a legnagyobb sportoló

Rengetegen edzenek körülöttem, sok rendszeresen sportoló ismerősöm lett, amatőrök és hivatásosak vegyesen. Figyelem, pontosabban ezzel az istencsapása infóéhes és összefüggéskereső újságíróagyammal képtelen vagyok nem figyelni, hogy ki miért és hogyan edz. Mire kell neki ez az egész, mi motiválja, mennyire fejlődik. Elmaradozik-e, egy-egy betegség után hogy jön újra formába. Edzővel vagy maga edz. Funkcionális-e, vagyis összetett vagy izolált gyakorlatokat végez. Célszerűen táplálkozik-e. Szereti-e a gyakorlatait, a mozgást, vagy csak letudja az áhított cél érdekében. És: Mi az áhított cél. Van-e cél, nagy cél? Vagy csak szokás, az élet rendje, hogy edz, karbantartás?

Évek óta bringázom és futok, bő egy éve járok a Flexbe, és most abszolút kategóriában hirdetek eredményt: a legnagyobb sportoló. Akinek ámulatra méltó a teljesítménye, a motivációja, aki a leg.

Van például az istennő, hát, olyan nincs még egy, pedig van sok versenyzőnk, tökéletesközeli fizikummal. Neki egészen elképesztő, nem evilági a felépítése — ő az eszmény. Tükörfényes a bőre, sudár és tónusos mindene, eres, ami nekem a gyengém, nőben is. Nem dumál, nem él szociális életet, nem lehet róla tudni semmit, de amit mégis, azt ő mesélte el. Naponta kardiózik, crossfitezik, a kettő között rövid, célszerű izolált edzést végez az edzőjével (aki egy testépítő nő), olyankor látom. Enni is szokott még, felöltözve. Nem vibrál, nem pörög, csendesen fénylik. Most rákérdeztem, mi motiválja. Ő nem versenyző, nem modell, régebben indult egy-egy crossfit versenyen. Azt mondja, a fejébe vesz valamit, és addig megy, amíg el nem éri. Nem hangzik bonyolultnak, és az biztos, hogy ő nem (sem) alkalmazott, ezért tud ennyit edzeni. De azért főleg: akar. És ha ennyire látványos és diadalmas már, akkor mi lehet az, ami most a fejében van? Vállra gyúr még, azt mondja. Nem alakformál, nem a feneke, combja, hasa érdekli. Igazi atléta.

Vagy ott van Kristóf, aki a múlt hétvégén Szlovákiában open bajnok lett, vagyis az összes kategória győztese, kerekes székesként. Minden nap jön. Minden nap becsekkol a facebookon. Minden nap odakötözi magát a padhoz, megfogja a vasat, és eléri a sokat emlegetett határhelyzetet, amely csak néhány sportágban élhető meg. A többi ahhoz képest tollaslabdázás, sőt, bridzsezés győri édes keksszel, pici örömfröccs. Ez, amit ő csinál, rítus, megigazulás, tudati köd és robbanás. Minden nap legyőzi nem csak önmagát — azt, mármint önmagunkat, mi is –, hanem a rá nem gondoló elrendezésű világot is. Előtte rámpává alakul a lét, akadálymentes lesz minden körülötte, mert ő olyan.

És akkor a retorikai fordulat: a harmadik jelölt.

Jövök le az oviból, száguldok mindig ugyanott, és mindig megjelenik a Jelenés.

Sokáig nem tudtam, férfi, nő-e a jelenés. Tél volt, és minden nap láttam, és azóta is. Már nincs tél, már nem takarja sál a száját, és tudom: nő. Nem néz senkire, a lábfejét nézi, előredőlve halad, nincs diadalmas, szalagátszakító mellkas. Szőke vagy fehér hajú, évszakhoz igazítva, de mindig túl gondosan beöltözve, gyök kettővel fut fölfele, apró, lebegő léptekkel. Olyan, mint ha küszködne, a lebegés ellenére mint ha minden mozdulat fájna neki. Amit csinál, technikailag futásnak számít, tudniillik van olyan időpillanat minden lépés után, amikor egyik lába sincs a földön. Egészen a Normafáig fut, és ott van kemény emelkedő is.

A hónapok teltek, de sem a tempó, sem a technika, sem az alkata nem változott.

Nem tudjuk, ki ő. Nem tudjuk, mi motiválja, miből épül föl, mivé válik.

Nem áll le. Élni akar, a legerősebb hittel. Őt nem nyírja ki a monotónia. Őróla, ha épp nem fut, meg nem mondaná senki, hogy sportol.

Ő a legnagyobb sportoló, akit ismerek.

