öregedés

Megint a kis gyanú, amely erősödik, hogy hát jé, talán ez sem az, aminek hisszük.

Én már öreg vagyok ahhoz, hogy átképezzem magam/megtanuljak egy nyelvet. (Dehogy vagy öreg.) Most változtassak? (Igen, akár most is.) Már mindegy. (Csak attól, hogy érdemtelennek gondolod magad a jóra.) Én már nem leszek szebb. (Nem, mert rohamosan csökken a motivációd és az életkedved.) Már nem megy úgy a sport, mint fiatalon. (Van rajtad hét fölösleges kiló, és berozsdásodtak az ízületeid. Tegyél ellene.)

Ha szétnézünk, hogyan él, néz ki és mit csinál egész nap és egész évben egy negyvenkét éves nő, csakugyan nincs okunk vonzó, aktív állapotnak gondolni ezt az életszakaszt. Negyvenkét éves az, aki a szülői értekezleten (a gyerek hetedikes) nem mer ellentmondani, bólogat, csupa együttműködés, sütemény, osztálypénz, konformizmus és úszógumi, valamint inkább ne menjenek élményparkba, mert még leesnek, jobb lesz a tájházi program. A kivételek feltűnőek, de ritkák, és, főleg, ha látványosan jól néznek ki, gyanakvással nézik őket (nekik könnyű, ők szerencsések).

Az “ennél csak rosszabb lesz” ott huhog a fejünk fölött. Egyre több a rákos ismerős, és ami még jó és erősíthető adottságaink közül, azt sem értékeljük. Nemsokára úgy éljük meg, erre a valamire, amit annyira vágytunk, nekünk már nem lesz módunk, időnk, erőnk. Nemsokára anyánkat kell ápolnunk, akivel végképp nem tisztázható a múlt. Nemsokára nem vesznek fel minket semmilyen jobb állásba (vagy ettől félünk). Felhagyhatunk a tamponvásárlással, és nem lesz téma a fogamzásgátlás. Nemsokára egy a hathoz, hogy magzatunk Down-szindrómás, nemsokára üveglapon évente lapítják vékonnyá puhácska mellünket. Nemsokára kihalnak barlangos testeink, összeszáradnak fényesrózsaszín ajkaink. Nemsokára, de amúgy is, már évek óta, sunyi gyűlölettel figyeljük a feszes fenekű huszonéveseket, azt hisszük, a férjeinkre lesnek, miközben férjünk lesi őket, és zörgős rosszfejséggel moralizálunk az okostelefon-kapirgáló, fészen csücsörítő kamaszokon.

Nemsokára szexuálisan érettek lesznek a gyerekeink: utánafordulnak lányunknak, bezárkóznak a zuhanyozás gyanúsan hosszú perceire a fiaink, szexualitásuk lesz, mégpedig robbanó, mást akarnak és másképp, mint mi, ebben igazuk lesz, és az aggódás mellett és mögött ettől komolyan meg leszünk sértődve.

Szerintem az öregedés nem az, aminek hisszük. Az öregedés, negyvenesek fakó tekintete, rosszkedve, életuntsága és testi romlása nem életkorral járó, szükségszerű állapot, hanem civilizációs, életmódbeli, attitűdbeli probléma, és az elrontott évek következménye. Az öregedés a hajdan szépnek hitt, kialakult életbe való belefáradás: családba, anyós sütijének evésébe, kertvárosba, abba a mindig egyforma tizenkét lépcsőfokba, gyereknevelésbe, játszmákba, monogámiába, alkukba és rossz szexbe.

Az öregedés az ülőmunka megunása és biokémiai következményei. A cukor- és adalékanyagzabálás, kanapén filmnézés, testünk kímélete ennyi idő alatt bosszulja meg magát.

Az öregedés derékfájdalom, allergia, hőhullám, lelassulás, fázás, hízás, bőrszárazság, székrekedés, csonttömeg-vesztés, hajhullás, fakulás.

Az öregedés motivációvesztés, tanácstalanság, életcél-hiány és önmegvalósítási deficit. Nem jól döntöttünk fiatalon, a diploma szart sem ér, az áhított állás unalmas, mégis lehettünk volna mások, ó, de miért nem lettünk. A barátaink elfogytak vagy kispolgárrá híztak.

