megcsaltál ezerszer

Van ez a Daily Mail-cikk azokról a férfiakról, akik megcsalják a terhes feleségüket. A szülés éjszakáján is. Eszter írt róla.

http://www.dailymail.co.uk/femail/article-2920526/We-meet-mothers-whove-suffered-ultimate-betrayal-husbands-cheat-wives-PREGNANT.html

Képernyőfotó 2015-01-27 - 7.38.28

Ti mit láttok?

Megcsalt, megalázott hétköznapi nőket láttok?

Megmondom, én mit látok. Azt látom, hogy a Daily Mail nevű bulvárújság módszeresen meglovagolja a mindannyiunkban élő erkölcscsőszt. A történetek, a fotók, a megfogalmazás nyomógombokat piszkálgat a nem túl szofisztikált olvasóban. És mi persze ráharapunk.

Meg még a nyelvtanár türemkedik elő belőlem, azt mondja: ultimate betrayal, adulterous other half, micsoda ékes szinonimák, hm!

Lehet, hogy túlságosan régóta figyelem a sajtó működésmódját, de nekem ez böki ki a szemem: a cikk simán apellál a mindannyiunkban élő vénasszonyra, aki mindig rendkívül erkölcsös, valamint mindent nagyon jól tud, amikor mások magánügyeiről van szó. A patetikus szavak, a szándékoltan amatőr, bensőséges családi fotók — hányingerem van a szerkesztői manipulációtól. Nagyon is kiszámítható a külvárosi nők reakciója, ahogy azt nézegetik a képen, hogy pedig Adele milyen csinos, mintha ez lenne a döntő, nem az emberi helyzetek, a lelki törvényszerűségek és az erők huzakodása.

És a férfi olvasók reakciója? Hümmögnek, némák. Majdnem megfogalmaznak egy mondatot, aztán inkább nem mondják ki. Avagy hangosan elhatárolódnak: az ilyen férfi féreg! Akkor beírhatják a piros pontot.

És milyen rohadt cinikusak ezek, ahogy odateszik a kicsinosított Deannát a formátlan vádlijával, és tudják, hogy mindenki arra fog gondolni, a női szolidaritás mögött is: hát azért valahol érthető, ez a nő rettentő ronda, nem tudta megtartani a férjét. Én nem vagyok ennyire ronda.

Csinosan, örök diétázóként, feszes seggel sem tartjuk meg egyébként, és nem tartjuk meg szexuális trükkökkel sem, és türelemmel és jósággal sem és kontrollal sem. Mert a megtartani mint olyan mindenestül hamis. Mint cél, mint stratégia. Aki garanciát vár, mindig pofára esik.

Aztán, azt gondolom, hogy ha nekem ilyen férjem lenne, mint ez a derék Paul, nekem bizony nem az lenne a problémám vele, hogy megcsal.

Hanem hogy ilyen.

Nem akaródzik a lényegről beszélni.

Mert mi a lényeg?

Az a lényeg, hogy a kapcsolatok több, összefüggő okból SZAROK, halottak, játszma-alapúak, és a sok kín közül valami érthetetlen okból fetisizáljuk pont a szexuális megcsalást.

Az emberek boldogtalanok, unatkoznak, élethiányuk van, frusztrálódtak. A világ meg egészen pofátlanul gerjeszti az elkívánkozást. Hát kiket és hogyan raknak elénk a médiatartalmakban? Miről szólnak a pletykalapok és a tévéműsorok? Hányan lesik feszes nők testét, hogyan beszélnek róluk, mire kellenek nekik a nők? Csak ha belegondolunk, hogy miből él a pornóipar, kik járnak vajon a sok tízezer prostituálthoz, vagy hány millió férfi tölt naponta órákat a bohóc polírozásával. Igen, nős férfiak is.

Csak ha belegondolunk, hogy nekünk hány nős férfi tett ajánlatot, és ebből hányan mondták (érezték) azt, hogy holtszerelmesek.

Egy ilyen összeállítás a bináris gondolkodást és a tündérmese-vágyat erősíti bennünk, jó és rossz küzdelmét. A leegyszerűsítő, moralizáló logikát. És ez nem vezet sehova. Azt az illúziót erősítik meg, hogy volt ez a pár, éltek szépen, várták a gyerMeküket, a takaros és hű Amanda vagy nem tudom, ki, csinosítgatta a babaszobát, teljes boldogság volt, mígnem derült égből villámcsapás, ripityomra törte Amanda szívét, hogy kiderült, a férj hűtlenkedett. Ott áll ez a szegény Amanda döbbenten, kezében egy rugdalózóval, amelyen még ott libeg az árcédula. Addig minden rendben volt, erre tessék. Hogy mik vannak. Milyenek a férfiak.

Vajon mi történt abban a kapcsolatban, amelyben a jó Amandának vagy nem tudom, kinek, eszébe jutott egyáltalán megnézni titokban a férje telefonját?

Éltem házasságban, rövid ideig, nagyon kemény meló volt, hogy boldogságos legyen. Most pedig özvegy vagyok. Itt írtam az eszményről, itt a valóságunkról.

És megmondom, hogy nem hiszek a házasságban, pontosabban abban, ahogy a házasságot érteni szokás. Majdnem minden esküvői fotó láttán is feszengek. Annyira nem őszinte semmi, annyira nincsenek közel egymáshoz az emberek. Annyira az irányítja a döntéseinket, hogy mások mit csinálnak, mi a szokás, mi az elvárás, mitől tűnünk rendes embereknek, függetlenül attól, hogy mi zajlik bennünk. Vagy az, hogy hogyan jöhetnénk jól ki a dolgokból. Tündérmese-illúziók és sunyi pecsenyesütögetés. “Szépen éltek.”

Nem hiszek a házasságban, ebben a jelen formájában legalábbis. Amire kormányzati intézkedésekkel kell ösztönözni a fiatalokat, ami egy komplett elvárástömeg, ami kifele annyira rendben van, amiből mindenki kikacsint, ha meg nem, akkor merev és halott lesz a lelke. Tíz év nem telik el, és igazából csak a gyerekek érdeklik, ehhez kell csak a másik. Nem érdekes, mi van vele, mit szeretne, boldog-e, csak ott legyen, és hozza a formáját.

