Pedig azt hittétek. A Jó (akik ti vagytok) győz, női összefogás, csakis, tömeges lesz, valamint éljenek a sikerkönyvek! A Rossz, aki egyedül maradt, elbukik.
Jajj, de kínos.
Nem tudjátok elérni, hogy ne ez legyen az életem, ne így éljem meg, ahogy belőlem, az én tetteimből, lényemből, kvalitásaimból következik. Ti, akik bosszút akartok. Hogy én megkapjam.
Megkaptam, az enyém… mindig is az enyém volt. Örülök neki. Itt a blog. Hol lenne?
Ja, hát nekem már rég végem. Amit kívántok nekem, remegve, azt leírtátok már mint jelent, mint több évnyi múltat. De csak nem jön a The End a mozitokban. Valamiért tovább harcoltok e nem is létező nővel.
Csupa olyan ember, akik itt kezdtek eszmélni, olvasni. Rebbentek a szavaimtól eleinte. Pedig igazán soha nem érintette őket jó film, értelmes szerveződés, gondolat, semmi személyes, szép. Csak a cirkusz, hiszti, a puffogás. Ki hány kiló, ki néz ki jól, ki győz.
Ha nem követted többéves távon a blogtörténetet, akkor mondom: néhány, lazán összefüggő júzer szenvedélyesen taglal, kibeszél. Rágalmaz, szervezkedik, feljelent (btk). Ezt élvezik. Aki olvasta, nem hiszi el őket. Ez nem vélekedés, nem a gyanúm, hanem tény. Tartalom mindegy, helyszín mindegy, a konkrét résztvevők is, az okokról sem írok most. A jellege, a dinamikája a lényeg.
A net, amivé aljasít. Az unalom. Nyilvánosan megy, ide is átlinkelgetik, meg több száz álneves kommentben, e-mailben. Évek óta.
Biztos lehetek benne, hogy olvassák. Száz százalékos tesztet írnának, milyen volt a cipőm, mit álmodtam, kinek mit válaszoltam 2013-ban.
Azért haragszanak, mert látok és ki is mondom. Nem tartom tiszteletben a tabuikat. Mert szuverén blogom van, amit nem értenek. Rajongtak érte, de mindig is feszengtek, hogy ők nem elég okosak, ötletesek, bátrak. És mert a személyes történeteimben sem hagytam magam. Az igazságtalan, képmutató hadjáratokat a naiv énem ellen. Rokonok, intézmények, netes epigonok.
Ti tényleg elhittétek magatoknak, hogy én gonosz vagyok, mert annyira reflektálatlanok vagytok, annyira kitakarja a valóságot az önérdek, a sértődöttség, a kis mocskos húzásaitok, az elismeréséhség. Annyira nincs szemetek szellemre, jóra, eredetiségre.
És annyira nem akartok emlékezni, hogyan is jutottunk idáig.
Tényleg azt hiszitek, én figyellek titeket, én agyalok rajtatok.
Ez rituális bosszú, ami nektek, akik úgy féltek egyedül, egyenesen, kohézió is. Jó buli. Azt hiszitek, nyomtok, és akkor egy nap majd nem bírom tovább. Mert nem tudjátok, a szavam, a kiállásom honnan jön. Azt hiszitek, ellenetek feszül. Pedig sokkal előbb volt a blog lényege, és sokkal fontosabb nálatok.
Köröm alá megyek. Akkorákat ugranak tőle. Beakadtam.
Másoknak is. Emlegetnek. És szeretjük egymást.
De ti, akik szúrtok, pereskedtek, üzengettek sunyin, én csodálkoztam, hogy létezik ilyen agresszió és hamisság. Aztán bólintottam, és kérgem lett. És itt belül meg az van, aki vagyok, oldottan és védetten. Azt élem, és árad kifele, ez a természete.
Ha kinyitom az ajtót, ti meg sötétek vagytok, attól nem lesz itt kevesebb a fény. Persze be lehet jönni, összetörni a berendezést. De az életemben úgy összességében, ha leszámítjuk az ilyen erőszakot, az lesz, ami az én tetteimből, lényemből következik.
