ó, ha én még egyszer

2013. júniusi bejegyzés

Úton vagyok, leszek, nem lesz olyan leülsz a metrón-megnyitod-ott van a bejegyzések ritmusa, mint szokásosan. Mosogatni megyek írás helyett — egzotikus élmény –, belealszom a vázlataimba, tele van a fejem mindenfélével. Sok a zűr ezzel az úttal, nem megy most minden olyan simán, ahogy a nyolc kilométert futom.

Szeretem ezt a létezést, ami most van. Szeretek itt az erdőben lakni és egész nap itthon maradni, szeretem a függetlenséget, hogy rajtam múlik az életem, nem kell kollégákra haragudnom és nem sikerült frizurákat néznem, és szeretem, hogy azt csinálom főmunkaidőben, amit a szabadidőmben csinálnék ugyanígy, szeretem még ennek az életformának a nehézségeit is, a káoszt is, azt, hogy nálunk soha nem lehet tudni; szeretem az olvasóimat, a bloghangulatot, a találkozást, az impulzusokat; szeretem Illyt, ezt a szertartást, ami lett belőle, és naponta többször fejet hajtani a hamvai előtt, őrizni őt; szeretek sokáig fent maradni, éjjel írni, későn kelni, ágyban kávézni, ráérősen teregetni, együtt lüktetni a gyerekekkel, megjárni a kis kört meg a nagy kört a kutyával, csak úgy leszaladni Petrához, csak úgy meghívni őket szilvás gombócra, meg forró aszfalton leszáguldani a városba — LASSÍTS!, szól rám is a sebességmérő 47-nél –, futniúszniszaunázni, bevásárolni, beszélgetni szűkebb pátriárkám lakóival a fogason… szeretek így élni.

Tulajdonképpen az a helyzet röviden, hogy nekem most egyetlen választási lehetőségem van, és az az egy luxus, mámor, egy végtelenített kávéházi beszélgetés. Nincs is kételyem.

És rémülten hallgatom a most is tanító kollégáimat, és döbbenten olvasom a híreket, hogy törnek apróra központilag mindent, de mindent, ami működött, milyen megaláztatásokat kellene elviselnem, ha állami iskolában tanítanék, mennyire nem volna az már mámoros és pompás.

Itt van a szerkezeti határ a bejegyzésben, figyeljétek meg, ahogy a rezignáltságból pátosz lesz, pont mint az Erőltetett menetben.

Ó, hogyha hinni tudnám mindazt, mit érdemes még! Ó, ha még egyszer ott állhatnék, és azt mondhatnám Kazinczyra: széphalmi diktátor! Ha még egyszer rávezethetném őket, miről is szól a Lesbia madárkája, ó, ha hatalmas táblázatokat készítenék színes filctollaimmal, hogy mi a különbség líra és epika között, ó, ha elmondhatnám, miért halott a szerző, és fájt-e neki, ó, ha olyan hisztérikusan gyönyörködhetnék a betűimben, és színes Noé bárkájává stilizált rajz lenne a Bibliából a témazáró dolgozat — amelybe észrevétlenül a magyarul kevésbé tudónak jóval könnyebb kérdéseket csempészek –, ó, ott állhatnék a torokkarcoló, körömletörő krétával a kezemben, és magyarázhatnám, miért HIGGYE és miért HAGYJA, ha felrajzolhatnék egy malomkeréknyi félkört, és rábökhetnék teátrálisan: ez itt az ÍV, és a NAIVnak ehhez semmi, de semmi köze; ó, ha még egyszer azt mondhatnám: most mesélek nektek a nyelvről, de úgy hallgassátok, hogy holnap véres teszt lesz belőle; ó, ha blöffölhetnék olyan nagyívűen, mint annyiszor, akárhányszor, ó, ha órát tudnék tartani egyetlen színházjegyből; ó, ha elmondhatnám nekik, amit csak tegnap tudtam meg én is (köszönöm!), hogy nem volt veláris i a magyarban, mégsem; ó, ha hajtogathatnám, hogy nem ezt kell megtanulnod, nem a palatumot meg a velumot, és nem a fonetikai jegyet, hanem mindennek a logikáját; ó, ha meghallgatnám a kreatív érveléseiket, miszerint a romantika azért volt régen, mert benne van, hogy antik, ó, ha a kötelező kezdeti idegenkedés után rájönnének lassan, én miben hiszek, másképp, istentelenül, provokatívan, de nagyon, ó, ha értenének, ó, ha közel kerülhetnék, kíváncsi volnék még egyszer az életben;

és ó, azok a karácsonyok, ünnepségek, műsorok és versmondó versenyek, amelyeken szénné röhögjük magunkat, ó, azok a tanári vacsorák, kirándulások, a sütizések lyukasórában, véd- és dacszövetség azok ellen, akik buták és nem értik, visszatérő poénok, szállóigék, betonnál erősebb, munkahelyen túlnyúló barátság, ó!

