a szakértő beleszól

Mostanában ez jött, változatos formákban.

Nem hallgatok senkire, nem kérek okoskodást.

Elmesélem itt kommentben, hogy megmértem futás előtt és után a cukromat, és legnagyobb hökkenetemre nem megette a vércukrot a futás, hanem felnyomta duplájára, úgy, hogy nem ettem semmit, én nem viszek be egyébként sem szénhidrátot gyakorlatilag. Honnan lesz a cukor, mi emeli meg, és mire jó?

Jön a kommentelő, magyaráz erről valamit, nem, az nem lehet úgy, a vége az, hogy kioktat, ellenemben megmagyarázza, hogy a ketogén veszélyes, és lám-lám. Megtudom, hogy kvázi alkoholista vagyok, csak nekem a keton az, valamint büdös, mint a macskaszar. Nagyon sok idegen szót használ, imádja, hogy ő, a férfi okos, én meg nem. “Remélem, tudsz követni”, “próbálom úgy írni, hogy megértsd”. Komolynak hangzó mondatokban durva tévedések (például az éhezési ketózis, a táplálkozási ketózis és a ketoacidózis összemosása, ezt orvosok is csinálják).

Magyaráz nekem az egészségügyi végzettségű ismerős, ő már csak tudja: a protein tönkreteszi a májat, és ez az ér itt a karomon, ez aggasztó, hozzájuk rendszeresen hoznak be tökrement testépítőket. Kezében cigaretta. A sporttal van baj, világos.

Érdekel a dietetikus blogja, és árnyaltnak is találom, de ha leírja nekem válaszolva ezt a mondatot:

A tudományban az a szép, hogy a valóság nem attól függ, ki hogy érzi magát. A ketogén étrenddel kapcsolatban a tények nem attól lesznek tények, hogy kipróbáltam-e vagy nem és nem attól, hogy valaki jól érzi magát tőle.

— akkor úgy érzem, itt valami alapvetően nem stimmel a mentalitással, és nem hagyom, hogy a Tudomány és a Szakértelem vonják kétségbe azt, amit a magam testéről biztosan tudok.

Nem hallgatok én már senkire, akitől nem én kérdeztem, és aki nem hiszi el az önkompetenciámat. Nem aggódom, hogy nem lesz-e bajom “ennyi zsírtól”, mert megtapasztaltam a hatását. Nem akarok edzőt, és mindenről őt megkérdezni. Nem akarok azon filózni, jól csinálom-e a gyakorlatot — csinálom, figyelem, fáj-e a térdem, hol érzem a feszülést, és biztosan jobban csinálom, mint korábban, amikor még nem csináltam, s ha mégis, nem voltak szempontjaim.

Nem vagyok felelőtlen, nem vagyok kezdeti lelkesedő. Vércukormérőt veszek, bele tesztcsíkot, és kifizetem a nagylabort.

Megütközöm, amikor képzett nők olyan nagyon tanácstalanok, nem tudják a helyes utat, a Módszert, félnek, hogy valamit rosszul csinálnak, és akkor inkább semmit se. Nem is állnak neki megkeresni, vagy ha igen, elakadnak a második gurunál. Nem vállalják az utat, a melót, inkább megkérdeznének valakit.

Én írtam ezt is:

mindenki milyen jól ért hozzá

— és mégis ezt állítom most: nem kell szakember. Mert ezúttal nem téttelen lamentálásról van szó, netes időtöltésről, kommentekről, hogy mi legyen valahol máshol a menekültekkel, állítsák-e vissza a halálbüntetést, vagy hogyan kellene átalakítani a Városligetet — ezek szakkérdések.

Hanem a saját legszemélyesebb testi-lelki jóllétünkről, vagy a gyerekeink iskolaválasztásáról. Olykor a gyomortáji nyüszögésről.

Arról, amit te tudhatsz csak.

Van, amiben biztos az ember. Például mert elmúlt a mindent átható stressz, ez nagyon erős élményem. Nem dúl fel a konfliktus. Vagy az alvásom: este le akarok feküdni, mert fáradt vagyok, mélyen, nyugodtan alszom, kora reggel kidob az ágy, és éber, aktív vagyok. Rájövök, nincs bagoly és pacsirta, hanem enervált, önvisszaélő meg aktív, egészséges ember van.

Azt tapasztalom, hogy nem esik le a vércukrom, pedig nem viszek be szénhidrátot.

És én nem csak “kipróbáltam magamon” , hanem a kipróbálás előtt-alatt gyakorlatilag végigolvastam az angol nyelvű szakirodalmat, kérdeztem, ha azt kellett, harmincsok honlapról állt össze a kép, több hónap után, és azóta is alakul, folyamatosan.

És ráérzek dolgokra, és olyankor csoda van.

Futottam mezítláb, mert milyen bájos, aztán megtalálom Dr. Mercolánál a földelést.

Nem véletlen, hogy zellert akarok enni, csipszet sütök belőle. Pedig az szénhidrát. Aztán sue linkeli, hogy low carbbal is üdvös a keményítőtartalmú gyökérzöldségek fogyasztása.

Senkiben ne legyen félreértés: tényleg nincs egy módszer, tendenciák vannak. Bartha Ákos táplálkozási tanácsadó azt állítja, hogy a jól beállított a ketogén is csak a diétázók 20 százalékánál lesz sikeres. Ő éppen egy inuit eszkimó anyagcsere-profiljával rendelkezik. Nullás a vércsoportja, ez is fontos, azt mondja. (Nekem is, és nagyon jól vagyok, mindig is lázba hozott a töpörtyű, és tökéletes a vérképem. Csak nem véletlen ez így együtt.)

http://paroskintorna.blog.hu/2015/04/16/egy_ferfi_ha_nem_farkasehes_ne_egyen_tiz_oraig

Ha valaki kiválaszt például egy ketogén típusú étrendet, és ehhez nincsenek megfelelő alapjai vagy közben elveszíti az anyagcseréje rugalmasságát, akkor annak komoly következményei is lehetnek. Még egy példa: ha egy nőnek a jódhiány miatt pajzsmirigy alulműködése van, nem fogja tolerálni a drasztikus szénhidrát-csökkentést, illetve a felboruló bélflóra-egyensúly a lúgos kémhatás felé mozdulhatja el az emésztőrendszer ph-értékét. Komoly anyagcsere problémái lesznek. Ilyenkor mindenképp szükség van megfelelő és személyre szabott szénhidrát bevitelre.

Azok az orvosok, akik ilyen leszűkített ketogén profil szerint dolgoznak, sikereket érnek el.

A mi, már több ezer főt számláló kutatásaink, megfigyeléseink és tapasztalataink alapján a megfelelően összeállított ketogén étrend az esetek 20%-nál válik be. Ennek megfelelően, terápiás céllal komoly sikereik lehetnek, bár az időtáv itt is kérdéses. A többiekkel vajon mi a helyzet? Másfajta módszerekről is elmondható hasonló. Az emberiség jónéhány százalékánál működnek a fitnesz javaslatok is: sovány húsok, halak, rizs, édesburgonya, banán… lényeg újra a személyre szabás, az anyagcsere egyéni rugalmasságának megteremtése.

A glutén gyanús, a fruktóz gyanús, a lektin gyanús. A dömpingjük meg katasztrófa. Nem is lehetünk mások, mint betegek.

Én lesöpörtem az asztalt. Lesöpörtem a társadalmi asztalt, a háromszögletű alumíniumtálcát, a sótartót, a pöttyös bögrét, a körúti pékségeket, az evőkanalas jégkrémevést, a családi ebédeket, ezt az egész társadalmi szokást, hogy reggelizni okvetlenül kell, délben meg ebédelni kell, és a főétel előtt van a leves, utána meg a desszert. Nem engedtem többé, hogy más írja elő, mikor és mit egyek. De lesöpörtem az unásig ismert fitnesztanácsot is, miszerint az anyagcserét folyamatosan pörgetni kell apró adagokkal, kiszámolt mennyiségekkel, az izmoknak állandóan tápanyagra van szükségük, és az éhséget, a farkaséhséget mindenképp el kell kerülni, mert jaj, akkor mi lesz.

Évekig jártam az állami egészségügybe a pajzsmirigyemmel. Aztán négy magánorvoshoz. Gyógyszer, műtét, sugár, széttett kéz, nem lettem jobban. Mindig bennem rekedtek a kérdések. Mindig vártam, mindig sürgettek. Sosem mondtak olyat, aminek ne lenne mellékhatása.

Most is elmentem, most is meghallgattam, de nem azt csináltam, amit az utolsó orvos mondott, hanem megváltoztattam az étrendemet és keményen sportoltam.

A pajzsmirigyértékeim normálisak, a soha nem mozduló TSH-m fölment, életemben először, amióta mérjük. Mellékhatás nincs.

Ó, nem saját kútfőből, nem vagyok én olyan okos, lassan tapogatóztam. Sok mindent találtam ki magamnak, sokszor követtem az intuíciómat, monitoroztam magam. De az alap: mások tudása, nekem is.

Szeretem azokat, akiktől tanulni lehet. Végigolvasom őket. Kérdezek tőlük.

Nem szeretem az üres tekintélyt, amikor az az érv, hogy én laikus vagyok.

A kommentelő a dietetikus blogján kétségbe vonja az állításaimat, szélsőségesnek nevez, jobban tudja, mit érzek és hogy vagyok, tévhiteket ismételget, és szalmabáb-érvel, vagyis olyat cáfol, amit én nem állítottam (“nem biztos, hogy mindenkinek ez az üdvözítő út”)

Nemhogy nem hisz nekem, és nem érti, mit mondok, hanem kifejezetten rosszat kíván nekem.

A most folyo eszmecserehez egy adalek. Kulcsszo: Orthorexia nervosa.

“Orthorexia nervosának hívják azt az étkezési zavart, amikor valaki annyira görcsösen akar egészségesen étkezni, annyira irtózik mindentől, amiről azt gondolja, hogy nem biztos, hogy egészséges, hogy végül átesik a ló túloldalára, és egész egyszerűen sok, fontos tápanyagot kizár az étrendjéből.”

velvet.hu/elet/2015/11/06/olyan_egeszsegesen_etkezett_hogy_leallt_a_menstruacioja_hullani_kezdett_a_haja/

A cikkben leirt tortenet nem a Gerle Eva altal kovetett etrend, majdhogynem annak az ellenetet, nem az etrend az erdekes, hanem az egyen megszallottsaga, es kesobb annak megvaltozasa. Tobb ilyet lattam mar ismeroseim koreben is. Biztosan tudtak, hogy az o aktualis etrendjuk az egyeduli egeszseges, majd par evvel kesbb hasonlo meggyozodessel annak az ellenkezojet hirdettek mint egyeduli kovetendot.

Kivancsi lennek, Eva hogyan fogja ertekelni sajat etrendjet egy ev mulva.

Nagyon szívesen leírom majd, kedves vészmadár.

Kedves hozzáértők!

Jóval a műhibákon és pénzéhes praxisokon innen is súlyos gondok vannak ebben a mi kismagyar hazánkban a szakemberi attitűddel. Titeket lefoglal önmagatok, a saját okosságotok, az ember meg lehull a rosta likain. Aki felkeres titeket, az a személyes problémájára vár megoldást, de nem hiszitek el neki, amit mond, és nem azzal foglalkoztok, hogy ő jól legyen. Nem tudtok mit kezdeni azzal, amire nincs válasz ama régi vastag könyvekben, és hogy ezt leplezzétek, mindentudónak láttatjátok magatokat, miközben van egy csomó kutatatlan, ellentmondó terület a szakmátokban, és hírét nem hallottátok olyan gyógymódoknak, amelyek fejlettebb országokban már bevett gyakorlatnak számítanak.

Én elhiszem, hogy a ketogénnek vannak árnyoldalai és kudarcai, nem vártam el, hogy ne legyenek, csak épp nekem bejött. Én azért csináltam meredek dolgokat is, mert én mindent kibírok, sose kapok el semmit, sose sérülök. De látom több példáját annak, hogy aki a példámon buzdult fel, kapkodva, nem elég figyelmesen kezdte a ketogént, és nem is segített rajta, abba is hagyta.

Ha az individuális figyelem helyett túl gyakran vetitek be, hogy de hát a tudomány meg a kutatások, metaanalízis, ha egységesen butusnak kezelitek az összes laikust, elutasítóan, mint aki nem tudhatja, nem tudhat semmit — azt is, akinek értelmes, csak zavaró a kérdése, akkor az embereket nem fogja érdekelni a tudásotok, és kiürülnek a magánrendelők is. Ez történik már most is. Az emberek érzik, hogy lenézitek őket. Nem lesznek megfélelmlíthetők a feltartott mutatóujjatok által, nem fognak fizetni a lejárt lemezekért és a dorgálásért, hanem vagy úgy maradnak, “be nem teszem orvoshoz többet a lábam”, vagy elmennek megkeresni a saját útjukat. Utóbbiak között lesznek azok, akik kiábrándultságukban kuruzslókhoz fordulnak, majd vakhittel terjesztenek veszélyes tévedéseket fórumokon.