Az ember alkalmazkodik, megérti: hát akkor ez van. De ugyanúgy csak csinálja, ami fontos.
Karma, ahogy a facebook-ezós nők értik, nem létezik. Azok csak a vágyaitok, a rosszindulat. Ha mégis létezik, mondjuk, összefüggés, következmény: silányságból silány élet, alkoholizmusból leépülés, hazudozásból lebukás, tehetségteleneknek előbb verítékszag, majd elnémulás, érdekkapcsolatok elhalása, akkor mindez már régóta működik.
Félálmunk, konfliktusaink, nívónk, tékozlásunk, eróziónk, örömeink nem majd jönnek, már éljük. Nem lehet visszacsinálni, utólag lenullázni sem, ha szerettél engem. Ha bántottál. Ha erőset írtam, ha izmom nőtt. Ezt nem lehet elvenni. Képességünk a nagy élményekre, korlátaink, defektjeink, veszteségeink és tanulságaink mind folytonosak. Nincs olyan, hogy most még, de várjuk ki a végét. Nem jön az átszenvedett élet, lecsúszás, megalkuvás után váratlan fordulat. Megfelelős igazodásból, külsőséghajszolásból nem lesz autentikus teljesítmény, valódiság, hitel. Dologtalan szelfikirálynőből példakép.
A Mester kiírta a cégtáblájára, hogy “egy regény mindenkiben van”. Ad ő vécépapírt is. Pedig neki vannak igazi könyvei és értékrendje, tudja, hogy ez ciki, csak hát a kor szava. Az illúzió mint üzlet. Lekerül a háziasszonyok köténye, íródnak a krimik, a romantikus regények. Angéla kihirdeti a könyvét, előre a medve bőrére, ellenem, az én jelmondatomat kirakja hashtagnek. Úgy érti, hogy ő nyert. Zéró összegű játszma.
Felnőtt vagyok, nem hatodikos. De ez sértő: a lányom mindjárt hatodikos, és ő pont hogy az önvalóját éli. Semmi áskálódás, viszonyítgatás, majmolás. Ezt átélte, és elborzasztja.
Szappanopera-lelkű, karmát emlegető, szeretetéhes, kifogásgyáros, visszavágásra sóvárgó. Szekunder szégyeneim primerjei. Látom ezt a borzasztó kétségbeesést. Végre történt valami, kedvező fordulat, oázis! Lefotózza, kiposztolja, és akkor majd látják, hogy neki milyen jó, én is látom, főleg: nézem, ettől megborzong. TEHÁT én megpukkadok, mint egy dizni-mostoha. Mert ÉN AKAROM TÖNKRETENNI ŐT, csakis.
Felnőtt vagyok: a saját életemet élem, nem akarom a másét, nem is indít meg. Távolságtartóan nyugtázom, hogy mondjuk beszállt a “my life is my brand” vircsaftba. Sajnos, alkoholista, nem saját a foga, nem mutatja az arcát, közönyben kínlódik, bántják. Kell neki egy ellenség, akire rákenheti.
Felnőtt vagyok: felelősséget vállalok az életemért. Más is vállalhat a magáéért, sipákolás meg vetítés helyett.
Tudom, mit akarok, mi az ára, nem vagyok tehetetlen, nem vagyok áldozat. Tudom, mi érték nekem. Mi nem – attól pedig nem félek elhatárolódni. Nem akarok már főmre hamut hinteni, hogy szerencsém volt, hogy mindez különlegeshópelhelykedés, sznobizmus, ahh, nem ám műveltség, kockázatvállalás, meló, egyenesség, ízlés! Dehogyis érték mindez. Szegény hátrányos helyzetűek! Ne lehessek én se jó, a szabályaitok nyomjanak engem is. Feszítsetek keresztre!
Ők nem is érzik azt hátránynak, tévét, mémeket, kézműveskedést cikinek. Mást tartanak jónak. És biztosan létezik olyan nézőpont, ahonnan az az értékes, és ők az igazságkereső bántalmazottak. Csak szerintem ott kurva szar lenni, ezért vagyok én itt.
