az egyenlőtlenség formái 26.: szabotál

ige: szabotál

főnév: szabotázs

a személy, aki szabotál: szabotőr

nem gyönyörű ez a magyar nyelv…?

Az van, hogy párkapcsolatban élsz, és ez kölcsönösséget jelent, tehát tényleg nem lehet azt mondani, és ez a blog sem akarja semmilyen módon azt sugallni, hogy szard le a párodat, keress külön utakat, mindenki csináljon, amit akar, hagyjon békén, elég volt. Közös élet, közös élettér, közös felelősség, szeretet.

Vagy ha ez nincs már, az egy nagyon szomorú állapot. Én egy kicsit radikálisabb lettem e témában, hogy “miért marad”, telítődtem a panaszokkal. Szerintem ha nem működik, ha úgy nem működik, ahogy gyakran írtok róla kommentben és e-mailben, akkor lépjen, aki léphet. Akkor menni kell, nem jó senkinek évekig húzni, elromlani emberileg, hagyni eltelni az életet ebben, és csak mondani, mondani örökké ugyanazt. És miközben rossz, azért a védelmét és az előnyeit élvezni. Lojálisnak lenni, ragaszkodni ahhoz, ami lehúz és leront, kettős játék, nem vezet sehová.

Na, de te odateszed magad, végzed a rádesőt, nem rovod fel, és ki is mutatod a szereteted, ha még maradt.

És csinálsz mást is ezen kívül, vagy csinálnál, olyasmit, ami jó neked, vagy van valami másfajta vállalásod. Például segítesz embereknek, vagy kóbor állatoknak, meg vannak barátaid, sportolsz, vagy van valami hobbid.

Azon ritka eseteket leszámítva, amikor egy ilyesmi tevékenység aránytalan részt kér az életedből, idődből vagy a közös életből (pölö odaköltöztetsz egy családot a nappaliba, hetente öt estét jársz a barátnőiddel szórakozni, tele van minden a szétgurult gyöngyfűző készleteddel, a teljes jövedelmedet ayurvédikus illatgyertyákra költöd), az ilyen tevékenység nem a kapcsolat, a család rovására megy, hanem energiát ad, segít, hogy helytállj a hétköznapokban. Ezért is választottad őket. Vagy mert az otthoni verkli leszív, igen, azért, és jólesik mást csinálni.

Ezt te is tudod. Miért van mégis bűntudatod, miért motoszkál a gyanú, hogy ez neked nem jár, miért félsz rátérni a témára, hogy lenne a hétvégén egy futóverseny…?

Azért, mert a partnered rátelepszik arra a területre, ami a tiéd, ami neked öröm, és elszabotálja.

Persze azt már mégsem mondhatja, hogy ne csináld, mert neki nem tetszik, megtiltja, sajnálja tőled, punnyadj csak a kanapén helyette. Ezek nem mondhatók.

Vannak nem mondható mondatok. “Azért, mert nem érdekelsz.” — “Nem akarok a gyerekre vigyázni, unom, fáraszt.” — “Azért, mert nehogy már neked jó legyen.” — “Azért, mert azt akarom, hogy rossz legyen neked.” — “Én sem megyek, te se menj, sajnálom tőled.” — “Te nem költhetsz pénzt, csak én.”

Nem, ügyesebben kell, vállalható indoklással, úgy, hogy célba érjen az igazi szándék. A legdurvább bántalmazókat leszámítva mindenki eljátssza, hogy ő rendes, felelős, szeretetteli, ennek van ugyanis lélektani nyeresége, ugyanakkor a negatív érzéseit, késztetéseit, játszmáit, hatalmaskodásait sem akarja feladni, mert annak is komoly nyeresége van, és ezért beöltözteti elfogadható jelmezekbe ezeket, úgy próbálja beadni.

A szabotázs módjai:

  • aggályok és racionálisnak tűnő érvek felsorakoztatása (féltelek, ez drága, van ilyen olcsóbb is, ne mászkálj este egyedül, rossz a kocsi), rémtörténetek (“Lilla is úgy halt meg, hogy félrenyelt egy darab diót az egyik borkóstolón”)
  • közös alternatíva, javaslat, hogy majd őáltala, vele csináld ezt, ne külön (“majd én elviszlek színházba”, “én hozok ilyet olcsóbban”, “velem is tudsz vízibiciklizni”), ebben az a trükk, hogy a lényeg pont az, hogy ezt az egészet saját jogon, a magad feje után, végre nélküle csinálnád. Minden kapcsolatban élő, ép lelkű embernek van ilyen igénye, ez nem mindig kapcsolati válságjel.
  • viccelődés, csipkelődés, gúnyolódás a kedvteléseden, az eszmén, amihez a tevékenység kapcsolódik, a lelkesedéseden vagy az embereken, akikkel találkozol, megjegyzések, célzások, hogy nevetségesnek érezd magad és butának, amiért ilyet csinálsz, olyasvalakinek, aki csak az időt pocsékolja, és túllelkesedi
  • érzelmi zsarolás: “én már nem vagyok elég jó neked?”, “nem szeretek egyedül lenni”, de csak ilyenkor ragaszkodik, ha te mennél, hirtelen rosszullét vagy fontos, azonnal megbeszélendő téma előrántása
  • ellentétképzés: vagy-vaggyá élezi a családot/kapcsolatot és az adott tevékenységedet vagy értékrendedet (“ott persze jól érzed magad” /és tényleg!/, “neked ők már fontosabbak”, “én nem vagyok ilyen művelt, hogy pintérbélára járjak”)
  • gyanakvás, féltékenység, biztos valami férfi vagy sunnyogás lesz itt…
  • rivalizálás, ő is megy a saját dolgaira, sokat megy, ezzel megbüntet (nem azonos azzal, hogy neki is van egyszerűen valami hobbija)
  • halaszthatatlan teendő jön közbe, amikor te mennél, és ő lenne a gyerekkel

Itt jegyzem meg, mert ez egy rendkívül dús játszmaterület, hogy ha jól működő kapcsolatról beszélünk, és két ember közösen nevel gyereket, akkor nem gondolom, hogy külön és nagy rimánkodva meg kellene kérni az egyiket, hogy pár órát, ha amúgy is otthon van, vagy mondjuk csak annyi a dolga, hogy elugrana bevásárolni, legyen el a gyerekkel, vigye magával. Teljesen természetes, hogy ha az egyik menne, akkor a másik helytáll, és hogy ez nem kitolás azzal, aki a gyerekkel marad. Ha szülő vagy, akkor definíció szerint képes vagy erre, ez a dolgod, és néha le kell váltanod a másik szülőt. Munka után is (akkor pont üdítő változatosság a gyerekkacaj*, egész nap nem látta őt a gyerek, apu ehhez ne legyen fáradt), és arra tekintettel is, hogy a nőt biológiai okokból meg a szokásos munkamegosztás-szerepfelfogás miatt is mindig jobban leszívja, kifárasztja a szülői lét a gyerek első éveiben.

Ha a társad otthon van, akkor maradjon a gyerekkel, kifogáskeresés és szájhúzás nélkül, szeretettel, egyértelműen, úgy, mint itt tette János, a második részben. A gyerekeket is tanácsos úgy nevelni, hogy ne legyen hatalmas feladat rá vigyázni, egyrészt ne várjon folyton kiszolgálást, extra szórakoztatást, bábszínházat, szétnyúzható szülőt, másrészt szokjon össze apa és gyerek, nem csak anya-anyaaaa van, mert ez csapda, és hosszabb távon beteg helyzetet és egyre durvább feladatáttolást eredményez.

Szóval a fenti változatok igen gyakoriak, és jól érzed: ez önzés, hatalmi játék, a bántalmazás egy nagyon cizellált formája, térnyerés a másik rovására.

Aki szeret, és akivel építő kapcsolatban lehet lenni, az nem szabotál, hanem megérti, elfogadja és támogatja, hogy te az ilyen nem közös részben is jól érezd magad, pihenj, menj, épülj. Sőt, ezért áldozatokat is hoz. Sőt, nem tekinti áldozatnak. Sőt, maga biztat, és örül az élményeidnek, érdeklődik, nem is tesz úgy, mint ha ezek nem lennének.

Nő is játszmázik így, mégpedig gyakran: a férfinak otthon a helye, csak épp a nő, még a játszmázó is, általában be van szorítva, minden rá hárul, és akkor már nem tud megértő meg támogató társ lenni, mert az ő rovására megy a dolog, a férfi meg igen sokat mászkál. Az egyenlőség, az igény és lehetőség szerint megosztott terhek, a beosztott idő, az őszinte jóakarat és a másik támogatása lenne a jól működés kulcsa.

* Igen, van, akit a gyerekkacaj idegesít, és ő fáradt. Csakhogy amikor a nő már lépne, válna, érdekesképp pont az ilyen férfiak tiltakoznak, hogy őket nem fogják elszakítani a gyerekeiktől, és hirtelen annyira, de annyira szeretik őket…

Az egyenlőtlenség többi formája (sorozat), fel fogod ismerni bennük a te történeted.

