Azt mondják, én jól élek. Jó, hát legyen: nem nyomorgunk. Bővebben…
ha egyszer szegény leszek
230
jövő címkéhez tartozó bejegyzések
öregedés
Megint a kis gyanú, amely erősödik, hogy hát jé, talán ez sem az, aminek hisszük.
Én már öreg vagyok ahhoz, hogy átképezzem magam/megtanuljak egy nyelvet. (Dehogy vagy öreg.) Most változtassak? (Igen, akár most is.) Már mindegy. (Csak attól, hogy érdemtelennek gondolod magad a jóra.) Én már nem leszek szebb. (Nem, mert rohamosan csökken a motivációd és az életkedved.) Már nem megy úgy a sport, mint fiatalon. (Van rajtad hét fölösleges kiló, és berozsdásodtak az ízületeid. Tegyél ellene.)
Ha szétnézünk, hogyan él, néz ki és mit csinál egész nap és egész évben egy negyvenkét éves nő, csakugyan nincs okunk vonzó, aktív állapotnak gondolni ezt az életszakaszt. Bővebben…
vér, verejték és könnyek
Nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket.
Ezt mondta. Már zajlott a háború, 1940 nyarán. Nem volt egy akármilyen szónok.
Háborúba lelkesítette a nemzetét és Európát. Meg is nyerték, de milyen áron? Ő sorozatban mondta delejes beszédeit, miközben félénken érvelgettek a pacifisták. Nem hazudott, nem tagadta, hogy borzalmas lesz, ahogy tagadta más országokban a propagandagépezet. Ő azt mondta, borzalmas lesz, de dicső.
Szuggesztív egy csávó volt. Bővebben…
ne szűlj rabot, te szűz
Itt a blogon nem volt nőnap. Nekem a nőnap: félmosoly. Tisztelet azok iránt, akik idejében ez még nem virágot és a tündérarcú, sütisütő nőknek való álságos hízelkedést jelentette. (Ezeket a nyúlós köszöntéseket a leginkább megint úgy kell érteni, hogy jó lenne már valakit megdugni, hogy a csendes ingyenmunka és a reprodukciós szolgálat jól jön a társadalomnak, és még van egy kis múló bűntudat is a sok bántásért, erőforrás-felélésért, sunnyogásért. És vn még a kötelező programmá tett munkahelyi, iskolai köszöntés.)
A nőnap nekem nem ünnep. Mert egész évben nőnap van, ha kiállsz az életedért. Viszont március 8. apropó arra, hogy mások, akiket szívesen olvasok (vagy nem), elővegyék a nőtémát.
Nőnapon a virágládáimban kapirgáltam, felfűrészeltem egy köbméter tüzelőt, összesöpörtem egy tonna fűrészport, mezítláb és sortban ugróköteleztem felfrissült teraszomon, és szarvasgombás metéltet ettem. Nem írtam posztot se.
Nem volt a blogon One Billion Rising felhívás se, és nem is mentem el idén.
Elismerem a szervezők munkáját. Minden szó és tett fontos, jó látni, ha érzékenyedik a közbeszéd, ha egyre több a reakció az erőszakra vagy a(z egyre gyomorforgatóbb) szexista médiatartalmakra, például.
De miért, miért van az, hogy engem régesrég jobban érdekel a mozgalmi nőiségnél, hogy le tudok-e menni hídba. Egy éve meg a hunyt szemű mámor érdekelt. A saját életem.
Elfáradtam? Bővebben…
mozdulnál
Te már látod egy ideje, hogy ez így nem jó.
Tudod, mit szeretnél, és ki is találtad, mit tegyél érte.
Erős vagy.
Te már majdnem.
De Bővebben…
milyen öregasszony leszel?
Ezt kérdezem magamtól. Telik az idő, mi tagadás.
Öregedésről itt is írok: az évek meg csak telnek
Mikor lesz az? Megérem? Mikortól leszek öreg?
Százéves az anyósom. Bővebben…
már rég nem igaz
És ezért, légy szíves, ne ismételgesd.
Eltelt azóta tíz év ugyanis, hogy igazad volt. Bővebben…
én nem az vagyok
Ilyen alkat vagyok, mondogatjuk.
Én ilyen vagyok, ezt is mondjuk. (Én már nem változom. Én nem tudok …ni. Sosem sikerült, ha.)
Nem szeretek úszni, ezt is. Nem is szoktál. Bővebben…
megbuktam
Tegnap számot vetettem az életemmel. Babadávid most középsős, 2016-ban vagy 2017-ben lesz elsős.
És onnantól MÉG TIZENKÉT ÉV minimum, amikor bármelyik tanévbeli napon, bármikor érhet olyan élmény, ami már egyébként is évek óta szokott: megjegyzés, avagy üzenet, jelzés, beírás, telefon jő, eleve gyomorgörcs, amikor látom az intézmény számát, és mennem kell, beszélnünk kell, és ki fog derülni, hogy rossz a gyerekem, és én is rossz vagyok, vagy épp a gyerekkel nincs is baj, de az nem lehet, anyuka, hogy maga nem és mindenki más igen. És érdemjegy van, felvételi van, és minden szülő megoldja, anyuka, és a gyerekem jövője a tét.
