Komolyan mondom, Dózsa Györgyből falatoztak így.
Hol kezdjem. Bővebben…
Komolyan mondom, Dózsa Györgyből falatoztak így.
Hol kezdjem. Bővebben…
Nagyon megütött ez a történet:
https://tldr.444.hu/2020/06/23/leirtam-neki-hogy-egy-pap-ilyet-nem-tehet-plane-fiuval#
és
…egész pontosan, a levelek, amelyeket január végén posztolt ki (név levéve) négy részletben (a nyilakkal léphetsz előre):
TÉZIS
Túl gyakran mondogatod a világ dolgaira, hogy szeretem, tetszik, szimpatikus, meg hogy fú, te nem bírod, gyűlölöd, már elsőre is láttad rajta, hogy.
És ez nem méltó.
Mihez nem méltó? Nem érv azzal a dologgal kapcsolatban, amiről beszélsz, nem méltó az igazsághoz, amelyet tartsunk szem előtt.
Nem lehet komolyan venni. Önzés, nyafogás.
Túl gyakran leplezi a szeretés és a nem szeretés a finnyogásodat, gyávaságodat, lustaságodat, ítélkezési reflexedet, kotnyelességedet.
És hát: az ízlésed nem norma. Jó, ha nem érvelsz vele, és nem feleled valakinek, aki mesél arról, hogy mondjuk elkezdett súlyzókkal edzeni, hogy NEM SZERETEM A SÚLYZÓKAT. Amúgy sem kérdezte.
Lehet mondjuk ételeket nemszeretni, más ételeket ehhez képest nagyon szeretni. De ezt hangoztatni…? Roppant kínos. Azt eszel, amit akarsz, svédasztalon, vendégségben is, nem kell mindig deklarálni. Nem is érdekel senkit. Tied a felelősség.
ANTITÉZIS
Persze nyugodtan neszeress dolgokat, embereket, sőt. Bővebben…
Ez is mekkora mítosz: hány év van köztetek; ismerek valakit, aki hússzal…; szereted az idősebb férfiakat… kiöregedni… negyven fölött már… feláll-e még.
Mondjuk az nagyon szomorú, hogy mindenkinél van pocak. Hogy 35 fölött sincs már derekuk, ívük a nőknek, szülés nélkül sem. A test romlása, formátlan fenék, görnyedő hát. Annál nagyobb késztetésük van kitolni a felpolcolt melleket.
De hagyjuk a testet most. Amíg élet van benned, kíváncsiság, tisztaság, és nem vagy fáradt, rutinos élményhajhászó, addig nincs jelentősége az életkornak.
De hiszen pont ezt tűzte kamerahegyre az ifjú Woody Allen az Amit tudni akartál a szexről…-ben, az őrült tudósos jelenetben! “Ezt a férfit arra kényszerítem, hogy vég nélkül egy óriási rozskenyérrel szeretkezzen.”
Egy másik jelenet, ikonikus:
Eredetileg azt mondja a szexguru (és tényleg hántsuk le az összes nyakatekertséget, ízléstelenséget, szemüveget, elhízást, faszban főzést, összefirkált makkot, suksükölést, modoros életstílus-fitogtatást, rossz mondatot), hogy: kíváncsi vagy?, fedezd fel, gyere, TALÁN erre is van út, keresd meg magadban, van-e neked is fétised, felszabadító lehet…
De hamar kiderül, hogy ez nem lehetőség, ez kötelező. Ha nem fedezel fel semmit (nem engeded, hogy a guru beléd beszélje, a trend elsodorjon), az kudarc. Nem vagy nyitott! Elfojtod! Szabadulj fel, de ízibe! Jaj, persze nem kell, de akkor lenézünk, mint aki kimaradt a jóból.
Az előbb még lehetőség volt, erre kötelező. Bővebben…
Úgy voltam vele, hogy elemzem továbbra is a médiajelenségeket (testről, testképről, női létről, szexről és sportról való beszéd), de külön posztot a saját testemről, sportomról, testi élményeimről akkor írok, ha tudok újat mondani.
