paprikaszív

A kaliforniai paprika, a piros, tudjátok, amit János nem szeretett, és én se szerettem, előbb igazodásból, aztán kegyeletből, de aztán szembenéztem a kaliforniaipaprika-démonnal, és vállaltam: szeretem a férjem, és szeretem a kaliforniai paprikát, és ez nem zárja ki egymást, de aztán jött a ketogén, és a ketogénnek a kaliforniai paprika a marcipánja, úgyszólván, szóval legfeljebb dekoráció a molekuláris darabka is,

a kaliforniai paprika úgy adja magát.

Muszáj abból, ott, ahol úgy dudorodik, kivágni szívet.

Ha már úgyis kés.

Mert vettem a cébéában pontgyűjtős késeket, a gyerekeim ragasztották a matricákat be ügyesen, de szórendjeimet én szeretem ezeket!, svájci tervezés, japán gyártmány, vagy fordítva. Ún. zöldséges kés (de egy igazi szakácskést is). Ez is úgy adja magát, hihetetlen élvezet az igazán éles, új penge (meg veszélyes is).

Kettőt kell kivágni, a két kicsinek, esznek épp, minden csupa morzsa, én már látom a jövőmet. Bővebben…

elhatározások hava

Feltűnt? Újabban megint a párkapcsolatokról, élethelyzetekről, játszmákról írok, ezt hozta a december, és igen nagy olvasottságot. (Meg is könnyebbültek többen, hogy végre nem edzés a téma, hehe.)

Bővebben…

játszma karácsony előtt

Az a nagy helyzet, hogy ha belemész, akkor szívni fogsz.

És belemész, mert nem ismered fel.

És aztán ki vagy akadva a szívás miatt, és akkor már felismered, mi történt, de ez egy kicsit sem ment meg attól, hogy legközelebb is belemenj ugyanabba.

Fel van ismerve pedig, de olyat mond a férjed, hogy az változásnak tűnik, “ez már nem az”, vagy fogadkozol, hogy most majd okosabban viseled a helyzetet, fel vagy te vértezve.

De akkor is szívsz, ugyanúgy.

És mivel tudhatnád előre, mi lesz (elárulom: ugyanaz), egy kicsit vicces vagy, amikor ugyanúgy kiakadsz. Bővebben…

panaszkodók

Jaj, ez… ez volt az első pofon. A panaszkodók. Amikor rájöttem, hogy ők nem, nem csak, nem elsősorban szomorú szeműek, akik itt végre hazataláltak.

Hanem… Bővebben…

jobban tudja az életedet, mint te

Ma elvégezzük a differenciáldiagnosztikát, azokkal kapcsolatban, akik miatt kétségbe szoktál esni: de hát szeret, akkor miért basztat? Bővebben…

csirkemell-csont és önmegvalósítás

Nekem fontos, hogy írjak mindennek a másik oldaláról is, amúgy pro-kontra gondolkodva. Érveléselméletet, esszéírást tanultam évekig, fel kellett építeni a beadandókat, a pályamunkát, a szakdolgozatot, e téren kifejezetten virtuóz skilleket szereztem. És aztán meg kellett tanítani érettségi dolgozatot írni az ifjakat. Ott lesz egy ismeretlen novella vagy vers, ne fossál. Mit lehet elmondani bármely szövegről, érvényesen. Mi lila belemagyarázás, mi valódi, tartalmas állítás, hogyan teremts összefüggést azzal, amit már tudsz. Kerüld a giccses méltatást, romantizálást, töltelék-mondatokat.

Levethetetlen ez. Ilyen alapon van kritikám a túlhevülő vagy fikázó cikkekkel kapcsolatban: nem szeretem a tényeken alapuló témákban az elfogultságot, de még a véleményműfajban sem bírom a mindent jóra (vagy épp rosszra) magyarázást. Ott valami akarás, érdek, ideológia, dogma van. Bővebben…

ketogén életmód: tévhitek

A ketogént gúnyos, szájhúzós támadások érték, ezért én most megvédem a ketogént.

Ha rohansz, akkor a lényeg:

gyermekeinkre sapkát adunk, mert hideg van, mi is sapkát veszünk, didergünk a buszmegállóban — na de Schirilla mégiscsak átúszta a jeges Dunát, mégpedig többször, dokumentáltan és meg nem betegedve. Bővebben…

ne szidd magad

Olvasom ezt:

http://wmn.hu/2015/10/22/ne-szidd-magad-21-napig-csatlakozz-a-wmn-uj-kihivasahoz/

Olyan kedves ez, közösségi, megerősítő. Vicces lehet végigcsinálni, frankón bevinném ám ofőre az osztályomnak. És az egész Wmn.hu is olyan jó hangulatú, falat kenyér.