Az öregedés az, amikor hazugságaink pácleve végképp átjárta szöveteinket.

Azt hisszük, mindez az életkorral jár. Lehet ez másképp. Legyen ez másképp.

Ez az egész képzettömeg, hogy ki középkorú és hány éves az öreg, úgy maradt valahogy. Amikor egyetlen harmincnyolc éves nem volt az edzőteremben, amikor negyvenévesen már csak Koncz Zsuzsának volt hosszú haja, ötvenévesen nem illett testszínű harisnyán kívül mást a lábunkra húzni, és hatvan évesen néni volt mindenki, reumatológiára meg súlyfürdőbe járt.

Nézzük meg a dánokat. Nézzük meg azokat, akik negyven fölött alakították át a testüket — akkor is elgondolkodtató, ha nem érdekel minket sem a testépítés, sem a test, ellenben idegesít a kinézet vagy a soványság fetisizálása. Ma az emberek tovább élnek, és sokkal több esélyük van, hogy a második felnőtt harmincat egészségben, aktívan, nyitottan és jólétben éljék le. Több valós információ van arról, mi a jó élet és az egészség titka, több a választási lehetőség, az értelmes tevékenység, kevesebb a kötelező szerep, és mélyebben megélhető a szabadság.

Testben, lélekben és hajnali szellőben végtelen potenciál van. Jó, hát nem végtelen, de innen annak tűnik — lényegtelen, pontosan mennyi (úgyis gyengül a látásunk már).

http://www.hrblog.hu/lelkieroforrasgazdalkodas/2015/01/23/eleg-jol-letben-elni/

http://edzesmester.com/blog/hogyan-tartsd-formaban-magad-40-ev-felett/

http://www.kritikaonline.hu/kritika_12aprilis-majus_kincses.html http://kiszamolo.hu/hany-evig-leszel-nyugdijas/

http://index.hu/gazdasag/vilag/2013/02/20/magyarorszag_a_kozepmezony_alatt_az_eletminoseg-indexben/

http://mioma.hu/az-elet-halal-eletmod-65-felett/

Ezeket  linkeket azért teszem ide, mert kerestem egy bizonyos, nagyon okos és radikálisan újat mondó blogot, amelyen bemutatja egy számegyenesen az asszemmagyar szerző, hogy régen ilyen meg olyan életszakaszok voltak, és a gondolkodásunk úgy maradt, hogy ötven fölött már öregség van, de ma már más a helyzet, tovább élünk, van módunk egészségben élni, és még van harminc aktív éved, még több mint a fele hátravan, változtass, ne nyavalyogj. Szinte biztos vagyok benne, hogy f-fel kezdődött a blog címe. Valaki…? Amiket találtam a témában, azokból válogattam.

Meglett, köszönet az olvasóknak:

http://oriblog.blog.hu/2014/01/25/just_do_it_897

És egy másik:

http://oriblog.blog.hu/2012/08/10/tajmofmajlajf_over_avagy_30_folott

Egyszer valakit megkérdeztem, hogy a ma miért nem jó, mire elgondolkodott, majd elröhögte magát, hogy így kimondva már nagyon hülyén hangzik, de tulajdonképpen eltervezte, hogy aznap fog porszívózni.

Mire lehet ebből következtetni?

1) Eddig sem akart társaságba járni, nyűg voltunk neki. A fáradságos párkeresést befejezve többé nem teszi ki magát ennek a tortúrának.

2) Ha megvan a nő/férfi a spájzban, van tanúja annak, hogy létezik, így nem kell többé bizonyítania. Valaki mindig látja. Visszaigazolja a létezését. Nincs szükség másokra.

3) Nincs benne rosszindulat, egyszerűs evolúciós ok van mögötte: Eddig tartott a tájmofmájlájf.

Átlag humanoid ugyanis csak párzás idején érdekes és csak akkor ad magára. Olyankor még akár ún. spontán dolgokra is képes, úgy mint az utca nem megszokott oldalán sétálni haza, felvenni egy kalapot buliba, vagy csak úgy beülni egy moziba. Anélkül, hogy eltervezné! Nem vicc!

Erre mondják idegesítő picsák, hogy “egy kicsit őrült vagyok.”

Hát, nagyon kicsit.

Meg hogy szeretnek spontánul élni. Meg hogy tudnak élni.

Tessék mondani, ez már az?

