túl pozitívak

Szerintem túlzásba viszik.

Van ilyen? Túl sok optimizmus, pozitív látásmód? Az énerőt, az önbizalmat, a segítő mantrákat, a tudatosságot lehet túlzásba vinni? Hiszen ez csupa szép és jó. Segít. Addig mondogatod, amíg elhiszed. Sőt, amíg úgy lesz. Mert BEVONZOD.

View this post on Instagram

🙌🏼

A post shared by Cara 💘 (@carafitzpatrick) on

Meg hát divatos is. Felcsaphatsz efféle kommunikációs szereplőnek, szerkesztgetheted a szép képeket vigasztaló feliratokkal. Aztán dőlnek az olvasók, te meg bezsebelheted a lájkokat.

Szinte siker. Azt gondolják, erős vagy.

Miközben…

Miközben az életed nem tart sehol.

És minél kevésbé tart valahol, annál jobban hajtogatod a mantrákat, amelyekkel pont azt leplezed és fojtod le, mennyire szarul vagy.

Miért nem tart sehol az életed, a sok interakció meg a “mennyire igazam van” érzet ellenére sem?

Mert túl nagyot ugrottál. Magabiztos állításokat teszel önmagadról, mások által kigondolt, vigasz-szerepű konzerveket szagolgatsz, könnyű szívvel hajtogatod az egymondatokat ahelyett, hogy

csendben szembenéztél volna azzal, ki vagy, milyenek a lehetőségeid, mi reális a számodra, önostorozás és öncsalás nélkül

levetve az elsimerés- és szeretetvágyat, keményen dolgoztál volna azon, amitől neked lesz jobb (és nem azon, amitől mások, akik gyakran ellenérdekűek, majd szeretni fognak), tehát a magadnak kitalált célokon, a neked való módszerrel, szelfizgetés és visszajelzéséhség nélkül.

Ehelyett hajtogatod azt, hogy az álom reális, valójában az cél, és te napról napra dolgozol és csodálatos vagy és mi mindent elértél. Meg szimultán panaszkodsz és szerénykedsz egy kicsit, szidod a világot. Ne legyél már túl fényes, elégedett, mert az zavaró. És csodálatos, nagy hatású internetes szereplőnek éled meg magad.

Full depressziós, elakadt, tönkrement testű emberek űzik ezt. Pajzsként tartják maguk előtt az önbiztató, énerősítő mondatokat és szép képeket, csak el ne kelljen ismerni, hogy a nagy ambíciók, a magabiztos állítások és a high life képei mögött elakadt, kétségbeesett, magát külső, rideg mércékkel mérő, viszonyítgató, semmiben ki nem tartó, megkeseredett nő van. Ambíció van, dedikáció (odaszánás, elkötelezettség) nincs.

Most azt hiszitek, egyvalakire gondolok, de ha megállok az írásban, és nem verem le a kávémat, bah!, akkor éppenséggel hét ilyen netes szereplő is eszembe jut. Mind maga körül forog, ontja a határozott mondatokat, csillogó képeket. Meg barátok is eszembe jutnak, szelfi nélkül, akik olyankor mondják, hogy engem aztán nem érdekel, leszarom, amikor épp megfelezi az exük a tartásdíjat, és nincs erejük beleállni a konfliktusba.

Persze kinek árt vele? A nagy pozitívság akkor baj, amikor magukat úgy menesztik mennybe, hogy közben ócsárolnak másokat, olyanokat, akik viszont beletették a melót, kitalálták magukat.

Pedig léteznek csodálatos történetek. Van olyan, aki alappal állítja: minden lehetséges, csak akarni kell, és ő se hitte volna, és mégis megcsinálta. Ezerből egy nagy nekirugaszkodó ilyen. Mondja is, és úgy is van. Nem áll neki azt lehúzni, aki jobb nála.

A felhasználók pedig vagy tőlük, vagy a hamisaktól veszik a magabiztosságot, a reménykedő mondatokat, és ők már eltévednek a közhelyekben.

A negyvenes, elvált nő rájön az önbizalomerősítő oldalon, hogy ő is értékes, szerethető, lesz még tánc a fűzfák alatt. Jó esetben erre egy szerelem ébreszti rá. Rosszabb esetben megelőlegzi optimizmusként, és nekiáll társkeresőzni. Hogy az érzelmi igényeit, szeretetvágyát, romantikus képzelődéseit aztán csúnyán kihasználja egy virtuális kamuudvarló vagy egy nagyon is létező, számító gazember.

A duci harmincas elhiszi, hogy ő is szép, ő is öltözhet szexin, nem baj, hogy cudarul bánt a testével, ez ügyben nincs feladat. Elég a smink és az irgés-forgás. A mondogatással és fotózgatással eltelnek az évei.

Emberek, akiknek személyes konfliktusuk van, eszméket és közügyben fogant idézeteket tolnak a másik arcába bosszúból, hatalmas arccal. Az idézet felhatalmazza őket a kisstílű zaklatásra.

Ne legyél nagyon pozitív, amíg nem érkeztél meg önmagadig. Amíg fontosabb a reprezentáció, mint a valóság.

A nagy pillanatok csendesek. A munka, amitől jó lesz neked, nem látványos, ellenben hosszú távú, és sok árnyoldala, toporgása is van. Ha kampány, ha megunod, ha csak énerősítésként ígéred meg, aztán elhal az erre alapozott blogod, és visszamész a szutyokba (az el nem válástól a vegánságon át a sportig széles a paletta), akkor nem leszel eredményes, és akkor ciki, hogy annyira lelkesedtél az elején. Minden valódi teljesítmény hosszú távú és hűséges munka eredménye. Rengeteg nem-látványos eleme van. Nem írható le motiváló mémekkel.

