amíg még megvan

Kedves olvasóm, komolyan szólok most hozzád.

Mindannyian csak azzal kalkulálunk, ami van. Így jár az agyunk, egyszerűen. Hogyan is képzelhetnénk el a meredek lehetőt? Azt, ami mélyen szunnyad bennünk? S a bajt se képzeljük el: se a hirtelen lereccsenést, se a lassú kopást, fakulást. (Ilyen az élet, ugyebár.) Ami csak lehetne, vagy amit lassan elvesztünk, azzal nem számolunk. Ki láthatja azt? Ezért nem általános a testünkkel kapcsolatban sem a preventív, megőrzésre törekedő szemlélet. Viszont hangos azok szava (panasza), akik aztán megbetegszenek. És érthető, ha a bajban már nem azt mondjuk nekik: tehettél volna ellene.

Olyan, mint ha véletlen lenne. A sors, a vakszerencse, amint lesújt. De a bajaink, nagy betegségeink és apróbb panaszaink túlnyomó része életmód-eredetű.

Ráadásul a füledbe harsog a média, és kiböki a szemed az irigységkeltőnek szánt és pénzköltésre ingerlő pink dizájn, az éteri lényekként ábrázolt versenyzők, a hibátlan forma. A vetélkedés: kinek mije van, ki hogy néz ki, mennyit bír. Az átszexualizált képek, a magakelletés, amelyek érthetően taszítanak, ha jobb az ízlésed. Engem is taszítanak. Hirdetők, cégek, termékek. És minden egy vagyonba kerül.

Azt szeretném mondani, hogy nem ez a lényeg.

Nem az a lényeg, hogy én miket mondok az edzőtermi világról, sem az, hogy hogy nézek ki. Nem az a lényeg, hogy neked lenne-e kedved olyasmikhez, amiket én élvezek.

A te saját életed a lényeg.

Az a lényeg, hogy senki nem úszta meg. Aki úgy élt tizenöt felnőtt évet, vagy tovább, ahogy szokás: ülőmunka, városi élet, sok szénhidrát, autó, feldolgozott ételek, azon mind látszik. És fáj is.

Arra kérlek, hogy vigyázz arra, ami még megvan. Ápold, tartsd karban. Amíg nem fáj, amíg nem deformálódott, amíg még működik az inzulinod, amíg még nem felejtette el a tested, hogy valaha voltál ugrabugra gyerek. Hogy képes maradj az alap mozgásfajtákra: futni, ugrani, dobni, emelni. Hogy ne a számítógép húzza végleg maga felé a vállad, hátad. Hogy ne legyél olyan rettentő fáradt. Hogy úszhass majd jólesően, és ne a rendelőben várj a sorodra abban az időben. Hogy aktív évekre számíthass, ha a húsz év múlvára tekintesz. És, igen: hogy ne legyen kínlódós szégyen a tested, a meztelenséged.

Értelmes, képzett, jó szándékú nők tömegeinek az életében minden, de minden fontosabb, sok éven át, mint a maguk karbantartása. Az is csak feladat, újabb elviselendő-kipipákandó, és a lista végére szorul. Mert a család, mert a munka, a program, az utazás, a rokonság.

Vannak néhány hetes lelkesek, volt egy kis de-izgalmas-kipróbálom-én-is lobogás, de ha figyelsz: itt mi néhányan harmadik vagy negyedik éve éljük, amiről beszélek. Hol nagyon beszélek, hol kicsit, de a hátterében folyamatosan csinálom, és nem magamra rótt feladatként, nem akut céllal, és – már – nem is gyógyulásképp. Ma is hetente négyszer, ötször vagy hatszor nekirugaszkodom az intenzív mozgásnak, mert igényemmé vált, és mert annyival jobb így: erősen, lendülettel létezni, és ezen a tejszínhab a folyamatos fejlődés élménye.

Mögötte pedig: a tudatos táplálkozás. Az önkitapasztaláson alapuló, kísérletezős máshogy-enni-merés. Én nem mondok módszert: kinek mi tesz jót. De ne a kényelmesség, a megszokás vigyen, ha nem akarsz olyan életet, amilyen azoknak van, akiket a kényelmesség, a megszokás visz.

ez nem norma. én ilyen lettem, nekem ez rejlett a testemben.

Nem arról van szó, kockás-e a hasunk. Nem arról van szó, ki nyer az öregedő nők menőségi versenyében, és nem is arról, hogy ne tudnánk másképp eltölteni a szabadidőt.

