Ó, istenem, vendégek jönnek szombaton, baráti házaspár, egy gyerekkel. Előre rettegsz a hétvégétől. Ezek úgy tudják, ti egy pár vagytok. Sugárzó arccal mondta a nő a telefonba, hogy végre itt vannak Magyarországon, beugranának hozzátok. Persze, gyertek, felelted, és azonnal feltört benned a rémület. Finoman felvetetted a férjednek, és nem mondott semmit, tehát nem tilos vendéget fogadni.
Jó fejek amúgy, nem is az. De hát az egész látogatás stressz lesz.
A férjed demonstrál majd: pokróc lesz velük, némaságba burkolózik, elvonul, tojáshéjon kell majd lépkedned, ha mondasz neki valamit, netán előttük olt majd le a szokásos módon. Kínos helyzeteket kell mosolyogva megmagyaráznod, befelé hull a könnyed. Mások előtt még csúnyábban fog viselkedni, nem hagyná ki a helyzetet a világért sem. Ki fog derülni, hogy mi van veletek. Butának és ügyetlennek fogsz tűnni. Vagy róla derül ki, mennyire semmibe vesz téged.
Ez a hétvége egy kínszenvedés lesz. És mégis meg kell lennie, nem mondhattál nemet, viselkedni kell.
Ami történik, minden várakozásodat felülmúlja.
A férjed ugyanis, amint meghallja a motorzúgást, átváltozik.
Barátságosan tessékeli őket befelé, a kutyát is csak derűsen korholja. Megváltozik a hangja is. Kedves, előzékeny, nevetős. Csendjét, harsány vidámságát váltogatja. Családos ember, karrierje van, szépen él, nyírja a kertvárost.
Nem hiszel a szemednek, ebédnél már feszengsz. Erre most hogy kell reagálni? Belép a konyhába, rezzensz a szokásos módon, hogy valami szemrehányás lesz, de nem szól hozzád, ellenben felméri, mi a helyzet, és kancsóba önti a gyümölcslevet.
A gyerekek elvannak, valami számítógépes játéknak örülnek. A vendégférj pedig nagy tálcán nyújtja át a süteményt, ami paleo, de azért finom. Édesanyám sütötte, mondja. Hűha, az ő anyja paleo? A sajátodra gondolsz.
Van ebben a délben meghittség, evőeszközcsörömpölés, ki mit kér, egy kis rábeszélés, hogy a gyerek, meg a másik is, egyen zöldségköretet. A másik eszik is.
Amikor még a levesnél tartotok (könnyű krémleves, kicsit fantáziadúsabb a fűszerezése, mint az alapanyag-zöldség), azt mondja a férjed, és rád néz becsülettel:
Légy szíves, add ide a sót.
Légy szíves?
Az oké, hogy neki minden sótlan, de nem mondott ő ilyet soha, felállt, körbement az asztal körül, és elvitte magának, ezzel is mutatva, hogy ő aztán nem kér tőled szívességet. És onnantól az ő tányérja mellett volt a só, nem középen. A légy szívest meg aztán tényleg nem hallottad tőle vagy öt éve. És a szemedbe se néz soha.
Megeszi a pulykamellet, de meg is dicséri. }•^`¨™ńćĻŅ, ez a keresztneved, mindig így fűszerezi. Ezt mondja. Sápadtan idézed föl magadban, hogy a legutóbb, amikor ilyet sütöttél, dühöngve pizzát rendelt. Az már az után volt, hogy minden kurva hétvégén hosszan és érzelmesen mesélte, miközben a te főztödben turkált a villával, hogy az ő Anyukája (tudja nagy a-val mondani) hogyan szaggat, süt, fűszerez, nyújt, teker, tartósít.
