mosolyogjál, hiszen olyan szép vagy!

— mentegetőzik —

— hiányzott is neki a blog, meg aggódott, mit csinál az osztály felügyelet nélkül —

— rágót ragasztanak nekem a vezérlőpult aljára! —

— itt vagyok, itt vagyok, széklábat faragtam, de azt ma leadtam; szép munka volt egyébként;

BakáchBenesjöttem-mentem, bicikli, nátha, futás, szauna, bicikli, úszás, nátha, ügyintézés, még színházban is voltam, valamint kulináris élvezeteknek hódoltam, a titanicból tudjuk, hogy az evőeszközök sorrendje: kívülről befelé. megfigyeltétek, hogy minden, kispolgárokat ábrázoló filmben van borkóstolás-jelenet? mélyen a pincér szemébe néztem: ne kelljen… megisszuk mindenképp, valahogy leerőltetjük —

— nézzétek meg a lavinát —

— írom a regényt —

— harmincnyolcas nadrágméret… ki hitte volna? hogy én valaha? februárban vett negyvenkettesek varrónőhöz vitele —

— szívultrahang. kellett menni. tudom én előre, hogy tökéletes. de szép! csiklandozzák a cicim. az orvostudomány egyik, valóban objektív területe. milliméter van, billentyűzáródás, hasiaorta-ernyedés meg kék-piros. ha akkora, meg zár, az látszik, és akkor rendben van. ha nagyobb, ha csak kék, ha nem zár, akkor baj van. doktor úr, az ott a bal pitvar? — hm, hm, biológiával kapcsolatos munkát végez? — nem. érettségim van csak. (itt bevillan, hogy éppenséggel földrajzból van, pont biológiából még az sincs. ez, hogy kamra, pitvar (otthonos egy hely!) valami tudásnak számít?) — mi a foglalkozása? – (…) (hangulattól függően, most legyen:) magyartanár. — a semmi ágán ül a szívem… józsef attila. talán ismeri… vágyakozva gondol egy párhuzamos univerzumra, amelyben felröhöghet —

— tényleg, ez jó. József Attila-versek, amelyeket botanikusok/településmérnökök/kardiológusok idéznek előszeretettel —

— nézi az asszisztens a bakancsomat —

— végigsuhanni jó bambuszomon délnek, esti városon, duna mentén, a jászaitól a katonáig. a margit-híd és a józsef nádor tér között kitűnő aszfalt, egyenletes tempó, egyszer sem fékezés, nyílegyenesen, csak az az ormótlan steindl imre-épület van ott… micsoda élvezet! a városom —

— a két korea újraegyesítése, jaj, gyerekek, szénné röhögitek magatokat, mekkkkkkora színész már szirtes ági!!!! keresztes tamás! milyen rég voltam! —

— ötven éves a franciadrazsé! —

— shiatsu masszázs, a lelkem pezsgőtabletta a világ poharában —

— kézzel írok leveleket —

— tudom én, mi van? nem tudom. azt sose lehet tudni. magamat tudom.

— van minden áron és mindenáron az osirisben, tudtátok? —

— rendszeres pénteki helyesírási kvízünk szombatonként elérhető a hobbihelyesírók oldalán! —

*

Na, még ettől lesznek tömeggyilkos gondolataim…

Keep smiling! Kell. Mert egy mosoly, az híd két ember között, elűzi a rosszkedv fellegét, bizalmat kelt, fiatalon tart (uborkaszezonban magazincikk-téma), szexi és különben is, szebb vagy úgy!

Kezdjük azzal, hogy vannak olyan emberek, akik egyszerűen csúnyábbak, amikor mosolyognak, mint amikor nem. Kilátszik például az ínyük vagy a keszekusza fogaik, rajta csepp petrezselyemdarab. Ráncosak lesznek, idiótának tűnnek tőle. Igazán szép 1. ajkú, 2. fogsorú, 3. mimikájú ember kevés van. Oké, belefér néha, mosolyogjál. Na de felszólítani rá azokat, akik amúgy nem mosolyognának…? Ez infláció. Aki mindig mosolyog, sose mosolyog.

Buta tévhit, hogy fotón mosolyogni kell, ÉS a gépbe nézni. Nagyon remek, barátságos fotók vannak anélkül is.

Figyeljük már meg, hogy kiknek kell mosolyogniuk a leginkább. Táncosoknak, korcsolyázóknak, óvónőknek, hostesseknek, fotómodelleknek. A mosolyuk munkaeszköz.