A hétköznapokba belefér az állóháború, az elidegenedés, a némaság, a pornófüggés, a finom alkoholizmus, kommunikációképtelenség, a menekülőútnak használt munkamánia és a szintén annak használt gyereknevelés, a pótcselekvésszerű anyai gondosság. A felek hét hónapja nem néztek egymás szemébe. Álmatlanul forgolódnak. Egymással csak a hétköznapi ügyekről beszélnek, tőmondatokban. Neheztelnek és hallgatnak. Összerándul a gyomruk, amikor fordul a zárban a kulcs. Nem nevettek együtt már mióta. Az ágynemű is hallgatna, ha mesélni tudna. De a szexuális hűtlenség, az a határvonal, a vészcsengő, a nagy pillanat. Akkor aztán…!

A szavak, az ítéleteink árulkodóak. Az aktus a házasságban: szeretkezés, összebújás, házasélet.

A nő a házasságban: hitves, pár, társ, asszonyka.

Az aktus a házasságon kívül: félrekúrás, etyepetye, félrelépés, megcsalás, botlás, pásztoróra, numera.

A nemfeleség: ribanc, “az a nő”, numera.

Összetartozás és elköteleződés, dolgos hétköznapok; szédület és fellángolás és bűn.

Jöhet a hibáztatás és az önigazolás. A megcsalt fél mintha a fogyasztóvédelemnél reklamálna: úgy érzi, a szerződés alapján, meg amit ő ebbe a projektbe beletett, neki járt volna a másik örökbe, mindenestül. Onnan visszatekintve, nagy fájdalomban és sértett hiúsággal egyfelől, bűntudatos daccal másfelől, már úgy tűnik, minden rendben volt, csak ne lenne az a nő, valamint a férfi állhatatlan (hiába, ilyenek a férfiak).

A férfiak nem ilyenek. Akkor sem, ha könnyebb szívvel mentik föl magukat olyankor, amikor nem állnak ellen a kísértésnek, és ha van is néhány, amelyik egészen cinikusan, egóerősítésként és életvitelszerűen csajozik.

Én azt állítom, hogy ahogy a felek élnek, működnek, abból más sem következhet, mint a megcsalás.

A felszín sima, a hűtő tele, apu hazaért hétre, hideg, automatikus puszit ad. Közben mindenki sunnyog, sóhajtozik, játszmázik, titka van és unja.

Köze nincs az élet teljességéhez annak, ami kettejük együttéléséből fakad. Eleve nem éretten, őszintén mentek bele a kapcsolatba. Sokan túl fiatalon, mások későn, pánikban. Elborult szerelmi lázban, hormonködben, vagy mert jön a gyerek, vagy mert le akarok szakadni a szüleimről, vagy mert nem bírok egyedül élni, vagy mert végre nekem is van valakim, vagy mert kifutok az időből, gyereket akarok, vagy mert azt mondják, itt az ideje, vagy mert kell a lakáshitel.

Olyanokat vártak a házasságtól, amire az nem alkalmas. Ott van mindannyiunk fejében, hogy a sírig együtt szeretetben, hűségben, és unokáink lesznek. Mi majd nem úgy, mint a szüleink.

Ebből annyi lesz, hogy mi máshogy basszuk el.

Mi is megfakulunk, mi sem törődünk azzal, hogy mit érez a másik, mi is ráerőltetjük az elképzeléseinket, mi is abban bízunk, hogy majd csak lesz valami, és mi is a vádaskodást vetjük be, ha a másik szabotál. A gyenge alapokra silány építőanyagból, felébe-szerébe, igazi figyelem nélkül épül a ház, de amikor ránk omlik, könnyes a szemünk.

A hűséges párok tagjai, úgy értem, azok, akiknek tényleg nincsenek titkaik, olyan gyanúsan nyugisak, jóságosak. Mintha lemaradtak volna valamiről. Mintha elfelejtették volna, milyen a láz, milyen, amikor a nyakukba ugranak. Harmincévesen ötvenesnek tűnnek.

Én el szeretném kerülni azt, hogy ki a hibás. Nincs ilyen, hogy hibás. Vannak döntések, van jogosultságérzet, van eltávolodás, gyengeségek, hazugságok, erőviszonyok, élethiány, vannak a döntéshez vezető utak, és van a gyengeségnek is egy háttere. Igen komplex a kép.

A férjeink sem szerelemből nősültek. Vagy olyan szerelemből, ami két évig lobog, aztán kompromisszumtömeg, közöny vagy utálat következik a hétköznapok ezernyi bosszúságában. Hogy azt a kapcsolatot végigtolják így is, ahhoz egyszerűen nincsen bennük érzelmi érettség, intelligencia, elköteleződés, tudatosság. De nem ám tízből egy férfiban nincs, hanem százból kilencvenkilencben.

A házasság egy életforma, sok előnnyel, és nagyon sokan kötnek ki a “jobb híján nő” mellett. Ők is örülnek, hogy kellettek valakinek. Vagy az ilyen-olyan kapcsolatba kopogtató gyermekáldás tereli a házasságba őket. Sivár gazdasági együttműködés és életmód-könnyítés a házasság, de közben olyasmit várunk el a párkapcsolatunktól, ami csak heves és őszinte szerelemben adekvát, és amit csak a szentségi házasságban gondolnak komolyan a felek.

Unalmasak és nem szexik a háziasszonyok, és mégis azt gondolják, ők lesznek a vágy tárgyai így is. Nem lesznek, egyrészt, mert nincs szeretet, olyan fajta együttműködő, intelligens szeretet, amelyben a kissé megroskadt életünk párja is gyönyörű, és ő az egyetlen. Mert játszmák vannak, fojtott haragok, és mert a világ nagy, és tele van olyan nőkkel, akik még nem haragszanak rá.

Másrészt mert kíméletlen érdekek mozgatják azt a rendszert, amelyben mindannyiunk orra alá szexualizált nők, meztelen bőrfelületek, fiatalság, csábos pillantások van tolva. Erre, a gerjesztett, irreális nőképre épül a média, a kozmetikai termékek piaca, a plasztikai sebészet, a fitneszláz és rengeteg más üzleti érdekeltség. A rendszernek az az érdeke, hogy a médiatartalom csábítást jelentsen a férfiaknak és stresszt a nőknek.

