lila belemagyarázás

Balázsnak, aki ott volt, aki végignézte, aki tárgyi emlékeit ma is őrzi

és azoknak, akik túlélték, és olvassák

Tanítottam én valaha magyart, több olvasóm ma is tanít, mások meg elviselték tőlem — nem egy sikertörténet, mit tagadjam. El szeretném mesélni, de nem csak nekik, hogy az én módszereimre és ténykedésemre kétféle tipikus kritika jött a diákságtól. (Írjuk mármost le: Kempelen Farkas Gimnázium, Pasaréti Gimnázium, Toldy Ferenc Gimnázium.)

Az egyik:

Minek ez a sok szabály, merev műfajok, verslábak, mindenki egyéni értelmezése igaz lehet, Tanárnő (és névelő nélkül!) mindig meg akarja mondani, mi a remekmű, mit hogyan kell érteni, azt állítja, hogy ez Anyegin-átirat, de ha szerintem nem az, ha én mást látok benne, ha nekem más a remekmű, akkor mi van? (anyegint nem olvasta)

A másik:

Én azért utálom az irodalmat, mert nem tények vannak meg világos összefüggések, mint a fizikában, például hogy a Lesbia madárkája, az egy pénisz volna, micsoda hülyeség, minek mindent belemagyarázni…

Mindkét típus kamasz és heves, mindkettő gyanakszik, hogy én doktriner vagyok, mindkettő azt gondolja, majd “rizsázik valamit” a szóbelin, nem nagy ügy.

Mindkettő téved. Ha úgy marad, egyik sem kerül közel az irodalomhoz, és én nem tehetek semmit, de semmit.

Bizony, amikor egy-egy műről beszélgetünk, hiába az újszerű meglátás, a meredek ötlet, hiába kap érte pluszt is tőlem, amelyet narancssárga füzeteimben, igaz-e, Balázs, nem lankadó precizitással iktatok, olyan ez, mint a zselatinos túrótorta, ha nincs körülötte a tudás babapiskóta-sorfala: ha nem tesz erőfeszítést, ha nem tud a deák műfajokat, nem ismer klasszikusokat, kortörténetet, stílusokat, versformákat, akkor szétfolyik az egész. Ha nem kapcsol azonnal, kitől van, hogy “halni meg” (akár csak a szórend!), ha nem érzi, mekkora formai döbbenet a végvárak között lengedező Balassi-strófa, ha nem tudja, hogy a halál-talál meg a szép-nép-kép-lép rímet megszámlálhatatlanul sokszor írták már le a magyar lírában, ha nem érti, hogy a konzervatívnak tűnő Babits mitől forradalmár, ha leragad ott, hogy “ezek folyton azt mondják, hogy Moszkvába akarnak menni”, akkor nem fog irodalmi jellegű, a mű belsejébe vivő megállapításokat tenni, legfeljebb a felszínt kapargatja, örökké megússza az egészet. Ha nem tudja, hogy az irodalom elsősorban szövegek párbeszéde (‘intertextualitás’ és más), hogy minden mindenre utal, hogy egymásra vonatkozik a francia, a német és a magyar fejlődésregény, Kant és Flaubert (ez lesz majd itt!) és Tandori; Dante és Varró Dániel, akkor legfeljebb egyes műveken fog megdöbbenni, nem ezen a gyönyörteljes párbeszéden, és nem marad olvasó sem talán, nem érti majd Sárbogárdi Jolánt és Csokonai Lilit.

Ez a mi lenézett szakmánk, tárgyunk nagyon szerteágazó, rengeteget olvasunk, és magunk is csak lassan ocsúdunk, néha csak a sokadik újraolvasáskor, hogy jé. El kell mesélni nekik, ha nem hiszik is, hogy ez a Szózat versformája, és ha valaki ebben ír verset, és bele még azt is, hogy sűllyed, akkor az nem véletlen, és nem azért, mert a költő ezt akarta mondani, meg “gondolta a fene”, hanem a szöveg, a költő nélküli szöveg is ezt nemhogy mondja, kiáltja.

Kapcsolódó bejegyzés: gondolta a fene

Az is van, bár lehet, hogy én érek későn, vagy voltam sajátosan vak magyar szakra készülve is, hogy ahogy ma tanítjuk: ennyi mű, az irodalomtörténet ezzel az átfogó jelleggel és kánonszemezgetéssel egyszerűen nem való tizenéveseknek. Nagyon barátja lennék, ha tanítanék még, a kronologikus helyett a tematikus irodalomtanításnak, aminek a jegyében kitűnő tankönyvsorozatot írt Arató László és Pála Károly; valami olyannak, ami nem fél ennyire attól, hogy kihagy valamit a nagy műveltségből; ami kicsivel kevesebbet markol, de többet fog, ami nem tuszkolja le ilyen tömegben az eposzokat és a nagyregényeket, ráér, megáll, elcsodálkozik, odateszi a kortárs parafrázist is és a körülöttünk lévő valóságot. Nem tanítanék többé teljes és házi olvasmányként Szigeti veszedelmet, többször lehetne választani, és ízekre szednénk egy-egy Balzacot, Kosztolányit.

Úgy lenne jó olvasni, hogy tétje legyen, nem ám ötös meg pontszám, hanem valódi tét, és azt, vagy azt is, ami őket érdekli, úgy, hogy ne tegye őket ilyen hamar cinikussá az egész, ne tegye őket olyanná, aki nem hisz nekem, lenézi ezt az egészet, “majd rizsázok úgyis valamit” és méltó párja, a szállóigévé lett kínos értékelő mondat, a “végül is utaltál rá”.

A rizsázás mindig butaság, mélységes lenézése annak, amit a táblázataimmal és hatalmas kartonkivágásaimmal szemléltettem. Valós összefüggéseket szeretnénk hallani meg olvasni azokból a spirálfüzetből kitépett, recés lapokon, amelyeknek a néhai spirálhoz közeli, apró darabkái a táskánk mélyén gyűlnek egyre; tényeket, amilyet, mondjuk öt darabot bármilyen szövegről egyáltalán nem nehéz elmondani, ha más nem megy. Ha más nem megy, akkor: 1848 őszén keletkezett, négysoros versszakokból áll, évszakmotívum, félrímes, csak E/1. igék vannak benne (ide majd legfeljebb narancssárga tűfilcünkkel kicsiny és mosolygós kérdőjelet teszünk), és sok melléknév. Ez becsületes, ez nem rizsa. Ha nem érdekel a szöveg, ha nem kattan tőle az agy, akkor csak ilyen tényeket — és ha elég tényt tudsz, egyszer kattan majd, mert ami ismerős, ami összefügg, az fontos! –, nem nagyívűen merész (= ötletszerű) gondolatokat, és a remekbe szabott, szövegcentrikus, négysoros kérdésre válaszul különösen nem életrajzot (Csokonai ö. m., évszámmal, kiadóval, “ekkoriban kezd vonzalmat érezni Vajda Pál leánya iránt”), visszaböfögött értékeléseket, Mohácsyt, Pallas-lexikont, Szerb Antalt.

Nem, nem kell a rizsa: akinek diákként rizsa az elemzés, az nem tudja, miről marad le, akinek pedig tanárként belefér a rizsa, az megérdemli a diákjait, hetedíziglen.

137 thoughts on “lila belemagyarázás

  1. No meg azért van. hogy csak blogon művelődő olvasók nem értik, ha valaki szélesebb műveltséggel bírván, ír valamit, ami adott pillanatban a legjobban képes kifejezni a blogíró, hozzászóló gondolatát-véleményét. (Többé nem fogja aláhúzni a gép a “komment” szót, inkább magyarul fogom írni. Na jó, most utoljára.)

    Kedvelés

  2. Igazad van, én csak nézek nagyokat, hogy mennyire másként lehet értelmezni egy művet háttértudás birtokában. Az a baj az irodalom oktatással, hogy már általános iskolában elmegy a kedve a gyerekeknek tőle. Harmadikban régi magyar szavakkal teli olvasmány, amiből önállóan nem ért semmit, aztán a Kincskereső kötelező olvasása, amitől a lányomnak rémálma volt. A Tüskevár 10 évesen unalmas, a Kőszívűbe meg már bele sem kezdenek. Vagy ha mégis napi beosztásban, és ha az oldalnak pont mondat közben van vége, akkor következő nap a fél mondattal kezdi.
    Utána már nehéz, vagy nem is lehet rávenni őket, hogy komolyan foglalkozzanak az irodalommal. A jó képességűek megtanulják amit a korról, műről tudni kell, jó jegy megvan.
    A fiam úgy érettségizett magyarból 88%-ra, hogy soha egy kötelező olvasmányt nem olvasott el. Tiszta szégyen, de itthon elmondtam neki a tartalmát, megírtam az olvasó naplót (ami utána még 3 gyereket kiszolgált ), elmondtam a tankönyve alapján amit a műről tudni kell. Kerestem neki, és a lányomnak is olyan könyveket, ami érdekelheti, legalább a szöveg értésük jó legyen.
    És ez már az én középiskolás éveimben is így volt. Nyomtam a matekot, mert az jól ment, hozzá a töri, mert kell a felvételihez. Nekem az volt a szerencsém, hogy az olvasás kikapcsolt, szórakoztatott mindig, mindent elolvastam ami a kezembe került.
    Az, hogy itt ilyen szinten folyik a beszélgetés művekről arra késztet, hogy utána nézzek sok mindennek, amit elfelejtettem, vagy talán soha nem is tudtam.

    Kedvelés

    • És hányan lehetnek még így ezzel, én gyanítottam az arckifejezésekből, de tele van velük az elitgimnázium is, még a Kempelen volt a legkevésbé. Köszönöm, hogy elmesélted ezt!

      Itt lehet gyógyulni ebből is, szabadegyetem, néhány év alatt feldolgozzuk a klasszikus irodalmat, és remekül mulatunk, nincs jegy, nincs stressz, nincs megalázó fizetés, nincs korai kelés.!

