“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”

Kérdezi az olvasó.

Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.

A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, Bővebben…

mosolygó individualisták 1.

Érkezett egy komment a hogy ne fájjon ennyire című bejegyzés alá tegnapelőtt. Ez az írásom — több józansággal, kevesebb illúzióval — megpróbált új, lüktetőbb, kevésbé korlátozó és fojtogató definíciót adni a házasságnak: lehet, hogy van neki egy szavatossága, addig működött, tovább nem, és felismerni volna jó a pillanatot, azt, hogy végleg elágaztak a felek, mert úgy kevesebb a kár és a fájdalom, mint így. E definíció síkos markából kicsúszik a képmutatás angolnateste (!!!).

Erre írja a kommentelő:

Az individualista ember új munkahelyet keres, hogy kiteljesedjen, új városba költözik, új emberbe szeret bele, ha valahol nem jó, szedi a sátorfáját. És ezzel egyre gyakrabban a helyes út helyett a könnyűt választja.
Mi van, ha az embert a beteg szülei akadályozzák a kiteljesedésben? Egy bajba került jóbarát? Ha egy testvér? Ha egy gyerek? Ha egy társadalmi probléma? Minden elől el lehet futni, mosolyogva hagyni ott a problémát, elhinni, elhitetni hogy ez a civilizált, az előremutató. De nem ez vezet a lelki-szellemi növekedéshez. Nem menekülni kell a problémák elől, hanem megoldani azokat.
Valószínűleg fogalmam sincs, miről beszélek, szerencsére a mi házasságunkat nem terhelik megélhetési gondok, hitelek, betegségek, két szellemileg, testileg és lelkileg ép gyermeket nevelünk. És valószínűleg a nehézségekben én is fontolgatnám a futást, ha azt látnám, hogy egyedül könnyebben boldogulnék, és én is meg tudnám indokolni, hogy miért az volt a jó döntés. De nem állítanám magam a társadalom elé példaként.

Bővebben…

hát mit érdekel engem

Elkeserítő, amiket olvasok mostanában, az internet népének interpretációi és reakciói. Bővebben…

még jó fejnek maradni is olyan nehéz

Ez még egy szép darab, a saját erőszakosságukkal, folytathatatlan viselkedésükkel szembesített férfiak viszontvádja: a gyerekeket leggyakrabban a nők bántalmazzák, ugye, számítsuk be ezt is a családonbelülierőszak-statisztikákba.

Ez az érv antifeminizmusban (itt és ezen a blogon mindig = nőgyűlölet, mert az) fogant, és visszavágásként szokott elhangzani.

Az állítás egyébként igaz. Bővebben…

mosolyogjál, hiszen olyan szép vagy!

— mentegetőzik —

— hiányzott is neki a blog, meg aggódott, mit csinál az osztály felügyelet nélkül —

— rágót ragasztanak nekem a vezérlőpult aljára! — Bővebben…

két dékán, meg a nemi erőszak

Az egyik dékán

Az ELTE ÁJK vezetője úgy viselkedett, ahogy felelős jogtudatos européer viselkedett — volna egy évvel ezelőtt.

Azt állítja, tavaly nem hallottak a tavalyi gólyatáborban szexuális erőszak áldozatává váló “Mira” esetéről, csak egy tucat hallgató tudta a részleteket, és pletyka volt az évfolyamon.

Az ügy:

Nem akarok áldozat lenni, mert kurva szar áldozatnak lenni

A botrány elkerülhető lett volna, hiszen “egy budapesti jogi karról” volt szó, abból meg három is van. A dékán, Király Miklós viszont megszólalt, nem is akárhogy. Igaz, eléggé kereszténydemokratára vette a retorikát:

Az alkoholfogyasztás és a szexualitás furcsa rítusokban keveredett egymással, ami alkalmas volt a gátlások jelentős feloldására. (…) Négygyermekes családapaként is végig kellett gondolnom, hogy a novemberi nyílt napon ki tudok-e állni a diákok és a szülők elé, és azt mondani, hogy gyertek erre a karra és a gólyatáborba, remek lesz, biztos nem lesz semmi probléma.