73 thoughts on “öregedés

  1. Ugyán már ötven fölött vagyok és fiú, de nem érzem magam rosszul. Amikor 40 lettem, na az volt katasztrófa. Számolgattam hány év telt el már és mennyi van még hátra. Aztán 10 év az tényleg olyan semmilyen nem volt, most viszont élvezem, s szerintem mindketten élvezzük, hogy a gyerekek kirepültek, nagyok, s úgy lehetünk velük felnőttek, ahogy mindig szerettük volna, hogy velünk felnőttek legyenek. Csak meghallgatjuk őket, nem dumálunk, nem osztunk, nem okoskodunk.
    Mondjuk mi szerencsések vagyunk, mert együtt tudunk dolgozni, s gyakran nálunk sokkal fiatalabb ügyfelekkel, akiket megnyugtatunk, nem kell tipródni.

    Boldog húsvétot pedig nem kívánok, mert az csak modorosság lenne, viszont erre a blogra talán odaillik, hogy Annával éppen ma beszélgettünk arról, hogy mit szólnának a kanok, ha őket is nyakon öntenék egy vödör jéghideg vízzel. (ahogy az a skanzen locsolkodásokon szokásos) Szerintünk ez a húsvéti locsolás arról szól, megbasználak, de nem tudlak, ezért a haverok majd lefognak míg egy vödör víz jelképében rádverem.

    • Eredetileg nem arról szólt, az a lány, akit nem locsoltak meg, az nagyon bánatos volt valaha. Mára persze egész más lett belőle, ez teljesen igaz.
      Nekem még van jó pár évem, míg a gyerekeim kirepülnek, de igyekszem majd hasonló felnőtt lenni velük – és igyekszem addig is önállóságra nevelni őket, leginkább azzal, hogy csak annyira dumálok bele már most, amennyire 8-10 év körül még talán szükséges. 🙂

    • “Szerintünk ez a húsvéti locsolás arról szól, megbasználak, de nem tudlak, ezért a haverok majd lefognak míg egy vödör víz jelképében rádverem.” 😀 😀 😀
      Na, erre még soha nem gondoltam!

        • Nem tudom.
          Meglocsollak, hogy friss legyél egész évben, én ilyenre asszociálnék először.
          Olyan kerekre sikerült ez a “ráverős” mondatod, hogy felröhögtem.

          • A fiú adja a nedvet, cserébe a lány a tojást. Termékenység és szaporodás rítus.
            Szerintem a vödrös öntözés paréjság, de a rózsavizes cuki. Már akinek a cukiság pozitív minőség 🙂

            • Köszönöm László, Gyöngyi és Pikareszk, hogy megvilágosítottatok, mi a bánat is a gyökere ennek az öntözésnek, meg a rózsavíznek.
              “Nesze hát rózsavíz…”
              Csak így egyszerűen: “nesze”?
              Azt gondolom nem lehetett mondani, hogy “Nem kell semmi folyékony tőled, köszi!”

              • Biztos lehetett, de eszükbe sem jutott. Akkor az élet része volt, az, hogy valakit meglocsoltak, pozitív dolog volt. Vagy inkább nagyon negatív, ha nem locsolták. Értelmetlen a mai szemlélettel nézni a régi szokásokat, vagy pl. azt, hogy a magyar táncokban mindig a pasi vezet.

            • Laci, nekem meg azt mesélte a nagymamám, hogy nem szerették sokan. A szénapadlásra meg a góréba bújtak előle. Nem olyan vicces ám egy nap 5-6 vödör vizet a nyakadba kapni a kútból, ha csak két váltás ruhád van.

              • Lehet, az én anyám már városi lány volt, neki vödrös locsolás nem jutott, a nagyszüleimmel meg ilyenekről nem beszélgettünk. Én úgy tudom, hogy voltak vidékek, ahol öröm volt, ha meglocsolták. De tény, hogy nem éltem akkor.

              • Néptáncos korszakomban, amelyik nő nem kapott fémvödörből vagy locsolókannából friss kútvizet, az olyan sértésnek vette. („engem is, engem is” gyalog-galopp) Kombi gépkocsi fara tele marmonkannákkal és vedrekkel, úgy mentünk, hogy közben a mélynyomó „Én vagyok az, aki nem jó”-t ordította. Néztek is a népek, hogy miféle nemzetiségek ülnek kalapban a kocsiban…letekert ablak mellett.
                Legkedvesebb nótám különben…mély és tiszta. Nem szabad rágondolni a hétköznapokban, mert életsorsok vannak benne… rejtve.