Lázítok, igen. Ne higgyetek a Szakértelemnek. Vegyétek a kezetekbe az életeteket, műveljétek ki magatokat, álljatok intellektuális-intuitív módon a testetekhez. Pedig bennem van hajlam a normakövetésre és a tekintélytiszteletre, én aztán nem megyek szembe reflexből minden establishmenttel. Csak épp okoskodni a vakvilágba unalmunkban jogról, globális felmelegedésről, az nagyon más, mint a személyes problémákra keresni megoldást. És nem volt jó nekem, amíg nyomtatok, amíg a tekintély lengett fölöttem baljósan, amíg nem mertem hinni a saját erőmben.

Most nem nyomtok, és most jó nekem.

csak látásmódja van neki, meg végtelen türelme

Képernyőfotó 2015-04-28 - 15.11.57

134 thoughts on “a szakértő beleszól

  1. “Rájövök, nincs bagoly és pacsirta, hanem enervált, önvisszaélő meg aktív, egészséges ember van.”
    Ezt akartam anno írni kommentben, mikor téma volt valamelyik bejegyzésben még jó régen, s az emberek egymásra liciutáltak “bagolyságban”, csak nem mertem, mert úgy sejtettem, erősen le leszek szidva. Megmondóemberségnek tűnt volna, mintha nem tisztelném mások …alvási szokásait vagy effélét.
    De ebben egyetértek, a “bagolykodás” mögött általában testi és/vagy lelki rosszullét lehet az esetek többségében. Remélem ebben a kontextusban nem hat okoskodásnak, ha leírom.

    • Hát, nem tudom. Szerintem ez nem ilyen egyszerű. Én, mióta az eszemet tudom, bagoly vagyok, már óvodás koromban is akkor éreztem magam a legjobban, ha (viszonylag) későn feküdtem és keltem. Ha eleget alszok, akkor persze nem elviselhetetlen a 6-kor kelés sem, de akkor vagyok a legkiegyensúlyozottabb és összeszedettebb, ha legalább 9-ig alhatok.

      Valamennyire nyilván célszerű alkalmazkodni a fényviszonyokhoz, melatonin termelődés, satöbbi, de azért elég nagy egyéni eltérések lehetnek. A kulcs szerintem itt is az önismeret, az egyéni bioritmus kitapasztalása. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az alvási szokások köré is mennyi társadalmi szokás, hiedelem épül. Az a gyanúm, hogy a “kakasokkal kelni” hasonló elvárás lehet, mint a “délben ebédelünk”.

      • Én is azt hittem, bagoly vagyok, éjjel sokáig, mert az esik jól, reggel meg nyűgösen, kapkodva, jaj, hagyjatok. Most meg az a csodás, nyugodt, hajnali aktivitás… óra nélkül ébredni. Éjjel laptoppal, filmekkel tartjuk ébren magunkat. Mellékvese-kifáradás van, meg lázadás a szüleink ellen az éjszakázással, akár tőlük külön, késő 30-asként is.
        Ha nem változott volna meg ennyire, én is azt gondolnám, két típus van. De nagyon felborult ez az egész, a mesterséges fény, a tipikus esti teendők (filmnézés, buli, barátok, edzés is), és hogy leszarjuk a napfényt, nem ahhoz igazodunk.
        Aki sportol napközben, vagy fizikai munkát végez, nem fog tudni éjszakázni.

        • “Aki sportol napközben, vagy fizikai munkát végez, nem fog tudni éjszakázni.”

          sajnos ennyire nem egyszerű, én is sportolok napközben, biciklivel is járok, fizikai munkát végzek, és ugyanúgy éjszakázok, mint régen, csak akkor nem, ha ötkor megyek dolgozni, de az jó szar is. én nem állítom, hogy létezik igazából a bagoly-pacsirta jelenség, meg azt se, hogy nem, én is könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy csak jó alaposan el vagyunk állítódva, de ha valaki megszokja azt is, hogy sportol, és aktív, és amellett éjszakázik (nekem a munkaidőm is eleve 16-22, tehát nehéz is lenne máshogy), akkor valószínűleg az aktivitástól magától nem áll át, én sokszor ugyanúgy ülök a gép előtt háromig, mint amikor nem sportoltam, pedig tényleg kemény súlyzós edzések, plusz biciklizés ferihegyre (nem mindennap, de egy héten kétszer minimum), és a munkám is inkább fizikai, szabadban töltött idő.

          • Az agyad nem tud lenyugodni? Társasági élet, netfüggés, rakenroll, vagy mi? Nem ismered azt, hogy edzés után olyan ólomnehéz minden izmod, hogy csak bedőlnél az ágyba? Jó érzés egyébként, mármint ha megteheted, és remek alvásminőség. A builderen is mindig ez van: regenerálódni kell, és ha rendesen edzel, úgyis ágyba zuhansz majd (kezdőként, határigelmenős edzéseken, izomépítésnél és/vagy kalóriadeficitben biztosan, szintentartásnál nem annyira).

      • Ja, és nem elvárás, önmegfigyelés. Sokkal-sokkal jobban vagyok. És gyakran délben, kora délután alszom, pont, mint anyám, megható.
        A kortizolzavar és a mellékvese-kifáradás egyik tünete, hogy este nem bír elaludni, reggel nem tud felkelni (a kortizol nevű stresszhormontól ébredünk föl). Igen, sokan vannak így vele, de ez nem egy jó állapotú, természetes bioritmus, és nem tesz jót hosszú távon, kikészül tőle az ember. Biztos van kivétel, de nem ennyien.

        • Igen, ez a túlpörgés-sokáig fennmaradás létező probléma, és szerintem sem egészséges. Ismerem ezt az érzést is, néha sajnos én is csinálom, de amiről fent beszéltem, az más. Az inkább csak annyi, hogy délután és este egyszerűen jobban működök, gyorsabban gondolkozok, könnyebben mozgok, mint reggel és délelőtt. Nem lázadás, nem is rossz szokás, mióta az eszemet tudom, így működök.
          Szerintem két lehetőség van: vagy eleve, kiskoromtól fogva valami nem jól működik nálam, vagy tényleg ez a saját bioritmusom. De akkor felmerül a kérdés, hogy ha jól érzem magam, akkor honnan tudjam, hogy tényleg azért érzem jól, mert ez jó nekem, vagy ez egy hamis jóérzés? Néha egyébként tényleg van olyan, hogy nagyon korán kelek, mégis abszolút friss vagyok, és nagyon fura, de tök jó. Ritkán fordul elő, és még nem figyeltem meg, hogy milyen tényezők együttállása kell hozzá, de mindenesetre érdekes. Lehet, hogy tényleg “át lehet kattanni”?
          Jó feladat lenne lelkes tudósoknak: vizsgálják meg, létezik-e a bagoly-pacsirta jelenség? Én is kíváncsi lennék rá.

          • Azért nem lehet ilyen tisztán feltenni a kérdéseket, hogy ki hogyan van, mert stresszes, eltorzult világban élünk, és olyanokat kérdezhetünk értelmesen, hogy például azonnal kicsinál-e mondjuk a cukor-fehér liszt túlsúlyú étkezés, vagy csak tízéves távon.

            A lázadást magamra írtam, amikor azért maradtam fenn, mert akkor hagytak békén, akkor tudta egyedül lenni, meg mert annyit mondták, hogy feküdjek le.

            • Ha megkérdeznek, biztos vagyok benne, hogy én simán bagoly vagyok, és passz, mindenki hagyjon békén, sőt felvilágosultabb helyeken van direkt bagoly-munkaidő stb. Viszont tudom, milyen érzés néha reggel felkelni, este lefeküdni. Van tényleg valami nagyon természetes, megnyugtató, normális hangulata. Irigylem ilyenkor a pacsirtákat. És persze rengeteg előnye lenne közéjük tartozni.

              Nagyon elgondolkodtat, amit írsz. Valahol érzem, hogy igazad lehet, és meg kellene próbálnom egyszer tényleg átállni. Mindig mindenki ezzel basztat, én meg mindig visszaverem ezeket a támadásokat, mindig van ezer érvem. De azt hiszem, valahol mélyen azért mindig éreztem, hogy igazuk lehet.

              A francba.

            • Nem ellened írom, nem is azért, hogy akármelyik olvasó belássa, rájöjjön, nem ez volt a szándék, ez csak a hatás. Én a saját életemben tapasztaltam meg ezt, onnan általánosítok, de ez nem támadás és nem is rábeszélés. Ételmesebb úgy fogalmazni: lehet, hogy vannak egészséges, jól működő baglyok, de a bagolysághoz mindenképp az kell, hogy városi légy, ne legyen közvetlen közöd a valós élethez, természetes fényekhez, általában a természethez, ne használd napközben intenzíven a tested, és ez önmagában aggályos.

            • Klasszikus gyerekkori bagoly vagyok, nem volt olyan nap az életemben, hogy ne akartam volna vagy később kelni, vagy később feküdni, és 99% azon napok aránya, amikor mindkettő megvolt.

              És hihetetlenül sokra értékelem, ha épp senki nem basztat emiatt. Ha a munkahelyemen tolerálják a késést. Ha a barátnőm nem érezteti gyengéden sem, hogy azért nagyon gáz, amit csinálok. Ha békén hagynak, hogy én döntsem el, mi a jó, ebben is.

              De nagy ritkán megadatik, hogy reggel keljek, viszonylag frissen, és estére elálmosodjak. És bizony van ennek egy olyan érzése, hogy hm, ha a külvilág nem nyomatná ennyire bőszen, hogy át kellene állni erre a “rend”-re, akkor valószínűleg már rég megtettem volna. Mert… asszem, jobb.

              Az egyik dolog, amiben azonosulni tudok veled általában is, az a külső nyomás, ráébresztés elvetése. Kontraproduktív minden, ami kívülről jön. Ne írja elő a konzervatív fafejűen és moralizálva, hogy mi a jó, hanem hagyjon békén a liberális gyengéden és megértően (miközben kicsit kiröhögöm, kicsit megijedek, hogy neki a nyilvánvaló rossz is jó, sőt a rosszra való jogért harcol keményen), és én majd szépen lassan rájövök, a saját tempómban.

              És ugyanez meta. Lassan rájövök, hogy nem kell mindenáron ellenkezni, ha valaki nagyon nyomat valamit. Néha már ki tudom hagyni a csakazértis/hagyjbékén/azért-érzem-én/de-akkor-is/na-jó/oké-oké-oké/hagyj-békén-nem-te-győztél-meg/na-jó-meggyőztél-menj-a-francba lépcsőfokokat…

            • Persze, amikor beleragadunk valami bűntudatosan és ártalmasan rossz szokásunkba, és amikor olyan egyszerű volna a jobb, akkor nagyon zokon vesszük a basztatást. Sőt, azt is basztatásnak érzékeljük, ami nem az. Dohányosok mesélhetnének erről. Nekem a kávé ilyen, meg itthon egy-egy rutin, életszervezés, késés. Igenis tudnám másképp csinálni, csak nem szeretem, ha szólnak. El fogok jutni odáig, ha békén hagynak, de most sem haragszom, tudom, igazuk van. Elbírom az igazat (kognitív disszonancia elviselésének képessége — az intellektuális és nem önös, igazán jó szándékú ember egyik fő ismérve).

              “Ha a munkahelyemen tolerálják a késést.” ööö, ez elkurvít, sajnos, és időben érkezni pont olyan letisztult és egyszerű, mint időben feküdni és korán kelni, agyi kapcsoló van, egyszerűen.

              “Ha a barátnőm nem érezteti gyengéden sem, hogy azért nagyon gáz, amit csinálok.” Ez meg Gordon: kinek a problémája. Ha őt is érinti, pl. együttélve a kupi, vagy hogy hogyan pakolsz a hűtőbe, vagy ne legyél már elhízva stb., akkor ne hagyjon békén, nem várhatod el.

              Több férfi, akit nagyon szerettem, követelte többé-kevésbé burkolt eszközökkel, hogy hagyjam békén, fogadjam el mindenestül, “mert ő olyan”, hát jó, csak én szívok, és nem volt korrekt mondjuk. Az énképüket féltették, de nagyon, azt a genderokokból oly magasra értékeltet. Fogadjon el a partnerem, mindent bocsásson meg, pont mint anyu, te ott állsz az út végén… Ez ANNYIRA NEM FÉRFIAS, jaj.

              Ha abszolút a te ügyed, felelősséged az, amit éreztet, akkor van igazad: hagyjon békén. Bár akkor is lehet az, hogy “én nem akarok egy olyan faszi barátnője lenni, akinek egy negyven négyzetméteres külön szobája van tele vasútmodellekkel”.

              Játszmába, basztatós körökbe, anyámmindigmondja koreográfiába ragadni sosem jó, valószínűleg nem tőled akar valamit, hanem a maga igazát fújja ő is.

              Az lehet belülről vezérelt, akinek ott belül (már) nem zavaros, sérült, magyarázkodó, mindenkire haragvó dolgai vannak, hanem világos célok, nagy elszántság, jó infók, tehetség, a kitartás képessége. (És annak nem ciki, ha grafomán, akinek van mondandója, továbbá annak elfogadható az exhibicionizmusa, akinek nagyon dögösek a vonásai/eredetien öltözik stb.)