Harmadrészt, ezek nélkül is: a szerelemmel nincs mit tenni. Ezt nem én mondom, hanem például a görögök, a lesben állló Ámorral meg az ő nyilával. A szerelem olyan élmény, olyan motiváció, amit semmi sem tub überelni.

Igen, az emberek boldogtalanok, éhesek a tetszésre, jó szóra, a közelségre, a megértésre, a szenvedélyes szexre, arra, hogy végre valaki igazán kívánja őket. Nők is, férfiak is. Iszonyatos, mi mindent fojtunk el, hazudunk le.

Nagyon sokszor ott bujkál a látszatbéke alatt mindaz, amiről ez a blog szól, a visszaélős manőver, a romboló működésmód, a megúszás, a kényelmeskedés. Sokan esnek teherbe/ejtik a másikat teherbe azért, hogy ezzel megmentsék a kapcsolatot. Sok párt tart egybe csupán a közös projekt, ami elfedi a disszonanciákat: építkezés, idős szülő betegsége, örökbefogadási terv. Nincs idő a boldogtalanságra, de attól még a boldogtalanság hat, mindent áthat.

Nagyon szar azzal szembesülni, hogy az életünk szerelmének más kell.

Nagyon szar attól félni, hogy elszedik tőlünk, és ők majd boldogok lesznek, amíg mi egyedül szívunk.

Nagyon szar azt átélni, hogy összehasonlítanak másokkal, és mi nem vagyunk már a vágy tárgyai, a szépek, a lobogó hajúak.

Ettől hirtelen más lesz minden. A sok nyűg, a fáradtság, a rossz hangulatú hétköznapok, az elegem van — az egész képen mások a fények, megváltozik szűrő. Minden másnak tűnik, mert arról van szó, hogy elveszíthetjük őt, azt, ahogy eddig éltünk, az életünk keretét.

Nagyon szar, hogy míg mi évek óta küzdünk a másikért, a jó kapcsolatért, megy innen remény, igyekezet, próbálkozás, aztán csalódás, tolerancia, közöny, újrakezdés, és amonnan jön egyszer csak egy csettintésszerű inger — és nem is okvetlen a szex, hanem mondjuk szerelmes lesz. És az a csettintés felülír mindent. Milyen méltánytalan ez.

Nagyon szar.

De hát minden szar.

Miért pont a szex a megcsalás?

Megcsaltál, amikor nem értél haza. Megcsaltál, amikor nem hagytad, hogy végigmondjam. Amikor egységfrontba tömörültél a gyerekkel ellenem. Megcsaltál, amikor másokkal beszélgettél izgatottan, és nem nekem mondtad el. Megcsaltál, amikor visszaírtál az exednek, az életed szerelmének a facebookon, és nosztalgiáztál vele. Megcsaltál, amikor szabotáltad, hogy eljussak arra a tanfolyamra. Megcsaltál, amikor te élted fel azokat az erőforrásokat, amitől olyan vasalt ingű és fényesre borotvált lehetsz, míg én leharcolt, fáradt trampli lettem. Megcsaltál, amikor arról panaszkodtál a barátodnak, hogy nagy és csíkos a hasam. Megcsaltál, amikor erőltetted azt a fajta szexet, amit nem szeretek. Amikor duzzogtál. Amikor leszóltad a barátnőmet, Megcsaltál, amikor fantáziáltál arról, aki annyira más, mint én. Megcsaltál, amikor nem álltál mellém, pedig a te anyád basztatott. Megcsaltál, amikor elvártad, hogy én is vesszek össze az anyámmal, csak mert te nem bírod őt.

Megcsaltál ezerszer, édes párom.

173 thoughts on “megcsaltál ezerszer

  1. Köszönöm Éva. Krisztály tisztán fogalmaztad meg, tűhegyesen azt, amit én is vallok (de soha ennyire koncentráltan nem tudtam elmondani), amiért a baráti társaságban én vagyok a házasságellenes (házasságban élek), aki túl pikírt, aki túl “keményen számoltatja” el a férjét, “álmokat kerget mert olyan nincs, hogy (…)”. Most levegőt vettem, tiszta, világos itt minden.

  2. Nem vagyok egy sokbeszédű kommentelő, ma sem teszek másképp. De ez a mai egy nagy alkotásod, szájtátva olvasom… és még egyszer, és még kétszer el fogom olvasni.

  3. “A hétköznapokba belefér az állóháború, az elidegenedés, a némaság, a pornófüggés, a finom alkoholizmus, kommunikációképtelenség, a menekülőútnak használt munkamánia és a szintén annak használt gyereknevelés, a pótcselekvésszerű anyai gondosság. A felek hét hónapja nem néztek egymás szemébe. Álmatlanul forgolódnak. Egymással csak a hétköznapi ügyekről beszélnek, tőmondatokban. Neheztelnek és hallgatnak. Összerándul a gyomruk, amikor fordul a zárban a kulcs. Nem nevettek együtt már mióta. De a szexuális hűtlenség, az a határvonal, a vészcsengő, a nagy pillanat. Akkor aztán…!”

    nagyon igen, szerintem ez az egyik legnagyobb össznépi álszentség.

    • Az még a határ, amin innen jók, s amin túl rosszak vagyunk, nem? Mennyire fontos ilyen élesen kimondani, hogy mi minden lehet még az.
      Nagyon jó lett a szöveged feszültség-íve, É. Nagyon tetszik. 🙂

      • Meg a szex egy tabu. Beszélni se szabadott róla szinte. Csak a gyereknemzés érdekében, alapvetően még bűn is, csak úgy, élvezetből. Szüzen házasodni (elvben a pasik is, persze nekik el volt nézve, ha mégsem). Nézd meg a filmeket: lőnek, robbantanak, gyilkolnak, folyik a vér , akár még nőket is erőszakolnak (de a test nem látszik) – semmi baj. Kivillan egy cici, vagy egy fenék, már korhatár, teljes meztelenség bármely nemnél, már jóformán le se lehet vetíteni, mert az pornó. Igen, valamiért a szex a határ, egy kis pofozkodás is megbocsáthatóbb szerintem – a közgondolkodás szerint.