Az értékválasztásaidnak pedig ára van. Nem lesz a vállalásod egyértelműen csillogó siker – hacsak nem állsz bele valami unásig ismert, mindenki által helyeselt hájpba, és játszod el, hogy ó, te csak véletlenül tartasz ott, te szerény vagy. Az igazi választásodat ha megmutatod, és nem csak bizniszt akarsz a kezdeti sikerekre alapozni, akkor beszélned kell arról is, ami nehéz és amit senki nem kérne.

Hogy miből álltál fel.

Hogy ez meló és lemondás.

És nem fognak szeretni. Egyrészt mert “nem értenek egyet” a fogalmatlanok, ha új utat találtál. És ha még feltűnően sikeres is vagy vele, akkor belekötnek abba, hogy ez nem a mainstream, tehát nem lehet jó. Másrészt mert nem értik, kognitíve nem. Harmadrészt mert ők nem képesek rá, és ők azt szeretnék, ha a te sikeredben is róluk lenne szó, vagy arról, hogy ők is képesek rá, vagy arról, hogy mivel nem képesek rá, ez az egész hülyeség.  Tudd, hogy rettentő önzők, nem te érdekled őket.

Ha megvalósítod a mémeket a teljesítményről, küzdelemről, fejlődésről, magányos leszel, mert kivételes leszel. Nem fognak szeretni az arctalanok és az arcátlanok, és ezt tudtodra is adják.

No de nem is azért csinálod, hogy szeressenek.

 

51 thoughts on “túl pozitívak

  1. Egy ilyet se tudnék felsorolni, mert nem olvasok ilyesmit, viszketek tőle.
    Sokáig bajom volt, hogy a negatív érzelmeimet magamban tartottam, ez ilyen családi nyomasztás-neveltetés volt. Aztán elmúlt ez szetencsére, milliószor egészségesebb sírni, törni-zúzni időnként, hisztizni vagy sajnálni magamat, mint állandóan erősnek és optimistának lenni. Az olyan embereket se bírom magam körül, akiknek mindig van egy jó ötletük vagy tanácsuk, hogyan lássam meg a jót abban, amiben nem akarom meglátni, basszameg 😀 Jobb így, nem kell mindig a derű, nem egészséges. (Ugyanakkor sokkal derűsebb vagyok így, nyilván.)

    • Én követem ezeket mint életmódügyi trendfigyelő. A magyar szcéna kezdetleges, szórakoztató, az emberi reakciók megvezethetősége, kicsinyessége, szerepjátszása is. Ahogy kész recepteket akarnak, ahogy majmolnak másokat, ahogy kritikátlanok, és a jellegtelen semmit előadják a szelfiken. Az angolszász, reddites-tumblis világ, az egy kéjmámor, érvelésileg, társadalmi témákban, nyelvileg, teljes kifejlett pompájában.

      • Neked kell is, ez a foglalkozásod, de hát nem irigyellek 😀 Mondjuk tanárban is megvan ez a cukika típus (még mindig jobb, mint egy csomó másik :D), meg talán ez embertípus, vagy általános tulajdonság, hogy próbáljuk magunkat jobbnak, szebbnek, ügyesebbnek hazudni… Nem tudom. Aki nem tud röhögni magán néha, annál biztos bajok vannak.

    • Az nagy kegyelem, hogy ez lehet a foglalkozásom, és nagyon sokan vágynak megmondós, véleménykifejtős, szépségbloggeri vagy életmódos pénzkeresős netes önmegvalósításra. Rossz nézni, némeélyik expliciten irigy és keserű, depresszió ellen teszi ki a kis ízléses, feljavított, átszellemült, de így is magyaros fotókat.

  2. Nem a gurusag a valodi cel? Hogy legyen koveto/csodalo/olvaso? A szemelyes jollet imazsa csak eszkoz, nem? A valodi hogylet mellekes. En igy ertelmezem ezeket a honlapokat, blogokat.

    • Nagyon is számon kérik rajtuk, nem elválasztható a magánélet és a hirdetett üzenet. Fel is használják a személyességet píáreszközként, ez a lényeg. Ha Wife elválik, márpedig elvált, akkor elég ciki a blogja címe és az addig tolt feleségszerep. Ha én a nagy szuverenitásommal megalkudnék valami hagyományos szerepben, engedném magam kihasználni, társkeresőznék, az is ciki (de Balázs szerint az is, hogy miközben a ketogén könyvön dolgozom, és erről lettem híres, én kenyeret eszem a sapnyol étteremben, le is fotóz – persze poénból mondja). Ha valaki például vegán lesz, hirdeti, hogy ez a helyes és gyógyító, egészséges, majd megráncosodik, izmát vesztett puhácska teste lesz és kihullik a haja, akkor megnézheti magát. Sunyiban szoktak visszatérni az állati élelmiszerekre, a blog meg abbamarad vagy törlik. Vagy ha IR/PCOS-sként kezdett blogolni, ha életmódi válaszokat kínál pénzért, kitartásról, motivációról zengedezik, miközben nem sportol, viszont rohamosan hízik, nem tudja elhagyni a gyógyszereket (egy életmóddal tökéletesen gyógyítható betegségben), és már maga sem követi a hivatalos IR diétát, helyette tárgyakkal és ruhákkal babrál vég nélkül, az is kínos. Miről beszél akkor? Ha egy edző, pláne fitneszversenyző, dietetikus, motivátor bepunnyad, ha a magánélete romokban, ha meghízik, akkor nem állhat ki többé a nyilvánosság elé (kivétel Gökler Kriszti, aki a hízásából is jól jött ki, mert őszinte volt, és megnyerte a Cosmo fitneszbloggerdíját most). Van olyan, akivel szerződést bontott a szponzora emiatt. Ha azt hirdeti, hogy legyőzte a rákot és neki teljes és csodálatos az élete, miközben erőlködés és nívótlan önparádé minden megnyilvánulása, vádolja az orvost, akinek valamiért bután hitt, de nem perelte be, ha úgy tolják a befutott pártfogói erőltetetten, és tolja még egy egy komplett médium, miközben full depressziós és kétségbeesett, az hitelteleníti az ügyet. A legszélsőségesebb példa Ragen Chastain, aki adományokat kér és kap a “soon to be ironman” ügyéhez 140 kilósan, miközben már járni nem tud, nem edz és soha nem is edzett rendesen, és a mai napig minden posztja alatt ott van, hogy ő ironman lesz, és a testsúly nem akadálya semminek, holott 2016 volt az utolsó év, hogy nevezett (de nem indult el akkor sem, egyszer úszott egy féltávot, majd feladta). Utazásostul, felszerelésestül a triatlon igen drága sport.