              De ugye most nem vetted magadra, basztatásnak, hogy én átállítottam ezt az ébredős dolgot, és írok róla? Kérlek, ne így olvasd a blogot, mert akkor rohadt idegesítő. Meg a huzakodás is, hogy kinek van igaza, ki győz, jaj. Ez az én verzióm, ezt fogom elmondani, nem számolok érzékenységekkel, beakadtságokkal (asperger, duci stb. ügyekben sem), mert akkor sakkban tartanak az olvasók, és nem írhatok semmit. (Amúgy a hajnali kelés, jó alvás mellékhatás, következmény volt, nem cél, nem elhatározás: súlyzózás, nemmindiglaptop, jó kajálás, kortizolcsökkenés.)

              Nagy boldogság, annyit mondok, tettrekész, tiszta fejú, hideg vízben fürdő favágók letisztultsága. 🙂

              Tiszta terápia ez, amit most (és a múltkor) csinálunk, pont olyanok az érzések, felvetések, lehet, hogy ez abbahagyom majd.

            • Hmmm, még gondolkoznom kell, miért más most, mert pl. most is általánosítasz abból kiindulva, amit írtam, de most nem ránt be a séma igazán. Bár a szerkesztésnek köszönhetően most sem egyértelmű, hogy rám is kiterjesztenéd-e pl. ezt az anyukás elfogadási igény dolgot implicit módon, ami kicsit felkelti megint ezt a “hé, ez nem én vagyok, miért kapom ezt” érzést, de most tudom, hogy nem voltál részese ennek a szituációnak, és ezért sem elemezheted az én konkrét viselkedésemet.

              Nekem nagyon fontos, hogy senkit ne baszogassak, és senki ne baszogasson engem csak azért, mert valami “gáz”. Mondjuk korán kell kelni, mert az a helyes, és elítélendő, ha nem. Vagy valamit szokás vagy nem szokás, és punktum. Ezek nekem nem érvek. Először is el kell dönteni, hogy a másik embert elfogadjuk-e így, ahogy van; belefér-e minden, de tényleg minden, amit csinál, amilyen… vagy egyes dolgokkal szemben túl erős-e az ellenérzés bennünk ahhoz, hogy akarjuk-e az adott kapcsolatot. És ennek is két szintje van: az egyik, hogy vonzó-e, kell-e nekünk az az ember, aki ilyen (és ha nem, akkor már nagy a baj szerintem) – a másik, hogy tudunk-e, akarunk-e, meg akarunk-e próbálni együtt élni, lenni vele. Szerintem nem kerülhető meg ez az abszolút elfogadás mint kiindulópont; nem hiszek abban, hogy “ha majd megváltozik egy kicsit, pont jó lesz”. Nagyon nehéz változni, ilyen ultimátum nyomása alatt pedig még nehezebb, hacsak nem elégszünk meg holmi felszínes, netán passzív-agresszívan bojkottált változással. Minimum azt kell érezni szerintem, hogy a másik lenyűgöző valaki, a hibáival, problémáival együtt az, aki; Isten őrizz, hogy alapvetően másvalakivé váljon miattunk – még akkor is, ha pár dolog nehéz lesz vele, és van olyan korlátja, problémája, félelme stb., amiket ő is felismer, amik a kiteljesedése útjában állnak, ő is változtatni akar rajtuk, és ebben mi is partnerek vagyunk.

              Ha ez nincs meg, akkor szerintem át akarunk formálni valaki valaki mássá, és ez ritkán lehet jó kiindulópont.

              Ha megvan, akkor jöhet a következő fokozat: amikor a közös élet szabályait, szokásait, rítusait alakítjuk. Ez nem mindig drámai és húsbavágó, néha simán praktikus dolgok, szokások kerülnek szóba, de itt is gyakoriak a játszmák, és szerintem itt is nagyon fontos éreztetni, hogy nem elítélünk valamit a másikban, hanem kérünk tőle valamit, hogy nekünk jobb legyen.

              Legutóbbi párkapcsolatomban, a nővel, akivel igazán szerettük egymást, nagyon sokat és keményen dolgoztunk ezen; megdöbbentő, hogy mennyi minden tudja gátolni az ilyen fajta kommunikációt. Ő nem tudott kérni, mert félt, hogy megszégyenítik az igényei miatt, mint olyan sokszor. Én meg nem bírtam a célzásokat, amikkel ehelyett operált, mert állandó szemrehányásként éltem meg őket, amire meg én vagyok hiperérzékeny. Előbb utóbb veszekedés lett belőle, de milyen… vádaskodás nélkül, egymás iránti érzéseinkről soha el nem feledkezve, közben is ismételten szerelmet vallva nagy nehezen kiszakadt belőlünk, hogy mit szeretnénk a másiktól, és hogy mit élünk át, ha nem kapjuk meg; megerősítve, hogy a másik lénye, lényege továbbra is a mindenünk, így, még az adott helyzetben lehetetlen hibáival, problémáival együtt is.

              Ja, ő amúgy nálam is baglyabb volt.

            • Nem általánosítok, válaszolok, és pont annyira célozgatok rád, amennyire te az előzményben rám.

              Az a bajom, hogy nekem tulajdonítod a szándékot, hogy én nyomlak, én akarlak megváltoztatni. Pedig egy kicsit más leírni, hogy nekem megvolt a pacsirtává alakulás (fogyás, hehe), és megvilágosító erejű folyamat volt, és talán ez másokkal is így van, volna, mint mindenkinek tanácsot adni.

              Azért neked erős hajlamod, hogy akármit állítok akármivel kapcsolatban, magadra húzod, aztán nekem írod hosszan, hogy “biztos azt gondolod, hogy én is…” — olyankor, abból kiderül hogy igen, te is, nem véletlenül akadtál fenn rajta. Mindenesetre az nem a blogger szándéka, hogy az olvasót pont eltalálja, amit olvas. A blogger nem látja az olvasót. se a bagolyságát, se azt, hogy mi köti ide.

              “Mondjuk korán kell kelni, mert az a helyes, és elítélendő, ha nem.” Na, ez nincs itt, ez aztán nagyon nem,. munkás, dolgos hétköznapok, beosztással élni, még mit nem. Viszont nettó boldogság reggel aktívnak lenni, az a csönd, a nyugi, és bealudni a gyerekekkel, az is. Az éjszakázás öregít, kikészít hormonálisan, idegileg, kár ezt ragozni.

              Mindenki küzd valamivel, nyugi.

              “Nekem nagyon fontos, hogy senkit ne baszogassak” :DDDDDD 2017. ápr. 16.

            • “[A]z a bajom, hogy nekem tulajdonítod a szándékot, hogy én nyomlak, én akarlak megváltoztatmi.”

              Soha nem tulajdonítottam neked ilyesmit, te hitted ezt végig, pedig nem. Innentől már egy konkrét emberhez beszélsz, őróla, nem általánosságokról. Engem viszont nem ismersz, és mint sokszor kifejtetted, nincs is energiád megismerni. Ezért inkább hagyjuk ezt most. Oké?

            • Amúgy lett is egy mottóm, az előbbiekhez kapcsolódva, ezt mondtam az exemnek is többször: Feltétel nélküli szeretet létezik; feltétel nélküli kapcsolat viszont nem…

            • Végül: “Az lehet belülről vezérelt, akinek ott belül (már) nem zavaros, sérülét, magyarázkodó, mindenkire haragvó dolgai vannak, hanem világos célok, nagy elszántság, jó infók, tehetség, a kitartás képessége.”

              Én már beérném ennyivel: Legyek tisztában a sérüléseimmel, dolgozzak rajtuk folyamatosan, tudjam tetten érni és leállítani magamat, ha rossz séma vezérel. Ne bénítson és bojkottáljon a félelem. Ne adjam fel önmagamat.

              A többi szerintem adja magát.

            • Az is jó, de amíg belül zavaros van, addig az ember zavaros dolgokat fog csinálni, és nem egészen tiszta az öntudata sem, hogy ő márpedig csak sajátból, inkább védekezés, hárítás.

            • Igen, de szerintem irreális, hogy ne legyen zavaros. Szerintem én még nem nagyon találkoztam olyannal, akiben ne lett volna az… csak olyannal, aki nem tudott róla.

            • Én úgy szeretném, ha nem lenne benned ez a védekezési-hadakozási-kinyerma-játék és muzsika tíz órában kényszer. Ha csak simán tudomásul vennél, méltányolnál (vagy nem), nem akadnál így ki, be mindenen. Nem ellened írok. Könnyebb lenne nekem is, én ettől az örökös vitára ugrásra készen állós tempótól visszahúzódom, igazságtalannak és manipulatívnak érzem.

              A mutatvány sikerül férfiolvasóknak is, sokaknak.

            • Épp betegszabin vagyok, pár fórumon vitatkozom érdekes emberekkel érdekes témákról. Mint mindig, most is tanulni akarok, megismerni mások álláspontját, és próbára tenni a sajátomat. Egyedül te ugrasz nekem váratlanul ilyen totálisan félrement, személyeskedő kirohanással, ami a helyzet totális félreértésén alapul.

              Eközben meg rengeteget tanulok tőled, nagyon sok mindenben szinte ugyanazt gondoljuk… ez nem fér a fejembe. Ezért írok néha, pl. most is, egyetértőleg, és fel sem merül bennem, hogy valamit megint támadásnak fogsz venni. Erre tessék.

              Ezt nem én baszom el.

            • Nem ugrottam neked, nem vettem támadásnak, és nem személyeskedtem. Én is sémákat ismerek fel, én is fáradt vagyok tőlük, a nagy különbség az az, hogy ez az én blogom, el kell olvasnom, amit rá írnak, sokan írnak rá, és névvel, arccal vagyok itt, és folyamatosan helyzetbe vagyok hozva. Nem én kezdem.

              Szeretnék most örülni a tegnapelőtti sportfotóimnak, az sokkal élvezetesebb, mint másokat izélgetni (megint nem mulasztod el megjegyezni, hogy te nem csak itt ám… 🙂 ), és főleg nem idehordott salakokkal foglalkozni. Bocs, de ez szakkérdés, nagyon sok takarítanivalód van az alapján, amiket írsz (vagy ez valami pszichomaszturbáció?), inkább privátban és barátokkal, szakemberrel.

            • Reagálj a szövegre. Szóval szerinted igenis meg lehet szüntetni a zavaros tartalmakat? Vagy nincs kedved tovább vitatkozni? Akkor miért nem mondod ezt? Mindketten mennénk tovább a dolgunkra. De ha te úgy döntesz, hogy egy egyszerű ellenérvre úgy reagálj, hogy vita- és győzelmi kényszert, manipulációt, igazságtalanságot meg ilyesmit emlegess a vitázó személyével kapcsolatban (így értem a személyeskedést), ráadásul brutálisan mellélőve, akkor ne csodálkozz, ha az illető válaszolni fog.

              Én úgy tudok kiszállni a sémából, ha nem magyarázom magam többet. Te meg úgy tudsz, ha nem akarsz kvázi megsemmisíteni, hanem meghallgatsz.

            • Szerintem meg lehet, igen.

              Hat héten belül negyedszer hergeled bele magad, és jön a minősítés, a magad áldozatnak beállítása, engem teszel meg teljhatalmú agresszornak, másokkal nem foglalkozol, uralod a teret, kisajátítósan fogalmazol, és az elejétől agresszíven, “biztos azt hiszed, hogy”, “talán nem vagyok elég jó?” alapon írsz, mindentől befeszülsz, és szó, szó, szó. Tök tehetetlennek érzem magam. De, igen, meg szeretnélek ismerni, mint azt jeleztem is, de ez az önös vita-a-vita-kedvéért, helyzetbehozós ingerkeresés félelemszerűt(/10) kelt bennem.

              A turbulencia kisebb, az időtartam is, de attól még ez ugyanaz.

              Írjál nekem egy e-mailt, mondd meg, ha szeretnél békésen, nem támadóan beszélgetni. Érteni fogom. Ezt így nem. És azt ne itt, nem erre való a blog.

            • A te tökéletes magánügyed, hogy hogyan szállsz ki a sémáidból. Nem vagyok köteles meghallgatni senkit. Aki manipulatív, leterhel, stresszt jelent, azt meg tuti nem fogom.

            • Ja, nézem, nem mondtam itt ki nyíltan, explicit módon, pedig fontos lett volna: nem, abszolút nem vettem baszogatásnak, amit itt írtál, sem általánosságban, sem rám reagálva; nem éreztem semmiféle nyomást, kicsit sem. Pont ezért volt hatása. És látom, miért voltam durván félreérthető. Sajnálom!

            • Szerintem annyira nem természetidegen dolog ez. Ha belegondolsz, télen délután 5 felé már sötét van. Szerintem ilyen hamar régebben sem feküdtek le az emberek. Még a gyertya feltalálása előtt is összegyűlhettek a tűz köré, vagy beszélgettek a sötétben vagy nem tom. Olyan hosszú ideig van sötét, főleg a borongós napokon, amennyit egyszerűen nem lehet átaludni. Manapság is, ahogy egyre rövidülnek a nappalok, reggel vagy este mindenképpen villanyfényben kell tölteni egy kis időt. (Nyáron meg fordítva: hiába hajnalodik már 3-kor, nem kelünk fel emiatt.)

