Én amúgy szeretem Drugs Bunnyt.
(De jó így kezdeni a cikket, ez olyan, mintha úgy kezdődne a film, de frankón az első kocka:
Harminc évvel később
by veriférje, köszönet! Ezt megveszem, mondaná EP.)
Ő ezt írja: Bővebben…
Mostanában olvasod ezeket a fogadd-el-magad tartalmakat. Nyomasztó szépségelvárás, már a kislányaink is, meddig gyötörjük még magunkat az irreális vékonysággal, szőrtelenséggel, ránctalansággal, továbbá ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Címlaplányok, fotosop, magazinok – a magazin szállítja neked, akire haragudni lehet, aki csípi a szemedet. Most ez a hang dívik a progresszív női médiában: “hová fajul a világ”.
Engem irritál a sorok kiszámíthatósága, hamissága, a kontextus nélküliség. Vajon én lettem finnyás, bonyolult, én haladtam meg a testem és a létezés iránti igényeimmel a realitásokat? Irritál, hogy ez számít bátornak, szókimondónak. Pont ilyen volt a tavalyi “a hétéves kislányok már sminkelnek” műbalhé is.
Te viszont lájkolsz és megnyugszol. Hogy akkor te jól vagy úgy. Illetve: hogy akkor hát nem (mégsem) kell a testeddel foglalkoznod. Azt mondod, elfogadod magad, miközben azt szeretnéd, ha mások fogadnának el. Ha így is megfelelnél.
A megfelelési vágytól, amely a szeretettség, elfogadottság ősi igénye, nem olyan könnyű ám megszabadulni. Nekem se megy, én is csak egy kicsit vagyok alter. Miért ne csináljuk akkor építően, örömet szerző módon?
Amióta találkoztam az igazi testemmel, hatalmas energiák ébredtek bennem. A többiek, korábbi önmagam is, azóta szedáltnak tűnnek.
Mi van veled? A párkapcsolatod darált ilyenné? Vagy a kötelességteljesítés? Bővebben…
A hír meglepett:
http://444.hu/2016/08/22/a-burkini-betiltasa-nem-old-meg-semmit-de-letrehozhat-par-uj-problemat
Nekem nagyon nem tetszik, hogy most minden muszlim nőt vegzálnak. Nem értem, a jogokra, igazságra, közjóra, civil hangra oly érzékeny Franciaországban hogyan történhet meg ilyesmi. Nem tudom, meddig tart ez, de ettől senkinek sem lesz jobb.
A válasz viszont, hogy szolidaritásból hordjunk minél többen burkinit a nyilvános strandokon, merthogy attól elfogadható verzióvá válik, igencsak meglepett. Bővebben…
Az első rész itt: ne merj erős lenni 1.
Engem is kikezdtek. Rajtam vannak, fájdalmat akarnak okozni, elbizonytalanítani. Pedig én csak tizenhat kilót fogytam, és telefonon veszi fel a barátnőm, ahogy kézen átfordulok a strand mellett. De valakinek ez is fáj. Bővebben…
OliNpia, ahogy a Julis mondja.
Julissal élmény oliNpiát nézni, mert eszes, figyelmes és vicces. Tévénk nekünk nincs (hüledezem is a kormánypropaganda klipeken, béna reklámokon, diktatórikus híradó-egy perceken). Szeretem az Index BBC videóit, és nem is csak az oxfordi angolságuk miatt, hanem mert annyira korrektek a kommentátorok, jól ejtik a neveket, nem elfogultak, nem pletykásak és celebrovat-szerűek, nem harsánykodnak, és nem a britekről, hanem mindig a legjobbakról beszélnek. Időnként elmegy a hang, egy kicsit buhera ez a netes tévénézés. Mondja Hajdu B., hogy “…mert ez a válogatott egy olyan vá…” Csönd. “-Logatott”, teszi hozzá tündérleányom csendesen.
Mandulavajakba és sültszalonna-zsírba fulladnék, ha fel nem ugranék egy nagy kocka 85-ös Lindtre. Zellerszárral kievickélek, a parton iszom egy icipici eszpresszót nagy, cappuccinós csészéből, háromszoros hurrával: kókuszzsírral, vajjal és tejszínnel – ez az én ketogénem, az a “steril és életidegen” étrend (Szendi Gábor nevezte így). Csupa mámor, bőség, meglepetés. Valóságos gasztronómiai fordulat. Chiamag, tejszínbe áztatva, vaníliával, egy tojássárgája, pirított-darált mandula, szamócaszemek.