    • Azt probaltam irni, hogy az imazs a fontos, a jollet, ero (vagy a hirdetett akarmi) latszata es az ezzel bevonzott kovetok. A kovetokhoz, gurusagerzethez kepest a hirdetett ige masodlagos, csak eszkoz. Es persze, lebukni nem szabad vagy nagyon hatasosan kell tudni magyarazni.

  3. Ha jól értem, ez külsö vs belsö motiváció kérdése. Ha azért foglalkozunk valamivel, mert örömöt szerez, érdekel, ‘megsimogatja a lelkünket’ – akkor egyrészt nem fog érdekelni, mit szólnak hozzá mások, másrészt bármit is érünk el az adott területen, az siker lesz, hisz olyasmivel töltöttük az idönket, ami élvezetes, amiböl építkezni tudunk. Míg ha mások elismerésére, szeretetére vagy pénzre hajtunk, mégha el is érjük a célunkat, az öröm csupán átmeneti, tartós elégedettséget nem hoz (depressziót, meghasonlottságot azonban igen). Tök klisé, tudom. Johann Hari nálam sokkal jobban ír erröl a ‘Lost Connections’-ben.

  4. Hú, elvitte a cica a választ, na mégegyszer:
    Te a saját valóságodat képviseled, ami szerintem sokak valóságán javít (az enyémen biztosan). Kimazsolázom, ami tetszik, és amit be tudok illeszteni a saját életembe pl. a ketogénböl a sok zsír nagyon megy, csak a low carbbal vannak gondok 😁, pedig amúgy abszolút belátom az egészséges voltát. Van olyan is, ami teljesen idegen tölem pl. a hidegtürés puszta gondolatâtól vacogni kezd a fogam (viszont ide nekem a 35-36 fokos kánikulát bármikor). Nem igazság, hogy az nem ér…

    • Dehogynem ér. A hőszabályozás fontos képesség, alkati jellemzőinknek is lehet örülni.
      Amiről én írok, az viszont nem alkati meg külön képesség, hanem rendszerben működik: annak jó az anyagcseréje, aki a hideget didergésmentesen, különösebb nyaff nélkül elviseli. Én nagyon sokat edzettem rá, és akkor megy jól, ha szinte semmi ch, sok zsír, és rendszeresen kiteszem magam neki.
      Ugyanígy: annak jó az anyagcseréje, aki nem ül a cukor-hullámvasúton, képes a böjtre, nem lesz tőle rosszul. Nagyon egyszerű, sallangtalan, sose leszek vele népszerű, nem látványos, nincs csodaszer. Van fancyblog változata is, nem annyira tetszik.
      Edzhető képesség a böjt is, a hidegtűrés is. Nem hideg már a 12 fokos víz, nem didergek, könnyen visszamelegszem, meg se kottyan a mínusz 140 fokos jégszauna. Miért? Mert zsírt használ a testem, tudja a dolgát, és mert hozzászoktam. Ezek összefüggenek. Jó zsírhasznosítás = nem-fázósság = nem megfázás = rugalmas anyagcsere.
      A sok zsír sok szénhidráttal (főleg a telített zsír sok finomított szénhidráttal és kevés mozgással) veszélyes elegy. Lehet tejszínhabot enni, bacont és gofrit, de csak eszement mennyiségű és intenzitású edzés mellett.

      • Azt hiszem, a ‘csodaszer’ a kitartás, az elkötelezettség és az akaraterö. Csak ezeket elég nehéz eladni… mindig úgy gondoltam, hogy a sportot pusztán aktív életmóddal (sok gyaloglás, cipekedés, lesemülökegésznap) ki lehet váltani. Mostanâban kezdek rájönni, hogy ez nem igaz, pláne nem egy bizonyos koron túl (az is kezd derengeni már, hogy az a ‘bizonyos kor’ nem mások kora, hanem az enyém). A kondícióm a béka segge alatt van, és ez lassan kezd zavarni. Még várok egy kicsit, hogy jobban zavarjon, mert az eddigi tapasztalatok alapjân nekem mindig földrengésszerü lökésre van szükségem, hogy megtalâljam magamban a motivációt. Ennek a blognak is köszönhetö, hogy ugyan a rengések még nem érték el a felszínt, de a mélyben a folyamat már elkezdödött🙂

      • Fú, örülök.
        Ami tragikus, ahogy a törzs és a far izmai leépülnek az ülésben, enyhe mozgásokban, és az okoz aztán mindenféle, sportot akadályozó fájásokat, és terhelnek túl más izmokat. Az erős, kidolgozott fenék és az izmos has, hát csak nem esztétika.

        Most írok szózatot a (kora) harmincas nőknek, ők még nem késtek el.

  5. Amit a kövérekröl írtál, mind stimmel. Felejtsük el a sportot, milyen érzés lehet vajon ennyi kilósan felhúzni a cipöjét? Elmenni a gyerekért a suliba? Kaját rendelni az étteremben? Átvészelni a höhullámot? Sétálni a parkban? Ezért írtam, hogy együttérzek vele, mert nehezen tudom elképzelni, hogy nem pokol az élete. Nemcsak neki, hanem minden sorstársának is. Mindegy, mit mondanak másnak, önmaguknak is mesterien hazudnak? Vagy azért nem látják a poklot, mert mindig is ebben éltek, kicsi gyerekkoruktól fogva, és egyszerüen nincs összehasonlítási alapjuk? Azt gondolom még, nem mindenki këpes a vâltozásra/változtatásra. Ha pedig nem, akkor talán jobb öncsalásban és hazugságban élni, mert a másik opció a beleörülés/marólúgivás.