            • De bizony, bezárták az állatokat, visszavonultak, ettek valamit, elcsendesedtek, molyoltak valamit, mondjuk megvarrták a lajbit, de le is feküdtek, drága volt a petróleum. Ez a realista, falusi életről szóló novellákból is kiderül, Maupassant, Móricz. Aki hajnaltól aktív, az ötkor már úgyis nyugodna, főleg télen, amikor lelassulunk, többet alszunk, fáznánk. És inkább lámpás, mint gyertya.

              Összegyűlhettek a tűz köré — az ősemberre gondolsz? igen régen épületekben lakunk, nem nagyon van nyitott tűz semelyikben.

              Vagy ültek, néztek maguk elé, nem volt ez a hihetetlen önszórakoztatási kényszer, pörgés, net, filmek, telefonálás, buli, mint ma.

              Ma is vannak ilyen nénik, keményen, szó nélkül dolgoznak egész nap, házimunka és állatok, ősztől, öttől meg ülnek, és nem értik a fiatalokat, poént sose sütnek el, minden legyen praktikus, minden az evésről szól, egyik bátyám anyósa pl.

              Szerintem nagyon monoton volt az élet, ritka volt a fonó, a szerelem, az esemény, és ezt a monotóniát, falubólkinemmozdulást természetszerűleg tűrték.

            • Amellett, hogy mikor fekszel le, annak is jelentősége van, hogy mit csinálsz előtte. Ahogy én látom a képernyőzéssel egyrészt nagyon megnyúlik az este, nagyon sokáig éber is maradsz, annak minden következményével, másrészt többek szerint hormonálisan nagyon nem mindegy, hogy tűz körül ülsz vagy képernyő körül vagy éppen, hogy felülről merőlegesen ér-e a fény (ld. villanyfény) még este is vagy éppen szemből, oldalról.
              Ami pedig a sokkal korábbi időket illeti, tudomásom szerint inkább a szakaszos alvás volt jellemző, azaz részletekben alvás, majd kisebb szünetek, illetve őrködés a többiek felett. Szóval az éjszaka átalvása, meg, hogy mi alvászavar manapság, ez is relatív lehet, illetve erősen meghatározza az életvitelünk, á la ‘délben ebédelünk’.
              Az, hogy mikor fekszünk le az érdekes, de pld. magamon is észreveszem, hogy ha túl sok minden nem zavar be, pld. képernyő, sötétítés, nightlife, pld. legtisztábban túrázáskor tettenérhető pld. sátorban alvás, akkor évszaktól függően igenis igazodom a naphoz. Pld. nyáron este 11kor sötétedik, akkor még sátorozás nélkül is később fekszem, illetve ha nem sötétítek el, jóval hamarabb kelek, akár 4kor képes vagyok felébredni. Amúgy sötétítést városban a meserséges fény kizárására használok (ha ilyen van, nehezen alszom el), viszont azt látni, hogy sötétítéssel pld. redőny jelentősen tovább alszom, mint anélkül.
              Idevágó:
              http://www.collective-evolution.com/2014/10/02/your-ancestors-didnt-sleep-like-you-are-were-doing-it-wrong/
              http://slumberwise.com/science/your-ancestors-didnt-sleep-like-you/
              http://gizmodo.com/our-modern-sleeping-habits-are-very-similar-to-our-prei-1736893868

            • De jók ezek, nagy köszönet. Sokat linkelünk angolul, és sokan nem olvasnak könnyedén angolul. Ha valakinek van magyar nyelvű, vonatkozó tartalma, ossza meg!

            • Igen, a képernyő tényleg elég gáz. Én is tapasztalom sajnos, lehet, hogy vissza kéne venni az esti-éjjeli gépezésekből.

      • A kakasokkal kelni egyrészt alapulhat a földműves munkák napirendjén, másrészt vannak ennek egyéb bioritmuson alapuló okai is, sőt, jógik szerint spirituális is. Utóbbira nincs természetesen tudományos bizonyíték 😉

      • Én hibrid pacsirtabagoly vagyok. Nehezen keltem mindig, bár használhatóra tudom magam hozni gyorsan, de a szellemi aktivitásom 15 óra után kezdődik, és a legjobban eső kettlebell edzéseim is este nyolc körül voltak. Cserébe én kora délután vagyok teljesen alkalmatlan mindenre, ha tehetem ilyenkor alszom egy rövidet, majd éjfél körül alszom el hosszabban.

        Egyáltalán nem vagyok képben a témában, nem olvastam utána, de el tudom képzelni, hogy valamikor az ősidőben is voltak őrszemek, amik vigyáztak a nappal együtt lenyugvó társakra. Vagy lehet hogy ez hülyeség.

  2. nekem általában az orvosokkal van ilyen tapasztalatom. főleg Nagyi miatt, akire most nagyon kell figyelni (stroke után van, tizensok gyógyszert kell szednie). jobban kell tudni, mint ők, ki kell művelni magam, hogy neki ne legyen nagyon rosszabb. a második stroke is ilyen (mű)hibák miatt lett, azóta figyelünk nagyon. hülye helyzet, mert közben mégse merem teljesen felülbírálni őket, próbálom kikérdezni őket, s akkor is sokszor kiderül, hogy nem tudják, vagy a netes forrásaimat ignorálják. kevés az, aki az egyetemről és a munkahelyeiről kapott tekintély-hatalom-alapú viselkedéstől eltekint és partnerként beszél velem, velünk. a tudományszkepticizmusom (ami alapvetően más forrásokból ered) nem csökkent, sőt…

  3. Minden szavaddal egyetértek. Egyik legfontosabb üzenet, hogy vegyétek a kezetekbe az életeteket. Tizenkét évvel ezelőtt kezdődött az autoimmun betegségem. Nagyon rosszul voltam, de az volt a legkellemetlenebb, hogy orvostól orvosig jártam, mindenki nagyon akart segíteni, csak valahogy mindig a betegség kezelésével foglalkoztak, nem a beteggel. Én elvesztődtem a sok szakember között. Többek egybehangzó véleménye volt az, hogy el kell kezdeni a szteroid kezelést. Egy év után sokkal rosszabbul és negyven kilóval nehezebb voltam. Az elképzelés az volt, hogy folytatni kell a kezelést erős immunszuppresszív szerekkel, mert a szteroidra nem reagál a betegség. Ott a rendelőben tudatosult bennem, hogy ha én a folytatásnak is alávetem magam, akkor belepusztulok. Visszautasítottam a további kezelést, azt mondtam, hogy ha majd nem tudok tiltakozni, akkor csináljanak velem amit akarnak, de egyelőre én veszem a kezembe az életemet. Átértékeltem nagyon sok mindent, leépítettem a fölösleges dolgokat, megváltoztattuk az életmódunkat. Rengeteget úsztam abban az időben, hetente 15-18 km-t, éveken keresztül. Sokat segített, hogy a férjem is egyetérett az elhatározásommal, és az akkor 11 és 9 éves gyermekeinkkel együtt mindenben támogattak. Évekbe telt, amíg nagyjából talpra álltam. Jelenleg jól vagyok, semmilyen gyógyszert nem szedek. Egészségesen táplálkozunk. Az úszás azóta is divat, nem is tudnék létezni anélkül. Tavaly óta terembe is járok, hetente kétszer, saját ritmusomban, saját elképzelés szerint edzek és lassan visszanyerem az egészséges formámat. Lehet, hogy a szakemberek inkább széttárt kézzel kellett volna kezeljenek és olcsóbban megúsztam volna ezt a kalandot. Köszönöm ezt a bejegyzést (is)! 🙂

    • Fú, ez nagyon kemény történet. Még nem írtál erről, ugye? Te aztán tényleg a kezedbe vetted az sorsod. És milyen jó, hogy nem károgott fölötted a család.

      Mi a betegséged? Jársz kontrollra?

      • Nem írtam még erről, most is nehezemre esett. Csak annyira emlékeztetett a bejegyzés hangulata arra, amit én is átéltem sokszor, a szakértőkkel való találkozásokkor. Nem vádolok senkit, lehet, hogy ennek így kellett történnie. És a nehézségeket leküzdve lehetek az, aki ma vagyok. Pontos diagnózisom most sincs, de igazából már nem is érdekel, jól vagyok és ez a fontos. Nem járok ellenőrzésre klinikushoz, de időnként laborvizsgálatokat csináltatok.

  4. Annyira, de annyira idevág, most jött szembe velem ez az interjú: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2015-11-06 (kossuth-ütköző-18:00) … gyönyörű példája annak, hogy megy félre több szempontból is egy szakértői beszélgetés és hogyan jutnak el egészen hajmeresztő állításokig szakemberek. Pld. egészen elképesztő módon egy orvos szájából hallhatjuk, hogy élelmiszerrel nem, _semmilyen_ körülmények között nem gyógyítunk … ez a tévedése sok irányzatnak, étrendnek … magukat szakembernek vallóknak … mindeközben hááát (nem kell tőlük 1000 km-t sem menni nyugatra és ennek az állításnak pontosan az ellenkezőjét vallják, teszik számosan, uram bocsá’ orvosok, dietetikusok) … édesjóistenem, mindezt az ún. közszolgálat nevében, meg természetesen a közkeletű tévhitek eloszlatása érdekében, mintegy hiteles forrásként. Azért is jutott eszembe a poszt kapcsán, mert a valóságban annyi, de annyi szín van, meg annak annyi, de annyi árnyalata, hogy ehhez képest katedráról/pulpitusról olyanokat mondani, hogy _semmilyen_ körülmények között, meg, hogy a vörös hús/vaj/tojás öl/nem öl, a ketogén/paleo/vegán/vega tönkretesz, meg, hogy csak és csak így gyógyítunk, úgy nem, nem soha, mindent _kell_ enni etc., miközben már a fele sem igaz … pedig tényleg csak testre szabni kéne, meg odafigyelni, árnyaltnak lenni és továbbképződni, elméleti tudást és praxist frissíteni.

    • Margarint eszünk, napraforgóolajat, nem zsírban rántjuk ki a húst, mert vigyázunk a szívünkre. Tojást, sót nem, a vörös hús jajajaj… ugyanők mondták, évekig, beálltak a propagandákba, gyártók érdekei mögé. Növényi tejszín, pizzafeltét (növényi sajt). Szívbarát margarin, még most is tele vele a hűtőpult, és nem is sokkal olcsóbb a vajnál. És persze gyümölcs, gyümölcs, imádom a gyümölcsöket — annak a cukorfüggése, aki nem őszinte, viszont “egészségesen táplálkozik”. Valahogy a zöldség elsikkadt.

    • Tóth Csaba, megint. Nekem egyre inkább wtf, függetlenül a paleós belháborútól. Nem okés az érvelése valahogy, és nem csak azért, mert szokatlan, amit mond.
      http://paroskintorna.blog.hu/2015/03/03/az_emberek_nem_szeretik_ha_a_szemukbe_mondjak_az_igazsagot
      “Nyugati táplálkozás esetén nagyon fontos a mozgás. Az aktív mozgás csökkenti a gyulladásos faktorokat. Paleo-ketogén táplálkozás mellett erre semmi szükség.”

      • “tetszik, nem tetszik, jelenleg Magyarországon szakmai kérdésekben a paleolit táplálkozás terén minden út rajtunk keresztül vezet. Aki jobb lesz nálunk, attól szívesen tanulunk. Bárcsak ne nekünk kellene minden ajtót betörni és minden utat kitaposni, elvégezni a piszkos munkát. És takarítani Szendi után.”

        • Erre azért igencsak jó lenne rácáfolni. Családon belüli közvetett tapasztalatok miatt inkább remélem, hogy de igen, megkerülhetők, sőt megkerülendők. Ők eléggé one-size-fits-all megközelítéssel (minimum ez ultragáz) dolgoztak pár éve és az elég bukó, illetve hát ugyanaz pepitában, azaz ugyanolyan hozzáállás – volt – ez, mint a másik, a jellemző fősodor.

      • “Nyugati táplálkozás esetén nagyon fontos a mozgás. Az aktív mozgás csökkenti a gyulladásos faktorokat. Paleo-ketogén táplálkozás mellett erre semmi szükség.”

        Az a gond ezzel, hogy nem veszi figyelembe, hogy nem önmagában a táplálkozás számít, habár a legmeghatározóbb, semmi esetre sem önmagában érvényesül. Úgy értem, hogy hiába táplálkozik így vagy úgy valaki, ha egyébként az életvitele ugyanolyan vagy nagyon hasonló marad, ld. pld. egész napos billentyűveregetés a kék fényben ücsörögve akár éjszakába nyúlóan és így tovább. Szóval lehet paleo-ketogén enni és nem mozogni, de nem érdemes. Bár ugye, kérdés, hogy mit érthet mozgás alatt. Szerintem nem kell nagyon nekikészülni amúgy a mozgásnak, ki kell szállni az autóból, le kell szállni hamarabb a villamosról stb.

  5. Egy belgyógyász doktornő és egy nagyon-nagyon vitatott, szintén orvos szakértő, aki egy idő után már “engedi zöldséget enni”.
    http://paroskintorna.blog.hu/2014/10/19/ha_ket_het_alatt_nem_fogsz_meghalni_en_is_elkezdem
    Csak ámulok.
    Mondjuk nekem soha ilyen betegségem nem volt, én egészségmegőrzök most már, hogy Basedowom sincs (vagy tünetmentes), ami Magyarországon nem szokás, csak gyógyszereket szedni és rituálisan orvoshoz járkálni.
    Ahogy Bartha Ákos mondja: két dolog nem szokás, a sport és az egészségmegőrzés.

