Mi a franc folyik itt?
2018 nyarán kérdem ezt. Nem ma kezdtem testügyben gondolkodni, cselekedni, olvasni. Meg vagyok döbbenve.
Újra életmódügyi cikkeket írok, anyagot gyűjtök.
Régebben nem láttam ezeket, egyszerűnek tűnt minden. Bővebben…
Ezt tűztem ki a júniusi tromsøi maraton és az augusztusi Night Run közé:
júliusban minden nap elvonszolom magam futni, nem bonyolítom, csak nekiindulok. Ha nem jön össze, megyek másnap reggel is, este is, vagy egy hosszabbat. 2 kilométer fölöttieket futok, összesen 200 kilométer a cél. A 30 nap lehet 32, mert emberek vagyunk, meg van időjárás, menstruáció, program. 1-jén kezdtem, tehát tegnapelőtt lett vége.
Szépen írtam, iktattam mindent (vagyis én csak a távot, az időt szoktam, becsléssel), számoltam a lépteimet. Futottam egyszer 1 km-t (ott menni kellett váratlanul), egyszer tizenhármat, általában 4-7 km-t. Futottam földúton, pályán, rekortánburkolaton, aszfalton, és a hegyen enyhe szintet is. Végül egyetlen olyan nap volt, amikor kétszer mentem.
A célom az volt, hogy rászokjak a futásra, amihez nekem nagy lelkierő kell, mert nem vagyok jó benne, nehéz vagyok, és csak az egyharmad táv után kezdem élvezni.
Mivel tudom én motiválni magam? Van, aki tárgyat ígér be magának, vágyott cucc beszerzését. Más rázuhan az időeredményekre, vagy nagy versenyre készül. Én a menő akármit megveszem bármikor, a maraton pedig nem motivált eléggé, mint kiderült. Viszont jó volt a konkrét időtáv, szám, a kihívás műfaj, amit nem kedvelek, általában a gamifikációt, vagyis egy kicsit tömeges, és, hogy is írta Eastern egyik kommentelője, próbálj ki 30 nap alatt 30 mungóbabcsírás receptet… szóval ilyenek, meg mindennek a mutogatása az instagramon. De a saját vállalásom mégis segített most, hogy többet fussak, mint valaha. (Valaha egyébként nem fut olyan nagyon sokat.)
A projekttel július utolsó napjaiban leálltam. Valami nem stimmel, iszonyatosan beödémásodtam, mentem is kezelésre. Kéne kompressziós szár, de nem akartam beruházni, meleg van, a cipőt sem tudtam fölvenni. Illetve amikor lohadt, akkor nekiindultam újra.
Kinti futásokat terveztem, végül egyszer futottam két gyors kistávot (3,5 és 4 km) teremben, egy nyálkás-viharos napon, az jó volt, tempót fokoztam, szakadt a víz.
Tehát összesen volt 23 alkalom, és 131 kilométer. (Ha elszámoltam, javítom, nincs velem most a varázsfüzet.) Ez nem annyira van rendben, menti egy kicsit a hőségriadós hőség, viszont tanév közben nem vagyok ennyire szabad, volt időm.
Nem fogytam, de sokkal jobban kajálok, mint júniusban, és formásodott-feszesedett a combom.
Holnap Night Run Juliskámmal, 14 kilométer, ez talán valamennyire mutatja, gyorsultam-e. Menők leszünk. Amilyen vagyok, kezdek szkeptikus lenni a szervezett versenyekkel kapcsolatban, de ott lenni azért még mindig jó. Nem tudom most, merre vezet a futóutam. Wizzair szeptemberben, félmaraton. Olvasom Andit. Élvezem a nyart, sok a baráti találkozó, csajos közös élmény, harmónia a gyerekeimmel, spontaneitás.
Júliusban a futások mellett voltam többször élő vízben, napon, strandon is, nagyon le is barnultam (megemlíteném, hogy a fényvédős pánikot túltolták, hisztéria megy ez ügyben is a bjutiblogokon, és megint a pénz mozgatja a dolgot…); úsztam komolyan kétszer, squasholtam hetente kétszer, terembe háromszor mentünk. Volt négyszer közös kinti edzés is, és két Eszter-szervezte extraság: légkarika és body art a hídon. Sok biciklizés. Gyakorlatilag naponta edzek továbbra is, van, hogy háromfélét.
Ti merre vagytok és hogy?
Ők vannak minden plakáton, ők hirdetik a bikini bodyt. Fényesek, ragyognak, mosolyognak. Te is miattuk szorongsz?
