emberi jogok címkéhez tartozó bejegyzések
mi minden NEM genocídium?
3
Nem tudom eldönteni, ki a kínosan hiúbb, ami a szépséget és fotós pózolgatást illeti: Mérő Vera vagy Perintfalvi Rita. Ahogy azt is nehéz eldönteni, melyik személy vagy orgánum él vissza undorítóbban az elesettek segítéséke témájával, teszi magát bírálhatatlanná azzal, hogy ő a gyengéket védi. Az említettek mellett versenyben volt a wmn, amely biztosítóreklámok, Kubu és győrikeksz közé teszi Lakatos Márk “regényének” ajánlóját, meg azt a kihagyhatatlanul fontos információt, hogy a HIV nem is betegség, teljes életet lehet vele élni (háromhavonta kurvadrága kezeléssel), de ha mégis baj, akkor nem a meleg férfiak körében terjed, nem, nem!
Ez jutott eszembe, amikor egy sétahajón átmentünk a vérvörös Lánchíd alatt december 1-jén.
Mérő Vera és Perintfalvi Rita most Alien vs Predator: utóbbi szerint Ábrahám Róbert és a Magyar Jelen podcastja maga a gyűlölet, előbbi szóba áll velük, mert az áldozatok védelme fontosabb, mint az ideológiai ellentét, és ő amúgy is egészen különböző emberektől ír elismerően (Varga Judit, Magyar Péter, Puzsér), ügyesen helyezkedve.
egy kis trükközés a képekkel. én meg tudnám csinálni fordítva
mindenki bőszen pedofilozik: hú, ez az összemosás aztán rendkívül káros!
Összemosás – ez undorítóbban trendi szó, mint az oltakozás!
Itt egy cikk, tegnapi – a szerző, Fődi Kitti a leadben állítja: NAGYON VESZÉLYES összemosni a pedofilokat a nempedofilokkal. S persze ki más, mint Gyurkó Szilvia szakértő siet tisztára mosni a nempedofil visszaélőket:
vannak-e gyűlöletbűncselekmények Magyarországon?
Erre a jajongásra reagálok:
https://humenonline.hu/a-magyar-kormany-a-melegek-elleni-eroszakra-szavazott/
Engem felháborít, hogy ilyen nemtelen eszközökkel, nemlétező elnyomást lobogtatva csikarnak ki szimpátiát. “Sérülékeny”, “marginalizált”, “öngyilkos”. Hagyjátok már abba. Ezer gondja-baja van mindenkinek, ti meg a festett hajatokat mutogatjátok.
Azt is baromira unom, hogy nőknek szánt platformon arról kell olvasni a meleg tokenarcoktól, hogy Kanicsár Ádám, aki felnőtt férfi, hogyan tanul biciklizni, eszik húsvéti csokit, hintázik egy játszótéren, mintha valami sztár volna, vagy hogy Steiner Kristóf hogyan onlyfansezik, valamint kicsi-e a pöcse és hogy éli meg, hogy igen. De az újabb összeomlása is érdektelen. Nem kellett volna bölcs boldogságot hazudni, ha az elfogadó közegben, meseszép környezetben cicákkal élő, barátságokat ápoló, alkotó munkából élő, házasságban élő férfi sem tud boldog lenni. Van egy szerkesztői koncepció, amely megfelelőnek tartja, hogy ilyesmivel traktálják a nőket hétre hét.
Nem gyűlöljük, hanem érdektelennek tartjuk.
Az itt a bibi, hogy nem Amerikában vagyunk.
Mert minden, amit a jogvédők oly buzgón hajtogatnak: diverzitás, munkahelyi policy, Pride, láthatóság, diszkrimináció, Black Lives Matter… amerikai jelenség (a britek is onnan importálták).
És mi van Amerikában?
Nagyvárosokban létezik tömeges utcai prostitúció. A Tangerine című, egyébként remek filmben látotthoz hasonló transznemű prostitúció is. Az életvitelt meghatározó drogozás, nyílt erőszak, nyomor és rengeteg haláleset – általában is, és gyilkosságok a megvetett, használt prostituáltak ellen. Miért? Mert a férfiak szexualitása tendenciaszerűen erőszakos, és Amerika a patriarchátussal megszorzott, undorító kapitalizmus fellegvára.