Nem csak meló ez. Ha szerencsém volt, az is én vagyok. Volt pechem is. Meg bűnöm. Meg bátorságom. Meg makacs hibáim. Ez is a csomag része, sóhajt G. Nem mintha minden vonásomhoz ragaszkodnék. Nem ő, én. Vagyis, -nám. Bár ez álikes ige. (Egy nagyonokos kommentelő egyszer helyretett: ne írjak folyószövegbe nyelvtani metareflexiót. Felfigyeltem, rákaptam.) Simán feladom, ami fölös vagy idegesítő. Csak a lényegemet nem engedem lecsiszolni.
Én raktam össze az életemet eddig is. Nem orbán, nem a családom, nem a támadások, nem az özvegység miatt ilyen. Rájöhettem volna előbb is, mennyire én csinálom.
Erdőben akartam lakni, például. Nem elit és nem dizájnos, nagyon nem, de ez való a bringámhoz, az értékrendemhez, itt születtem. Ezt, így engedhetem meg magamnak (önkormányzati bérlő vagyok, költségelvű bért fizetek).
Erdő, ódon. Romvoltában is megkapó. Méricskélik, hol, hogyan élek, taksálgatják. Pedig csak ránk tartozik. Ha én kusza vagyok, és hát…, akkor káosz, szélvihar, emlősök bejövetele, ez vagyok én.
Nem félek a valóságtól. Láttam, micsoda hazugságok rekednek egy fedél alá, milyen elszúrni az egész életet, mikben lehet megnyomorodni. És közben hogyan posztolgatnak a lájfsztájlról, rejtegetik a depressziót. Nagyon megbecsülöm, amim van. És alkotó ember vagyok, régóta. Nincs kiéletlen elismerésvágyam.
Tudom, milyen a test, az igazi. A testem felel. Nem félek tőle sem. Nem ragadok le azon, hogy milyennek látják. Tudom az örömét, és tudom, mik a cseh tévtanok: mi hazudozós hiúság, önvigasztalás-deklaráció. Tudom, miért nem mutatják meg az arcukat, teljes testüket.
A megélés, a féltve őrzött lényeg, a szerelem tisztasága nem látható, nem mutogatható. Nem is kell felmutatni. Az örömöt se, a sajnálatprovokáció szenvedést se.
Te is tudod, milyen a te életed. Vegyes az is, mindenkié az, nekem ne vetíts. Előfordulhat, hogy bár innen fekete szívűnek tűnsz, nem is vagy az. Én számolok ezzel, csak nem érdekel.
Vezeklek is, van miért. Bánok ezt-azt. A problémám nem ti vagytok, hihetetlen ez a gőg, egoizmus. De amim van, az az enyém. Nem hamisítom, nem mástól vettem el. Tudom, mi nem sikerült, mi a tanulság, mire vonok vállat már, és azt is, mire vagyok joggal büszke.
Tudom (régen nem tudtam!), hogy nem tartozom félismerősöknek, idegeneknek magyarázattal. Nem is fogalmazom át már, hogy értsék. Hát ha félreérteni, koncepcióval jönnek?…
Mindig ők jönnek.
*
A blogom marad, ilyen marad. Arról fogok írni, amiről sodró mondat indul bennem. (Ez is úgy kezdődött, le is írtam, csak közben leült, de most már összerakom.) Nem kell akarni ezt, fogadkozni. Meg se fordult a fejemben, hogy ne írjak, ne így írjak.
Nem tudjátok elérni, hogy ne a szabadságom legyen a blog. Hogy kételyem legyen abban, amiről mélyen tudom, hogy igaz. Vagy csak olyan, amilyen – de én vagyok. Mentegetőzés nélkül.
Hogy ne ilyenek legyenek az élményeim, identitásom. Hogy ne eddzek, hogy ne legyen öröm a testem. Amellyel kritikus vagyok – de az a saját kritikám.
Ti azt hiszitek, hogy ha nagyon pletyóztok, szövetkeztek, feljelentgettek, magamutogattok, akkor majd tönkremegyek jól. Vagy attól, ha X-nek bejön az élet. Ha W-re rátalál a szerelem, Q edz (milyen eredeti!), ß barátkozik (csakis az én olvasóimmal, most már ő hordja a kicsit szakadt darabokat, közben együtt borzadoznak, ez ám az élet!), Y pedig ötvenévesen ráeszmél, hogy ő ÍRÓ. Ezeket meg is kell nekem írni sürgősen. De még, aljasságából kiesve, cseveg is.