  6. http://paroskintorna.blog.hu/2015/01/09/eljunk_emberhez_meltoan
    “Ha valaki egészségesnek érzi magát, mi a teendője?

    Nézze, szerintem egy egészséges embernek is elég sok dolga van saját magával. Ha a testét elkezdi rendeltetésszerűen üzemeltetni, az érzelmeit emberhez méltóvá takarítja… akkor jöhet az, hogy mit adhatunk intellektuálisan a világhoz. Mégiscsak többet kéne hagynunk magunk után a Földön, mint amikor jöttünk.”

  7. Kedvencem még (mert megint 100%-ban egyetértek), amikor új kutatás kihoz valami totál életidegen felfedezést, tele spekulációval, módszertani hibával, de szenzáció lesz belőle, mert tudomány.

    Pl. a megfázást vírus okozza (idáig oké), és semmi köze a hideghez: csak annyi, hogy hidegben az emberek összegyűlnek egy helyre, és elkapják egymástól.

    Ezért mentem le tök egyedül az utcára, éreztem, hogy fázom marhára, mentem haza az egész hétvégén üres lakásba, és lettem beteg másnapra. Köze nincs a hideghez.

    Az orvostudomány egyébként is nagyrészt favágás. Itt-ott ügyesen megsejtenek pár összefüggést, plusz pár szer néha hat (az nem is fontos annyira, hogy miért), és ez tök jó, ijesztő, halálos, végzetes betegségekből lett pár évszázad alatt pár hetes betegszabi, de akkor is, jobb lenne egy őszintébb, alázatosabb, szerényebb hozzáállás: nincs olyan, hogy ezt már tudjuk, ismerjük, megoldottuk. Az van, hogy van pár tökéletlen modellünk és pár tök zseniális felfedezésünk, módszerünk. De nagyon az elején tartunk még, és rengeteget tudunk rosszul. Mi, az emberiség, és az orvosaink.

    • Én úgy tudom, hogy nem önmagában a hideg okozza a megfázást, hanem a hideg-meleg környezet gyors váltakozása, ha nem tudjuk elég hamar megszokni és alkalmazkodni. (Például ha fűtött szobából kirohangálunk pólóban a mínusz fokba.) Illetve ha eleve legyengült a szervezetünk, és/vagy elszoktunk a hidegtől.

      Az utolsó bekezdéseddel abszolút egyetértek!

      • Biztos sok minden okozza, de nekem ne akarják beadni, hogy a hideghez nincs is semmi köze, mert akkor elvesztik a hitelességüket, és arrogáns seggfejeknek kezdenek tűnni.

      • “ha fűtött szobából kirohangálunk pólóban a mínusz fokba” Fejlesztendő tolerancia. Nem annyira felfűtött szoba, szauna, hideg zuhany (én most is…). Néha meghökkenek, szülőtársaim mi mindentől óvják gyermekeiket, technikai ruházat, multivitamin, fűtöttt ülés, minden, az enyémek meg a gyesznókkal alszanak az ólban, csak januárban gyöhetnek bé.

    • én úgy tapasztalom, a mai intézményes tudomány általában olyan, amilyennek írod, a probléma rendszerszintű. bár van változás, pl. a posztmodern és más poszt-izmusok óta: kritikai tudomány, önkritika, önreflexió (a magad helyzetére a rendszerben), de az is inkább “nyugaton”, s ott sem domináns, bár már stabilabban jelenlévő. itt meg gyerekcipőben: egzisztenciális és hatalmi fájtok mutatják (pl. otthonszülés, de a társadalomtudományokban is, csak az nem olyan felkapott téma).

      én egyébként egy éve még azt gondoltam, a megfázás tényleg d-vitamin hiány dolog. egész most szeptemberig, mikor tíz nap verőfényes dalmát héderelés után lettem náthás beteg itthon, az indián nyárban. most úgy tűnik, nálam a fő kiváltó okok: edzetlenség a hőmérsékleti változásokra; gyenge immunrendszer tápanyaghiány, lelki okok ésvagy stresz miatt; valamint ha sok por ér (pl. halasztgatott takarítás után). mondjuk érdekes módon az influenza mostanában elkerül, nálam a sima nátha a “favorit”.

      • Ajjajjajjajjaj… ezzel a D-vitaminnal én különösen vigyáznék 😦 Pár éve rengeteget olvastam róla, volt rá okom. Van egy alternatív vélemény, hogy mivel itt egy komplex folyamatokért felelős hormonról van szó (utánanézve a D-vitamin valóban nem felel meg a vitamin definíciójának), aminek a “hiánya” valójában diszreguláció, és nem ok, hanem tünet, és abszolút nem szabad beavatkozni holmi D-vitamin kiegészítéssel. Ami amúgy hatalmas biznisz, főleg Amerikában.

        • én most eszegetem azért, de elég hektikusan (ezt elvileg lehet így is, sőt. a habitusomnak való vitamin, hehehe), és most már k-vitaminnal együtt (vö. Bartha Ákos pl. a paroskintorna.blogon is), “hogy ne az ereimbe rakja le az erősítést, hanem a csontomba”. de akkor ennek utánanézek, erről még nem hallottam

            • mondjuk én nagyon nem vagyok napon az utóbbi években, talán ezért is hajlok a pótlásra, a magam esetében.

            • és ha jól emlékszem, tavaszi étrendkiegészítő-kutakodásomkor találtam, hogy akinek cukoranyagcsere-zavara van, annak érdemes lehet szedni (aztán lehet hogy pont erre kontrázna rá az a cikk, amit olthedir említett.)

  8. Ér kvázi újként megírni? 🙂 Ha igen, akkor Az asszony beleszól.

    Egyre inkább érik bennem, hogy kérnék jelszót a sportrovathoz. Én, aki régen imádtam a csokoládét és szinte mindent, ami édes, most már ott tartok, hogy semmibe nem teszek cukrot (ha mégis valamit, akkor mézet). Ezzel együtt nem kívánom a tésztaféléket sem, annál inkább a zöldséget. Érzem magamban a változást, és ez jó, mintha fokozatosan ébrednék fel és élném meg az életem. Viszont éppen emiatt akadnak nehézségeim is, úgy érzem, hogy belesodródtam a változásba, és nem tudom még tudatosan kezelni a dolgot.

  9. Az én betegségemmel sem tudtak mit kezdeni az orvosok, sőt, néha jobban jártam volna, ha kezelés helyett inkább nem csinálnak semmit. A drasztikus szereikkel eléggé elcsesztek pár dolgot, és nem tudom, ezek helyrehozhatók-e egyáltalán.
    Egy idő után, ahogy a bejegyzésben is van, kiábrándultam belőlük, és irány a természetgyógyászat, meg az alternatív módszerek. Ennek a vége az lett, hogy bár megtudtam néhány valóban értékes infót, de a természetgyógyászok többsége ugyanolyan arrogáns volt, annyi különbséggel, hogy nemcsak a betegeket nézik le, hanem a hagyományos orvosokat is. Volt ugyan néhány jó fej, aki tényleg figyelt rám, és segíteni akart, de a maximum eredmény a “nem használ, de legalább nem is árt” volt.

    Úgyhogy pár éve már inkább a saját fejem után megyek, és magamon kísérletezgetek. Rengeteget olvasok, próbálgatok dolgokat, néhány bejön, néhány nem annyira. Van, amikor egy időre hagyom a francba az egészet, máskor meg újult lelkesedéssel vetem bele magam az egészség témába. Most több okból (és ezek egyike éppen a blog) az utóbbi állapot áll fenn, és remélem, valami jó fog kisülni belőle.

    Két-három évente azért még adok egy esélyt az orvostudománynak, és elmegyek egy dokihoz, de elég kiábrándító, hogy kb. szó szerint ugyanazt a szöveget nyomják, és ugyanazokat a recepteket adják, mint 25 éve. És mindegy, hogy állami vagy magánorvos. Utóbbiak egy fokkal kedvesebbek, és távozáskor a kezembe nyomnak néhány termékmintát, de nagyjából ennyi a különbség.

    • Kosz, erdekesek ezek a paroskintorna interjuk.
      Amugy ez a Jack Kruse nagyon nem mond hulyesegeket, nagyon megmaradt az, hogy mennyire fontosnak tartja a cirkadian ritmust, azaz keressuk a nap elso sugarait a tekintetunkkel es este vonuljunk vissza idejekoran (nem ugy mint en most), ha mas nem marad tegyunk fel egy narancssarga szemuveget a kek feny szuresere (mentsegemre szolgaljon, hogy ilyen van az orromon) es majdhogynem ujratelepithetjuk igy a hormonrendszerunket … de aztan arrol is ir, miert nem annyira jo megennunk a banant telen az eszaki felteken vagy hogy ugyanitt telen igazabol el kene felejteni a gyumolcsoket.

  10. Olyan kiábrándító, amikor fikázzák a ketogént.
    Ez olyasmi, hogy “Elrontom az örömedet.”
    Pl. szereted az egyetemed – “De nem fogsz tudni elhelyezkedni.”, túlképzés van stb…
    Szereted a hobbidat – “Nem félsz, hogy a gyerekeidtől vonod el az időt?”
    Vagy amikor jó alakú, jó lábú, mondjuk 48 éves miniszoknyát vesz, és marha jól is néz ki, – “Nem túl fiatalos ez?”
    Csak azért is, hogy ne érezd már jól magad.

    • Érdeklődve olvasom a bírálatokat is.
      El kell tudni viselni a kognitív disszonanciát, ez a felnőttség lényege.
      Csak ne legyen játszma… velem elég gyakran csinálják, nem bírják elviselni a látványos változásomat és a szenvedélyes sportolásomat a saját nyűgjeik, nem-mozdulásuk kontextusában, meg mert makacs vagyok, nem hallgatok a régi fajta tekintélyre, és ez irritáló. És dumálnak, dumálnak, vagy csak véleménnyel vannak csendben.

      Egy onkológus, abszolút nem vitatkoznék vele, tudomásul veszem, de apám tigris 🙂 :
      http://paroskintorna.blog.hu/2015/02/25/ha_valaki_megbetegszik_nagyon_nagy_bajban_van

      “A ketogénről mi a véleménye?

      Az egy vadhajtás, nem támogatom. Annak való, akinek az apja tigris, az anyja oroszlán, és valahogy emberré mutálódott. Más a bélflóránk, más a bélhossz. A bélfalunkat trenírozni kell, ehhez növényi összetevők kellenek, nem csak hús és zsír.”

      • jajj
        neha elnezem, mifeleket eszem es eleg sokszor jutottam mar arra magamban, hogy nem egyszeruen ‘nem csak hús és zsír’-t eszem, de joval tobb a rost, a novenyi osszetevo, mint egy atlagosan taplalkozonal.

      • Mondjuk tök nagy félreértés, hogy a ketogén, az hús zsírral. Sokkal inkább egy darab tojás, rajta egy kocka vaj, hatalmas salátaágyon, tökmaggal.

        Ma vaj, egy tojás, kanál kacsazsír, fél doboz tonhal és mascarpone, tejszín volt állati a kajámban. És még aligcukros, lisztes, sokvajas étcsokis linzeremből is lecsúszott négy apró darab. Egyébként zöldség, tetemes, tízféle, kókuszzsír, és dió. Este semmi.

        Nekem is fontos, hogy ne legyek dogmatikus.

        A zöldség közös nevezőnek tűnik ezekben az interjúkban, csak Tóth Csaba nem ajánlja, de őt meg mi nem ajánljuk.

        Holnap leforrázom a brokkolit, hogy olyan szép zöld maradjon, csirkecomb is lesz, sok bőr.

      • “A kukorica szerintem rendben van. De az a sok literes hatalmas adag pattogatott, kólával, amit az emberek magukba tömnek a moziban, az már kerülendő. Borzalmas. Az a baj, hogy a mi korunk legnagyobb problémája az állandó ingerküszöb fokozás. Az emberek túl vannak ingerelve. Frusztráltak. Vásárolnak és zabálnak.

        És mindig csoda kell…

        Nagyon kell a csoda. Ne kelljen mozogni, vegyük be a pirulát, vagy mozogjon a gép helyettünk. Memóriája romlik, szavahihetősége nulla, izomzata romlik. Mint a szövet, foszlik szét a mai ember.”

        Nagyon “jé, tényleg, én is így” szavai vannak ennek az onkológusnak.

        • “Maga hogy eszik most?

          Reggel olyan turmixot szoktam inni, amiben őszibarackos joghurt, ananászlé és egy banán található. És reggelizni is szoktam. Egy olivás kifli vajjal, szalámival. Herz vagy Pick. Abban reménykedem, hogy a márka miatt nem borzalmakat darálnak bele.”
          ööö

          “ha jól érzékelem, az emberek nagy többsége a szokásai rabja. Nem tud változtatni, akkor sem, ha meg kell halnia.”

          • És borzasztóan zavarja az emberek többségét, ha valaki a táplálkozásról beszél. Ideges lesz tőle, önigazol.

            Jobb lenne csak simán, nyugisan elfogadni: “vannak, akik szerint…”, megfontolni.

