az egyenlőség nem egyformaság

D-nak

Ez a blog a maga szöszmötölős fejtegetéseiben azt állítja, pontosabban bejegyzések százainak hátterében ott áll a meggyőződés, hogy a párkapcsolatokat, sorsokat és a közvetve a gyerekek boldogságát is az vágja tönkre, hogy a nemek helyzete egyenlőtlen, ebből ered mindenféle visszaélős, nem boldogító stratégia, frusztráció. A hatalom a probléma: a túlhatalom egyrészt, és a hatalmaskodó (nem kölcsönös) működésmód másrészt, amely erők és érdekek konfliktusának éli meg a párkapcsolatot. Ettől boldogtalanok a párkapcsolat résztvevői, és erre nem látnak rá.

Mit jelent az egyenlőtlenség?

A munkamegosztás jut eszünkbe először. Ki van osztva, ki mit csinál, a családon belül is és társadalmilag, tendenciaszerűen is. A nemrég szült nők például tipikusan otthon gondozzák a csecsemőjüket, hogyan is lehetne másképp? A másik meg pénzt keres. De minden másban is így van, az egyik jól főz, a másik autót szerel, az egyik szívesebben bíbelődik a fűnyírással, a másik polcot fúr a falra. Hogyan is mérhető össze, hogy melyik az értékesebb?

Ez volna az egyenlőtlenség?

Társadalmi szinten igaz, hogy az segíti az egyenlőséget, ha mindkét nem megtanul gyerekként fúrni-faragni és főzni is. Ha nyitva van lányok előtt, fiúk előtt is mindenféle lehetőség, döntés, életút, és nem csak elvileg, hanem valóban. Ha férfi, ha nő, nem kényszerpálya áll előtte, van valódi választási lehetősége: lehet neki karrierje, mondhatja azt, hogy nem akar gyereket, vagy fogadhat örökbe akár egyedül is, nem ciki, ha főz, ő is fesztelenül elmehet főzőtanfolyamra, mehet gyesre, viheti játszótérre a gyereket. Valamint nem tesznek fel neki tolakodóbb kérdéseket az állásinterjún, a nemétől függetlenül hisznek neki a bíróságon, nem kell szexuális erőszaktól félnie, nem kell egyedül vállalnia a fogmazásgátlás felelősségét. Az olimpián létezik a sportága (férfi szinkronúszás, női súlyemelés), lehet belőle parlamenti képviselő, nem tartják nemi alapon béna sofőrnek, és nem az ő rovására poénkodnak, nem rendszabályozzák és nem szexualizálják a médiaüzenetek a testét, és még ezer más jele van az egyenlőségnek.

Ehhez nem elég, ha a törvény betűje ezt kimondja. Mert kimondani kimondja, persze. És hát ki tiltja meg, hogy örökbe fogadjon vagy megtanuljon főzni? A valóságról van itt szó, arról, ami tényleg történik, meg a reflektálatlan hiedelmeinkről. Az anyánk rosszallásáról meg a tornatanár mondatáról. Arról, hogy húzhatna gumit, de ő mégsem, és lesz nője így is.

Az a lényeg a társadalmi méretekben szemlélt egyenlőségben, hogy amikor a nő vagy a férfi csinál valamit, döntést hoz, akkor nem jár szankció vagy külön előny, jelentősebb tapsvihar egyikért sem. Senki nem gondolja, hogy neki pusztán a neménél fogva kevesebb jár, más a dolga, nagyobb a felelőssége vagy a bűne. Például ha nő létére rövid kapcsolatai vannak, vagy beadja a válópert, vagy nem akar gyereket, akkor ezekre nem kap nőgyűlölő, ítélkező vádakat, nem éri több szankció, mint ha ugyanezt egy férfi tenné.

Nagyon nehéz kérdés, hogy mi minden kell ahhoz, hogy ilyen legyen a társadalmi közeg. Például, a mi társadalmunk működése arra épít, hogy a férfiak korlátlanul terhelhetőek, nem kell otthon lenniük, ovizárásra odaérniük, és el tudnak menni csapatépíteni is, mert anyu majd állja a sarat. Hogyan mozdul, ami monolit? Abban a jövőben, amiről beszélek, az egyéni döntések persze sokszínűek maradnának, és mindenkinek vállalnia kellene értük a felelősséget, de nem nehezítenék meg e döntéseket nemhez köztött szankciók és terhek. Nem szólna szigorúbban az anyára az óvónő, ha elfelejt valamit, mint az apára.

A nő méhében fejlődik a magzat, ő érzi elemien, testileg a születendőt, de ettől még nem az ő kizárólagos feladata és felelőssége a gyerek. Ebben a helyzetben a férfi, aki nem álmos és nem hány, és nem is kaparásszák belülről milliméteres tagok, belátással, megértéssel kell hogy kompenzálja a különbséget. Az élmény más, a testi működés más, de a felelősség és a feladat közös, és ha a terhesség probléma, akkor a probléma is közös. Az egyenlőség az, hogy pédául nem akarja megúszni ezt a helyzetet a férfi csak azért, mert biológiai értelemben megúszhatja. (És az egyenlő társadalomban erre nem is a jog kényszeríti rá. Az csak a garancia.)

Az biztos, hogy az ilyen közegben valósulhatna meg a nemek tényleges egyenlősége rendszerszinten. (Vö. “mi értelme ma már a feminizmusnak”.)

Az egyenlőbb társadalmakban előfordul, hogy az apa megy gyesre, és eközben az anya épít karriert. Van olyan ország, ahol megosztható a gyes, és a konstrukció arra ösztönzi a párokat, hogy meg is érje nekik megosztani. Nagyon hasznos tapasztalat, ha szerepet cserélnek: az addig keményen dolgozó fél otthon marad, és huzamosabban az otthoni feladatokat látja el, a másik meg munkába áll.

De nem ez az egyenlőség feltétele. Ettől még nem okvetlen egyenlőtlenség az, hogy egy párkapcsolatban a két fél mást csinál. Az egyenlőség ugyanis nem egyformaság és nem is felezés.

Az egyenlőség az, hogy összemérhető a teher és a könnyűség, a feladat és az elismerés. Az egyenlőség az, hogy a két fél egymás szemébe néz, örül a másiknak, és egyik sem érzi úgy, hogy vele kibasztak, lemaradt valamiről.

