Babarczy Eszternek

Mert ő ihlette ezt a posztot. Ő részben filozófiai, részben közéleti, részben gyakorlati gesztusként elindította a kedvességprojektjét, és ennek jegyében naponta ír a Facebookra.

Eszter nem tartozik a lincselőim közé, semmi köze amazokhoz. Nem haragszom rá, csak nem értek vele egyet. Kritikus véleményemet ezért ehhez illő tónusban írom.

Adekvát akarok lenni.

Felemás módon vagyok vele: nincs kedvem gúnyolódni rajta. Meg akarom érteni. Például nagyra becsülöm, hogy egyenesen kimondja (és őt nem tépik szét érte), hogy nem fogadja el a neurodiverz tanokat, pedig elkezdték az apját ezzel mentegetni, kielemezgetni. Tisztelem is őt, de nem úgy idol, mint húsz éve. És nem gondolom, hogy tilos volna őt kritizálni.

Babarczy Eszter egyébként büntiben van emiatt a cikke miatt.

https://hvg.hu/publicisztika/20100215_fidesz_ketharmad_valasztas (ez valamiért nem nyílik meg). Itt utal rá Hont:

Itt szemlézik:

https://mandiner.hu/velemeny/2010/02/miert-elonyos-a-ketharmados-fidesz-gyozelem

Nem mindenki bocsátott meg, kap érte most is, miért nem volt aktívabb, hangosabb, miért viselte ilyen jól a NER “bántalmazását” (értsd: a liberális értelmiség szűk, gőgös körének, előjogaikat elvesztvén, nem tetszett a politikai irány). Mert írja, hogy neki normális, megszokott, ha bántják, még kiskorából.

Miből áll a kedvességprojekt?

Sok nőies, dívás, exkluzívmárkás, pózolós megnyilvánulásból. Eszter olyan márkákat és készítőket méltat rajongó szavakkal, akik irreálisan drága, kézműves termékeket árulnak.

Apró gesztusok, kedves hálaposztok (egy doktori iskolába jelentkező asszony visz neki az egyetemre egy doboz házi tojást. Csak én érzem, hogy ezt nem illik, sőt, nagyon nem kéne hirdetni?).

Egymás vagy “kedves emberek” hízelgő fotózása és a képek kiposztolása. Csak nők, egyébként. Matricák ragasztgatása.

Te szeretnél ilyet kapni?

Ez azt jelenti, hogy nem csak a körülöttünk élőkkel, valós kapcsolatokkal, interakciókban, hanem a vakvilágba bele, címzett nélkül, panteista, áradó módon “kedves”.

Nem teljesen értem persze. Ha nem ilyen lennél, akkor milyen lennél? Tartózkodó, csendes? Vagy bunkó? Régen milyen voltál? Mihez képest vagy kedves? Most köszönsz a takarítónak…?

Valami oka csak van, hogy nem a hallgatók posztolgatják ki az akciókat, hanem a tanárnő.

Esztert fényképezik dívaként is.

Összességében kedves, szelíd posztok, őszinteség, sőt, árnyalt gondolatok, amennyire a kedvesség keretei között lehetséges.

Azért őt is megtalálják, amikor keményebb témában ír. Meghazudtolják. Nem is kis nevek.

Akkor szisszen, és erről is ír, még mindig szelíden. De elviseli. Egy Jézus rúzsban. Felemlegeti többször, hogy leribancozták a rúzs miatt, és most már nem is mutatkozik úgy.

Én nagyon ismerem a “kedvességet”, hogy túláradok, ötször annyit teszek emberi helyzetekbe, mint mások, vállalom a melót, kockázatot. Otthon, a szeretteimmel közben normál-morcos vagyok, sőt, néha egészen elzárkózó – mármint ahhoz képest: kevesebb energiát teszek beléjük, az kamaszoknak úgyis csak baszogatás. Megmentem az árva gyereket, az enyéim éljék csak a kis saját életüket, és cirkuszok soha nincsenek. Mert az aktuális lobogási közegben, az új helyen vagyok fáklya. Otthon már csak üszök.