Nekem ez a kell a gyanús. Meg az ösztökélés, hogy a mosoly mindenkit megszépít. Reklámozzák itt nekem a saját mosolyomat, nem furcsa? Azért solyogjak mo, hogy neki kellemesebb legyen a látvány. Dekoráció legyek? Erről az oldalról nem látszik úgyse. S ami a szemhájam alatt van, csak én látom. Az a lényeg.

Jogom van megélni az elmélázásomat, a rosszkedvemet is. Mindegy, milyen az arcom, csak maszk ne legyen. Az legyen rajta, ami pont akkor én vagyok.

A jó mosoly spontán.

És a leginkább gunyoros, na. Észreveszem a helyzet fonákságát. Összenézek valakivel. Naiv, emberektől valamit váró mosolyom nincs is már talán.

Persze ki tudja, nem figyelem.

Ha egyedül vagyok, biztos szoktam mosolyogni. Derű van, nyugalom, erő.

Amúgy meg a szemembe költözött a mosoly.

59 thoughts on “mosolyogjál, hiszen olyan szép vagy!

  1. Évtizedes restanciám van mosolygásból. Kuszák voltak a fogaim, zárt szájjal beszéltem, tenyérbe vigyorogtam. A tágabb környezetemből mindenki azt hitte, egy mogorva, humortalan bunkó vagyok, mert a legeredetibb poénokon sem tudtam jóízűen kacagni. Aztán három évvel ezelőtt szilveszterkor nagyot haraptam egy Pick roppanósba. Rögtön benne is felejtettem a két felső metszőfogam felét. Simán beletört. A fogorvos hatos hidat emlegetett, és számomra akkor súlyos összeget. Úgy maradtam. Évekig. Közben majdnem elváltunk, a férjem szeretőjének hatalmas nagy hófehér fogai voltak, én csak azt láttam a fotóján.
    A friss barátaim, akik csak a fészbukról ismertek, biztattak. Olyan helyes vagy, miért nem mosolyogsz a profilképeden? Mondtam volna, hogy azért basszátok meg, mert külön Mónikashowt lehetne forgatni rólam, ha elengedném magam?
    Most végre összegyűlt a pénz, pár hete vége a kezelésnek, nincs fogkő, van híd, eszementen és vadul vigyorgok mindenkire. Válogatás nélkül. Az egész karaktere megváltozott az arcomnak. Gyakran csak úgy, minden ok nélkül rávigyorgok magamra a tükörben. Furcsa, idegen, de tetszetős amit látok.

      • Az bizony.
        Egyébként leszámítva a fentieket, én sem szeretem a műmosolyt. Ha csak a száj mosolyog, de a tekintet fürkésző. A régi munkahelyemen mindig megriadtam, ha a menedzser mosolyogva jött felém.
        Ennél már csak az a rosszabb, ha a mosolygó ember szeme üres. A buta mosoly fájdalmas.

        • A legijesztőbb szerintem, hogy a nők többsége több órás társalgásban veszt részt csupán a mosolygással, szolid nevetéssel. Nem is értem, nem unatkoznak?

        • Még az előző munkahelyemen is elmagyarázták, hogy hiába dolgozunk emberekkel, ne akarjunk doszt mosolyogni, hogy nekik jobban tessünk, mert nem lehet. Ott se volt kötelező a műbazsaly, hála az égnek, az ottaniak a rengeteg melóban, folyamatosan tekintetektől kísérve már megtanultak valamit, amit a laikusok, backoffice-osok, raktárosok, és mindenki más még nem. Így aztán az összes kollégámat meg lehetett ismerni: volt kifejezetten mindent mosollyal és kedves mimikával semlegesítő (aki még kínjában is vigyorog), pléhpofa, aki viszont semmilyen arcot nem vágott, se vidámat, se mérgeset, “meztelen” arcú, akinek élénk arcjátéka volt (csak tudnám, hogy állt meg a főnök előtt, aki vadászta az ilyen dolgokat:) stb.

  2. Osztán maszk mér-e ne legyen? Asztat akarni, hogy pont ne az legyen rajta, ami pont akkor én vagyok, az má nem is okés? Mondok szentenciát, lehet vakdalkozni: pontatlanság táptalaján virágzik a giccs.

    • Én tanultam esztétikát (te mintha nem, pedig azt hittem), és biztosíthatlak róla, hogy a giccs (és a pontatlanság) sem azt jelenti, hogy nem értesz egyet.