De ha belegondolok, nem értem ezt, komolyan. Hökk volt olvasni. Bővebben…

képeken az énem

Hűha, nem volt poszt kedd óta, egy kicsit zavarosak a napjaim — látom ám, hogy mire kiteljesedett a fotótár (a képek kedden készültek, folyamatosan küldi át őket Anita), megtizenötszöröződött az óránkénti kattintásszám.

Ez még engem is meglepett. Bővebben…

love your body, do

Most meg ez van:

Képernyőfotó 2015-11-08 - 11.41.49

Jó, ugye?

Vagyis, illik lájkolni, ha az ember a neten feminizálódott.

Miért is jó ez?

Emlékszem korábbi önmagamra, tétován én is örvendeztem volna, és egyébként most is. De most az is érdekel (önreflexió): minek is örülök pontosan?

Két éve úgy gondoltam, hogy nem baj az, ha a karcsú combúak kirekesztő elitizmusát megbolygatják egy kicsit egy ilyen gesztussal.

Viszont azt már akkor is tudtam, hogy ha engem zavar a negyvenkettes méretem, akkor azzal kell kezdenem valamit, avagy megtanulni vele elégedettnek lenni, valóban, és mindentől függetlenül. Nem rájuk mutogtani, amiért nem tetszünk magunknak. Ehhez nem volt pofám valahogy. Bővebben…

dr. doktor, majdnem naggyal írtam :)

Elolvastam tegnap a Páros kintorna egészségblog interjúi közül vagy tízet, és igazi reveláció volt. Rég éreztem ilyet: amiket én test, táplálkozás, sport témájában rendszerint olvasok, azok a már ismerős dolgokat viszik tovább, árnyalják legfeljebb. A lecke elsajátíttatott, már inkább szintentartó olvasmányok ezek, hogy-is-van-ez, megnézem újra, amúgy meg élem, ahogy jónak látom (és ahogy sikerül).

De ez, ez most sok újat mondott.

Ez egy paleó-ketogén blog, de nem elsősorban arról van szó rajta, hogy mit hogy érdemes csinálni, hanem interjúkat közöl: mindenféle foglalkozású emberek, köztük orvosok mesélnek az életükről, a szemléletük alakulásáról, a betegségeikről, és itt nem baj, hogy az állításaik sok tekintetben ellentmondóak, olykor ki is zárják egymást.

Újságírói értelemben egészen ragyogóak az interjúk. Bővebben…

a szakértő beleszól

nincs bagoly és pacsirta, hanem enervált, önvisszaélő meg aktív, a természeti ritmust és antropológiát tisztelő, egészséges ember van

Mostanában változatos formákban szólt bele a Szakértő. De én nem hallgatok senkire, nem kérek okoskodást.

Elmesélem itt kommentben, hogy megmértem futás előtt és után a cukromat, és legnagyobb hökkenetemre nem megette a vércukrot a futás, hanem felnyomta a duplájára, úgy, hogy nem ettem semmit, én nem viszek be egyébként sem szénhidrátot gyakorlatilag. Honnan lesz a cukor, mi emeli meg, és mire jó az emelkedés?

Jön a kommentelő (férfi), magyaráz erről valamit, nem, az nem lehet úgy, jellegzetes aspiként elmagyarázza nagy fitogtatva a szénhidrátok fajtáit: “tudsz követni?”, kioktat, ellenem magyarázza, hogy a ketogén veszélyes, és lám-lám. Megtudom, hogy kvázi alkoholista vagyok, csak nekem a keton az alkoholom, valamint a keton büdös, mint a macskaszar. Nagyon sok idegen szót használ, imádja, hogy ő, a férfi okos, én meg nem. “Próbálom úgy írni, hogy megértsd.” Komolynak hangzó mondatokban durva tévedések (például az éhezési ketózis, a táplálkozási ketózis és a ketoacidózis összemosása, ezt egyébként orvosok is csinálják).

Magyaráz nekem az egészségügyi végzettségű ismerős, ő már csak tudja: a protein tönkreteszi a májat, és ez az ér itt a karomon, ez aggasztó, hozzájuk rendszeresen hoznak be tökrement testépítőket. Kezében cigaretta, a testén huszonöt kiló fölösleg. A sporttal van baj, világos. Bővebben…

új nőiség

Olyanok a napjaim, de szinte mindegyik, mint valami életmódmagazin. Már röhögök. Ha ezt látnátok. Nem látjátok, és úgy még jobb.

Gyönyörű az ősz, satöbbi. Olvasókkal kávézni konduló templomtorony mellett, majd ottragadni, és négy posztot megírni, a következő kondulásig. Ingyenmunkákra e-mailben nemet mondani. Hipsztersapkában, napfényben száguldok le a fiam kinőtt pufidzsekijében a Flexbe, és készségszintté vált a megfelelő hullámcsat-fülbevaló-napszemüveg triásza.