Érted… kirak, megír valaki egy ilyet – ha képes volt rá, el nem magyarázod neki, hogy mennyire kínos.
Remek, sok sikert! Sokasodjatok, szaporodjatok. Ne lopjatok innen.
Egyenrangúnak kezeltem őket. Naivan, nagyvonalúan közel engedtem ilyen lelkületű, agyjárású embereket. Na, ezt bánom például. Tényleg az én hibám.
Múlt, jelen. Van jövő is. Húsz év múlva rajthoz állok, nem görcsölök a befutóidőn, dús lesz a hajam, piros a gatyóm. Nem költözöm el, nem telepszem a gyerekeimre, írni fogok. Vagy talán másképp alakul. De ez a képzet van bennem. Ez a jó élet.
Nem kontent, hanem élet. Tudom, mit érek. Tudom, milyen összetett az élet. És hogy ez nem verseny. Nincs szükségem szépre mázolni.
Szóval ti, akik utánam loholtok évek óta, és ti is, akinek a felesége itt ébredt rá, mekkora gyökerek vagytok, előrébb lennétek, ha a saját életeteket tennétek rendbe.
Amim van, azt nem lehet elvenni. Nincsen hozzáférés. Én egy másik ligában játszom. Ti is valahol… ti szotyolát köpködtök.
csak az olvassa. én szóltam 
ezeknek a búcsúzós, elköszönős leveleknek mi a céljuk? olyan ez mint a szép napot lezárása egy vitának, vagy besértődös beszélgetésnek. Nagyon átlátszó, hatásvadász, röhejes és ráadásul így ebédidőben olvasása közben a gyomrom is elkezdett liftezni. szánalom na
KedvelésKedvelés
Hatalomgyakorlási gesztus. Ha nagyon mondja, erősködik, akkor Ő Is Erőset Írt, Van Hatalma.
KedvelésKedvelik 1 személy
Gondolom. Csak ezen a néven írt vagy húsz e-mailt, mind ilyen bőr alá mászós, mindent tudó, sötétből lődöző, dagályos, és ez rajzolódott ki. Stílus alapján más nevekről még több tucatot, 2014 novembere óta. Ja, és ez után is újra írt. Hiába, akit az örvény elnyel…
KedvelésKedvelés
ja hogy ez fake email. azt hittem személyes ismeretség, de így ultra gáz. Ha meg ennyiszer leköszön akkor igen rövid a kielégülési fázis
KedvelésKedvelés
Ja, persze, fake. Regényanyag.
Az egész kamu, hogy ő Párizsban milyen jól él, pont ezeket az embereket mind vendégül látta, pont az én olvasóimmal bulizik, együtt dolgoznak, meg sikeres vállalkozás és tőlem jött az ötlete. Ezek szúrogatások. Ő irigy (a nagy társasági életemre), és projektál, úgy képzeli, erre majd én toporzékolok, Najára stb. vágyakozom, akik elhagynak, kinevetnek stb.
KedvelésKedvelés
Tényleg, így ránézek kívülről erre, annyira abszurd. Búcsú, olyan mondja, akivel nem volt semmi kapcsolatom: vagyis ő most bejelenti, hogy befejezi a több éves, büszkén, ügyként meg mókás, csapatos röhögcsélésként tolt ipari alázást. Ami róla, az ő irigységéről, hiányairól, kisszerűségéről fest olyan képet, hogy iszonyat. Majd a búcsúban is manipulatív, beszól, szégyenít. És hogy mennyi ilyen van, az ötszázból egyet tettem ide.
Rohadtul nem mindegy, ki szól be.
Milyen az élete, van-e kvalitása, értelmes ügye, az a fedezet. Testemet alázó: hogy néz ki, sportol-e.
A semmiből bírálni a jobbakat kurva gáz. Nekik bizonygatni e-mailözönben, hogy te, aki nem feded fel magad, mennyire szép, sikeres, szeretett vagy.
