az uszodában

Irtó kreatív és érdekfeszítő cím, ugye?

De mit csináljak, nem lehet mindent felfancyzni. Most erről írok: az uszodáról, és a szöveg nagyon is izgalmas. Érdemes maradni!

Írtam már az úszásélményről, ez a kedvesebbik, de van ilyen strandos is, fú, milyen felszínes voltam, és milyen mámorosan írtam ezeket a koraiakat még, önkritika nélkül, tetszelegve, és az ítéletalkotáshoz azért nem volt még ennyire alapom, mint most. Mennyi a resztli a blog első évében! Bővebben…

az olvasó kérdez

Milyen volt Csíkszeredában?
 
Most jöttünk haza hálókocsiban, amit már hetek óta emleget Julis meg Babadávid, hogy olyan lesz, mint amikor Pemzli papa utazik a Tesz-Vesz városban, és leöntik a kabátját levessel. Végül sokkal viccesebb volt, mint a nappali odaút, pedig az is tréfás volt: Bővebben…

ó, ha én még egyszer

2013. júniusi bejegyzés

G-nek

Úton vagyok, leszek, nem lesz olyan leülsz a metrón-megnyitod-ott van a bejegyzések ritmusa, mint szokásosan. Mosogatni megyek írás helyett — egzotikus élmény –, belealszom a vázlataimba, tele van a fejem mindenfélével. Sok a zűr ezzel az úttal, nem megy most minden olyan simán, ahogy a nyolc kilométert futom.

Szeretem ezt a létezést, ami most van. Bővebben…

sok vagyok

2013 júniusából még, de vállalható

azóta még sokkal több lettem, és már nem szorongok

hálásan 1. Jánosnak, 2. Balázsnak, hogy nem bánták sose

És azt gyanítom, ezzel sem vagyok egyedül. Sokan vagyunk sokak. Azt éljük át, hogy baj van velünk. Nem vagyunk jók úgy, ahogy vagyunk. Akkor volnánk elfogadhatóak, ha visszafognánk magunkat. Ha eljátszanánk, hogy mi nem is vagyunk olyanok, amilyenek üvöltően vagyunk. Na, ugye?

Jaj, csak őt el ne riasszam. Majd keveset beszélek. Majd bólogatok, ha beszél hozzám. Majd tőle kérdezem, hol a Logodi utca. Letagadom az ókátévét, a Zugligetet, a blogot. Le. Neki előbb volt bambuszbiciklije. Majd szeretem a Staroprament. Így jó? Kettőt is szeretek. Bővebben…

a vetítővászon életem egén

Na, mondom, mi legyen csütörtökre a bejegyzés. Ma nem voltam itt intenzíven, ma jó anya voltam, meg regényt írtam. A Bovaryné olvasódik (és, Kati, íródik!!!), egy kicsit mosogattam is, csak meg ne ártson. A múzsám a blogszületésnap óta feltett lábbal koktélozik a hintaágyban. Aztán most valahogy eszembe jutott a vetítővászon. Ezt én sokat csináltam, azért ugrok rá.

Amikor nem bírtam el az életemet, vetítettem. Bővebben…

regényigény

Szerintem a blog legjobb írása, irodalmilag, de hát ki vagyok én, hogy.

Frissítés 2015 karácsonyán: már nem gondolom ezt, ez egy akart, artisztikus, de túlírt szöveg. Aki érti egyáltalán, mit akar, annak mesterkélt, a többiek nem számítanak.

Vagy csak túlságosan ismerem.

Balázsnak megint

Dórának

A művész úrnak

Fény. Eszmény. Lény. Legény. Tény. Élmény. Kemény. Remény. Kény. Szegény.

Nincsen kedvem nőkről írni, társadalomról. Tanítgatni, érvelni, türelmesen fejtegetni. Szépen, munkaidőben, koncentráltan írni. Mindig máskor, más helyett írok, mindig írok. Sajtóhírre reagálni sincs, okosnak lenni, antifeministákkal vagy feministákkal vitatkozni. Fotókat feltölteni (pedig készülnek újak). Paródiát írni sincs, viccesnek lenni. Beköszöntött a blogtavasz, a második év. Blogtavaszi blogfáradtság (igen, t-vel), lanyha, lusta, langy. Bővebben…

lehetnék maximalistább

Hát nem tudom, de nekem ez mindig gyanús volt. Aki maximalistának mondja magát. Bedőlünk neki. Egy kicsit irigyeljük. Amiért erős, sugárzó, ő hajtja nagyon, ő mindent elér, nem lankad, nem puding, hanem csinálja. Neki van hivatása, ügye, projektje, célja. Bővebben…

nosztalgiadiszkó

— színes fények és külföldi számok —

Mi megint utaztunk négy napot, a festői Bükkbe. Épp egy éve jártunk itt még Jánossal és a két kicsivel. Kedden volt ötéves a lyány, torta, minden. Nagyon exkluzív az egész, afrikai dizájn, sivatagsárga épület, medence, “mókuscicák” (szurikáták). Miután tavaly túlvoltunk a sokkon, hogy Afrika a nemzeti park bejáratánál, János komolyan szemrevételezte az épületet, és azt mondta, pedig ő nagyon szigorú szemű volt, hogy meglepően igényes és következetes az anyaghasználat, nem tud hibát mutatni a térben, írni is akart róla, fotózott sokat. Persze lehet, hogy ezen a sokkon nem lehet túllenni. Nem írta meg végül.