Mi az új? Bővebben…
És ha te mondod, akkor meg apátiába esem.
teló (általában is feltételezni, hogy mindenki telefonról nyomja: “tedd az ujjadat bárhova a szövegben” – DE AKKOR ZSÍROS LESZ A KÉPERNYŐ, BAZZ!)
anyum, Anyum, anyuméknál, anyud (ettől meghalok)
mama (aki a nagymama. DE AKKOR KI A NAGYMAMA? – és megmagyarázzák a gyerekeimnek meg nekem, akit a gyerekei mindig is mamának hívtak, hogy ez így nem jó…)
párom (névelő nélkül!!!), páromék; felment párom szólni a szomszédnak (EZ OLYAN, HOGY MEGHALOK)
bármilyen rangnak gondolt főnév névelő nélkül használva: megérkezett doktornő, kérjük miniszter urat, említette tanár úr, kérdezte vőlegényem stb. (megszólításban igen, alanyként nem, ezt nyelvtanilag értem)
ugyanez szervilis nagybetűkkel, brr: megmondta Doktornő (általában a tulajdonnévnek gondolt köznevek: titulusok, ünnepek, dokumentumok címei, világnapok…, a magyar helyesírás fenntartja a nagybetűt a valódi tulajdonneveknek)
ha hivatalos levelet írsz, maradj annyira demokrata, hogy ne nyalj alázatoskodással (nem mindenki mélyen tisztelt és nem nagyon szépen köszönöd meg előre is meg mit tudom én, a hatalmi helyzetű ember lenézi az ilyet), és fölös nagybetűkkel se (ne feledd: a helyesírás melletted van!), VISZONT fogalmazz világosan!
Nők Napja – ettől mentő visz el (helyesen: nőnap, és van még a Nők Lapja, ha épp Mérő Vera nem száll rájuk, de az egy újság)
párkapcsolat, férfiak téma: pasi, barátom, általában: a pasik – nem tárgyiasítjuk, van neve, ha épp nem a neve, akkor szerelmem, mert az. Menőnek hitt tulajdonságaival (izmos, gyönyörű, szőke, bika, fiatal) jellemezni ismeretlennek szintén dehumanizáló és egyediséggyilkos, csak felszínesek csinálják, meg azok a ne,-felsznesek, akik eltanulták (nekik szól a poszt).
randi, ismerkedés, ismi, onlájn randi (a tinderre, húspiacra), egyéjszakás, ghostolás
csajos finomkodások (nyelvileg bírálom): cickó, pocak, babó, babaprojekt, csajos, köröm (ami műköröm), pilla (ami toldás)… lehetőleg legyen minden mű.
édesanya, édesapa, családanya, pedagógus argh!
szexben ugyanez, bármilyen finomkodás nemi szervekről és aktusfajták szerint: nuni, popsi, házasélet, összebújás, olyan lett – van neki neve! kettesben különösen minek finomkodni? nem, nem trágár. ez is csak kertvárosi frusztráció.
Bővebben:
menstruáció vagy vérzés becézése, eufemizálása: mikulás, piros betűs napok, mensi, piroska és társai (saját használatom: menstruáció/vérzés, ciklus)
kisdolog, nagydolog, mosdó, nyugi, világos, hogy szarni kell! helyette: vécé, pisi, kaki, világra segítek egy fél borjút
megyek mosdóra névelő nélkül, ajj!
nem-adat számok számmal kiírva a tízes körben, a klasszik Ivá Nyisanyi, a mai napig röhögünk rajta:
csak 1 merev fütyi, 1 punci és 1 ágy kell hozzá (ezt ismeretlenül sikerült nekem írni, itt kommentben meg a keresztény erkölcsről és házassághetéről elmélkedett)
van 1 kis pocakom (szintén ő)
a számok helyesírása a szövegben: kb. százig és afölött is a tízzel/százzal oszthatóakat nyugodtan írd ki, főleg ha nem adat, adatdús környezet, és csak egy-egy szám vsn. Például ötvenöten jöttek el végül. Sőt, akár adatnál is: ötven százalék, hatvanöt százalék, a résztvevők háromnegyede. Sokkal olvashatóbb.
lehetetlen, ingyenélő “foglalkozások” komolyan előadva, de ez nem nyelvi, hanem szemléleti kérdés: hozzátáplálási tanácsadó, vegán szakértő, álomfejtő, spirituális tanító, meseterapeuta, különösen az a típus, aki edzőnek, gyógyítónak, dietetikusnak álcázza magát puszta netezgetéssel, végzettség és komoly teljesítmény nélkül (itt most többeket nem akarok megsérteni), aztán, csak mert menőnek tartja: kreatív, szabadúszó ( = munkanélküli, néha alkalmi munkák, semmi rendszeres), digitális nomád; üzletkötő, tanácsadó, tesztelő, tréner (aki amúgy MLM ügynök), nerd, coach, és a többi nem létező, nőieskedő, előkelősködő “szakma”, gardróbrendező, stílus- és színtanácsadó, minimalista coach*, mellette buzgón hangoztatva, hogy nem veszik őket komolyan, nem kapnak teret, sajnos, manapság (ki érti ezt…). Nyugodtan megmondhatod, hogy fogalmad sincs, mihez kezdj, büdös a meló és akadozol, illetve “az élet iskolájába” jártál, vagy laminált végzettségecskéid vannak gazos kertek garázsaiból.