      Valami terápiás szerepe van az életedben a blogomon folytatott agressziónak, okosságba csomagolt provokatív minősítgetésneknek? Én elbírom, nem azért, csak hogy tiszta legyen mindenkinek.

      • Hát, nem is tudom. Van valamilyen szerepe annak, hogy nagyritkán írok ide valamit, de hogy az agresszió lenne, vagy okosságba csomagolt provokatív minősítgetés, azt azért erőteljesen vitatnám. Az én nézőpontomból inkább úgy néz ki ez a dolog, hogy gyakorolom, hogy képviseljem a nézeteimet – nem tudom, ezt terápiásnak lehet-e nevezni, te terápiás célból írod? Egyébként tök jó, hogy elbírod! Remélem, akkor ez most tiszta lett mindenkinek. 🙂

        • Akkor most válaszolj a lényegre: mióta esztétikai kérdés ( –> pontatlanság, giccs) az, hogy egyetértesz-e.

          Én mindenképp írok (blogot), és ha nekem címeznek valamit, akkor reagálok, de az örökkémegmondós hevületet nem értem egyszerűen.

          Tegnapi új kommentelőnek ugyanez. Nem ért (egyet) valamit (-vel), mindjárt gagyi a bejegyzés.

          • Válaszolok, bár tartok tőle, hogy vagy elütöd majd valahogy, amennyire emlékszem (de javíts ki, ha rosszul!) nem fordult még elő olyan, amióta olvaslak, hogy középsúlyos vagy afölötti kérdésben határozott véleményedet megváltoztattad volna – vagy válasz nélkül hagyod.
            Szóval: derogatív és ártányosan minősítgető megjegyzésem tárgyi poszt csillag utáni részéből származó idézetnek szólt: “Jogom van megélni az elmélázásomat, a rosszkedvemet is. Mindegy, milyen az arcom, csak maszk ne legyen. Az legyen rajta, ami pont akkor én vagyok.” Merem állítani, hogy itt egyfajta általános alany beszél, bár könnyen lehet, most azzal fogsz visszavágni, hogy erről szó sincs, itten csakis kizárólag a saját, G. E. saját, G. E.-re vonatkozó normatív elképzelése íratott le – én úgy olvastam, hogy a szerző szerint általánosan kívánatos volna, a szebb és emberibb és stb. jövendőben sőt akár most azonnal is, hogy senkise sose viseljen maszkot, ellenben arcán inkább az legyen, ami akkor pont ő. Ez egy erősen Coelhos, naív, frissen megtért kamaszokra is jellemző elképzelés arról, hogy a folytonos és általános kongruencia, nyíltság és transzparencia lehetséges továbbá kívánatos volna. Holott minden bizonnyal nem lehetséges (nem bírnánk cérnával, a hazudásra, titkolódzásra, megnyilatkozásaink kontextusának megválogatására való képességünk alapvető része annak, amilyenek vagyunk), és könnyen lehet, hogy nem is lenne kívánatos. Az olyan dolgok, mint az önuralom, a tapintat, illetve a gyengék-borulékonyak előrelátó védelme talán kárát szenvedné. Nézetem szerint a pontos megfogalmazás olyasmi lenne, hogy “Mindegy, milyen az arcom, csak lehetőleg legtöbbnyire tudjam, hogy milyen. Ne csaljak és hazudjak és rejtőzködjek és hárítsak és disszimuláljak önkéntelenül, rutinszerűen, anélkül, hogy észrevenném.” A pontatlan megfogalmazásból eredő Coelhosság (terminus technicus, de mintha itt már be lett volna vezetve) hamis pátoszt és további pontatlan szentenciát (a jó mosoly spontán – kivéve, amikor a spontán mosoly nem valami jó, pl. káröröm, és hát az egyáltalán nem spontán, ámde tudatos mosoly is lehet jó, ha a helyén van) eredményez. Ez szerintem giccses. Jóval kevésbé, mint mondjuk Vass Albert az ő havasaival, de én úgy érzem. Ez az én esztétikai meglátásom, az is lehet, hogy téves, de tekintettel arra, hogy a szerző gyakorta hangsúlyozza, hogy ő író, talán nem olyan nagy baj, ha megpendítem. Most pedig én kérek elnézést, az én kurva anyámat. 🙂