    • Lassan főnek meg. És megteszik a világot akadálynak, ellenségnek. A világot, amelybe belée lehetne szaladni, ölelni, átugrani a patakot, ha már olyan szerencsénk van, hogy dönthetünk és nem nyomorgunk.

      Most olvastam egy kommentet, az volt a lényege, hogy annyira rég voltak egészségesek, hogy elfelejtették. Önkritikusan írja:
      “so many of us don’t know what being healthy feels like or it’s been so long since we were healthy, we’ve forgotten. We think being able to stand all day at work is being healthy, but in reality, being healthy is being able to run at least a mile without prior warning or commitment in a timely manner without feeling like a near death experience.” És az énvédelem, az “én helyesen csinálom, de legalábbis egy változat vagyok és nem hibáztam nagyot” a legerősebb. Meg az instant öröm és igénykielégítés. Ahogy a hajléktalanok dohányoznak vagy tolják az ampullákat.

      • Megnéztem Ragan-t, azóta is ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt azt gondolom róla, hogy csaló és az hagyján, hogy emberektől csal ki pénzt az el nem végzett triatlonokra, a legrosszabb, hogy saját magát csapja be. A szíve legmélyén szerintem pontosan érzi, hogy nem így néz ki, aki komolyan gondol egy olyan megmérettetést, aminek a maraton lefutása csak a harmada…soha nem szólt neki közeli barátja, nem látta orvos, aki figyelmeztetné, szinte életveszélyes ennek így nekifogni?

        Másrészt úgy gondolom, hogy az emberek jelentős része él önbecsapásban. Ő csak egy közülük. Az emberek nagyon kis hányada él igazán szabadon, boldogan, megalkuvások nélkül. A többieknek kell az illúzió, a légvár, kiüríti a hűtőt naponta és így is “kemény” sportoló…de ha belegondolok, talán ez jobb, mintha nem csinálna semmit sem. Talán egy nap megszereti a mozgást annyira, hogy a kaját is hozzáigazítja. Igen, betegesen kövér így is, de lehetne az is, amit szintén mutogatnak a tévében, mikor már évek óta nem mozdul ki otthonról és családtag megy neki a boltba beszerezni a so finomságot, amit otthon, a tévé előtt eszik meg és mikor valami komoly gond van, falat kell bontani, hogy beférjen a hordágy…szóval azt gondolom, hogy ennél még a tessék-lássék mozgás is jobb.

      • “soha nem szólt neki közeli barátja, nem látta orvos, aki figyelmeztetné, szinte életveszélyes ennek így nekifogni?” Dehogynem. Ezerszer mondták, és keservesen fogyózott táncolós korában, le-föl, míg rájött, hogy a kövér tánc az igazi piaci rés, ott befér a közepes teljesítmény, nincs mezőny, lesz sajtó és figyelem. Illetve meg is elégelte az örök fogyózást és önutálatot. Azt, amit írsz, hogy barát, orvos szól, ő úgy hívja, concern trolling és medical fatphobia. Állítja, valójában nem a kövérség rontja az életüket, hanem a weight stigma és a kirekesztés, és ők nem kapnak a vékonyabbakhoz hasonló orvosi ellátást, elzavarják őket, hogy fogyjanak le. Legjobb barátnője/partnere (bi) több éve kerekes micsodával hagyja el a lakást, és oxigénpalackot is visz hozzá. Nagyon is szakszerűen, érvekkel felvértezve, kutatásokra hivatkozva ír a HaES védelmében a blogján, facebookján, instáján, illetve ad elő campusokon, konferenciákon.
        “Az emberek nagyon kis hányada él igazán szabadon, boldogan, megalkuvások nélkül.” Igen. Mérgező, használós, játszmás kapcsolatokban élnek házasság és család címén. Isznak. Én erről is írok. De amit az extrém amerikai kövérek csinálnak öncsalásként, és amilyen öntudatosan, az nem fogható egy zugivó vagy bántalmazó önfelmentéséhez. Elképesztő ennek a mértéke, két nagyságrenddel odébb van, és nem százkilós emberekről beszélünk. És ha sok öncsaló van, az sem von le semmit annak a bűnéből, aki nem csak elhízik, meg is ideologizálja és ezt még terjeszti is.

        Dehogy szereti meg a mozgást. Jóval soványabbak, fittebbek sem szeretik meg. Ragen nem is mozog, nem képes rá. Hamisított edzős szelfiket tol. A 10 órás gyalogmaratonja szétrszedte a térdét, bokáját. Már a lépcsőn nem tud felmenni, 150 kiló fölött van, folyton beteg, írja is. És a csendes tévézőkkel szemben hirdeti, hogy ez a jó, és ő milyen jól van, és ő egy fathlete, és a súlya nem akadályozza, a háj nem gond. A falbontás felé tart ő is, tíz éve lehet hátra nyomorult életminőségben. Onnan gyakorlatilag nincs visszaút, ha Amerikában elhízol és találsz hozzá divatos, terjedő, politikai csoporttá váló igazolást.

      • Úgy érzem, Ragan csak a pofátlan kicsúcsosodása annak, amit a követői csinálnak, éreznek. Nekik nincs blogjuk, de ugyanúgy önámítanak mikor azt hiszik, hogy letesznek az asztalra valamit a tessék-lássék mozgással. Lehet, kegyetlen vagyok, de aki ebbe pénzt ad, az meg is érdemli. Pedig maga az ügy dicséretes lenne, ha valóban végigcsinálná és látnánk a fogyását, az intenzívebb edzéseket.