      Kedvelés

      • Igen,és itt derült ki számomra,hogy mennyire hézagos a tudásom, pedig én mindig könyvvel feküdtem-keltem. Itt éreztem meg,hogy mennyire magyartalanok a mondataim. Próbáltam mentegetni magam,hogy kétnyelvű környezet,meg izé..Nem,gyönge az alap,és punktum. Innen kell felfejlődni

        Kedvelés

  3. A tematikus irodalom tanítás nagyon klassz ötlet! Üdítő lehet, hogy nem hónapokon keresztül rágják a romantikát és a francia realizmust.
    Lehetséges, hogy ahogy ma tanítják, az tényleg nem való tizenéveseknek. Gimnáziumba kerülve 14-15 évesen mindenki más háttérrel érkezik. Az magyar hátterem valószínüleg hiányos volt. Idegen, erőszakos és furcsa kezdés volt az Odüsszeia elsőben. Utáltam. Szerencsés vagyok, jó tanárom volt, megszerettem az irodalmat később és örülök hogy faktos lehettem. (bár a mai napig nem tudom rávenni magam, hogy felnőtt fejjel újraolvassam az Odüsszeiát)

    Kedvelés

    • Érdekes, amit írsz, meg a posztban is benne volt, hogy tematikusan kellene. Én 11-be jártam, amikor volt egy váltás az irodalomtanításban, addig kronologikus volt, eljutottunk reformkor-romantikáig (nekem személy szerint tetszett ez), onnan meg nekem káoszos volt, amúgy asszem nem kimondottan tematikus, hanem műfajtörténeti. Legalábbis foglalkoztunk ódával (ókortól József Attiláig), meg még nem igazán tudom már, hogy mivel, mert engem zavart a háttér-információk hiánya, leredukálódása. Meg ennek a váltásnak tulajdonítom azt is (persze részben), hogy a kortárs majdnem teljesen kimaradt, sőt Ady után, mintha nem nagyon lett volna semmi (Adynál meg elidőztünk, mert a tanárnőnk kedvence volt, a párhuzamos osztály meg József Attilánál időzött el, mert az ő tanárnőjüknek az volt a kedvence). Mindezt úgy írom, hogy szeretem/szerettem akkor is az irodalmat, szívesen olvastam is, dolgoztam is rá ha kellett, de sok osztálytársam másként állt hozzá, és nekik leginkább csak az maradt ebből a váltásból, hogy stresszeltek, hogy mi lesz, ha érettségin József Attilát, vagy Radnótit, vagy mittomén kit húzok, még életrajzzal se tudom kivágni magam.

      Kedvelés

      • És a következtetés lemaradt: szóval, hogy körültekintően és nem menet közben kell váltani, szerintem

        Kedvelés

  4. en is szinte mindig mindent orommel olvastam, kiveve a legtobb kotelezot. azok egyszeruen nem nekem valok voltak, nehezek, sok idegen szoval, nem ertettem oket, en is ugy olvastam hogy beosztottam hany oldal per nap, es utana vegre olvashattam ami erdekelt.

    Kedvelés

  5. Nehéz túkharsogni a nagyon technokrata gondolkodásmóddal megspékelt sok zajt, amit ezek az agyonstimulált gyerekek az arcukba kapnak nap mint nap. Előbb-utóbb a tantervek is ehhez igazdnak majd, kérdés, hogy hogyan.

    Kedvelés

    • A mostohagyerek itt ül mellettem a kötelező Vuk fölött. Játszik a tabletjével, ahelyett hogy hangosan olvasna- és semmire nem emlékszik az eddigi 300 oldalból. Szánalmas. Ehhez ne igazodjon a tanterv, mert analfabéta hülyékkel lesz teli az ország..

      Kedvelés

      • Így van, nálunk igazodott és nem volt Kincskereső -, amit fájlaltam és meg is kérdeztem, hogy mi az oka. (más szülő meg itt fentebb azt fájlalta, hogy volt, hát nehéz ezeknek a szülőknek is kedvére tenni, lám-lám )
        Azt mondta a tanító néni, hogy tele van idegen szavakkal. (amiket már ő sem ismer).

        Namost ha a gyerek 2-3 idegen nyelvet kéne hogy tudjon nagykorúságára, és a diplomához kötelező a nyelvvizsga,
        akkor ugyan miért is nem tanulhat meg a tanító néni majd a kisgyermek is lárpúrlár 50 szép – ízes – régi – magyar kifejezést,
        hát hülye legyek, ha én ezt értem.

        Kedvelés

      • A tantónénit csókoltatom, jegyzettel ellátott kiadások jelennek meg, etimológiai meg tájnyelvi szótár?, egy jó internet? — komolyan elképedek, ki mindenki nevezi magát pedagógusnak. Inkább a világa, díszletei és erkölcsisége elavult, szerintem eleve azért került bele, mert gyerekről szól, de erősen másodvonalbelinek gondolom. Én Tóth Krisztina meg Varró Dániel állatos verseit olvastatnám az ilyenek helyett ebben a korban, ha meg epika, akkor Békés Pált, Ruminit.

        Kedvelés

      • A Kincskeresőt én nem adnám kisiskolás kezébe. Velünk másodikban az osztályfőnökünk hétszer (igen!) olvastatta el az olvasás órán, közben naplót töltögetett, meg harisnyát mosott (!), fel se nézett a trónnyi íróasztala mögül, mikor befejeztük hatodszorra, csak odaböffentett egy kezdjétek elölről-t…
        Isten lássa lelkem azóta próbáltam felnőttként újra a kezembe venni – többször is -, de az első oldalnál nem jutottam tovább.
        Gimiben két hetente olvasónapló leadás minimum 4 spirálnyi oldal, inkább több. Nem a kötelezők tettek olvasó emberré, sőt, csoda, hogy egyáltalán szeretek még olvasni…

        Kedvelés

      • Ez, ahogy leírjátok, kezd a humanitárius bűncselekményekre emlékeztetni. Ez a durván elfojtott, megerőszakolt kisiskolás kíváncsiság. Remélem, lesz felelősségrevonás.

        Kedvelés

      • Szerettem a Kincskeresőt, nekem mint belbudai úrilánynak ez olyan egzotikus volt… Megértettem viszont, mikor gimiben a barátnőm azt mondta, hogy azért utálta, mert az ő tanyasi családjának ez még a nyolcvanas években is a napi valóság.
        Támogattam a leányaimat abban, hogy ha nagyon utáltak egy kötelező olvasmányt, akkor ne olvassák el. Elmeséltem nekik a sztorit, vagy ha dráma, ott a csodálatos kétkötetes Színházi kalauz… Többnyire utána elolvasták.
        Coming out: sose bírtam végigolvasni a Háború és békét, pedig ez egy must have. Vagy should. Volt, hogy háromhetes balatoni nyaralásra elvittem, hogy ha nem lesz mit olvasni, csak ráfanyalodom. Semmi más olvasnivaló nem volt a házban, csak egy Passuth összes, tudjátok, mit jelent, ha elmondom, hogy inkább azt vittem ki mindennap a stégre napozni.

        Kedvelés

      • Most újra idekeveredtem, és elgondolkodtam. A gyerekek ijesztően nagy hányadának egyszerűen nincsenek szavai a tananyag felfogásához, legyen szó bármilyen tantárgyról is. Nincsenek szavaik a gondolkodáshoz. Nem egyszerűen arról van szó, hogy minek neki már a régies nyelvezetű szöveget értenie, minek neki Móra… Nem csak a történetről marad le! Közben meg kellene tanulnia néhány ismeretlen szó vagy kifejezés ellenére is megérteni egy szöveget, sőt, azok jelentését kikövetkeztetni a szövegkörnyezetből (többek között erre is épül az idegennyelv-tanulás!), megtapasztalnia, hogy bizonyos dolgokat mennyiféleképpen ki lehet fejezni, rájönnie, miért van ez, miért jó, és megértenie, hogy a nyelv él, változik a világgal együtt, egyik a másik által, kölcsönösen, és a szó pajzs, fegyver, tudás (az pedig hatalom, ha valaki éppen arra hajt).
        Szomorú, ahogy előbb lemondunk a régies nyelvezetről és a tájnyelvről, aztán lemondunk a szólásokról és közmondásokról, meg butaságokkal helyettesítjük az egyelőre, a helység és a miatt szavakat, és a lista végtelen, ki tudja, mi jöhet még… A tudásról és a gondolkodás képességéről mondunk le szépen lassan, a gyerekeink nevében.

        Kedvelés

  6. Jaj, mennyi kellemest és kevésbé kellemest idézett fel ez az írás. Két irodalomtanár, az egyik a tankönyvből olvas fel, végül ötöst ad, mert nem tud mást, de azért megjegyzi, hogy nem kéne vitatkozni annyit az órán, szentségtörésnek tartja, hogy akkor még filozófusnak készülő, azóta sikeres fizikussá lett társunk bedob az órára egy Kispál idézetet, leültet, mert -saját bevallása szerint- nem érti, mit akarok mondani (meg sem próbálja), érettségire már tudtuk, fél az irodalomtól. (Hihetetlen ám, hogy reálosztályokban mennyi, de mennyi, amúgy fogékony olvasó kallódik el.) A másik (faktos) nem kér tankönyvet az órára, ismeretlen szerzőket hoz nekünk, fimklubot szervez, próbálja tökéletesen átformálni, ami az eddigi magyarórákon jutott. Nem, a kronológiai sorrend sem érdekli, azt hozza, ami passzol a korunkhoz, hangulatunkhoz, és olyan összefüggésekre mutat rá, hogy csak lesünk. Imádtam, ma is hányszor eszembe jut (egyébként nem volt év, hogy ne lett volna legalább egy oktv első 10-ese, színészek, színésznők is szép számmal nevelkedtek a keze alatt, pedig nem volt drámatagozat, és vidékről van szó).
    De korábbról is. Azt hiszem egy gyerekre óriási hatással van, hogy másokat olvasni lát. Olyan titokzatos, hogy a felnőttek miért ülnek órákat akár az unalmasnak tetsző betűhalmaz fölött. Addig jártam nagymamám nyakára, amíg megtanított olvasni. Négy évesen. Iskola előtt olvastam az első regényt. Másodikban fogalmazás órán a tanárnéni megkért, hogy ne használjam a paszuly szót az írásomban (egy erdélyi étel nevében), és ne írjak összetett mondatokat, mert még nem tanultuk. Akkor határoztam el, hogy nem érdekel többé ez itt bent az iskolában. Megtanultam mindent, figyeltem, és volt is ami tetszett, de közben olvastam, olvastam, rengeteget és általában még véletlenül sem a kötelezőket. Sor került azokra is, de mindig máskor, vagy épp sosem. (Most is Rakovszkyt olvasok a Bovaryné helyett. :-)) Voltak melléfogások, volt amit nem egészen értettem, volt amiből szó szerint idézek azóta is. Olvasni. A világ egyik legeslegjobb dolga. És mennyit köszönhetek neki. Milyen könnyen értettem és tanultam szinte bármit, vígaszal, lelkesít, megríkat, megnevettet. Én még sosem unatkoztam.

    Kedvelés

    • Remegni kezdtem ettől, amit írsz, hogy: fél az irodalomtól, és hogy Másodikban… Iszonyat. Nagyon sokaknak el kellene olvasniuk ezt a beszélgetést.

      Rakovszky: melyik? Bovaryné: csak az első rész! No para, legfeljebb egyest kapsz! 😀

      Kedvelés

      • Most: VS. Egyszer elkezdtem A kígyó árnyékát, de oly korban történt, melyben kábé 2 óránként szoptattam éjjel-nappal, így nem ment (inkább aludtam, mikor lehetett). Most pedig ez volt az első, amit megpillantottam a könyvtár polcán, de fogok még!
        Nem tudom jól fogalmaztam-e a félelmet illetően. De ilyesmit éreztünk. Sosem szakadt el egy pillanatra attól, amit a tankönyv írt, amit mások mondtak, minden eredeti gondolat megijesztett, nem tudott beszélgetni róla. Mintha nem hagyta volna, hogy bármi is elkapja, beszippantsa. Ami még elárul valamit talán: irodalomszakos érettségi elnökünk többek írásbelijét felhúzta egy-egy jeggyel (pl. a fent említett filozófusnak készülő fizikusét). A legfurább pedig: Az érettségin Arany balladáit húztam. Ugyanez az elnök az Ágnes asszony kapcsán elég meredek beszélgetést kezdeményezett, ami azzal zárult, hogy nem egészen arra gondolt, amit én mondtam, de elismerésre méltó volt egy ilyen eredeti és bátor véleménycsere egy magyarérettségi keretében. Ezután a magyartanárom kijött utánam és azt mondta: Hogy te miket mondtál odabent! Semmit nem értettem abból, miről beszélgettetek. Máig sem értem, hogy miért mondta ezt, pedig még mindig eszembe jut…

        Kedvelés

      • De jó, a VS-re most hívtam fel valaki figyelmét, és János még olvasta a kórházban, annyira örülök. Azt mondta, ez a könyv a romantika leleplezése, és bicskanyitogató, ahogy ez a VS a maga emelkedett érzéseivel, szenvelgésével mindent, de mindent elbasz maga körül. Én paródiaként olvastam.