És ó, ha rendezhetnék még egy olyat, amilyen a Hóhérok hava volt a Toldy színpadán, benne Móga Piroskával, a szerző szeme láttára, meg még a két akkori szerelmem előtt, meg még a cenzúra sűrűre vont tekintete előtt, mert aztán a cenzúra elnevette magát, ó.

Ó, ha akkora lehetne a lét tétje! Ó, kapkodva enném a fornettit megint, nem ám sárgabarackot narancsvirágmézzel, lustán, ó, ha nem lenne pénzem fodrászra, ó, ha rettegnék folyton a késéstől meg a pecsétgyűrűjét szuggesztív lassúsággal forgató bankigazgató jéghideg kérdésétől: mit tehetnék, hogy ez a két csúnya hármas ne szerepeljen Orsi neve alatt a naplóban? (édes Istenem, hogy nem mondtam akkor egy hat számjegyű összeget!), valamint a hírneves fideszközeli történész asszonytól, amint nercbundájában átgázol a sorba álló szülőkön, öt óra előtt öt perccel, és ó, el kell tennem az almás pitét, amelyet hajnalban sütöttem, mert ő most kifejti nekem, miért nem vagyok jó tanár, ó! Ó, ha úgy hasíthatnék még valaha az alkonyatban a rakparton, abban a felfokozott létezésben, ó, ha annyira szerelmes tudnék még lenni, ó, ha lehetne annyi intenzív bánatom, ó, ha írnék még valakinek annyira kedveseket akkora lángú hittel és olyan találó jelzőkkel, ó ha sebezhető volnék még, ó, ha vihetném őket negyedikhenrikre, művész úr, sose leszel már akkora fejedelem —

ó.

44 thoughts on “ó, ha én még egyszer

  1. Ó, nem volt veláris i? Pedig a nyelvtörténet professzorunk még meg is mutatta, milyen lehetett. Tanítani még most is szép… Csak vicceltem.

    • Pont ezek meg mások is, pont mindenki, aki másutt is tud pénzt keresni, meg aki helyett megkeresheti más – mert egyszerűen nem lehet megélni abból, amit itt keresel. Másészt egyre embert próbálóbb, megalázóbb lesz.

      Valaha a Vágó milliomos műsorát sorozatban mind tanárok nyerték, köztük felerészben bizony nők is ( nameg díszmagyarban a pincehelyi polgármester)
      Ma tanár be sem jut. És nők is valahogy nagyritkán, mint ahogy a mai nagypofájú szerencselovag pókeresek között sem tudnak labdába rúgni.

      A mai nyeréshez egyrészt magabiztos pofa kell (blöff a köbön), másrészt teljesen vakszerencse dolga lett. Nevetséges, ahogy keverednek az intelligenciakérdések a bulvármédia ismeretének számonkérésével.

      Az pedig kizárt, hogy egyazon ember egymásutánban megmondja, hogy hány szimfóniája van Beethovennek, illetve mi Majka és Dundika születési neve.

      Szóval ha annyit tudnának ma a tanárok, mint anno, akkor se nyerhetnének és mutathatnának példát, hisz a valódi tudás becsülete fölött messze eljárt az idő.

      • Én nemrég láttam a youtube-on egy Kapcsoltam c. műsort (anno nem volt tévénk, mikor ment) és teljesen ki voltam akadva, hogy milyen kérdések voltak, a mai legszínvonalasabb vetélkedő sem közelíti meg azt a szintet, a nyeremények meg messze alulmaradnak. De még a Vágó Mindent vagy semmit!-je is nagyságrendekkel jobb, pedig időben közelebb van.
        Szóval a tudás és a műveltség egyre kevésbé váltható kézzel fogható értékre, de van helyette áltudás (celebek életéről), meg facebook-bölcsességek

  2. ó, de gyönyörű. és az a legjobb, hogy a tanyán is van net. dolgos napjaoimban most annyira üdülés leülni és az írásod által kilépni egy párhuzamos létezésbe, mint anno, mikor egész nyarakat átolvastam, szerettem a fiktív létezéseket, amelyekben elmerültem….azt hiszem, megfogtam a hangulatod.