            • Te valamiért azt gondolod, hogy vagy te és vagyok én, és mi itt ezen a közös felületen demokratikusan és kölcsönös akarattal beszélgetünk. Az idő megszűnik, csak mi vagyunk, meg a szellemi izgalom…
              Nos, tévedsz.
              Amikor vitatsz, a teljesítményemet is vitatod egyben, szándékosan cselendzseled az íróságomat, én tudom, hogy legalábbis részben frusztrációból.
              Ez nem mindenkivel van így, tehát van, aki enélkül is képes vitázni, de veled igen.
              Neked én viszketek, meg a blogom, meg az egész, mégis jársz ide viszketni-dörgölőzni; nekem te nem viszketsz, csak felszalad legfeljebb a szemöldököm, hogy már megint.
              Nekem nincsen döntés a veled való viszonyomban (hacsak nem akarok nagyon IRL is barátkozni, vagy kitiltani), neked van, amikor idekattintasz, és ezen kívül a kommentelés egy plusz döntés, annak tartalma és hangneme meg egy harmadik.
              Nem tudom, érted-e, hogy ezeknek a különbségeknek milyen következményei vannak.
              Aki úgy érzi, van ő meg a blogger, és one-to-one módon ír, a többieket, a témát, az előzményeket leszarva, továbbá akin látszik, hogy imádja, ha feszkó van, ha lesheti, hogy reagál a megszólított, az troll, akármilyen okos. Ezért térek ki erre a viselkedésre mindkét (trollos és nemtrollos) szabályzatban.
              S hogy férfi, azon nem vagyunk meglepve.
              Sok mindent megváltoztattam én, egészen határozott dolgokat is, de mind megtörtént bennem, nem azért lett, mert valaki pontosan ezt akarta, és akkor én belehajtottam a fejem az ő hurkába. A félreolvasásból, számomra ismeretlen denotációk beleszuszakolásától, erre alapozott, szándékosan sértő párhuzamoktól, lehúzó, “nem is olyan nagy dolog ám, amiket írsz” sugalmazástól még soha.
              Szerintem evolúciósa (már ha ez az egész nem egy nagy faszság) is indokolt, hogy tudhassuk, mi van valójában a másik emberben, és ne vezessen félre az arca, mert az nagyon veszélyes lehet. Továbbá felszabadító kimutathatni az igazi állapotainkat annyi év színjáték után, és én egy olyan ember vagyok, aki hisz abban, hogy ne kelljen alakoskodni, másoknak se.
              Én elég speciális helyzetben vagyok ám: itt az erdőmélyben felfordulhatok, senki nem venné észre a gyerekeimen meg az egyik szomszédomon (ha épp nem élik nagyon az életüket) kívül napokig. Hét évvel ezelőtt, naponta munkába, egyetemre járva ugyanez volt a helyzet, csak akkor még a mimikámra is vigyáznom kellett, nem sírhattam, nem mutathattam, ha izgatott voltam, szexi vagy ingerült. Most meg olyan az életem, hogy teljesen az lehet az arcomon vagy a fürdőszobapolcomon, vagy a betűim rendezettségében, ami belül. Bátorkodtam e tapasztalatra alapozva megfogalmazni valamit, és meglep, hogy ezt elvitatod tőlem.
              Légyszi, ne tudd helyettem, mit fogok mondani, ez nagyon gyenge. Kösz.
              Azért vagy manipulatív, mert nagyon tudni véled, hogy fogok reagálni, sőt pontosan azt akarod kiprovokálni. Rohadtul nem vagy kíváncsi a véleményemre, arra, hogy mi a kontextus, hogy értettem, csak parádézol itten a logikáddal meg a tájékozottságoddal. Nagyon taszító.
              Nem, nem erre gondoltam, de ha erre gondoltam volna, az se giccs lenne szerintem.

            • Ez meg tényleg wtf, hogy átfogalmazod a posztomat, és megmondod, mit kellett volna írnom, hogy az legyen a jelentése PONTOSAN, amit te gondolsz a témáról. Ejha. Neked aztán van önbizalmad.
              “a jó mosoly spontán – kivéve, amikor a spontán mosoly nem valami jó, pl. káröröm, és hát az egyáltalán nem spontán, ámde tudatos mosoly is lehet jó, ha a helyén van”
              Már miért ne lenne, lehetne jó a káröröm? Mondjuk, autentikus, hiteles? Ki beszélt itt erkölcsi jóról?
              És mit jelent a spontán szerinted? Az én fejemben nem önkéntelent jelent, hanem nem-megjátszottat. Vállalom, hogy most kárörvendő vagyok. Nem szégyellem, nem rejtegetem…

              Író meg az, aki rendszeresen, fontos hobbiként, esetleg hivatásszerűen ír szövegeket. Ezt most írom le 479292-szer. Tudom, hogy ez mélyen sért téged, és rendszeresen fogalmazgatod magadban a mondatokat, amellyel megtámadhatod, de ez van.