        A kígyóval küzdj meg, mert iszonyatos katarzis. Mi magyartanári táborban olvastuk és elemeztük 2007 nyarán, Sopronban, az volt még egy intellektuális orgazmus, meghívtuk az írónőt is, aki ottani lakos, és utána Fertőrákos, azokban a napokban fogant a lányom, aki ma ötéves, édes Istenem.

        Kedvelés

  7. olvasó napló, utána néz 🙂
    Bocs, ezek nem undokoskodó hibakiemelések (mert az azért több volt, márhogy még undokabb legyek 🙂 , meg persze én is írok itt összevissza pocsékul “helyesen”, néha meg még direkte isss ) ,
    de ez számomra humoros,
    mert az olvasó napló azt jelenti, hogy a napló olvas, az utána néz az meg azt, hogy először iszik az ember, utána néz 🙂
    Pardon, tényleg másnapos lehetek 🙂

    Kedvelés

    • Ez is milyen durva, hogy rádöbbenek, hogy évekig nem is írtam semmit (a hivatalos leveleket ne tekintsük írásnak)szinte, kézzel meg egyáltalán nem. Romlik a helyesírás, a kifejező készség. 😦 A gazdasági élet másfajta gyakorlatot kíván meg, szép lassan szakbarbárrá válik az ember. A NAV-ot nem érdekli a szépen megírt mondat. 🙂

      Kedvelés

      • Ajj, de szégyellem én is magam, aki valahai magyarórák sztárja voltam, ötévesen már könyvmoly, diákkoromban újságíró… Az angol nyelvvel régóta meghittebb viszonyom van, mint az anyanyelvemmel. Ezen a blogon döbbentem rá, hogy nem tudok már szépen fogalmazni. Rengetegen leköröznek.

        Kedvelés

      • Nem baj az, fejlődni sohasem késő.
        Tanítok felnőtteket gazdasági számításokra, és a százalék számítás alapjairól kell indulni, mert néznek rám nagy boci szemekkel. És értelmes emberekről van szó, zenetanár, újságíró, anyakönyv vezető is van köztük. Amivel nem foglalkozunk évekig, azt sajna elfelejtjük. 😦

        Kedvelés

      • Ezaz, nem is pimaszkodni akartam csak humorizálni, és örülök, hogy nem kaptad fel rajta a vizet !
        Itt amúgy is a blogger feladata a helyesen írás, amit ő nagyon jól teljesít,
        persze aki magyar nyelvből OKTV bajnok vala, meg magyartanár, annak ez kisujjból kirázás, meg automatikus, szóval nem akarom itt tömjénezni őtet,
        mer nemis érdemli meg, mivel van némi automatikusss érzéke hozzá,
        ezért önmagában ezze még nem teljesíti túl önmagát,
        túlszárnyalja viszont a bloggerek 99%-át, akik úgy osztják az észt és ontják a tutit ezerrel, hogy közben magyarul se tudnak,
        ami egyszerűen röhejes, ld. pl. Oravecz N. vesszőhibákkal teli írásait… mondjuk nála az első számú baj persze a tartalommal van, ami egyáltalán nincs is, de undok megin őt ekézni, mert fiatal nő, és a helyesírással a tutimegmondó pasik még rosszabbul állnak,
        nem tudom, ez miért van, majd a brittudósok remélem jóóól kikutatják esztis.

        Kedvelés

      • 🙂 Az igazság nem lehet sértő. Egyébként azt látom, hogy helyesen írni már nem sikk, nem nézik le aki nem tud. Az igény rá így szépen elsikkad. Ha valaki megemlíti akkor kinevezik nyelvtan nácinak. Elég szégyen, hogy már nekem sem elemi igényem, figyelni fogok rá!

        Kedvelés

      • Igen, nekem rutin, de elsősorban a napilapos korrektori és mostani olvasószerkesztői munkám miatt, ugyanakkor meglepően sok vakfoltom van, az ambiciózus meg a precíz engem meglep, nem is beszélve a kondoleál szóról, az egybe- és különírásról meg a földrajzi nevekről. Nórának én én megtanultam nem érzékelni a mondatvégi két pontjait és a többit. De hogy hogy írhat olyanokat következetesen: csatorna vagyok, amin kijön, aminek ki kell jönnie? És a kremp? “És tudod mit? Nem érdekel.” Inkább a stílusérzék teljes hiánya zavar. Mintha valaki nagyon csúnyán szórakozna velünk.

        Kedvelés

  8. Sziasztok!Új vagyok a kommentelők között. Tanítok. Magyar és etika szakos vagyok. Idén etikát tanítok. (Nagyon szeretem! :))
    Azt gondolom minden magyartanár (köztük én is) hallotta már az éles nyelvű kamaszoktól, hogy irodalomórán, felelésnél csak rizsázni kell…Az én tapasztalatom mégis az, hogy a laza kamasz, amint megadtam neki a rizsázás lehetőségét, nem tudott élni vele. Ugyanis egy műértelmezést fel kell tudni építeni. Összefüggéstelen, a felszínen maradó, vakfoltokkal teli felelet, dolgozat születik általában ebből a magabiztos kijelentésből. Óva intettem én is a gyerekeket attól , hogy ennyire egyszerűnek találják az irodalmat, hiszen nekik középiskolás fokon ugyan, de tudományos igényű szövegértelmezéseket kell bemutatniuk. Az pedig nem megoldható irodalomelméleti alapfogalmak használata nélkül. És ezeket meg biztosan nem lehet csak úgy elrizsázni…Mellette persze fontos, hogy megszülessen az egyéni vélemény. De az sem rizsa, mert akkor meg hol az önbecsülés?

    Kedvelés

  9. Háromévesen találtak rám úgy a kisszobában egyedül ücsörögve, hogy hangosan olvastam magamnak a Méhecske és barátaiból – talán valaki emlékszik még rá, cuki cseh mesekönyv. Mind a három kölök megtanult 5-6 éves kora körül olvasni, szintén “magától”. (Ami azt jelenti, hogy senki direkt nem tanította őket, de ha megkérdezték, hogy ez milyen betű, akkor megmondtuk.) De ha van otthon sok könyv, és látják, hogy nem dísznek, akkor olvasni fognak. Nekem nagyon rosszul esett pl., hogy mivel én tízévesen túl voltam Jókai, Gárdonyi és Mikszáth összesen, (más kérdés, hogy mit értettem belőle, de legközelebb már ismerősként vettem kézbe), akkor a gyerekeim miért nem ezt olvassák. Aztán rájöttem, hogy mindegy, csak olvassanak. Éva, van annak valami összefüggése a korai olvasástanulással, hogy gyorsolvasó vagyok? (Szövegtől függően 150-250 oldal/óra.)

    Kedvelés

    • Szerintem közös oka van mindkettőnek, amelyet antidiszlexiának neveznék.
      Az én fiam attól lett olvasó, hogy
      nem volt tévénk,
      nem szórakoztattam folyton,
      engem/Jánost/apját/nevelőanyját is látott, lát gyakran elmélyülni.
      És nem azért, mert irodalmár az apja. Most mondjuk leállt a kifakult betűs A gyűrűk urával. Viszont nyolcadszor olvassa a teljes HarryPotter-sorozatot, amelyet tizedik születésnapjára kapott. Én sosem piszkálom, hogy le kéne már feküdni, meg inkább tanulnál, pedig néha már túlzásnak tűnik.

      Állítom, a tévé és az internet a legnagyobb olvasásgyilkos a kamaszok körében.

      Kedvelés

      • Antidiszlexia, zseniális! Nekünk – ’68-as vagyok – nem volt tévénk, csak hétvégén a nagymamánál néztem az esti mesét meg a csehszlovák és endékás mesefilmeket. Meg persze azokat az indiánfilmeket, amelyekben Drahota Andrea volt a szép indián leány 🙂
        De az enyémek sokat ülnek sajnos gép előtt is, naponta 1 órát tuti. (Már a nagyok.) És valahogy mégis olvasnak… Arra mindig figyeltem, hogy ha lehet, előbb olvassák el, és utána nézzék. (Kisasszonyok, az összes BBC Jane Austen, Dickensek; szuper feldolgozások, de akkor is, előbb nézzen bele a saját fejébe, és derüljön ki, hogy a kis Dorrit ott hogy néz ki, és csak utána mutassa meg neki más…)

        Kedvelés

      • Részben egyetértek (mi az olvasás ellensége), részben nem, sokban alkati a dolog. Nem születtem értelmiségi családban, a pozitív minta apám volt, akit ugyan olvasni sokat nem láttam, de folyton meséltem, mennyire szeretett (csak aztán a szeme, a munkája jellege miatt stb. nem tudott már felnőttként sokat olvasni). Én magyar szakon végeztem, szerelemből mentem egyetemre, sosem bántam meg. Magyart tanítottam előkészítőn, a mai napig falom a könyveket. És imádom a filmeket, sorozatokat is. Tévétől tiltva sosem voltam, netezni is imádok (de tévét ma már nem nézek, csak dvd-t, letöltött dolgokat, nincs kedvem-időm a tévéhez idomulni, meg ötszörös reklámos megszakítással nézni filmeket — de régen az m2, dunatv de jó volt, az a sok remek film, amiket esténként nyomtak! onnan lettem angol-, német-, meg franciaművészfilm-rajongó). Ezek a dolgok nem zárják ki okvetlenül egymást. Nagyobbik fiam igazi óvodás, minden érdekli. A meseolvasás is, kötelező kör este.
        Hogy mire kell a sorozatnézés (ajánlom a Filmvilág februári számában indult, a sorozatokkal foglalkozó cikksorozatot, jól kifejti, miért is érdekesek ma a sorozatok, hogyan nőttek fel a filmekhez pl., de ez manapság médiaelméleti közhely)? Egész nap szövegekkel dolgozom, állandó agyi készenlétben, kell a kikapcsolódás.

        Kedvelés

      • ja, egyébként elég pocsék magyartanáraim voltak ált. és középiskolában is, emberileg még rémesebbek (komolyan, semmi költői túlzás nincs ebben, az összes osztálytársam igazolna), az egyetlen, amiért el tudtam viselni őket, az rajongásunk közös tárgya volt.