        Miért vagy ilyen mérges rá? Ez ellen nem lehet semmit tenni. Aki jó alakú, tónusos, az nem csap a homlokára és kezd bezabálni, mert hát triatlont így is lehet. Aki csak belekóstolt a komolyabb sportba, az tudja, hogy ez a nő kamu. Olyan, mint a kólareklám, amiben boldog és karcsú nők futnak bele a tengerbe, hogy aztán a hűvös italt magukhoz vegyék, miközben az igazi kólaivók kövérek, romlott fogúak. S azt sem lehet betiltani, a cigit sem, a gyorskaját sem. Itt jön be az egyéni felelősség, minek hiszel, mi az igazi és mi a talmi. Aki a józan tanácsban, hogy tán ne 150 kilóval lásson neki a triatlonnak, szégyenítést lát, az szerintem egy hatalmas rózsaszín buborékban él és az értelem hangjai nem jutnak el hozzá. Az instára meg azt tesz fel, amit akar, amíg törvényt nem sért. Ez van.

      • Nem vagyok mérges. Nem is én vagyok a téma. Meg tudom ítélni, miről mit gondoljak, sok munkám és előzményem is van benne. Te is ellehetsz a saját értelmezéseiddel, semmi nem kötelez a közös nevezőre, nem kell nekem elmagyaráznod azt a jelenséget, amellyel itt találkoztál. Gondolom, te is elítéled pl. a drogbárókat vagy azokat, akik verik a hajléktalanokat. Felháborodhatsz.
        Én nagyon keményen és csendben csináltam sokáig az átalakulást, önhősséavatás és nyafogás nélkül, tényleg naivan, nem hittem volna, hogy ez irigylendő vagy idegenkedést vált ki, hiszen kinek ártok vele? Döbbenet volt, ahogy megpróbáltak kicsinálni miatta. Még ma is utánam szólogatnak sunyin. Ezek meg a semmit habosítják, 160 gramm Iza is, Szkiba Zsuzska is, és egynémely alig edző, sokat kavargató, még többet fotózó fitneszcsaj is. Ezt utálom. Amúgy majdnem beszoptam ezt a BoPo izét kb. 5 éve, fogalmam nem volt, ki mire képes, én nem triatlonozok, ne legyünk előítéletesek meg minden. “Aki jó alakú, tónusos, az nem csap a homlokára és kezd bezabálni, mert hát triatlont így is lehet.” Nem ez a veszély, és ez hamis dilemma. Amúgy nagyon kevesen tónusosak és sportolnak, őket nem kell félteni, a fogalmatlan és jobb életre vágyó tömegről van szó. Az ottani kötelező és nyomasztó elhízós közegben még több a mentség, a kifogás, az anything goes, a felmutatható kamuikon, az öncsalási szöveg és platform – és a tragikusan félreélt élet. Amikor egy FA aktivista meghal 48 meg 53 évesen, akkor meg kussolnak. És mert feminista eszmetársak ilyen Ragen-féle szövegekkel jöttek nekem, amikor olyan nagyon zavarta őket, hogy én felelősséget vállalok magamért, illetve az, hogy ők meg nem. És befeketítik és lekicsinylik azt, amiért én dolgozom.
        Úgy általában ellenzek mindenkit, aki kamumegoldásokkal szúrja ki az információra vágyók, tanácstalanabbak szemét, csak a figyelmet akarja nulla fedezettel, és aki blöfföl. Nem csak én nem bírom ezt. Ez csalás és megtévesztés, amiért ott akár be is perelhetnék. Újságíróagyam van, elmélyülök, elemzek, megfejtek és mesélek vele annak, akit érdekel. Meg az angolomat fejlesztem, és a magyar világénál progresszívebb eszmékkel, érvekkel és ellenérvekkel, beszédmódokkal ismerkedem.
        A követői eredetileg nem hittek semmit, nem is mozognak, behízottan nézik a tévét, ezért Ragen a szenzáció, aki meg “sportol”, ezt el is várja. Ő parádézik ezzel, csepegtet reményt, és beszéli rá őket, hogy így is lehetséges maraton, triatlon, és nem baj a háj. Ő majd bebizonyítja.
        Pedig nem. Mert nem lesz kedve, ereje edzeni, ahogy nincs is. Mert rég visszafordíthatatlanul károsodott. Pedig ezt a BoPo és HaES érvelést ő tudományként adja elő. Olvass többet a danceswithfat blogon. Eleinte pedig azt hittem, őt is úgy zaklatják, ahogy engem, áldozat.
        Sok a duma és az elismerésvágy, kevés a meló.
        Nem akarnak fogyni, direkt nem. Ez a lényeg. A fogyás (‘intentional weight loss’) ördögtől való, reménytelen. Ezek Soha Többet Nem Diétázunk oldalakat működtetnek és ilyen csoportokba szerveződnek. Olvass többet, mert mintha nem értenéd.
        Nem akarom betiltani, semmi ilyet nem akarok, viszont szabadon bírálhatom és mutathatok rá a visszásságra. Megkapóan érvel egyébként, sok jó ügyet képvisel, pont ezért kár érte.
        Ragen a neve amúgy.

      • “azt hiszik, hogy letesznek az asztalra valamit a tessék-lássék mozgással.” Minden relatív. Neki ez lehet hatalmas progress, nekem vicces. Nincs abszolút mérce az amatőr sportban. Csak azt fájó látni, mennyire fogalmuk nincs arról, mi mindent tudna a testük, ha másképp bántak volna vele.