Az interjúban beszámolt arról, hogy Bővebben…

nem a papír számít

Ma is árnyalnék valamit.

Nem a papír számít — mondják azok, akik komolyan elköteleződtek, talán egy-két-három gyerekük is lett, de valamiért nem volt érkezésük a házasságkötés nevű macerához.

Szerintem itt sokszor inkább az érkezésről van szó.

De sokféle ember van. Van, akinek a házasság ellen vannak elvi aggályai (amelyeket megértek, sőt, osztok), van, akinek az esküvővel szemben.

Társadalmunk a túllihegésben, az egész aktus nagy nappá orchideásításában vétkes. Bővebben…

ugranak rá

Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.

És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben…

a csap, amelyikből ketten lehet csak inni

A valaki feküdjön le velem című, keddi elemző írásra heves nőhibáztatás, a nőgyűlölet jelenségét relativizáló, kifejezetten ellenséges módon értetlen kommentáradat érkezett. Újra körünkben üdvözölhettük a legkitartóbb kommentelőt, a bőrcipős-karórás Tibit, aki itt a blogon hagyományosan nem érti, miért nem akad ínyére való partnere, és szerintem inkább máshol gondolkozzon ezen. De a pálmát “Szücs Imre” viszi:

szücs imre“A nem az nem!” – szól a feminista szlogen. Mi is ezzel a gond? Bővebben…

nyomok egy kis píárt

a szerelemnek.

Ez például egy olyan bejegyzés, amit már nem merek nyilvánosban megírni. (időközben bebátorodtam, már nem jelszavas.)

Bővebben…

gondosan fésült öntudat

Mindenkinek van egy, illetve több nagyapja, és ezek a nagyapák itt voltak, ha nem épp máshol, amikor bejöttek az oroszok, és el is mesélik. Bővebben…

a társadalom jól jár

M. Györgynek

Nekünk nagyon progresszív gondolataink vannak (lettek) itten. Figyelünk, ráébredünk, és pörölünk az égbolttal: de hát miért ilyen a világ, mennyivel jobb lenne mindenkinek amúgy! Annyi szenvedést termelnek a rendszer jellemzői, hát miért nem lehet a rendszert megváltoztatni?

Például hosszabb ebédszünet, hatórás munkaidő, és kötelező juttatásként mindenkinek kondi- és fürdőbérlet. Csupa boldog, energikus ember. Hm? Bővebben…

bűntudatos

melléknevek sorozat 2.

hirlandónak

Ne becsüljük le a bűntudat szerepét a jellem formálódásában. A bűntudat hasznos jószág ám, az abszurd példaképekkel együtt. Kordában tartja a gyereklelket. Szorongó, megfelelni vágyó, sok mindenre rávehető, szeretetéhes emberek tömegei… kitűnő diktatúra-alapanyag.

Nem lesz ez se enciklopédikus írás, csak egy vetületet szeretnék megírni.

Én úgy olvastam gyerekként a Szentek életét, mártírhalálról, kitartásról, önfeláldozásról, szegénységről, mint más az Ivanhoe-t meg a Nyomkeresőt. Bővebben…

szégyellje magát az elkövető

a nyilvánosság problémája és a sírnivaló kommentkultúra

Azt mondják, a kislányt stigmatizálja az, hogy a részletek és a nevek nyilvánosságra kerültek. Hogy ezt nem lehet tenni vele. Hogy ettől tönkremegy az élete.

Miért stigmatizálná? Miért ettől menne tönkre az élete?

Megmondom én. Mert ti, olvasók, kommentelők, pletykás mindent-jobban-tudók, úgy működtök, hogy az áldozatot stigmatizáljátok. Külön-külön is, meg összeadódva, Barabbás-közhangulatként is így működtök.

Ha nem így működnétek, akkor az elkövetőt stigmatizálnátok.