        Kedvelés

      • Nem csak a kamaszok körében, sajnos. Sokszor én is inkább a net elé ülök le, amikor van némi nyugis szabadidőm, ahelyett, hogy fognék egy könyvet.
        Bár most egy fél éve megint többet olvasok, leszoktattam magamat az esti netezésről, fektetés után nagyon ritkán ülök már ide.

        Kedvelés

      • Meg tényleg nagyon fontos a példa. Hogy lássa, olvasni jó, ahogy én láttam. Apa, anya, nagymama, nagypapa. Utóbbi például összesen hat elemit végzett, 10 gyerekes békés megyei tót parasztcsalád legkisebbje, suszter. Ha épp nem dolgozott, én sosem láttam könyv nélkül. Regény, vers, útleírások, és milyen kifejezően, értőn tudott nekünk mesét vagy verset olvasni.

        Kedvelés

      • Én ezen már annyit gondolkodtam. Hogy ez mennyire hozott és elrendeltetett? és mennyire hat rá egyáltalán bármi, szülői minta, életmód, magyartanár, tanterv… bármi. Értelmiségi családból származom. Nem a “high” tudós-híres emberesből, de a masszív, minőségi kultúra fogyasztósból, nagy otthoni könyvtárasból. Amint megtanultam olvasni, szinte csak a könyvtár és a kanapé közt éltem, családi legenda, hogy nem lehetett lezavarni a játszótérre és ha mégis, akkor is leültem a padra az aktuális könyvemmel. A nagyobbik öcsém, aki ugyanebben nőtt fel és még tanárokból is, legalábbis általánosban nagyjából ugyanazt kapta, életében ha 5 könyvet elolvasott a kötelezőkön kívül, színházban szerintem az iskolai látogatásokon kívül, az azóta eltelt 20 évben nem járt (amúgy imádom őt, nem azért írom, nagyon jó ember). A kisebbik öcsém kicsit műveltebb, kicsit több könyvet olvasott, de ő sem a kiköpött könyvmoly…. szóval hogy ez honnan jön és mi hat erre, és milyen mértékben lehetséges egyáltalán hatni erre, az számomra régóta kérdés…

        Kedvelés

      • Biztos alkatfüggő, mi is hárman nőttünk fel ugyanabban a családban tévé nélkül, mégis én olvasok mai napig mindent ami a kezembe kerül, egyik tesóm semmit, másik kizárólag divatregényeket, nagy ritkán.

        Kedvelés

      • Nincs. Négyévesen éltem meg azt először, hogy valamit elolvastam x perc alatt, és a komplett család meghazudtolt, hogy én azt ennyi idő alatt nem olvashattam el. Fel kellett mondanom a tartalmát. Kis túlzással negyven éve úgy olvasok, hogy bármikor bárkinek fel tudjam mondani.

        Kedvelés

      • Én nem olvasok gyorsan, de a nevekkel szintén így vagyok. Valahogy csak az elejét illetve a végét olvasom el, csak a képe van a szemem előtt, de ki nem mondom. Orosz irodalomnál jön aztán a nehézség, az azonos végződések miatt. Hú, mennyit memorizáltam a szereplők nevét.

        Kedvelés

      • A drámáknál főleg gáz, egy darabig vissza kell nézni az elejére, hogy ki is a beszélő szereplő. Főleg ha nem főszereplő. Úgy örülök, hogy nemcsak nekem van ez a hiányosság. 🙂

        Kedvelés

      • na pont ez az. ezert nem birom kovetni mondjuk a vanya bacsit. gondoltam ra hogy kinyomtatom az elejerol hogy ki kicsoda, odarakom magam melle es ugy olvasom. hatha ez a megoldas 🙂

        Kedvelés

      • Vanya bacsiban engem konkretan az zavart, hogy hianyzott a reszletes jellemrajz a szereplokrol, helyszinrol, nem tudtam kornyezetbe kepzelni oket, nehez volt elkepzelnem, hogy most akkor ki kinek a kije sstb, nem tert ra vissza tobbszor a mu.
        Csak az “unalmas parbeszed”, nekem az segitett, hogy megneztem a darabot, es kozben olvastam hozza a szoveget, mert elsore elolvasva szinte semmi nem maradt meg.

        Kedvelés

      • A nevekkel en is igy vagyok, kulonosen az orosz nevekkel. Nehezen jegyzem meg es konnyen felejtem, viszont a tortenet az megmarad.

        Kedvelés

      • Nevekkel én is hasonlóan vagyok, az általam nem ismert idegen nyelvű nevek, különösen az orosz olyan, hogy csak a betűsort látom, de nem áll össze semmivé, nem is ejtem ki még gondolatban sem, nagyon nehezen jegyzem meg (és igen folyton vissza kell néznem, hogy megértsem, vagy ha elég hosszú a mű egy idő után megjegyzi a szemem, hogy az a betűhalmaz melyik szereplőt fedi. :))

        Kedvelés

      • Vagy ami még rosszabb, néha kiejtem magamban valahogy a betűhalmazt, anélkül, hogy rendesen elolvasnám. Így lett nekem az Üvöltő szelekben Hiszli, vagy Jane Eyre “Jaje”. Aztán mikor meghallom, magamban vigyorgok. 🙂 Az üdvözlégyben meg lett malac vagy te is. Mit gondolkodtam rajta, hogy ki még malac, mert én bizony nem.

        Kedvelés

      • Szegény Poirot így lett Monszeiúr Pojrot gyerekkoromban:) Mondjuk nem csak írott szöveggel voltam így, felnőtt voltam már amikor tudatosult, hogy a Kinyerma nem egy orosz énekesnő, hanem egy kérdőmondat a műsor címében 🙂

        Kedvelés

      • Jaaj, ez nekem is szokásom, de inkább hallott szövegekben. Így lett például Gézamalac – “szárnyat igéz a a malacra”, vagy egy csomót gondolkodtam, hogy milyen állat az a Lantodon – “a lantodon ó jó Apolló” kezdetű dalban. A húgom a Pál, Kata, Péter jó reggelt című dal elején hitte azt, hogy ott “pálkat a Péter”-t énekelünk, és a pálkatni, az egy ige…

        Kedvelés

      • „Óh Istenünk, borzasztó Cethal, / Sorsunk mi lesz: ezer világnak? / Roppant hátadon táncolunk mi, / Óh, ne mozogj, síkos a hátad. // Csúszós a hátad, mellyel tartod / Lelkünket és a mindenséget. / S én csak két rossz táncoló lábat / S reszkető szívet adok néked. // Sok félelmemet vedd el értük, / Melyek velőimbe befújnak. / Mutasd meg, hogy nem vagy keresztyén, / Nem vagy zsidó: rettentő Úr vagy.”

        ebben a cethalat kedves ismerősöm ketálnak olvasta (ez is lett a neve barátai körében)

        Kedvelés

    • Én pl. az egyetemen ugyanilyen gyorsan olvastam el, értettem meg, és jegyeztem meg elég komoly terjedelmű anyagokat (botanika, zoológia, élettan, sőt. a latin rendszertant is). A szobatársaim meg csodálkoztak, amikor mondjuk 6 óra tanulás után pihenésképp elővettem egy regényt.

      Kedvelés

      • Évszámok, orosz nevek, adathalmazok és a növényrendszertan;-) nekem mind a halál kategória. Sokszor gáznak érzem magam, és amúgy sajnos támadási felület is: ja, a memóriád, úgysem emlékszel semmire, hagyjuk….

        Kedvelés

  10. Mindig is szerettem olvasni, és azt hiszem tanárokból is mindig jók jutottak nekem. (Kivéve a földrajzot és a fizikát, de szerencsére ez nem fizikus blog.) A hasfájós gyerekem mellett is kifejlesztettem egy olvasási technikát. Éjszakai etetésnél 20 percet kellett várni, míg a csodaszer cseppek hatottak, no én éjjel 4 körül mindig olvastam 20 percet a fürdőszobában. Feltöltött és elvarázsolt, akármilyen fáradt is voltam.
    Bár a lányom még csak 4 hónapos, kihívásnak érzem, hogyan fogom megtanítani figyelmesen, értően olvasni magyarul, hiszen külföldön élünk, az óvodában, iskolában más nyelvet fog hallani.

    Kedvelés

      • Svájcban élünk. Nem csak a magyar, az irodalmi német ismerete és használata is kihívás lehet még a leány számára, de még van idő kitalálni, hogyan motiváljuk. Olvasni, mesélni szeretünk, azzal nem lesz gond.
        A cseppek a kólikás hasfájásra hatnak. Arra, amire az (itteni) orvosok többsége is csak legyint, pofa alapállás, ki kell bírni. Soha nem gondoltam, hogy ez ennyire kemény, heteken át éjjel 3-ig versenyt bőgtem a gyerekkel, miközben férjem állta a sarat, és valahogy álomba ringatta a kölköt.
        Amennyiben valakinek ismerős lenne a sztori, jelentem, otthon kapható a csepp, amely tulajdonképpen laktáz enzimet tartalmaz, és segíti a tejcukor emésztését. Nekünk bevált.

        Kedvelés

  11. áruljátok el nekem, erdélyinek, mi a fakt?
    mindenkori első józsef attila idézetem:
    Ne légy szeles.
    Bár a munkádon más keres –
    dolgozni csak pontosan, szépen,
    ahogy a csillag megy az égen,
    úgy érdemes.
    (ezt komcsi időben a tanci kitette – keresztszemmel volt varrva! – az osztály falára.)
    nem hiszitek el, de mai napig eszerint élek. naná, hogy mások szerint perfekcionista vagyok! de ha józsef attilához mérem magam, aki úgy találta fején a szavakat, mint ács a szöget, elszégyellem magam minden félsikernél vagy sután megfogalmazott gondolatnál.
    az első kitűnő irodalomtanárom mária. ő íratott féléves “szabad fogalmazást” – emlékszem, volt himalája-kalandtúrám is (talán) hatodikban.
    aztán jött éva! akit tegezhettem, akihez hazajártam, akivel rolling stones bakeliteket hallgattunk. ketten voltunk kiváltságosok: tompa andrea színházesztéta és jómagam. (történetünk benne vagyon tompa andrea: a hóhér háza című könyvében).
    aztán volt julika, szilágyi istván író felesége, aki tovább gyúrt mindkettőnket. nálunk tantárgyolimpia volt. andreával felváltva nyertük. tizenegyedikben én ráálltam a rajzra meg a matekre (akkori magyartanárom, levente bácsi nagy bánatára), andrea elhúzott humánszakos gimibe, magyar-orosz szakon végzett, és színházesztéta meg író lett belőle. én meg vagyok az, ami vagyok: építész. és ez így teljes.
    a reálszakos gimit irodalmi különdíjjal végeztem. azóta is megállíthatatlanul olvasok, színházba járok, hangversenyre, kamarakórusban énekelek, időnként publikálok.
    köszönöm anyámnak, a fantasztikus autodidaktának és magyartanáraimnak!
    szóval jó ez az “együtt jobb”, egészen déjá-vu-s. hiányzott az életemből.
    ja, és románul (szinte) ugyanolyan jól írok-beszélek-olvasok, mint magyarul. a különbség csak annyi, hogy nem az anyanyelvem, de ákcentusom nincs. és itt erdélyben ez is így kerek. a kétéves lányom már kétnyelvű.