Persze ők is emberek. Amikor megkérdezik az istennőt, hogy komolyan veszi-e a détát, vagy néha bűnözik, az a válasz: ő szeret enni, pörköltet tunkolni habkenyérrel, és a nagymamája pitéje…! Ez külön kitalált gesztus: és még csak rá sem feszül, úgy néz ki így, hogy rohadna meg…! Eközben (e pillanatban) úgy néz ki, mint aki életében nem evett ilyeneket, és ettől olyan éterien elérhetetlenül istennő. (És amikor valaki rázendít, hogy az ő titka a nagymamája szépségtrükkje, sok vizet kell inni, és csakis hideg vízzel mosni az arcát, akkor tudhatod: plasztikáztatott.)
Eszik vagy nem eszik habkenyeret, ez mindegy: unja és utálja azt az étrendet, ami ahhoz a formához kell, amit viszont egyedül lát szépnek.
És nem is mindenki néz ki úgy. Van, akit szigorúan hosszúujjúban fotóznak címlapra. Off season, évekre. Neki egy mutogatható kar hatalmas nekiveselkedés volna, mert az anyagcseréje nem bírja már, annyit gyötörte. Kedves és szimpatikus, de amit bemutat, az a tönkremenés története (lásd lejjebb).
Mivel tette tönkre? A versenyfelkészüléssel.
Követőik, az “életmódváltók”, a haladók iszonyatosan rá vannak feszülve az evésre, az “ízekre”, és ezért azt a fajta étkezést, ami a testüknek nem romboló, büntetésnek, megszorításnak érzik. Biztos te is látod ezeket a fotókat: pohárkrémek, smoothie, a tetején chiamag, gusztusos gyümölcsök, zabpalacsinta – édesség. Szénhidrátfüggők maradtak ugyanúgy, de most kétszer annyi munka egy süti, és négyszer annyiba kerül. Ebben a kajamániában adják el a sóvárgó nőknek a 900 forintos lisztkeveréket (ez negyed kiló ára ám), és ezek a nők nem is kerülnek sose az igazán jó forma közelébe, miközben az életmódjukat sem élvezik igazán.
(Szénhidrát vagy nem szénhidrát? Ez nem vita. Azt bármelyik versenyző megmondja neked, hogy pöpec módon leszálkásodni és úgy is maradni csakis szénhidrát nélkül lehet, és hogy a nagy kísértés, a formarombolás a kenyér, a süti, a gyümölcs.)
Én azt mondom, és az elejétől ezt mondtam: a tested éhezi, hogy megfelelő táplálékot adj neki, a tested utálja ezt a sok szart, az adalékanyagokat, a liszteket, a tespedést. A testednek egyszerű, örömteli dolgokra van szüksége. Amint megérted, mi tesz jót és mi nem (ez öt mondatban összefoglalható), az étkezésed nem korlát lesz, hanem felszabadít. Ami egészséges, az úgy egyszerű, mint a szerelem. A neked való, jól kitalált, egészséges kívánságaidat szolgáló étrendet nem kell betartani, nem kell feszülni rajta, és ha így élsz, nem is fogsz örökké az ételekkel foglalkozni.
Ám a versenydiétázó fitneszistennőtől sokat tanulhatsz. Hogy lesz ő olyan gyönyörű, és mi lesz a verseny után, illetve mi lesz velük húsz évvel később, ezeket mindenképp. Én láttam ezt közelről tucatnyi csajon, és láttam az amerikai neten, elmesélem.
Úgy mesélem el, hogy tudjátok: nem félek a kemény munkától, imádom az izmokat, és elítélem a “minden test szép” önbecsapós lustaságot.
Viszont itt nagyon komoly gondok vannak. Bővebben…
Támogató Július 11.
Hogy mi a te motivációd, az egy nagyon amerikaias kérdés.
Lőrincnek, az én hiperokos, kritikus és érzékeny fiamnak, aki anyává tett, és akin egyre csak ámulok, mert nem volt könnyű élete, szóval neki hosszú listája van arról, milyen filmeket tervez megnézni. Szépen, módszeresen halad az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című, 14. születésnapjára kért gyűjteményében. (Mennyire nem hittem, hogy ez értelmes ajándék, és tessék. Amiben igazán hisz, azt évekkel később is űzi.) Gyakran mozizunk együtt, most pedig e projekt keretében néztük meg végre az 1999-es klasszikust, minden idők legalacsonyabb költségvetésű blöff-filmjét, kasszasikerét, a független Ideglelést.
Láttátok? Nagyon trükkös film.
És ebben Josh mond egy nagyon érdekeset, amikor Bővebben…
Támogató Július 3.
