igazságtalan az élet

Az élet nem igazságos, de hajaj! Ugye, milyen szörnyű?

Mert ő kevesebbet tett bele, nem hozott annyi áldozatot, nem is olyan tehetséges, és mégis előrébb van. Már ha ez így összehasonlítható.

Mert hiába voltál ápolt, csinos, lelkes, okos és gyengéd, mégis megcsaltak és elhagytak. A barátnőd meg egy házisárkány, és odaadóan szolgálja a férje, aki nem is rossz pasi. Már ha ez így összehasonlítható.

Az exednek sose voltál elég jó, és most olyasvalakivel boldog, aki a nyomodba sem ér. Már ha ez így…

Izéke közelebb lakik, kocsival jár, mégis folyton elkésik a melóból – neki szabad. Most kapott fizetésemelést, pedig egy éve sincs itt. Téged meg lebasztak, amikor EGYSZER, a jégen jöttél a gyerekorvostól. Miközben túlórázol nekik szó nélkül ötödik éve. Már ha…

A gyereked az életed közepe, érte mindent, sosem volt semmi drága vagy melós, ha róla volt szó. Csupa program, törődés, nagy beszélgetés, megértés, most mégis rád vágja az ajtót. Faszomtudja fejlesztésekre hordtad, és mégis bukdácsol. És neheztel rád. A nemtudomki gyereke meg úgy nőtt föl, mint a dudva, és kedves, illemtudó és felvették állatorvosira. Már ha ez így…

Mindent megtettél érte, mindent, és ő mindent el is fogadott, és te évekig. És mégis csak lebegtetett, aztán meg kifejezetten elutasító lett. Aztán jött L., aki annyit tud, hogy fiatalabb, és neki meg a nyakába ugrott. Már ha ez így összehasonlítható.

Azt hiszed, hogy érdemre megy, pedig történik. És bár vannak jellemző mechanizmusok, sémák, mégsem írható le, hogy mi miért történik, mi lesz a következménye, és mire jó vigyázni.

Preventív létezés…! Nehogy baj legyen!

Te echte kispolgár vagy, ugye?

Azt hiszed, hogy ha neked nehezebb, és te mégis helytállsz, azért lesz majd jutalom. Azt hiszed, lehet okos döntéseket hozni. Józannak lenni.

Ő, akinek eleve könnyebb volt, skippelt, nem vállalta, felelőtlen volt. De mert saját döntést hozni, és most boldogabb, sokkal. Ha ez így összehasonlítható.

Tanulság persze van: ő a döntése miatt boldogabb, és te nem hoztad meg azt a döntést.

Viszont, figyelj: a másik is skippelt, ő is a nehezebbet választotta, ami látszólag könnyebb. A sajátot. De ő meg belebukott. Ő szerepel az Erkölcstan 9.-ben: így ne járj.

Most akkor mi a tanulság?

Erről a tanulságlevonós, önbebiztosító “van egy ismerősöm, aki…” hajlamunkról kéne már leszokni.

Azt hiszed, hogy ha csinos, ápolt, kiegyensúlyozott, toleráns vagy, akkor majd aranylakodalom. Több száz nővel beszélgettem mélyinterjú-mélységben a házasságáról, és állítom: semmi összefüggés nincs. Még abban is nehéz tisztán látni, miféle pasi az, akiért megéri erőből lenni csinosnak, ápoltnak, gyengédnek, megbocsátónak. (Az én válaszom, gondolom, nem lep meg: szerintem erőből senkiért, és “megéri” egyszerűen nem létezik.)

Nincs egységes mérce, hogy kinek mit kell bírni. Igen, ő a jólétben nyavalyog, pedig nem napról napra él, egészségesek a gyerekei, mi baja. Neki más a baja, neki mástól rossz. Az unalom, az elégedettség, a változatlanság is rossz. A krízisekben néha egészségesebbek és produktívabbak a lelkek, mint akkor, amikor minden stimmel.

Sokan mentálisan csalnak: egész életükben sóvárognak az igazi élet után, frusztráltak és haragszanak a társukra (“ha te nem lennél” játszma). Nem tudnak arról, nem is gondolnak bele, hogy máshogy még rosszabb lenne. Talán éppen abban, ami után sóvárognak, mert az nem való nekik, a hátrányait nem bírnák el.