Csoda, hogy nem vagyok még 85 kiló. Bővebben…
kétezer-ötszáz szó, húszperces olvasmány, sok érdekesség, képek is
de a napirajz is fasza oldal, ha nem kedveled a betűket
Avagy: hogyan szabotálják, gáncsolják, szedik szét azt, aki felelősséget vállal a sorsáért és változtat.
Az nagyon tanulságos volt, amikor Tóth Vera Bővebben…
Összeszedtem az elmúlt évek virtuális test-trendjeit. Bemutatom, mi mit jelent, és egyoldalú hörrenés nélkül, realitásérzékemet is használva, küldetéstől mentesen, mérlegelve értékelem az egyes jelenségeket.
Mindenekelőtt: a testőrület nem a testünkről, a normákról vagy a társadalom értékeiről szól, hanem a netes médiáról, és az általa manipulált tudatunkról. Bővebben…
Eleve hogy nem egy másik sportág. Hogy lett ez? Miért nem futok, annak is van zúzós terep- meg ultraváltozata? Járok tornára, spinningre, jógára?
Azt hiszem, érdekelt az a világ, amiről nem szólnak a fogyimagazinok. Oda belépni. És egyedül. És meghódítani.
Ez már a harmadik szezon, hogy ismerőseim a facebookon kiállnak a beach body nyomasztás ellen.
Azért állnak ki, mert az ilyen témájú hirdetéseket, médiatartalmakat úgy értelmezik, hogy
1. ezek ab ovo azt jelentik, hogy szégyellje magát és maradjon otthon mindenki, aki nem feszes-vékony-formás — ez mint norma nyomasztó, egyenlőtlen, nőellenes (mert a férfiakra nem — vagy kevésbé — kötelező) és irreális, egészségtelen,
2. a strand, a lazulásnak, a napfürdőzésnek, pancsolásnak, gyerekeink vízbe szocializálásának, a lángosevésnek stb. a helye valamiféle parádézás és szépségverseny, és ez annyira talmi és sekélyes. Bővebben…
Most meg mi van? Téma helyett személyes beszámoló következik, vegyesen a kedvteléseimről, élményeimről, étkezésről és edzésekről. Rég írtam testről, sportról nyilvánosan, és mindenféle új dolgok vannak. Bővebben…
Csajos. Kajálják.
Nem tudok annyira fél szemmel ránézni, hogy ne ingerültséggel töltsön el, amit női magazintartalomként az orrunk alá tolnak, papíron és neten. Bugyuta, maszatolós és magyarul sem okés mondatok ezekről az új trendekről és jelenségekről: szelfikről, belfikről, bikini bridge-ről, mikrobikinikről, a mellünk formájáról, aztán jógáról, sminktetoválásról, családállításról, meditációról, tantraszexről, El Caminóról és spiritualitásról. Transgenderekről, crossdresserekről, szinglikről és minglikről, incelekről, poliamoriáról, swingerről, hadd borzongjunk egy kicsit, mi, akik olvasunk a szex furcsaságairól, ahelyett, hogy űznénk. És persze erősödjünk csak meg abban, amiben már úgyis biztosak voltunk (“elítélem ezeket az embereket”, “nekem fontos a ‘hűség'”, “én ezt nem tudnám csinálni”). Olvassunk csak ano- és ortorexiáról, vulgárpszichológiai közhelyeket, szigorúan. Bővebben…
Rengetegen edzenek körülöttem, sok rendszeresen sportoló ismerősöm lett, amatőrök és hivatásosak vegyesen. Figyelem, pontosabban ezzel az istencsapása infóéhes és összefüggéskereső újságíróagyammal képtelen vagyok nem figyelni, hogy ki miért és hogyan edz. Mire kell neki ez az egész, mi motiválja, mennyire fejlődik. Elmaradozik-e, egy-egy betegség után hogy jön újra formába. Edzővel vagy maga edz. Funkcionális-e, vagyis összetett vagy izolált gyakorlatokat végez. Célszerűen táplálkozik-e. Szereti-e a gyakorlatait, a mozgást, vagy csak letudja az áhított cél érdekében. És: Mi az áhított cél. Van-e cél, nagy cél? Vagy csak szokás, az élet rendje, hogy edz, karbantartás?