Nem mindig kivitelezhető, hogy az egyenlőség nevében szerepet cserélünk, és nem is ez a lényeg. Nem a porciózás a lényeg, nem a csereszabatos nemek, hanem a jó szándék. Az, hogy odafordul, megérti, komolyan veszi a társát, alkalmilag átveszi a feladatot, hagyja szombaton aludni azt, aki hétköznap korán kel. Könnyít és kiegyenlít. Törekszik arra, hogy értse és komolyan vegye a másikat, és ne tolja át a melót, ne játsszon megúszósdit, ne elvárjon. Kommunikáljon intelligensen, ne használjon sunyi manővereket, mint amilyen a büntető némaság, sértődés, hárítás, bagatellizálás, önfelmentés.

Hogy a jó szándék, a közös vállalkozás lendülete, a kötődés megmaradjon, nagyon fontos, hogy a párnak legyen ideje és figyelme a kötelességek mellett egymásra, újracelluxozni azt ami egy kicst levált, és legyen módja kinek-kinek egy kis egyedüllétre, saját hobbira is.

Mi nagyon svédek voltunk, mindketten itthonról dolgoztunk, és így neveltük a pici gyerekeinket. Meg voltam áldva egy gondos és az itthoni dolgokban is jó érzékű, szeretetteljes férfival. A környezetemben meg látok néhány antitalentumot, akiknek tényleg nem áll a kezükre a gyerek és a vasaló — talán mert nem voltak rákényszerülve, hogy e téren is hatékony legyen. És azt mondom, egy nő se basáskodjon a háztartásban vagy a gyerekgondozásban, ne akadjon ki, ha a férj nem úgy pelenkáz, vagy előbb sózza meg a tésztavizet. Amikor egy nő ezeken a területeken egymaga irányít mindent, és sóhajtozik, hogy milyen ügyetlen a férfi (nem nagyon rutinos, kicsit lusta, kicsit szabotál), az már reakció az egyenlőtlenségre (arra, hogy apa sosincs otthon), az már relatív és revans funkciójú hatalomátvétel, és nem igazán szerencsés, nem közelíti a feleket, nem segít a szeretetteli légkörben.

Az egyenlőség azt jelenti egy családon belül, hogy legyen tényleges értékteremtésben (nem pénzben) összemérhető, amit az egyik meg a másik elvégez. A szabadidő mennyisége is, a mondatai súlya is legyen összemérhető, meg hogy mennyi pénzt költ a saját dolgaira és erről hogyan egyeztet, meg a döntési szabadsága is. És legyen őszinte és kölcsönös szándék, megértésre, igazságos megoldásokra, bántás nélküli kommunikációra. Figyelni egymásra ágyban és konyhában, nyaraláskor, nem hibáztatni, nem játszmázni, nem mártírkodni és nem kanapén tunyulni. És a mégoly tiszteletre méltó presbiterség se legyen fontosabb. Ez maga az egyenlőség és maga a szeretet. Aki erre nem képes, az nem szereti a partnerét, vagy nem is alkalmas felnőtt párkapcsolatra, elköteleződésre, közös életre. Az csak igénybe veszi azt, amit a másiktól kaphat.

Átgondolt, folyamatosan korrigált munkamegosztás, és őszinte, kölcsönös jóakarat, empátia, a másik komolyan vétele. Ha ez nincs, vagy ha ez nőpártiságnak, lelkizésnek tűnik, akkor maradnak a romboló manőverek, automatizmusok, elidegenedés, harag.

Sose felejtsük el, hogy rengetegen vannak azok, akik egyáltalán nem értik, mit jelent a kölcsönös, őszinte vonzalmon alapuló elköteleződés, a közös feladat és közös felelősség, csak a maguk előnyét nézik, mindenben kihasználást, lehúzást gyanítanak. Nekik a nőből a szex kell, esetleg a gyerek. Nekem itt azt írja egy be nem engedett kommentelő, hogy

Képernyőfotó 2015-01-26 - 13.17.19

Persze, fel lehet ezt így is fogni. Az a lényeg, hogy szolgáljon, 19 éves legyen és rendelkezésre álljon, az meg ugye sose kérdés, egy filippínóban ez fel sem merül, hogy ő kit kíván szexuálisan, mitől lesz orgazmusa, és vajon ha nem lenne anyagilag kiszolgáltatott helyzetben, akkor is ilyen készséges lenne-e ezzel a férfivel.

Ez a blog nem való nőgyűlölőknek, meg azoknak, akik a problémáikra reális válasznak gondolnak egy prostituáltat vagy egy guminőt.

Ezt csinálják nagyon nyíltan, paranoid gyűlölettel, “nem kell nő” felkiáltással, mint a fenti kommentelő, de sok jobb érzésű férfiban is munkál hasonló. Gyanakszik, hogy a fent vázolt egyenlőség neki sérelmes lenne. Szavakban elismeri az egyenlőséget, de ténylegesen nem ez motiválja. Jön mindenféle elméletekkel, hogy a nők mások, nem érvényesülésre és harcra vannak teremtveette őket a természet, de az anyaság is szép feladat, a nők amúgy is szívesebben vannak otthon, és nem hajtja őket annyira sem az ambíció, sem a szexuális vágy. De ez csak duma. Az emberek mindenképpen, egyénileg különbözőek, értelmetlen arról állításokat tenni, hogy “a nők” mitől boldogok, mert ami bennük tipikus, az szinte mind tanult szerep, igazodás, szankcióktól való félelem, és a fal helyzete határozza meg — ameddig elmehetnek. Aki nem ilyen, arra meg rámondják, hogy nem igazi nő.) Viszont higgyétek el, hogy önmegvalósítani, a világban sikert elérni, tovább elmaradni, saját pénzt költeni, elismerve lenni, szexuális változatosságban élni, jól látszani mindenki jobban szeret, akiben ehhez felnőhetett a hit, a tehetség, az erő, az öntudat (mert nem irtották ki belőle). Ha pedig két ember összeáll egy ilyen komoly vállalkozásra, mint amilyen a család vagy a házasság, az csak úgy lehetséges, hogynem ilyen merev feltételezésekkel és elvárásokkal indulnak, hanem egyensúly van, kölcsönösség, mindenkor rezzenő figyelem, minél kevesebb elvárás, ellenben jóakarat, és a másik valóságának megértése, elfogadása és támogatása. Ellenkező esetben borítékolható a pár éven belüli feszültség, titkolózás, menekülés, a gyerek zsarolásra használata.