  4. Az ilyen írásaidat szeretem, amik fájnak.
    Amik nem csak fejbe, de gyomorba is vágnak.

    Hogy mennyire káros a házasság nevű jogi kategóriát isteníteni, a (szexuális) megcsalást meg démonizálni, ez a beszűkült, ezeréves vallási dogmákra alapuló kategorizálás mennyire rettenetesen életidegen, szükségszerűen pusztító és káros.
    Egy párkapcsolat (vagy család) kölcsönös és őszintén kommunikált érzelmekre (nem kell feltételenül szerelem) épülő polimorf élő organizmus, és ha ezek változnak, a kapcsolat is változik vagy éppen megszűnik. Ha nem így van, sérülésekel, (ön)csonkítással jár, ha bele akarjuk kényszeríteni magunkat/párunkat idegen formákba.

    (…és miközben okoskodok, sorban kipipálom, miket követek/követtem el az utolsó bekezdésből)

  5. Számomra a játszma az ultimate érthetetlenség mindig. A társkeresőzésben, a flörtben, a járásban, a házasságban, a megcsalásban. Nem értem a dinamikáját, nem tudom hova tenni: ezért ezekből rendre ki is maradok. Azt nem értem, hogy ha van egy keret, egy értelmezési tartomány, akkor azt mi mozgatja, mi állítja fel, és mitől omlik össze.

    Perverz vagyok, tudom, de nekem nagyon tetszik a Daily Mail tudatos szerkesztése: mindig tudják, mit akarnak megmutatni és milyen hatást akarnak kiváltani. Oké, alapvetően három témájuk van: 1. a rohadt, asszimilációra képtelen, deviáns bevándorlók, akik elszívják a levegőt a hazaiaktól, 2. az adófizetők pénzéből élő white trash, akik műcsöcsöt csináltatnak az NHS-sel az önkormányzati ingyenlakásukban, 3. a celebseggek feszesek, nagyok, kicsik, hurkásak, narancsbőrösek, döbbenet. De ebben zsenik, és ez verhetetlen.

  6. Igen. És köszönöm, hogy ennyire jól megfogalmaztad a gondolataidat, melyek az enyémek is. A barátaim pesszimistának tartanak, szerintem viszont “csak” realista vagyok. Még egyszer köszönöm, ezek szerint nem (csak) az én tükröm görbe 🙂

  7. Van nekem ez a jövőképem, ami többnyire röhögést vagy értetlenkedést vált ki azokból, akikkel megosztom, kivéve egy esetet a tegnap este, ahol az ivócimborám (szintén nő) tökéletesen értette, miről beszélek. Arról szól ez a vízió, hogy engem a férjem kb. 10 év múlva fog megcsalni a szó klasszikus értelmében, vagyis szerelmes lesz és viszonyt fog kezdeményezni egy másik nővel.
    Az utolsó bekezdésben felsoroltakat mi nem tesszük egymással, szóval mi nem nagyon csalunk, és az egyenlőtlenség is annyira szubtilis formában jelenik meg a kapcsolatunkban, hogy szinte paranoiába hajlóan kell figyeljek, hogy rajtakapjam őt … magunkat.
    És mégis. Tudom biztosan, hogy valahol 40-47 éves korunk között fog bekövetkezni az első – harmadik személyhez is köthető – törés, valószínűsíthetően a férjem részéről és nagy szerelem lesz az neki. És mindebben a leginkább az izgat, hogyan fogjuk kezelni, milyen lépés lehetőségeim lesznek, fogom-e akarni továbbra is a házasságunkat vagy sem, ha igen, milyen kompromisszumokat lesz érdemes meghozni, ki tudom-e kerülni a másik nővel való versengést stb.
    Én is látom, hogy ezzel foglalkozni tulajdonképpen vicces, értem, amikor kacagnak rajtam és nem sértődöm meg, de tényleg nem tudok szabadulni ettől a gondolattól.
    Van ez a sorozat, The Affair, frissen Golden Globe-ozott, eleddig egy évad ment le. Egy férfi és egy nő viszonyt kezdenek. A férfi 40 pluszos és nem csak látszólag, hanem valójában is egy működő házasságban és családban él, 4 gyerekkel. Unatkozik. A nő feldolgozhatatlan traumán van túl, mindent elkövet, hogy valami elvonja a figyelmét a fájdalomról, a férje ebben nem partner, fokozatosan távolodnak, ő így keveredik bele a viszonyba. Klisés és mégis az az érzésem, hogy létező jelenséget mutat be. Bár lehet, hogy a saját jövőképemet látom benne igazolódni.
    Nagy kérdés nekem ez a hűség.

    • Miért gondolod, hogy ez lesz? Tényleg érdekel, mert nekem is van ilyen mondjuk, jövőképem, de nálunk szerintem én vagyok az aki jobban “unatkozik” és menni fog. (Az unatkozik nem jó szó, mert nem fejezi ki jól a helyzetet, de jobbat nem tudok erre.) Pedig a házasságunk példaértékű és én nagyon szeretem, tisztelem és becsülöm őt. Ő is engem. És valahogy mégis mocorog valami, sokszor haragszom is magamra ezért.

      • Őszinte vagy. Hozd fel, nézd meg közelről, vizsgáld meg.

        Ha jó, úgyse találsz másik olyat, és az ember nagyon érzi, mi éri meg.

        Olyan is van (olvastam ilyen sztorit), hogy benne is, benned is mocorog valami, mindenki szép diszkréten megéli, aztán vissza egymáshoz.

        • Sokat rágódtam ezen már és tudom, hogy nem éri meg ezt kockára tenni, mert nincs még egy olyan akivel így tudok együtt élni, aki így szeret, akivel ilyen erős az összhang, meg hogy félszavakból is. Szerencsére eddig minden esetben működött a vészcsengőm és akkor megnyugodtam, remélem ez marad is így.