Mi a baj velük? Kamu, hivalkodó és gennyesen modoros, abszolút dealbreaker, nyavalygó-különlegeskedő hangoztatásukkal garantálod, hogy senki, aki tehetséges, képzett, komoly ember, ne vegyen komolyan.
Ez egy gazdag merítés, a modoros kamuhegy csúcsa már-már havas (kösz, Pearl):
https://www.ujegyensuly.hu/szerzok
ÖSSZMŰVÉSZETI KALANDOR, TABUDÖNTÖGETŐ VLOGGER, élményANYAg gyűjtő, kaTalizátor
Jaj, hánytam egyet.
Aztán, de itt már a fogalmamsincs szomorúsága:
nem tetszett (munkahely), elváltak útjaink, új lehetőséget kaptam, az élet más utakat kínált, értsd: kirúgták vagy vállalhatatlanul szar volt a meló. Minek elkenni?
meglátjuk (aki valamit akargat, rajta múlik, de nem csinálja)
adok egy esélyt (értsd: megpróbálja, gondolkodik rajta, eszébe jutott! mintha valami vizsgáztató hatalom lenne, aki kegyet oszt), én olyat nem láttam, hogy az illető, aki ezt használja, nem buta. Különösen amikor kíváncsi valakire, odakattint a blogjára, oldalára, és azt gondolja, hogy itt ő esélyt ad a tetszésre, őt az az (alkotó) ember le akarja nyűgözni, az ő kedvéért ír, őt szolgálja ki, ez a viszonyok olyan szintű megfordítása, hogy jaj.
Irodalomóra, mi a véleményed a versről, full felületesen: tetszett (elnyújtott második szótaggal nagyon butus, már az esti bulin gondolkodó, oda sem figyelő lányok). És: nem tetszett. De ezt mondjuk Baudelaire-re. Az, hogy neked mi tetszik, mi nem ( = nem érted), pláne alig műveltséggel, nem érdemi állítás, bármire rámondható, rá is mondják. Mondj valami érdemit! Négy strófából áll, és a harmadik végén van egy éles váltás. Ez egy mondat. Nincsenek benne rímek. ez is egy mondat. Nagyon erős, természeti képek vannak benne. Engem ez a francia költőkre emlékeztet. Bármit, de ne “tetsszen”!
* ezekért ne fizess, megmondom én: dobj ki mindent a picsába és eddz addig, amíg minden jól áll.
Jaj, olvasó!
Én nem toborzok, nem akarlak meggyőzni, “az oldalamra állítani”.
Nekem nincs oldalam.
Én az ostobaság ellen küzdök. Bővebben…
Kérdezi az olvasó, miért nem osztom meg Göd beépítését, George Floydot, Erdély szuverenitását. Marton Lászlót se osztottam meg, és a színházak ellehetetlenítése ellen sem toboroztam.
Mondom, mert ezekhez nem kellek én. Én a kicsi különvéleményekhez kellek, a népszerűtlen témákhoz, amikhez mások nem elég okosak vagy bátrak.
Mint az ibolya. Elárulja illata.
Kérdez még. A szenvedélytémáimról. Amit újra meg újra. Miért pont ezek? Hiszen írhatnék a…. (sorolja, miről). Milyen hasznos volna. Mennyit segítene az. Mint régen, azok a jó kis témák! Bővebben…
A blogger is újságíró, mármint akkor, ha nem körmöt reszelgetni, orbánellenes mémeket kirakni, influenszerkedni jár a netre, hanem releváns, értelmes tartalmat hoz létre, és módszeresen. Valamint: függetlenül dolgozik. Ha hivatásszerűen űzi, akkor ő olyan újságíró, aki cikkeinek a netes felület a hordozója. Nem kell betagozódni ahhoz sem a print sajtóba, sem a papírkönyvkiadásba, hogy valakinek a szavai, mondandója erősen hasson.