    Kedvelés

    • a fakt: nagyobb óraszámban, kiterjedtebb tananyaggal tanulod az adott tantárgyakat.
      Ahova én jártam gimibe, aki matekos volt, az a magyar tanár szemében nem létezővé vált, és fordítva is így volt. Meg hát heti 8 matek óra és +4 töri mellett nem is maradt az embernek sok ideje.

      Kedvelés

      • köszönöm!
        én a matektanárnőm szemében voltam nemlétező, illetve rosszabb: foglaltam egy jó matekos helyét a matek-fizika szakos osztályban. kaptam is cinizmust zsákszámra. de aztán rehabilitált. miután építész lettem.
        volt még egy sorstársam az osztályban. belőle statikus lett. :))

        Kedvelés

      • Pici kiegészítés: a fakt a fakultáció szó rövidítése. Egyébként az általános tantervű gimnáziumi osztályokban harmadik/negyedikben (azaz tizenegyedik/tizenkettedikben) van heti 4-10 óra, amelyet a gyerek az általa választott tantárgy(ak)ra fordíthat. Az elképzelés egyik lényege az, hogy a majdani felvételi tárgyaidból tanulhass többet.

        Kedvelés

    • ma már inkább emelt szintű óraszámnak nevezik (az emelt szintű érettségi analógiájára)
      megyek emeltszintezni. megyek emeltre. te miből mész emeltre?
      (11. osztályosaimnak most kellett leadni miből emelt szinteznek.)

      Kedvelés

  12. Nagyon a szívemig hatolt a poszt, én rizsázós diák voltam – sajnos a tanáraimnak mindig elég volt a szöveg, szóban is és írásban is, és bár mindig dicséretes ötös voltam magyarból, soha egy kukkot se tanultam. Most szégyellem magam. 😦 Pedig olvasni nagyon szerettem és most is nagyon szeretek, ha kamaszként megkérdezték, mit csinálok a legszívesebben, akkor az olvasás volt az első – és most is előkelő helyen áll. Emlékszem, alig vártam, hogy megtanuljak végre olvasni, és az első könyv, amit olvastam a Gőgös Gúnár Gedeon és a Mosó Masa mosodája után, a Csillagok háborúja volt, régi vágyaimnak tárgya. Aztán az évek során rengeteg mindent olvastam össze, a Jókai összest (volt otthon vagy két folyóméternyi), Mikszáthot, Móriczot (az Árvácska volt a kedvencem tőle), Shakespeare-t, és velük keverve kilószám a bugyuta Harlequin regényeket, amiket anyám gyűjtött és csereberélt a kolléganőivel, sci-fit, fantasyt, Vernét, Karl Mayt, vadásztörténeteket Széchenyi Zsigmondtól és Kittenberger Kálmántól, George Sand-t, Dickenst, az osztálytársaim által baszós-kardozósnak nevezett szerelmes regényeket, és mindent, ami vámpíros és hozzá tudtam férni – szóval kritika és válogatás nélkül bármit, ami talán nem volt jó, de én betűfüggő voltam és a kutyát se érdekelte mit olvasok, csak gyakran rámszóltak, hogy ne tegyem, mert meg fogok vakulni. A kötelező olvasmányokat nagyon szerettem, köztük a Kincskereső kisködmönt is, és a Kőszívű után kaptam rá Jókaira, egyedül a Légy jó mindhalálig-ot utáltam, meg a Márió és a varázslót, amit nekünk nyolcadikban kellett olvasnunk, azóta se jöttem rá, miért.

    A magyartanáraim nem voltak túl jók, az általános iskolás vaskalapos volt, de legalább a nyelvtant jól elmagyarázta, irodalomból meg elég volt, ha az ember felmondta a könyvet és az órai jegyzetet – én mondhattam mást is, mindig ötöst kaptam. Gimiben hasonló volt a helyzet, a tanárunk elég régimódi volt, és szerintem sok művet maga sem értett, én meg jó fogalmazásokat írtam, amiket felolvastak a tanáriban, így a jegyem, meg a rendszeres dicséret a biziben félévkor és év végén adott volt, de sajnos a tudásom felületes maradt. Igazából szerintem az volt a helyzet, hogy nagyon kevesen voltak az osztályban, akiket érdekelt az irodalom, és a legtöbb tanár örült, hogy van valaki, aki elolvassa a kötelezőket sőt még élvezi is, és vannak gondolatai az olvasottakról – így ezt díjazták. Szomorú, hogy ez részben még az egyetemen is elég volt: amikor irodalom szigorlaton kiderült, hogy én TÉNYLEG szeretem a középkori eposzokat és a Nibelungenliedet, pláne, hogy olvastam is őket, nem csak a kijegyzetelt Best of verziót, onnantól a vizsga sztorizgatásból és véleménycseréből állt, és a tanár is élvezte. És nem ez volt az egyetlen ilyen vizsgám…

    Lehet, hogy sok tanár kiég abban, hogy szembesül a diákok érdektelenségével, és ezért elég neki a rizsa, nem tudom, az mindenesetre biztos, hogy nem ezeket a műveket kellene tanítani – hiszen mit mond egy mai tizenévesnek a Kőszívű ember fiai? A zöm meg sem érti. Persze nem azt mondom, hogy ezentúl olvassák az Alkonyatot – bár ki lehetne azt is úgy vesézni, hogy jó legyen – de valóban kéne a vérfrissítés.

    Kedvelés

    • De jó, ahogy ezt leírod, nagyon tanulságos! Azt hiszem, sok jókislány és merev, botszerű férfiú megy gimnáziumi tanárnak, és nem lejjebb adják, hanem fogalmuk sincs, mi lehet még a szorgos filológián túl. Találó volt ez, hogy félnek az irodalomtól, a tágasságtól.

      Engem is mindig szerettek a magyartanáraim, a renitens helyesírásiverseny-győzelmeimet, OKTV-imet (11., 2., nyelvtan mindkettő), a könnyű tollú fogalmazásaimat, még a drága Szabolcsi tanár úrral is hogy szerettünk kettesben elemezgetni, jaj, sírok. Hozzá dolgoztam szak, ő volt a fél évszázadig első számú József Attila-kutató, Mesterkedők: költői játékok, játékos költők a magyar irodalomban. Ezzel nem vett fel aztán phD-re Kenyeres tanár úr.

      Az eszme- és stílustörténetet, stilisztikát, a nagyívű horizontot, irodalomelméletet mennyire nem szerettem egyetemistaként sem! Ellenben a reálos rendszereket a tárgyamon belül micsoda szenvedéllyel! A szófajtant, mondattant, verstant, statisztikákat, Weöres hexameterei, favágós Mondatelemzési gyakorlatok Kardos B. Judittal hajnali nyolctól minden csütörtökön.

      És ami külön irritál, hogy mindig azok a diákok mondták, hogy lila belemagyarázás, akik ezekben a logikus részekben sem jeleskedtek.

      Kedvelés

      • Nekem sajnos az egyetemen már nem voltak ilyen felemelő élményeim, kivéve az említett szigorlatot, meg pár vizsgát, és elmondhatom, hogy nagyon kevés, igazán jó tanárom volt német szakon. Nekem a nagy élmény a gimis töri volt, a kiváló, okos és mindennek a miértjét kereső tanárnőmmel, nekem is sírhatnékom van, ha visszaemlékszem azokra az órákra, rengeteget adtak. Az irodalomelmélet… Jajj, hogy mennyire nem szerettem, és sajnos nálunk a német irodalom tanszék is tele volt vele, szerintem maguk a tanárok se feltételeztük, hogy értjük, miről van szó, de lassanként kifejlődött bennünk egy beépített bullshitgenerátor, és fejből tudtunk már ilyen szövegeket fogalmazni. Egyébként sajnálom, hogy nem te voltál a magyartanárom, biztosan több ragadt volna rám, mint így… Sosem felejtem el, hogyan minősítette a mi tanárnőnk Sapphó verseit.

        Kedvelés

      • Elmondta, hogy hát igen, ez szerelmes vers, de – kenetteljes hangon – ő sajnálja a költőnőt, és minden leszbikust, mert szegények nem tudhatják, milyen egy nőnek férfit szeretni. 14 éves voltam, és nem sokat tudtam se a hetero- se a homoszexualitásról, de azért éreztem, hogy ez nagyon nincs rendben…

        Kedvelés

    • Uhh, most csupa libabőr lett a hátam, hát hogyne! Nem hiszem hogy bárki fiatal lány megúszta azt a sorozatot anélkül, hogy belezúgjon, és azt hiszem, tőle ered a fekete köpönyeg-fétisem… El kéne olvasnom még egyszer a Rudolstadt grófnét!

      Kedvelés

  13. Jaj, kiugrott magyartanár vagyok, úgy éreztem, hogy pont ezzel a lilaköd-véleménnyel szemben nem tudnék menni, inkább feladtam már az elején.
    De – ahogy ti is sokan – a betűk szerelmese voltam és maradok már mindörökké, a szó éhe hajt 😉 Sajnálom, hogy a műelemzésekbe, – értelmezésekbe nem tudok majd belemerülni veletek real time, egyszerűen nincs időm (most is dolgozom, de psszt….), elalszom este a gyerekkel, Excel táblázatokat vések hajnalban, de még a vécén is olvasok. Kommentálok is persze, ha odáig jutok majd, de mire odáig jutok, elmondtok már mindent helyettem – mindenkinek.

    Kedvelés

  14. Irodalomtanitas:
    Nekem kozepiskolaskent tapasztalat volt, hogy a legtob fiunak (fiu osztaly volt fokent 7 lannyal) az volt otthon “megtanitva”, hogy az irodalom hulyeseg, semmire sem jo, nem lehet belole megelni, hozz egy harmast, kettest, a tobbi menjen, mint matek, tori, nyelvek, mert manapsag ezzel lehet ervenyesulni. Akik esetleg nem igy gondolkoztak, ok meg nem kedveltek az irodalmat elegge ahhoz, hogy melyen beleassak magukat. Elolvastak a roviditett verziot, tudtak a kerdesekre a valaszt, a tankonyvben leirt elemzest, kaptak otost es le volt tudva.
    A par lanybol csak ketten szerettuk az irodalmat.
    Nekunk sajnos nem volt lehetosegunk meg akkor emelt szinten, vagy fakton tanulni magyart, kevesen is voltunk hozza, es a tanar is egy fantaziatlan kiegett no volt, nem erdeklodott peldaul palyazatok utan, nem kuldott minket versenyekre, pedig mi ketten nagyon lelkesek es szerintem okosak is voltunk. Otleteltunk, hogy lehetne erdekesebbe tenni az orakat, magam kerestem palyazatokat, amikre bekultem a verseim, novellaim, persze mindenfele segitseg nelkul. (a tanar egyszer elkert parat, de visszadta egy uhummel es koszonommel, majd ajandekozaskor, mert engem huzott, egy undorito romantikus regenyt vett le a polcarol nekem, akirol tudta, hogy tudna motivalni) Mentem az igazgatohoz harmadikban suliujsag terveivel, azt mondtak nyaron dolgozzam ki, szeptemberben megcsinaljuk, nem csinaltak, vegul a masodik felevben talaltak valami szponzort es csinaltak egyet. Akkor mar erettsegire keszultem, nem folytam be a munkalatokba, meg negy ev alatt kellokeppen el is ment a kedvem az egesztol, pedig meg magyar szakon is gondolkoztam, megvolt az otos mindig, de ereztem a hianyossagot, a sok kerdest, ami bennem volt, meg ugy is, hogy a regenyekert igazabol en sem rajongtam soha.
    A hugom is kezdo (meg!???) nagyon lelkes, tehetseges magyar gyakorlotanar, vele szoktam beszelgetni errol sokat, hogy lehet, hogy vegul a legtobben kiegnek, mar par ev utan is, kinek a hibaja ez, csak az ove, mint embere, vagy a diakoke, az eveken at tarto erdektelensege.
    Kinek van kedve 30 even keresztul ugyanazt a tankonyvekbe szarazan, nyersen bevesett par mondatot a diakok fejebe eroszakkal tuszkolni?
    Jah, hugom tanit, szuper oraterv, egyeni, kreativ gondolkodast serkento gondolatok, kiegett tanar meg beszol, hogy azt ne, nem oda valo, nem igy, a gyerekek nem ertik meg ugysem, pedig megis erre mozdult az osztaly.
    Hat ha csak igy lehet? Akkor miert ne? Hol a fantaziat, ha nem az irodalomban?