    • Igen, készülök, de úgy, hogy a család női tagjainak is adok locsolásra annyit, mint a fiúknak. Mert budos nekem az, hogy a lányok készülnek ezerrel a húsvétra, festik a tojásokat és egy vers,locsolás ellenében elvárják a csokit, pénzt, piát.. Ja én a 3 éves fiammal megfestettem a tojásokat, ő nagyon élvezte, én méginkább.. Igaz a környezetem hülyén néz rám, hogy minek az újításom..Leszarom, akkor is kapnak a lányok is tojást, csokit..

      • Én még középiskolás koromban is festettem anyámmal tojást – amit aztán vagy én, vagy anyám kis számú locsolója kapott. És örökké probléma volt, mit csináljunk a rengeteg megmaradt festett tojással.

          • Hát, amíg élveztem a festést, addig nekem buli volt. Hogy utána magában miért csinálta még mindig anyám, az teljesen érthetetlen – a számomra.

          • A tojás is szimbólum, mindenki tudja, mié. Mi a lányommal tavaly ráfestettük a világot a tojásokra, gyönyörűen fejleszti a kézügyességet, és csodálatos a mintákban meglátni a mindenféle jelentéseket. Aztán, hogy ki kapja, már egyikünket sem érdekelte.

        • évek óta először festettem örömmel tojást (csak pár darabot, dísznek). azért, hogy a gyerekek lássák, hogy festett tojás. dekor. szokás. 🙂 (tavaly még kicsik voltak ehhez)
          jó, 15 perc alatt megvolt, szóval nem nagy was ist das, de azért büszke voltam magamra. (na jó, arra büszkébb, hogy a kalács is szép és finom, és végre a sonkát is pont jóra főztem – nem száraz korhadt fává 😀 .)

      • A mi csaladunkban mar 30 evvel ezelott is teljes egyenloseg volt fiuk es lanyok kozott ilyen teren. En is kaptam penzt es tojast lany letemre, sot Apukamat meg is locsoltam. Nagyokat rohogtunk, a lany osztalytarsaimat meg ette az irigyseg, hogy nekem nem csak a suti sutes meg az ablakpucolas jutott a Husvetbol.

      • Még gyerekkorunkban a locsolkodás azt jelentette, hogy a nagyszülők – keresztszülők igen vastagon, pénzzel honorálták az ifjak szolgálatait. Mint egy geronto prostitúció, nem? De a lényeg az hogy ezek akkoriban nem kis összegek voltak, s jelentős hozzájárulás volt a a ruhanemű-játék beszerzéshez. Akkor még csak hárman voltunk, s középütt egy lány. Mikor húsvét után, mi kis porbafingók elindultunk elverni a lóvét, mindig vittük a nővérünket is. (tudjátok, lánytestvér nővér, idősebb nénje, fiatalabb húga) Először vettünk valami akkor menő ruhát, majd játékot.

        • Dejooooo fejek voltatok, hogy vittétek lánytesót is!! Geronto prostitúció! Kész vagyok! Imádom, ahogy megfogalmazzátok a dolgokat, mert tényleg az…

      • Mi is demokratikusan csináltuk. Locsolkodó apukáknak például annyi kindertojás, ahány gyerek van otthon (mindegy, hogy fiú vagy lány). A locsolkodó gyerekek meg választottak maguknak tojást, plusz vittek haza tesónak, anyának is. Úgy emlékszek, pénzt nem nagyon adtunk.

        Mi is mindig kaptunk valami kisebb ajándékot húsvétra a húgommal. Az átadás úgy történt, hogy apám meglocsolt minket, cserébe kapott anyukámtól ajándékot, amit továbbpasszolt nekünk.

  2. Nagyon jó ilyen korrajzot olvasni és látni a perspektívát. Ez az amiért nekem ez a blog nagyon értékes volt és az ma is. Lelkesít. Én most akarom megcsinálni magamnak a saját modellemet, amire még nem láttam példát. Perspektívában látni magunkat, meg hogy mi minden lehetne lehetséges, ah, ez nagyon inspirál! Megfordítani a rossz és extrém mintákat, mindig próbálni jobbnak lenni, sosem feladni a munkát magamon/magammal! Ez a bejegyzés megint adott egy új lendületet, köszönöm!

