Ők vannak minden plakáton, ők hirdetik a bikini bodyt. Fényesek, ragyognak, mosolyognak. Te is miattuk szorongsz?

Persze ők is emberek. Amikor megkérdezik az istennőt, hogy komolyan veszi-e a détát, vagy néha bűnözik, az a válasz: ő szeret enni, pörköltet tunkolni habkenyérrel, és a nagymamája pitéje…! Ez külön kitalált gesztus: és még csak rá sem feszül, úgy néz ki így, hogy rohadna meg…! Eközben (e pillanatban) úgy néz ki, mint aki életében nem evett ilyeneket, és ettől olyan éterien elérhetetlenül istennő. (És amikor valaki rázendít, hogy az ő titka a nagymamája szépségtrükkje, sok vizet kell inni, és csakis hideg vízzel mosni az arcát, akkor tudhatod: plasztikáztatott.)

Eszik vagy nem eszik habkenyeret, ez mindegy: unja és utálja azt az étrendet, ami ahhoz a formához kell, amit viszont egyedül lát szépnek.

És nem is mindenki néz ki úgy. Van, akit szigorúan hosszúujjúban fotóznak címlapra. Off season, évekre. Neki egy mutogatható kar hatalmas nekiveselkedés volna, mert az anyagcseréje nem bírja már, annyit gyötörte. Kedves és szimpatikus, de amit bemutat, az a tönkremenés története (lásd lejjebb).

Mivel tette tönkre? A versenyfelkészüléssel.

Követőik, az “életmódváltók”, a haladók iszonyatosan rá vannak feszülve az evésre, az “ízekre”, és ezért azt a fajta étkezést, ami a testüknek nem romboló, büntetésnek, megszorításnak érzik. Biztos te is látod ezeket a fotókat: pohárkrémek, smoothie, a tetején chiamag, gusztusos gyümölcsök, zabpalacsinta – édesség. Szénhidrátfüggők maradtak ugyanúgy, de most kétszer annyi munka egy süti, és négyszer annyiba kerül. Ebben a kajamániában adják el a sóvárgó nőknek a 900 forintos lisztkeveréket (ez negyed kiló ára ám), és ezek a nők nem is kerülnek sose az igazán jó forma közelébe, miközben az életmódjukat sem élvezik igazán.

(Szénhidrát vagy nem szénhidrát? Ez nem vita. Azt bármelyik versenyző megmondja neked, hogy pöpec módon leszálkásodni és úgy is maradni csakis szénhidrát nélkül lehet, és hogy a nagy kísértés, a formarombolás a kenyér, a süti, a gyümölcs.)

Én azt mondom, és az elejétől ezt mondtam: a tested éhezi, hogy megfelelő táplálékot adj neki, a tested utálja ezt a sok szart, az adalékanyagokat, a liszteket, a tespedést. A testednek egyszerű, örömteli dolgokra van szüksége. Amint megérted, mi tesz jót és mi nem (ez öt mondatban összefoglalható), az étkezésed nem korlát lesz, hanem felszabadít. Ami egészséges, az úgy egyszerű, mint a szerelem. A neked való, jól kitalált, egészséges kívánságaidat szolgáló étrendet nem kell betartani, nem kell feszülni rajta, és ha így élsz, nem is fogsz örökké az ételekkel foglalkozni.

Ám a versenydiétázó fitneszistennőtől sokat tanulhatsz. Hogy lesz ő olyan gyönyörű, és mi lesz a verseny után, illetve mi lesz velük húsz évvel később, ezeket mindenképp. Én láttam ezt közelről tucatnyi csajon, és láttam az amerikai neten, elmesélem.

Úgy mesélem el, hogy tudjátok: nem félek a kemény munkától, imádom az izmokat, és elítélem a “minden test szép” önbecsapós lustaságot.

Viszont itt nagyon komoly gondok vannak.

Amikor a versenyző kontentet állít elő, akkor először is a szponzorait képviseli a támogatás fejében, ezt ne feledd. Ezért mosolyog annyira. Te persze már tudod: az egészséges, formás test nem kötődik termékhez, márkanévhez.

A motiváló idézetek alatt pedig istennőnk mindig a heroikus kitartást mutatja (ilyenkor érzed magad egy adag folyós fosnak hozzá képest, neked nincs iylen akaraterőd): bejelentkezik a teremből feszes nadrágban, annyi edzést mutat be és azokat az ételeket, amelyek a versenyformához kellenek, és aztán nagy büszkén mutatja a lényeget, a végletekig lepucolt, levíztelenített, bikinis formát. Neked ez lebeg a szemed előtt.

