új nőiség

Olyanok a napjaim, de szinte mindegyik, mint valami életmódmagazin. Már röhögök. Ha ezt látnátok. Nem látjátok, és úgy még jobb.

Gyönyörű az ősz, satöbbi. Olvasókkal kávézni konduló templomtorony mellett, majd ottragadni, és négy posztot megírni, a következő kondulásig. Ingyenmunkákra e-mailben nemet mondani. Hipsztersapkában, napfényben száguldok le a fiam kinőtt pufidzsekijében a Flexbe, és készségszintté vált a megfelelő hullámcsat-fülbevaló-napszemüveg triásza.

És tényleg kidob az ágy, és nem sokkal később meg ferdén süt be a hajnali nap a puzzle formájú, gőzölgő étcsokis linzerekre, amelyeket az én soványka babalányomnak teszek az uzsonnás dobozába, mert a projekt persze folytatódik. Focis napokon focistás is készül, és az én lányom az edzőnek adja az egyik focistás darabot, mert az edzőnek szülinapja van.

Nem is kell ezeket okvetlen elmesélni ahhoz, hogy meg legyenek történve (ez borzalmas amúgy, a blogger dokumentálási-felhasználási kényszere) (és még borzalmasabb, amikor az ember azért csinál valamit, hogy legyen mit megírni, megmutatni).

Még mindig nincs köd, pedig hétfőre ígérték — tegnap az volt a dizájn, hogy az erdőben töltöm a délelőttöt.

A hátamra vettem a szétszerelt láncfűrészemet a legnagyobb hátizsákba, amely természetesen narancssárga, meg több ilyen szalagfüles óriászsákot bele. Nem feledtem a mackósajtos dobozt sem, és az 1300 forint buszpénzt a múltkori ovis programra.

A rőzsehordó szegény munkanélküli özvegyasszony előbb elviszi a kicsit oviba, kutyástul, aztán a könnyűvázú bringával leszalad azon a nagyon meredek lépcsőn, mert arra van az előzőleg már megkezdett, combvastagságú ág.

Nem a laptoppal hálok a gyűrött lepedőn délelőtt. Odamegyek, összerakom a fűrészt, felvágok annyit, amennyit az akku bír (és ez pont annyi, amennyit egyszerre el is tudok vinni), a kormányra akasztott zsákokkal már csak lefele egyensúlyozok, és a hosszú séta e pontján már a kutya sem fog hirtelen megtorpanni szarni (emiatt estem biciklin, ha valaha, kormányon átrepülve, összesen háromszor). A teraszra hordom és napoztatom a friss metszeteket. Megyek a dolgomra, este behordom a fát, megrakom, és meleg lesz másnap délig. Csendesen izzik a lefojtott tűztérben a keményfa. Hajnalban nagyot szellőztetek, mert a szoba levegőjét eszi az égés.

A fűrészelés és fahordás az, amitől érzem a vállamat, combomat, nem a kondigépek. Magam vagyok. A kezem csupa seb, fűrészporos a bakancsom minden rése, körmöm rég nem lakkozom.

A létezést magát élem meg ezekben, írta volna az a blogger, aki még fél éve voltam. Most inkább úgy fogalmazok: én mindenestül városi vagyok, és meg tudom becsülni, hogy részem lehet ebben. Megrendítő élmény, hogy ennyire közvetlenek a dolgok, van értelmük a folyamatoknak. Hogy átlátható, miből mi lesz.

Este felcsavarnám a termosztátot huszonegy fokra? Délelőtt meg excel táblát szerkesztenék, amely valami homályos összefüggés révén közrehat abban, hogy a világ egy másik pontján piacképes terméket állítson elő száztíz ember, akit nem ismerek?

Én nem akartam úgy élni. Nagyon nem. És igaz, hogy így a piros szobában huszonnégy fok lesz, a konyhában meg tizenhat, és hallgatólagosan a küszöbön belülre húzódik a kutya (az elkényezetett dög).