KedvelésKedvelés
https://wmn.hu/ugy/53324-szentesi-eva-nem-birjuk-ki-hogy-ne-szemetkedjunk-egymassal
Nem, nem bírod ki. Jössz ide önként. Csak mert ez a sziszterhúdos nyál, amit a nyilvános térben rejtett izélgetéssel, morális imperatívuszokkal írtál te, aki pont az egyik uszító vagy. Arra én nyíltan írtam, és szintén nyilvánosan, hogy ne már, ez kurva nagy képmutatás, és MEGINT a rákkal kell turnézni, miért, miért. Hány bőre van ennek? Te nem kapsz kemót, miért emlegeted folyton?
Megmondom.
Azért, hogy sajnáljanak, meghatódjanak, szimpátiát szerezz olcsón.
Ettől rosszul vagyunk már többen, ez visszaélés, és ízléstelen. És amennyi pénzt te ezzel kerestél! Sunyi reklám minden második posztod, lefekszel te bárkinek, Allée, porszívó, táska, elektromosbicikli, durva elhízás, semmi sport, közben fennkölt szerepek, buzibarát, írónő meg nagyellenzéki-bátor, befosok!
Azért, mert nem nagyon van más erényed, témád, teljesítményed, nagy történeted, csak a rák. Arról kell KÉT tökegyforma könyvet írni, majd a következtőt rogánC ekézéséről.
Most az jön majd, hogy te szóltál, és jól összeomlasz. És rám akarod kenni. Ennek ez az 5-én írt cikked a bevezető kampánya.
Ne omolj össze, vagy ha mégis, ne kend rám. Állj meg benne. Mondd, hogy szerinted miért nem úgy van, szólj vissza, anyázz. Az is tisztább, mint ez a hiszti, sajnáltatás, negéd. Keresd ki rólam, hogy én miért vagyok gyenge író, ellentmondásos, hamis, mikor voltam manipulatív. Vannak ilyen pontjaim bizonnyal.
Nyíltan, egyenesen írj. Nem fogok kiakadni. Isten hozott egy másik kommunikációs kultúrában! És erre is, ismét lesz egy álszent ömlengés, üzengetés válaszul. Neked milyen nehéz, _mert_ te itt nézegetsz. Beszarok. Tudod, mit tesznek velem? Hányan? Magukat nem vállalók? Tudod, hol lennék, ha nézném? Fölösleges, és ostobák. És nem az én világom, nekem az életem más. Én vagyok a felelős azért, mit engedek az agyamba. Te felelősséget vállalsz az agyadért? Az a kincsed, az alkotás forrása.
Te rajongó vagy, ne tagadd.
Tényleg látszik rajtad, hogy nem jó, és nem sport, továbbra sem. De Murinai Angélával szelfizgetsz, akitől nem véletlenül nem határolódtál el se novemberben, se májusban. Hagytad, hogy súgjon, felhergeljen, támogasson. erőt nyersz ebből? Nem undorodsz? Akiről tudod, hogy dölyfösen, erőbizonyítékként (“híres ember, az én oldalamon áll, bebebeeee”) ki fogja rakni a képet. Hogy lehetsz ennyire naiv? Vagy számító?
Tudod, h máshonnan nem, innen, hogy semmi más tartalma nincs az ő életének, mint hogy rámfeszül és engem akar legyőzni. Mintha bármi köze volna hozzám, az én életemhez, írásomhoz annak, ha esetleg könyvet ír. Egy remek könyvet, ez látszik. Most hirtelen megtanulja a fröcsögésből, vicces képekből, átlinkelgetésből, pletykákból TŐLETEK a nagyepikát. Mintha bárhogy érintene engem ez. Mármint azon kívül, hogy engem koppint, az én szavaimat használja, engem gyűlöl, nekem bizonyít, mint egy elhagyott szerelmes, és ezen én persze röhögök.
Szerintem gyenge, mű, hatásvadász, hisztizős, amit írni tudtok, és borzasztóan marketingelitek, egymást nyalva, kínosan ízléstelenül.