Évek óta bringázom és futok, bő egy éve járok a Flexbe, és most abszolút kategóriában hirdetek eredményt: a legnagyobb sportoló. Bővebben…
Ismeritek ezt, hogy “én már”? Bővebben…
Majdnem becsuktam ezt a cikket, az első mondatbeli képzavar miatt:
Kevesebb bejegyzés, több edzés
, de aztán végigolvastam, és hát szellemes, szemléletes, “nagyon igaz”, “szívemből szólt”, “minden szavával egyetértek”, “te én vagyok?”, “pont így”, “osztom”,”magam sem fogalmazhattam volna meg jobban”.
Próbálj meg fekvenyomni és szelfizni egyszerre és töltsd fel a képet (hagyjuk, hadd dolgozzon a természetes kiválasztódás).
Hehe.
Leszámítva, hogy nekem nincs kedvem rendőrködni a sporttársaimon, normákat szabni a más közegből érkezőknek, mást preferálóknak, morális kérdést csinálni abból, ami nem az. Bővebben…
Annyi minden eszembe jut, elvekről, testekről, trendekről, szóhasználatról, a netes összeszólalkozásokról. (Unalmas leszek: ezt már sokszor elmondtam, aktualitásokhoz kapcsolódva.)
Ez az issú most:
http://notarilona.com/a-media-szerepe-a-testszegyenitseben/
És akkor most stílusos leszek.
Drága Ilona, én annyira érezlek téged. A múltadat, a pályádat, az előítéletekkel való küzdelmeidet, a tested dús diadalát, és a hétköznapok nehézségeit, az egyedülálló anyaságot, felvételiző gyerekkel egyetemben! Bővebben…
Nem, nem a dekoratív fülbevaló teszi.
Nem az alakformáló fehérnemű és rajta az előnyös szabás, a roppanósan új, élénk színű cucc, a márkás póló, a rádöntötték-farmer, az összeillő szín, az anyag esése, a tavasz színei, a leárazás remek darabja.
Nem a magas sarok eleganciája és nem az illatfelhő.
Nem a gondosan szedett szemöldök és nem a frissen mosott, jó szagú balzsamtól illatozó haj, nem.
Nem a póz, a feljavítós okostelefonos fotó, a megmutatás, a behúzott has.
Ezek is szépek, de mi van mindezek nélkül? Bővebben…
akármit csinálsz, légy profi
Meg az összes többiről is mesélek.
Lett egy csomó jéééé! mostanában, azzal kapcsolatosan, hogy mit csinálnak ezek az izmos emberek körülöttem, és miért. Megértettem valamennyire érzetként is, a saját élményt, megfigyelőként meg a tendenciát, összefüggéseket, az újságíróagyammal, és tudok róla élményszerűen mesélni.
Titeket érdekel ez? Mert engem minden, most épp ez. Bővebben…
Úgy örülök ennek a cikknek. Nem vagyok egyedül:
És neki is örülök:
http://anyatest.blog.hu/2015/10/31/kell-e_a_jo_segg_az_anyasaghoz
Csak megint a magyarázkodás megy ezekben is, hogy nem a jó alak a lényeg, mi nem azért… Mi ez bennünk, kitől félünk? Ha fontos nekünk a jó alak, akár mint mellékterméke az edzésnek és tudatos táplálkozásnak, akár elsődleges célként, akkor majd nem vesznek minket komolyan? Ez a para? Miért is? Mert nekik soha nem volt és nem is lesz jó alakjuk, és meg ne bántódjanak?
Bocsánatkérő létezés, ez a feladat? Minden örömbe belekalkuláljuk a nyomorúakat? Nem számít a teljesítményem, az nem is erény, mert ha baloldali vagyok és nő, akkor mindig lehúzom, rontom magamat azok ítélete szerint, azok lelki békéje kedvéért, akik betiltanák a tehetséget, akik lyukas garast nem adtak volna azért, hogy én jól legyek, sőt, kárörvendtek, amikor szarul voltam…?
Vannak egyébként kedves, értékes emberek, akik végképp elrontották az életüket. Függők lettek, önapáznak, durván betegek, magányosak és csórók. Én közéjük akarok tartozni?Akkor vagyok legitim, ha előadom, hogy rájuk vagyok tekintettel? És ez fontosabb annál, ami engem sodor? Akkor nem utálnak ki, akkor maradok radar alatt, ha úgy teszek, mintha nem lenne fontos az, amivel éber óráimban lázasan foglalatoskodom?
Sőt, tagadjam le a kedvükért, hogy ez a jó élet?
Biztos voltam benne, hogy van már ilyen című poszt.
Skandináviáról vagy egyenlőségről szól.
Vagy a szerelem teljességének élményéről. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 