Kell az izom, nem csak dísz. És kellenek a tárgyak, az erős vázú bringa, a vágásbiztos gumicsizma (bejelentéssel élek az egyenlő bánásmód hatóságnál, hogy a legkisebb mérete 41-es), és kell tudni a csíziót.

És fittyet hányni, ki mit mond.

Ügyködöm ott, rézsű van, a talaj meg omlik (suvad?), csúszok lefelé, és a fűrész veszélyes üzem, szóval legyen stabil a rönk, de ne kelljen hajolni, mert az nyírja a derekamat, erre előző nap jöttem rá. Sokáig tart egy ilyet átvágni, keményfa elvégre, a láncomat meg éleztetni kellene. Hát még ha nem veszem észre, és fordítva rakom fel, és füstöl az egész, ég az olaj, de a csízió! rájövök, aztán meg olyan forró a láncvezető, hogy nem lehet megfogni. Égek, vérzek, körmöm alá megy egy félcentis szálka.

Milyen könnyű a fűrészem (3,3 kiló, két kézzel fogom), milyen egyszerű minden, mennyi fa van, milyen jó ez a melós-hajolgatós kipárolgásom.

Hogy féltem szeptemberben, hogy jön a hideg.

Jön a vizslás nő, ún. fiatalos, csinos. És mindig mond valamit. Mindig aggódik, mindig helyretesz.

Azt mondja:

De merész. Én ezt nem merném…

Hát aki nem ért hozzá, az ne is — válaszolom. Már eszembe jutnak ilyenek. Idegesít a tankönyvi reakció. Aogy benne tartana abban, ami az ő sorsa, tehát úgy kell lennie. Ahogy nem örül, hogy ezek a fiatalok már másképp. Lát a gyerekeimmel, lát futni napbarnítottan, lát száz tojással hazaszáguldani. Látja, hogy összeszedem az ő utcájában is az összes marlborós dobozt. Meg is vagyok beszélve, látom a pillantásán. Ki is vagyok oktatva, előrebiciklizett a lányom az úttesten. Bólintok, nagyon helyes. Baj van velem. Mi a baj velem?

Eleve egy ilyet megfogni, jaj, én nem…

Ő nem. Férje van, fűtése van, kocsija van.

Lehetek én más? Én régen azt gondoltam, másnak lenni izgalmas. Poén, tetszeni fog nekik, én meg nem unatkozom. Mostanra az lett, hogy ha olyan életet akarok, amilyen lett, akkor muszáj másnak lennem, egyedül kell csinálnom. Muszáj megfogni. Ez a nőség nem az a nőség.

Tulajdonképpen nem bánt senki. De véleményeznek bőszen, és megmagyarázzák, hogy ők miért nem így, és az már majdnem bántás. A fiamat kifaggatja a tanára, mitől lettem ilyen sudár. A fiam elmondja, karikíroz, mert szeret. A tanár nem bírna ennyi zsírt enni, a konditerem meg drága. Ennyiben maradnak. Én meg, ahogy ezt hallom, magamat vizsgálgatom: miért irritál engem a kövérsége és az önfelmentése. nekem is a felvételi miatt kéne parázni, nem ám kilencig flexelni a felvételizővel. Büntetnem és terelgetnem kéne a fiamat, iPoddal zsarolni. Elhallgatnom a véleményemet a nyolcadik bében és az első ában (végre nem vagyok egyedül, Szent Erzsébet meg főleg azt gondolja, hogy ha az iskola azt deklarálja elvként, hogy elsőben nincs otthoni tanulás, hanem nyugi van, iskolamegszerettetés és sikerélmény, akkor tényleg ne sunnyogják ezt el úgy, hogy “néha haza kéne vinni az olvasókönyvet”).

Nekem is aggodalmasan kellene fogadóórára járnom, azonosulnom a főzéssel, családi látogatásokkal és a gondoskodással. Panaszkodni, hogy itt az ősz, még igazi hideg sincs, de minden fertőzést elkapok, hát, mik vannak. Szidni a tébét, amiért nem fizeti ki helyettem azt, amibe a tunya és ártalmas életmódom következményei kerülnek (cukorbetegség) — én meg magam veszem a tesztcsíkot e költséges hobbimhoz.