Akinek gyanús a fenti modell, az valójában nem gondolja, hogy ténylegesen egyenlő mozgástér, jog, lehetőség jár egy nőnek. Csak akkor gondolja működőnek a családot, ha nála van a gyeplő, a presztízs, az előnyösebb alkupozíció. Aki attól fél, hogy majd megcsalják, elhagyják, vagy hogy behálózzák és elszedik a pénzét, aki nem ismeri el a nő fizetetlen munkáját, és garanciákat akar, hogy lesz tiszta gatya, szex, asztalra csapás, aki megérteni és egyeztetni nem akar, nőuralmat vizionál, annak én hiába mondom, hogy mit jelent az egyenlőség.

Ha egyenlőség tud lenni a munkamegosztásban, akkor is kérdés a pénz. Több kérdés is felmerül. Mondjuk, a nő tolja a családot, ezért nem megy állásba, vagy csak félállásba, vagy rosszabbul fizetett, kisebb felelősséggel járó munkája van, nincs ideje továbbképződni, túlórázni. Mondjuk, a neki folyósított családtámogatást és keresményt a család mindig feléli. A férfinek van módja arra, hogy vasalt ingben és a (jobbik) kocsival eljárjon dolgozni, jól keressen, előrelépjen, konferenciára járjon, és az ő jövedelméből megy a hitel, a megtakarítás, az ő nevén van a lakás.

Sokan a magukénak gondolnak minden pénzt, amit ők kerestek (miközben a gyerek gondozását teljes egészében az anya feladatának). Ők nem értik, hogyan működik egy család, a gyerek gondozását a nő passziójának, alibijének, lötyögésének gondolják. Nem véletlenül tekinti Ptk-nknak legalábbis a betűje a vagyonközösségben szerzett javakat közös vagyonnak. Viszont ha elborult kommentelőinket olvasom, akkor láthatom, hogy sokan nem tartják axiómának, hogy a pénz nem az övék, mert a másik otthonmaradása révén, könnyített pályán, jóllakva, gyerekeiket otthon hagyva tudnak elmenni pénzt keresni.

Előfordulhat, hogy a mégoly egyenlő pár is elválik (például mert más irányba fejlődik a személyiségük, kinövik egymást, tehát nem csak az egyenlőség miatt lehetnek problémák és válások), és akkor is élessé válik a kérdés: aki nem keresett annyi pénzt, és akinél a gyerekek maradnak, annak jobban meg van kötve a keze. Az anyagiakkal sakkban tartható, nincs ugyanolyan esélye egy új életre. Illetve neki nem érdeke, hogy a jobban kereső fél felmondja a megállapodást. Rengeteg csúf játszma alapja ez, a végső ok pedig megint csak az egyenlőtlenség. Zsarollak, szeretetet hazudok, mert nélküled nem tudnék megélni. Nem hagyhatsz el, mert éhen halsz gyerekestül.

Hogy ez ne legyen, igazságos volna a családba befolyó összes pénzt egy tömegként kezelni: egy részét megbeszélés alapján a háztartásra, közös kiadásokra, rezsire, ebédbefizetésre, nagyszülő támogatására, a gyerek tornacipőjére, tandíjára, zsebpénzére fordítani (és nem hatalmaskodni, visszaélni azzal, hogy én kerestem, én veszem meg magamnak a méregdrága iPadot, sem azzal, hogy a gyerek az első, és csak én tudom, mi minden kell neki). A másik részét szigorúan és egyenlő mértékben, hosszú távon megtakarítani, és a fennmaradó mehetne személyes kiadásokra, fele-fele arányban.

Az egyenlőség: figyelem és igazságosság. Az egyenlőtlenség: nyílt vagy burkolt formájú lenyomás, hatalom.

Egyenlőségről itt olvashatsz:

https://csakazolvassa.hu/tag/egyenloseg+parkapcsolat/

58 thoughts on “az egyenlőség nem egyformaság

      • Pont hogy nekem is ez volt az első gondolatom Semese-t olvasva, de aztán gyorsan elhessegettem mondván, ne már naiv vagy, túl sok lenne a jóból. De igazad van: miért ne?!
        Amúgy ezzel csak az a ‘gond’, hogy oké, hogy a másik részéről ott a szándék, még hétköznapi tettekre is váltva akár. Viszont a külső, társadalmi-gazdasági elrendezettségből adódó tényezőket nem vagy nehéz megkerülni, áthidalni, még boldogságosabbnak vagy annak vélt égtájakon is van ilyen sok.

  1. Ismét egy szuper írás! A screenshoton sajnos nem lepődtem meg. Rengeteg az olyan “férfi”, akinek csak elvárásai vannak, nyújtani viszont semmit nem képes és nem is akar.

  2. Ez megint egy jól sikerült pillanatkép a fennálló valós (!) helyzetről. Miért van az, hogy akármerre nézek ez köszön vissza, és az a monolit csak nem akar mozdulni…

    • Nekem az összes kapcsolatom e miatt ment tönkre, mert nem voltam hajlandó így élni.
      Éva amit a korábbi bejegyzésben írtál, hogy óvónéni fintorog, ha durcás a gyerek és kijelentheti/tehet ilyet, hogy nem veszi be?!
      És ha dolgozni megyek? Ja nem lehet, maradjak otthon a gyerekemmel, mert durcás.
      De akkor én sem megyek melózni, ha durcás a főnököm. Eszem megáll.