Anyám egész életében egészségesen élt. Apám nem. És ha valami, az egészséges életmód, az aktivitás tényleg megtérülő befektetés. És most apám ápolja anyámat. Anyám nem tehet róla, baleset érte. Erre nem számított, mindig ő volt az erős, és apám mellett kellett ott lenni. Mi is egy permanens döbbenetben vagyunk: ezt az anyánkat nem ismerjük. Sors?

Iszonyatosan nyomasztó, manipulatív szülő mellett a felnőtt gyereke ott marad, és ettől féléletű lesz. Ápolja és rámegy. Se hála, se semmi, sőt, egymás életét rontják: anyu talán nem is lenne ennyire beteg és torz, ha nem volna hozzá közönsége. A másik szülő sokkal szeretőbb és nagyívűbb, és igazán beteg, nem basáskodva, őt mégis bedugják öregek otthonába a gyereki, és ott se igen nyitják rá az ajtót. Hol az igazság?

Azt hiszed, hogy aki bántott, az valahol majd visszakapja a sorstól. Az persze gyakori, hogy a rosszindulatú emberek a saját életüket is rontják ugyanazzal a rosszindulattal, tehát másoknak is, maguknak is ártanak, de karma vagy isteni igazságszolgáltatás nem létezik. Szívesen magyarázunk bele efféle törvényszerűséget a történésekbe – és ez is önigazolás. Ha találunk valami erre alkalmas mozzanatot, olyankor leszünk fészbukos müllerpéterek. Állati jól hangzik, csökkenti a feszültséget, amelyet vesztesként átélünk: így jár, aki kapzsi, illetve a gonosz mostoha pedig megpukkadt mérgében.

Ugye tudod, mire szolgált a népléleknek az ilyesmi? Az elégtétel a végén, de már a szegény ember is a mese elején, aki szerencsét próbál? A mihaszna fiú, akiről kihittevolna? A legkisebb lány és az álruhás királyfi? Ez a nép öngyógyító ópiuma. Ugyanezért jártak templomba, hittek a siralomvölgyben és a paradicsomban is.

A valóság rideg volt és értelmetlen.

Az élet nem támasztja alá ezeket az értelmezéseket – egyáltalán nem támasz, mert sodrás. A legtöbb rossztett megtorlatlan marad, sőt, észrevétlen. Nincs Szem, amely figyel. Te vagy és a te identitásod, de az identitásunk feledékeny és csalóka. Amit mi teszünk vagy mulasztunk, mindig érthető, szépen belesimul a kedvező önértelmezésünkbe. Mindig csak másokon csóváljuk a fejünket.

Petőfi kiszerkeszti őket Az apostolban, jól megkapják, de mit fáj az nekik? Én már csak azt látom, hogy Szilveszter sokat gondol magáról, megszívatja a családját, és igencsak meg van sértve. Ügyetlen egy sztori. Sőt, giccs. Balzac jóval korábban megírta a valóságot: középszerű, pitiáner emberek vígan élnek, édesdeden alszanak, fogalmuk sincs a mi erkölcsi normáinkról, a nemes lélek pedig gyötrelmek között, egyedül haldoklik. Olvashatod úgy is: de szörnyű, ne legyen így!, meg úgy is: ilyen az élet.

Annyi igaz, hogy nem a közepesek forgatják a világ kerekét, nem általuk jobb a jövő – habár a monotóniatűrés és a hangyaszorgalom is forgatja, sőt, főleg az, ezt ne feledjük. a nem-látványos helytállók azok, akik miatt nem robban fel és nincs háború és megterem a rozs. Illetve van egy-egy zseniális svihák, aki történelmet írt.

De nem vár rájuk külön büntetés, amiért nem jók és nemesek. Esküszöm, én frankón így képzeltem, te is, Rita, ugye? Hogy majd megbűnhődnek a mulasztásaikért, a nem-elég-jóságukért, mi pedig bezzeg megdicsőülünk. Kihajt a vetés, pedig nem hitt bennünk senki.