        • “A daganat szénhidráttal táplálkozik. Ha megvonjuk a szervezettől, nincs mit a daganatnak ennie. Nyilván ez egy leegyszerűsített recept. De valahol ez az alapja.

          Ez nagy tévedés. Hatalmas baki, ha valaki azt hiszi, hogy a daganatot ki tudja éheztetni. Az összes daganat egyszerű szénhidrátot használ. Ilyen pedig zsírban, fehérjében nincs. De a daganat a szükségleteit a vércukorból veszi fel. Ott pedig mindig lesz.

          Ketózisban kell lenni…

          De olyan szintre nem lehet eljuttatni a vércukrunkat, hogy a daganat ne találja meg, ne használja. A daganat négyszer-hatszor gyorsabban osztódik, sokkal aktívabb anyagcserét folytat. Elvonja a cukrot. Ha kell az agytól, a szívizomtól szedi el. Nem lehet kiéheztetni. A Gerson terápia ezzel a logikával próbál gyógyítani. Csonttá fogynak a betegek, aztán meghalnak. Higgye el, nem lehetne titokban tartani, ha történnének csodák.”

          • Hú, hát ezek az abszolútumok, elég félelmetes ez a hozzáállás és nagyon elgondolkodtató, hogy a daganatos megbetegedések környékén is, kemoterápia, daganatos sejtek működése etc. mennyire, de mennyire más az álláspontja/ sikeresgyakorlata minimum ugyanannyira képzett/továbbképzett/gyakorló/tapasztalt szakembereknek … és azokat egy az egyben sarlatánozni, más kezeléshez forduló/tájékozódni kívánó beteget fenyegetni/megfélemlíteni, egy az út-at szajkózni stb. az eszköztár elfogadott része.

            • Igen, ahhoz képest is meglepett, hogy paleós szemléletűnek vallja magát, nem csak ahhoz képest, hogy éppen nagyon friss és az általa mondottakkal majdhogynem homlokegyenest ellentétes benyomásom van a daganatos betegségekről és kezelési útjaikról egy kvázi az-érem-másik-oldala előadássorozot révén.

      • Amikor valaki azzal jön bírálatként, hogy “De dietetikusok azt mondják…”, na ettől falra tudnék mászni.
        Annyi dietetikus füzetet elolvastam egész életemben, mivel a család tele van cukorbetegekkel, és szem előtt voltak (mármint a füzetek, nem a cukorbetegek).
        Hát nem hallgatnék a dietetikusokra, hogy szépen fejezzem ki magam.

  11. És ez, basszus?
    http://paroskintorna.blog.hu/2015/09/18/lehet_hogy_ures_kapszulakat_szedsz_be_etrendkiegeszitok_helyett
    “Abban az esetben, hogyha nincs kalóriadeficit, de alacsony az inzulinszint… mondjuk ketogén vagy lowcarb diéta miatt, akkor ehet az ember akármennyit, nem fog hízni. Zsírra biztosan nem, maximum izomra. Az viszont nem baj. Ha sok az izmunk, jobb az anyagcserénk.
    És hogyan kell inzulinszintet csökkenteni?

    Jó inzulinérzékenységet kell elérni. Ezt úgy lehet, hogy alacsony glikémiás indexű és glikémiás telítettségű szénhidrátokat kell fogyasztani. Tehát zöldségeket, gyümölcsöket. Gyümölcsökből a kevésbé lédús és édes típusokat. Inkább a rostosokat kell előnyben részesíteni. És mozogni kell sokat. A kettes B típusú, fehér izomrost megmozgatása a cél. Ezeknek van glikogénraktáruk. A vörös izomrostok zsírsavak égetésével működnek. Az alacsony intenzitású edzések esetén, mint például a kocogás, csak a vörös izomrost működik. Tehát a cukorraktárak érintetlenül maradnak. Ha rendszeresen lemerítjük a fehér izomrostjainkat, akkor rendszeresen lemerülnek a cukorraktáraink is. Ezért olyan fontos a fehér izomrostok megmozgatása, hiszen a növekedés hatására növekszik a glikogénraktárak mennyisége is. Így több helye lesz a cukornak beépülni. Nem lesz belőle zsír.

    Szóval merítenünk kell a cukorraktárainkat?

    Igen. Ebben segítségünkre van a szervezetünk. Az izmaink, a májunk. De van egy nagy különbség az izomglikogén és a májglikogén között. A májglikogén oda-vissza működik, ha alacsony a vércukorszint, a máj visszapótolja. Az izomglikogén fedezve tudja raktározni a vérből a cukrot. Viszont azt csak az izom tudja elhasználni. Ha az izmunkat nem használjuk, ez a cukor nem kerül vissza a vérbe. Tároljuk. Ha van rajtunk számottevő izomzat, az elfogyasztott szénhidráttöbbletet nem zsírként raktározzuk el, hanem visszatöltjük az izomglikogénbe. Persze ennek is van egy limitje. De sokkal nagyobb szénhidráttöbbletet tudunk kezelni.

    És hogyan kell edzenünk, hogy a fehér izomrostok dolgozzanak?

    Sajnos ehhez komolyabb erőt kell kifejtenünk. Egy intervallumedzés esetén kevesebb kalóriát égetünk el, mégis hosszú távon az anyagcsere úgy változik, hogy nem zsír készül, hanem izom. És az alapanyagcsere is sokat változik. A kocogástól nem lesz több izmunk. A fehér izomrostokat kell ehhez megmozgatnunk. A másik előnyös hatása, hogy minél több a fehér izomrostunk, annál magasabb marad a növekedési hormon szintje. Ingert ad az agynak, hogy mennyi növekedési hormont bocsásson ki. Ennek is előnyös hatása van a testkompozícióra nézve. Ha a vörös izomrostok kerülnek többségbe, rosszabb lesz az inzulinérzékenységünk.

    Akkor hogyan mozogjunk?

    Kombinálható az intervallum edzés, vagy a súlyzós edzés az alacsony intenzitású edzéssel.

    Kocogni, sétálni nem fontos?

    Ideális, ha az ember sokat van mozgásban. Mozogni, sétálni kell. Az a természetes. A sport viszont legyen nagyobb intenzitású. Talán furcsa lesz, amit mondok, de ha rosszul választjuk ki a mozgás mennyiségét és minőségét, akkor a hatás lehet akár kontraproduktív is.”

    • Remelem mukodik, mert ennek szellemeben fogyasztom most a 131 kilos embert. Nincs kaloriadeficitre gorcsoles, nem a tuleves a baja, ezert most nem is a fogyas a lenyeg, be is csavarodnek, ha arra kene koncentralnom vele, hanem hogy megtanitsam neki a sajat hedonista etrendemet es hat mellekesen fogy. Na a feher izomrostjaihoz valo hozzaferesben eros kihivasokkal kuszkodunk, de azert ott is vannak eredmenyek. Jo lesz ez, csak neha orditok.

      • Hú, és ez nem rongálja a párkapcsolatot? Fölül vagy, megtanítasz, elvársz és ordítasz.
        Mondjuk azt én el sem tudom képzelni, hogyan lehet száz kiló fölé jutni, miért nem tűnik fel, és miért nem tudnak magukkal semmit kezdeni az emberek.

        • A parkapcsolatot mar regesreg agyonrongalta az, amit irsz es en is ertetlenul alltam/allok elotte: miert nem tunik fel, hogyan lehet ide jutni, miert nem kezd magaval valamit? Parkapcsolat az ekkent megszunik letezni, arrol van szo, hogy tamogatod a legjobb baratodat, akivel valamilyen szinten mukodo csapat vagytok es akivel egy legterben elsz. Igyekszem annak latni es kezelni ezt az egeszet ami, az o fogyasa nekem nem eletfeladat, hanem csak egybeesik az en sajat projektemmel, nem esik nehezemre dupla adagot fozni a sajatombol. Ahol a csavar van benne es ahol az orditozos resz bejott, az pl az, hogy az igenye, hogy o is megprobalja, az az en eliminacios dietam utolso hetere esett, olyan alapanyagokkal is bannom kellett, amit en nem ehettem, ez mondjuk meg nem is igazan volt baj, na de akkor elkezdodott az eretlen vinnyogas, hogy akkor a zoldsegekbol, halakbol o melyiket nem, az neki miert budos, nem finom, stb. Na ez az az attitud, amire azonnal orditok es az arcaba tolom, hogy a sajat eletmodvaltasom az o (vagy barki mas kozeli) nulla tamogatasaval, neha az o ellenneben tortent es tolem ne varjon megertest az ilyen picsogasokra, az enyemekre se volt kivancsi senki. A “masik embernek mennyi idejebe es logisztikajaba kerul mindez amit kapok, nem az az alapbeallitas, hogy nekem ez jar” megertese volt a masik kritikus pont, es eszem agaban nincs gendererzekenyitesre pazarolni itt magamat, az evessel kapcsolatban kersztulvittem neki az uzenetet orditva, lejatszottuk ezt az elso ket hetben, most csond van es szorgalmas eves, bejon neki, nem panaszkodik , sot. Tud konstruktiv javaslatot tenni, hogy igazitsuk, mennyi hus a keves vagy eleg, kicserelhetjuk-e huvelyesre a proteint mondjuk egy reggelinel vagy ehes marad. Ennyi most az, ami menedzselheto, ha nem fogja tudni menedzselni, az az o vesztesege lesz.
          A hogy lehet ide eljutni kerdesre : eltolodik a fokusz a kiugrom, barmi aron megcsinalom sajat magam, a nagy eletfejleszto projekt fele, nekem is itt mentek felre a dolgok. Csak a lenyeg sikkad el a nagy eletfejlesztesben.

        • Magunkból kiindulva (mármint az én emberemből): gyerek- és fiatalkori kemény versenysport után a megszokott étkezés át nem állítása, folyamatos szénhidrátéhség a nagyon kreatív fejmunka miatt, fél életen át tartó szeretethiány. Rossz szokások. “Utálom magam, hogy meghíztam, de úgysem kellek senkinek, akkor legalább abban a napi két liter kólában meg egy tábla csokiban hadd leljem örömömet.” Szóval feltűnik, hogy száz kiló fölött van, de nincs motiváció fogyni.
          (Én mondjuk nem ordítok, egyszerűen csak olyasmiket főzünk és eszünk – egyszerű kaják, sokzöldséges levesek, sült hús mellérakott sült zöldségekkel, saláták – amiket egyébként nagyon szeret, de míg egyedül volt, ritkán állt neki megfőzni magának. Egyszerűbb volt rendelni egy pizzát, meg mellé egy dupla adag somlóit. És ha fél évente egyszer nagyon szeretne rizottót enni, akkor nem kezdek el karfiolrizzsel bohóckodni, eszünk rizst, néha belefér. Nekem az a döbbenetes, hogy ugyanazon az étrenden, majdnem ugyanazzal a mennyiséggel ugyanannyi idő alatt én híztam öt, ő meg fogyott tíz kilót.)

            • Igen, szénhidrátcsökkentés, amennyire csak lehet; a paleóból indultunk ki alapvetően, bár nincs mindennapi sütikézés meg álkenyér-sütés maglisztekkel meg édesítőszerekkel, viszont nem paleós, hogy van mindenféle zsíros sajt, tejszín, mascarpone, horribile dictu: sok joghurtot eszünk, és nem tojásfehérjéből vagy kókuszból.

  12. “Jóval a műhibákon és pénzéhes praxisokon innen is súlyos gondok vannak ebben a mi kismagyar hazánkban a szakemberi attitűddel. Titeket lefoglal önmagatok, a saját okosságotok, az ember meg lehull a rosta likain. Aki felkeres titeket, az a személyes problémájára vár megoldást, de nem hiszitek el neki, amit mond, és nem azzal foglalkoztok, hogy ő jól legyen. Nem tudtok mit kezdeni azzal, amire nincs válasz ama régi vastag könyvekben, és hogy ezt leplezzétek, mindentudónak láttatjátok magatokat, miközben van egy csomó kutatatlan, ellentmondó terület a szakmátokban, és hírét nem hallottátok olyan gyógymódoknak, amelyek fejlettebb országokban már bevett gyakorlatnak számítanak.”
    Ma négy éve szültem. Arról ugyanezeket tudnám elmondani.

  13. Ez annyira igaz az élet minden területére. Az embert lenyomják az iskolában a tanárok, mert ők azt tanulták, az orvosok, mert ők azt tanulták, és így tovább. És én mégis sokszor zsigerből érzem, hogy nincs igazuk. Ha tiltakozom, akkor jön az úthenger technika. Apám (a sok diplomájával) igazi mester ebben. Nekem sosem lehet ill. lehetett igazam. Ő mindent jobban tud, mert ő szakember. Ő még a Testnevelesi Egyetemet is elvégezte. Cukorra szükség van. Nincs igazam, hogy reggel a gyerekeim ízesítetlen gyümölcsteát kapnak és abszolút cukor mentes zabkását magvakkal, nincs igazam, hogy próbálom a kisebbiket lehozni a cukorról, mert az sokat sportol és nézzem meg az élspotolók étrendjét….. Én pedig ott állok és nem tudok mit mondani, pedig tudom, hogy nincs igaza.
    Ugyanez az orvosnál, pszichológusnál, az iskolában. Én így és így neveljem a gyerekemet – mondja egy tanárnő, aki még csak nem is tanítja őt. De ő jobban tudja, mert már 20 éve pedagógus.