Nagyon szeretem emlegetni Jánost, nem bánjátok? Bővebben…

mjuzikel, világszínvonal, világkép, modor

Iskolai szervezés, három méregdrága jegy (a tizennegyedik sorba!), még szeptemberben vettük, az egyik elárvult, jaj, de elárvult, de lett új, jó gazdája. Tegnap este, én ezt éjfél után teszem fel, de értitek, újra színházban voltam Bővebben…

szabad vagyok

Tegnap korán feküdtem, de olyan hamar elaludtak a kicsik, hogy egy kicsit újságot olvastam, aztán töltőtollal nekiálltam naplót írni.

Tele vagyok ilyen valaha éppen elkezdett, amúgy gyönyörű, kemény borítójú füzetekkel.

Ezt éppen a Marie Claire-től kaptam, amikor én lettem a hónap levele, 2006-ban. Mint napló, 2009-es példány, nyári jegyzetekkel, még anyáméknál, már a kicsit várva, a férjem még más férje, még reménytelenül, önmarcangolva, bűntudatosan, még keresve, még ellenszélben. Megdöbbentő olvasmány. Bővebben…

olvasóink kérdezték

2012. augusztusi

És milyen spontánul!

miért tetted föl a feneked? 11.02%

Mert a képen blogot írok, a férjem lesifotózta, ilyen vagyok, amikor blogot írok, a szexről is írok sokszor, szeretem az anális szexet, Bővebben…

a fölényes férfi — tizennyolc, karika

Gyógyulgatok ebből. Gyógyulgatok a bátyámékból, a nagy fiam apjából, abból, amit a pornófilmeken láttam és amit a kurvázó férfiak beszámolóiban olvastam (figyelem: az utóbbi linkhez lelkierő, nyugalom, mazochizmus kell). Nem gyógyított engem sem következő szerelem, sem szakember és a házasság is alig. Most kezdek gyógyulni. Olvasok. Gondolkodom. Írok. Találkozom önmagammal. Már nem félek. Bővebben…

most

A blogíró most kicsit szomorú, és nem tudja, mi merre, hogyan alakul. Arra eszmél, reszketve szeretett terepein nem terem neki babér, mert már legyintenek rá: nem fog színházban dolgozni, nem lesz többet tanár elitiskolában és újságíró sem.

A színházigazgató nem válaszolt a javaslatait összefoglaló levelére, három hét után óvatosan rákérdezett a művészeti titkártól, megkapta-e az igazgató úr az e-mailt, de erre se jött válasz. Ironikus, hogy épp a színház kommunikációjának javítására tett javaslatokat. Kínos az egész. De hát miért kell épp ebbe a színházba járni, de tényleg, mi dolga még ott? Már nem fantáziál arról, hogy a művész úr rátalál a blogra.

Jó lenne ősztől kamaszokkal foglalkozni, színházat csinálni, tudja, mit kell ehhez tennie, és talán… És sokat olvasni és írni. Fél, hogy zuhan az olvasottság. Fél, hogy néhány arctalan olvasó felismeri és kajánul nevet rajta. Fél, hogy amit ír, rosszul esik sokaknak. Fél, hogy nem értik.

Szeretetrohamai vannak, hálás a családtagjainak, férjének, aki oly gyengéd, és átérezve szomorúságát, rózsákkal lepte meg és tehermentesíti, amennyire lehet. A három gyerek sírásig meghatja. A kicsi ma kezdett múlt időben beszélni, de mint aktatáskás, szemüveges, agglegény németnyelv-tanuló, mintegy hivalkodva hibátlan alakjaival. Legugol hozzájuk, csak nézi őket, reszket, hogy vannak. Mert egy, aki úgy volt, hogy lesz, most mégsincs, darabos vérként távozott.

Közéleti nagyember születésnapján töltötték az estét, a POSZTon van mindenki, de aki nem, az itt. Összesúg mindenki, milyen szépek a gyerekek. Egy népdalt, amely politikai múltjára emlékezteti az ünnepeltet, ugyanakkor áthallásokkal a mába, elénekelt volna, de annyi színész és híresség adott elő vicces és kedves számokat, hogy inába szállt a bátorsága. Zavarja a dohányzó, híres, hervadó nők harsánysága, a férfiak ápolatlansága, díszük-vesztettsége. Megrendíti ugyanakkor, hogy őhozzájuk képest a férje arca mennyire sima-tiszta, termete sudár, ruházata visszafogottan menő, lénye áttetsző — nincs még egy ilyen. A család taxival megy haza, hogy a gyerekek mielőbb ágyba kerüljenek, ő biciklivel-utolsó fogassal, az utastársak már felismerik: már tudják a cikket, a facebook-csoportot, a bambuszbiciklit. Vagyok valaki? Vagy nem vagyok? Túl a bodzán, már kiárusít az akác is, utolsó darabok. A holland nagykövet megint most sétáltatja kicsiny yorkshire-i terrierjét, a blogíró lefékez, megköszöni, hogy a nagykövet a két kanadai diáklányt, couchsurfing-vendégeiket útba igazította csütörtök este. Meghökken, mint mindig, a hazaérkezés-begördülés szépségén, a murva fölött magasodik az épület, mintha szuszogna lakóival. Arctisztít, megissza a maradék kávét, bebújik a forró-fáradt mellé.

fontos vagyok

Vészesen (kilencszáz alá) zuhant a napi olvasóim száma. Adóbevallotok, széldzsekit kerestek a turiban, mi van? Zavarban is vagyok: beszéljünk a hüvelygombáról? Elmondjam, milyen ciciket láttam ma az öltözőben? Átoperáltassam magam sziámi ikerré?

Inkább a tegnapi napot írom meg, érdekes volt. Bővebben…

beképzelt interjú — a végén könyvajánló is van!

S. F.: Milyen érzés énblog szerzőjeként ilyen hamar ekkora népszerűségre szert tenni? Bővebben…