Közben a motivátorod alig bírja már, fogcsikorgatva számolja a napokat. Egy ilyen felkészülés három-négy hónap, utána pihen, mert off-season, eltűnik. Akkor nem látod.

Van, hogy látod. Gökler Krisztit látod. És őt is, neki van a hosszúujjús címlapképe:

Én őt nagyon bírom, mert ő érett értékrendű, nem tartja undorítónak a testét, egyébként eleve a sokkal bírhatóbb wellness-kategóriában indult.

Viszont a versenyzők általában éhező állapotukban, agyonhajszoltan kimerültek idegrendszerileg. Hisztisek, őrjöngenek, traumát élnek át. Szétmennek az emberi kapcsolataik. Leáll a menstruációjuk, ami nem veszélytelen üzem annak, aki még szülni szeretne, netán egészséges hormonműködést és enyhe klimaxot. Ez itt maga az anorexia, csak napi hat étkezéssel. Gyakori a pajzsmirigy-rendellenesség, a kortizol-özön (mellékvese-kifáradás) és az inzulinrezisztencia.

A melle hamvas kora óta implantátum, mert az eredeti megszűnik, még a mirigyszövet is elsorvad. Így néz ki, amikor áttüremkedik a bőrön.

Ha az implantátumot izom alá teszik be, az pokoli fájdalom, átvágják hozzá merőlegesen az izom alsó harmadát, amitől ez a nő többet nem tud teniszezni, fekve nyomni, kézen állni, fekvőtámaszozni. Ha mirigyszövet alá, az pedig így néz ki.

Mindkét eljárás nagyműtét altatásban, rettentő fájdalommal, szövődményveszéllyel, és bő millióba kerül. Mindezt miért? Mert ekkora a nyomás, hogy “arányosnak” kell lenni, valójában: úgy kell kinézni, mint a pornóban szereplő nők. Ennyire elviselhetetlen a valódi, istenadta testük látványa, ezt várja tőlük a versenybíró, a pasijuk.

Kommentben már írtam arról, hogy vannak versenyzők, akik küzdenek az implantátum és a nagymell-terror ellen. Egy igazán kisportolt testen soha nincs nagy mell, nézd meg a legszebbeket: az úszókat, könnyűatlétákat, tornászokat, balerinákat.

A fitneszversenyzésben viszont nem az izzadt test teljesítménye a lényeg, és a természetesség nem menő. És minél keletebben, délebben vagyunk az Atlanti-óceánhoz képest, annál erősebb a szexualizált jelleg, az ocelotminta, a magas sarok, a pornós ízlésnek való megfelelés. Nálunk nincs igazi sztár fitneszmodell műtött mell, mégpedig agresszív méretű, guminő-szerű implantátum nélkül. Amerikában rengeteg. Jen Selter, Erin Simmons se műttette meg. Dana Linn Bailey pedig mellműtét nélkül lett bajnok.

https://sports.vice.com/en_us/article/the-judges-want-to-see-boobs-how-the-competitive-fitness-industry-pressures-women-into-getting-breast-implants

“For competitors like Dana Linn Bailey, who want to win, the question is inevitable: Do I need to get breast implants to succeed in my sport?

This question is being asked in the first place because in female bodybuilding, femininity counts as much or often more than physique. There are five divisions in IFBB- and NPC-sanctioned contests: Bikini, Figure, Fitness, Physique, and Bodybuilding. Femininity is most important at the Bikini level, and the need to adhere to traditional feminine physicality becomes less stringent as you move towards more muscle- and mass-oriented divisions. In the Bodybuilding class, the most extreme of the five in terms of muscularity, breast augmentation is less prevalent because femininity is not the most necessary aspect to win.

Itt közbeszúrom magyarul, hogy az IFBB-ben hivatalosan női testépítés nem létezik 2013 óta, nem írják ki a kategóriát, a legizmosabb most a női physique.

In the other four, however, femininity is crucial. Women in the Bikini, Figure, and Fitness classes are even required to wear high heels. In addition to femininity, symmetry of muscle groups, posing, hair and makeup, suit aesthetic, and overall presentation are taken into consideration for all divisions. But the actual judging is subjective.

(…)

“The IFBB could never specify that large breasts are a necessary feature without facing huge legal and/or political ramifications,” writes Sheena Hunter in “Not Simply Women’s Bodybuilding: Gender and the Female Competition Categories,” her women’s studies master’s thesis at Georgia State University, “so the authority to judge in such a way is hidden behind vague language.”

But for women who want to compete, there is no avoiding these criteria.”