      • Nem, köszi, nem szeretnék demotiváló és lehúzó oldalakat olvasni, elég, amit te itt leírtál róluk. Szerintem minden józan ember átlátja, mi a helyzet ezekkel az álmotivátorokkal, nem kell ahhoz elolvasni még 25 ilyet, hogy sajnálkozzak és jobban érezzem magam. Másrészt nem tudom és nem is akarom megmenteni az összes önámítót, akkor meg minek olvassak az életéről? A józan hangot, igazi segítést nem hallja meg, nem fogadja el a sok Ragen (annyira nem érzem fontosnak, hogyan írja a nevét, mert csak egy metaforája a jelenségnek, Lehetne Cassie, Cryssie vagy Pussy is akár). Az ő életén én innen, a világ másik szegletéből nem tudok segíteni, egyszerűen nem érdekel, hogyan rontja magát. A drogbáró nem jó hasonlat, az illegális, rengeteg bűncselekmény tapad hozzá de az, hogy valaki naponta elszív egy pakk cigit vagy ötezer kalóriát tol magába, az magánügy. Illetve nagyobb körben, szervezetten, behálózottan lehet csak fellépni ellene, egyénenként ez egy felcsipegethetetlen hegy. Amikor családja, gyereke van, akkor már nem magánügy, a passzív dohányzás és a szeretetpótló etetés az abúzus egy formája, ha törvényileg nem is tudják büntetni, de én éppen ezért távol tartom magam ezektől. Ha ilyenről olvasok, napokig rosszul érzem magam, tehetetlenül haragszom, csak ettől épp senki élete nem lesz jobb, az enyém sem.

      • Nem arról van szó, hogy segítsünk, meggyőzzük. Nem is kér belőle.
        Az a fontos, hogy kiérlelt álláspontunk legyen, amivel aztán felismerjük a rokon érvelést, önámítást, és jókor jót mondunk az életünk fontos szereplőinek vagy magunknak hasonló vagy párhuzamosítható szituációkban.
        Itt az elmélkedős blogon arról beszéltünk, amit elfogultság nélkül megértettünk.
        Én ezekből a fölösleges és időrabló olvasgatásokból rengeteget tanultam, mert magamat, az érzéseimet és reakcióimat is figyeltem közben.
        Na meg az eleven szlengangolból nyelvet.

    • “Azt gondolom még, nem mindenki këpes a vâltozásra/változtatásra. Ha pedig nem, akkor talán jobb öncsalásban és hazugságban élni, mert a másik opció a beleörülés/marólúgivás.” Talán informáltabban lehetne dönteni és nem olyan mélyre jutni. Időben megállni. Barátok, család, média. Nem az anorexián meg az irreális modelleken jajongani, hanem azon, mi kapható kajaként a boltban és mikbe próbálnak belemanipulálni. Nem mószerolni a sportot. Nem kajával kifejezni a gondoskodást. Nem tekinteni ártalmatlannak a punnyadást, telefonnyomkodást, ülőmunkát, kajafüggést.

      Először egy kis háj, meg leszarás, fiatalok vagyunk, összevissza evés. Aztán szeretetkoldulás, öngyűlölet, depresszió, zavarok, függés, elakadtság. Jó volna érteni, mi mihez vezet. Miért gond, ha nem szereti a testét ÉS bánik is jól vele.

      • Most erröl beugrott valami: kutatók mélyinterjúkat készítettek vagy 200 Ragen-súlycsoportú és annâl nehezebb egyénnel, akik már mindent megpróbâltak, hogy lefogyjanak. Az derült ki, hogy szinte valamennyien gyerekkori szexuâlis és/vagy érzelmi bántalmazás/elhanyagolás túlëlöi (és az elöbbinél csak az utóbbi hajlamosít jobban a túlevésre). Lehet, hogy ennek olyan kifogásszaga van, de ehhez személyesen is tudok viszonyulni, egészen a közelmúltig nekem is a csoki- meg sütiterápia volt a lelki egyensúly elérésének leggyorsabb, olykor egyetlen eszköze. Néha – szerencsére egyre ritkábban – még most is☹️ Nem olyan könnyü ebböl kilëpni, nem feltétlenül segít a tájékozottság.
        ‘ szeretetkoldulás, öngyülölet, depresszió, zavarok, függés, elakadtság.’
        Igen😔 A testsúly csak tünet, nem maga a probléma.

      • Szerintem többen használják magyarázatként ezeket is, mint ahányszor ez az ok. Ráadásul a FA hívők mindig a szexszel vagiznak. További népszerű lemezek a pajzsmirigy, a gyógyszer, a depresszió, a genetika. Egyszerűen felelősséget kellene vállalni, akármi is történt, persze van, akinek nehezebb, de tényleg arról van szó, meghalnak-e 4-50 évesen. És e mindenféle magyarázat közben normálisnak tartják a manipulált kaját, túlevést, édesízfüggést, semmitnemmozgást…, és rendellenesnek, ha valaki edz és mértékkel eszik, vagy kihagyja a legártalmasabb dolgokat? Azért derenghetne, hogy eleink nem így éltek, és a szép testű népcsoportok se így élnek.

      • Én sokat melóztam, hogy kilépjek, nem volt könnyű, viszont egyszerű volt. Úgy döntöttem, és csináltam. És ment. Megtorpanás nélkül. Szintén bántalmazott, elhanyagolt vagyok, szélsőséges reakciókkal és feldolgoznivalókkal. Cikinek éreztem a kifogásokat. Soha nem voltam inaktív, sokat sportoltam, és azóta még többet, és semmi kételyem nincs most: ez a normál humán működés, amitől megőrizhető az erőnlét. Csak 15 kiló lefogynivalóm volt (akkor már).