  3. Rengeteget vitatkoztam a közös kasszáról a barátnőmmel. Én a külön kassza előnyeit taglaltam, hogy milyen jó, amikor az ember arra költhet, amire akar, nem a másik határozza meg. Mindketten saját tapasztalataink alapján érveltünk “igazságunk” mellett. Neki a közös kassza tetszik, mert általában ő volt az elnyomó a kapcsolataiban. A közös kassza számára azt jelentette, hogy ő kezeli a pénzt, a párja meg zsebpénzt kap. Az én kapcsolataimban pedig általános volt, hogy a párom keres többet, és ő kezeli a pénzt, azaz ő dönt. A volt férjemmel is így volt, persze megkérdett, beleegyezem-e egy-egy kiadásba, de mindegy volt, mit válaszolok. Mondjuk vele annyira nem volt nagy a gond, mert volt külön munkám, és annak a keresetét teljes egészében csak magamra fordíthattam.
    A válás utáni kapcsolatom viszont katasztrofális volt, egy tankönyvi kontroll-mániással hozott össze a sors. Kevesebb is volt a fizetésem jóval az övénél, és amikor lehetőségem lett volna jobb munkát vállalni, megakadályozta. Aztán lett újabb lehetőség, el is vállaltam, olyan cirkusz lett belőle otthon, hogy hogy képzelem, a beleegyezése nélkül.
    Ezután jött a mostani férjem, akivel egész jól kialakult az egyenlőség, és sokáig egyformán is kerestünk, külön kasszán voltunk. Ezt a barátnőm nem bírta megérteni, hogy minden nap fillérezzük, ki mit vásárolt, mennyi kenyeret eszik? De nem így működött, az étel csak nagyjából egyenlő költség, nem számolgattuk, de valahogy kiegyenlítődött, ki mennyit költ. A számlákat, utazásokat könnyebb volt elosztani. A többiről önállóan dönthettünk, imádtam ezt a helyzetet.
    Most, gyerek mellett, nem dolgozom egyelőre, közös minden bevételünk. Férjem nem szid le, ha veszek magamnak valami feleslegeset (amit ő annak lát), de kevesebbet költök magamra, mint ha lenne nekem is fizetésem.

  4. Nagyon egyetértek. 🙂
    Ez a kedvenc mondatom: “A szabadidő mennyisége is, a mondatai súlya is legyen összemérhető, meg hogy mennyi pénzt költ a saját dolgaira és erről hogyan egyeztet, meg a döntési szabadsága is.”
    Erre törekszünk és eddig szerencsére megy. 🙂

  5. Sajnos sokan nem csak azt tekintik teljesen a saját pénzüknek, amit ők kerestek meg, esetleg a másik munkája árán is, hanem a nő keresményét is. Szerintem a magyar közfelfogásban van valami ilyesmi, hogy a családban a pénz a férfié. Megdöbbentő volt ráébrednem, hogy én is egész hosszan így gondolkoztam, hogy a pénz Apáé, és ha én drágább holmit kapok a szüleimtől, az egész biztos csak tőle jöhet és neki kell hálásnak lennem, akkor is ha Anyu választotta ki, sőt akkor is ha az anyai rokonok által rá maradt pénzből vette. Pedig nem hiszem, hogy a szüleim ezt az üzenetet akarták átadni nekem, ez inkább ilyen gyerekkori tévhit még az ovi és az alsó tagozat környékéről.

    • eleve itt az a koncept abban amit mondasz, hogy a pénz az a szülőké, holott amúgy ezt a logikát követve a gyerekeké ugyanúgy, szóval nem biztos, hogy jó az, ha hálásnak kell lenni azért gyerekként, amire szükséged van/szeretnél.

  6. Én csak azt nem értem, hogy ezen mit nem lehet érteni? Mit nem ért, aki ezt nem érti? Mit nem ért, aki ebben valami veszélyes, a férfiak számára sötét jövőt lát? Hát nem egy ilyen kapcsolatban lehet igazán boldog a férfi is? Legszívesebben kiplakátolnám! Köszi!

    • Mert mások az igények, az értékrend, az indíttatás. Elsősorban nem a szeretet, nem a tisztelet. hanem az Ő kényelmük, privilégiumuk, a főnökösködésük. Ahogy egyik ismerős mesélte, amikor a nő többször fellázadt, h a férje vegye ki a részét otthon, a férj közölte, hogy ő nem azért nősült meg, hogy házimunkát végezzen.
      Amíg a nőknek a kapcsolat az együttműködésről szól, nem csak a saját, hanem a másik érdekeinek, jólétének is a szem előtt tartásáról, addig a legtöbb férfi úgy gondolja, hogy a nőnek az a dolga, hogy őt szolgálja, ez a nő élete-értelme, ezért van a nő.
      Az is sokat mondó, hogy az én exem, valamint a barátnőm ex-férje, elvárták költözzünk el azonnal, amikor összevesztünk. Mert úgy gondolták, ha nem ugrálunk, úgy ahogy ők akarják, akkor ez teljesen normális dolog, hogy egy embert egyik napról a másikra kiteszek az utcára. Lelkiismeret-furdalás nélkül.

        • Nagyon. És még jelölgetett Fb-n.
          Szerintem, annak rendkívül fontos jelentőség van/lenne, hogy a nők hogyan viszonyulnak ezekben a helyzetekben.
          Tudom, hogy nehéz állandóan ez a harc, de máshogy nem lehet elérni változást.
          Páran mondták, hogy a kapcsolatomban én vagyok a domináns. Ez hülyeség. Egyszerűen nem hagyom magamat. Barátom viszont jól vette az akadályokat és alapvetően egy egyenrangú kapcsolatban élünk.
          Ssajnálom a fiatal lányokat, hogy nekik mennyit kell még küzdeni egy normális kapcsolatért.

      • “a férj közölte, hogy ő nem azért nősült meg, hogy házimunkát végezzen” – miért, a nő vajon azért ment férjhez, hogy házimunkát végezzen?
        Házimunkát lehet végeztetni fizetett alkalmazottal is, ahhoz nem kell megnősülni.

      • Igen, a kérdés inkább költői volt. Sajnálom, hogy ezt kellett megélnetek. Minél többet olvasok itt, annál inkább úgy érzem, hogy óriási szerencsém van a férjemmel. Vagyis nem szerencse, mert rengeteget dolgoztunk/dolgozunk azon hogy úgy éljünk ahogy élünk. Szeretetben, tényleges odafigyeléssel, munkamegosztással, egymást támogatva és még így is sok falba, játszmába ütközünk a saját kapcsolatunkban is. Nem kérkedésnek szánom. Az első kapcsolatom egy durván bántalmazó kapcsolat volt, sokáig tartott összerakni magamat utána.