      • Annyira jó, hogy ezt leírtad! Mert nálunk is pontosan így van. Én vagyok az. Tudom. Már meg is tapasztaltam. És ő is tudja. Félelmetes, hogy erről senkivel nem tudok beszélni. Amit éreztem, az annyira felülír minden általam ismert normát. Lehet egyszerre két emberbe szerelmesnek lenni? Mert velem ez történt. Jött egy borzasztó erős új érzés, de nem írta felül azt, amit a férjem iránt érzek, sőt. Aztán a másik szépen, lassan elmúlt. De megcsalás volt már akkor is, mikor napfényes tavaszi délutánt beszélgettünk át egy padon ülve a parkban…

        És mai napig itt mocorog bennem, hogy nekem tökéletes volt az a helyzet. Nem tud igazi bűntudatom lenni, mert a szerelmem semmit nem csökkent. Felfogható ez? Azt szajkózza a világ, hogy ilyen nem létezik. És ha mégis? Lehetne így élni szabadon? Lehet több embert egyformán szeretni? lehet, hogy hosszú távon nem fenntartható és el is halt az, amelyik nem volt életképes. De akkor is csupa kérdés… Soha nem mertem beszélni és még írni sem erről, mert erkölcsi nullának kéne éreznem magam, kötelező lenne a bűntudat. És durván hangzik, de egy kicsit az erősített meg abban, hogy igenis létezik ez az érzés, mikor a második babánkat tartottam a kezemben és ugyanazt az elsöprő szerelmet éreztem, mint az első babánk születésénél. Ha a gyerekeim iránti egyforma intenzitású szeretet létezik,egy időben, aminek testi kivetülése is van nyilván (mindkettőt ugyanannyira akarom ölelni, érezni), akkor miét ne létezhetne ez felnőtt, szerelmi viszonylatban is?

        Vagy ez akkora óriási tabu, hogy ki is kéne törölnöm az egész kommentet? Inkább nyomok gyorsan egy küldést és nagyon kíváncsi vagyok…

          • Vajon hogyan működhet? Annyira szembe megy minden normával. Bolondnak éreztem magam, hogy ilyen eretnek gondolataim vannak. Van az egyetlen, a férjem, akivel sok év után is tudunk szerelmesen nézni egymásra. És tényleg úgy képzelem, hogy együtt öregszünk meg. És senki nem üti meg a mércét azóta sem. És volt a másik, ami szintén szerelem volt, és nem akart többet követelni, mint ami jutott. És valahogy ezt akkor teljesnek éreztem, nem törésnek. Sőt sokkal intenzívebb lett a házasságunk is. Nem tervezem, hogy még egyszer lesz ilyen, de mi van, ha igen? Mellékesen nekem erőteljes vallásos neveltetés is jutott, így még jobban szembementem mindennel, amit valaha tanítottak. Mondjuk mindig kétkedő típus voltam…

            • Annyira szépen írsz erről. Ne érezd magad emiatt rosszabbnak, ezt már rengetegen átélték, lehet egyszerre több emberbe szerelmesnek lenni és közben végig hűségesnek maradni egyvalakihez. 🙂 Én ilyesmit próbálok jelenleg is. És annyira jól leírtad, hogy igen, ez jó esetben nem gyengíti, hanem még erősíti is az összetartozást az ember eredeti párjával.
              Én azt is szeretem, ha ő szeret bele valakibe, jó látni, hogy örül és jó látni két olyan embert együtt, akik tetszenek és akiket kedvelek.

            • Köszönöm Nitta! 🙂 Jó ezt olvasni. Jó érzés, hogy nem vagyok teljesen ufo… Most épp egyáltalán nem aktuális, de sokat gondolkozom rajta. És sokszor arra jutok, hogy a boldogság és az erkölcs ne fér meg együtt. De közben látom a különbséget a lelketlen kicsapongás/kihasználás/megcsalás és a szárnyra kapó szerelem között. Egyáltalán nem volt sok párkapcsolatom, sem szexuális partnerem és a két kategória nagyjából fedi egymást. Nekem csak akkor szép, ha a lélek is szárnyal. A keretek között viszont furcsán feszengek. És ezt egész kicsi koromtól érzem az élet minden területén, miért épp a szerelemben lenne másképp?

    • Egybe válaszolok.

      Azt hiszem a sok klisé miatt gondolom ezt, amiktől nehezen szabadulok. Nálunk is én vagyok a kikacsintgatósabb, de évek kellett elteljenek (én némi terápia), amíg megértettem, hogyan működik ez nálam. A párkapcsolatom biztonságából könnyű volt flörtölni, begyűjteni a lehetőségét annak, hogy akármi is lehet, én szabom a határt (ezek az én ártatlan játszmáim). Egyszer találkoztam egy olyan férfival, aki kiforgatta a világomat a négy sarkából, ám annyira rövid ideig és annyira ott volt a tudat, hogy ez sem éri meg igazán, hogy tárgyi változást nem hozott az életünkben. Azért írom, hogy tárgyi, mert érzelmi volt, a férjem (aki akkor még nem volt a férjem) nagyjából végigasszisztálta a történetet, sokat beszéltünk róla, arról is, hogy mi fogott meg ennyire ebben a pasiban, mi az, ami nekem hiány a kapcsolatunkban, és – lehet, hogy groteszk, vagy hihetetlen, de – megértette miről beszélek. Volt utána némi bizalmi gondunk, pontosabban neki nem volt olyan könnyű csak úgy félretenni az esetet, de soha nem volt az orrom alá dörgölve, nem volt játszmázás, nem volt hatalmi viszonyban eszközként használva. Ha szóba jön, beszélünk róla, tudjuk mi történt, mit éreztünk a folyamatban.
      Az is van, hogy én szerelmes vagyok a férjemben és nagyon szeretem a házasságunkat. Ismerkedek emberekkel, férfiakkal, és igazságtalan és gaz módon, de egyfolytában hasonlítgatom őket a férjemhez és egy sem ugorja meg a lécet. Ez persze nem zárja ki azt, hogy egyszercsak jön egy másik nagy szerelem, egy őrjöngés, egy vakító szenvedély, bár ez tökéletesen távol áll a profilomtól, azért nem zárom ki teljesen. Ha ez történik, Lucerna, akkor az egy másik típusú forgatókönyv lesz, akkor több van benne az én döntéseimből – azt hiszem -, mint amikor ő távolodik.
      A férjem viszont szinte szűzen lépett be a kapcsolatunkba. Eleve nem ez a tipikus férfi (vagyis amilyennek be vannak állítva), ő nem mond ilyeneket, hogy még nem élte ki magát, hogy milyen az, hogy egy nővel szexelj egész életedben, ő ezt az egész életre szóló dolgot komolyabban veszi, mint én. Még a szexuális életünk is javult, gazdagodott az évekkel. Valahogy emiatt van bennem ez a tudat, hogy ő lesz az, akinek beköszön a másik nagy szerelem.
      A kapcsolatunknak az egyenlőtlensége, például, abban nyilvánul meg, hogy az élményekért, izgalmakért, jól működésért többnyire én felelek. Azért vannak hétvégi programjaink, kirándulásaink, nyaralásaink, barátainkkal való kapcsolattartások, mert én ezt igénylem és megszervezem. És itt van bennem a kérdés, hogy vajon, ha ezeket nem tenném, akkor unatkozna, vagy tenne ő valamit? Ebben sok van az én bizonytalanságaimból is, aminek nincs hozzá köze, és nem adott eddig okot arra, hogy ettől reálisan féljek, mégis eszembe jutnak ezek is.
      Azt sem tudom, hogy ez így érthető-e, vagy inkább racionalizálás az egész, ami külső szemmel sokkal feltűnőbb, mint ahogy én látom?