Nekem is kéne egy társ, és akkor nem lenne égett és sebes a kezem, meg nem vakarnám hó végén a fejem. És megmondaná valaki, mi merre, mert hát férfi nélkül és gondoskodó anyósi tekintet nélkül nem megy ez nekem.

Nekem is kellene egy használt Opel, nem ám bringa. Nincs pénzed rá, hát sajnos. Nem magyarázom többé elveimet. És nem félsz? Veszélyes itt lefelé.

Csak úgy sportolni kellene, mellesleg, szerényen. Nem is sportolni, csak alakformálni, esetleg lefogyni. Fotót ki nem tenni, nem örülni. Nehogy zavarjon valakit a túlfejlett deltoidom, meg hogy kúlnak érzem.

Szeretni nem fognak azért, hogy én másképp, ezt már tudom. A teljesítményért sem. Egyedül leszek ezzel, ha meg akarom úszni a kioktatást és a viszonyítgatást, a jó útra terelést. De lelazulni így sem lehet, sosem lehet. Mindig lesz, aki rákérdez. Mindig, mindig valami ellenében kell meghatároznom magam.

A lányom is új nő lesz. Ha nagy leszek, én is magamfajta nő leszek, ezt mondta, amikor felsóhajtottam: nehéz egy magamfajta nő élete. Kik között, hogyan lesz ő új nő? Traumája és megtorpanása, zsákutcája kevesebb lesz, de segíti majd ez a közeg, az eggyel fiatalabbak, hogy önálló legyen, ügyes, szavakész?

Még sétáltam az erdőn át, a lányomnak vittem a mondott linzereket, délre a cipősfiókjában lesz a folyosón, így ígértem. És onnan a terembe. Tölgylevelek ragadtak a cipőtalpamra. Nem tudtam ellenállni egy kétarasznyi jó kuglinak, betettem a hátizsákomba azt is, nézi kegyetlenül a recepciós fiú a Flexben, ahogy eszi a csirkerizst: te tűzifával jársz? Megtört a jég vele, elkértem a csirkéje csontját a kutyának, adta szívesen.

A szálkát gyötörtem tűvel, vérzett, ma megjelent ujjam hegyén, kilökődött szépen. Nem kell piszkálni, kilökődik a szükségtelen.

30 thoughts on “új nőiség

  1. Amikor olvastam, hogy megrendítő, az a szó jutott eszembe, hogy ámulatos. Nem bámulatos, hanem ámulatos az érzés (és nem másoknak, hanem nekem), amikor néha megérzem a dolgok közvetlenségét és a következményeiket. Sajnos csak néha érzek ilyet, főleg a kertben, és most, amikor ősz van, és füvet vágok, fúrom és kalapálom a hintaágyat vagy szüretelem és cipelem az almáimat. (sajnos a kutya szétrágta a gumicsizmámat, jó lenne egy ilyen vágásbiztos, köszönöm a tippet.)

  2. “A szálkát gyötörtem tűvel, vérzett, ma megjelent ujjam hegyén, kilökődött szépen.”
    HA nem lökődik ki szépen, ki szoktam vágni a gyulladt hússal együtt egy körömcsipesszel. Gyorsabban gyógyul, úgy tapasztaltam.

  3. ha szeletesen válik le (és nagyobban, hegyoldalasan, csúszópálya nélkül), az szok lenni a suvad, s akkor lesznek a hepék meg hupák. amúgy meg csúszik, omlik, sőt, folyik, ezeket mondják rá. de hát eleve mást mond a földrajzos, meg mást a mérnök…
    amúgy: jó olvasni ezeket, perspektívák nekem is a változ(tat)ásra.