Az a helyzet, hogy nem kell sokat sportolni… csak mindig. Simonyi Balázst idézem, aki Rákóczi Ferencet idézi. (Fú, nagyon meghatározóak az utóbbi hónapjaimban ezek az ultárs beszámolók. Lehet, hogy a futással többre mentem volna a sok olvasás helyett, de nagyon ott voltak a fejemben a norvég fehér éjszakában.)
Arra szeretnélek buzdítani, hogy inkább eddz egy kicsit, mint semmit. Bővebben…
Június utolsó posztja. Mert kezdődik a Július! Bővebben…
Talán te is nagyon lelkes voltál, egy ideig pörögtél velünk 2015–16-ban. Most megcsinálod! Vagy nem. De azóta tervezed…
Bizony, sokan vették meg az ugrókötelet, jöttek néhányszor edzeni, kérdezgettek, kerestek információkat, változtattak az étkezésükön. És örömüket is lelték benne. Aztán leálltak.
Miért van ez? Bővebben…
Kotrom a blogot, évekre visszamenőleg, rendet rakok, mérlegelem a szövegeimet. (2015-2017) Van, amit erősnek és kompaktnak érzek most is, ez kellemes. Máskor ámulok: hogyan bonyolíthattam ennyire túl, és egyáltalán, miről szól ez az írás? Vagy: ez én voltam, ilyenek foglalkoztattak…? Elvesztem a részletekben.
Mennyivel egyszerűbb most a lét!
Azóta ugyanis történt egy s más. Sorolom. Bővebben…
A blog hatodik születésnapja van ma. Összegzek, inkább mentálisan és elvek szintjén, mint a sportról. Bővebben…
Pitymallatkor keltem. Tehenet fejek, felsöpröm a döngölt padlót, mosdótál, kering a macska, görbíti a farkát, takarosan felöltözöm, és a derengésben elindulok a választókörzetembe. Hát ahogy belépek, hatvan fotós, újságíró vár, köszönöm, hogy eljöttek, igen, ma futom a terepversenyemet (a macska és a mosdótál fikció, mely a takarosságot jelzi, de ez nem fikció, tényleg mondtam, nem hagyok ki ilyen poént).
Megjön a célszemély és felesége is, rajta vagyok a fotókon. A gyerekeim iskolája ez. És nem tudom, mi ez bennem, a neveltetésem? Tudom, amit tudok, éppen váltom le, de ha meglátom, megilletődöm. Bővebben…
Tegnap ennek a sorozatnak a forgatásán voltam tömeg, igazán decens, irodai cuccban (CIA iroda, Párizs, Andrássy út 70.), és várakozás közben, szinte már komikus volt, sorra odaléptek a társaim: te mit sportolsz? te fitneszmodell vagy? tartasz edzéseket? Bővebben…
2018-ban írtam.
Beszéljünk akkor erről is. A lelkes amatőr sportoló és táplálkozó fogyasztói kosara, sok gyakorlatias információval. Mire érdemes költeni? Ha épp kevés az annyi, akkor mire inkább? Bővebben…
V. T-nak
Ismerőseim egyre-másra küldik nekem a kilencvenöt éves futóbajnokokról, nyolcvanéves testépítőkről és hetvenhét éves akrobatákról szóló videókat. Volt a néni is, aki minden nap sétál. Még ennyi idősen is…! Örülünk, ha megérjük. Lenyűgöző, nem? Motiváló.
Amikor valami virálisan terjed, tömegesen osztják meg, akkor én mindig gyanakszom. Mert ott valami nem valódi, nem ízléses, nem igazi.
A “neked ez biztos tetszene” velem nem működik. Általában nem tetszik. Pont mert “biztos”. Vagyis, triviális.
Ő Ernestine, korrekorder-testépítő versenyző.
Nem az van, hogy vitatom a fogaddelmagad érveket, hanem érzem, hogy hazugság.
És irritál a hazugság.
És tudok jobbat.
Én amúgy teljesen egyetértek azzal, hogy legyen mindegy a test. Mármint, a test nem tud mindegy lenni, mert abban van az agy, a szív, a lélek és a telomerek – az kel fel reggel, azzal bírod vagy nem bírod derűsen a napokat, és az öregszik meg, és te vagy érte a felelős… és a szenvedés mértéke, az meg végképp nem mindegy, hogy mennyit szívnak miattad azok, akiket, azt szoktad mondani, szeretsz. És a halálokod sem mindegy.
Na de a kinézet. Az mindegy. Intem magam: ne zavarjon a ragya. Nézzük a belső értékeket, az számít igazán! Mindenkinek más az erénye, nem lehet mindenki modelltestű.
Én sem vagyok az, nem is volt a cél. Paradox módon most azok magyarázzák nekem, hogy nem számít a szépség, akik csakis azt nézik minden képen, más értelmezési keretük nincs.