21 thoughts on “a legnagyobb sportoló

  1. Itt mifelénk, a Tisza gát tetején van egy sétány ahol a jó időben sokan kimennek sétálni, futni, biciklizni, görkorcsolyázni.
    Amikor felemelem a fejem, látok én is olyan embereket, akiken látszik, hogy cél lenne egy kissé fittebb állapot elérése, de a több éves együtt “sportolás” után is azt látom, nem sok minden változott, a fizikumot tekintve. Nem lett gyorsabb, nem lett kisebb a pocak, vékonyabb a comb, de nap mint nap ott van, s tapossa a métereket.
    Lehet hogy csak a téli felszedett kilóktól akar megszabadulni. Lehet, hogy kell a rendszeresség. Lehet hogy ezen kívül mi a fenét lehet itt csinálni kérdés viszi ki a szabadba.
    Közlöm, fiúk és lányok is vannak, úgyhogy a pengeszájú-dauerolt hajú okoskodás, miszerint egy “igazi nő” soha nem unatkozik beszólás nem jön be.

    • Na az én vagyok, akit ott látsz évekig (télen is). Mert azt hiszem, az idén sikerülni fog, erősebb leszek és lefogyok. 🙂 És közben a válóperem is véget majd, és akkor elindulok igazán.

      • Ha akarsz és tudsz, fogyj le, de ne frusztráljon. Rövid az élet ahhoz, hogy végig görcsöljük. Mondjuk én is jó sokára jöttem rá erre.

        • Igen, kb. És ez nemhogy nem azonos azzal, hogy “jó vagy te így is”, illetve ennek a “fogadd el magad”-ként artikulált testvérkéjével (ami viszont jóindulatú volta ellenére szintén zsákutcába tud vinni, ugyanazzal, amivel a jólesszazúgy), hanem épp, hogy arról szól, hogy ha rossz érzés/tudod, hogy beteg leszel tőle/nem tetszel magadnak, akkor változtass, mert van rá lehetőséged. Ha nem zavar, akkor viszont nehogy már rosszul érezd magad pusztán amiatt, hogy máshogy nézel ki, mint mások (vagy mint amit mások gondolnak, hogy az az okés).

  2. A múltkor az uszodában, medence fele mentem, jött szembe egy bácsi, tényleg öreg, ilyen nyolcvanas, jó vizesen, úszósapkában, látszott, hogy részéről már vége az edzésnek. Egyedül volt teljesen, kísérő nélkül. Brutál izmos volt, feltűnően. Csak egy lába volt, a másik térdből amputálva, egy mankóval járt a vizes kövön. Akkor az jutott eszembe, hogy én is ilyen akarok lenni.

  3. Hm, nekem Apu ilyen – őssportoló. Ha az idő engedi, máris kint van a Dunán, evez. Hol csak a Lupáig, hol a 60-as kőig. Mióta eszemet tudom tornázik hajnalban… még emlékszem kicsi voltam, ott emelgette a súlyzóit – még nagyon sötét volt, csak az árnyékát láttam.
    Aztán egyszer mondta nekem ,hogy ő bizony nem véletlenül ilyen szigorú (nincs reggeli, ebéd dél körül, vacsora este 6-ig): nagyon hízékony és a visszerei miatt sem hízhat, ezért is mozog ő mindennap. Télen pedig sétál rendületlenül. A tesómmal elkísértük: nem “terepen” voltunk, csak a Szent István park és környékén, de a tempója miatt mindketten lihegtünk…(és akkor az csak a “kis kör” volt).Gyerekként reklamáltam, hogy a családi nyaralás alatt bezzeg leült velünk reggelizni, az volt a válasz, hogy ja, minden hajnalban kiment evezni a Balatonra, csak úgy tudott leülni enni.

  4. Egy barátságos liget közelében lakunk. A teniszpályán két hetven-nyolcvan körül párok játszanak reggel nyolckor. Nem ütögetnek, hanem véresen komolyan. Húsz méterrel mellett a futópálya mellett taichi edzés, az átlagéletkor itt is erős hatvanas. A park közepén hetente egyszer nordic walking óra, imádom őket, egy nyugdíjas bácsi tartja ( a bácsi nem pejoratív, tényleg úgy néz ki mint egy Mikulás, ősz, pirospozsgás és hangosan hohohózik), hogy magával kazettás magnót, bömböl az ABBA a bemelegítéshez. A csapata 100 kilóhoz és hetvenhez közeli nőkből áll. Odavagyok értük, mert az első tavaszi napsütés óta minden héten ugyanazokat az arcokat látom, komolyan veszik, élvezik tényleg.
    Remélem ha idős leszek én is ezt választom az orvoshoz járás helyett.

    • Reggelente, a Dunára menet mindig találkozom két nénivel, akik kitartóan nordic walkingoznak, akár esik, akár fúj. A rét mellett, ahol megállok a kutyával labdázni, szoktak ők is megállni: szembefordulnak a kelő Nappal, és ütemesen rugózva végigcsapkodják a karjukat meg a lábukat. Elképzelni nem tudom, milyen mozgásforma lehet ez, biztos a keringést serkenti.