        Megrémiszt, hogy hány férfi gondolkozik úgy, hogy neki minden jár, hogy a nők pénzért megvehetők, hogy mindenki egyforma… A szexizmus hány formájával találkozom nap, mint nap. Hány zaklatást kellett elviselnem kamaszkorom óta (kezdve attól, hogy a buszon alám nyúl egy vadidegen, odáig, hogy az első pasim elhitette velem, hogy ha már egyszer lefeküdtem vele, akkor onnantól mindig jár a szex, akkor is ha sírok közben…) És megrémiszt, hogy eddig minden egyes nőnek van ugyanilyen megalázó tapasztalata. Eddig is éreztem, hogy mennyi minden nem stimmel, de majdnem elhittem, hogy hisztis liba vagyok és nem értem a viccet, ha nem röhögök a nőket alázó poénokon. Olyan, mintha mostanában felvettem volna egy másik szemüveget, és sajnos látom, hogy mennyien vannak, akik elfogadják, sőt szeretik a rendszert, mert haszonélvezői. És ha mi másképp élünk, akkor furcsán méregetnek.

        • Én azzal a lendulettel huztam volna. Inkabb a “nyomor”, mint egy ilyen alakkal az elet. Mar a ferjemnek is megmondtam tobbszor, ha nem tetszik a rendszer (torekszem en is valamennyire egyenlo, melto kapcsolatot kialakitani, fenntartani vele…) egy szavaba kerul, es eltununk mindharman. De akkor nem lat tobbet minket, esetleg a megitelt lathatas idejen a gyerekeket, mar ha ok akarnak majd talalkozni vele. Ettol persze megijed es osszeszedi magat.

          • “De akkor nem lat tobbet minket, esetleg a megitelt lathatas idejen a gyerekeket, mar ha ok akarnak majd talalkozni vele.”
            Ez így, a gyerekekkel, zsarolás. És ha a gyerekek a megítéltnél többet is látnák az apjukat, akkor, ellenükre is betartanád?
            Másrészt: azért ha ez így, rendszeresen felmerül, akkor nem nagyon gáz a kapcsolat eleve?

    • Mi nagyjából úgy élünk, ahogy a poszt írja (mindketten boldogan, 25+ éve). Rengeteg munka van benne, túl kellett lépnünk nagyon erős beidegződéseken, ami mindkettőnkben ott voltak (és nyomokban még mindig ott vannak). Csak a teljesség igénye nélkül, a környezetünk, a szűkebb családunk felől is áramlanak a megjegyzések, én karrierista vagyok, a férjem papucs, apa nem tud vigyázni a gyerekre, stb, stb. – amik súlyos nyomokat hagynának, ha nem vigyáznánk nagyon – és tudnak azért befolyásolni is (különösen egy-egy vita alkalmával, ráadásul eléggé hirtelen személyiségek vagyunk mindketten).

      Azt gondolom, hogy a férfiak veszélyesnek ezt azért gondolják, mert így a hatalmat vesztik el, azt a hatalmat, hogy ők felsőbbrendűek, hogy ők állnak a családi “ranglétra” legfelsőbb fokán – és itt máris bukik az egyenlőség.
      Míg a nők általában az együttműködésre törekednek, egy olyan családra, ahol mindenkinek megvan a békéje, fizikai és szellemi megelégedése, kölcsönösen tiszteletben tartva egymást.

      • Igen a felsőbbrendűség. Erre utaltam én is fent.
        Hát a nők tudod élvezik a házimunkát és nem vágynak másra.

        Egyébként brutális sötétséget láttam több férfi lelkében is, amikor például szabadidőről beszélgettünk. Nem csak partnerrel, hanem haverral, ismerőssel.
        Amikor mondtam, h neki a motorozás, fotózás, jéghoki a hobbyja, úgy én is szeretnék szabadidőmben mondjuk biciklizni, vagy elmenni moziba, vagy szeretek ping-pongozni.
        Nem pedig főzni, mosni, amíg a pasim kikapcsolódik. Mondtam, mégis hogy gondoljátok ezt?
        És néztek rám, mint a birkák!
        Ő, mert férfi felsőbbrendű. Mi az hogy férfi? Mitől olyan extra különleges?
        Nekem ez nevetséges.

        Sajnos sokan még mindig nem önálló személyként, személyiségként tekintenek a nőre, hanem a nő=mosás, főzés, takarítás, gyerekgondozás, ja és hát szex.
        És kész! Ennyi egy nő!
        Egy intelligens, kulturált ember nem tekinti magát felsőbbrendűnek.
        Úgyhogy ez további nagyon komoly kérdéseket vet fel.

      • Igen ez a szomorú, hogy áramlanak a megjegyzések ha valakik egyenlőségre törekszenek a párkapcsolatban. Mert milyen dolog ez már, nem elég hagyományos. Nekem Anyu szolt bele régebben folyton az összes kapcsolatomba, hogy ne veszekedjek a párommal, legyek konfliktuskerülő, hagyjam békén, el ne menjek nyaralni asztalterítő nélkül, (nyilván nem megyünk mindennap éterembe és majd főznöm kell, szépen megteríteni, készüljek fel rá,) ne szidjam az anyósjelöltet, ne vitatkozzak folyton, legyek kedvesebb és szelídebb.
        Igazából ő jót akart ezzel és ő még egy felvilágosultabb anya, mert nem azt mondja, hogy folyton a pasim körül ugráljak és hozzak neki szendvicset és sört.

        ( A tanácsok szerencsére azóta abbamaradtak, mert lebuktunk a BDSM-mel és azóta nem az a téma, hogy legyek háziasabb és konfliktuskerülőbb, hanem hogy használjunk menekülőszót, vigyázzunk egymásra és csak akkor csináljuk, ha mindketten élvezzük. Ennek örülök, mert ezek sokkal értelmesebb tanácsok és sokkal jobban szolgálják a boldogságomat hosszú távon, bár teljesen felesleges őket anyámtól is hallani, de sokkal inkább ez, mint a ne veszekedj, inkább mosolyogj és társai.)