És ahogy Babarczy Eszter apjáról, anyjáról ír… az is ilyesmi. Idegenekkel, futó ismerősökkel olyan könnyű!

Ennek sajátos a lelki háttere, a szeretéssel, kötődéssel kapcsolatos. Tünet a viselkedés. Gyerekkori eredete van. Nem szeretem a kamu diagnózisokat, nagy szavakat, nem megyek bele ebbe. Babarczy Eszternek köztudottan van az apja, nekem is van az apám, és van Eszternek a mániás depressziója, amely mostanában élhető életet enged neki (gyógyszerrel).

Szóval megvan nekem ez a mechanizmus. És innen mondom:

Aki deklaráltan, misszióként kedves, túl a hétköznapi udvariasságon, arról azt fogják gondolni, hogy eseng mások szeretetéért.

Esetleg törleszt.

Nem fogják tisztelni. Vajon miért van erre szüksége?

Arra hajlamosaknak hamar hozza a “kedvesség” az önkizsigerelést, kiégést és a viszonzatlanság, idegenkedés, bántások fájdalmát. Csúcsértelmiségiként, stabil anyagi helyzetben, családja szellemi örököseként védett a helyzete, így a közege udvarias, és csak habókosnak nézi a matricákért, megmosolyogja, hogy szívecskéket rajzol. Nem értem, Eszter miért nem ambicionálja, hogy tanárként komolyan vegyék. Ezt egyszer leírta egyébként: próbálkozhat ő filozófiával, de az ezeket a gyakorlatias, anyaggal dolgozó hallgatókat nem érdekli. Nincs affinitásuk. Ezért a kedvességprojekt egyfajta gyakorlati, cselekvő filozófia, sőt, morál, amely könnyen átélhető.

Vagyunk mi, akik nem vagyunk védettek. Velem özvegy voltomból és tiszta szívünkből, érzékeny eszességünkből, a kegyetlenségtől és törtetéstől való idegenkedésünkből adódóan olyasmiket meg mert csinálni a budai hegyoldal, hogy az botrány. Égbekiáltó, elképesztő. Hevesen írták is át a történeteket, hogy én csináltam velük.

És innen mondom: a kedvesség közegidegen. A saját nyűgjétől, kisebbségi érzésétől és bejáratott, számító működésétől terhelt közösség meg fogja bosszulni. Egyáltalán fel se fogja, hogy ez kedvesség, ideges lesz, milyen hülyeségekre van időd, mit akarsz. Önmagában attól befeszül, hogy te nem vagy kiégve. Hogy csengetéskor elindulsz az órádra. (!)

Én történetesen a MOME Base épületétől (ott tanít BE) hetven méterre éltem át ezt. Palacsintát vittem nekik. Hülyének néztek, gyanúsnak találtak, pedig (mert) rengeteget dolgoztam helyettük, ingyen. Azt elfogadták, sőt, kérték, számítottak rá. Egy héttel később nem köszöntek. Holott szülő voltam, nem csak kolléga.

Lehülyézték a gyerekeket is. Egó, feszülés, hatalom.

Most egyébként ott a jelenleg hetedikeseknek nincsen magyartanáruk. Lassan fél éve helyettesekkel toldozzák, egyik se szakos. Előtte, még ősszel feltanított egy teljesen szétesett idegzetű tanító, aki gyerekek előtt sikítozott, hogy ő engem feljelent (mert “milliókat keresek”). (Persze ő is magántanított, tanítványt is.) Eü okokból kiszállt a kolléga (az én kedvességem az, hogy nem emlegetem a karmát röhögve. Neki is előbb megvolt a baja, mert bizony mondom néktek, a legalattomosabb embereknél ok van, nem következmény.) Megint a felvételizők isszák meg, hogy hetedikben káosz van.