Tehát a blogger nem megtámad, nem fröcsög, nem kicsinál, ez csak az érvtelen buták sértődött visszavágása. Hanem a vállalt feladatát végzi, ebben pedig szenvedély, valamint megismerési és igazságkimondási vágy hajtja. Bővebben…
Ma és tegnap a facebookon a kommentelőim közül teljesen ismeretlen nevek azt kérdezték, illetve azt vetették vádaskodva a szememre, hogy én miért utálom Mérő Verát. Bővebben…
Kis műveltségtágító sorozatunk, dr. Erőss Paulától. Ezek rövid posztok lesznek. Én, sajnos, nem bírom a butaságot, és ettől sokan lesznek mérgesek, mert máshol átmennek a blöffjeik, és nem röhögik ki őket. Ha valaki ezentúl bénán bedob egy ilyen fogalmat, egy link lesz a válasz.
Rágalmazás (és kisebb testsúlyú ikertesója, a becsületsértés). Tipikusan azok dobálóznak vele, akik nem olvastak-olvasnak klasszikus újságot, minőségi publicisztikát (véleménycikket), ezért nem tudják, mit jelent a közírás, hol vannak a határai az értelmes beszédnek, mi tényállítás, mi vélemény, és hogy a hüppögés, az aggodalom a vágyott xpecsenye miatt vagy az érvtelenség, amit a sértődött megbírált él át, nem jogi tényállás. Nekik csak a facebook-mátrixból származik a világképük.
Btk. 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazásta) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.
Eddig a törvényszöveg. Jogász szerelmemtől kaptam az új Btk-t. Bővebben…
!!!
Mérő Vera és a hozzád csapódók: itt írom le – a facebookon ugyanis jelentgettek ugyanezért –, hogy amit női érdekképviselet örve alatt műveltek, az nagyon durva és káros.
És a legfeltűnőbb: hogy élvezik.
Nekem két hete ugyanezek a profilok azt magyarázták, hogy nem szabad, sőt, aljasság egy újságírót (az újságírói teljesítmény nélküli influenszerre, Szentesi Évára gondoltak) “kikezdeni”, nem lehet róla kritikám, véleményem. Vagy legalább ne írjam le, mert szegény. Ha leírom, az bullying. Hogy én GONOSZ és BETEG vagyok – így stigmatizáltak érvek nélkül. Érv még az volt, hogy de nekik tetszik az arcukba tolt rúzsosság-iromány. Pedig Szentesi Éva kzárólag a saját anyagi érdekeit tolja, ügyet csak érdekből és jól megfizetve képvisel, és a nyíltan és primitíven gyűlölködő tavasztündérrel és Murinai Angélával bandázik látványosan, újabban ez a férfi gratulál neki a könyvéhez, és ő visszanyalja.
Szentesi Éva a mi kedvencünk, magunknak építettük, mi, a wmn-osztag, őt nem szabad bírálni, ő tabu, jó ügyet képvisel. Miért? Mert neked, Vera, érdekszövetségesed a teljes íróklán, együtt nyomultok rádióban, egymás posztjai alatt, és vannak csápok a színészek, irodalmárok között, egymás ún. kiállására mindig számíthattok, főleg, ha ütni kell valakit. Baromi ízléstelen.
Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy akkor szabad nőtársunkat kritizálni a nyilvánosság előtt, vagy nem? Mitől bullying az, mitől nem bullying emez? Te hergelted az egészet. Koronczay Lilla egyébiránt (áldozatokkal kapcsolatos reflexes informálatlanságát nem tekintve) hússzor olyan jó újságíró, mint Szentesi Éva.
Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy a pornográfiáról vallott pártoló, menősködő nézeteiddel hogy jön össze ez a nagy hirtelen áldozatpártiság. Akkor az volt a menő, meg a feministákat gúnyosan leszólni, most pedig megtetszett a vezérszerep?
Vagy mindegy a téma, csak menő legyen? Ma már könnyű. Mi, naiv és érdekmentes feministák felpuhítottuk a női közvéleményt 2011-től, amikor neked a feminizmus még cikinek tűnt, most pedig már színre libbenhetsz nagy jogvédőként: a bántalmazott nőket a facebookon védeni, “aktivistává” válni, színpadról harsogni – ennek nemhogy kockázata nincs, de egyenesen kötelező mutatvány, és nagy taps és médiafelület jár érte.
Szakmailag, tartalmi érvek szerint természetesen igazad van a tanácsadó rovattal kapcsolaban. Hogy mennyire, és hol kell ezeknek a témáknak utánanézni, azt több ezren a mai lelkesültjeid közül itt olvasták nálam 2012-től. De ez a tartalmi lényeg csak vékony hártya. Alatta az önzés, a kirekesztés, a csürhelogika.
Ez alá az “ügy” most ezeknek a nőknek kedvük volt felvonulni. És az alá is pont ugyanezek vonultak, amikor kikezdtétek azt a bloggert, aki évekig hintette az áldozatvédő infókat, de nem a banda tagja, van saját véleménye, és egyszerűen nem tetszik a pofája, mert a naivák nem értik az összetett mondatot, vagy nincs kedvük edzeni. Nehogy már neki igen.
