmutassam a gyűlölködőknek. Vagy — mint régen csináltam, ó — múltam szereplőinek. Ne legyen csakazértis. Nem üzengetek.

Csak azt, ami jön, ami igazán. Csak azért, mert nagyon belül érzem.

És ne akarjak mindig jobban írni. Tömören igen, redundanciát kerülve igen, de basszus, nem kell már jobban, borzasztó ez az örök quest, eredetieskedés, csiszolgatás, elégtelenségérzés. Használva azt, ami biztos, mert megtanultam, könnyű kézzel nyúlni új témákhoz, műfajhoz, szövegtípushoz. És ami igazán, azt, ne mást.

38 thoughts on “ne azért

  1. Reményt és hitet adsz, hogy így is lehet. És ez nagyon jó. Tisztának maradni.
    Én is így szeretnék élni és alkotni és szeretni. És nem beérni kevesebbel, nem megmagyarázni. Már látom, hogy akik így tesznek, nekik nem csillan fény a szemükben. Bár szomjaznák ezt az érzést: a megtisztulást, az őszinteséget, az újrakezdés vakító fehérségét.

    • Azért azon kapom magam, hogy ez is csak az énképemhez kell: én emelt fejűbb vagyok nálad. Olyan emberekkel vagyok elegáns, akikkel szóba sem kellett volna állni. A nagy méltó kérdéseimre nem érkezik válasz, csak sunnyogás, frusztráció.

      • Ezért fontos a tiszta lelkiismeret. Te halmozottan kapsz reakciókat a világból, és ez nagyon nehéz lehet. Néha azon is csodálkozom, hogy egyáltalán válaszolsz a kommentjeinkre, pedig megtehetnéd, hogy hagyod, hadd menjen minden a maga útján – ha értelmes beszélgetés alakul ki, jó, ha befigyel a sunnyogás, hát vállalja mindenki a saját véleményét, ez nem Rólad mond ítéletet. Te tisztán állsz ki a saját látásmódod mellett, és senkit sem akarsz meggyőzni arról, hogy Neked van igazad. A hasonló érzésűek meg idetalálnak és örülnek, hogy nincsenek egyedül a világban. 🙂

        • De, sokszor hiszem azt, hogy csak nekem van igazam (mint minden határozott, gondolkodó, szenvedélyes ember), és sokszor érzem azt, hogy a faszom belétek, kedves olvasók, hát mit vártok még el tőlem. De ezzel is tisztában vagyok.

      • “hogy ez is csak az énképemhez kell: én emelt fejűbb vagyok nálad.”
        Ilyenek kiben nincsenek? Szerintem nagyon komoly önismeret kell ahhoz, hogy ezt felismerd. Az ego meg piszkosul nem engedi, hogy kimondd, még ha fel is ismered.

          • Igen. van veszélye. Oda vezethet, hogy másokhoz viszonyítom magam, nem önmagamban tartom magam elfogadhatónak (hibáimmal együtt). Kívülre kerül a súlypont. Nem is gondolom, hogy elég felismerni, kimondani – érdemes ezt tovább gondolni, miért is van ez, hogyan hat vissza rám, és talán azon is, hogyan lehetne ettől megszabadulni.

      • Bennem még mindig vannak kérdésekkel ezzel a témával kapcsolatban. Egyszer valaki írta a feminizmust bírálólag, h de hát ennek nincs értelme, h az ember olyan könnyen eldobja a párkapcsolatait / házasságát, mert h több kell neki. Mi van a hagyományos / keresztény értékekkel, mint elköteleződés, megbocsátás, hit, kitartás stb.
        És sztem ez nagyon nehéz manapság, úgy értem, h vmi szellemi kapaszkodót vagy miheztartást találni és ehhez ragaszkodni, még ha nem is vallásos az ember, h a nehéz időszakokban is kitartson a(z amúgy jól működő!) házasság. Bár ez is érdekes kérdés, ki mit vél amúgy jól működőnek és alapjaiban rosszul működőnek… mekkora különbségek férnek meg egy kapcsolatban, és mi az, ami már nem? Ha a két ember még nincs tisztában jövőbeli terveivel, miheztartásaival (minthogy folyamatosan változunk, változhatunk!), érdemes-e korán elköteleződni, vagy ha nem, mikor érdemes..? Fú, annyi kérdésem van… Remélem, nem haragszotok érte. :o)