Nem érzed, hogy attől a vérvidéki ténsasszonyos BB édespezsgős műkörmös miliőtől el kéne határolódni? Tényleg ti vagytok a lincselők. Egy szem nő ellen, aki csak annyit tett, hogy átlát rajtatok és undorodik a kicsinyes, lefizetett, buta szemfényvesztéstől, és van blogja, melynek csecsét mindannyian, akik a képen vagytok, szívtátok. És kimondom, a Gergelyről is. Mert ez van. Az a zaklatás, hogy én itt írok, a véleményemet, köztérben nyüzsgő emberekről, akik megaláztak… ti meg itt nézegettek? Ez? Tényleg?
Nincs senki, aki elmondja neked, hogy az, hogy neked valami fáj, kemény érzés, nem érv? Hogy felnőtt ember nem nyom ilyet ismeretlenek, a közönsége elé? És: nem támadás, nem én teszem vele. Az van, hogy tényleg bekerültél, beraktak egy olyan helyzetbe, amihez nem vagy elég okos, érett, tisztán látó, erős, tudatos, ám azért, ami haszon, előny ebből volt, azt elfogadtad gondolkodás nélkül. Kis melléklincselésekkel. Rogán Cecíliának esni, ilyen olcsón? Erre szorulsz? Neked “infóid vannak”? Következő könyv, jézusom. Tényleg fikáztál, nagyzoltál, önimádtál, fontoskodtál pódiumról, érdemi teljesítmény nélkül. Én annak jogán mondom ezt, hogy 1. tudok írni, 2. nem csináltam olyat, amihez nem értek, előnyért sem, 3. nincs belőle előnyöm, sőt. Csak tudom, hogy ez az igazság.
KedvelésKedvelés
Mérges lettem. Miért nézeget itt, jön ide, és borul ki? Kiborulni jön? És miért áll neki azonnal libus módra ezzel nyilvánosan zsarolni? Hogy ő mit bír, mit nem?
Miért nem bírjátok elviselni, hogy mások mást gondolnak?
KedvelésKedvelés
“Ezzel szemben vannak olyan nők (azt hiszem, két kezem se elég, hogy meg tudjam őket számolni), akik elárultak, akik a tenyerüket dörzsölve várják, hogy elbukjak, akik azt lesik, mikor hibázom, akik kiforgatják minden szavam, akik huzamosabb ideje gyalázkodó írásokat tesznek közzé rólam, akik aláznak, ahol érnek, akik ütnek akkor is, ha már nem maradt a testemen érintésmentes felület, és van olyan is, aki legszívesebben vízszintesen látna egy koporsóban. (De frankón!)”
Bahazmeheg! Ezt biztosan nem rólam mondtad, ez nem igaz rám. A témáról beszélj! Tudom, hogy rám (is) célzol, zavarlak. És: ne moss egybe álneves, sima, nem érvelő gyűlölködőkkel! Ez iszonyú manipulatív és káros: úgy elvenni a megfontolandó, jogos bírálat élét, hogy beleöntöd a moslékba.
KedvelésKedvelés
Fogalmam sincs, hogy férfiak csinálják-e ezt egymással, vagy csak simán elküldik egymást a francba, aztán megy mindenki a dolgára. Szégyellnivaló mindenféle baromfiudvar, hatodikzsé, hajtépés, nők egymást megszégyenítő picsáskodásai, és ez a levél, basszus. Miért kell ahhoz hazudni, hogy valaki jobban érezze magát? Miért kell azt bizonygatni annak, akire haragszunk, vagy akin túl akarunk lépni, hogy milyen jól vagyunk? Ez rohadt átlátszó. Miért nem örül valaki annak, hogy lyuk van a seggén, és szelel? Ja, mert nincs jól? Mert még mindig kurva irigy, vagy csak irigy kurva? Ennyire nincs értelmes feladata az életében? Miért nem nyírja le a kertvárosát? Miért nem néz meg egy jó filmet vagy kiállítást, olvas egy jó könyvet? Miért nem foglalkozik a gyerekével? Miért nem kényezteti orálisan a férjét? Miért nem fárad el estére valami értelmes tevékenységben? Miért nem megy le futni? Ennél még a kreatív tárgyak készítése is sokkal jobb, addig se kopog a klaviatúrán fasságokat. Nem értem én ezt. Annyi jó pszichológus szaladgál a világban, miért nem járnak hozzájuk? Mert a fikázás ingyen van? Nem értem, ez a sekélység hogyan tudna mély lenni. A butaságból nem lesz bölcsesség, és mindig kilóg a lóláb. Hajnalka Párizsban! Én ott voltam, mikor potyogtak a könnyei, mert kapott egy új laptopot. Ha egy olyan férfi vagy nő erre ránéz, aki szerint felesleges a feminizmus, nem az jut eszébe, hogy megérdemeljük egymást? Minek tépjük a szánkat, ha mi egymást úgy csináljuk ki, hogy közben még röhög is rajtunk a rendszer?