  3. Emlékszem, én is olvastam. Most mutasson olyat valaki, amiben az van, hogy “még 15 év a várható hanyatlásig… ” Most kellett rájönnöm, hogy én csak 10 évig leszek vidám, aktív nyugdíjas. Ha átlagos vagyok, mármint a családi minta és nem a magyar átlag szerint, remélhetőleg.Van itt valaki, akinek rövid távú terve is van? A következő 5 évre gondolok.

    • ezek után arra gondoltam, hogy talán mégsem vagyok elkésve az orvosival… legfeljebb rájövök, hogy átlagos vagyok :)))
      szerintem én sosem leszek “klasszikus” nyugdíjas

    • Én arról beszélek, hogy ha friss szellemed, lelked, akaraterőd, és nem zúztad szét magad dohányzással, traumákban ragadással, játszmákkal, valamint tényleg, igazán megadod a testednek, ami jó neki (stresszcsökkentés mindenekelőtt), akkor méltóságteljes és lassú a hanyatlás.

      Kemény, eredményes sport megy a shop.builder.hu és a bodybuilding.com olvasói körében is. Nem csak az a különbség, hogy az amerikai-kanadai-ausztrál olvasóknak több a pénze, eleve jobb az életminősége, és nem is az oldal esztétikuma. Hanem az üzenet, a sokat emlegetett amerikai önbizalom és optimizmus valóságos dimenzióváltás. Nem közhelyes, nem hülyének nézős, nem autoriter, egészen újjászülettem az olvasásától is. Magyar anyagok nyomán nem volt kedvem súlyt emelni (= súlyemelés sport), az ottaniaktól lett. Én is igyekszem a kemény szembesítések és problémafelvetések mellett pozitív üzeneteket adni.

  4. En azt remelem, hogy az oregedes: vegre tudod, ki vagy es mit akarsz. Azt is, mit nem. Megtanulsz nagyvonalu es elnezo lenni. Nem altatod magad. Masokat sem. Nem varsz halat. Nem beszelsz sokat, viszont a hallgatasod beszedes. Tanulsz a fiataloktol. Nem masoktol varod a boldogsagot. Mindennap orulsz a felkelo napnak. Lehunyt szemmel es teli tudovel szivod be a friss levegot. Meg mindig lehajolsz megszagolni az ibolyat. A naplementeben gyonyorkodsz. Keresed a jot, es meg is talalod. Rosszbol mar ugyis volt eleg.
    Szeretnek ilyen oregasszony lenni.

  5. Hanyatlás? Nem értem. Miért? A dédim kilencven fölött még új dolgokat talált ki, teljesen egyedi ruhákat varrt nekem, százhoz közeledve a lányomnak. A nagyanyám még hetven fölött megtanulta kezelni a számítógépet. Ma apám van hetven fölött, és még javában dolgozik és új ötletei vannak. Felnőtt a lányom, lement rólam a felelősség, új diploma, új munka, bár hasonló ehhez. Nyugdíjas? Csak aki már nem tud dolgozni, újat kitalálni. A hogy nézek ki része nem érint meg. Valamikor az ükanyámat ( ismerhettem még) dicsérték a irálynői tartásáért. Na ja, a felső kertbe a fején vitte fel a trágyát nyolcvan éven keresztül. 🙂 A szex meg egyre jobb lesz.

  6. Érdekes, hogy mostanában egy csomó olyan negyvenes, sőt ötvenes került a környezetembe, akik rácáfolnak erre a sztereotípiára. Az új helyemen van három kolléganőm is, akik már benne járnak a negyvenben és mindannyian fittek – nem modellalkatúak, de csinosak, mozognak, adnak magukra – kreatívak, érdeklődőek, folyamatosan új dolgokat tanulnak, nincsenek elfásulva. Mondtam is nekik, hogy tök jó látnom, hogy így is lehet.

    A barátnőim közt is vannak, akik elhagyták már a negyvenet, és egyáltalán nem azt látom, hogy a hanyatlás útjára léptek volna – mondjuk tény, hogy a többség nem a hagyományos, férjhez ment-szült X gyereket-húzza az igát otthon és a munkahelyen típus, egyedülállók, vagy legalábbis gyermektelenek, és a magyar átlagnál jobb anyagi körülmények között élnek.