      • És azért a “mindent megtettem” is önbeszámoló.
        Ha egy kicsit belekérdezel, nem úgy van az.
        A reményeiket, a gyötrődéseiket, a guruknak való behódolást és a pénzköltést nevezik mindent megtevésnek. Mintha az, hogy szarul érzed magad, fofadkozol, már maga a meló, a változás volna…
        Ingyen kalóriacsökkenteni, sétálni-kocogni-bringázni a maguk feje után valahogy nem szoktak. Csak szidáják a módzsereket, mit mondott a szomszédasszony, a dietetikus, mi volt a reklám, a divatos kúra vagy sportfajta… aminek ők bedőltek, de az se hatott.
        Sportnak neveznek 170 kcal/óra tevékenységekből fél órát, szóval a nagy semmit. Nem is bírják. Mert már elrontották a testüket teljesen, már fáj mindenük.
        A kicsit kevésbé elhízottak meg csak a kinézetre koncentrálnak. Pasiszerzés, visszaszerzés, férjmegtartás, nyaralás, esküvő.
        A rekámok szarjait vették meg azok, akik “mindent megtettek”. Érzékletesen ír erről DuciDívány Dia. A majd hétfő, az egészségeskaja-beszerzések, a kondibérlet, és nem csinálja.
        Tökéletes tévhitek is vannak (kognitíve), főleg amerikai egyszerűék elképsztőeket írnak a hízás-fogyás mechanizmusáról, okairól (a magyar hasonló színvonal nem hangoskodik a tumblin).
        Egyre jobban terjed az önigazoló HAES duma, hogy lefogyni lehetetlen, el se kezdd, csak kövérebb leszel,. ni9ncs módszer. sajnos, a huffingtonpost és a guardian is főhadiszállása lett ennek, itthon ezt a “progressziót”, “bodypositivityt” a wmn.hu nyomja, bicskaszerű egyszerűséggel, olvasóknak való hízelgéssel. Az eredeti okokat e szólamok nem vizsgálják (mitől híztak el? normális-e a normálisnak tekintett életvitel?), kritikájuk csak a fitnesziparral meg a divattal van, azonnali jó érzés, önértékelési előny szerzése érdekében érvelnek a maguk javára. Sokszor pedig mások (lefogyók, modellek, sportolók) rovására…
        Kifogások, elkerülő, hárító stratégiák vannak.
        Hatalmas öncsalás.
        Kajafüggés, a legdurvább drogokhoz hasonlatos makacssággal, üdítőtől, cukortól, gyorskajától.
        Betarthatatlan, béna diéták, feladás 2 nap után, addig is csalás, megérdemlek egy fánkot stb.
        Amit nem számolnak kalóriaként: cukros üdítők, tejes kávék, sziruppal.

        Én elég naiv voltam, nem értettem, mennyire mély ez a bugyor, kicsit meg tudtak szorongatni Ritáék a BoPo szöveggel, szerettem és sajnáltam a prominens kövéreket, tetszett TessH vagánysága, de most belenéztem a bugyrokba az amerikai redditen és tumblin, és meg vagyok döbbenve. Aki ennek a maszatolásnak és önfelmentésnek bedől, az elveszett. És megérdemli. Vállalom, hogy fatfób vagyok, healthist, ableist, testfasiszta, ortorexiás, ezdésfüggő, bármi, ha az ellentéte ilyen boldogtalanító és szánalmas, imporduktív, mentális gimnasztika, kifogáskeresés, műáldozatiság, kicsinyes rosszindulat és egoizmus. És ma már könnyed kacajjal röhögök ki mindenkit, aki egykor oly nagy rajongó volt, kellettem neki, hízelgett, mesélt magáról és kapcsolódott, majd nem bírta elviselni 1. a szerelmet, 2. a testátalakításomat, és azóta is itt vagy máshol, burkoltan vagy nyíltan próbálja befeketíteni, erkölcsi kérdést csinálni belőle, hitelteleníteni, miközben kevesebb gyereke van, fiatalabb vagy kétkeresős vagy gazdagabb, és van képe nekem vagy körülöttem nyavalyogni és engem vádolni, amiért “nem vagyok szolidáris”, és mert joggal vagyok büszke arra, amit autonóm módon elértem. És nem is kezelem ezt diszkréten már.

    • Utolsó gondolatom a témában, nem is érek rá aztán: azzal egy kicsit vigyáznék, mi számít zúzós edzésnek. Ami nekem zúzós, az egy élsportolónak laza bemelegítés, egy olimpikonnak meg egyenesen ártatlan csiklandozás (mondom ezt úgy, hogy az én életemet és a legtöbb barátomét, családtagomét mindig is áthatotta a sport, ha nem is élsportoló szintjén, szinte mindannyian több sportot kipróbáltunk és persze nem zumbára meg aquafitneszre gondolok…).

      • Zúzós az, ami után, közben csak feküdni akarsz már. Ami után kínzó izomlázad lesz. Amiben meghaladod az előzőt, ami szintén durva volt. Aminek az első harmadában megérzed a bűzöd. Nem másokhoz viszonyítunk. Sajnos, az ilyesmi csak közepes vagy alacsonyabb testsúllyal megy. Természetesen átlagembereket nem viszonyít senki olimpikonokhoz, meg aztán lehetek elég jó súlyemelő amatőrként, közepes akrobatikus tornász, annál is gyengébb squasholó és harmatgyenge futó. A lényeg, hogy nem állok le, és szétfáradásig csinálom.

      • Vagy hát nézhetjük az eredmény felől is. Ha fél év alatt nagyon meglátszik a dolog, mindenki kérdezget, mitől lettél ilyen, a titkot akarják tudni, kockahasad lesz, négyet szaltózol, akkor az biztosan zúzós volt. Hát ha még közben élvezted is… Ha nem, akkor azért abbahagyódik.

  6. Soha nem olvastam, láttam ezeket a szörnyü influencereket vagy bloggereket, akiket emlitesz. Most viszont belenéztem néhányba, hát hányinger… én maradok Zazinál (Mozog a Zazi, vicces, (ön)ironikus, ö is nagyon kemény csaj, ö jóval késöbb kezdte a sportot, nagy túlsúllyal, lelki gondokkal. Ha ismertek még még pozitiv példákat, én örülnék, ha megosztanátok.

    • Szembejönnek, és belinkelik, elküldik nekem a hamis prófétákat.