        • “vagy okosságba csomagolt provokatív minősítgetés, azt azért erőteljesen vitatnám. ”

          Attol, hogy vitatod, meg az,(lehet) gyakran csak burkolt, de igy is, ugy is minosites barhogyan forgatjuk. Raadasul tobbszor erzekelek valami lekezelot is a velemenyeidben. A szimpla cininzmus nem is zavarna. Kicsit hulyenek nezel te itt mindenkit. Az a jegesmedve nem is illik a kepbe.

  3. Egyszer régen olvastam egy cikket, amely a mosolyt evolúcióbiológiailag a vicsorgásból eredeztette. Én mindig ezt gondolom és érzem, mikor a főnökömmel műmosolypárbajt vívunk egymással; utána arcizomlázam van.

  4. Egyszer egy kutatás kimutatta (vagy nem), hogy kicsi endorfin akkor is termelődik, ha műmosollyal indítjuk a napot, mert az agyunk nem tudja, hogy nem igazi. Az enyém vicsorgás szokott lenni, ha nem vidámságból jön, de jobb, mintha lecsapnék valakit.

    • Mostanában időnként szándékosan elhúzom a szám fölfelé, mert úgy érzem, túl keserű a képem. De csak akkor csinálom, ha egyedül vagyok.Kár hogy nem látom, utána lehetne talán egy igazi .

      • Ez a mosolygás ilyen formában még akár jó is lehet, talán tényleg segít egy kicsit jobb kedvűnek lenni. Olvastam régebben, hogy az imádkozás póza (letérdelés, imára kulcsolt vagy összetett kezek, becsukott szem) még abban is a vallásos áhítat érzetét kelti, aki nem is szokott imádkozni, sőt akár szkeptikusokban is. Hasonló elven működhet akár ez is.

  5. En kulfoldon sokkal tobbet mosolyogtam, ragados volt, es oszinte. itthon meg ugy erzem, hogy ertetlenkedve hulynek, csudabogarnak neznek mert jon az a mosoly. Kezd is lehervadni es hianyzik. A borongossag viszont nagyon nyomaszt . nekem a mosoly elsosorban a derut jelenti. A mumosollyal nem is foglalkozom, az eroltetett mosoly is kiszurja a szemet es nem derit fel senkit. Az oszinte, spontan mosoly szerintem szeppe teszi az emberi arcot es jo ilyen kozegben sutkerezni.

  6. a 90-es évek elején nemzetközi szakmai tábor egyetemistáknak a balatonnál. volt egy amerikai fiú… teljesen megbabonázott a mosolyával. kellett pár nap, mire rájöttem, hogy nem nekem szól, rá van ragasztva a fejére. a végén már viszolyogtam tőle.
    ja, érte valami kisebb baleset (kb. elesett motorral és levált a feje), akkor is mosolygott és nyugtatgatta a többieket, i’m fine, i’m fine.. mint a leggennyesebb amerikai filmekben.

  7. Szar éveimben nem mosolyogtam magamtól, csak ha szociális helyzetben muszáj volt, tényleg izomláz a vége. Most meg hajnalban felébredek, hogy a kedves kiment pisilni. Visszajön, összemosolygunk, aztán alszunk tovább. Azt mondja, álmomban is szoktam. Néha eszembe jut, milyen jó nekem, és rámosolygok vadidegenekre a villamoson.