Hogy veszi be bárki, aki követi, hogy azok után, amiket nőkkel nyilvánosan csinál, tényleg cukimuki-aranyos akar lenni bárkivel? De csak a kihívás miatt! (Ez is milyen már, újságírónak meg írónak hiszi magát, és nem néz utána, mi az a kihívás, amit ő is továbbít, sőt, még ki is dumálja, mennyire kókler, ez azért facepalm.) De jó ma a sminked! Gyere, fogom a hajad! Kérsz még egy pezsit? Gyere, szelfizzünk az üres üveggel! Vigyelek haza? Lefotózol, ahogy épp segítek neked az autómmal úgy, hogy látsszon a márkajelzés? Ki nem hány ettől ordas nagyot?
KedvelésKedvelés
Ő azt akarja, hogy vele legyenek cukik, őt segítsék. Ő nem akar. És leírja ezt így, és nem veszi észre. A következő posztban GaálCecília sunyiproli ekézése. Mert férhez mert menni.
Itt jegyzem meg, hogy bármilyen undorító a NER, az, ahogy Sarka Kata és Gaál Cecília elváltak és saját bizniszt építettek, majd saját, nem díszletéletet, igazi beintés és womanpower gesztus.
KedvelésKedvelés
Egyébként igen. Csinálhattak volna bármit, lehettek volna értelmes célok, ahogy egyébként alapítványokat szoktak a látszat kedvéért működtetni politikusfeleségek, de nekik a szépségipar jött be, és azt csinálják, amihez értenek – felhájpolták először magukat, aztán meg nyilván sok pénzért sok nőt, de ők legalább néznek ki valahogy (szerintem már plasztikcicák, de nincsenek elhízva), van gyerekük, egészségesek, volt olyan tőkéjük induláskor, amiért egy napig se dolgoztak (én ezt sejtem), és élnek vidáman bele a világba. Én ezzel nem azonosulnék egy napig se, de azt megértem, hogy valaki irigykedik, már megint, mint mindig. Nőkre, ugye.
Egyébként a szóhasználat mindent elárul, főleg olyan embernél, aki elvileg írástudó. Mikor új könyvvel fenyeget, és azt a szót használja, hogy “a hatalmasok”, az mindent elárul. Hatodikzsé, szánalom. Ez most nem volt szép, de hogy lehet valaki tényleg ennyire hiteltelen, átlátszóan kétszínű, kamaszlányos sértettséggel magyar női lapban újságíró? Komolyan, hiányolni fogom Schaffer Erzsébetet, ő legalább hiteles a maga műfajában, és a világ összes jóságára hatvan fölött is ugyanolyan tág szemekkel tekint, mint negyven éve.
KedvelésKedvelés
Pont azért írnak egyre elborultabbakan durvákat, emelik az áramerősséget, mert nem tudnak megtörni.
KedvelésKedvelés
Ez a nő nekem bizonygatja, hogy ő szép és sportol és boldog.
Az én oldalamon, természetesen. Ötösével. Én irigy vagyok.
Májusban is vagy 30 komment, tele indulattal.
Mindig akkorát ugranak.
https://www.facebook.com/kata.jonassy
KedvelésKedvelés
“Sajnos, alkoholista, nem saját a foga, nem mutatja az arcát, közönyben kínlódik, bántják. Kell neki egy ellenség, akire rákenheti.” Nem saját a haja sem, de ez mellékszál, bocs érte.
KedvelésKedvelés
Érdekes, mert eredetileg benne volt.