És van Transznemű emlékezés napja is, a halálesetekre emlékezve.
Na most, a mi régiónkban nincsenek utcai leszámolások, érzékelhető transznemű prostitúció, fegyvertartás. Van viszont import Transznemű emlékezés napja.
Az aktivisták nagy bánata, hogy senkit, de senkit nem tudnak felmutatni.
Dicséretes, ha védik a sérülékeny csoportokat, csak akkor fordul e törekvés abszurdba, ha
hazugságok, ferdítés kell a védelemhez,
kiderül, hogy nem is ők a sérülékenyek (nem ők a védendők), ellenben sima exhibicionista fetisiszták, sexfejű férfiak, akik mások jogaiba terpeszkednek bele,
(ártalmatlanabb esetekben) felmondják az irreleváns amerikai mantrákat, jóemberkedő posztokkal próbálják behúzni az aktivizmusba a bamba, jóindulatú nők tömegeit, és lehurrognak mindenkit, aki szerint ennek semmi értelme.
Az “ellenzéki”, farkason-melegörökbefogadáson-abortuszon üzemszerűen jajgató ismerőseim újabban, fura nívóeséssel, már bármit megfelelőnek tartanak “a hatalom ellen szegezni”. Ha létezik a jelenség itt, ha nem, ha fontos, ha efemer, ha tehet róla Orbán, ha nem, kiposztolják. Bármilyen fiktív, kreált, eltúlzott vád jól jön, amivel a “ha te nem lennél!” berne-i játszma szerint Orbán basztatható.
Addig van ereje a szónak, amíg komolyan lehet venni. Igaz-e, amit mondanak, vagy érdek sugallta mantra, érzelmi körítéssel, amit addig hajtogattak, hogy elhittük? Én utánanéztem, mi a valóság, mert gyanús volt, és rég átlátok ezen – nem ismételgetem, nem is lájkolom mások ömléseit.
LMBT-ügyben ilyen túlhabzásra több példa van. Minden tényalap nélküli pánik és ömlengés például az, Bővebben…
Védett: válogasd meg a konfliktusaidat!
a melegek örökbefogadásáról
Semmi trükk a címben, tényleg ez a téma. Nem leszek hosszú sem.
De beleírtam egy kitérőt az abortuszról is.
Kérem vissza a szavakat!
Nem mindegy, mit jelent az, hogy család (nő, női nemi szerv, nem). A család az család, szerintem is: tehát nem érzet, nem “olyan, mintha”, nem is metafora, hanem apa, anya, gyerekek. Hogy ez kinek fáj, ki nem érti, én fel nem foghatom. Nem, nem minden család. És definiálni kell a fogalmat: minden jogaszabály definícióval indul, mert a törvények, intézkedések, a politika a pontosan értett szavakon alapulnak: családtámogatás, családi adókezdevezmény, családi belépő kinek jár?
Hol a határ a gumifogalmak nyújtásában?
Aki megsértődik, hogy akkor ő másodrendű, mert nincs gyereke, férje, az nem érti, mi a különbség társadalmi és egyéni szint között. Nekem sincs férjem. A hisztis “állampolgárság” norma lett: nemhogy nem ciki, kötelező. A sértődöttség mint ellenzéki tett, az érzésekkel és személyes történetekkel érvelés mint őszinteség, nulla gondolattal és józansággal – ezt terjesztették el a netes cirkuszhercegnők.
mi a baj az emberi jogokkal?
Minek tagadjam, elég sokat röhögünk ezen újabban, hogy #meddigmég, meg hogy “Lengyelországban verik a tüntetőket, bárcsak Gumiszoba is ott lehetne”. Idézetekből kombináljuk ezeket össze, nincs nehéz dolgunk.
De akkor én már nem is tartom fontosnak az #emberijogokat?
De, csak ez a műsor nem az. A hashtagekben, a harsány nyafogással csak használják a nemes emberi jogok fogalmat.
Egy. Hozzáértés. Bővebben…
amíg nem árt vele – az őznő története
A tartalmat a magyar netezőknek a jó öreg Mérő Vera szolgáltatja (nekem pedig olyanok, akik az ő témáin, akcióin, felháborodásain elég okosan és gyakran szórakoznak). Szerinte úgy írni a nőről, ahogy az origo tette, MINŐSÍTHETETLEN EMBERI ALJASSÁG.