  8. Nekem a legdurvább, mikor valaki (általában olyanok, akiknek megélhetésből kifolyólag muszáj, szegénykéknek) úgy mosolyog, hogy közben nagyra kerekíti a szemét. Az eddigi legédesebb bók, amit kaptam valakitől, mikor nagyon szerelmetesen rámosolyogtam, hogy “te kis csíkszemű” 😀

  9. Külföldön mindig szóltak munkahelyen, hogy smile, smile. Volt is egy ilyen protokoll, egy plakát, a smile minden betüjéhez hozzá volt rendelve valami cuki mondat arról, hogyan legyél jó dolgozó. Egy idő után bosszantó volt, én többnyire nem mosolygok, függetlenül attól, milyen kedvem van.
    Pont tegnap olvastam, hogy Karinthy Frigyes mondta egyszer, az embereknek sokkal jobban áll a szomorúság, a könnytől csillogó szem, az az arckifejezés. A nevetőnek eltorzulnak a vonásai, összeszűkül a szeme, vicsorog. Domján Editre mondták a tanárai és kolllégái, hogy ő volt az egyetlen, akinek jobban állt a nevetés. (Ezt egy róla szóló könyvben olvastam különben.)

  10. Annyira eltávolodunk a természetességtől. Az hogy fogat mosunk, meg hónaljat az jó. Az, hogy betegesen a külsőségek irányába megyünk (már ott vagyunk) – ez szerintem nagyon nem jó. Néha tudatosan provokálok, valami nem odaillő dologgal, csak hogy lássan a reakciókat 🙂

  11. Én pont az az ember vagyok, akinek nem áll jól se a nevetés, se a mosoly – nagyon csúnyák elöl a fogaim, meg kellene csináltatni őket, de nem merem. Nem pénzkérdésről van szó, egyszerűen nem találkoztam még olyan fogorvossal, akire rá merném bízni…
    Ennek ellenére nagyon mosolygós vagyok, a napjaim nagy részét mosolygással töltöm, hogy miért, nem tudom, csak úgy jön, mostanában főleg. Ma munkanap volt, és reggel azon vettem észre magam, hogy a buszhoz menet szélesen mosolygok a szembejövőkre…

    • Nekem sem all jol a mosoly, kifejezetten elonytelen, ha a latvany szamitana biztos csokkentenem. Tok rancolodik a szemem alatt, de emiatt nem vagnek poker arcot az biztos. Ha jon a mosoly magatol es nem csak masokat akarunk levenni a labarol vagy bajologni feleslegesen, akkor csak jojjon. Elobb-utobb ugy is megcsunyulunk, akkor mar jobb vidaman.

  12. Ezzel poszttal kapcsolatban nekem még az jutott eszembe, hogy ha megkérdezzük, mindenki azt mondja, hogy nem szereti a műmosolyt, az eladóktól, szolgáltatásban dolgozóktól viszont nagyon sokan elvárják, hogy mindig mosolyogjanak. Épp a múltkor olvastam egy cikket arról valamelyik portálon, hogy melyik szupermarketben kedvesebbek az eladók, és azon lamentáltak, hogy jajj, az Auchanban nem mosolyognak, de gáz. Szerintem meg nem gáz. Nem várom el sehol, sem boltban, sem szolgáltatónál, hogy non stop bazsalyogjanak rám – mosolyogjon az eladó, ha olyanja van, ha meg nem, akkor ne erőltesse – ne legyen bunkó, szolgáljon ki rendesen, adjon vissza jól, válaszoljon a terméket érintő esetleges kérdéseimre, és annyi. Úgy érzem, egy embertársamtól se várhatom el, hogy csak azért, mert valamelyest megfizetik – még csak nem is túl jól, ráadásul jó pár ismerőstől tudom, milyen kegyetlenül hajtós munkahely az Aldi vagy a Lidl – még a mosolyt is magára kényszerítse, akkor is, ha fáradt, vagy tele van a töke a helyzettel.

  13. József Attiláról: van egy ismerősöm, állatorvos, arról volt (van?) híres, hogy mindenre van egy JA idézete. Egyszer egy libás téma volt, cukkolták, hogy erre mit talál ki – persze jött a “De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni”
    Tánc, mosoly: bizony, ott kellék. Már csak azért is, mert akkor nem látszik, hogy mennyire lihegsz a koreográfia végén – asziszik, csak jókedved van, pedig a füleden is vennéd a levegőt, ha lehetne.
    Műmosoly. Tegnap néztünk gyerekekkel Da Vinci Learninget. Abban van egy gyerekcsapat, a többség idiótán vigyorog, de az egyik kislány különösen ijesztő. Állandóan fülig ér a szája, rettenetes a műmosolya. Ha eddig nem hittem volna el az amerikaiak keep smilingjáról szóló híreket, hát most elhinném.

  14. … vágyakozva gondol egy párhuzamos univerzumra, amelyben felröhöghet …
    Most kiragadtam a szövegkörnyezetből, mert… Ó, ez hányszor van!

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s