        • Bocs, de ezen jót nevettem – lehet, hogy ez a megoldás a “kedves” tanácsok kiiktatására? 🙂
          Lehet, nekünk is meg kéne próbálni valami hasonlót :-), adtál egy ötletet, köszi!

      • Basszus. Látjátok, itt is mentegetőzöm, hogy nehogy azt gondoljátok, hogy én kérkedem a szép/egyenlő kapcsolatommal. Holott, ha valahol, akkor itt megértenek. Milyen gáz!

      • A megjegyzések azok áramlani fognak mindig. Kérdés persze az, hogy a külvilág felé (beleértve a rokonokat is) hol húzzuk meg az átláthatóság határát, mert szerintem van ami két emberre tartozik csak.
        Mi például tegnap szabin voltunk, gyerekek intézményeikben. Kettesben otthon közösen mosogattunk, főztünk, mostunk és teregettünk, aztán edzés Béres Alexandra DVD-re. 🙂 Jó volt az egész.
        Kaptam már én is “úristen te mosogatsz?” megjegyzéseket a haveroktól. Magamtól nem mondok el mindent, “képzeljétek ma 3 adagot mostam mert nekem volt rá érkezésem.” De ha bárki megkérdezi, hogyan kellene szerintem csinálni, akkor azt mondom, hogy így. Akármit is mondanak rá.
        És ami a legfontosabb, nincs kettős beszéd.

        • Én is úristen! Kiakaszt ez a mentalitás.
          Amúgy te érted, miért így viszonyulnak a haverjaid a mindennapos feladatokhoz, amit ők is generálnak? Gondolom ők is szoktak tányérból enni késsel-villával. Miért természetes, hogy utánuk más takarítsa a mocskukat, már bocsánat. Barátom is egyre többször szokott főzni, én meg utálom, nagyon monoton, unalmas, fárasztó tevékenységnek tartom. De természetesen mindent csinálok itthon. De nem tartom elfogadhatónak, ha együtt élek valakivel, akkor az illető kihasználjon ilyen téren. Mert szerintem ez a másik kihasználása, idejének, energiájának, amivel a másik életidőt kap.
          Pedig fontos lenne, hogy férfiak férfiaktól hallják az ilyesmit. Ennek hatására jobban elindulhatna vmi szemléletváltás.

          • Két példát hoznék. Az egyszer megpróbáltam elmondani, hogyan próbálom a házimunka terheit átvenni, megosztani a párommal. Mosolyogva kérdés: “miért, ő milyen terheket vesz át tőled cserébe?” Ha mereven az az álláspont, hogy aki gyesen van otthon a gyerekekkel az NEM DOLGOZIK, akkor mondhatom én a magamét nekik, hiába.
            Másik. Emberünk sokáig egyedül élt a lakásában. Mosott, főzött, mosogatott, takrított magára. (nem, nem járt át anyu megcsinálni) Megnősült. Nemrég panaszkodott, hogy asszony nem takarít, nem házimunkázik elég lelkesen. Hát mondom, “csináld meg, ha zavar a kosz”. “Az milyen már…”
            Na egyébként annyira már nem a haverjaim, időnként a régi cimboraság miatt még találkozunk. De inkább azok társaságát keresem, akik értik ezt az egészet. Eddig egyet sikerült találni…

            • Néha beleütközöm ebbe, hogy TÉNYLEG ezért nősülnek. Párkapcsolat, együttélés: nem ám jókedvű, poénkodó közelség, szenvedélyes szex, nem vállvetve-szövetség, meg egy gömbölyű vállhoz bújni viharos éjszakán, nem az élet terheinek elfelezése, és nem is gazdasági szövetség, és nem is a gyerekek biztonságos fészke. Hanem elvárások, hibáztatás, szipolyozás, olyan értékrend jegyében, amely száz éve is túlhaladott volt.

            • Hát ez is eléggé kiakasztó!
              A probléma gyökere innen ered: “miért, ő milyen terheket vesz át tőled cserébe?”
              Milyen terheket kellene átvennie a nőnek a férfitól? Menjen be a munkahelyére és dolgozzon helyette?
              Önmagában az életünk, önmagunk ellátásával kapcsolatos otthoni teendőket még nagyobbrészt a nők végzik. Tehát jelenleg még mindig a nők veszik le a terheket a férfiakról. Egyébként A gyerek nem kettőnk véréből lett?
              Úgy látom, hogy a férfiak többsége a munkahelyi helytállását túlértékeli, a munkahelyen végzett munkát valami túlontúl akkora energiabefektetésnek és feladatnak állítják be, mintha egy hegyet kellene minden nap ellapátolniuk. És ez nevetséges. A nők többsége is dolgozik, őket is kiszipolyozzák a munkahelyükön, mégis ott tartunk még mindig, az természetes, hogy a nő munka után még a házimunkát is végezze el. A nők munkahelyi helytállását nem úgy számolják, mint a férfiakét! Hogy van ez?
              Ők bírják el a kettős, hármas terhet? Tehát az erősebbik nem nem bírja szimplán a munkahelyi terhelést sem.
              A háztartás pedig akkor is van, ha dolgozunk munkahelyen és ha gyerekünk lesz, pár év múlva a nő is dolgozni fog, tehát munkahely, háztartás, gyerek.
              Ezeket együtt a “gyengébbik nem” viselje? Hát rettentően érdekes ez számomra.
              A háztartás, gyerek nem hétfőtől-péntekig, 8-5-ig tartó projekt.
              Ráadásul van olyan háztartás, ahol sokkal több és nehezebb feladatok vannak, ami egy frissen szült anyukának nem ajánlott, de még 2-3 hónapos csecsemő mellett sem lehet elvégezni.
              Egy 100-120 m2 kertes házban a frissen szült anyuka a csecsemő mellett álljon neki porszívózni, felmosni, port törölni, söpörje le a teraszt, nyírja le a füvet, főzzön meg, de előtte menjen el bevásárolni?
              Fontosnak tartom, hogy az igényeinket beszéljük meg, igazítsuk össze, de ahogy Éva is írja, ne az legyen az elsődleges ok, amiért egy férfi velem akar lenni, hogy én minden nap takarítsak, főzzek. Csak mert neki ez így tetszik, hogy őt körülszolgálják, de a nő pihenésére, fejlődésére szarik.
              Van ennél sokkal értelmesebb és a saját életünket tekintve fontosabb időtöltés, tevékenység.