    Az anyukám, aki közelebb áll a hatvanhoz, mint az ötvenhez, is nagyon fitt, rengeteget sportolt egész életében – alapvetően szerencsés génjei vannak, egyáltalán nem hajlamos a hízásra, ahogy a nagynéném sem, aki tipikus modellalkat, magas, nagyon vékony ötven felett is.

    Én nem vagyok ilyen szerencsés, ugyanis hízásra hajlamos vagyok, de már kezdek belenyugodni, hogy bizony kövérebb leszek, mert annyi energiám nincsen, hogy sokat sportoljak, diétázni meg nem bírok – olyan kevés örömem van az életben, hogy ha még az édességet is megvonom, akkor akár fel is köthetem magam. De azért egy óvatos egyensúlyt próbálok fenntartani, valahogy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, aztán vagy sikerül vagy nem. Összességében ha belegondolok, a koromhoz képest nem tartom rosszul magam, bár mostanában egymás után jönnek a problémák. Részben zöldhályogos lett az egyetlen látó szemem, ami nem túl jó hír, főleg hogy erősebb szemüveget és kontaktlencsét is kellett csináltatnom, valamint a jobb térdem se tökéletes. Szerencsére előbbit lehet kezelni, utóbbi meg a sok tornáztatásnak, folyamatos terhelésnek, ahova lehet, gyalog járásnak és a porcépítőnek köszönhetően most már jobban van – most már bír fájdalom nélkül 20 perc-fél órát az ellipszisen (a korábbi adagja másfél óra volt), tudok tenni kisebb túrákat is, így ebben a hónapban már merek venni egy kondibérletet – ideális lenne legalább hetente háromszor eljárni, amit nyilván utálni fogok, mert meló után már csak arra vágyok, hogy végre hazaérjek, de amit muszáj, azt muszáj. Talán, ha eleget nézem magam a tükörben, akkor az elég kényszerítő erő lesz, valamint, ha reggel viszem magammal a kondicuccot és cipelem egész nap, akkor már csak azért is elmegyek edzeni.

    Mostanában az is rám jött, hogy szeretnék egy biciklit – illetve hogy el kéne hoznom otthonról a biciklimet ide, a városba. Először nem tudtam, mit kezdjek ezzel a gondolattal. Az jutott eszembe, hogy annyira súlyos lett a depresszióm, hogy sürgősen halni vágyom, mert ha összeadjuk az itteni forgalmat, meg az én egyre inkább nem látásomat, akkor a végeredmény nem kétséges. De olyan jó idő van, és az új lakóhelyemről ha valahogy kikeverek a kb. egy kilométerre található bicikliútra, akkor onnan elég hosszú távon lehetne tekerni, ami talán a lábamnak is jót tenne. Nem akarok rokkant térdű öregasszony lenni.

    • A térdedet akartam kérdezni. Depressziós vagy? Kevés az örömed? Ugye tudod, hogy ha az édesség vigasz, akkor étkezésileg rossz spirálban vagy? Néhányan próbálunk kiszabadulni az inzulin rabságából. És megoldom így is az éedességet, holnap mandulalisztből sütök makaront. Ó, istenem, egy hétig beköltöznél, szétmotiválnálak, olyanokat ennél, egy középiskolást se látnál, megmásznánk hegyeket!

      • Nem vigasz, élvezet. Ha rossz lelkiállapotban vagyok, akkor nem eszek, nem bírok, a nagyon depis időszakaimban narancslén és korpás kekszen élek, de azt is úgy erőltetem le a torkomon. Ha jól vagyok, akkor élvezet a sonka is meg a saláta is, az alma, a gesztenyepüré, a juhtúróval töltött gomba, a frissen sült olívás chiabatta vastagon megvajazva, a rántott hús, a hurka és a kolbász tepsiben megsütve krumplival, a wokban sült zöldség csirkemellel, a halak, és a sütemények, jajj, egy forró brownie milyen jó vaníliajégkrémmel és tejszínnel, vagy ha vaníliajégkrém, akkor az nagyon állat nutellás és diós palacsintával is. Ma gombás lasagnét sütöttem hozzá csináltam salátát bébispenótból, jégsalátából, almából, és tettem bele napraforgó-, fenyő- és tökmagot, nagyon jó volt. Nagyon szeretem az ízeket, a változatosságot, és erről nem akarok és nem is tudok lemondani. Utálatos az az érzés, a tilalomfák körülöttem, hogy ezt se, azt se ehetem, mert…