Mit szeretnének ezek a most felcsillanó nők, köztük Gumiszoba is? A hatalmat, a sok-sok kommentelőt maguk mögött tudva jól megmutatni, keményeket írni. Hadakozni, kíméletlenkedni, fürödni a reakciókban. Aztán persze magyarázkodik Mérő Vera, hogy “ne legyen személyeskedés” és “túl sok az irónia”.
Az első rész itt:
Hogy neked, transznemű embertársam, szenvedést okoz, ha nem tekintenek annak, akinek szeretnéd?
Bizonyára. De nem zsarolhatsz ezzel másokat. Végtelen a szenvedése azoknak is, akik hangokat hallanak, vagy akik szomorúfűznek élik meg önmagukat, de senki nem hisz nekik.
Eleve, hogy lehet ez, hogy transz vagy, de pont ezt megpróbálod elrejteni, és úgy viselkedsz, lépsz fel, mint egy cisz nő? Meg ne tudják? Mert akkor gyűlölet? Dehogy. Azt akarod magadnak, ami a nőknak adatott. Adott esetben stílusos instafotót, nőgyógyászati vizsgálatot, tűsarkút és anyaságot. Pont azt nem vállalod, ami vagy: transznemű. Csupa műtéttel, szintetikus hormonnal, lézeres szőrtelenítéssel jöhet létre az illúzió, a magadé és másoké.
A belső valóságod, megélésed nem válik senki számára valósággá. Ez egy színjáték. Nem annyi ez, amit mindig mondotok, hogy “csak hagyjanak minket élni, békében”. Ami a nőké, azt is akarjátok: kvótás helyeket, női sportversenyt, a szülést. Vannak országok, ahol a nők védett csoport, pozitív diszkriminációban részesülnek. És az is kell.
Ha valaki a másik oldalról az elnyomott csoporthoz akar tartozni, és ezzel annak identitását is szenvedéstörténetét is magáénak tudni, majd ezt hangoztatja, turnézik vele a médiában, vérrel és könnyel, az rendkívül kellemetlen. A szemen köpése ez a nők szenvedéseinek, a nőségnek; a méhtranszplantáció mint heroikus ügy pedig a szülésnek. Bővebben…
Nem kell újra megírni ugyanazt. Aktuális, kirakom újra a főoldalra.
A lényeg, hogy a nem (sex) biológiai valóság, nem kell érezni. Az érzet nem sex, a gender pedig csak szövegelés, illetve tanult szerep. Nincs veleszületett gender. A kínzó másság- vagy testi idegenségérzet pszichológiai probléma, amelyet a korhangulat, a környezet nyomása vagy traumák könnyen kiváltanak.
Ezért veszélyes a mézesmázos, illetve panaszkodó transzlobbi. Egyre több az olyan kamasz, aki csak szavak szintjén transznemű vagy agender, bigender, genderfluid, vagy aszex (amúgy Villő, e viselkedés állatorvosi lova is ezt nyomja), tehát semmit nem vállal, esze ágában nincs műttetni magát, vagy tartósan elköteleződni. Holnap majd máshogy érzem. Ennyire komoly ez. Viszont a vekengéssel és ellenségkereséssel a legszebb éveiket tékozolják el. Eközben az élet megy tovább, a hagyományos dolgok (család) virulnak. A többi fiatal, aki ezektől meg a förtelmes ne szülj propagandától-vádaskodástól érintetlen marad, tanul, ismerkedik, bulizik, karriert épít, szerelmes, családot alapít… (Párhuzamos jelenség: akit nem érdekel a kövérség-rinya, a bodypositivity, a vegán siránkozás és viták, az terepfut, staeket süt és bikiniben napozik.)
Mindegy, hogyan népszavazol, nem számít. Ez csak a közhangulat utólagos tesztelése, a törvényt már megszavazták. Az igenek semmiképpen nem lesznek többségben (de az se változtatna semmin). Felháborodni sem érdemes a népszavazáson mint hergelésen és homofóbián (ezt sunyin összemossák a transzfóbiával). Különösen úgy, hogy az érvénytelenül.hu kampányolói következetesen nem tudják, mik a kérdések (!) és mi a probléma a jelenséggel. Mert bőven van probléma, riasztó jövőkép volna, ha bedőlnénk ennek.