              A férfiakat sajnos úgy nevelték, hogy a munkahelyi munka, a pénzkeresés az értékes feladat. Pedig ezen kívül az életünkben még több tucat feladatunk van, ami konkrétan az életben maradásunkhoz nélkülözhetetlen!
              Megint oda jutottunk, hogy komoly gondolkodásbeli problémák vannak.
              Hazahozhatja a férfi a pénzt, de ha a nő nem gondoskodik a csecsemőről, akkor abból baj lesz.
              A férfi pedig igenis tartsa tiszteletben, hogy a nő is akar fejlődni, feltöltődni, kulturálódni, élményeket szerezni, amit pedig a fakanál és a porszívó mögött nem lehet.

          • “Ezeket együtt a “gyengébbik nem” viselje?

            A férfi pedig igenis tartsa tiszteletben, hogy a nő is akar fejlődni, feltöltődni, kulturálódni, élményeket szerezni, amit pedig a fakanál és a porszívó mögött nem lehet.”

            Lajk ,Nadja !

  7. Hmm, én azért más paradigmában nőttem föl, ezért nekem eleve furcsa, ha valaki rajtam akar basáskodni, az olyan kapcsolatokat kerültem is, még az elején vége lett, mint a botnak. (Sőt, el se kezdődött.)

    Ha férjhez is mennék, azt szerződéssel tenném, igen, az én vagyonom érdekében.

    De más ilyen paradigmában felnőni, te jó ég! Boldogult nagymamám mondogatta: “A nőnek legyen saját vagyona.”

    Sajnos ennél konstruktívabb hozzászólást mára nem tudok kipréselni magamból, csak álmélkodom az olyan nőkön, akik az ilyenekhez hozzámennek. És bizony, örömmel mennek hozzá. Mert a házasság még mindig cél, nem pedig a boldog és kiegyensúlyozott kapcsolat.

        • Valószínűleg igen, ott van beégve mélyen, lehet, hogy amit hoztatok otthonról, az rajzolódik most ki elég keményen.

          Másrészt szerintem ez nem egyik pillanatról a másikra történő folyamat, olyan lehet, mint egy bántalmazás, sőt, ez egyfajta lelki bántalmazás.

          Mondjuk ha nálam próbálta meg valaki, akkor megcsörrent egy vészjelző a fejemben, hogy ezt így – ne! Ez pont olyan, mintha valaki megpróbálna kihasználni.

          • A vészjelző nálam is működött eleve,nem hagytam lenyomni magam, csak mind többet kell használjam,mert a “basa “kezdett kiteljesedni. Ő nevet a reakcióimon,azt mondja túl komolyan veszek minden apróságot.
            De úgyse hagyom szó nékül sérelmeimet. Azt tapasztaltam ,hogy utólag belát néhány igazságot, amihez ragaszkodtam, csak hosszú idő kell hozzá.

      • A basáskodásról jut eszembe, kicsit OFF: nagyon büszke vagyok a lányomra, aki egy több éves, barátságnak induló, majd szerelemmé fajuló kapcsolatát pont emiatt rúgta fel nemrég. Egy nagyon helyes, kedves fiú volt, de miután szerelem lett a dologból, elkezdte a kisajátítást, először csak finoman, aztán egyre erőszakosabban. Nem szóltam bele egyáltalán, de végül győzött a gyerekem józan esze.
        A gyerekemnek elmondtam az első házasságom (a bántalmazó) történetét már régen, azt is, hogy miért lett vége. A szakítása után azt mondta, hogy ebből is erőt merített a döntéséhez.

    • Az én környezetemben nagyrészt ilyen családok vannak:
      Tipikus helyzet az, amikor az első gyerek megszületésével csúsznak el az arányok a fiatalon összetalálkozó, tanuló, dolgozó, egyenlőségen alapuló kapcsolatokban. Mert sok fiatal indul úgy, hogy nálunk másképp lesz, nem olyan, mint ahonnan jöttek, tényleg sok! Ők majd jobban, másképp, egyenlőbben! Lehet, hogy amúgy tényleg előrébb lépnek a saját szüleikhez képest, gyerek nélkül biztosan. De az első gyerek érkezésével durván nő a házimunka, csökken az egy főre eső jövedelem, csökken a szabadidő, eltolódnak a felelősségek – az egyik életben tart egy teljesen magatehetetlen csecsemőt, a másik családfenntartóvá válik. Ráadásul nagyon megnőnek a költségek, sokszor valóban értelmetlenül – nagyobb lakás, autó, miegymás, erről sokat írt Éva. Nőnek a kiadások, nő a stressz, nő a fáradtság, nő a hangzavar, csökken a szabadidő. A felek fáradnak, mennének a könnyebb ellenállás felé, nyúlnak vissza a családi mintákhoz. Sok-sok ilyen van. Amíg csak ketten vannak, kislakásban, összedobják, megosztják, mikor kinek van ideje, kedve, ha senkinek, még mindig el lehet menni otthonról, rendelni, akármi. Nincs világvége, ha aznap nem megy mosás, nem főz senki, nem takarít, stb. Majd holnap. Könnyű így lazának lenni. De a gyerek kiöntött kakaóját nem lehet nem feltakarítani azonnal. Az összepisilt ruhát muszáj beáztatni, foltot kidörzsölni, amúgy is annyi a szennyes, hogy nem érdemes elcsúszni, mert számottevően rosszabb lesz holnap. Kell rendes étel, (nálunk pl én csinálom az egész családnak, mert így a jobb az ár-érték arány és ez már nagyon nem mindegy). Fel kell kelni, mert éhes és bekakilt a fékomadta. Nagyobb lakást hosszabb idő összerántani, az már nem feltétlenül 5 perc intenzív pakolás+10 perc porszívózás… Amikor gyerekek vannak és nincs külső betáplálás (szabadidőt és/vagy egzisztenciális hátteret részben biztosító tágabb család, barátok, pénz bébiszitterre, nem álladó házikajára, takarításra), akkor megy az alkudozás meg a méricskélés a szabadidőn, a pénzen, mert nincs elég egyik félnek sem, és mivel mindkét fél azt éli meg, hogy neki hiánya van ez elvárásként jelentkezik a másik felé.
      (Akkor is, ha amúgy a másik alapvetően nem basáskodik, nem gondolja azt, hogy neki más jár, csak baromi fáradt, a melója sem feltétlenül kamu számítógép püfölés egy fancy légkondis irodában, cserébe nagy a felelőssége.)
      Túlvállalás? Rossz rendszer? Magára hagyott családok? Talán mind, nem tudom.
      Na de ekkor jönnek az elcsúszások, a vádaskodások, a besokallások, a minden rossz. A nő meg sokszor fogja a fejét, hogy mit keres ő egy ilyen helyzetben, hát nem így gondolták ők ezt az elején.