  4. 🙂 Nem, a lányodat nem fogja segíteni a közeg. Ő lesz majd az, aki a környezetének adni akar és húzza majd magával a svungja. Azt, hogy lehet az aki, nincs elnyomás-anyának megfelelés, erőssé teszi. Szabaddá. És vidámmá. A természetességét sokan figyelik majd. Ránézek a sajátomra- akinek lányos neve van és fiú. Aki nem fogadja el a felesleges ajándékot “futkározni” tanítja az ovistársait.. és visszaadja és azért nem akar enni a többiekkel mert az rossz étel, és szomorú, hogy a sajátját, a “jót” ( amit engednek vinni neki ) nem oszthatja meg a srácokkal. Azt halottam és elhiszem: hogy a forradalom csendben fog végbemenni- olyan nők gyerekei vívják, akik nem hiszik el, az ígykellet és úgy mosolyogják a nemszabadot.

    jó volt ma pályázati határidős remegés helyett, gyertyát gyújtani, 4 órát jógázni, csak úgy borozni.. lelassulni ahhoz a nőhöz aki igazán vagyok és jó olvasni, hogy éled s mered a sajátod

    és ki hát! 😀

  5. Hol élsz te, hogy nincs köd? Én reggel-este azon küzdök, hogy lássam az úttestet magam előtt (pedig elég jó lámpám van), meg a kivilágítatlan autókat észrevegyem. Még szerencse, hogy múltkor a nagy esők után végigdózerolták nálunk a murvát, és legalább a húszcentis esővályatokban nem borulunk már a gyerekkel.

      • Te jó ég, teljesen jogos, nem is tudom, hogy írhattam félre (mondjuk tényleg kifáradtam, meg ugyan nem elégséges indok, de három napja vágta a fejemhez a szemészorvos, hogy olyan beteg a szemem, mintha hetvenéves lennék, ettől egy kicsit nyomott vagyok pár napja, és a sok vizsgálattól még mindig érzem, hogy kipurcantak a szemeim, ezért inkább csak negyedszemekkel nézem a képernyőt, azért igyekszem összekaparni magam). A kérdés költői volt, tudom, hogy hol laksz, jártam nálad 🙂 De nálunk az elmúlt két hétben elég sok köd volt tényleg, épp tegnap viszont nálunk volt nagyon szép idő, aztán bementünk Budapestre és ott meg ködös volt minden. (Vagy szmogos…)

  6. Nyámnyilák vagytok, folyatjátok magatokra reggel a melegvizet a falbúl, utána sapkában-kabátban mentek az utcára novemberben a 12 fokba….
    Februárban, -15 Celsius foknál, mit húúztok magatokra? az istenfá??
    Aki nem tud bármikor, másnaposan, karsúllyall, 10 kört futni a 400-as pályán, átúszni Tiszát, Dunát nyáron, 700-at ugrálni kötéllel, az nem mélységi felderítő, nem hadihajós, nem lövész, nem jómunkásember és …. és nem fűrészel….
    Azzal nem állunk szóba.
    Vegyetek sapkát ! Anyu mon’ta !

  7. hú, ez nagyon tetszett, már-már kedvet kaptam a favágáshoz 😀 de tényleg, olyan szépen, életszagúan írtad le. meg egyet is értek a szemlélettel. itt se igen működik a fűtés (egy darab légkondi), illetve valamit fúj, de meleg, az nincs 🙂 bár úgy sejtem, ez a hetedik kerület mélyén mást jelent, mint az erdő mélyén, de még így sem kellemes (és tudom, most még nincs is igazán hideg).

    • Itt nyáron 6, télen 8 fokkal van hidegebb, mint a belvárosban, ez az előző lakó megfigyelése.

      Igen, kúl, kínomban kúl, de akkor is kúl, az erőt élem meg, hogy fiatal vagyok, és én ezt is, és nem sírok, és nem teherautóval hozzák, és süt a nap.