        A középiskolások látványát szeretem, az a része jó a munkának, amit a gyerekek közt töltök, imádok órát tartani, tanítani őket, beszélgetni velük, nem az zavar, nem attól vagyok motiválatlan, hanem a kötöttségektől, a minimálisra szűkült mozgásteremtől. Idegesít, hogy ennyire kevés az energiám, és hogy úgy élek, mint a legsötétebb középiskolás időszakomban, koránkelés-iskola-hazamenés-beájulás – ez nekem kevés, és nekem kellene azon dolgozni, hogy több legyen, de nincs erőm hozzá, már az is kiveszi a maximumot belőlem, hogy kötelezőket hozni tudjam. Körülöttem mindenki másnak megy, a hogy a munkája mellett élete is legyen, csak nekem nem… 😦 Azt se tudom megállapítani, hogy én vagyok-e végtelenül elcseszve, vagy ez egy depresszió nevű betegség tényleg…

        • Jaj, Arita, én értelek, nagyon hajtod magad, de tavasz lesz-van, mindjárt vége! Nekem a diéta elég megszorítós, mondhatni, szélsőséges, de mégis élvezet, új testi élmény és kreativitás, nem tilalomfás. Ahogy a sport se szenvedés. Lehet ez más, a kapcsoló az agyadban van. Ne mondd, hogy a siker, a feszesebb akármi, a könnyebben menő ellipszis nem ad szárnyakat!

          Most írok posztot az ételekről amúgy, átmegyünk gasztroblogba.

        • Ez nem depi, hanem sajnos a világ pocsék és kihozza belőlünk az érzést, hogy minek ez a sok küzdés, vagy már küzdöttünk eleget, és besokallunk, és ha megfeszítjük magunkat, akkor sem tudunk érdemben változtatni rajta.
          A pozitív gondolkodás klassz dolog, de nem könnyű átállítani rá az ember agyát, ráadásul, ha nem sikerül elég jól vagy elég hamar, az is frusztráció forrása és az alkalmatlanság érzését okozhatja.
          Természetesen lehet tudatosan törekedni rá, hogy észrevegyük a szép és jó dolgokat, de ezzel is vigyázni kell, mert könnyen önbecsapásba fordulhat.

  7. Épp ilyesmiken gondolkodom mostanában. Egy napra elhagytam a kisgyerekes komfortzónát és találkoztam a régi önmagammal. Meg olyan emberekkel, akik akkor ismertek jól. Nagyon jó volt és elég kemény is, mert totál ráébresztett, hogy megöregedtem, vagy megöregítettem magam. És nagyon akarok kilépni és nem tudom hogy kezdjem. Nem az életemből. A munka és a férj, amiket választottam tetszik, nem változtatnék rajtuk, csakúgy mint a gyerekek, akiket szültem. DE. Minden más valahogy félrement, a hétköznapok, az életszemléletem, az energiám, az érdeklődésem, lettek pótcselekvések, depresszió-közeli állapotok, hiányzik a szabadság. És ez most az említett élményemnek köszönhetően nagyon éles, tulajdonképpen pofán vert. Feszült és ideges vagyok miatta rendesen. Nem is tudom, ahogy gyerekeim lettek, előjöttek ilyen tudatalatti?? beidegződések, úgy csinálnék mindent, mint anyám és nagyanyám, és a szomszédok is mit szólnak hozzám? Pedig sosem voltam ilyen. Vannak elképzeléseim, hogy merre indulnék… egy kis pszichoterápia, visszatérés a régi a hobbikhoz – amik nem azok a nőiesek, amiket kipróbáltam, tanulás, sport, csak nem tudom elkezdeni. Reménytelennek tűnik, nagyon munkásnak én meg lusta vagyok és fáradt. Valami azt súgja a testemmel kellene kezdenem…hogy legyen energiám, meg kedvem a többihez. Fura ez, hogy mitől lettem én ilyen nénikés attól, hogy családom lett. Esküszöm anyám és anyósom fiatalosabb mint én.