Gyakran írok erről, el tudom képzelni, hogy már nem izgi neked a téma, sőt, unod: ez volt már, lapozzunk. De ez nem tud letudott témává válni, mert ez az élet. Én sokkal jobban hiszek ebben, mint amennyire egy alkalmi egzotikumban hinnék, amellyel, jaj, ne zavarjam túlságosan a sportolni nem szerető olvasót. Azért beszélek róla, és a fotók is azért vannak, mert látom, milyen hatással van mások életére, ha ennek az egésznek a megélés részéről beszélek, az életminőségről, a belső felnövésről, és nem az alakformálásról, a módszerről, a termékről, a menőségről. Kisebb részben pedig azért ez a témám, mert büszke vagyok arra, amire képes lettem, és ez egy személyes hangú blog. És, egyébként, igen: menő is. De csak a menőségért csinálni nem érdemes. Az a koktélcseresznye a tejszínhabon.

Ha sokat futsz, olyanná válik a tested, mint a futóké, mondja Murakami Haruki, de amúgy Lubics Szilvia is. Ha sokat csinálsz mindenfélét, akár egymás ellen ható mozgásokat is, akkor pedig olyan tested lesz, ami sok irányból terhelhető, és mindenfélét bír.

A test, amelyet nem lehet meglepni. (Tériszonya, sebességtől való félelme, az mondjuk van.) De már nem fél.

Ha belejössz, divatosan szólva: ha rutinosan lépsz már ki a komfortzónádból, onnantól már nem a problémákat látod, nem a nyavalyáidat sorolod, nem azt ismételgeted, hogy te mi mindent nem szeretsz, mit tartasz cikinek és mihez nincs kedved. Az a nehéz, ami nem megy – ahol fejlődnöd kellene. De ez a kezdő szint. Ha belejössz, akkor jóban leszel a testeddel, erőt és biztonságot ad az, amit már tudsz, azt szívesen is csinálod, természetessé válik, nem visel meg, de ami a fontosabb: máshogy tekintesz arra, amit nem tudsz. Még nem tudod, vagy sosem fogod tudni: mindegy, mert tudod, hogy létezik, hogy neked is lehet belépőd oda, olyasmik közé, és már nem tölt el félelemmel. Látni fogod, hogy ők, a hősök is csak hétköznapi emberek.

Akik küzdenek, kitartóan. Ennyi a különbség. Nem kell dizájnban, nem kell edzőteremben, nem kell plakátfiú-edzővel (Isten éltesse, ma annyi idős lett, mint József Attila csecse becse!). Sőt, semmit sem kell.

Hanem megéri. Magadért.

A héten indul az új edzésnaplóm, április 20-tól tartalmazza az edzéseim leírását. A régi itt van: edzésnapló

Ne félj az edzőteremtől! 3. képzés: május 28-án. Írj, ha jönnél: csakazolvassablog@gmail.com

21 thoughts on “amíg még megvan

  1. Ó igen. Bátran vágok bele új mozgásba, vállalkozásba (üzletileg is), új nyelv tanulasaba. Mert mindig tudtam, hogy bármire képes vagyok, csak most már sikerül legyőzni az elemi lustasagot is. Ezt adta a mozgás. Hihetetlen.

  2. “Aki úgy élt tizenöt felnőtt évet, vagy tovább, ahogy szokás: ülőmunka, városi élet, sok szénhidrát, autó, feldolgozott ételek, azon mind látszik.”
    Ez sajnos így van. De 35 évesen jelentem még nem túl nagy energiabefektetéssel visszafordítható. 🙂 Később nem tudom, biztos egyre nehezebb.
    De azért kérdés bennem, ha 20 éves koromtól futottam, edzettem volna, helyesen táplálkoztam volna, most kevésbé lennék hízásra hajlamos? Nem annyira durva, de hastájékon nagyon hamar meglátszik a több kalória/kevesebb mozgás. Vagy ez így normális már “a mi korunkban”? Mert 15 éve nem volt még ilyesmi.

    • Jó kérdés. Szerintem alkati dolog is lehet. Nekem van olyan 20 éves ismerősöm, aki kisgyerekkorától fogva rendszeresen és intenzíven sportol, mégis nagyon hajlamos a hízásra. Ha pár hétig leereszt az edzésekkel, vagy nem figyel a táplálkozásra, már kezd pocakosodni.

  3. Világ életemben utáltam futni, nem is bírtam, iskolai rémálom az egész. Sokat es sokfelet sportoltam korabban, a futas mindig csak kenyelmetlen unalmas dolognak tunt. Most jott a jo ido, es ket eves passziv idoszak utan jott a kivancsisag, kedv, hogy lehet hogy megis tartogat nekem valamit. Elmentem, es megyek meg.