Két év múlva kezdődik ama tizenkét év. Én már nem fogok menstruálni, amikor ennek vége lesz, és hamunak mondom a mammut is. Bővebben…
nem lehet kiérdemelni 2.
A tegnapi bejegyzés folytatása.
Én diagnózisokat sejtek és írok. Tudom, hogy fájdalmas, tudom, hogy felkavaró. Nem ismerem az életedet, nem ítéllek meg, te pedig ne kérdezd egy ismeretlen bloggertől, hogy hova és hogyan mozdulj az elrontott házasságodból. Nem tudom. Nem tudom azt se, hibás vagy-e és pontosan miért húzódtak el tőled vagy csaltak meg. De érzek valami nagy női önigazolást, és szerintem ez nem segít a nőknek.
Nincs eszközünk arra, hogy a másikból kiprovokáljuk a nekünk megfelelő társat. Fél szemmel akkor is a meccsre sandít. És ha neked a meccs rendben van, mert te jó fej leszel, akkor meg meccs után elvonul ledőlni. Mindig lesz valami kompromisszum, mindig elhúzódik az emberünk, mindig azt éljük meg, hogy nem akar velünk lenni, miközben mi vele szeretnénk lenni. Nem azért, mert ilyenek a férfiak, hanem mert ilyen az ember, és a férfinak történetesen elég sok minden meg is engedi, még pontosabban: sok tényező működik biztatólag, hogy olyan legyen. Néma, magának való, élményt nem a kapcsolatában kereső. Bővebben…
nem lehet kiérdemelni 1.
Folytatom a tegnapi gondolataimat, mert hajnalban ömleni kezdtek ezek a mondatok. Remélem, el tudom kapni azt az árnyalatot, jelleget, mert erős és világos volt. Mint mindig, amikor épp nem tudom leírni.
Azt akarom ma elmondani, hogy nem érdemre megy. Bővebben…
elégedett
melléknevek sorozat 15.
egy befejezett melléknévi igenév, amely melléknevesült
Ebből a világból ami iszonyatosan, éhesen, korgó gyomorral hiányzik: az ember, aki elégedett.
Őt nevezik önelégültnek, kompromisszumképtelennek, de az ő hiányában ilyen gyenge és nyafogós, kisstílű és másokra nehézkedő minden. Nélküle elmarad a tavasz, nincs adófizető, teljesítmény, segítő kéz, se ígéretes színitársulat, se újrakezdés.
Nélküle, aki nem a mannára vár, hanem nekiindul. Nem terheli a világot önmagával, a bajával, nem reklamál és sérelmez és nem ró fel és hajt be és nem torol meg és nem vezet le. Nem másokat figyel, nem viszi el az energiáit a viszonyulás, a saját ügyei kötik le.
Ó, nem a “szépen éltek” behízott gőgjére gondolok én. Bővebben…
ugyanaz, nőbe’
Évek óta ki akarom mondani, és most kimondom. Mert nagyon zavar, hogy nem szisszennek ellene többen.
Mi, ugye, látjuk a felénk irányuló erőszakot, lélektelenséget, hallgatjuk a szemét szövegeket, megéljük, hogy kihasználnak. Amióta western woman létezik, megszületett az a fajta reakció is, hogy most majd jól visszakapják. Most mi jövünk! Bővebben…
tűrhetetlen
melléknevek sorozat 10.
ez egy fosztóképzős melléknév
a tűrhető antonimája
de erre még visszatérek
Volt idő, amikor én is egyszerűen gondoltam ezt. És nem csak a mások életéről, hanem — főleg — a sajátomról. Önismeret, őszinteség, bátor döntés. Konfliktusok árán is, igen. Hogy is lehet másképp? Van, hogy elszúrjuk, de akkor újratervezés. Mert csak egy életünk van, és az évek könyörtelenül mennek, meg azért is, mert hazugságban, abban, ami lehúz, nem lehet létezni. Az ember mélyen, belül egyértelműen érzi, hogy hogyan szeretne élni. Hogy jó-e neki a jelenlegi helyzet, vagy nem, és ha nem jó, akkor szembenéz, dönt, vállal, változtat. Tudja, mi van. Tudnia kell, mert valami belülről suttog, bököd, kiabál. Erről szól a világirodalom és az összes film. Hova megy Nóra? Három gyereke van. Mégis megy. Hát nem?
Hát nem. Bővebben…
körültekintő
melléknevek sorozat 7.
Ma csak rövidet írok, mert fáj a bicepszem, nem annyira szoktam még meg az új kontaktlencsém, és fáraszt a gépernyő, meg aztán látom én, hogy a beigli, anyósa megérkezése meg az izzósor kigabalyítása köt le mindenkit úgyis, csak fél szemmel olvas blogot. Én is még fenyőért rohanok, és kávét is kell vennem, hogy aztán kedden már lazulás jöhessen: Bővebben…
féltem tőle
Mostanában írtátok, hogy féltek. Ez is csokorban jött most.
