Újranéztem. Igen, a 311 részt. Először összefoglalom a 13 évig képernyőn látható teleregény jelentőségét, érdekességeit, nosztalgiázom és némi bírálattal is illetem, majd a második részben kisszótárformátumban hozok jellemző, elgondolkodtató és szórakoztató példákat a sorozatbeli jelenségekre, abortusztól zsaruig.

A Szomszédok 1987 májusától kéthetente átlagosan fél órában volt képernyőn csütörtök esténként, és mintegy hatmillión nézték.

Mi családilag nem. Én egy-két epizódot talán. Az ismétléseket sem. De így is tudtuk, ki Magenheim vagy Etus! Mindenki tudta. EZT JELENTI X GENERÁCIÓS MAGYARNAK LENNI. A teljes történetet most, az elmúlt fél évben fogadtam be olyan estéimen, vagy utazásokkor, amikor más dolgom nem volt, csak zsibbadni.

Alapvetően három család élete a mitológia az első emeleten: Vágásiék és rokonaik, Magenheimék és Etus, Takácsék és unokájuk-unokavejük. Vannak még fő karakterként magányos nyugdíjasok, és rengeteg mellékszereplő.

A teleregény stabil megélhetést biztosított kezdő, mellőzött és legendás színészeknek egyaránt. Összesen 1400 színészt foglalkoztatott és még 600 statisztát. Gyakran az utca, a piac gyanútlan emberét láthatjuk a háttérben, néha komoly bakiparádé, ahogy viselkednek, integetnek, például a kezdeti időkben Koltai János és Frajt Edit hátterében a Felszabadulás téren.

A Szomszédok elsősorban Horváth Ádám teremtménye, szívügye, emberi és művészi hitvallása, szervezése. Jófejsége, nagysága és korlátoltsága egyben. Horváth Ádám kötete most jelent meg a Tények és tanúk sorozatban.

Az ötlet nem saját: a BBC-s EastEnders nyomán kezdték (az ma is megy még, hétezer fölötti epizódszámmal!). De mennyire magyar mégis a mi lakótelepünk, a Csíki hegyek utca 1. (Lantos utca 4., majd 8.)!

Bujtor István szervezői és produceri szerepe meghatározó mértékben alakította a produkciót. A vele való konfliktusra a Partizán 2024-es adásaiban utaltak. Nem Bujtor az ötletgazda, nem az övé a szenvedély, a misszió, mert az atya itt Horváth Ádám. Említendőek még a korai forgatókönyvírók, akik a rádiójátékból érkeztek: Miskolczi Miklós, Polgár András, Szabó György és Zimre Péter alakították a történetet, és persze Horváth Ádám, aki sűrűn aktualizált, rögtönzött is, frissen reagált a kor eseményeire, segélykoncerteket és hajléktalanoknak való felajánlásokat ajánlott a figyelmünkbe.

Technikailag a Szomszédok hangjáték beszélő fejekkel, kibírhatatlan unalmas és nyomasztó képekkel, lassan és konzervatívan mozgó kamerával, csapnivaló vágással, annyira, hogy jelenetek tucatjaiban lóg be a mikrofon a képbe. Amott fent:

A teleregény 1999. szilveszteri megszűnését a Fidesz-győzelemnek és annak nyomán a tévébeli erőviszony-változásnak köszönhetjük. Az RTL láthatott volna benne fantáziát. Igény éppenséggel lett volna a folytatásra akkoriban, de túl “állami” jellegű és múltba ragadt volt, rengeteg idős színésszel, vállalással, terhes örökséggel.

Tudjuk, hogy Puzsér kiröhögte a Szomszédokat, különösen Etust. De kit nem? És a moralizálást: “szerintem fű”, mondják az erdő szélén talált drogosra drámai hangon, akinek a karján a tűszúrásokat vizsgálja Magenheim (és Szelényi János hívta a mentőt). Belehal persze. Ez vicces, korlátolt, prűd. Kulka nem tud rossz lenni, itt mégis az.

Puzsér szerint a Szomszédok lényege, hogy Horváth Ádám a feleségét, Csűrös Karolát felmagasztalja. Etus valóban szent: mindenkinél önállóbb, áldozatkészebb, kedveltebb, okosabb, menő művész, elviselhetetlenül tagolt mondatokban oktat ki, és (ez megint Puzsér) ő az, akit “nem lehet megbaszni”. Egy komplett optikai csalódás ő, eleinte hülye kalapokban, rémületes szemüvegekkel is láthatjuk. Vasarely sírna:

Kézdy György (Virág doktor) imádnivaló. Neki is, mint oly sokaknak, tragikus halála volt.