  14. Mostanában mindenki azt hiszi, rá gondolok és egyes-egyedül neki célzom a posztomat, miatta nem alszom és ilyenek.
    http://alimento.blog.hu/2015/11/08/agymenes_rovat_a_laikus_beleszol
    Én nem neki címeztem ezt, és nem is linkeltem ott, meglep, hogy idejött és választ ír.
    Na de hogy fontos szerepet töltök be emberek tudatában, az melengeti az én szívemet.
    Egy részlet:
    “LEHET-E EGY LAIKUSNAK IGAZA?
    Nehéz ügy. A történelemben szinte mindenre tudunk példát mondani – és az ellenkezőjére is.”
    Ez ám az érvelés, naggggyon komoly. Eleve a felvetés.
    Már mi a pöcsért ne lenne a saját, egyértelműen sikeres életmódváltásommal kapcsolatban igazam, és ha épp a ketogénről írsz, miért ne ajánlhatnám ezt a figyelmedbe?
    Amelyben biztonságos a cukrom, tartom a súlyom, pompás a vérképem, és kirobbanó teljesítményre vagyok képes? Ja, tudom, a valóság nem függ össze a szubjektív valósággal, azzal, ki hogy érzi magát.
    Sértődékeny egy tudós vagy te, Sándor. 🙂

    • Kiemelném, mert biztosan olvasod itt is, Sándor, hogy én nem csak laikusan önkísérletezek, hanem előtte és a kezdeti szakban végigolvastam a fél szakirodalmat, nem csak a közérthetőeket. Olyanokat, amelyekről, bár épp egy ketogén cikken dolgozol, a reakcióidból ítélve nem is hallottál, ja, meg állítod is, hogy nincs különbség, hogy magyar vagy angol nyelvű-e az anyag. Nagyon szívesen, egyébként. Kurvára hatalmas különbség van.

      Éhezésben mondjuk kalóriadeficit van, éhes az ember, más a ketonszám és a ketonok változása, mikrotápanyaghiányai is vannak, meg ilyesmi. A starvational ketosis és a nutritional ketosis egészen más, nem véletlenül különbözteti meg a szakirodalom, és a ketoacidózis meg főleg, de az vicces, hogy ezt az itteni egyik kommentből viszed át, ott nem írtam ilyenről.

      És épp csak a figyelmedbe ajánlottam egy önkísérletező ketogén szakembert, Peter Attiát, csak mert aggasztott, hogy jön az idegenkedő, lebeszélő, tévhitszajkózó cikk a ketogénről, az előjelek alapján.

      Nem tartom egyedül hitelesnek az önkísérletezést, lehet másképp is korrekt cikket írni a témában, ezt csak rám fogta kevéssé értelmes kommentelőd, meg talán te érzed találva magad. Zavaró lehet, hogy a laikus kommentelőd tudja, mi a ketózis, te meg nem. Nem akarod elhinni, hogy ez a ketogén működhet, szeretnéd a szokásos mainstreamet, óva inteni a “szélsőségektől”, ez a nagy helyzet.

      Mert a fehér liszt, a cukor, a tejtermék bizonyára nagyon középen van, nincsen abban semmi szélsőséges, hogy ama kiegyensúlyozott táplálkozású emberek minden reggel és minden délelőtt, és ezen felül még minden étkezésükhöz is péksüteményt esznek. Meg nem is látjuk ennek hatásait, ha az emberekre nézünk, vagy épp előkeressük az adatot, hogy hány túlsúlyos és hány cukorbeteg van Magyarországon, áhh, semmi ilyesmit.

      Mindenesetre megerősödtem abban a gyanúmban a személyeskedő, fölényes és tartalomhiányos érvelésedet olvasva, hogy a Tudomány és a nehogymáregylaikus nevében sok fogalmad nincs húsz metaanalízis közepette sem arról, amiről beszélni készülsz, és hajlamos vagy az alany szavait sem elhinni, aki mondjuk a blogodon keresne választ arra, milyen diétába fogjon. Mit érdekel téged ő, hát a Tudomány, az a valami.

    • én utána figyeltem fel a kulcsmondatokra, amiben maga is felvázolja a Tudomány működését: “a mezítlábas empíriával megismerhető világ bezárult, megfelelő tudományos előképzettség, eszköztár nélkül ma már lényeges felfedezések nem tehetőek. Lehet, hogy felbukkan még egy-egy ösztönösen zseniális ember, de a döntő tapasztalat az, hogy ha ezeket az embereket nem tudjuk bevonni a működő tudomány rendszerébe, akkor a zsenialitásuk elveszik.” – s feltenném a kérdést: nem-e azért veszik el (mintha az vmi passzív dolog lenne), mert _kizárják_ a Tudományból, ha nem veti alá magát a rendszernek, a rendszer működésének, kimondott és ki nem mondott szabályainak (ami meg azért aktív rendesen). mint ahogy próbál kizárni pl. téged is, azzal hogy ezek a szövegek csak egy “laikus” “agymenései”.
      közben meg az internettel már kb. bármilyen tudományos vagy tapasztalati írást elérünk, gyakran képzettebbek vagyunk a saját vagy rokonaink betegségében, mint a kezelőorvosuk (akinél amúgy megértem, hogy nem olvashat el mindent, én meg szakítok időt rá, mert nekem fontos). sok orvos elismeri ezt, de mégis húsbavágó lehet rájönni, hogy mégsem ő a szakértő, énképének egyik alapja rendül meg de nagyon.

      • Én nem a tudomány önkéntes képviselőjeként, nem ezzel az igénnyel léptem ott fel, csak valami esettanulmányszerűségként, érdekességként, meg még pár linkkel, mert nem olyan gyakori a ketogén eset Magyarországon (vérképpel, DEXA-val dokumentáltan, a nyilvános térben is követhetően), és hát elég látványos, ami velem történt. Nem kell szépíteni: ő ezt nem hiszi el, ránézésre elutasítja, reflexesen tanácsot adott (a very low carbot ajánlja inkább…), a lojális kommentelő meg primitíven kötözködött velem.

        De kit hisz el akkor? Kit hisznek el az orvosok? Mit kell, lehet mondani? Mi számít? Hol itt a beteg? Vajon a fehér falnak is magyaráznak, meg egymásnak a konferenciákon? Vajon ezért nem jutnak el a rendszerig ama csodás alter gyógyulások se, meg ezért nem dokumentálják rendesen az oltásszövődményeket, mert ennyire gőgösek?

        Nem tudta értelmezni, mit jelent nagy sz-szel az, hogy Szakértelem, egy publicisztikai szövegben.

        • de lehet, hogy mégis úgy léptél fel, a szemében, hiszen az “egy tudományos blog” (mondjuk), s akkor már a Tudomány szabályai érvényesek ott. (nem tudom biztosan, csak találgatok. mint egy mező. egy körbekerítetlen rét a havasokban, osztán jön a kuvasz). hogy mit lehet mondani, azt gyakran nem is tudja, aki nem abba a tudományba szocializálódott, s nehezen tud utánanézni, mert a gyakorlatok igen nagy része nem leírt, kodifikált, illetve “fekete doboz”, ők is a 6+× év alatt sajátítják el, igen, bizony sokszor tudattalanul. másrészt nyilván azt hiszik el, ami “tudományosan bizonyított”, de hát az is sokhelyütt kipécézhető, már az 1920-as években foglalkoztak ezzel a bécsi neopozitivisták (pl. hogy a legbiztosabb bizonyítás a falszifikálás, de hát azzal a tudomány sokat nem haladhatna előre…). szeritem egyébként igen, ilyenek miatt nem jutnak el az alter gyógyulások, de a mellékhatások, vagy akár a szülészeti erőszak se. (hasonló példa: fizikus tudománytörténész mesélte előadáson, hogy nekik hogy “tanították” az eltén, hogy a nem megfelelő laboreredményeket hogy kell ignorálni, kiigazítani, hogy a kívánt eredményt kapják, de még pont úgy, hogy a tudományos szabályoknak megfeleljen. aki nem ignorált, és nem jött ki neki a várt eredmény, azt konkrétan meghúzták laboron…) és beszélnek ők a falnak is, ha az növeli a citációs indexet, a tudományos fokozatot, vagy más módon segíti a karriert, megélhetést, így működik a tudományos társadalom. (és ugyanígy: ami meg ezeket nem segíti elő, az gyakran megy a süllyesztőbe, pl. kísérlet pontos megismétlése, vagy olyan gyógyszerkísérlet, ami érdemi anyagi hasznot nem hoz, pedig pár embernek segítene) hívhatjuk gőgnek, de szerintem ez nem csak a Tudósok gőgje, az igaziból minden Fejlett/Nyugati gőgje is, a Racionalitás gőgje, vö. pl. gazdaságfejlesztések bárhol.
          most általánosítottam, nyilván vannak, akik nem. de a tendencia mégis ez.

    • Veszélyes vagyok én a kiegyensúlyozott táplálkozásra, a mértékletes, óvatos Tudományra. Meg azán mertem nem hallgatni a mégoly egyéni endokrinológusomra. Na de zseni azért nem vagyok, ez itten az emberi (emberhez méltó) létezés alapállapota volna, a nulla: csikorgó rendszerekre, nem tiszta hangokra nem hallgatunk többé. Jaj, de velem volt, volna ebben János.

      Továbbá hangsúlyozom, hogy nem ajánlom követésre a magam szubjektív tapasztalatán (mi másom lehetne felhasználóként?) alapuló módszert az olvasóimnak. Még a súlyzós edzést sem, a ketogént meg végképp nem. Sportot, életmódváltást, tudatos táplálkozást annak ajánlok, akinek problémája van, aki szeretne formában maradni, örömöt találni, és változtatni akar — jellemzően elakadt, 30-40-es anyáknak.

      Nálad is, itt is írtam, Sándor, hogy Bartha Ákos szerint csak húsz százaléknál eredményes egy jól összeállított ketogén, több ezres esetszám alapján. Tényleg nem értem, honnan veszed ezt, hogy én általánosan ajánlom. Én ketogén kaján vagyok, ez pedig egy személyes blog. Nem ajánlom a ketogént, kifejezetten nem. Két okból: nem hiszek az egy igaz útban, és nem vagyok szakember, nincs hozzá kompetenciám.

      Akinek mégis meggyőző az én sztorim, az el fog rajta gondolkodni, és utánajár.

      A ketogént tényleg nem bírják “betartani”, tényleg sok a csapda, vannak mellékhatások, tényleg társadalmon kívüli, tényleg drága, tényleg geek módon kell hozzá olvasni és állandóan megfigyelni magunkat. Én abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy erre ráérek, van hozzá agyi kapacitásom, angolom, kedvem, motivált voltam, mert meg akartam gyógyulni és jó testet is akartam, valamint jól emésztem a zsírt, és kedveltem korábban is.

      Én az olvasóimnak a sorsuk saját kézbe vételét, a kész megoldások és a futószalagos orvoslás öntudatos elutasítását ajánlom. Ők aztán eldöntik, merre, nagyon is árnyalt az, amit itt olvashatnak, de a szakblogok máshol vannak. Olyanból is linkeltünk százával az életmódbeszélgetésekben.

      Mert nektek, azoknak, akikkel te közösséget vállalsz, nem tiszták a szándékaitok. Önigazolás, a mundér becsülete, joviális fölény és kemény anyagiak.

    • és: az objetum és szubjektum ilyen erős szétválasztása alapjaiban figyelhető meg minden természettudománynál, és többek között ez vezet(ett) a mai emberiség és a Föld katasztrofális állapotához is, az ehetetlen és tápanyagszegény élelmiszerektől az energiapazarlásig, a volt gyarmatokon fennálló “társadalmi viszonyoktól” (már ha azokat nevezhetjük annak) a fogyasztói mentalitásig. összességében a diverzitások radikális csökkenéséig, ami a jövőbeli életfeltételeink alapja lenne.
      és lehet hogy valaki (akár ő is, de bárki, mi is) mondjuk lelkes környezetvédő, s közben nem ismeri fel, hogy más területeken meg így gondolkodik, s amaz tettei így csak falrahányt borsó marad, mert a rendszert meg fenntartja, fenntartjuk.

  15. Én egy kicsit zavarban vagyok most: hány olvasóm tud mit kezdeni mondjuk a blog címével, a címe alatti felirattal?
    E poszt alatt a két képpel, egymáshoz és a szöveghez való viszonyával?
    Egy-egy egyszerű stíluseszközzel, mondjuk ha naggyal írom, hogy Szakértelem?
    Vagy azzal, hogy “dr. doktor, majdnem naggyal írtam 🙂 “?
    A szenvedéllyel?
    Mindenki kocka?