    • A monogám letelepedettség megöl és öregít, demotivál, szinte mindenkit, aki nem vizsgálja felül a csapdáit és nem tart ellen a nyomásnak iszonyú erősen, napi harcokat víva. A görög kórus, amiről Lobster ír, hogy mondják, nyomják igen hatékonyan, hogy ne azt tegyük, ami nekünk jó, hanem arra szerződjünk egy másikkal, hogy hozzuk, amit a társadalom elvár, igen erős. A gyerekvállalás, annak szolgálat-jellege, bizonytalan kimenetele és a szerep végérvényessége ezt a nők számára elviselhetetlenné szorozza. Nem csak az anyánk meg a szomszéd a görög kórus, hanem a törvények, szabályok, szokások, a szabadnapok, a munkahelyek és az oktatási intézmények is.

      Kezdd a testtel, igen. Szárnyakat kaptak itt többen, elmúlt a reménytelenségérzet már napfényes séták, biciklik, némileg megvágott szénhidrátfogyasztás hatására is. Vagy találj valami családfüggetlen, elmenős tevékenységet, amiben lehet sikerélményed, és azt ne add semmiért, told, mint a tank, ne mondj le róla. És gyere blogtalálkozni!

      • Vissza-visszatérek ehhez a bejegyzéshez, látszik mi foglalkoztat nagyon és (újra)olvastam azt a jó kis blogbejegyzést (just do it), meg még párat. Köszi a választ, próbálok hadakozni a görög kórussal, amiből pár kórustag belül a fejemben tolja. A testtel kezdés menni fog. Még ma elkezdem, mikor máskor. A családfüggetlen-elmenősön még töprengek kicsit. De főleg csinálok magamnak csöndet, nyugit, olyan gyerekmentes nem perceket, hanem órákat, amikor nem vásárolok, ügyintézek, rendet rakok, nem netezek, olvasok, hajatmosok, hanem csak úgy vagyok.
        Mióta itthon vagyok, és kívülről-távolról nézegetem korábbi pályafutásomat, rájöttem, hogy hol csesztem el nagyon. Egy olyan szakmában, amit nagyon szeretek, könnyen tanulok, élvezek, és még jól is csináltam, rettenetesen alulkalibráltam magam a munkaerőpiacon. (Picit jobban megfizetett) titkárnővé degradálódtam olykor olyan férfiak és egy darab nő mellett, akik nem is voltak szakmailag többek nálam. Cseszegetett egy belső hang, meg a férjem is, hogy ennél többre lennék képes, de valamiért nem és nem indultam neki. Elméláztam álláshirdetések felett, de bestresszeltem mindig és sosem álltam oda. Na ezt igazán bánom, és azt érzem, hogy még a gyerekeim is emiatt szívnak néha. Ezzel akarok kezdeni valamit. Blogtalálkozó jól hangzik, bár nem vagyok felkészülve a komfortzóna újboli elhagyására 🙂

  8. ez a rész lehet, hogy én vagyok most “Az öregedés motivációvesztés, tanácstalanság, életcél-hiány és önmegvalósítási deficit. Nem jól döntöttünk fiatalon, a diploma szart sem ér, az áhított állás unalmas, mégis lehettünk volna mások, ó, de miért nem lettünk. ” bár nem érzem magam öregnek (és egyébként arra gyúrok, hogy megöregedjek, hát haljon meg a fa°˘^ˇom fiatalon), a többi stimmel. mondjuk az is lehet, hogy sok most a változás, és nem tudom, mitévő legyek.
    namajdkitalálom. köszi, gondolatébresztő volt!

  9. Keblemre. 😉 En pont Koncz Zsuzsara gondoltam tegnapelott, hogy milyen szep meg mindig, sot nekem fiatalon nem is kulonosebben tetszett. De most…
    Szeretem en amikor ilyenekrol irsz (tudom ez nem szempont, de akkor is) Mivel nem voltam par napig net kozeleben, Kellemetes unneplest kivanok minden joindulatu erre olalkodonak.

  10. amikor hallgatom az egyik kedvenc külföldi zenekaromat, és azon filózok, miért nem ismertem őket már egyetemista koromban. és az a válasz, hogy azért mert akkor még nem alakultak meg!
    na, ilyenkor például öregnek érzem magam.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s