*

Evezzünk ismét a magyar vizekre! Hősnőnk (itt harminc csajról írok egyszerre, nem a szegény fentiről) a verseny előtti hetekben előre megveszi az oreót és a Snickers krémet, amit majd a verseny után befal, és erről fantáziál. Nem az ő hibája: ez is biokémia. Ezt csinálják huszonéves lányok, és ettől mennek tönkre a harmincas éveikre.

A versenyformás fotók, profilképek súlyosan beállítottak: profi válogatja és utómunkázza őket, és olyan csilingelő külsőségek vannak rajtuk, amitől bárki jól nézne ki. Csak az angolszász világban találsz olyat, amelyik nem lehetne pornójelenet, kötelező a cicimutogatás, seggkinyomás, beterpesztés, erotikus tekintettel öntest-szemlélés. Ne szorongj az ilyen fotók láttán! A legrombolóbb az, és ezt minden primadonna tudja: ha túl nagy a különbség a természetes és a megcsinált kinézeted között.

A verseny mint motiváció külső kontroll, a rengeteg elvárás és az, hogy nem lehet hibázni, bekapcsolja a megfelelési kényszert, és rombolja a személyiséget.

Van, akinek ez való, tud mindvégig mosolyogni, mentálisan elég erős hozzá – ők az igazi nagy sztárok, és ők sokkal kevésbé mennek is tönkre. Csakhogy ezer meg ezer, nem annyira jó adottságú, gyengébb lelkű lány is gyötri magát, nézegeti a jobbakat, és irigykedik. Számára a csúcspont, a diadal, élete örökké emlékezetes nagy pillanata a színpad.

Amikor viszont a versenyközpontban kihunynak a fények, leszedik a nejlont, amivel az eltávolíthatatlan barnító ellen védték a felületeket, és alaposan szellőztetnek, hogy a szaga is kimenjen végre, a következők történnek hősnőnkkel, törvényszerűen.

Ha nem lett helyezett vagy döntős, akkor ostorozza magát, hogy mit szúrt el, ezt százszor is kitárgyalja, hibást keres és magát is mardossa. Fut a pénze után: nagyon sokat tett bele.

De néha még a döntősök is: szidják azokat, akik izomosabbak, arányosabbak vagy jobban mozogtak (csalás, szteroid, a bíró babája, minden vád előkerül – csak ő tiszta!).

Beszámol a facebookon a rajongóknak, tompítva a poklot és a kudarcot, és leplezve az utálatot, amit a versenyzőtársai iránt érez. Sikerként adja elő a kudarcot. “Erős volt a mezőny.” Vagy: csillog, mert sikerült. Fogadja azok gratulációit, akik nemigen tudják, mi volt az érem ára.

Befalja az oreót és a fagyit, gyorsétteremben hányingerig “tölt vissza”. Ez rítus, de napokig tart.

Elmegy pihenni, ahol teljesen kaotikusan elhever, összevissza kajál, a legszarabb junk foodot és édességet, és brutálisan meghízik két hét alatt.

Ezt látva, izmai definiáltságát elvesztve gyötri magát, aggódik, szorong, hiszen lényének értékét kiszervezte a formájába. Mély depresszió, ürességérzet.

Megutálja az edzéseket, semmi kedve a terembe belépni, emberekkel beszélgetni és főleg edzeni (az edzése eleve mechanikus erőltetés volt, illetve monoton, benti kardió, gépen, telefonnézegetéssel – ők soha nem futnak az erdőben, és nem fickándoznak örömükben kondiparkban, nekik minden edzésük terv szerint halad).

Erőtlen, vitaminhiányos, kihullott a haja, törik a körme.

A következő versenyfelkészülésnél, ha ki is bírja még egyszer, már az izmát fogyja. A test ravasz, nem hagyja az éhezést, nem adja a zsírt, nagyon kevesen tudják újra és újra, nívósan megcsinálni a versenyformát.

Harmincas éveiben aztán vagy nem, vagy kínkeservesen jön össze a gyerek. A szoptatás macerás.

A klimax idejére pedig, különösen ha használt tiltott szereket és műttette magát, úgy néz ki, mint a vegyiháború, a bőre, a vonása, a formái és a lelke is. És egész hátralevő életében azt a valaha volt formát siratja, mindent ahhoz mér, és ettől szomorú.

Még a szebb ágakban is gyilkos az élsport, a versenyzés világa, a közelmúltban számos eset hívta fel a figyelmet, hogy mi zajlik az öltözőkben, az utánpótlásnevelésben, a sportolói lelkekben. A fitneszversenyzés pedig nem él-: ez tömegsport, ott tolong a versenyeken egy megyeszékhelynyi fiatal lány, köztük tökéletesen alkalmatlanok is, ez az ambíciójuk, így szeretnének érvényesülni. A versenyeken mindig sokat keresenek majdnem mindig férfiak. A műkörmök leesnek, a bikinik szekrénybe kerülnek, a póthaj lenő, a pilla párnahuzatba akad.