Ez az egész fejlett lelkiismeret és pláne amit én kaptam, a keresztény morál romantikus színezetben, szemüvegben olvasott, gyűrött könyvlapok, az imperatívusz, hogy kiválónak kell lenni és alább nem adni, áldozatot hozni, másokért élni, csak arra jó, hogy komplett szorongástömeg legyen az életem. Leraktam az önelvárásokat, és jobban vagyok.

Na, most van az, hogy nem értek egyet a tizenhat éves kori magammal, és nem tudnék a szemébe nézni. Nem is beszélve a blicceléseimről. Egzotikusan ritka érzés, de egyszerűen nem tarthatom meg azt az ifjúságom ideáiból, ami önsorsrontás, és tévedésen alapul.

Bűn csak az, aminek híre kél, állítja Tartuffe, és ez olyan egyértelmű, hogy még csak nem is vérlázító. Ha el tudja titkolni, ha nincs az a híre, hogy gyerekeket molesztál, akkor senki nem fogja ekként számon tartani, ezzel őt vádolni. (Avagy: miért nem lett öngyilkos Kiss László?) Akkor az nem is molesztálás, és azzal a tudattal él, hogy ő jó ember. Éppen ez a nehéz: az elkövetők nem érzik bűnnek, van magyarázatuk, és ők valóban emberek, és tényleg bonyolult az élet.

Nagyon nehéz megtalálni azt a szöget és fényviszonyt, ahonnan kirajzolódik a valóság. Mert azért nem minden relatív és képlékeny: igenis van, ami tilos, és létezik visszaélés és gonoszság, és igenis nem mindegy, mi történt, akkor se, ha nem állapítható meg pontosan. Az, hogy nem tudhatjuk, nem jelenti azt, hogy nem is számít és nem létezik az igazság és a felelősség.

Egyik nap vagány nyelv és élesség beszólni valakinek, csak úgy, mert irritál és bassza még, és még büszke is vagy rá. Érzékenykedés volna szóvá tenni. Egy másik nap, egy másik embert meg ugyanezzel (netes zaklatás) az öngyilkosságba kergetsz. Most akkor mi legyen?

Ha kiderül, hogy pont nem az az áldozat, aki annak hiszi magát? Ha valaki úgy jó ember, hogy nem ért a szóból, és folyamatosan sérti a határaidat, akkor ott mi igazít el? Neki is sérelem, nekem is, egy életre.

És tényleg jó ember. Mégis, így is. Nincs mit a szemére vetnem, csak úgy legyen jó ember, hogy nincs a közelemben, mert én nem bírtam már. A jó embersége nyomását.

És tudom, a maximalizmusommal meg áldozataimmal én is voltam nyomasztó másoknak.

Tele vagyunk kis mulasztásokkal, közepességekkel, blöffökkel mindannyian. Fel nem szedett szemetek, meg nem segített emberek, hárítások, figyelmetlenségek, fontoskodás és pletyka. Megbocsátjuk magunknak, nem is tartjuk számon őket. Némelyikből tragédia lesz.

A legszemetebb bántalmazó kérdi tőled tág szemmel: de hát én annyit segítettem, mi bajod velem?

És ha gondolkodsz, ráébredsz: értelmezés kérdése. Akik bántanak, nem okvetlen rosszindulatúak: van, hogy puszta félreértés, vagy össze nem illés a bántás. Neked kell az az értelmezés, hogy szándékos bántás, és te vagy a néma hős.

Azt hiszed, létezik egy Egyenlő Bánásmód Hatóság az életben, vagy legalábbis közgazdasági befektetés-hozam állandó, hogy ha te is annyit tettél a célodért, vagy te is kipróbáltad azt a gyógymódot, vagy te is (azt hiszed, hogy) olyan tehetséges vagy, akkor ugyanaz lesz az eredmény. Hát nem. És még csak nem is azért, mert a gyógymód a nem jó, vagy mert valaki elvette tőled a lehetőséget. Hanem azért, mert nem tervezhetőek a történések.

Hálát vársz. Befektetsz valakibe, önként, segítesz, és persze, ne harapjon már a kezedbe, ne verjen át, de nem lesz hálás. Sőt, a kezedbe harap, és azt mondja: te bántottad.

Semmi más tanulság nincs, csak az, hogy ne segíts kritikátlanul, és ne lepődj meg, ha pont ő fog bántani. Így állítja helyre a libikókát.