  4. Hogy sokáig rosszul bántam magammal, sajnos tényleg látszik. Gyalogoltam, futottam én azelőtt is, de kb. 1 éve irányítottan edzek – igen, itt köszönöm meg az inspirációt 🙂 -, és ez egyszerűen csak még jobb lett! És igen, a legapróbb dolgokban, mozdulatokban is érzed, hogy élsz, létezel. És “csak” ezért is megéri.

  5. (Majdnem írtam egy hosszú hsz.-t, megihletett ez a szelíd és komoly hangnem, de korán fogok kelni – új diagnózisok /asztma, gerincferdülés/ és megváltozott időbeosztás miatt – és gyógymozgással kezdek. Egyelőre eltökélt vagyok, tudom, mit kell tennem, de azért a “mentális tréning” keresőszavak megvannak a böngészőben…)

    • Nekem is van mindkettő. Kitartás, kissé munkás eleinte, de lehet velük élni.
      Ha később gerincbaràt sport érdekel (mindig mindenki az úszást tolta – és én azt pont nem szerettem) szólj.

      Kitartást, egészséget. 💕

  6. Igen! Ez az “állománymegőrzés” fontos. Egyre jobban érzem a szükségét. Ami pedig a visszahízást illeti, nekem kellemes tapasztalatom van: egy éve “lement” rólam 15 kiló, amikor sikerült valamelyest odafigyelni a szénhidrátcsökkentésre, és azóta visszahíztam valamennyit, mert nem sikerült benne maradnom abban a figyelmi állapotban, de bizonyos szokások berögződtek, és nem ugrott vissza az összes! Ami hatalmas különbség az azelőtti “fogyókúráimhoz” viszonyítva, amikor nemcsak, hogy visszajött, de pluszt is hozott magával a lazítás!

    Lehet, hogy off, de kérdezni szeretnék: ínhüvelygyulladás esetén mit csinálhatok? Bokámnál. Januári sízés óta. Nem mentem ortopédiára, mert nem tört el és nem fájt annyira, hogy ne tudjak sántítva járni. (Jellemző: amíg vonszolom magam, addig “megoldom”!) Azt sem tudtam, mi lehet, ami fáj. Mostanra jutottam arra következtetésre, hogy valami az ízületekkel lehet. Reumatológus vizsgálta meg ultrahanggal, és közölte a diagnózist, valamint azt is, hogy ezt az ortopédián begipszelnék. De nem küldött oda, csak egy fájdalomcsillapító kenőcsöt javasolt, és pihentetést. Már egy hete…

    • Nekem csak csuklóban volt, azt a begipszelés rémével fenyegettetve eddig mindig megoldottam azzal, hogy egy hétig a görkoris csuklóvédőmet hordtam éjjel-nappal, viszont ugye azt le lehet venni, ha az ember zuhanyozni szeretne. A sima pihentetés nem jött be, de ez a “light kényszerítés” igen.
      (Engem el akartak küldeni megműttetni, de azt gondoltam, hogy túl sok benne a pici mozgó alkatrész, amíg nem muszáj, ne barkácsoljanak benne(m.)

  7. Na ez nagyon fontos: “ha rutinosan lépsz ki a komfortzónádból”. Épp mostanában jöttem rá, hogy ez az alap, nekem ez talán a legfontosabb feladatom. Rugalmatlan, változásoktól irtózó-rettegő lényem meghaladása. Azt hiszem a komfortzónám határára is alig merem a pillantásomat vetni, nemhogy elmenni odáig. Eddig csak néha és leginkább külső kényszer hatására sikerült, vagy iszonyat nagy gázok esetén – és: kivétel nélkül mindig ott volt a jó megoldás.
    Ezt a bejegyzést pedig orvosi rendelőkbe kéne kifüggeszteni, meg patikákba a gyógyszerismertetők helyére, meg iskolákba, meg mindenhova, hogy ne csak az olvassa.

  8. Éva es Tobbiek 🙂
    Csak a magam neveben osztom meg gondolataim.
    E blog hozott kozel a testemhez. Ratalalatam arra a sportra ami az enyem. Hajnalban kelek fel miatta mert akarom es mert jo erzes. Fittnek erzem magam. Uj emberek léptek be az eletembe a sport kapcsan. Bele tudtam illeszteni ezt az uj életformát a napi heti beosztasaimba.
    Fontos lett az , hogy felelosseget vallalok a testemert. Ez uj erzes nekem es nagyon tetszik. Harom gyermeket szultem. Voltak izomtalan részek rajtam e miatt… mostanaban tapasztalom hogy ” itt” es “ott” meg ” amott” feszes es klassz lett rajtam vagy bennem 🙂
    A belso es szellemi es egyeb beereseimet vegre utol erte a testem is.
    Tudom , hogy felelősséggel megteszek mindazért ami ram van bizva ONMAGAMERT! 😊

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s