      • Teljesen értem, amit írsz, hogy egy se ugorja meg a lécet. Én a pasim tudtával és engedélyével voltam más férfiakkal és izgi volt meg az újdonság varázsa meg tök jó az ismerkedés az elején, mikor még minden új és friss, de egyikbe se tudnék annyira szerelmes lenni, mint belé, emiatt egyikünk se fél, hogy lelépek valakivel. (Emiatt néha kicsit aggódom is, hogy ha ne adj isten szakítanánk, hol találnék megfelelőt helyette, ha egyik se olyan jó.)

      • Rengeteg a párhuzam 🙂 Én is azt szoktam észrevenni, hogy egy sem ugorja meg a lécet, távolról sem, meg, hogy a táskáját sem viheti… Nálunk én jöttem szűzen és én vagyok aki szervezi az életet, a programokat, ő boldogan elvan itthon is. Ezen a “nem éltem ki magam” dolgon is sokat rágódtam és arra jutottam, hogy attól még, hogy nekem egy szexuális partnerem van/volt, még nem biztos, hogy rosszabb a szexuális életem, mint annak akinek mondjuk volt 10. Főleg egy ilyen figyelmes és odaadó partnerrel, mint a férjem.

        • Barella, előre, utólag, engedd meg, hogy élcelődjek egy kicsit magunkkal :).

          Elképzelem, ahogy 10 év múlva üldögélünk valami blogon, remélhetőleg ezen – mit szólsz, Éva? – és keserűen osztjuk meg tapasztaltabb és álomvilágban élő nőtársainkkal, hogy a férjünk nemrég költözött el, pedig milyen rendes, jófej ember volt, úgy szerettük egymást, nem is járogatott ki a barátaival sörözni, de nem befűzte őt az szemét Kamilla a könyvelőségről, pedig nem értem, mit eszik rajta, és hogy volt képes feldobni ezt a kényelmes, meleg családi életet, amiben még a szórakoztatás is instant a segge alá volt tolva :D.

      • Kísértetiesen hasonlít a történetünk. És bennem is bennem van, hogy ha ő szerelmes lesz egyszer másba, akkor hogy fog dönteni? És nálam sem üti meg más a lécet. És egyelőre nagyon úgy látom, hogy férjemnél sem. Akivel találkoztam, ő megmozgatott, de fel sem merült egyikünkben sem, hogy több lehet.

  8. “a szerelemmel nincs mit tenni. Ezt nem én mondom, hanem például a görögök, a lesben állló Ámorral meg az ő nyilával. A szerelem olyan élmény, olyan motiváció, amit semmi sem tub überelni.”

    igen, és ezt be is kell látni ha nyitott szemmel akarunk élni.

    Nem a velem vagy mással való fizikai kapcsolata a lényeg,hanem annak lelki töltete, a láng a szemekben.

    • Egy barátom mondta, amikor pontosan ugyanezt fejtegettem neki, hogy igen a nők az érzelmi, a férfiak a fizikai hűtlenséget tartják általában súlyosabbnak, és ez is tiszta szocializáció.

    • Nekem erről Kánya Kata jut eszembe, aki folyton arra inti a nőket, ne tulajdonítsanak nagy jelentőséget egy munkahelyi tréningen megesett kósza kufircnak, hisz a férfi hozzánk jön haza, a dugás neki nem jelent semmit.
      Ingoványos talaj ez szerintem, kezdhetnénk azzal a stabilizálást, hogy nem fogadjuk el a ‘férfinek a szex csak testi’ lózungot.

      • pikareszk,úgy értettem,hogy nem igénylem a hűségét abban az esetben ha másba lett szerelmes. Fájdalmas lenne nekem,de tudom , joga van kielégíteni lelki igényeit. Kötelességből,hazugságból ne mondjon le a ritkán megadatott szerelemről.