Az ott, amit tőle vársz, a te saját énképed és sütkérezésed: hogy te milyen jó vagy. Tényleg önmagáért segíts, mert olyan hála és viszonzás, mint a regényekben, nem létezik. Nem fogom neked elsütni a Nagy Tanulságot, hogy mert az emberek feledékenyek és hálátlanok, hanem azt mondom: ez az egész nem így működik, hogy eljön évekkel később, és megköszöni, vagy majd fordul a kocka, és akkor ő segít. Nem ez a dolgok logikája egyszerűen. Azt, hogy segítettél, hogy az segítség volt, vagy pláne tűrés és nagyvonalúság, talán csak te tartod számon.

És ha emlegeted, csak idegesíteni fogja, hogy vársz tőle valamit. A reményeiddel együtt, hogy akkor ez majd hat és akkor jó ember lesz és néked jutalmad lészen. Általában csak a keserűség gyűlik, csak a saját életedet éled föl. (Minden kitartó feleség figyelmébe.)

Amit pusztán illik megtenni, és nem szívből árad, azt csak akkor szoktuk komolyan venni, ha függelemben vagyunk, ha a másiknak hatalma van. Ezért vagyunk olyan elfoglaltak, hogy nem tudunk bemenni a nagyihoz.

Szóval, az élet igazságtalan.

De

ez nem olyasmi, amit keserűen kéne mondogatni.

Ha ezt nem érted, manipulatív leszel és boldogtalan. Elváró, követelőző. Mesebeli gondolkodású, önigazoló, de még képmutató is.

Ne legyél jó. Csak gondokodj. Legyél igényes. A gondolkodásod a jóságod.

Mondd ki derűs lélekkel:

Nem érdemre megy.

Nem összehasonlítható.

Nem kontrollálhatod, nincs kiszámítható kimenetel. Ne tervezd. Engedd bele magad, csináld valahogyan, kalkulálj a lehetséges kimenetelek mindegyikével, és bízz.

Nem, nem derül ki egy napon. Nem biztos. Vagy kiderül, vagy nem. Sem az, hogy ő mit tett, sem az igazság.

És nem, nem kapja vissza a sorstól. És te se dicsőülsz meg, vagy csak húsz wattos fényben.

És mégis. És mégse.

9 thoughts on “igazságtalan az élet

  1. Igen.
    Ezért jó valamit olyan mély belső tartásból csinálni, vállalni, ami független a külső jutalmaktól, csak azért, mert én vagyok, és az énből ez következik.

    A jelenség regionálisan és globálisan is igaz. Ha német nyugdíjas vagy, Mallorcára jársz, ha magyar, csirkefarhátat veszel, ha nigériai, nem élsz, ugyanolyan kvalitásokkal, csak mert ott születtél.

  2. Nem a lényeghez, de szólnék. Szerintem Popper egy meglehetősen tárgyilagos fickó volt, elég sok badarságot és hiedelmet tisztázott, annak ellenére is, hogy az élete derekán a buddhizmus felé fordult, és onnan nézte a kereszténységet, valamint a zsidóságot is. Kevés buta idézet meg örökérvényű igazság fűződik a nevéhez. Az inkább Müller, a jóságos Törpapa, akinek minden lányka Törpilla és minden fiú Törperős meg Dulifuli meg Törpojáca. Már ez sem volt igazságos, fiúkból többféle is lehetett.

  3. “Preventív létezés…” -ez kulcsmondat volt nekem, az életem kulcsmondata évtizedekig. De már annyi minden elmúlt. Nagyon fontos lenne a fentieket megosztani azokkal, akik még ebben élnek.

  4. “Nagyon nehéz megtalálni azt a szöget és fényviszonyt, ahonnan kirajzolódik a valóság. Mert azért nem minden relatív és képlékeny: igenis van, ami tilos, és létezik visszaélés és gonoszság, és igenis nem mindegy, mi történt, akkor se, ha nem állapítható meg pontosan. Az, hogy nem tudhatjuk, nem jelenti azt, hogy nem is számít és nem létezik az igazság és a felelősség.”

    Nagyon fontos, én ezt köszönöm meg.

  5. Visszajelzés: top 10 közhely | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s