  3. Ó, ha én egyszer nyelvtant taníthatnék!
    Nincs is jobb, mint a nyelvet boncolgatni, játszani vele, használni, sőt, kihasználni! Szétszedni, újra összerakni, kicselezni, aztán mégis fejet hajtani előtte, megérteni, formálni, újítani. A nyelv csodás, élő, nagyon emberi dolog, annyi mindent lehetne vele csinálni. Fájó pontom, hogy ennek ellenére a nyelvtantanítás száraz, értelmetlen, öncélú (sokszor az irodalom is). Pedig ha tudnák, hogy máshogy is lehetne…

    “Ó, ha még egyszer ott állhatnék, és azt mondhatnám Kazinczyra: széphalmi diktátor! ”
    “és rábökhetnék teátrálisan: ez itt az ÍV, és a NAIVnak ehhez semmi, de semmi köze; ”
    Ó, légyszi, mondj még ilyeneket!

  4. Ó, épp tegnap volt nyelvtani vitám egy jóbaráttal, még fogadtunk is egy sörbe’, de még nem néztem utána. Már nem először van, hogy rímel az életemre a még el sem olvasott bejegyzés. Ó.

  5. Én épp ma döntöttem úgy, hogy még egy évig maradok tanár… Nem sokon múlt, keddig úgy volt, hogy küldenek, utána meg én filóztam, menjek-e magamtól, de hiába kevés a fizetés, bizonytalan az álláshelyem, és hiába tartozok pedagógusként a legkevésbé megbecsült és a leginkább lenézett értelmiségiek közé, ez egy mocsok módon addiktív pálya, legalábbis számomra. Évek óta tudom, hogy le kellene lépni, de nem megy, holott egyre nehezebb és megalázóbb. Komolyan tartanék tőle, hogy tanárként öregszem meg, ha nem lenne minden évben pár elbocsátás a sulinkban – előbb-utóbb sorra kerülök én is.

      • Mivel nyelvszakos vagyok, ezét olyan állásokat néztem, ahova nyelvtudás kell. A vidéki városban, ahol élek, nem nagyon van munka, muticégekhez call centerest viszont mindig keresnek. Az ismerőseim szerint, akik dolgoztak ebben a munkakörben, ez az egyik legszarabb meló, monoton, fárasztó, agyleszívó, előrelépési lehetőség nincs, de legalább viszonylag jól megfizetik. Amikor úgy volt, hogy elküldenek, nézegettem mindent, szállodai recepciós, szoliban pultos, titkárnő, stb. Tisztában vagyok vele, hogy ha kikerülök a suliból, nem nagyon válogathatok majd.

  6. Ó, de jó volt ezt most olvasni, fáradt, mindennel teli fejjel!
    Ó, de jó most nem gondolkodni, csak ábrándosan álmodozni veled!!!
    Szép álmokat, és szép írást megint ! 🙂

  7. Ó, jaj, a tanári pálya csodái és nyomorai! De szeretem, amikor 30-as, 40-es felnőttekkel Beugrót, Activity-t játszom, Tom Jones-szal magyarázom a don’t have to-t, szép is ez! De az árnyoldalra most nem szeretnék gondolni, arról minden nap hallani, és én most állami iskolába készülök, mert még az is biztosabb a nyelviskolánál.

    • Én is Tom Jones-szal tanítom a have to-t! Én is zsebszövegeset játszottam angolórán a cégeknél! Az Activity alap, az a suliban is bejön. Az állami suliban tényleg a viszonylagos biztonság a vonzó, meg a délelőtt. Azért ott is ki lehet bontakozni, ha olyan vagy.

  8. Nekem volt, és ezért nulla tanulás és jó néhány év (’98-ban érettségiztem) után négyest kaptam stilisztikából a múlt héten.Ennek örömére fel is hívtam vizsga után azonnal. Könnyezve mesélte, hogy kirúgták a gimiből, még az osztályát sem érettségiztethette le, pedig csak egy évük volt hátra :(.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s