És tényleg kidob az ágy, és nem sokkal később meg ferdén süt be a hajnali nap a puzzle formájú, gőzölgő étcsokis linzerekre, amelyeket az én soványka babalányomnak teszek az uzsonnás dobozába, mert a projekt persze folytatódik. Focis napokon focistás is készül, és az én lányom az edzőnek adja az egyik focistás darabot, mert az edzőnek szülinapja van.

Nem is kell ezeket okvetlen elmesélni ahhoz, hogy meg legyenek történve (ez borzalmas amúgy, a blogger dokumentálási-felhasználási kényszere) (és még borzalmasabb, amikor az ember azért csinál valamit, hogy legyen mit megírni, megmutatni).

Még mindig nincs köd, pedig hétfőre ígérték — tegnap az volt a dizájn, hogy az erdőben töltöm a délelőttöt. Bővebben…

de akkor most hogy?

A csakazolvassa blogot 2012. április 16-án indítottam (a facebookoldalt 2012 augusztusában), akkor már több év netes jelenlét és alkalmi újságírás után.

A blog szövegalapú, a posztok többsége irodalmi jellegű, személyes publicisztika, esszé; van néhány novella. A szerző feminista, de a blog nem része sem a formális, sem az informális nőmozgalomnak.

Sokan próbálták utánozni: “én is sikeres leszek”. Nem lettek.

Ezen a felületen vagyok jelen a kezdetektől: nem törlök, nem váltok nicket; a sablon, a szerkesztői megoldás sem változott.

A szerző.

Olyan emberek laza közössége a blog, akik túllátnak a szelfi-pasi-gyerekabajgatás-kamuezotéria-sorozat-lájkok-Horvátország-idézetek-divat-gasztro-kisállattartás közhelyein, és valami összetettebbre vágynak. Nyelvi élményre, új gondolatokra, témákra, önismeretre, szépségre. Gyakran lázadók, sokszor hasonló a sorsunk. Inkább gondolkodnak, mint hangoskodnak. A pletyka, a szenzáció, a kavarás itt nem játszik. Sokat olvastak korábbi életükben, van ízlésük, tudják, miben hisznek.

Rendszeres hozzájárulásuk révén származhat a fő bevételem a blogírásból. A szövegírás munka, és ha elég jól csinálod, akkor bevételt hoz.

A blogszövegek írásán felül a szerző havonta 4-10 cikket ír, lektorál, fordít, könyvet ír.

MIT CSINÁLUNK? KONKRÉT TEVÉKENYSÉGEK A CSAKAZOLVASSÁN

A legújabb kezdeményezés: feminizmus felsőfokon angolnyelv-fejlesztés, csoport a hazai alapítóval. (Írj, ha érdekel!)

Bár mindig fogadkozom, hogy nem csinálom, több tucat olvasóm rendszeres lelki támasza vagyok. Mesélnek, kérdik a véleményemet.

Kiállás van ügyekért, más nőkért. Ezek nem a személyes konfliktusaim. Csak arról írok, amihez értek, amiben nyakig benne vagyok, és innovatív módon tudok róla írni. Utánajárok. Ha nem tudok eleget, akkor nem foglalok állást.

Információt adok, nyelvi és helyesírási kérdésekben segítek.

Edzőterembe járunk, szabadtéren edzünk, képzéseket szervezek. A facebookcsoportunkban is intenzíven tapasztalatot cserélünk (Ne félj az edzőteremtől!).A Kör. Ez is csoport, színházba járunk együtt. Néha mi vagyunk az egész első sor, és vastapsokat generálunk. Csak a legjobb, az élvonal érdekel.

Irodalmat elemzünk. Novellát, verset, regényt. Találkozókat, irodalmi esteket szervezek. Kvízek, tesztek vannak a blogon: nyelv, helyesírás, műveltség.

Futunk.Miért csináljuk mindezt? Mert értelmes, minőségi életet akarunk élni, és nem elégszünk meg azzal, amit a hazai közeg a nőknek, anyáknak szán.

NINCS A BLOGON

Termék, marketing, semmilyen üzleti érdek, más blogok, honlapok nyalása.

A közösségi finanszírozás demokratikus: mindent olvashat az is, aki nem támogató.

Nincs smink, csajoskodás, celebeken csámcsogás, mainstream tartalmak.

Dühösködés, acsargás, barátnősködés, feszkólevezetés, “együtt vagyunk erősek” hergelődés, közös ellenség elleni uszulás. Nem magányenyhítésre indítottam a blogot, van IRL társaságom, erős, megbízható emberi kapcsolataim.

Nincs lájkszámolgatás. Nem feltűnési vágy, az elismerés éhsége íratja a blogot, hanem szenvedély és elvek.