    Kedvelés

    • A fiúk kapcsán itt az jutott eszembe, hogy jópárat ismerek, aki lelkesen olvassa/olvasta pl. Asimov, Lem,st bkönyveit egyéb klasszikus science fiction-t, a magyartanáraik meg simán leírják őket. Egyszer leesett az állam, amikor egy focista tök véletlen beszélgetés során kivesézte nekem pl. Az arany virágcserepet.

      Kedvelés

  15. Én 6 éves korom óta nagyon szeretek olvasni, bármikor, (szinte) bármit. Igaz, ezt nem az iskolai oktatásnak köszönhetem: átlagos, olykor kifejezetten rossz tanáraim voltak. nem nevezném őket túlzottan inspirálónak, többször még a tudásom is megkérdőjelezték ahelyett, hogy megdicsértek volna (“Megtanultam a János Vitéz első fejezetét!” “Á, az nagyon hosszú lenne neked, nem az első versszakot tanultad meg véletlenül?”).

    Mindezek ellenére valami perverz ötlet folytán én is magyartanár lettem, jobban mondva ilyen végzettségem (is) van. Soha nem tanítottam magyart, de a főiskolán rengeteg ötletem volt, hogyan csinálnám. Egyben biztos voltam: nem úgy, ahogy az én tanáraim tették. A kronologikus sorrend erőltetése szerintem is hülyeség, az olvasással, irodalommal éppen csak ismerkedő ötödikes gyerekeknek nem kellene több száz éves szövegeket adni. Ezenkívül: több kortárs, kevesebb életrajz, a klasszikusnak kinevezett művek felülvizsgálata (tényleg csak azt tanítsuk, ami értékes, ne azt, ami felkapott), a női írók (újra)felfedezése (megdöbbentően kevés női író van a kötelezők között), szabadon választható művek, viták…stb. Ja, és soha nem íratnék olvasónaplót! Borzasztóan elveszi az ember kedvét nemhogy az olvasástól, de az élettől is 🙂

    A kötelezőkről: Én nem csodálom, hogy nem túlzottan érdeklik a gyerekeket ezek a könyvek. A Szent Péter esernyőjét vagy A kőszívű ember fiait például szerintem nem szabadna általános iskolás diákok kezébe adni. Sikerült miattuk egy életre megutálnom Jókait és Mikszáthot. Helyette lehetne Harry Potter, Varró Dániel, Nagy Bandó András (nagyon jó versei vannak)…stb.

    Kedvelés

  16. Tetszett ez a bejegyzés. Mindazonáltal, amit én nagyon hiányolok az irodalomoktatásból az az, hogy a tanóra megmutassa, hogy hol vonatkoznak ezek a művek ránk, a hétköznapjainkra: hogy az irodalom mennyire az emberről szól!

    Ha a diák úgy megy be iskolába, hogy épp válnak a szülei, a számítógépes játékokba menekül levezetni a feszültséget, a felnőttektől pedig megkapja, hogy “szegény túlstimulált gyerek sose fog érteni azokhoz a nagy és csodálatos dolgokhoz, amik nekünk tök alapvetőek” – akkor persze, hogy a lehető legrövidebb úton le akarja tudni majd az egészet. Nem kell neki még több feszültség az életében.

    De ha találkozik egy verssel, ami megszólítja a benne lakó félelmet, vagy még jobb: a diák jó oldalait, akkor szerintem felkapja a fejét és őszintén el tud merülni a műben.

    Aztán, ha megszerette az olvasást, akkor az alapműveltséget úgy is megszerzi magától. Arra a tabletre két-háromszáz forintért lehet klasszikusokat vásárolni, és a tömegközlekedésen meg matekórán rengeteg ideje van olvasni.

    Kedvelés

  17. Az irodalom (és “hasonló” társai) lenézéséről már sokat gondolkodtam én is. (Persze én is bölcsészkaron végeztem – és első generációs értelmiségként ennél jobbat nem is tehettem volna magammal :).
    A következőkre jutottam (és egészítsetek ki, ha még van ötlet), az okokat illetően:
    – biztos fontos az elmúlt rendszer, ahol nem szerették, ha valaki gondolkodik (ezért nem engedtek mindenkit a bölcsészkarra, azokat, akik műveltebb környezetből jöttek, semmiképp – ld. Esterházy meg a matematika). Nota bene a mi generációnk irodalomtanárai már ebben a rendszerben képeződtek, és ez bizony meg is látszott a tanításon (elmagyarázott értelmezések, a kronológiába vagy életrajzi adatokba kapaszkodás, mindaz, amiről már fent írtatok, stb).
    – a műveltség, a gondolkodás, a vitakultúra általános lenézése – ez sajnos nagyon magyar jelenség, elég hozzá a netet böngészni. Az emberek nem tudnak értőn hallgatni, nem akarják megérteni, mit mond a másik, és erőből akarják a saját nézeteiket / véleményüket érvényre juttatni. Annak van igaza, aki hangosabbam ordít.
    – az a félreértés, ami a köztudatban az irodalomról/bölcsészetről él: eszerint az irodalom, a bölcsészkar abból állna, hogy szépen olvasgat az ember és elmegy a vizsgákra mesélgetni. Valószínűleg ez is egy bizonyos általános műveletlenség, hogy nem tudják, nem értik, mi minden egyéb van ezeken a tudományterületeken (rendszerben gondolkodás, kritikai gondolkodás – méghozzá sokféle kritikai szempontrendszerben gondolkodás stb stb).
    – jelen pillanatban nem hasznos, ha sok ember értelmesen képes érdeket érvényesíteni (egyáltalán megnevezni, megformálni érdekeket). Ez igaz szélesebb körben a fogyasztói társadalomra: hát miért lenne az jó a mindenféle szükségetelen bizbaszt gyártónak, hogy valaki elovassa az összetevőket, utánanéz, esetleg rájön, mi mindent nem kellene megvennie, és egyáltalán, mi mindent nem kellene elfogyasztania. Na ez nem kell az eladói oldalnak. És a kis magyar valóságban is: hát nehogy már gondolkozni kezdjenek az emberek, méghozzá tömegesen.
    Nincsen divatban a műveltség, az értelem. Ez egyébként nem olyan furcsa, ha végignézünk a történelmen, nem nagyon voltak olyan korok, ahol divatban volt. A középkorban kevesen jutottak hozzá az információhoz (írástudatlanság), utána (a nyomtatás feltalálása, elterjedése és az iskolázás elterjesztése idejében ugyan olvasni már tudtak, de nem sokaknak volt lehetősége, hogy használja is ezt a tudást (szegénység, paraszti társadalmak). Manapság már jelenidőben tudjuk követni az információkat, mindenhez hozzá tudunk jutni, de nagyon kevés ember van, aki tudja, mit kellene keresni, és hogyan kellene a rendelkezésre álló információhordozókból kinyerni az információt, azt rendszerbe szedni, értelmezni és annak alapján kitalálni, hogyan tovább. Mivel a gondolkodást lenézik, ez valószínűleg a jüvőben sem lesz jobb.
    Vagy?

    Kedvelés

    • Jó, hogy így összeszedted, szerintem sok fontos dologra világítsz rá. Szövegértés, kritikai gondolkodás (egyáltalán: gondolkodás), vitakultúra, együttműködés, az összefüggések meglátása. Ezek kulcsszavak az oktatásban. papíron szépen le is vannak írva, de a valóságban jó, ha töredékük megvalósul. És ne legyen igazam, de elnézve a mostani oktatáspolitikát, ez csak rosszabb lesz.

      Kedvelés

    • Tetszik, amit írsz. Eszembe jutott erről, mennyire utáltam mindig azokat a nagyon gőgös, lenéző véleményeket, miszerint a bölcsészek tarisznyás, mihaszna népek, akik hülyék ahhoz, hogy valami értelmeset tanuljanak, ezért választották azt, amit. (Én is zenész, bár szociális munkás, amikor végeztem, bölcsész karhoz tartoztunk éppen.)
      Megvan, amikor tücsök szakról beszélnek akár rektori, dékáni szinten?
      Ki dönti el, melyik hivatás mennyire fontos, mennyit ér?
      Miért értékesebb egy közgazdász diplomája, mint a magyar tanáré? (Mer többet keres, azé’)
      Lehet abban valami, hogy nem cél, hogy valaki le tudjon írni egy épkézláb mondatot, vagy megtanuljon gondolkodni. De baszki még egy színvonalasabb amerikai film megértéséhez is szükség van olyan fogalmak ismeretére, mint szimbólumok, metaforák stb.

      Kedvelés

      • Neked… de szerintem sokan azt sem ertik, vagy csak az akcio reszet 🙂 a tobbi nem erdekes… 🙂

        Kedvelés

      • Hé-hé ne bántsátok a közgazdászokat. Épkézláb mondat meglesz, logikai gondolkodás (elvileg) adott. Nem vagyunk külön kaszt. 🙂 Ribizli pl építész (matek-fizika).
        Szakmától független, hogy milyen filmeket nézünk, mit olvasunk, milyen blogokat szeretünk. Találhatunk alkalmatlan magyar tanárt is, bölcsész szakot végzett értetlent is.

        Kedvelés

      • Jajj, nem bántani akartam a többi szakmát, dehogy. Csak az ellen lépnék fel, hogy a bölcsészetet ilyen nagyon lenézik, megvetik. Gondolom, nem Te 🙂
        A párom is építész, és évekig századelős építészetfilizófiát is tanított itt az egyezetemen :)) csak óraadóként, persze 🙂

        Kedvelés

      • Én is látom a lenézést, nem is értem miért van ez.
        Talán mert nagyon könnyű lett ilyen-olyan szakokat elvégezni a főiskolákon?
        De ez a közgazdasági szakokra is igaz.