Steph Loehrnek hívják a szóban forgó transznőt. Angol nyelvű forrást kerestem, annyira nem szeretnék a béna hazai kínálatból egyet se kirakni (hahó: én attól, hogy undorodom egy sor kötelező liberális gesztustól, az áldozatiaskodástól, valamint butának és hergeltnek tartom a neten látható ellenzékiséget, és képmutatónak és olcsónak az ebben utazókat, még nem lettem jobbos, és nem érzem azt sem, hogy a 888, Puzsér vagy az origó vállalható).
https://www.theblaze.com/slightly-offensve/trans-deer-twitch-moderator
Bővebben…
mit jelent nőnek lenni? 2.
Az első rész itt:
Hogy neked, transznemű embertársam, szenvedést okoz, ha nem tekintenek annak, akinek szeretnéd?
Bizonyára. De nem zsarolhatsz ezzel másokat. Végtelen a szenvedése azoknak is, akik hangokat hallanak, vagy akik szomorúfűznek élik meg önmagukat, de senki nem hisz nekik.
Eleve, hogy lehet ez, hogy transz vagy, de pont ezt megpróbálod elrejteni, és úgy viselkedsz, lépsz fel, mint egy cisz nő? Meg ne tudják? Mert akkor gyűlölet? Dehogy. Azt akarod magadnak, ami a nőknak adatott. Adott esetben stílusos instafotót, nőgyógyászati vizsgálatot, tűsarkút és anyaságot. Pont azt nem vállalod, ami vagy: transznemű. Csupa műtéttel, szintetikus hormonnal, lézeres szőrtelenítéssel jöhet létre az illúzió, a magadé és másoké.
A belső valóságod, megélésed nem válik senki számára valósággá. Ez egy színjáték. Nem annyi ez, amit mindig mondotok, hogy “csak hagyjanak minket élni, békében”. Ami a nőké, azt is akarjátok: kvótás helyeket, női sportversenyt, a szülést. Vannak országok, ahol a nők védett csoport, pozitív diszkriminációban részesülnek. És az is kell.
Ha valaki a másik oldalról az elnyomott csoporthoz akar tartozni, és ezzel annak identitását is szenvedéstörténetét is magáénak tudni, majd ezt hangoztatja, turnézik vele a médiában, vérrel és könnyel, az rendkívül kellemetlen. A szemen köpése ez a nők szenvedéseinek, a nőségnek; a méhtranszplantáció mint heroikus ügy pedig a szülésnek. Bővebben…
összegzés feminizmusról és transzokról
Milyen jó, hogy nincs már veszítenivalóm az úgynevezett feminizmusban, így nincs bennem zavar, gát vagy félelem, hogy ezt megírjam. Sőt, hát… mitől is féltem én régebben?
Tegnapelőtt, március 31-én volt a transz láthatóság világnapja. Tegnapi hír pediglen, hogy Semjén Zsolt törvényjavaslata egy nagyobb csomagban az, hogy a nyilvántartásban eztán a születési nem szerepeljen, amit nem lehetne megváltoztatni Bővebben…
helyesbítés a Coca-Cola kampány kapcsán
A felületek hasznosítása ugyanis nem tartozik közvetlenül a BKV Zrt. profiljába.
Vagyis hát. Éva, megírnád?
Persze, megírom. Nem nagy ügy:
Kedves petícióírók, természetesen bele tudnánk szólni, hogy kik és milyen tartalmat tesznek ki a járművek és utasvárók hirdetési felületeire, de ugye, és ez elkerülte a ti figyelmeteket sajnos, 2019-et írunk, a világ szerencsés, felvilágosult felén élünk, elemi szintjen értjük, mit jelent az emberi méltóság, egymás tisztelete, a szabadság és a jogok, az egyenlőség. Értjük, mire való és miért indokolt a hátrányos helyzetűeket megillető külön védelem – hogy miért csak ők büszkék, hiszen ők vívnak a jogaikért, amelyet a dölyfös többség lábbal tipor és kigúnyol. Nem vagyunk ásatag cég, ezért nem magyarázkodunk olyanoknak, akik előjogaikat agresszíven demonstrálják mások rovására. Nem engedünk a fölöslegesen hergelődő, morális pánikoló csürhének, akik egyébként annyira, de annyira aggódnak a normális családért meg a férfi–nő egészséges nemiségéért, hát még a gyermekek egészségéért, hogy közterületen szemét megjegyzéseket tesznek szinte bárkire, akinek melle és feneke van, otthonuk magányában pedig naponta verik gyermeklányok rituális megkínzására a farkukat; röhögcsélve, cinikusan fittyet hánynak a nők elleni erőszakra, és van képük panaszkodni, hogy ők vannak elnyomva a nők által.