Ha van arányérzéked és ízlésed, akkor két év járvány után, egy kíméletlen háború közben, durva gazdasági válságban, miközben prosperál a nők elleni fizikai erőszak… e valós problémák közepette nem az LMBT emberek “elnyomottságán” fogsz kiakadni. Taszító, ahogy gazdag, divatos, nagy médiaelérésű, emancipálódott (rég jogegyenlőséget élvező) meleg hírességek, és MINDIG FÉRFIAK harsányan, profi marketinggel az elnyomottságról siránkoznak, és persze rájuk akaszkodnak a transzneműek. Ez is toxic masculinity, ezek is basáskodó férfiak, ez is egyenlőtlenség.
Aki nem úgy gondolta eredetileg is, aki nem idegenkedett a melegektől, az a Fidesz kampányának nem dől be most sem. Viszont nem lehet tagadni, hogy az LMBT- és identitáspolitikai ügyben bőven léteznek aggasztó jelenségek Nyugaton, ide tényleg ne jöjjön be a cancel culture, a nő és férfi szavak/fogalmak átírása, a kamaszok hülyítése, a fekete hormonozás, a nők védett tereinek és lehetőségeinek elbitorlása. A “nálunk ez még nem probléma” gyengécske hárítás, egyben elismerése annak, hogy máshol meg szörnyű a szép új világ.
Nem bizonyult igaznak a vád és félelem, hogy a 33-as és a salátatörvény fokozta volna a melegek veszélyeztetettségét, pszichés problémáit, öngyilkossági hajlamát. Egyedül a Háttér Társaság számolt be arról, hogy több hívást kapnak. Nem csak a fideszeseknek, meg az edukálandó “homofóboknak” van problémájuk a szivárványkodással. Én biztosan nem kérem azt a csomagot, amelyben az ellenzékiségemnek immanens része az LMBT-kiállás, és nem szabad beszélni a problémákról. Hogy ezek az emberek gyanakszanak és gyűlölik a “normalitás”, a biológiai nem és a kétivarú szaporodás valóságát.
A mesekönyv körüli 2020 őszi hiszti, a matiné, “meseolvasás”, sértett kommentek ezrei óta nem állíthatja a progresszív közeg, hogy nincsen genderpropaganda. Hegedűs Emett, Ónodi Adél, Tobi és Tuza Éva szerepeltetése, sztárolása, NoÁr klipje óta pedig világos, hogy a legfiatalabbak is érintettek és célpontok.
“Ha lenne barátnőm, fognám a kezét.” De nincs. Ezt csak elképzeled, meg kisminkeled magad, és benne leszel a tévében. Azt se tudod, mi az a párkapcsolat:
Hahó! Légy, akit vagy! Bátrtan! Ne nyavalyogj folyton! Annak fogod a kezét, akinek akarod, szabadon élhetsz szexuális életet. A melegek nincsenek elnyomva, transzfóbia pedig nem létezik! Nem azt jelenti, hogy nem kérsz a valóságtagadásból és az ép test megcsúfolásából (tranzíció). Nem azt jelenti a homofóbia, hogy nem tapsolsz ennek a műsornak.
Minél nyugatabbi meg szabadabb a társadalom, annál több a nemváltó óvodás, kiskamasz is. Bizony:
A legmeghökkentőbb: az átlagkommentelők, akik utálják a kormánypropagandát, kifejezetten Orbán-ellenesek, minden érvénytelennépszavazós poszt alatt tömegesen azon háborognak, hogy ha nem lenne a nagy fideszes felhajtás, akkor erről a sok zavaros, “aberrált” jelenségről nem is hallanának a gyerekeink. A plakátokról tudták meg, hogy melegek és nemváltók léteznek. Vagyis: ők is azt gondolják, hogy a másság témájával békén kéne hagyni a gyerekeket. Ahogy a kormánypárt. Annyira utálják az egész másságot, hogy szerintük negatívan, kritikusan sem kéne róluk széles körben beszélni. Most minden gyerek erről kérdezget, aztán még kedvet kap…
Ez jól odabasz az aktivistáknak, mert a Pride-on, a Tobi-kampányban, a mesekönyv kapcsán pont a gyerekeket célozták meg, és túltolták (ki nem látja a salátatörvény előzményeként a mesekönyvhisztit?). Így képzelték vajon az LMBT-lelkesültek a fideszellenes tömeget, hogy még ennyire se akar hallani “a buzikról”? Szívük szerint még többet és folyton beszélnének a másságról, a közösséget ért bántásokról, láthatóak szeretnének lenni, mindenkinek, és ezt csomagolnák a szexuális felvilágosításba is. A másság teljesen rendben van, sőt, ünneplendő, ez egy erős, megmásíthatatlan érzés… és már bent is vagyunk a nemi tranzíció előszobájában. Amely törekvéseket dollármilliókkal támogatják, itt van erről cikk.
https://thefederalist.com/2018/02/20/rich-white-men-institutionalizing-transgender-ideology/
Ki a nő?