        Kedvelés

      • Igen peldaul, es meg, azert is lehet ez, mert a bolcseszkaron nagyon nincs “latszatja” a tudasnak, hiszen foleg elmeleti a dolog. Az emberek tobbsege raadasul tenyleg csak azert tanul bolcseszkaron, mert nem vettek fel mashova. Nagyon alacsonyak a ponthatarok, mivel nem egy keresett szakma. Emiatt a diakok teljesitmenye sem motivalt, legyen meg es kesz, csak jo lesz majd valamire.
        A legtobb szulo kiakad, ha meghallja, hogy a gyerek bolcsesz akar lenni.
        Az emberek tobbsege csak szorakozasra, kikapcsolodasra, hasznalja az irodalmat, muveszetet, ezert keveseknek van megfelelo hattertudasuk. A szinhaz is a tehetosebbek kivaltsaga. A 4D-s mozik mellett raadasul elveszik a varazsa.
        Raadasul hatalmas problema, hogy nem “divat” magyarnak lenni sem, tehat magyart tanulni sem.

        Kedvelés

      • Hihetetlen tolongás van a színházi és művészeti szakokon. Mára tényleg nem ügy bejutni magyar szakra, amikor én kezdtem a ELTE-n, 114 pont volt a 120-ból a határ, de sem most, sem akkor nem voltak sokan, akik komolyan gondolták. Viszont akik nem gondolták komolyan, azok is sokat profitálnak a bármilyen diplomájukból. Sokat lehet hallani erről hogy diplomás túlképzés, semmire se jó végzettségek, de hasonlítsuk össze a diplomások helyzetét az érettségizettekével, akár foglalkoztatottság, jövedelem, egészségi állapot, átlagos élettartam szempontjából, meg fogunk lepődni: a felsőoktatás Magyarországon viszonylag kevés befektetéssel döbbenetes társadalmi és egyéni hasznot termel (s ha nem hisszük, gondoljunk bele, szeretnénk-e diplomát a gyerekeinknek, előtte pedig olvassunk Berlinger Edinát a Magyar Narancsban: http://magyarnarancs.hu/szerzo/berlinger-edina//7685, innen az oktatástémákat).

        Kedvelés

      • na, ezt gyorsan hagyjuk abba. értelmes nők vagyunk. nekem volt esztergályos szeretőm, aki filozófiát olvasott, és olyan szeretettel készített a párhuzam-vonalzómhoz rézcsigát, hogy miután már rég nem használtam sem vitt rá a szivem kidobni.
        és volt háromdiplomás, magas vezető beosztású ismerősöm, aki életében nem volt színházban, kizárólag szakirodalmat és színes borítójú magazinokat olvasott.

        Kedvelés

      • Jaj, én sem bántani akartam a közgazdászokat, vagy akármilyen más hivatás képviselőit, csak arra céloztam, hogy társadalmi megítélése a különböző foglalkozásoknak tök igazságtalan. Szuper pontokkal, matematika érettségi ötössel mentem szociális munkásnak, mert az érdekelt, illetve rohadtul nem akartam jogász, vagy közgazdász lenni, mert a gimnáziumi osztály 80 %-a jogra, vagy közgázra jelentkezett.

        Kedvelés

      • Ööö, azért ezzel picit vitatkoznék. Nekem nem voltak hű-de-jók a magyartanáraim, sőt…, de azt értékeltem bennük, hogy legalább az olvasástól nem vették el a kedvem. A gyerekeimet pedig én neveltem olvasóvá, nem a (később jött) pedagógusok.

        Kedvelés

      • Sajnos ennek a mentalitásnak lettem az áldozata pályaválasztáskor. Amióta az eszemet tudom bölcsésznek készültem, gimnáziumban remek magyartanárom volt (kevés középiskolai tanár tudja megszerettetni a kortárs lírát egy zömében reál érdeklődésű osztállyal), aki nagyon támogatta volna ezt a törekvésem.

        Aztán apám közbeszólt, hogy nem egyezik bele, nem írja alá a jelentkezési lapomat (nem voltam még 18), mert az ő kenyerén ne nevelődjön még egy egy élhetetlen bölcsész elég egy családba. Tanár édesanyám meg behódolt neki. Ezen úgy elromlott a viszonyunk, hogy csak az számított az egyetemválasztásnál, hogy a lehető leggyorsabban szerezzek biztos kenyeret nyújtó diplomát. 22 évesen már diplomás, de annál boldogtalanabb csinovnyikként tartottam el magam.

        A mai napig összeugrik a gyomrom, hogy ha eszembe jut, hogy mit vesztettem a saját gyávaságom miatt, és irigykedem a húgomra, aki már gond nélkül lehet bölcsész. A munkám nem szeretem, nem köt le, annál több sötét parasztot, mint ami a mai magyar közigazgatásban fellelni, sehol sem lehet találni, ennek megfelelően kevés ennél megvetettebb terület van szerintem.

        Én csak sóvárogva figyelek, amikor itt beszélgettek az egyetemi élményekről, munkátokról, és reménykedem, hogy egyszer majd úgy állnak a csillagok, hogy én is válthatok,

        Kedvelés

    • En vigyorgok (kínvigyor?) mindig azon az ismerősömön, aki mindenhol nagyban hangoztatja (előttem is persze), hogy ő sosem engedné a gyerekét a bölcsészkarra, mert ott a sok semmirekellő haszontalanul múlatja az idejét és hasztalan diplomákat szerez. Ő valami vidéki főiskolán levelezőn végzett közgázt, és mindig multiknál dolgozik (gyors rotációban, bár most a válság miatt kicsit kitart), amit nagyon utál. Saját bevallása szerint azért csinálja csak, mert megfizetik, de egyébként televan hülye és kulturálatlan emberekkel (idézem, nem én mondom!). Egyébként meg favágás az egész, és excel file-ok tologatása, meg erről nagy prezentációk bemutatása (idézet még mindig).
      Ehhez képest én a bölcsész diplomámmal egy másik országban végzek (nem mindig ideális körülmények között, és sokszor személyes konfliktusokkal is terhelt), de értelmes munkát. Olyat, amiben új dolgokat tanulok, állandóan, és még a kapcsolódó adminisztrációval együtt is jobban élvezem, mint ha multinál vágnám a fát.
      Ez persze személyes döntés kérdése, nem gyűjtök wellnesshetvégére, és thai vakációra sem, de elfogadom, ha valaki azt akarja a saját életében. Viszont érdekes emberekkel találkozom, sokszor váratlanul. Sok sok új dolgot látok és tanulok, nap mint nap (információkat gyűjtök meg ismeretségeket 🙂 Néha lehet forintosítani még ezt is (kapcsolatrendszert pl.), de nem feltétlen ez a fő cél.
      És ha ezt megnézzük kicsit jobban társadalmi szinten (és amit nem szoktak a reformáló kormányok hangoztatni): Mo-n a bölcsészkaron végzett emberek elhelyezkedési rátája sokkal jobb, mint sok más diplomás szakemberé. Ennek valószínűleg az az oka, hogy tudnak tanulni, értik, amikor új helyzetekbe kerülnek. Feltalálják magukat, és egyedül is meg tudnak írni egy levelet – ez utóbbi nem vicc, vannak bankok, amelyek azért keresnek bölcsészeket, mert a szakemberek nem tudnak rendesen írásban kommunikálni.
      (Otthon egyébként alapvetően nagyon nagy a diplomások előnye a munkerőpiacon, sokkal nagyobb, mint más országokban.)

      Kedvelés

      • Nagyon tetszik, amit írsz, itt is meg fentebb is. Én is bölcsész vagyok, és bár nem vet fel a pénz, mégsem irigylem a multinál gályázó és folyton panaszkodó ismerőseimet. Bár a munkámat nem fizetik meg úgy ahogy az övékét, én szeretem, amit csinálok: mind a tanítást, mind a fordítást, az alkalmi tolmácsolásokat, és a cikkírást. Nem ebből fogok meggazdagodni, de én is azt érzem, hogy napról-napra új dolgokat tanulok, és sok új érdekes embert ismertem már meg a tevékenységeimnek köszönhetően. Lehet, hogy sokan haszontalannak tartják, amit a bölcsészkaron oktatnak, de a szemlélet, és a hozzáállás, a tanulási rutin, az adatok összegyűjtésének, rendszerezésének és prezentálásának képessége írásban vagy szóban, amit ott magára szed az ember nagyon hasznos – hogy mennyire arra még én is csak most kezdek rájönni.

        Kedvelés

      • a tarisznyás bölcsészlányokat sem a tudásuk (vagy annak felületessége miatt) nézik le, hanem a slamposság miatt, a tettetett aszexualitás miatt. volt erről egy aranyos cikk az erdélyi sajtóban, de nem találom. vagy csak egyszerűen lázadás (én nagyon korán éltem meg ezt a korszakot, 13-14 éves lehettem, viszont a tarisznyát nagyon hamar felváltotta az ésszerű, kényelmes, de lehetőleg csinos/előnyös ruhatár). ez csak egy kategória. a bölcsészlányok között igencsak sok az eredeti stílussal rendelkező nőcike. több ilyet sorolhatnék, mint tarisznyásat.

        Kedvelés

      • de miert nem lett külön kategória a “tarisznyás közgászhallgató” vagy a “tarisznyás joghallgató”? Én érzékelem a masszív lenézést. Még úgy is, hogy sok évvel az egyetem után, és saját munkatapasztalattal már nem nagyon számít, mit végeztél. Mégis, ha felmerül, hogy eredetileg mit tanultam, sokszor kapom azt, hogy “ja… bölcsészkar”.

        Kedvelés

      • A bölcsészlány ilyen elborult, élhetetlen, fellegekben járó, nem racionális, a ruhája is, szakmája is hiábavaló és szánalmas, nem lesz belőle semmi, ezt a ruhatára is tükrözi.

        Kedvelés

      • kolozsváron a jogász és közgáz-hallgató lányok között nem akad ilyen (vagy csak elvétve). talán még a képzőművészek és építészek között, de azok sem aszexualitásra törekszenek, csak simán lazák vagy kerülik a kaptafát.
        jóval később, a mesterin fedeztem fel, hogy a francia lányok között nagyon sok az ilyen – ők inkább az igénytelenség miatt. élnek a mának, felveszik, amit előző nap a szék karfájára dobtak, ja, borfoltos a pulcsi?, kifordítják, mert úgy is menő.
        sokrétű ez a dolog. nálunk még legalább két oka van/volt: a) sok a székelyföldi lány (akik magyar vagy néprajz főszakos bölcsészek lesznek, mert román tannyelvű egyetemre nincs esélyük bejutni), akik egy sokkal zártabb, szabályokkal telibb világból dobbantanak, és jobb híján így lázadnak (a szemfülesek nagyon hamar kinövik), b) komcsi időben (mert azóta e bélyeg) cudarul nehéz volt eredeti módon öltözni, s a bölcsészlányok elég kreatívak voltak, hogy egy színes sálból is szoknyát/ruhát varázsoljanak magukra (ebben tényleg csak a képzőművészek és építészek tettek túl rajtuk). sokat jártak színházba, ami inspiráló volt számukra.
        de ez már régen volt. épp az este könyveltem el, hogy a mai gimnazista lányok közül sokan mennyire kifinomult ízléssel öltözködnek (persze a választék is más), s az anyukák is bátrabban sugallnak.