Halálosan cikik a termékmegjelenítések, a MAHIR jóvoltából a BB-től az Alföldi porcelánon át a Peugeot 205-ig mindenféle az arcunkba van nyomva.

Az akciójelenetek elképesztően nevetségesek mai (vagy akár akkori, de amerikai színvonalhoz szokott) szemmel. Pedig van motoros üldözés és helikopteres felvétel is a presszó kirablásakor!

Mindig van unalmas hétköznap, a jelentéktelen események szépsége és piti morgás uralja a műsoridőt, de dráma is akad havonta. Börtön, lövés, rablás, sérülés, túszdráma… Többször előfordul, hogy nem látjuk a balesetet, hanem szörnyű sikolyt, jaj! kiáltást hallunk, majd vágás után a földön fekszik a delikvens. Elvétve alkalmaztak kaszkadőrt, bunyóst, és gyakran nem nevezték meg őket a stáblistán.

Kedvenc karakterem az a Hankó Attila, akinek olyan különleges arca, szeme volt, és 2000 decemberében autóbalesetben halt meg. Biztonsági őr volt 1994 körül a presszóban.

Itt böngészhetitek a mellékszereplők listáját, érdekeségeket, fordulatokat.

Megrázóan sok a tragikus színészsors: a Jutka védőnőjét alakító Herczeg Csilla, aki Básti Juli, Bezerédi Zoltán, Csernák János, Eperjes Károly és Máté Gábor osztálytársa volt a főiskolán, öngyilkos lett 1995-ben, 36 évesen. A Dunának ment.

Csernák János is szerepelt a sorozatban, egyébként ő Ivancsics Ilona férje, és nem a fiuk játszotta Matyit (hanem egy soha kamerába nem néző, szótlan, rettegő fiúcska, csak később találtak alkalmasabbat).

Érdekesek a szerelmespárok: Trokán Péter 1946-os, Fehér Anna 1958-as (Kulkával egyidős), de Almának simán lesz a barátja az 1964-es Schell Ádám, Trokánnak pedig a cselekmény idején 44 éves Borbás Gabi (szül. 1949) és Orosz Helga (1961) is. Én nem cseréltem volna le Almát! Persze a vége felé újra összejönnek – és újra, mindhalálig a nagyiéknál laknak.

1987-ben még az 1963-as Epres Attila Fehér Anna udvarlója. “Laci” aztán Bencze Ilonával jön össze (1947), ragyogó egy nő amúgy, neki előtte Csernák János (1952) a férje, aki Almának is udvarol, ők ketten Almáék esküvői tanúi. Én legyek az utolsó, aki ezt szóvá teszem, de ők viszont a teleregényben egyáltalán nem tették: Koltai János, azaz Gábor Gábor (1935!) vígan udvarol huszon- és harmincéves nőknek, Málnay Zsuzsának (1953), Lengyel Katinak (1966), Pregitzer Fruzsinának (1959), Szűr Marinak (1954). Azt meg tudjuk jól, ki szíve egyetlen királynője (1955). Kulka is 1958-as.

Trokán Péter, a “jóképű, magas fiatalember”, mint azt gúnyosan és évekig emlegették a testvéreim az 1988-as évből, hollywoodiasan örök szép férfi maradt. Fiatalon igen takaros Nemcsák Ferenc és Kulka János is. A teleregény világában soha nem félnek se a kopaszságot, sem az alacsony termetet (az Öreg, a mentőápoló!), sem a hízást szóvá tenni.

Mindenki borzasztóan eminens nemcsak mint lakó, hanem a szakmájában is. A hivatások a középosztály egészét hivatottak reprezentálni és erkölcsi útmutatással ellátni. Imádja, továbbá tökélyre fejlesztett szinten műveli a szakmáját a bolti eladó, a taxis, a nyomdász, a tanárnő (az iskolában szinte mindenki remek munkaerő!), a keramikusművész, a mentőorvos, a kozmetikus, a közös képviselő (mindkettő), a pincérnő, az erdészmérnök, a költöztető iparos, az újságírótanonc, az operaénekes, a befektető üzletember (Sinkó László, Károly) és a postahivatali asszony (Földi Teri) is. Mindez halálosan idegesítő és életidegen, egyébként a szereplők folyton panaszkodnak utasra, betegre, időjárásra, forgalomra, vásárlóra, vendégre és adószabályokra, korai kelésre, éjszakába nyúló munkára, továbbá a fájós lábukra-derekukra – úgy általában mindenre. Ám aki pancser, tunya vagy csaló (Gábor Gábor! Kerei Gusztáv! Vilma tanárnő!), az mind mellékszereplő. És lesújtó képet kapunk a spekulánsokról, befektetőkről, szerencselovagokról, sznobokról. Szegény Klarissza koldusszegényen végzi (és akkor derül ki, mekkora féreg Gábor Gábor, az arkangyal).