  5. Kedves Katalin,
    nem engedem be a kommentedet, durvának tartom ezt a leminősítő diagnózist.
    Ezek az elvek:
    “Itt akkor fogod jól érezni magad, ha
    érdekelnek a témák,
    nem kened oda az egymondatost,
    nem igyekszel görcsösen, hogy jaj, csak ki ne derüljön rólad semmi személyes, tehát ha lehetőség szerint szimmetrikussá teszed a kapcsolatodat a többi olvasóval és velem,
    gyönyörködtet a gondolatok sokfélesége, a vélemények ütközése,
    nem kapkodsz, nem vagy felületes,
    nem arénát keresel, nem a feszültségedet levezetni jöttél,
    nem eszményítesz engem — nagyon gáz vagyok,
    nem engem jöttél megszaglászni, kiismerni, leleplezni, nem velem akarsz kapcsolatba kerülni, hanem azzal, amit írok,
    nem teszel meg gurunak, nem akarsz utánozni, nekem megfelelni, nem előírásként, üdvözítő útként fogod fel az itt olvasottakat, különösen a személyes jellegűeket, és nem is kelt benned kellemetlen érzést mások életmódja, világnézete, hogy nekem például elvi okokból nincs autóm,
    képes vagy irodalmi befogadásra, tehát ami olyan, azt megformált szövegként, esztétikailag olvasod,
    érted a poént, az árnyalatokat, az iróniát, az utalásokat.”
    https://csakazolvassa.hu/2013/01/01/nemtrollok/

  6. Anyukám a legnagyobb sportoló a környezetemben pillanatnyilag. Soha életében nem mozgott semmit, de tényleg semmit. (Valami rémlik, hogy kamaszkoromban voltunk párszor együtt aerobicozni, de egy hónapig sem tartott a lelkesedés.) Tavaly kitalálta, hogy van hozzájuk közel egy ilyen Curves női bohóckodás szalon, oda fog járni. És jár kitartóan, 69 évesen, most volt a századik “edzése”, látványosan jobb a kondíciója, és élvezi.

    • Anyukám, otthon edz, főleg sajátsúlyos, plank, gumiszalag, esetleg valami jelzésszerű súllyal. Régebben együtt jártunk aerobicozni ötletszerűen hol igen, hol nem.
      Meg én is járok terembe, de én például az esetek 80%-ában lusta vagyok saját edzéseket kitalálni, úgyhogy nem érzem magam olyan ménkü nagy sportolónak (ezért is a terem, ott komoly edző van, aki szinte gyógytornás bemelegítést vezényel, meg mindenféle tartásjavítás, súlyemelés, mindenvan, ami a gerincferdüléses, salátabokájú roggyant ubésnak kell, aki vagyok).

      • Nekem sokat romlott-lohadt a belső tüzem, motivációm, kitalálási lelkesedésem, edzeni rohanásom, amióra időre megyek az isteni Edhez, aki kitalálja nekem. Izmos vagyok. Sokba kerül. Szénné röhögjük magunkat, nagy szeretet van. Többet kéne nyújtanom, kardióznom.

        Ma megyek DEXA mérésre, érdekes lesz a tavaly áprilisival és a novemberivel összehasonlítani az eredményt.

      • Anyuska egyébként egész életében gyönyörű volt és genetikusan karcsú, tehát nem volt rászorulva, hogy bármit is tegyen ez ügyben. Hatvan fölött kezdett rájönni, hogy csontritkulás, meg hormonok (hiánya) stb.

          • Habár egy problémás étrend mellett annak következményeitől (ld. pld. ragaszkodó pocak, fölös kilók stb.) nagyon nehéz, ha nem lehetetlen véglegesen szabadulni, a szokássá váló mozgás olyan testi-lelki(mentális) fröccsöt ad, amelyből aztán akár hegyeket is meg lehet mozgatni, pld. étrendet, életmódot változtatni, tartósan. Ugyanakkor önerőből éppen elindulni, megmozdulni a legnehezebb, ha pld. az inzulin tart fogva, ld. étrend … ördögi kör ez, nehéz megbontani. Sikerüljön!

  7. Járok terembe. 4 éve. Fontos számomra a kinézetem-ez vagyok én,ez a testem.. Ezt tartom karban. Sport ez? Vagy csak lejárok?
    Fogászat fél évente, fodrász havonta. Őszülök. Mondjuk mentálisan jól jönne több kikapcsolódás, de vasárnap feleveztem a Lupáig. Az is klassz volt.
    Olyan “sportoló” voltam, aki kikötött a Fellininél 1 kis rozé fröccsre. Kérem szépen visszafelé az áramlattal jöttem.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s