Most is fuldokolsz. Basszameg, ez kedves. Direkt csinálja, jó benyomást akar tenni. És neked erre reagálnod illenék, vagyis gyomorgörcsödet kitépve magadból eljátszanod a kedvest, a meghittet, a lazát. Megtagadnod mindent, ami napi valóság, ahogy eddig működtetek. Ragaszkodsz a játszmákhoz, szólal meg fejedben a közkeletű pszichológiai irodalom, de nem. Te csak nyugalmat szeretnél, meg hogy ne kelljen se félni, se alakoskodni.
Vagy ez most bocsánatkérés, új kezdet? Olyan nehezen fogalmazza meg az érzéseit.
Ez úgyis csak műsor, nem változik semmi, el ne hidd. Nem ismerte el a rengeteg bántást, nem tárgyal veled úgy, ahogy kéred, és műanyag a mosolya. Megjöttek a vendégek. Tonna hazugság. Innentől az a píárotok, hogy neked mennyire cuki a férjed. Hát miért mondod te, hogy hullámvölgyben vagytok? Magadnak miért mondod? Lehet, hogy te vagy a sárkány?
Néma vagy, csak bólogatsz, amikor az anyuka lendületesen mesél neked az iskolaváltásról, akternatív másik alapításáról. Közben a szemed sarkából figyeled, hogyan mutatja a férjed a férjnek a féltett, nagyapjától örökölt pipáját. Milyen kedves tud lenni.
Kimenekülsz a kertbe, megmutatod a veteményest és az idei terveidet a nőnek. Ha nem vagytok egy légtérben, sokkal könnyebb, magadra találsz. A kutya hangulatosan sündörög körülöttetek. Anyuka előveszi, amit neked hozott, két üveg kapucsínós pohár, és te örülsz neki.
Még kávéztok a teraszon, és riadtan érzékeled, hogy ti tényleg egy normális család vagytok. Fél nap erejéig. Minden oké, nem rontottad el a kaját, van nemhogy tej, tejszín is, édeske és sztívia, nem tűnsz bénának, nem etted le magad, egész jó a Promod felsőd, megérdemled kicsinyke önbecsülésed. Talán. De hátha este, amikor elmennek, kiderül, hogy mégsem.
Egy kicsit lelazulsz mégis, leszeditek az asztalt, rájössz, hogy anyuka nem áll annyival feletted, mint évekkel ezelőtt hitted, nem is olyan eredeti, nem olyan szép, vagy te erősödtél meg azóta? És kedvel téged, egyszerűen, távolról, de őszintén. Azt mondja, van egy genfi ismerőse, neki mesélt rólad, hogy milyen profi horgolt játékokat csinálsz.
Lehet, hogy te mégis létezel? Mégis vagy valaki, van benned értékes? Valaki tud téged ilyennek látni, egyszerűen jónak?
Többet kéne új és régen látott emberek között lenned, erre jutsz, mert a férjed értelmezése bevon, mint valami hamar száradó olajfesték, alig látszol már ki alóla foltokban.
Búcsúznak lassan, jó nap volt, végül is. Megeteted a kutyát, bezárod a teraszajtót, lemosod az arcod tonikkal. Mész fektetni, mesélsz hosszan, ez mindig jó, nem kell kerülgetni ezt a még idegenebb idegent, akivel a házasságodba száradtál. Lassan elcsendesedik a ház. A gyerek, na, őérte megéri, ő jól sikerült. Mert amúgy néha világgá mentél volna már. Csak ne ezt jelentené az anyaság, hogy az apja feleségeként folyton lenyeled, ami kijönne.
Kiosonsz, aludnál már szívesen, akár a gyerek mellett, de pisilni kell.
A férjed még éber. Várod, hogy most majd előveszi az igazi énjét. De nem, fütyörészik tovább a szerepében, elpakol még a mosogatógépből is. Elmész a konyhaajtó előtt, zúgó fejjel lépsz a fürdőszobába.
De nem történik semmi.
Amikor kilépsz, eléd áll. Mosolyog. Nem érted.
Látod, milyen mísz picsa vagy, akárhogy is igyekszem én. Meg nem öleltél volna a világért sem.