A Szomszédok gyerekszínészek légióit nevelte ki (sőt: Elek Ferit!), köszöntötte a nagyságokat születésnapjukon, alkalmat adott utolsó szereplésre az elfeledett öregeknek, Both Bélának is egészen sokáig, és elsiratta a halottakat. Gyászzene, néma csend volt az egyes epizódok végén. A legszebben Máriáss Józsefet, Böhmöt, de Szabó Ottót és Bánky Zsuzsát (Jutka anyját) is emlékezetesen.

Utolsó lehetőséget biztosított például az agg Gyalogh Ödönnek (1912 – ő a két háború között volt a csúcson, itt már csak a presszóban üldögél), a haldokló Máriáss Józsefnek és a rákbeteg Bilicsi Máriának, Bilicsi Tivadar legidősebb gyermekének. Ők a haláluk előtt pár nappal is szerepeltek és Szabó Ottó is ott halt meg szinte a piacon.

Csodálatos csajok voltak: a főszereplő feleségek mindegyike ragyogó szépség (igen, Lenke néni is! Komlós Juci Földessy Margit anyukája, és egy évvel volt idősebb az ország kedvencénél, a mindig derűs Zenthe Ferencnél). Mellettük Závodszky Noémi, Incze Ildikó (a legszebb magyar színésznő ever!), Bencze Ilona, Ullmann Mónika, Malek Andrea, Kocsis Judit, Schell Judit, Timkó Eszter pompás nők. A férfiak és Ivancsics Ilona rendszeresen látható fürdőgatyóban avagy strandcuccban! Frajt Edit viszont csak rövidnadrágban, Fehér Anna a legvisszafogottabb.

(Fehér Anna jelenete a produkció vége felé, 1998 szilveszterén Hofival médiatörténet. Nem tud róla, hogy jön, ajtót nyit, sikolt, nevet, de megy tovább, nem esik ki a szerepéből. Az szívmelengető egy pillanat! Mindenki Takiéknál koccintott.)

És reggel, borotválkozva is láthatjuk a férfitestet. Hogy elcsúfulnak az emberek!

Legjobb zene: Rózsaszín Cadillac, a Kabalababától! A 94. epizódban diszkózás közben halljuk.

A leggroteszkebb mellékszereplő Takinak egy utasa, csiripelő hangú, apró nőszemély, aki valamikor 1993-ban a taxiban gépi nyugtát és számlát is kér.

Minden, ami ciki volt a 80-90-es években, látható. Frizurák, undorító presszók, cukrászdák, rémületes pulóverek, lakásbelsők, tantermek. És Béla bácsi is aerobicozik!

A Szomszédok korrajz, morális kiáltvány, egy összetartó közösség deklarációja, reklámhordozó és népnevelés. A lényeg, hogy soha nem változik semmi. Emlegetik többen a költözést, Lenke néni is, Feriék és Jánosék is, Magenheimék kétszer fontolgatják a külföldre költözést, a doktor külön is. Nagyon izgultunk pedig, Julcsi is sírdogál, hogyan dönt! Mindenki marad. Vagy visszatér. Ennek oka a hazaszeretete kívül, hogy a lakótelepi ház szervezi a mitológiát és nem akartak új főszereplőket se behozni. Azt kell gondolnunk ebből, a kezdetleges közlekedésű, veszélyes telep élhető, de mindig megmutatják, éppen a szereplők, hogy nem.

Alma is többször majdnem munkát vált, de az alkotók nem akarják elengedni a presszóhelyszínt sem. Lenke néni is következetesen visszatér az ő szeretett Bandijához a közértbe, később a kisboltba.

A történet eleje, 1987–1993 között friss, eredeti, szerethető. A korra jellemző bénázás, pénz- és technikahiány és a sebtiben gyártás ellenére becsületes munka, sőt, élvezetes, kb. addig, amíg Bajor Imre a fodrász a szalonban, és még egy kicsit utána, én szeretem Fruzsit is, csak egyre laposabb a sok üzleti ötlet, a szégyentelen pletykálkodás, keserűség, egymás ölése a vendégek füle hallatára. Lehetett volna erőt adó, kedves a végkicsengés, de a sopánkodás teszi ki a műsoridő nagyobb részét: fájós lábak, beázott plafonok és az áremelkedés. A MÉDIATÖRVÉNY pedig olyan, mint Godot. Egyre kevésbé azonosulhatóak a történetek.

Ez még eredeti. Kirakták a folyósóra Magenheimék telefonját!