  8. Nálunk is kályha van, hangulatos, főleg éjjel, mikor olvasok és pattog a tűz.
    Volt már itt -27-28 fok is, és megesett ilyenkor is, hogy olyan mélyen aludtunk, hogy nem ébredtünk meg, hogy tegyünk még a tűzre, hát ilyenkor reggelre bizony kihunyt, látszódott a leheletünk, vicces volt. Akkor esik igazán jól a kávé, ha nem is luxus, inkább akciós 🙂 Pulcsi mindig oda van készítve az ágy mellé télen, felkelés után az első mozdulat, aztán konyha, kávé.
    Én is szeretem, bár én alapvetően is télkedvelő vagyok.
    Itt most még rövidujjúban járkálnak az emberek napközben, mikor kicsit felmelegszik. Az erdőn meg polár, az a legnagyobb télben is jó.
    De azért remélem, az egyik komment, a “nem is állunk szóba”, az inkább vicceskedés volt. Nem ettől “ember az ember”, vagyis dehogynem, egy szemszögből. Más szemszögből meg a falusi supermamanek közt is akad olyan rongyember, hogy ezerszer inkább egy távfűtéses “panelpatkány” társasága.

    • János így bókol nekem. Ő is kemény fizikai munkát végez, nem kíméli magát. Szerintem sem ettől ember az ember, nekem ez kényszer is, viszont nem haszontalan szélesíteni a tapasztalatainkat, élményeinket, sátrazni, vagy gyalog megoldani egy nagybevásárlást, vagy megszokni a hideg vizes zuhanyzást.

      • A hadmérnök czimborám email-jét másoltam egy az egyben ide, néhány szlengjét átalakítottam. A személyes névmásokra nem ügyeltem, így aztán később szégyelltem magam…egészen mostanáig, amíg ide nem merészkedtem ismét, szemlesütve.
        …néha bizony durva vagyok és nómád…
        az ember, ha a kisgyermeket megőrzi magában, akkor maradhat ember. Ezt hiszem. Szerintem, jól hiszem.
        Nem szoktam bókolni, sosem, senkinek. Én magamat adom, mindig, az arra érdemeseknek.
        Az udvari fekete hordóból még nem eresztettem le a vizet a kertemben.

        Valódi, végső valóság, erdőben élni.

        De azír, be van kíszítve a bundeszver usánka a melóhelyen, hátha jó lesz valakinek kölcsönbe. De csak kölcsönbe !
        A melóhely, az jáccóhely nekem. Sok szép játékom van nekem különben.

        • Mindig nézd a kontextust, amikor írsz, mert miközben te önfeledten önkifejezel, megalkotod önmagad a szövegekhez kapcsolódva kommentekben, és mellesleg célzol rám, úgy bókolsz (akár azzal, hogy kiemeled: te is szalonnát eszel, és az a jó), elég bántó tud lenni ez a farönkre rakott vájlingban ötkor mosdós fíling is, mármint ennyire kontrasztosan bemutatva. Tudhatod, hogy a többiek nem ilyen közegbe születtek, nem így élnek (én sem, és én sem csak így élek, összképként sokkal magassarkúsabb-plázásabb-lustább-művészmozisabb is vagyok ennél). Kár ítélni, jobb életet sugallni, könnyen lesz belőle önigazolás.

    • Heh, panelpatkány lennék. Ezt a kifejezést így még nem hallottam, a “panelproli” volt még otthon, és nagyjából stimmelt is, illetve nem, mert értelmiségi család valamiért “panelba szorult” gyereke, ami amúgy nem is volt panel (építésileg), de emeletesház, gázfűtés, és prolikörnyék, tehát stimmel.
      A patkányból sok van, a 10 elemetes ház nyolcadikján jelenleg, félgettóba száműzve, csábító a magasság, egyszerűen megoldani a patkánysorsot, és a patkány szeméten él, az is stimmel, és a patkánytól undorodik a világ, de állítólag nagyon szaporodik, nekem meg csak kettő jött össze, a második is alig. Meg a patkánnyal kisérleteznek is.
      Viszont van egy olyan tudományos elmélet, hogy a patkány (a csótánnyal együtt) mindent túl fog élni, atomháborút, katasztófát.

      Meg az is lehet, hogy van néhány ezer ember a világon, aki nem tudja könnyen megválasztani a lakókörnyezetét. (Én még talán nem is tartozok annyira közéjük.)

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s