Tisztelettel, BKK Zrt. vezetés
asztalverők
Én aztán jogvédek és kiállok. Tényleg. És nem csak érvelek meg lájkolok. Ráállok a kerekesszékes piktogramra a parkolóban, és nem tud mit csinálni az életerős terepjárós.
És mélyen hiszek abban, írtam is ilyeneket, hogy aki elnyomott, annak ab ovo van igaza, mindenképpen igaza, akkor is, ha kiabál, és akkor nem őt elemezzük.
Csakhogy ez a nézőpont és beszédmód nem használható teljes bloggerségünkben, és életünk minden helyzetében sem. S aki akkor használja, amikor neki jól jön (mert ő az elnyomott, és akkor rá lehet pirítani akárkire), az el van tévedve. Bővebben…
elfogadni a kövérséget
Nagyon szelíd, megértő, magyarázkodós poszt 2015-ből, akkor volt nekem DEXA szerint 16,4, InBody szerint 9% a testzsírom. Így néztem ki. Ehhez képest érdekes Lorax kommentbeli macerálása, aki meg így.
parodisztikus gyakorlat: kötélrázás. ha nem volna elég poros a levegő (nem az).
…imádtam edzeni, nem esett nehezemre a szigorú ketogén, és szabadkoztam folyton. Nem is értem ma már (2022 nyara), miért óvatoskodtam, miért próbáltam igazságos lenni, nem látni a valóságot. Erre is, így is érkezett 64 gyűlölködő, agresszív, személyemet alázó komment…
A két blog közben megszűnt, archívan kikereshető talán.
Ezt a blogot olvasom:
embracethefat.blog.hu ő a fat acceptance nick
Meg ezt:
breakingfat.blog.hu ő Noisy Suzy (nincs már fönt a tartalom, de lejjebb összegzem, a szerk.)
Két blogger, huszonéves lányok. Mindkettőnek a kövérség és a saját kövérsége a fő témája. Egyik sem aktív már, illetve fat acceptance átnyergelt a facebookra, de már ott sem ír. Bővebben…
milyen jó, hogy voltak, akik
…nem okoskodtak, hanem odaálltak, és megindultak.
Nem facebookon elméletieskedtek. Nem kattintgattak unatkozva. Nem érveltek érdemi infók nélkül, ám marhára magabiztosan. Nem igazolták látszólag racionálisan az igazolhatatlant. Nem féltették szent sírhalmainkat az okostelefonozó idegenektől, sem derék rendőreinket az erőszaktól, kies hazánkat pedig a szeméttömegtől.
Voltak, akik nem főztek-takarítottak, nem “pihentek”, nem “a családdal” töltötték az időt, nem gyerekzsúrba mentek, és nem is tankönyvet kötöttek.
Én egyébként igen. Én csak néztem, dermedten… még tájékozódni is csak épphogy próbáltam. Én már félek valahogy segíteni, szenvedést látni. Remélem, lesz még kvótám, idővel.
Veres Viktor fotója
De milyen jó, hogy voltak, akik ki tudtak nézni a saját, szintén nem könnyű életükből, és embert láttak, sorsot és nem aggályt. Bővebben…
én sem helyeslem, hogy a gyerekek sminkben járjanak iskolába
Egy hete elkezdtem egy bejegyzést, a jogszerű párja lett volna, jogszabályszerű címmel. Ebben arról elmélkedtem volna, hogy szokásunk nekünk dohogni a törvényalkotó, az intézmény ellen, hogy miért nem így, miért nem úgy vannak a dolgok, de abba nem gondolunk bele, hogy a világ ezernyi változatát nekik korrekt, jogelméleti és praktikus szempontból is értelmezhető, világos, betartható szabályokká kell fogalmazniuk.