Pedig mi mindent tud még a test!
Azért sem értem ezt a nemcsak-ez-számít szöveget, mert hát persze. Ki állított mást? És miért dőltök be nekik? Ilyen közegben éltem: a lényeget nézték a barátaim, ismerőseim, tanáraim (amikor és amennyiben a családom nem, képtelen rá, eltávolodtam tőlük, pont ezért!), és ezért nincs mit kompenzálnom.
Mindig agy volt, lélek, szív. Mindig e téren volt ambícióm. És hogy megértsék, amit mondok.
Nem értették. Bővebben…
Szembesítős poszt jön azoknak, akik már tervezik, hogy belekezdenek, de… Sorra veszem a majdnem-sportolok állapot tipikus felvetéseit.
Itt van mindjárt az örök sportágvita: hogy Bővebben…
Kedves olvasóm, komolyan szólok most hozzád.
Mindannyian csak azzal kalkulálunk, ami van. Így jár az agyunk, egyszerűen. Hogyan is képzelhetnénk el a meredek lehetőt? Azt, ami mélyen szunnyad bennünk? S a bajt se képzeljük el: se a hirtelen lereccsenést, se a lassú kopást, fakulást. (Ilyen az élet, ugyebár.) Ami csak lehetne, vagy amit lassan elvesztünk, azzal nem számolunk. Ki láthatja azt? Ezért nem általános a testünkkel kapcsolatban sem a preventív, megőrzésre törekedő szemlélet. Viszont hangos azok szava (panasza), akik aztán megbetegszenek. És érthető, ha a bajban már nem azt mondjuk nekik: tehettél volna ellene. Bővebben…
Ha lefogysz, nem leszel boldogabb, csak vékonyabb, mondja a mém.
Jaj, de hiszen ez ugyanaz a lobbi, amit már annyit bíráltam. Az érezdjólmagad-lobbi, amit azok harsognak, akik rosszul érzik magukat. Meg hogy sokféle test lehet szép. Hogy a fitnesz öngyötrés, saláta, magok, éhezés. Én nem fogom sanyargatni magam, hanem örülök az életnek. Hagyjuk az egészet, “én szeretek enni” (értsd: túlkalória, nassolás, édesség, feldolgozott élelmiszerek…). Ó, jaj.
Én azt mondom: igenis boldogabb leszel a fogyástól. Bővebben…
melléknevek sorozat 36.
török eredetű, régi szavunk, férfikeresztnév is
és ellentétes értelmű kötőszó: bátor, ámbátor, ámbár
Hogy én bátor? Haha. Én tényleg nem szeretem a könnyen érkező ovációt. Tudom, könnyű lenne abból élni, ezt hájpoltatni, dagasztani. De az ilyesmit nem tudom komolyan venni, nem épít. Mindamellett, a lelkes, egyértelmű kommenteket nem kéne összekeverni a dolog erkölcsi értékével, de még az elismeréssel sem. Mert könnyű olyat írni, tenni, amitől mindenki odavan és meghatódik. Lásd: a derék szabadnapos rendőr felaprította a néni tüzelőjét… Ováció nélkül kéne ezeket csinálni.
Érdekes persze, hogy van, akinek ez “respect”. Hogy ez annak számít mások szemében. Hogy azt írják, nehezükre esett volna cselekedni, kiabálni.
De nekem könnyen jött.
Az jött nehezen, hogy olyan legyek, akinek könnyen jön. Bővebben…
Én ÚGY utálom a fat pride, a fat acceptance hamis öntudatát. Írtam már erről sokat, meg itt is. Most viszont szeretném kiemelni, mert lehet, hogy ez eddig nem domborodott ki, hogy én nem a kövérséget, a tökéletlenséget, a nem-sportolást utálom. Nincs is dolgom azzal, ki hogy él. De az ítéleteik elérnek.
Én nem a magam példáját, “portékáját” igazolandó beszélek anatómiáról meg az edzés öröméről, mert én nem árulok semmit. Egészségfasiszta se vagyok, kinézetnáci még kevésbé – de ha mégis, akkor magamon kezdem.
Én a hamisságot utálom, a feljavítást, a megszépítést. A tagadást. A kövér lét valódi el nem fogadását és kompenzációs promózását. A csúsztatást az érvelésben. A nagyszájúságot és mögötte a gyengeséget, a frusztrációt. És a női média boldogan asszisztál ehhez, sőt, progresszívnek gondolja.
Nem itt kéne tartanotok, csajok. Bővebben…
A Skandináv maszáj posztja.
csak az olvassa. én szóltam 