Utána fokozatosan elviselhetetlenné válik, kiszámítható lesz a produkció. Fáradt rutin, körbe bolyongó laboregér. Raksányi Gellért múltemlegetése elképesztő fogainak kerítése mögül, a lépcsőházi lézengése, a “bizony, bizony, a Nemzetiben” hangulatú, terjedelmes ömlengései (“éngem”, ejti vasiasan), amelyet oly türelmesen hallgatnak a postaládák tövén a pedig munkába rohanó lakók. Raksányi Gellért akkor szerethető, amikor azzal a fura kis nevetésével felkacag, kedélyes, kártyás, sört iszik, csibész. Amikor még kutyát sétáltat. A moralizálása, szenteskedése neki is elviselhetetlen. Palócz László az évek múlásával egyre pocsékabb szövegfelmondó. Kínos a Sümeghy–Lillácska kapcsolat is: nem lehet érteni, mit akarnak egymástól (Lillácska többet, de az agg dalnok impotens, ezt ki is mondja). Schubert Éva színész, éspedig vérbő és valódi, a különben szerethető Palócz László viszont nem, ez is zavaró. Nyomasztóak a nyomdai helyzet bonyodalmai is, Feri erkölcsi deklarációi és Kenéz elvtárs folyamatos felbukkanása is. Egyre sűrűbben mondják fel a kívánt mondatokat gépiesen. Lenke néni is egyre akadékoskodóbb, aggódóbb, humortalanabb, a szándék ellenére lesz mindenki anyós-rémálma.

Amíg Juli és Ádám (újra) jól megvannak, addig jó. Amíg Ábel Anita még “Csibe”, azaz fel nem nő – jut eszembe, felfoghatatlan az attitűd és szóhasználat, ahogyan a szüzességét évekig óvja az anyja. Lovagnak hívják a csávóit, és egyértelműen Pintér Tenya a mélypont.

Mire Julcsi húszéves lesz, megrendítő visszaesés van a karakterében: érezhetően nem szereti már az egészet (erről beszélt többször is). Amit neki megírtak, az is gyász. Ül például egy íróasztalnál, papírok között, telefon mellett, és többször is elmondja, közben és a feliratos befejezéskor is, hogy “lám, dolgozó nő lettem”. Épp ez adja az ügyetlen rádiójáték-jelleget: jó didaktikusan elmondatják a szereplővel azt, amit a kép mutat.

A szereplők érthetetlenül hosszan magázódnak, harmincas felnőtek is. Mindig reflektálnak önmagukra és a világra összegző tónusban, komolykodnak, szavakkal deklarálják azt, amit képekkel kellene ábrázolni. Gálvölgyi emlékezetes paródiája már ezt illeti:

Feriről megjegyzem, hogy az állami gondozás valóságos becsületesember-kiképzésként tűnik fel, pedig biztosak lehettek benne, hogy ami a hetvenes években történt a szektorban, az még durvább volt, mint a mai sztorik. Felbukkan az egyik fóti haver is, aki lecsúszott, miatta ül aztán Feri hat hetet börtönben. Bizonyára az előítéletoszlatás volt a cél, ám meglepő, hogy azon kívül, hogy a gonosz mellékszereplők stigmatizálják a művelt, családcentrikus és úttörő módra becsületes Vágásit, semmi hatása nincs a lényére szülő nélkül töltött, fóti éveknek.

A Góliátot játszó Csányi János (bariton énekes) pocsék színész. Idegesítőek a folyton ismétlődő dramaturgiai fordulatok: a titkos szerelmespár, a hűtlen feleség úgy bukik le, hogy meglátják véletlenül, általában Etus, és akkor ő nem szól bele, mert tapintatos, de ezen őrlődik, és folyamatosan beleszól, monologizál, ki kivel etyepetyézhet szerinte.

A zárómondatok egyre laposabbak, Gábor Gábor minden színészi érdeme ellenére abszurd, és az is paródiába hajlik, hogy ilyenkor bólogatnak szomorúan, hogy bizony nincs pénz nyaralni, szalámira, új kabátra, csirkehúsra, ingatlanadóra, semmire, és ma az emberek sajnos nem törődnek egymással. Eredeti ugyanakkor Janka kedélyes gonoszsága, alkoholizmusa, számító viselkedése, erről ő is így beszél a Life Tv-nek az emlékadásban 2019 telén. Csak az nem sikerült dramaturgiailag, hogy miért viselik el őt a családtagok ilyen angyali türelemmel.

Én nem származom vagyonos családból, sőt. 1994-ben voltam 18 éves, de semmiféle nyomorra, áruhiányra nem emlékszem. Persze én csendesen kérődzöm, igen jámbor fajta vagyok.

És mennyi mindent lehetne még írni!

Komoly elemzés itt.

A kisszótárral jövök még.