Röviden: két nem van. Ahogy tanultad a suliban, úgy. Nem változott meg.
Két olyan nem van, amely valóság. Minden más vagy anatómiai hiba, vagy konstrukció: annak kifejeződése, hogy a nem megélése nem komfortos – egyébként keveseknek az, de amennyire lehet, próbáljuk élvezni. Ahogy megélik e két nemet, az sokféle. Az nagy zavaros, és a zavarosban sokan keresgélnek mindenfélét.
Minden kamu? Vannak egyáltalán őszinte transzok? – kérdezi kíváncsi vacsorapartnerem. Ezt a kérdést talán fel lehetett tenni 2012-ben, de azóta?
Mindegy, ki mit érez, akár őszintén érzi, akár divatot követ. A valóság számít. Mindenki keresi magát, ők így. “Milyen címke illik rám?”, kérdezik tizenöt évesek halál komolyan, mintha ez változtatna bármin is. Mintha lehetne ezen az alapon jogokat követelni. És ma már megéri. Bővebben…
Olvasóm, és mások is, elolvasták a Love storyt. És ezt kérdezi az olvasó. Hogy ezek után, én, bárkivel…?
Azért az, amit én egy embertől elvárok, ha kinyitottuk egymásnak a szívünket igazán, nem olyan nagy etwas. Mondhatni, egy suttyó rohadéknak kell lenni, hogy ne ugorja meg – az meg ritka.
Sokak kérdése ez a felnőtt élet második szakaszában, túl komoly veszteségeken. Belemenjenek még, érdemes-e? Lehet-e bízni “a férfiakban”? Bővebben…
Miért van például az, hogy egynémely ismerős, és tényleg hatot tudok kapásból, aki szolgáltatással foglalkozik, de olyannal ám, amelyet a felső százezer engedhet meg magának jobb időszakában, a karanténban a kötelező kezdeti bizakodás, a motivációs szövegek, #mindenrendbenlesz hesteg és élőzések után most keserű posztokat ír arról, hogy baj van a kapcsolatokkal, az emberek sajnos manapság használják egymást, nem hozzák rendbe a kapcsolatot, hanem lecserélik az embert, pont mint a tárgyakat (az megvan, hogy ez az elhagyott, mérgező házastársak szövege, akik játszmáit nyomorultan évekig tűrték, és akiknek hiába kérés, párterápia, ultimátum, semmire, de semmire nem voltak hajlandóak változni?), mindenki csak a haszonra hajt – miközben nyilvánvalóan nem a barátaihoz szól (akkor nem látnám ezeket a posztokat én is), hanem pont azokhoz, akiknek ő élt a pénzéből és pont ő “szerette” őket csak addig, amíg kicsengették a díjazást (számlát sose adott), most pedig a legszámítóbb módon a bevételét és a nyüzsgést siratja, és egyáltalán nem rezonál arra, hogy másoknak sincs most bevételük, így nála elkölthető pénzük, vagy ha van is, abból a testvérüket támogatják, meg talán kedélyüket vesztették, leépültek fizikailag, esetleg befordultak kissé, semmi kedvük neten kitartóan igénybe venni a szolgáltatást (nekem ez nem ment, milyen csúf mindenki zoomon! és olyan eleven és intenzív volt az igazi, élő, összetapadt kapcsolatban létezni, hogy még telefonálnom is riasztóan idegenné vált), és talán élőben sincs már kedvük, és nem is lesz: szerintem sokan nem mennek vissza az edzőjükhöz többet, valahogy átértékelték az elmúlt hetekben, hogy mi a fontos, de az is lehet, hogy megtanultak önállóan edzeni, utálnak bárhova időre odaérni most már, alkalmazkodni és még fizetni is érte, és nem akarnak újra úgy létezni, mint előtte… meg úgy általában is, mennyire profi már hisztizni, vádaskodni, barátságról papolni, csupa szép-jó-egyedi nyújtása és rezzenetlen derű és erő helyett rossz érzéseket nyújtani moralizálós fölénnyel egy szolgáltatói viszonyban.