Például, a kilencvenegyes buszon nem (sem) lehet biciklit szállítani. Egyáltalán, csak egyes járatokon lehet, ezeken piktogram jelzi. De gyerekbiciklit lehet, bizonyos kerékméretig, meg összecsukhatót, hón alá kaphatót, azok poggyásznak minősülnek. Ez utóbbit az összecsukható bringák megjelenésével szépen beleírták a szövegbe. Nagyszerű az előírás evolúciója: árnyalt, életszerű, eleven. Azonban kissé nehézkesen betartható, mivel a buszvezető nem fog centivel aggályoskodni az egyes kerékátmérők fölött. Na, mindegy, annyi világos, hogy általában felnőttbiciklit nem lehet, BMX-et sem. Amikor a BKK és az önkormányzat (XII.) rájött, hogy a downhillezés és a fogaskerekűn szállítás elég problémás (2012-13-ban legalábbis az volt), az utasoknak bajuk van, a Parkerdő pedig tehetetlen az amúgy tájvédelmi körzetben több jogszabály által tiltott sport ellen, felmerült, hogy talán ezt a fajta bringát kellene tiltani. De ilyen előírás nincs, nem lehet, bicikliműfaj szerint, nincs éles határ (mi teszi DH-ssá a bringát? a teleszkóp? a típus? hogy, ki mondja ezt meg? és ki tartatja be?), ez az egész jogszabályosíthatatlan. Igazságtalan is, mert azt üzenjük vele: akinek valamiért ilyen fajta bringája van (kb. mint a pitbull a kutyák közt), az nem szállíthatja a fogason. Miért pont ő, nem tehet róla stb. Hiába van bajunk, hiába kellene ezt szabályozással orvosolni, sem a szabály megalkotása, sem az alkalmazás nem működik.
De ez a most felmerült téma még jobb ennek illusztrálására, hogy fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld (Goethe). A “szépségről” mint önkifejezésről, szépség és szexualizált megjelenés különbségéről és a másságról mint önértékről már írtam (sajnos, azoknak, akik ezt támadásnak érzékelték, nem ment át a lényeg, például merész ugrással önmegvalósítás lett az önrendelkezési jogból és önkifejezésből, nem baj), most egy másik aspektust veszek elő. Bővebben…
legyek-e forradalmár?
Azt írtam a minap: ha kiáltó az igazságtalanság, ha borzasztó ez a világ, akkor tulajdonképpen egyetlen morális lehetőségünk a forradalmárlét.
Nem pedig az, amit sokan mondanak, hogy én inkább a magam dolgaival foglalkozom, mert úgysincs értelme, ha ennyire elkeserítő a helyzet.
Én régen forradalmár voltam. Néha kifejezett gerilla, sőt, öngyilkos merénylő, meg Robin Hood. Több témában is.
Ma már nem vagyok az.
Nézzük meg, milyen fokozatai vannak annak, hogy teszünk-e valamit a világban, túl a saját kilenc négyzetméteres horizontunkon. Bővebben…
átestünk a ló túloldalára már
Amikor kisebbségügyben vagy valami tabutéma felvetésekor ezt mondják: átesünk már a ló túlsó oldalára, az, gyanítom, annyit jelent, hogy szisszentek, és érzik, hogy valami lesz.
És igazán nem szeretnék, hogy legyen valami.
Ezért nagyot, túl nagyot kiáltanak. Bővebben…
ugranak rá
Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.
És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben…
ki az agresszor?
Az elvek áttüremkednek a hétköznapi helyzeteken. Az elvek konfliktusa, az nehéz. Nehéz igazságosnak, árnyaltnak lenni. Forgolódom emiatt néha.
Ma is milyen napom volt. Bővebben…
hajtsd le a fejedet
Szabó Móninak
Olvasom a fácsén, hogy Anita Sarkeesian (amerikai-kanadai feminista blogger) videói alá miért nem lehet kommentelni. Hogy nem pont valami diskurzust kezdeményezne, hát, ebből így nem lesz semmi, észrevételezi egy férfi.
Én nem ismerem behatóan Anita Sarkeesian dolgait — láthatólag úgynevezett megosztó szereplője a társadalmi diskurzusnak, és kényelmetlen ügyekre mutat rá –, nem róla van most szó, nekem csak az a gyanús, ahogyan reagálnak rá. Ha nem unnánk már nagyon a szót, azt mondanánk: ez jelenség, írjuk hát le. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 