      Sokat tudok. Csak sport, életmód? Kifejezetten sportra motiváló, tökös oldalak, nem fogyinyafogás (ezt a műfajt nehezen viselem, béna kaják csúf tányérokon és lustaság)
      Jung Beáta (élsportoló)
      Erin Simmons
      Mintha élnél blog
      futásról nőknek, Németh Györgyi
      Béla készül
      nemaze.blog.hu (Simonyi Balázs ultrafutó, filmes)

    • Azért a szimpatikus lefogyók, köztük Zazi és Béla, igen trükkösek. Lehet velük azonosulni, nem zavaróak, emberiek, és ugye még mindig dundik. Aki nem modell, az átélhető. Akinek vannak kudarcai, jól látható tökéletlenségei, azt szeretik. De próbáljak csak egyszerre ruganyos, szaltóközeli balerina és súlyemelősen izmos lenni, kockahassal, negyven évesen, szinte előzmény nélkül. Soha annyi gyűlöletet, firtatást, nettó vádaskodást nem kaptam, mint amikor úgy néztem ki. Azóta, mint a traumatizáltak, védekezésképp pakoltam magamra pár kilót. Főleg izmot, amilyen vagyok. 🙂

      • Ez szánalmas és szomorú, ugyanakkor nagyonis emberi ☹️ Mármint megutálni és megvetni azt, amit irigylünk, ami nekünk is kellene, csak nem tudjuk megszerezni – remekül feloldja a kognitív disszonanciát. Mindez nem mentség a gyülölködöknek!

      • + erkölcsi kérdést csinálni belőle: felszínes, miért nem mással foglalkozik, szegény gyerekei, a szegénykenek nem telik fehérjeporra stb.
        + lekicsinyelni: víziló vagy, halfarkakon élsz*, férfias vagy, nincs melled
        hazudni: hánytatod magad, látszik
        vajon ők milyen testalkatok, mikor éreztek utoljára elégedett “befutottam a célba” érzést?
        * ez királyrák volt amúgy…

      • Ja, és már Marcus Aurelius is tudta, hogy:
        ‘Ha mások korholnak, gyűlölnek és ezt ki is fejezik, fordulj a lelkükhöz, nézz a mélyére és lásd, milyenek az emberek! Akkor rájössz, hogy a rólad alkotott véleményük miatt nem kell nyugtalankodnod.’
        Hogy láthatott vajon ennyivel a jövöbe😂

      • Kicsi a világ. Zazi nekem rokon (nagyon közeli rokonom legközelebbi családtagja), tudom hogy jóval az influenszermánia előtt kezdte amit kezdett, humorral és döbbenetesen ritka önreflexiós szinttel, köze sincs semmilyen “irányzathoz”, nem árul ezzel kapcsolatban semmit (jaa, sajátkéz, remek táskákat azt árul, de az a melója neki) egyszerűen jobban és jól akart lenni, nagyon fiatalon szült három gyerek és mindenféle ifjúkori küzdelem után. Ha komplexen megnézem az életútját, hát le a kalappal, na. Nem akárhonnan indult és onnan kevesen érik el ezt tulajdonképpen csöndesen és következetesen. Ha jól meggondolom, nincs szüksége arra, hogy “modell” legyen (aka “ikon”) és az ezzel járó szokásos hajcihőre sem (egyszerűbben fogalmazva irigykedő gyűlöletre semmi, de semmi szüksége szvsz, akkor se, ha ez titkolt csodálattal párosul). Nem egy-ügyű, nem tette rá az életét öncélból hogy ő most valaminek a jelképe vagy zászlóhordozója vagy akármije legyen, hanem azért csinálja, hogy az élet mint olyan jó és jobb legyen tovább.

      • Ez érdekes.
        Hanem ikon én sem akartam lenni, ez nem volt cél, nekem eszembe se jutott, hogy ez az én életmódügyi valamim extra valami vagy van rá igény. Csak én blogger voltam, dolgokat hirdetek, képviselek, és ez lett belőle.
        Én amúgy átlátok a szimpatikusságon, és mindenkit becsülök, aki keményen tolja, azt is, aki nem szimpatikus. Sajnos, ami oly szerethetővé teszi Zazit, hogy nem nagyképű, meg egy közülünk, meg nem szupermodell, meg el se hiszi a változást, meg ő is hibázik, az neki magának egy csomó szorongást okoz. Én ugyan nem fohgok magyarázkodni, amiért egyértelműen örülök és nagy dolognak tartom és (már, amióta meg is mérettem) tisztában vagyok vele, hogy ez nem gyakori. Ha gyűlölködnek, hát tegyék, ha hájnak tartják és áélnéven mocskolják a kőkemény tricepszemet, az se rólam szól. Én nem lapítok emiatt meg fogalmazok óvatosan, amikor kirobbanok. Engem ez nem érint. Amikor Gumi sziszegve (és sokadszor, nekem régebben rendszeresen megírta, ki mindenkit fojtana egy kanál vízbe) engem ekéz, én a napsütötte Madridban a rajtban állok háromezer spanyol nővel, fölöttem papagájok. Nem, az emberek nem egyformán érdemlik meg a tiszteletet, azért a minimumon túl számít valamit a teljestínény. Ki tesz érte és ki csak pofázik. Ki alá tolták oda. Kinek áll abból az egész sport, hogy szexisnek szánva álldogál a szelfiken az öltözőben, és persze a legmenőbb helyen, mert azt mindenképp ki kell ám rakni.

      • És még egy: szerintem nem lehet kiprovokálni az irigységet. Meg lehet magunkat jeleníteni mű módon vagy harsányan vagy fancysen, persze, és lehet az értetlen és gabonamegszállott-túlevő világban jönni ezzel, hogy böjt meg zsírevés, de az irigység mindig azt jellemzi és arról szól, aki tolja. És biztos vagyok benne, hogy a szimpatikusak (pluszmínuszszáz, Béla készül, Az én New York maratonom, Zazi) sem ússzák meg. Mert csinálják, más meg nem csinálja. Mert hiába dagi még mindig pluszminuszszáz, mindig van nyomorultabb, aki kint keresi az okot, a bűnbakot, a rossz érzései forrását és nem akar felelősséget vállalni. Érdemes megnézni, hogy aki kritizálja más testét sportolását mégoly elvi alapon, az maga milyen állapotban van.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.