Akinek ugyanis szégyellnie kell magát az abúzusért, az az elkövető. Bővebben…

miért hallgatott mindenki

— a kék résszel frissítve, illetve a végén Papp Réka Kinga sorai —

Erről az ügyről bő másfél évig hallgatott a sajtó. Mi az ügy? Híresembert (közszereplő) volt élettársa, az anya feljelent óvodás kislányuk elleni szexuális visszaélésért. Most, a feljelentés után másfél, a kislány által elmondottak után két évvel jelent csak meg a történet az atv.hu-n és a nol.hu-n, a szereplők nevével. Utóbbi minden tekintetben példaértékű cikk. Bővebben…

én már alig várom

A cinken olvastam, miket mondott a Botos Katalin. Csodálatos. Gyönyörű. Szemléletet váltok ízibe’.

Csak idézek belőle, a teljes fricska itt olvasható:

http://cink.hu/ez-a-no-akar-buntetonyugdijjal-hazassagon-beluli-dugas-1612577729

cink: Irtó vicces, ha valaki idegenkedik a szextől, ezért ezt kivetítve azt képzeli, hogy senki sem a szex kedvéért kúr valójában:

Botos Katalin:    Mivel nincsenek sem erkölcsi, sem materiális kockázatai

Bővebben…

stigma

Na, megint megkaptam, vagy négy ilyen e-mail és üzenet jött, hogy jó, jó, szépeket írok, nagyon tetszik a blog, de a keserűség szól belőlem, és látszik, hogy mi mindent nem dolgoztam még fel, és írjak örömről és gólyafészekről, amúgy is előre kell nézni, mert az visz előre (?), a negativitást (!) nem szeretik az olvasók, és nem mindenben a férfi a hibás, de amúgy csinos vagyok!

Kedves olvasók!

A tárgyban lehet ÉVA magazint venni például, ott dizájnos az élet, hepi az end, pöttyös szalvéta, pöttyös süti, anti-aging elérhető áron, valamint kibékül mindenki. Bővebben…

én már nem változom

Olvassuk, hogy az első évek élményei meghatározóak a gyermeki psziché fejlődésében. Minden eldől az első három évben, akkor rakódnak le a később mozdíthatatlan alapok, és a legdurvább traumák is ekkor történnek: fekhet majd évekig a terapeuta kanapéján. Ami ekkor nincs, ami ekkor sérül, az később alig pótolható, gyógyítható. Érzelmileg, mentálisan, idegrendszerileg is szenzitív időszak ez.

Olvassuk, hogy a személyiség szerkezete nem változik már hét/huszonkét/harminc éves kor után. Apróbb változások történnek csak, a temperamentum, az alapattitűd, az elemi működésmódok már megszilárdultak. Nincsen remény, nincsen remény.

Lustuló, kényelmesedő elménk kifogásokat keres. Negyvenes ismerősünk inkább nem vág már bele pályamódosításba, költözésbe, nyelvtanulásba, neki már jó lesz úgy. Egyébként lehet, hogy tényleg jó úgy neki, de akkor miért olyan savanyú a képe? Bővebben…

hallgass a tapasztaltabbra

Miért van ez, hogy mi már nem kérünk tanácsot az idősebbtől? Nem hallgatunk az anyáinkra. Miért nem hallgatunk az anyáinkra? Anyósunkra, nagynénénkre, a jóakaró szomszédra? A tapasztalat: az a sok nehéz év, ami mögöttük van, ők megoldották. És a motiváció: ők szeretnek minket, aggódnak a sorsunkért. Tudják a méteres kalács receptjét, de még a hamis gulyásét is, építkeztek, takarékoskodtak, szültek. Ők már leszűrték a lényeget.

Nemhogy nem kérünk tanácsot, ha ők jönnek vele, akkor is hárítjuk. Mi ez bennünk, hogy ne aggódjál, ne szeressél, én már másképp sütök és másképp szülök, nem spórolok a tojással, úgysem érted, hagyjál békén, ne is tudd? Bővebben…