28 thoughts on “az egyenlőtlenség formái 26.: szabotál

  1. Jó poszt! Na igen, mivel szerencsére nálunk kölcsönös tisztelet van egymás elfoglaltsága iránt, könnyebb megszervezni a külön-külön programokat, mint azt, hogy kettesben menjünk el valahova, mert a nagyszülők sem tudnak szétszakadni, de legalább nem is keltenek lelkiismeret-furdalást (na az is megérne egy misét, olyan nagyszülőt is láttam már, aki szart arra, hogy unokái szüleinek is járna a feltöltődés…)

    • A zárójeles megjegyzést sokszor hallottam. Nem gondolom, hogy a nagyszülőnek feltétlenül dolga lenne, hogy a szülő(k) feltöltődését biztosítsa azáltal, hogy átvállalja a gyereket. Jó ha megteszi, de nem kötelessége.
      Lehet, hogy csak azért szúrja ez a szemem, mert én nem akarok nagymama identitású öreg lenni.
      És gyakran hárítanak az apák úgy, hogy a nagyszülőkre tolják a feladatot.”Ha el alkarsz járkálni, oldd meg, szólj anyádnak! “

      • Akkor segítsen, ha elvárás az unoka látogatása, mert ha nem teszi bele magát, de beleszól, akkor ez önzés. A nemtörődöm, saját életet élő, távoli nagymama sokkal korrektebb, mint az, akinek szállítani kell az unokát, viszont nem tehermentesít.

          • Igen, erre gondoltam. Plusz arra, hogy néha jólesik kettesben elmenni egy koncertre a feleségemmel, és örülök, ha ehhez megvan a segítség. De mivel a közelben lakó hugim is anya lesz hamarosan, pár év múlva tudunk vigyázni egymás gyerekeire, szerencsére a mieink már most is nagyon szeretik a nagynénit és férjét 🙂 Remélem, mi is tudjuk őket segíteni. Lehet, hogy ez csak valami k-európai beidegződés, hogy idegenre nem mernénk bízni a gyerekeket, pedig biztosan van jó bébiszitter is a világon.

            Az eredeti témához: nekem barátnőből volt olyan, aki szabotált, és lehet, hogy én is belementem a játszmába. Mai szemmel hülyén néz ki, hogy ilyen szintű gondok voltak a kapcsolatban, és együtt voltunk. Pedig csakis magunkkal kellett törődnünk, és lám, így sem sikerült. Ha ilyen kapcsolatba gyerek születik, ott se a gyereket, se a szüleit nem irigylem.

  2. Gyarapítanám a listát (saját tapasztalat alapján): nem száll be a házimunkába, és mikor én már este ki vagyok készülve és fél kilenc van, és szeretném ágyba tenni a gyerekeket, hogy tízig még olvassak tíz oldalt, és már üvöltök, mert a gyerekekre csak én szólok, apa nem, akkor jön a: ne kiabálj már! És persze mindenki azonnal apát szereti, és nem baj, ha a gyerekek fél tizenegykor még fenn kukorékolnak, mert apa is éjjeli bagoly, akármeddig beszélget velük, és anya a rossz, mert szeretné, ha mindenki kipihenné magát, például ő is. Engedékeny apa-játszma csúnya, szigorú, kiabálós anya rovására, a népszerűségért. Itt mit szabotál? Hogy együttműködik, hogy magát megerőltetve szülőpárként van jelen, és felnőttként felvállalja, hogy tíz percig ő is népszerűtlen lesz. Ismerős ez valakinek, vagy csak én vagyok tele ilyen sztorikkal? Kezdem magam űrlénynek érezni, hiszen ő olyan jó apa, mit sírok én?

    • Gyöngyi ez nekem is ismerős sajnos, így már ketten biztosan vagyunk mint ufók.
      Nálunk is hasonló, anya az idegbeteg, miért akad már ki azon, ha agyerekkel nekiáll apa lefekvéskor, közvetlenül lámpaoltás előtt még egy kicsit birkózni! Talán mert akkor megint elkezd pörögni, mint egy búgócsiga és másnap meg ugye anya szívjon azzal, hogy a gyereket nem lehet felkelteni és nem érünk be az oviba, melóba….nem mellesleg így anya napi fektetés utáni 9 és 10 közötti tornáját is lehet szabotálni is egyben…

    • Nekem ismeros, csak forditva van. A batyam a nepszerutlen, szabalyokat (minimalisat) szamonkero es a sogornom aki folyton kontraz. Siman le is szarjak mar oket a gyerekeik, az van amit a kolykok akarnak es olyanok mint a verszivo piocak. Nagyon gaz, meg kivulrol is nezni az ilyet.