  16. A bagoly-pacsirta témához van egy-két gondolatom. Ahogy megtudtam magamról, hogy valójában egyre inkább ketogént folytatok szinte öntudatlanul, úgy egyre inkább pacsirta is vagyok. És jobb! Pedig előtte esküdni mertem volna a bagolyságomra. Nálam ez nem volt mélységesen tudatos, csak eldöntöttem, hogy változtatok, de a módja lassan, apránként alakult, nem görcsöltem rá sosem. Talán ezért nem megy annyiaknak, mert változtatnának ugyan, de aztán szembesülnek az információ- meg szakértődömpinggel és az marhára ijesztő tud lenni nagy hirtelen, hogy akkor ezt most mind érteni, meg követni kell? Azt sugallja (legalábbis nekem) hogy ha belefogsz akkor aztán így, és ha nem így csinálod, akkor az mindjárt szar is.
    Nem is kúsztam bele igazán mélyen a szakirodalomba, de azért rendszeresen olvasgatok. Legfőképpen B. Ákos rendszerére hallgatok, már a kezdetektől, GAPS iránymutatásokat követek, ezek alapjai mentén igazándiból csak magammal kísérletezem, mondhatni figyelek, gyakorlok. Hol jobb, hol érzem, hogy valami most nem annyira stimm, változtatok, de nem keresem a mindenható mostaztánmegvanmegoldás-t, hogy akkor innentől csak ezt és ekkor és így kell ennem, de ha már azt nem úgy és akkor, az már azért nem jó mert..és érteni sem akarom pontosan, hogy mi, minek köszönhetően történik. Ez valóban a szakértők asztala.
    Én nem igénylem a mérést, számolgatást sem, illetve valójában nincs kedvem hozzá, annyira nem érdekel, hogy rendszeresen kövessem laboreredményekkel, hogy éppen hol tartok, azt tudom, hogy a pajzsmirigyem rendben, és kábé ennyi. Ez valószínűleg egy igényszint, nekem ezzel kapcsolatosan csak annyi a cél, hogy sokkal jobban figyeljek rá, hogy mit eszek, mint azelőtt és hogy lehetőleg ne legyek beteg (egyáltalán nem is szoktam, még nátha sem), ha lehet, akkor a kajától semmiképp, a levegőbe vízbe nemigen tudok úgysem beleszólni.
    Idegesít is, ha nagyon meg van magyarázva mindenki által másképp, hogy az miért nem jó úgy, meg miért így, biztosan ezért nem olvasok mégsem annyit, annak ellenére, hogy csinálom. Én őszintén szólva belehülyülnék 😀 Hát azt nem bírom már pontosan megjegyezni, amit múlt héten olvastam róla:D Hát tökéletesen kell, muszáj vagy lehet csak ezt csinálni vagy mi???? Egy növény is biztosan tudja milyen tápanyagot szívjon fel, azt vagy ott van olyan minőségben, vagy nem.
    Hát én növénynek hiszem magam, azzal a különbséggel, hogy nem tudom, csak sejtem, érzem, hogy mi kell és az viszont legyen jó minőségű, paprikát nem a tesco-ban veszek, amikor megkívánom.
    Nem akarok neki több figyelmet szentelni annál, mint hogy csak csinálom, amit jónak érzek, de azt is tökéletesen értem, hogy valaki miért követi szorosabban a testét, miért fontos számára a rendszeres információ. Ketogénről most is igazándiból csak keveset tudok, leginkább annyit, ahogyan a testem érzi magát. Egyszerűen csak hallgatom a testem és azt pl. megfigyeltem, hogy akkor maradok fenn tovább, ha valami más, külső stressz van, amin pörgök, vagy több a munka és nem tudok egy váltással kikapcsolni, jár még rajta az agyam. Úgy vettem észre, hogy ezen az evés minősége sem segít, viszont ami lényeges különbség, hogy ez nem egy állandósult állapot! Ha sokáig vagyok fenn, az mindig esetleges vagy akaratlagos, valamilyen stressznek köszönhető, vagy tényleg végig akarom nézni, azt a nyamvadt filmet, amúgy lecsicsikálnék már 8-kor, 9-kor és kelnék hajnalban.
    Egyébként nálam is nullás a vércsoport és szenvedélyesen nyalogatom a kacsazsírt, a marhalábszárvelőt és a húslevest minden nap meg bírnám enni, egyre inkább nyersen kívánom és eszem a tojást. Ami érdekes, hogy egyre kevesebb féle ételt kívánok, nagyon leszűkült a profilom a zsírokra, tojásra, zöldségfélék változatosan, hallgatok arra, hogy mit kívánok meg. És ami még érdekesebb, hogy mostanában a főtt kaját sem szeretem. Igazándiból nem jól esik megenni, hiába jók az alapanyagok. Talán amire jobban oda kellene figyelnem a táplálékkiegészítés, mert azért csak nem gazdag a földünk szelénben, jódban stb. és nem sokféle ilyen cuccot eszek.

    • Szelén: arra figylej, bár talán ma már ez nem is “titok”, hogy szerves formában juss hozzá, a szervetlen szelén meglehetősen rosszul hasznosul.

        • Részben ilyen táplálék-kiegészítőkben, részben különböző “funkcionális” élelmiszerben. (Akár szervetlen) szelénben dúsabb talajon termett növényekben, szelénben dúsított takarmányt evő állatok termékeiben (kérődzők esetén akár szervetlen is lehet megint a szelén a takarmányukban). Élesztőben is lehet szerves szelén, ha jól tudom, az is képes szerveset csinálni a szervetlenből. Nem fogyasztom én magam, de a gugli sok találatot ad ki.

          • Valóban nehéz jót találni, ami szerves. Én olyat kaptam, nem “hivatalos”, de megbízható beszerzési forrásból, ami valójában állattakarmány. Gombával van “szervesítve”. Az állatok takarmányozásának tudománya vagy jó 30 évvel az emberi élelmezés előtt jár. Rájuk sokkal jobban figyelnek, mert ugye a hozam miatt nagyon fontos a megfelelő hasznosulás. Ebben másképp van pénz.

            • Nem csak a takarmányozás 😦 A gyógyításban is egy csomó minden. Az a szerves szelén csak nem valami Alltech termék? Bár azt hiszem, nekik épp a szerves szelén (élesztővel “készítve”) volt az első humán fogyasztásra szánt termékük.

      • Ó, ezt most látom csak, pont erről kérdeztem a “dr. doktor…” posztban. Ide másolom:
        Nem kicsit megnyugtató számomra, hogy az anyagcsere+pajzsmirigy gondomat úgy kezelik/-jük, ahogy itt le van írva.(D-vitamin, szelén, jód, ,meg persze diéta.) Abban viszont tudnátok segíteni, hogy mi az, hogy szerves/szervetlen szelén?
        http://taplalkozasbeallitas.hu/a-taplalek-kiegeszitok-kerdese-egyszeruen-4-8/
        Azt írja, hogy a szelént por formájában is be lehet vinni. De akkor az nem szervetlen?
        Köszi!

        • Hát ezt így nem tduom, por formájú lehet a szerves is, akár liofilizált, szelénben dús élesztő is. A szelén szerves formája (kémiailag) leginkább a szelenált aminosav (szeleno-metionin és szeleno-cisztein) illetve ezeket az aminosavakat tartalmazó fehérje. A fizikai formája akármi is lehet, szelénben gazdag tojástól a porig bármi. De lehet, hogy szervetlen szelénről beszél a konkrét cikk. Utóbbival az egyik gond, hogy a szervezet számára sokkal, nagyságrenddel kevésbé hasznosítható, a másik, hogy a szükségleti mennyiség és a toxikus mennyiség között csak egy hangyalábnyi a különbség, magyarul nagyon könnyen szelénmérgezést idézhetsz elő szetrvetlen szelénnel.

        • szervesre gondol. szervetlent nem érdemes és inkább rossz, mint jó. A szárított, porított gombás változat is csak ~70%-ban hasznosul, ha jól tudom. Azon is gondolkodtam, hogy kiszórom a földbe, hogy a növények felszívják, de úgy állítólag még kevesebb a hasznosulása, úgyhogy gombástól eszem, de valami iszonyat görény íze van. Napi szinten csak egy késhegynyit szabad a szervesből is.

  17. Visszajelzés: jobban tudja az életedet, mint te | csak az olvassa — én szóltam

  18. Én csak a fürjtojásra kerestem rá… Alimento:

    “A második problémás terület az un. önsegítő betegcsoportok működése akár valóságosan, akár virtuálisan (blog, FB csoport, hírlevél, stb.). Nem lehet hangsúlyozni, hogy ezek a sorstársi segítő formációk mennyi pozitív hatással bírnak, a kölcsönös pszichés támogatáson át a gyakorlati információk áramlásáig. Azt viszont tudni kell, hogy ezek a hatások mellett nagyon sok potenciális negatívum is megjelenhet, többek között éppen az alternatív módszerek, termékek (illetve az erről szóló információk) terjedését illetően. Éppen ezért szükséges, hogy az ilyen csoportoknál a témában jártas egészségügyi szakember is jelen legyen és kontrollálja a csoport működését.

    Ez az a funkció, ami az elektronikus felületeken rendkívül nehezen érvényesíthető, s ennek sorra jönnek elő a jelei. Csak a napokban tucatnyi olyan bloggal találkoztam, ahol érintett személy ír adott témáról cikkeket, s miközben tisztelem a jószándékú segíteni akarást és a lelkesedést, növekvő kétségbeeséssel nézem, hogy az egyéni érintettség nyújtotta hitelességet torzult vagy téves információk terjesztésének eszközévé válik.”

    http://alimento.blog.hu/2014/08/22/a_csodalatos_furjtojas

    (Egy őshonos, félig háziszárnyas tojása ugyan mitől egzotikum?)

    • Azt nem érti a dietetikus blogger, hogy épp a fölényes okostojások elől menekül az ilyen csoportba, az öngyógyításba is és egymás segítésébe is a kiábrándult júzer, aki soha többé nem akarja a tekintély szavát hallani, főleg ha évek teltek el, sokat fizetett és nem tudtak rajta segíteni a Felkentek.

      Akik ilyenkor azt mondják, zsarolásképp: na, ha igazi baj lesz, akár a kísérletezgetés eredményeképp, jöttök ti még hozzánk segítségért!

      Úgy van. Arra vagytok, csak, műtétre, életmentésre, ritka kemókra, viszlát, mondjuk a magam részéről ha olyan bajom volna, amit csak enyhíteni lehet, gyógyítani nem, hagynám az egészet a picsába, és szépen kivárnám a végét az otthonomban, aztán meghalnék méltósággal, mert a hospitalizáció gyakran durvább, mint a betegség. Tyúkszemeinket elkezelgetjük magunk is, a többit megelőzzük, ha nem sikerül, így jártunk — várólistákra kerülni, ide-oda küldözgetve lenni, ájultan tisztelni, gyógyszerekkel tömve lenni, kuncsorogni, “kontaktot” (ezt a szót de utálom) keresni és borítékot zsebbe tömni ebben a velejéig romlott rendszerben nem szeretnénk többet.

    • De mondjuk magamat figyelni is érdekes, hogy egy amúgy logikusan érvelő, kritikus embert (ízlésem volna egyébként) hogyan tudok tökéletes ellenszenvvel olvasni: nem lehet igaza, nem lehet, nem így van, elhallgatja ezt meg amazt, fogalma sincs emerről, és jó, lehet ebben az érvben igaza, de miért pocakos akkor?

      Az ellenszenv oka, hogy annyira tekintélypárti, szakma-mán, fölényes, és mert kitett annak a szemétkedésnek novemberben (erre a posztomra reagálva).

  19. Visszajelzés: hogyan tájékozódj? | csak az olvassa — én szóltam

  20. Hisztérikusan érzékeny ám olthedir énképe, és nem ő az egyetlen: őt hagyják békén, ne basztassák, őtőle _kérjenek_ a kapcsolatban (hol a határ ebben? mennyi mulasztás, agresszió, ápolatlanság is elfér ebben?), a célzás, az szemrehányás; őt fogadják el mindenestül. Bármit szívesen magára vesz, megsértődik, ehhez ide jár, kitúrja a magamról írt, két mondatos részletet a posztból, ami épp érzékeny lehet, és akkor lehet okosnak lenni meg visszavágni. Elképesztő.

    • Az ambivalenciából tudom, hogy anyuról van szó. Anyuról és a nőkre való féltékenységről. Jól ismerem a típust, sűrűn bizonygatják, hogy ők tisztelik és szeretik a nőket. Aki nem tud csak úgy ellenni azzal, hogy egy nő tőle független, mondja a véleményét, nem képes közös emberit találni benne, és nem képes szó nélkül hagyni. Neki véleménye van, ő okos. Itt kell lenni, évekig olvasgatni, néha hízelegni, nem tudod figyelmen kívül hagyni, és nem lehet nem beszólogatni sem. Fintorogni kell, különállni, bizonygatni, hogy te még jobban tudod. Te, aki a neved, lényed nem vállalod, nyugodtan helyzetbe hozhatod a nőt, írhatsz neki mindenki előtt olyat a saját blogjára, dührohamos, szidalmazó, vádló szavakat, aminek az egytizedétől te sértetten tiltakozol, és amire ha reagál, akkor te vagy az áldozat, én leszek a gonosz, agresszív, aki mintha elvettem volna valakitől valamit azzal, hogy megcsináltam a blogomat, és azon rám figyelnek és én döntök. Döbbenetesen mértéktartó és visszafogott voltam, nem mentem bele a játszmáidba, de nem is adtam visszajelzést arról, mennyire gáz, amit csinálsz.

      Gyenge vagy, olthedir, gyenge a személyiséged, és másokra nyomod.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s