      • Nagyon jó leírtad. A gyerekkel/gyerekekkel minden megváltozik és fenekestül felfordul. Innentől nehéz egyenlőnek lenni az elvárástenger és a feladathegyek között. Jó kis meló.

      • Ez történt nálunk is. Pedig pontosan azért nem mentünk inkább nagyobb lakásba, vettünk új – és nem nagyobb – autót csak akkor, mikor a másik már nem ment, ezt is csak akkor használva, ha már tömegközlekedéssel nem volt kivihető, hogy ne legyen hitel, ne kelljen plusz munkát vállalni, ne legyünk kiszolgáltatva, ne legyen évekig garasoskodás, legyenek inkább örömteli, laza együtt töltött idők. Mégis, ahogy nőttek a terhek, jöttek az általad is említett automatizmusok, az általam is internalizált elvárások és az egyenlőtlenség, majd a rádöbbenés, hol is tartunk. Már külön.

      • Egyébként igazságtalan voltam, mert nemcsak ilyen családokat látok, vannak a környezetemben szép példák is, vannak olyanok is (sok!), amik a nehézségek és a túlterheltség (és a kisebb aránytalanságok) ellenére mégis értéket hordozók és jók és folyamatosan törekednek a jobbra, és vannak olyanok is szép számmal, ahol a gyerekes kor elhagyása után – tadamm – visszaáll az eredeti, egyenlő berendezkedés.

      • De jo, hogy ezt igy leirtad, koszonom. Annyira osszeallt a kep a fejemben. Sose ertettem eddig, miert mondjak, h a gyerekkel fenekestol felfordul minden. Ugyan miert? Hat igen, teljesen igazad van, pont ez tortenik. Mi nem eltunk egyutt a hazassag (es az elso gyerek) elott, ugyhogy ezt a laza es egyenlo kapcsolatot csak neha-neha eltuk meg, jellemzoen nyari szunetben, amikor reggeltol estig lehettunk egyutt, nem csak 1-2 orat. Aztan mikor osszekoltoztunk es a gyerek is megvolt mar ekkor, nem ertettem, miert szar az elet, miert vagyok olyan boldogtalan, miert sirok annyit, hiszen orulnom kellene. Ezt vartuk 3 eve, hogy egyutt elhessunk, itt kellene lebegnunk a rozsaszin felhok kozott, ehhez kepest legszivesebben elszaladnek a viag masik vegebe. Miert?!?! Na, most osszeallt a dolog, koszonet.:-)

  8. Ma egyénileg, egyes párkapcsolatokban megvalósítható az egyenlőség, rendszerszinten nem.
    A fő akadálya ennek, hogy a gyerek ellátását, az otthonmaradást, betegségeket stb. teljesen női feladatnak kezeli a társadalom. 3-6 év kihagyás után nehéz visszailleszkedni a munkába, ovizárásig, betegségekkel. Egy barátnőm volt féjének mondása: “A gyerek a te projekted.”

    Talán már írtam, szerintem erre megoldás lenne, ha kötelezően egy évet menne gyesre a nő, egyet a férfi.

    Egyes országokban vannak erre halvány kísérletek.

    Magyarországon is láttam pár apát, aki gyesre ment a gyerekkel. Csomó esetben ez úgy nézett ki, hogy a férfi kapta a gyest, de a feleség is otthon volt közben.

    • Anno, mikor a sógornőm rögtön beíratta a gyerekeit bölcsődébe, amint olyan korúak lettek, hát bizony kapta a rosszalló tekinteteket meg az ujjal mutogatást, hogy az Anya dolga igenis a gyerek mellett maradni x éves koráig, így működik a világ, tessék szépen elfogadni! Na ezt a szemellenzős hozzáállást nem tudom megérteni, hadd döntse ezt már mindenki egymaga, és tudjuk tiszteletben tartani.

      • A világ nem magától működik, hanem mi emberek működtetjük ilyen szarul. Tehát lehet rengeteg mindenen változtatni és félresöpörni ezeket az ostoba beidegződéseket és szarni rájuk.

      • És képzeld el, hogy kőbe vésik a kötelező 1-1 év gyest. És onnantól ha az egyéves bölcsibe megy, az apa megkapja a rosszalló pillantásokat: “Milyen apa az ilyen? A karrier fontosabb neki, mint a gyerek?” stb. 🙂

      • Szia, ahhoz, hogy ki mikor iratja a gyereket bölcsibe másnak semmi köze nincs, és joga se a megjegyzésre.
        A másik oldalon viszont én nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy a mostani érzelmi zavaraim és a falásrohamaim abból erednek, hogy egyévesen le voltam adva bölcsibe. Az epedve várt és soha meg nem kapott szeretet és odafigyelés máig hat. (Nem, nem az anya, a szülők lehettek a kiváltó ok és ma már igyekszem megérteni őket és nem haragudni rájuk, de hát így is piszok nehéz.)
        Nincs ítélet, egy döntések sorozatából eredő végkifejlet vagyok.

        • “érzelmi zavaraim és a falásrohamaim abból erednek, hogy egyévesen le voltam adva bölcsibe”
          Ezt ne hidd el, önmagában a bölcsi erre nem ok, az én generációm gyakorlatilag egytől egyig le volt adva, nem egy- hanem fél évesen. A szeretethiány mögött ennél nagyobb probléma van alighanem.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s