A láncfűrésztől, a súlyzóktól, az új életetektől.
Én is féltem. Néha még most is félek.
Nem tudjuk, milyen, míg nem vagyunk benne. És amikor benne vagyunk, akkor erősek vagyunk. Netán annyira erősek, hogy kimondjuk: ez nem való nekünk (ami nem keverendő össze a “kétszer voltam németórán” lustaságával). Bővebben…
a nő, aki kihasznál
A tegnapi bejegyzést folytatva.
Egyébként vannak manipulatív, játszmázó, a jámbor férjeket szekírozó nők is. Viszont a nők a borzalmasan eltorzult szereposztásban keresik és tapossák a maradék helyeket és utakat. Nagyon szomorú, és e blogon a kezdetektől téma volt, hogy a nőknek méltó, racionális, célravezető lépések helyett ilyen kétes megoldások maradnak, mivel nyíltan — kérésekkel, egyeztetéssel — nem érhetnek el igazságos helyzetet. Egyszerűen nem veszik őket komolyan, már e jelzéseiket is elégedetlenkedésnek, balhézásnak értelmezik.
Semmi nem fog változni addig, amíg a partnereink meg nem értik: a nőknek tényleg igazságtalan a kiinduló helyzete is, mindig többet fognak tőlük várni, és a tetteikre mindig kevesebb mentség, ellenben szigorúbb ítéletek jutnak. Bővebben…
döntések vannak
Úgy döntöttél, hogy részt veszel egy olyan kontextus kialakításában, amelyben senki nem mond igazat, senki nem érzi jól magát, és amelyben lavírozni kell. Úgy döntöttél, hogy nem veszed észre a jeleket, a gyomortáji nyüszögést. Úgy döntöttél, hogy normálisnak tartod azt, hogy nem szeretsz otthon lenni. Úgy döntöttél, hogy megideologizálod, hogy miért nem lehet másképp. Apró döntések és mulasztások egész sora vezetett oda éveken át, hogy most nincsen jó döntés. Úgy döntöttél, hogy ilyen az élet.
Olyan is.
legyek-e forradalmár?
Azt írtam a minap: ha kiáltó az igazságtalanság, ha borzasztó ez a világ, akkor tulajdonképpen egyetlen morális lehetőségünk a forradalmárlét.
Nem pedig az, amit sokan mondanak, hogy én inkább a magam dolgaival foglalkozom, mert úgysincs értelme, ha ennyire elkeserítő a helyzet.
Én régen forradalmár voltam. Néha kifejezett gerilla, sőt, öngyilkos merénylő, meg Robin Hood. Több témában is.
Ma már nem vagyok az.
Nézzük meg, milyen fokozatai vannak annak, hogy teszünk-e valamit a világban, túl a saját kilenc négyzetméteres horizontunkon. Bővebben…
csak a kurvákat
Ültünk az asztalnál, a kis kolbászt, amit eddig rejtegettem, nem is vettem elő. Itt nevetségesnek tűnt. Nyelv volt paradicsomszósszal. Ámultan néztem és csendesen ettem.– Mondták, hogy az oroszok erőszakoskodtak a nőkkel. – Nálatok is? – kérdezte anyám. – Igen – mondtam –, nálunk is. – De téged nem vittek el? – kérdezte anyám. – De igen, mindenkit – mondtam, és ettem tovább. Anyám kicsit rám nézett, és azt mondta csodálkozva: de miért hagytad magad? – Mert ütöttek – mondtam, és ettem tovább. Az egész kérdést nem éreztem sem fontosnak, sem érdekesnek.Erre valaki könnyedén és tréfásan kérdezte: sokan? – Nem tudtam megszámolni – mondtam, és ettem tovább. – És képzeld el, tetű is volt a pincében – mondta anyám. – Nálunk is – mondtam én. – Te csak nem lettél tetves? – kérdezte anyám. – De igen – feleltem én. – Hajtetűtök volt? – kérdezte anyám. – Mindenféle – mondtam én, és ettem tovább.Aztán más dolgokról beszélgettünk.Anyám vacsora után félrehívott, és azt mondta: kislányom, ilyen csúnya vicceket ne csinálj, még elhiszik! Ránéztem: anyukám, ez igaz! – Anyám sírni kezdett és megölelt. Akkor azt mondtam: anyukám, mondtam, hogy mindenkit elvittek, hogy minden nőt megerőszakoltak! Azt mondtátok, itt is elvitték a nőket. Igen, de csak azokat, akik kurvák. És te nem vagy olyan – mondta anyám. Aztán rám borult és könyörgött: kislányom, mondd, hogy nem igaz! – Jó – mondtam –, nem igaz, csak úgy vittek el, betegeket ápolni.
csak az olvassa. én szóltam 