ez a sok huszonegyedik századi hülyeség

Mondjátok, szívesebben kattintanátok ide, ha nem ostoroznék mindig valami hamisságot? Legalább mostanában nem? Írjak sültalmaillatról, forraltborozásról, csillagfényről, bekuckózásról? Ajaj. Nekem EZ a mondanivalóm. Mindenféléről, amit látok, sikolt bennem, hogy mi a fasz ez, miért, MIÉRT?… A minap kijött a számon valami szivárványos túlmeghatott kontent láttán, hogy Szodoma és Gomorra. Önzés, hárítás, valóságtagadás, nyafiműsor, olyan emberektől, akiknek semmi különös bajuk nincsen. És hogy ebből elég volt.

Lehet, hogy egyszerűbb lenne cinikusan kinevetni az egész habverést.

Különösebb karácsonyias fíling nálunk nincs is amúgy, sőt, rémülten nézem, milyen öngyötrésre, stresszre, önmegtagadásra, áldozathozósdira próbálnak sarkallni minket a karácsonyra hivatkozva, “a szeretet ünnepe”, “végre találkozunk”, “mindenki együtt társasozik”, hehehe. Szeretnék ebből kimaradni, különösen a család c. műsorból, egész pontosan: egy percet abból nem viselnék el.

Ami mutatja nálunk, hogy valami van: adventi naptár van (Dávidnak csokival, Julisnak teával), némi hópehely- meg fenyőformájú linzer sütése (MEGSZERELTÉK A SÜTŐT!!!), koszorú (Juliska csinálta) és rituális gyertyagyújtások, több beszélgetés, közös filmnézés, illetve fejtörés, hogy ki minek örülne nagyon szenteste. Lehetőleg kézművesedés nélkül (megutáltam).

Bővebben…

asztalverők

Én aztán jogvédek és kiállok. Tényleg. És nem csak érvelek meg lájkolok. Ráállok a kerekesszékes piktogramra a parkolóban, és nem tud mit csinálni az életerős terepjárós.

És mélyen hiszek abban, írtam is ilyeneket, hogy aki elnyomott, annak ab ovo van igaza, mindenképpen igaza, akkor is, ha kiabál, és akkor nem őt elemezzük.

Csakhogy ez a nézőpont és beszédmód nem használható teljes bloggerségünkben, és életünk minden helyzetében sem. S aki akkor használja, amikor neki jól jön (mert ő az elnyomott, és akkor rá lehet pirítani akárkire), az el van tévedve. Bővebben…