Viszont az egész mondatot én nem egy emberre írtam, és a nyomort, szétcsúszást próbáltam jellemezni.
Angéla ezzel szemben menőségnek gondolja, ki is posztolta, hogy gyűjti a parókákat. Ez nem lényeg, ez nem tesz senkit rossz emberré, és én ezért nem ítélném el, habár, az arc, az rá is vonatkozik, nem véletlen, hogy a teljes arcát takarja ezel a fazonnal, miközben nagyon fontosak neki a fotói, hogy kimitszól, láthatólag reszketve posztol, meg ő jobban néz ki, kenterbe ver bikiniben engem, tudjuk.
KedvelésKedvelés
Meg még ha ilyet látok, egyetemistaként Karafiáthnál volt ez a parókarajongás, szóval mindig még biztosabb leszek benne, hogy én nem csúszom bele semmi hamisságba, szép maradok anélkül, mert a többi, az nem szépség. Amúgy van, akin javít, és van, akinek a saját haja nincs, nem szép, leégett.
KedvelésKedvelés
Na és szóval pont ő szerintem nem is alkoholista, nem az a célom, hogy ilyenekkel támadjam, nem ez a baj vele, de bézikék félreérthetik. Én nem hazudok Angéláról, nincs rá szükség.
KedvelésKedvelik 1 személy
WHOWEARSITBETTER
Nem vetélkedik, nem zavarom, nem hozzám méri.
Nem a szerelmemmel locsog publikusan.
Ez nem nekem szól.
Nem gyűlöl.
Nem hatodikos.
Nem irigy.
Nem pózol.
Izmos.
Értelmiségi.
Rajtam is azt nézi, milyen a lábam, miközben én metabolikus edzettségről, Őze Lajosról, hullócsillagról meg a nyilasokról írok.
Mit tesz a gyűlölet az emberekkel? Miv lehet romlani? Mi hajtja őket?
Mindkettő a legnagyobb rajongóm volt. Most azt hiszik, a mutogatott összeborulás FÁJ nekem. Émelygek, az igaz.
Könyved lesz vagy megveszed ugyanazt a cuccot és fotózkodsz? Csak koppintás vagy, nem leszel menő.
https://csakazolvassa.hu/vicces-kepernyofelvetelek/kepernyo%cc%8bfoto-2020-08-06-16-06-41/
KedvelésKedvelés
Ahogy nézem ezt a energiát, amit ellenedbe fókuszálnak, olyan régi mechanizmus. Általános iskolai élményeket idéz, azt gondoltam, felnőttkorra ezeket levetkőzzük, de az alábbiak szerint inkább kiskortól vesszük fel…
” A delejtű emberekről beszélek, ami nyilvánvaló – az érzékenyekről és az értelmes szomorúakról.
Kik is ezek a “delejtű emberek” a poétalelkű emberek? Nehezen kartotékolhatóak, és ami nehéz, aki nehéz, arra általában rárakják a típus-fazékfedőt: “összeférhetetlen”, “nem közénk való”. Így kényelmesebb.
Kivel összeférhetetlenek? Kikkel? Hova tartoznak? Kihez tartoznak? Kikhez? Igazat Hazudnak? Gyávák? Barátok? Ellenségek? Honnan jönnek közénk, hová tartanak? Hatalmat akarnak-e, vagy csak munkálkodnak egyre?
“Kívülről igaznak látszotok ugyan az emberek előtt, de belül rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel. Ennek okáért íme prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok – és azok közül némelyeket megfeszítetetk, másokat zok közül megostoroztok, és városról városra üldöztök.” (Ady kedves olvasmányából Szent Máté evangéliumának 23. szakasza.)
A poéta lelkű ember érzékeny antennájú, égi fogantatású, mégis emberformájú gyerek-ember. Olyan talán, mint mindnyájan voltunk, vagy inkább szeretnénk lenni.
Játszó-ember. Hívő-ember. Gyerek-ember.
[…]
Tapogatja, ízlelgeti, azonosítja, *ha* van még érzékenysége…”
(Latinovits – Ködszurkáló)
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a norvég favágó | csak az olvassa. én szóltam