Én ezt tanultam a fitneszversenyzőktől, és ezt köszönöm nekik.

Te mit csinálj?

Élvezd az edzéseidet! Keresd meg, találd ki, építsd fel azt, ami szenvedéllyel tölt el. Keresd olyan emberek társaságát, akik élvezettel, jó fej módon, a közösségileg edzenek, és nem akadnak ki azon, ha valakinek egy verseny után hiányzik a lábkörme. Legyél kemény!

Ha edzőterem, keresd a versenyzőmentes helyeket. Teljesen más a légkör. Hidd el, sok értelmes, lelkileg is igényes nő is jár edzeni.

Ne dőlj be a látszatvilágnak! Gondolkodj! Amit látsz, ami tetszetős, arról hántsd le az üzleti érdeket és a külsőségeket. Láss mögé, ne hagyd, hogy birkaként kezeljenek! Ne finnyogj mindenen, az rólad szól, de legyél kritikus, saját lényegű.

Ha eszel szénhidrátot, legalább ne zúzd szét a sejtfalait! Ha pürésítesz, leturmixolsz egy gyümölcsöt, akkor cukoroldatot kapsz, ami a legszarabb, egyszerű szénhidrát (keress rá: acelluláris szénhidrát). Inkább rizs, mint rizsliszt, inkább egész gyümölcs, mint smoothie.

Az edzéseidben minél kevesebb mechanikus mozdulatot végezz. Ügyesedj! Ugorj dobozra, mássz mászókára, állj kézen, hódítsd meg a szikla tetejét, tanulj meg egy új úszásnemet! Bátran legyél spontán, térj el a tervtől (csinálj többet, mást, kanyarodj szokatlan útra), mert ha az edzésedben nincs spontaneitás, akkor elhal az öröm.

Legyél tudatos: örülj magadnak, legyél büszke, tartsd szem előtt, hogy mit értél el, viszont ne téríts és ne magyarázz senkinek. Merd élvezni. Ne is magyarázkodj. Ne higgy a vádaknak. Aki elér valamit, abba belekötnek azok, akik soha nem jártak ott, ahol ő. Aki atipikus, az gyűlöletet kap. Kockahas nélkül is botrány lesz. Én csontvelőt adok, ő mellet műttet, és lenéz. Ő kiskutyákért zokog, én megírom az igazságot. Ez egy ilyen közeg, nem örülünk egymásnak, végletekig leskelődők és frusztráltak vagyunk. Röhögd ki őket bátran, tartsd meg magadnak, ha negatív érzéseid vannak, de ne emészd magad miattuk. Tök jogosak.

Eddz többfélét: fejlődj erőben, gyorsaságban, koordinációban, labdaérzékben, egyensúlyban, hajlékonyságban és kitartásban is. A versenyzők – hacsak nem Béres Alexandra-műfajú akrobatikus kategóriában indulnak, és ez annyira szomorú: az eredeti fitnesz nem picsarázás volt – nem tudnak lemenni hídba, és nem futnak soha, nem is menne nekik. Az igazán hardcore izomagy férfi ültében liheg, mert nem bírja a szíve.

Ne állj le! Hetekre semmi esetre se. Nagyon rossz kiesni a sportból, és nehéz visszakapaszkodni.

Ne kelljen neked hősnő, se edző, se módszer, se külső kontroll! Ne legyél olyan, akit “hajtani kell”, hanem szeresd meg a mozgást. Magadnak tűzd ki a célokat, és fogd fel játéknak. Ne fizess tanácsért. Minden, amiből kiindulhatsz, ingyen fent van a neten. Az angol nyelvűn még annál is több. Találd ki magadnak az életmódodat!

Csak olyat csinálj, ami egészséges! Abból csinálhatsz durvát is, és legyél büszke: a versenyzők épp körmösnél vannak, amíg te végigmész a Piros 85-ön.

Legyen erős belső világod, és az legyen a lényeg. Ne torzulj bele a sportba! Az ételekből a hála és elégségtudat legyen a tiéd, ne a fancy fotó, edzésből a megélés és jellemfejlődés, öröm, ne a tükörfotó – és egyébként se az okostelefon, hanem járj-kelj, szeresd az embereidet, nézz meg egy épületet, kiállítást, filmet. Én pedig azt ígérem: így nem égsz ki, egyensúlyban maradsz.