        Visszatérő álmom amúgy, hogy miután megbeszéltük, hogy összeköltözünk (távoli városban lakott) egyszer csak nem írt többet,nem is telefonált…Elszakadtunk egymástól. Ezért ébredés után ezért reklamálok nála 🙂

          • Persze. Épp ezért nem célravezető bagatellizálni, mert ez oda mutat, hogy minden tűrjünk el, csak hogy megtartsuk a férfit. Milyen megnyomorító már…?
            Másrészt, a munkahelyi kapcsolatokkal azért vagyok szkeptikus mert ha valakivel sok időt töltesz, megismered, és könnyen mész a kisebb ellenállás felé – nagyon is kézenfekvő. Túlontúl kézenfekvő ahhoz, hogy ne gyanakodjak. 😀

        • Van ilyen, igazad van. Félreértettelek azt hiszem.
          Én különben míg hittem a kapcsolatom erejében, mindenképpen bekövetkező epizódokként tekintettem szerelemre másokkal. És ezen gondolkozva sosem a bánat vagy aharag tölött el hanem az érdeklődés, hogy vajon hogyan oldjuk meg?
          Naivitás volt, mert nem számoltam azzal hogy addigra aa kpcsolatunk tönkre is mehet, kiveszhet belőle a lendület, és a másba szeretés lehet egy kilépőjegy, nem csak egy természetes esemény, feladat, mint pl a betegség, amit túl kell élni, meg kell oldani.
          Meglátjuk, mi fog történni valójában 🙂

  9. Értem, hogy a megcsalás csak tünet és nem a probléma maga, de szerintem terhes feleséget megcsalni azért gáz, mert mindenféle nemi betegséget hozhat haza, ami aztán károsítja a magzatot, sőt néha veszélyezteti az anya életét. Akkor is ha gumit húz, mert akkor is kerülhetnek gombák és baktériumok a pénisz tövére, ahol már nem védi az óvszer. De többnyire nem húznak gumit, Magyarországon különösen nem szokás.

    Egyébként én nem hiszek a monogámiában, de a gyerekvállalás idején azért 9 hónapig muszáj monogámnak lennie mindkét félnek, mert veszélyes másképp.

    • Értem a jószándékodat, de az azért mindennek az alja, illetve az esszenciája, ha csak azért nem csaljuk meg a terhes feleséget, mert beteg lesz a gyerek.
      Itt indul “a gyerek miatt” projekt, ami évtizedes boldogtalanságot okoz több embernek egyszerre….
      Valódi kapcsolatban ez sem téma, a szex terhesen is kiváló, egészségügyi okok esetén ezer más életképes megoldás létezik a testi-lelki kielégülésre, ha meg nincsen az a valódi kapcsolat, hát akkor meg amúgy is megette a fene az egészet.
      És basszus, ne azért ne csaljon már meg a párom, mert a gyereke van a hasamban.
      Az önmagában ugyanis nem dicsőség.
      Egyikünknek sem.:-(

      • Igazad van. Én itt csak arra gondoltam, hogy azért ez “a megcsalás” és nem a többi árulással felérő momentum, mert ebből nagyobb baj lehet. De belegondolva a többinél is elég halott a kapcsolat, ha nem hallgat meg, nem vesz komolyan, becsap.

        Egyébként én egyelőre semmit se tudok a házsaságról és a gyerekvállalásról, illetve nyilván tudok róluk dolgokat, csak még nincs saját tapasztalatom. A megcsalásról is alig tudok valamit, szerencsére.

        Nálunk az a bevett gyakorlat, hogy nekem is meg a pasimnak is szoktak lenni egyéb partnerei, szeretői, de ezeket a másiknak is meg kell ismernie és rábólintania, hogy lehet. Nem tudom mit tennék, ha lelépne az egyikkel vagy ha titokban lenne valakivel, biztos nagyon kiakadnék, de szerencsére nem tudom róla elképzelni, hogy ezt tenné. Azt se tudom elképzelni, hogy én megcsaljam, még a részeg egyéjszakás a legvalószínűbb, de férfiakkal sose szokott egyéjszakásom lenni, csak nőkkel, azt meg elnézné még úgyis, hogy nem egyeztettünk előtte. De sztem még részegen is eszembe jutni felhívni, hogy oké e, meg nem is nagyon szoktam részeg enni.

        • Mondjuk azt valószeg megcsalásnak érzékelném, ha mással töltene sok időt, menne számára fontos eseményre, de ezt érzékelné, hogy nem tetszik nekem, mert hatalmas balhét csapnék.
          Már volt ilyen a múltban, még nem volt gáz, de már kezdett rezegni a léc, hogy valakivel túl sok időt tölt, de megbeszéltük és utána megoldódott.

          • Volt egyszer, hogy a férjem nyilvánvalóan, lebukottan megcsalt, ráadásul csilliós telefonszámlával körítve.
            már akkor gyanúsnak kellett volna lennie, hogy amikor szembesítettem, számon kértem, bizonyítottam – amúgy higgadtan, csak némiképp részegen – már ez is gyanús -, akkor nem azt kértem számon, hogy a TESTÉT-LELKÉT vitte máshová, hanem hogy az idejét meg a pénzét.:-)

            akkor így jött ki belőlem elsőre.

            nem csoda.
            nem volt az a testembe maró fájdalom a teste-lelkéről. (nem ismertem még azt a fájdalmat)
            csak az idejéről, a pénzéről meg az eszéről tudtam a hiányt.

            amiket én mind odaadtam, a gyerekek is, és nem kaptuk vissza.
            hogy az eszemmel akartam, és mindent – névleg – meg is tettem.

            testem-lelkem nem adtam én sem.
            csak azt is névleg.

            de akkor még nem tudtam.

            (mindegy, páran tán érzitek így is, de alapvetően oly hosszan kéne írnom, hogy világos legyen, amire most nem vagyok képes, bocs:-))

  10. Gondolom az utolsó pontban felsorakoztatott példák nem elég kézzelfoghatóak, viszont a testi hűtlenség egy megfogható bűn, ráadásul a közfelfogás szerint annak a bűne, aki elköveti, azaz valamilyen szinten felmentést ad a megcsalt félnek, holott az sem kizárt, hogy az utolsó bekezdésben leírtaknak tökéletesen megfelelően viselkedett.
    De még az is elképzelhető, hogy egy testi megcsalás egy megkönnyebbülést hozó cselekedet a másik fél számára, mert végre valahára olyan bűnt követett el a másik, amire hivatkozva már legitimmé válik a kapcsolat befejezése.