Nem reagálok napi hírekre, nem dühöngök olcsón, nem esztétizálom fel bagatell történeteimet, nem szimpátiára hajtok.

Vállalom magam. Következetes vagyok. Több mint hét éve tartalmas, értelmes posztokat írok, jelenségekről, trendekről, viselkedési mintázatokról, minőségi kultúrélményeimről. A bírálatom nem finnyogás, hanem megalapozott érvelés.

Tudom, hogy sokaknak nem tetszik, sokan nem jóindulattal vannak itt. Nincs velük dolgom.

Soha nem hittem volna, hogy fenyegetések özöne érkezhet egy intellektuális blogra. Hogy vadidegenek azt méregetik, miből, hova utazom, mennyi a színházjegy.

Nem félek, hogy majd nem szeretnek, mert ha félnék, nem írhatnám meg azt, amit gondolok.

MIÉRT UTÁLNAK?

Mert üres az életük, irigyek, tehetségtelenek, szar a melójuk, betegek és depressziósak, eltorzult a személyiségük, és nem bírják elviselni, ha valaki nem az ő szintjükön van, ráadásul ki is mondja az életükről, a hazugságaikról az igazságot. Azt hiszik, én is lájkokat számolgatok, mohón táboroskodom és szimpátiára gyúrok. Engem csak az írói szuverenitásom és az életem minősége, színessége érdekel.

*

Megváltozott az olvasótábor, és túl is vagyunk a

feminista aktivistából, ügyek képviselőjéből mámorosan edző magánszemély, sőt, fitnesz-motivátor Gerle Éva (wtf?)

sokkján, megszokta a blogom azt, aki lettem, és nem kell már folyton védekeznem. Felmerült az életmódváltással kapcsolatban rengeteg kérdés, sok olyan is, amelyekről többször írtam már, de azok a mondatok leperegtek a napokkal a blog mélyébe. Aki rászánja az időt, szétszórtan a jelszavas sportrovaton kívül is számos információt találhat, ehhez ajánlom a blog főoldalának oldalsávjában a címkék szerinti tájékozódást és a kommentek végigolvasását is. Bővebben…

radics gigi csókja

Jaj, szegény, most itt exponálva van, látom is a spárpénztárnál, pont tegnapi hír, hogy eljegyzése volt, de nem róla lesz szó, de nyelvileg annyira szép ez a cím.

Janicsák Veca, egyébként. Mindegy, ki. Egy jelenségről lesz szó. Bővebben…

n = 1

Én vagyok az az egy.

Tudjátok, mi ez? Így jelölik a kutatásokban azt, hogy hány fős mintán végezték.

A kutató is én vagyok. Bővebben…

gyerekkel a teremben

Gyerekkel, pláne két gyerekkel a teremben lenni, az maga a valóság: ez van, edzeni szeretnék ma már, őszi szünet van, gyertek hát, kicsinyeim. Ez most egy könnyebb, vagy inkább máshonnan terhelős, atipikus és rövidebb szessön volt, ami nettó két és egynegyed órát jelent, és a bevezető és levezető kardió között csak mozdulatok próbálgatása, saját súly, korlát, nyújtó, húzódzkodás, talaj és sok nyújtás: híd és spárga és hát volt, mert a szombati edzésünkön a súlyokat annyira túltoltuk, hogy meg is éreztük combban és fenékben, meg vállban, két napig hevertünk, amúgy regenerálódni is áhítattal és alaposan szoktunk, edzeni akkor megyünk, ha újra ránktör a vágy. Nem igényeljük a rendszerességet, sőt, nem is bírjuk. Bővebben…

az igazán boldog ember mítosza

Az igazán boldog ember csupa derű és könnyűség. Átsiklik bármin, mindenki azt ír a szívevére blogjára, amit akar, ő nem veszi fel, neki mindegy az, nem is válaszol. Se irigynek, se direkt szúrogatónak, se rasszistának.

Blogger, ha nem vagy igazán boldog ember (a továbbiakban I. B. E.), megkapod.

Ez amúgy a fórumévek egyik élménye, a legbutább személyeskedő érvelés: az agresszor, amint lélekbe túr, definiál, hogy igaza lehessen valahogy, mert máshogy nincs, és főleg a morál, az nem stimmel.

Úgy basztatja a másikat, hogy igazi érvelés helyett kielemzi vulgárpszichológiailag, és levonja a következtetéseket. Bővebben…

mi legyen a szavakkal?

Két évvel ezelőtt gondos, ám felületes kutatás után végigvettem volna, hogyan lett a negróból black, aztán Afro-American, és hogy vált mindegyik szó sértővé és gyűlöletkifejezővé.

Most már csak annyit kérdezek: mi legyen a szavakkal? Szegény, jó szavakkal? Bővebben…