Engem hiába utáltak ki, a szülők a saját jól felfogott érdekükben megkerestek (vö. “milliók”). Hálás vagyok nekik, mert az abszolút, száz százalékos sikert, tiszteletet, bizalmat ezekben a helyzetekben kaptam meg. Optimálisan működöm, amikor nem bántanak.

Az igazi feladat: önmagunkat megvédeni, képviselni. Ha ez megvan, akkor korrektnek maradni, ha lehet. Bőven elég ez is.

Az ember lényege, hogy nem Krisztus, és ha megpróbálja, összetörik. Krisztusi szeretetre törekedni éppenséggel blaszfémia. Ezt azért írom, mert a küldetésesen ateista Babarczy Eszter az utóbbi években unitárius hitre tért.

Egyébként is engedjük el a krisztusi példát: volt ott kinyilatkoztatás, követők gyűrűjében beszédek, vendégeskedés, imádat, hippiélet, tizenkét személyi asszisztens. A gonosz néven nevezése, a kufárok és paráznák kikergetése a templomból. Retrospektíve gondoljuk, hogy joga volt hozzá. Akkor, ott egyáltalán nem volt joga, felforgatónak számított. Nekünk, követőknek ebből csak az alázatot, lábmosást és keresztviselést szánják, atyánk sem a mennyben van. És ő ugyanúgy bánt-e Kajafással, a farizeusokkal, mint Lázárral, Jánossal vagy Máriával?

Talán nem blaszfémia, csak mesterkélt póz. Aki mindenkit szeret, senkit sem szeret. A kedvesség jelölő: ha mindenkit megjelölsz, értelmét veszti.

Gyanús is.

Én kikérem magamnak az univerzális, felületes kedvességet. Érdemeim szerint kezeljenek. Ritka szerencsém van ezzel, mert pont azok nem kedvelnek, akikkel nem szívesen vegyülök. Nyilván érzik.

És szenvednek százával, ezrével a láthatatlanságtól, barátságok hiányától, a jelentéktelenségtől. És mennek a macskamenhelyekre meg jótékonykodni.

Különösen hajlamosak a túláradó, indokolatlan kedvességre az idősödő, egyedül élő, intellektuális, elvált nők.

Az emberekkel korrektnek lenni is szép cél. Ahogy ő, én is úgy. Férfiakkal a kedvesség kínos, veszélyes helyzetekbe sodort. És korrektnek sem kötelező lenni. Aki egészségesen gyarló, önbecsülése van és határai, az olykor sértően viselkedik. Nincs kedve figyelmesen, kedvesen reagálni, kifele létezni, és azt mondja: nem dől össze a világ. Azt is elviseli, ha vele bunkók.

Kedvesnek lenni, időt, figyelmet, türelmet adni erőfeszítést jelent. Nem járhat csak úgy. Bizalmat igényel.

Nem ragyoghatok mindenkire, mint a nap. Sőt, nekem gyógyító volt sok önbántás után megtanulni GECINEK lenni. Ott helyrebillent valami, az énerőm. (Nem lett komoly baja, csak fricska volt.)

Engem nem azért bántottak, mert szemét voltam. Módszeresen félremagyaráztak, piszkálgattak, mint valami fura bogarat, a lényegemet akarták kiszívni belőlem. Merő gonoszságból. Érzeték, hogy áldozattípus vagyok.

Ha a kedves ember okos is, a kedvesség parancsa, missziója lehetetlenné teszi az okos érvelést. Az intellektuális viták ütközést, teherbírást, egészséges konfliktusvállalást követelnek.

Küldetésesen kedvesnek lenni olyan, mint a testet felőrlő, napi sok óra kemény sport. Akármit mond a Biblia és az erőszakmentes kommunikáció, az univerzális szeretet csak Jézusnak áll jól, téged önkizsákmányolóvá és áldozattá tesz, nem szünteti meg a bántást.

Én hiú is voltam, hogy én nem úgy. “Nézzétek!” Ez is gyerekkorból jön. Hiúsággal és kihirdetéssel társulva a jóság kész katasztrófa.