        Kedvelés

      • még annyit, hogy a közgázosok és jogászok szinte “egyenruhába” öltöznek (üzletasszony kiskosztüm, csinos, testre szabott darabok), erős a kaszttudat, öntudatos(abb)an készülnek a munkára és az ehhez szükséges megfelelő megjelenésre (a jogász képvisel, tárgyal, a közgázos üzletel, menedzsel stb.) persze kivételek mindenütt vannak. sztereotípiákról beszélek, amit a dobozos gondolkodás gerjeszt.

        Kedvelés

  18. az en nagy hianyossagom a versek. . Olvasni olvasok miota az eszemet tudom, volt mindenfele korszakom, de a verseket valahogy nem birom megszeretni. Nem is ertem honnan johet ez nalam, talan valami gyerekkori trauma? vagy egyszeruen csak nem az en vilagom? nekem soha nem volt jo magyar tanarom. Varro danielt olvastam, de mondjuk egy jozsef attila, vagy barmelyik klasszikus nem tud hozzam ferkozni. En is az vagyok aki elment gyerekkent egy jo kis nyari taborba es ult a szobaban az agyon egy konyvvel a kezeben. Most epp atvette a konyv helyet az internet, de csak azert mert nincs egy normalis konyvem letoltve, vackot meg mar olvastam sokat. A nem vackok sajnos penzbe kerulnek meg ekonyv formaban is es atlag 2 naponta olvasok el egy konyvet, ami egyenlo lenne az anyagi csoddel.

    Kedvelés

    • Azért is olvasok szívesen angolul meg németül, mert úgy legalább egy kicsit tovább tart egy könyv.
      A versek: egyik 8-9 éves kori felfedezésem volt az Angol költők antológiája, pici, gyerekkézbe való könyv, guszta bibliapapíron, annak a felét szerintem a mai napig tudom kívülről. A mai fejemmel már tudom, hogy ez a fajta költészet inkább a fejre hat, mint a szívre, én meg nyilván pont rubikonos gyerek voltam, éppen erre volt szükségem, hogy megéljem: a világ logikus, rend van benne. De így hamarabb megtalált utána a “szívköltészet” is.

      Kedvelés

      • a gyerekeimnek en is vettem verses konyveket magyarul is meg angolul is, elvezik a rimeket, nem akarom hogy ne szeressek a verseket mert en nem szeretem. utana nezek ennek is amit irtal.
        sajnos vagy nem sajnos de en angolul is olyan sebesseggel olvasok mint magyarul, csak angolul egyenlore elszorakoztat a nyelv szepsege, nehezsege is, ugyhogy angolul tudok szinvonaltalan konyveket olvasni, mert akkor a nyelvezete mozgatja az agyamat a tortenet helyett.

        Kedvelés

    • Nekem is ez a problémám a gyorsan olvasással. Ha anyukámhoz megyek vonattal (kb 8 óra) két könyvet kell vinnem, egy nem tart ki. Kénytelen minden sz.rt elolvasni, ezért olvastam el pl. a szürke árnyalatokat, vámpíros-démonos vackokat is. 😦

      Kedvelés

  19. Nagyon egyetértek! Azért maradt az irodalom a szivem csücske – és fulladok ha nincs legalább heti két könyvem – mert ilyen szenvedélyes tanáraim voltak. A csúcs persze a gimi volt, ahol tizenhárom évesen ( hatosztályos ) az irodalomóra a beavatás-témakörrel indult. Akkor is élveztük, de így utólag tudatosan átgondolva még jobban üt, és ha legközelebb viszem a gyereket a nagymamához, megyek a padlásra a könyvekért és jegyzetekért!

    Kedvelés

  20. Az irodalomtanítás döbbenetes iránytévesztésének szép példája a Bováryné, amit én 15 évesen a kötelező olvasmányok legaljának tartottam, most pedig falom, iszonyú jól szórakozom rajta, nagyon tetszik a nyelvezete ((A.Z. -féle fordítást olvasom, hátrányban leszek? )), és teljesen leborulok Flaubert előtt, hogy ő, ezt abban az időben, a világtól elzárkózó férfiként hogy látta ennyire pontosan. Na de ez nem az egykori magyartanárom érdeme.
    Gimiben a Zabhegyező, Dühöngő ifjúság, Száll a kakukk, Tombol a hold – ezeket szerettem (persze nem tanári ajánlásra olvastam, hanem az otthoni könyvtárat dézsmáltam), ezek a témák foglalkoztatnak egy tinédzsert szerintem, és ez is irodalom, miért kell akkor a Bováryné, ami totál elveszi a gyerekek kedvét az olvasástól, jó eséllyel annyira, hogy harminc évesen sem fogják elővenni, amikor pedig már tudhatnak annyit az emberi kapcsolatokról, lehet bennük annyi humor avagy önirónia a nyárspolgári léttel szemben, hogy értékeljék. Ennek az egésznek az útravalóról kellene szólni.
    Most pedig szülőként rettegek attól, hogy ki fogja majd az uniformizált tanterv keretei között elmagyarázni a gyerekemnek, hogy miről szól valójában a Legyek ura? mert az világos, hogy nem arról, hogy kisdiákok hajótörést szenvednek, de ha még hat évig ilyen lesz a közbeszéd, akkor csoda, ha nem zúzzák be addigra az összes Legyek urát.

    Kedvelés

  21. Csak most olvasom -és a kommentözönt még nem – De: köszönöm, köszönöm, köszönöm, szívemből szólt és megsimogatta a szívemet, nekem méltó lezárása a napnak (avagy a nap kikukucskált a kocka alakú felhők mögül).

    Kedvelés

  22. Júj de jó cikk! Én annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy egy nagyon művelt, olvasott család kicsit sem művelt, rossz tanuló gyermeke voltam, bár mindig sokat bújtam a könyveket a magam örömére. Ma, közel a negyvenhez, fizikai kínt okoz a tudás hiánya, és ha netán összerakom két nagyjából egyszerre a kezembe került mű esetleges háttérösszefüggéseit, egyfelől szinte testi gyönyört érzek, másfelől annyira fáj, hogy már sosem lesz időm, erőm, frissességem bepótolni azt amit elmulasztottam.

    Kedvelés

    • Bocsánat, nem olvastam el a cikket, de szerintem a művek lebutítása kb. olyan, mintha a Versailles helyett egy barlangot tanítanának építész karon. (Nem tudom, mit tanítanak, csak példa.) Jókait nem a sztori miatt kell szeretni. És attól is kiakadok, mikor ifjúsági szerzővé fokozzák le, ahogy Fekete Istvánt is.

      Kedvelés

  23. Jaj, nem bírok magammal, tőlem is jön egy coming out (némi kép- és nyelvi zavarral). Eminens kis magyaros voltam, és főleg a gimi tett azzá, mert első órán megkérdezte a tanárom, hogy nekem a magyar-e a kedvenc tárgyam. Pedig nem az volt, hanem a matek, mert általánosban a magyartanár elvette a kedvem az egésztől, komplett mondatokat aláhúzott és átírt a fogalmazásaimban, és nem tudta, hogy én meg szabadidőmben hatodikosként Jókait meg Shakespeare-t olvasok. És soha nem zavart a latin, francia meg a német benne, mindig megértettem, vagy utánajártam. Megtudtam például, hogy mi az a comme il faut meg a sinequanon. 🙂 (Na jó, azért nem én voltam Szabó Magda.)
    Nálunk is az ment a suliban, hogy a többség nem olvasott. Meg is sértődtem, amikor négyes lett egy olvasmányellenőrzőm, mert nem tudtam, milyen színű ruhája volt Esmeraldának. Pedig olvastam a könyvet, de beugrott a Disney.
    Elvégeztem a magyar szakot, de rettegtem az ilyen tanulói kérdésektől, pláne attól, hogy “Miért kell ezt nekünk tudni?” Én ugyanezt a giliszta szaporodásáról szeretném megkérdezni a mai napig. Erre egyébként valami olyasmi választ kaptam, hogy az iskolában tanulni tanulunk, és kb. mindegy, hogy mivel. De ha mindegy, akkor miért ne lehetne értelme?
    A kötelező gyakorlaton kívül magyart egyáltalán nem tanítottam még, angolt meg csak felnőtteknek meg egy-egy gyereknek magánban. A gyakorlatom egy elitgimiben zajlott, és nagyon elámultam, hogy ezek a gyerekek tényleg szeretnek olvasni (nem mind), meg az egyik 8.-os kislány olyan önéletrajzot írt Fülig Jimmy nevében, hogy csak lestem. És igenis értőn olvastak.
    Volt az egyetemen egy nagyon jó módszertanos tanárunk, de én mégis betojtam tőle, hogy ez nekem nem menne, nem tudnám ezt előhozni a gyerekekből. Vagy hogy előbb kiégnék.
    Az irodalomról már megállapítottam, hogy nem lehet a végére érni. Ezen okból kifolyólag a professzoraimtól mindig is le leszek maradva. És szinte semmiből nem tudok idézni. Fejlesztenem kellene a memóriámat, bizonyára.
    Ja, és nekem sem tetszett a Kisködmön. Szenvedtem vele. Még a Dekameron volt olyan, amit anno, 14 évesen nagyon utáltam, hogy miért kell nekünk ez a sok szex. Meg a Godot-ra várva, jaj! Erre meg azt a választ kaptam, hogy azért az iskolában kell elolvasni ezeket, mert félő, hogy különben sosem olvasnánk el. Ezzel nem értek egyet. Aki nem akarja, akkor sem olvassa el, vagy lehet, hogy épp az erőltetéstől megy el a kedve. Az Arató-féle módszer viszont tetszene nekem, csak ahhoz is nagyon rá kell látni az irodalomra, ami egy gyereknél kérdéses.
    A most 11 éves húgommal mi úgy szerettettük meg az olvasást, hogy megkapta a Harry Potter első részét. Egy éven belül mindet elolvasta. Sok iskola feladja 5.-ben, mások meg ellene vannak, de működik. Persze annak nem örülök, hogy a felnőtt részeket is elolvasta, meg terelgetni is kell, ha már rákapott az olvasásra, de én bízom benne, hogy kialakul.
    Jaj, még egy utóirat: engem sem vettek föl PhD-ra. De (talán) nem is ezen múlik a boldogság.

    Kedvelés

  24. Visszajelzés: és akkor a homlokukra csaptak | csak az olvassa — én szóltam

  25. Visszajelzés: olvassuk újra 3.: tudom, tudom | csak az olvassa — én szóltam

  26. Visszajelzés: csirkemell-csont és önmegvalósítás | csak az olvassa — én szóltam

  27. Visszajelzés: olvassuk újra 5.: egy dög | csak az olvassa — én szóltam

  28. Visszajelzés: kötelező olvasmány | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.