    • Ez nem szép aputól. 😦 Szerencsére nálunk ebből nincs probléma, mindketten abban vagyunk érdekeltek, hogy elaludjanak mielőbb…
      De régebben én sem vettem komolyan az esti fürdés-fekvés idejének betartását. Pedig ez 1,5 és kb.7 éves kor között saját tapasztalat szerint elég fontos, mert megkattannak, felpörögnek, későn fekszenek, aztán még a következő nap is el van ezzel…va.

      • “mindketten abban vagyunk érdekeltek, hogy elaludjanak mielőbb…” — egy boldog pár, akik egy irányba nevelnek, meg az ő filmgyűjteményük!
        (Tök jó, hogy Norvégiában vagytok, vettem, örülök! Miket csináltok?)

        • Hát ott már semmit mert tegnap sajna haza kellet jönni. Röviden: magyarországon melegebb van, ez határozottan jobb mint Norvégiában. A többit hagyjuk. 🙂 (Voltaképpen szomorú.)
          Megnéztünk Oslóban mindent ami érdekelt, ámultunk a tisztaságon, az építészeti heterogén elegancián, a nyitottságon. Béreltünk biciklit, smarthotelben laktunk, futottunk a parkban a helyiekkel és csodáltam csatornafedelek aszfalt síkjában történő elhelyezését egy olyan városban ahol a világ letöbb elektromos autóját használják.

          • A csatornafedél! Ez a rögeszmém! És lám, milyen igazam volt, hogy azt hajtogatom mindig, márpedig igenis képesnek kell lennie a 21. században a mérnöki tudománynak arra, hogy a csatornafedél síkban legyen az úttal. És lőn.

    • Nagyon pontosan fogalmazol. Igen, ez gyakori, talán írtam is róla, a boldog, nevetős, kupit hagyó apákról, már nem emlékszem. Innen annyiban lóg ki, hogy ezzel apa nem a külön programot, a nő szuverén részét szabotálja, hanem a tekintélyét és a szerethetőségét. De durva és általános ez is.

  3. Igen, van, akit a gyerekkacaj idegesít, és ő fáradt. Csakhogy amikor a nő már lépne, válna, érdekesképp pont az ilyen férfiak tiltakoznak, hogy őket nem fogják elszakítani a gyerekeiktől, és hirtelen annyira, de annyira szeretik őket…

    Óóóóóóó, de mennyire igen!!
    Ismét egy húsba vágóan fájdalmas és pontos poszt.

  4. Nalunk most kezdodik a jatszmazas. Megengedem a gyereknek a kedon fekvest, napirendtol elterest, csak hogy apahoz is ugyanugy kozodjenek. Soha nem gondoltam bantalmazokent a ferjemre, de mindenben igazad van. A hazimunka hianya, a laza neveles, mind az en karomra megy. Azt hittem, mi megertesben valunk el, de ahogy korvonalazodik a kulonlet, egyre jobban durvul s helyzet. En is kemenyedek, de o is betart. Pedig elvileg ertelmesek vagyunk.

    • Mi még ott sem tartunk, hogy kimondjuk itt a vége, de amióta erősödik bennem az elhatározás ő egyre játszmázósabb, kedveskedőbb, hogy én legyek a rosszfej.No meg ilyen kis manipulatív módon szabotálja az én külön programjaimat, hogy ő lemondja a baráti sörözést stb., hangoztatva, hogy több időt tölthessen a gyerekkel. A célja egyértelműen az, hogy bűntudatot keltsen bennem. Pedig eddig én is értelmesnek gondoltam.

  5. Uhh, ez ma pont AKTUÁLIS nálunk! Hétvégén megyek kerékpártúrára, ő itthon marad.
    Hetek óta téma ez, és már különböző apró pici bántásokat kaptam:
    -menjünk el mi , a család külön, miért nem akarok én a családdal lenni? És különben is, önző vagyok, valamint nem tisztelem a házasság intézményét.
    Azt azért megjegyzem: soha nem szervezte volna meg a családi kerékpártúrát, soha!
    Én ezek ellenére megyek a túrára. Nélkülük.

  6. Mostanában (tudom nevetséges, de) többször megnéztem a “Nők a pult mögött” örökbecsű alkotást. Anna és a volt férje játszmázása most is ugyanolyan időszerű, mint akkor. Főleg a november-decemberi részben domborodik ki igazán, de az októberi is érdekes, mikor Anna elutazik két napra, a gyerek, mit ad isten, lebetegszik és az önfeláldozó férj ottmarad ápolni.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s