        • Szerintem ebben az a kulcs, hogy az egész nagyon szubjektív. Nem lehet általánosan válaszolni a kérdéseidre. Igen, nehéz, de erről szól a tudatos élet: állandó fejlődés, revideálás, belső harcok. Kemény, baromira, de nem kötelező így élni. Valakinek jobb így, valakinek úgy…

          • Igen, néha azt hiszem, vannak általánosan elfogadható válaszok ezekre a kérdésekre, pedig csak arról van szó, hogy NEKEM kéne tudni megválaszolni őket saját magamnak… Ott a pont. Ezt nem lehet lespórolni.

  2. > És ne akarjak mindig jobban írni. Tömören igen, redundanciát kerülve igen, de basszus, nem kell már jobban, borzasztó ez az örök quest, eredetieskedés, csiszolgatás, elégtelenségérzés.
    de jó hogy ezt írod.

  3. Nem azért, de szembejött az írás, a lehető legjobbkor, kellett ez a fajta brutális őszinteség… és asszem maradok! Heló mindenki!

  4. egy jól fölépített, néhol briliánsan megírt regény kellene csak. tudom nem könnyű, benne volt a regény művészetében, a levelek egy ifjú regényíróhozban, vagy az életem című művekben. de hát csakis a cselekvés, ugyebár!

    • Készül, de a regény nagyon más, mint a nemregény. Az szerkezet, meg narráció meg elbeszélő meg epizód, és szüzsé és fabula, szövegtechnika, prózapoétika, ezeket én tudom, értem, tanultuk, olvastam sok regényt, érzem, melyik jó és miért, de most, hogy el akarok mondani egy történetet, csinálni, az nagyon nehéz. Egyszerűen szar.

      • nehéz hát, persze. esetleg lopni kell, imitt amott terelően parafráziskodni, aztán a nyomot kihúzni. azt mondják, az első regény önéletrajz/szerű. mi az, hogy improvizáció az írásban? szerinted van ilyen? neked mit jelent a rögtömzés?
        na és megkérdeztem tőlük félálomban, hogy eszik e, de nem értettem a beszédjüket, olyan szájszagú nyelv volt és fröcsögően rángatták a fejüket túlbólogatva a kérdés egyszerűségén, aztán futás lett a vége, még most is szaladok, ha meg nem haltam.

        • Balin, napok óta nézem itt a hozzászólásaidat.
          Figyelj, ha nincs mit mondanod, vagy, ha a mondataidnak értelme sincs, akkor nem muszáj ám hozzászólni!
          Csak mondom, jótanács, hogy ne pocsékold az idődet.

          • Szereti, ha írnak neki, na.

            Jaj, Balin, figyelj.
            Nem értem, mi az, hogy rögtönzés.
            Szerintem te nem érted ezt az írás-dolgot.
            Tudatos, koncentrált tevékenység, nincs semmi “leírom, mert kiömlik”, a kiömlés, vagyis az, hogy könnyen megy, nem más, mint rutin. Egyébként mesterség van, csiszolgatás, dilemma két jelző, bekezdéselhelyezés, szórend ügyében.
            Irodalmi szöveget meg csak irodalomértőként lehet létrehozni (szerintem).

  5. olyan jó ez. mert. milyen nehéz megmérni a világfontos semmit. milyen nehéz hátradőlni, örülni, hogy kerek. amikor tudjuk, lehet, hogy szegletesnek kéne lennie. én úgy örülök, hogy pont így írsz.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s