A transznők rövid története. “Volt itt két szoba, egy jól felszerelt a fiúknak, tele izgalmas játékokkal, itt eredetileg rend volt, és mellette volt egy szegényes, sivár, billegő székekkel. Ott csend volt, szépen és szomorúan játszottak, amivel lehet, főleg egymással. Aztán a lányszoba egy kicsit felfejlődött, lett bele Barbie, egy új szék. A fiúk elunták a játékaikat, az összegányolt szobát, a koszból, ordításból, verekedésből a széttört játékaik közül átjönnének ebbe a tisztább szobába, hú, ez izgi, itt mi van, kikkel lehet itt játszani, elkérik a Barbie-t, le is tépik a lábát. Itt van minden, a szent, a szép, az életvidám, a csinos ruha, az anyaság, a jóindulat. Én ilyennek látom a transz nőket, legalábbis ezeket a hangosakat, és nem adom a nőiségemet átdefiniálni senkinek.”
Át vagyunk verve. Liberális lencsefőzeléket etetnek velünk, pár szemért odaadtuk az igazi, balos és feminista örökségünket. És aki eladta nekünk, az sztárkodik, és még mi lájkoljuk buzgón. Nyomás van: a brancsba tartozol-e? mit gondolsz? Én semmi különöset, egyes részletkérdésekben iszonyú hamisság van (például, hogy kikre próbálnak törvénymódosítást és öngyilkosságokat rákenni a hangadók) – de többet olvasok és elfogulatlanabbul, mint aki nagyon tudja rögtön, mi a véleménye.
Meg aztán kérdőre is vonnak. Konkrét személyek csinálták ezt többekkel, mint amit ez a fóka:
Ha más véleményed van: “ne már, csajok, mi ez a folyamatos hiszti meg menősködés? Emlékeztek még, hogy a feminizmus kiállt a pornó és a prostitúció ellen? Nem influenszerek sajnáltatták magukat a kanapén!”, akkor jobb, ha hallgatsz.
“Majd ha össze bírunk fogni és el tudjuk fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, akkor… Addig szerintem jobb, ha hallgatunk.” (Péterfy-Novák Éva, színpadról) (a májusi hajszájuk fényében ez nyihihihihihihihihi)
Olyanok uralják ma a feminista beszédpozíciókat, akik jobb esetben nem értik, mi a nők érdeke, de valószínűbb, hogy nagyon is értik, csak nem érdekli őket, és áldozatok fotóival haknizva maguknak építenek karriert, mindig felszínes és olykor nőellenes témákkal etetnek tízezreket, hatásvadász drámát rendeznek minden egyes napihírből, koherens világnézetük nincsen, és akkor érzik magukat elemükben, amikor tapsoltatnak maguknak.
Ami a címben van, azt Bővebben…
Trigger warning: a társkeresőzők, pornókedvelők, magányos frusztráltak, ha önigazolást keresnek, mérgesek lesznek a poszttól.
Nem lehet, hogy nem kéne annyit nézni a képernyőt, és akkor mindenki boldog lenne?
Ha jól értem, a szexpozitív érvelés lényege, hogy a pornó nem csak a férfiak játéka, hiszen Mérő Vera is, aki pedig egy igazán szép, fiatal, szőke nő, felizgul tőle, tehát oké és hajrá, mostantól ez a menő. Azt viszont netflixes műveltséggel sem lehet kikerülni, hogy mi megy a nagyüzemi forgatásokon, mit mesélnek azok, akik kiszálltak az iparból, és ki keres mindezen: teljesen bekészült, drogos nők, súlyosan szétment testek, kiégett lelkek, techcégekbe beszállás a hardverfejlesztés érdekében, így ma már a nem-atlanti világban is mindenki a vécében recskázik idegen lányok megalázására. Na, akkor legyen mondjuk amatőr a pornó, valódi párokkal, és akkor kerek a világ. De a megalázás mértéke és borzalma nem csökken attól, hogy nő a nézője, vagy hogy egy kicsit más a műfaj, mert a nagy üzem, a pornó lényege ugyanaz.
A Pornográcia is turné, figyeleméhség, híressé válási tekergés. Döbbenetesen ízléstelen mindenfajta egoista médiaturné, akár rákkal, akár “férfi vagyok, de gyereket szülök” műsorral, akár pornótémával űzik. Zavaros dolgokkal akarnak híressé válni, elmenősködnek súlyos jelenségeket, szexivé teszik a borzalmat, és többet értelmes, egyszerű állításoknak nincsen helyük. Bővebben…
Fontos, újabb fogadalmam, hogy sima blogposztban nem megyek 2000 szó fölé (a wordpresses szerkesztő számlálása szerint), ezért itt folytatom a vegyes, néhol összefüggő megértéseimet. Bővebben…