      • igen, tapasztalatból mondom, kötelesség- és felelősségmániás embereknek maga a megkönnyebbülés, ha a másik nyilvánvalóan megcsal, ekkor lehet abbahagyni a sok éve tartó színjátékot.
        Még akkor is, ha ez “csak” a tünet.
        De azt gondolom, hogy ha a csajozásra/pasizásra volt energiája, szabad vegyértéke, a kapcsolat rendbehozására pedig nem, akkor megint csak nem nagyon van miről beszélni.
        Legalább megpróbálni…

        • A csajozás, pasizás felcsillanás, új fény, fiatal, romlatlan önmagunk. A rendbehozás csupa szégyen, kudarc, kásahegy. És van, hogy a partner sem olyan, nem vonz, lehagytuk a másikat, nem jó vele, nem jön tőle semmi jó. Nem elég a kötelességtudat. És nem minden kapcsolat hozható rendbe, vannak megroskadt, megkeseredett, eltorzult emberek és vannak megbocsáthatatlan bűnök és mulasztások is. Én nem csodálom, ha nincs kedvük, és megúszásra játszanak, vagy nagyon beletemetkeznek a munkába.

          • értem én, hogy könnyebb az új, de ha az, miért nem könnyebb tisztán befejezni a régivel..?
            mint ahogy azt is értem, hogy meg kell várni, amíg nyilvánvalóan a másik megy túl minden határon, de miért nem lehet még előtte, amikor már a kapcsolat úgyis az ebeké, tisztán befejezni?
            a kötelességtudat soha nem elég, a gyerek se, de mindezek adnak kiváló kifogást még vagy tíz évre, és még az is lehet, hogy valamilyen egyéb szempontból jogosak is, hiszen a gyerek se maradt a másik szülővel magára, legalább van erős kontakt. nem veszíti el az apa a gyerekét kicsi korában…
            hogy aztán mire használódik az a kontakt…?

            • Miért veszítené el az apa (!) a gyerekét (nem lenne szerencsésebb azt mondani: a gyerek az apját? nem ez a lényeg?)?

              Én ezt tényleg nem értem, agyonterhelt egyedülálló anyák nyögnek, de a gyerek elveszítette az apját. Miért? Elköltözött? Többé a közelükbe sem megy? Hogy képes erre? Akkor milyen apa volt előtte? Vagy anya rakta ki az életéből? Ez kinek jó? Ha itt vagy, oké vagy, de ha elmész, akkor ne is lássalak? A válás démonizálva van. Pedig a nagy bűntudatból meg felelősségből, amiért mégis gyerekkel maradnak a váláson gondolkodók, kisülhetne az is, hogy az apa a gyerek közelében marad, lakóhelyileg is, akárhogy (mert ez fontos), és aktívan részt vesz a hétköznapokban. Ennyit megtehetnének a gyerekeikért. Hetente többször ő megy, nála alszanak, jelen van. Ha tényleg a gyerek a fontos, és ennyit az anya is megtehet, hogy nem telepszik rájuk vigaszképpen, nem képez bűnbakot, nem sajátítja ki a gyerekeket, nem játszmázik. Annyi értelmes dolgot lehet csinálni az életben, az anyák meg improduktívan, mártírkodva aggályoskodnak az önállótlan, követelőző gyerek fölött, és mindenki boldogtalan, főleg az anya, amikor húszévesen megkönnyebbülten elköltözik a gyerek. Basszus, házasságukba mint identitásba kapaszkodó nők, a kapcsolat minőségétől függetlenül, csimpaszkodó, zsaroló nők, akiknek az esküvő volt az álmuk, életük nagy dobása, és emellett a gyerek is mint életpótlék, és közben egy gyenge ki tudja, ki, ki se derül soha, milyenek lennének ők a projektjeik nélkül. Tiszta agymosás ez az úgynevezett családcentrikusság, gyáva, öntudarlan, játszmázó emberek mindenhol. A nagy apaság annyit jelent, hogy ha anya üzemeltet, akkor úgy a háttérből remek apa, jelen van, tolja a lét, néha játszik a gyerekkel, de hogy ő húzzon ágyneműt, főzzön, menjen ovis farsangra, az már nem, azt ő nem tudja. Ezért veszítik el a gyerekeiket.

            • Éva, van az úgy, hogy sem a gyerek, sem az apa nem akarja elveszíteni a másikat, de ezt csak az anyával való iszonyatos harcok árán tudják véghezvinni…. vagy hazudni kell neki, hogy ne balhézzon, vagy szembeszállni vele, és elmondani ezerszer, ami evidens: hogy a gyereknek szüksége van az apjára.
              És ha ezt tetézzük esetleg azzal, hogy az anya még a gyereket is az apja ellen fordítja, hazugsággal vagy szimpla manipulációval, hát így értem én az elveszítést.
              Persze jó esetben a gyerek megnő és átlát a szitán, de akkor is elvesztek visszahozhatatlan évek… és ha átlát a szitán, mit fog ekkor gondolni az anyjáról..?
              borzasztó egy játszma ez, na, és mindenki vesztese.

  11. Az milyen gaz, amikor a hutlenseg a manipulacio resze. Volt egy pasim, akinek az volt a fixa ideaja, hogy ugy is megcsalom, ezert o jo elore megbosszulta. Nekem meg tok szar volt mert szerelmes voltam bele es eszemben sem volt, viszont addig hajtogatta, hogy ez meg fog tortenni, hogy onmagamat is meglepve tenyleg megtortent. O volt az egyetlen. en asszem genetikailag hunek vagyok programozva, addig amig tart a kapcsolat.
    Vagy amikor taktikai feltekennye teves esete forg fenn. Az milyen szanalmas, azt is sokan csinaljak, nok is nem csak ferfiak.

  12. Ez valahol összefügg nálam. Hogy mért nem élünk egészségesen, hogy mit várunk meg kapunk egy tartós párkapcsolatban, meg mit tükröz a gyerekeink szeme erről az egészről.

    A szerelem, az egy külön téma, bár engem megriasztott, amikor rájöttem, hogy BETERVEZZÜK a szerelmet egy bizonyos életkorban, hogy legyen társ a lakásban, a nyaraláskor vagy lakáshitel-fizetésben, hogy legyen gyerek meg lehessen ilyen szép képeket posztolni a fészre.

    Amiket simán lehet szerelem nélkül is, de be nem vallanánk, azok se, akik már baromira tudják a különbséget.

    Mer’ annyira ciki, hogy tulképp nem az, de szerelemből kő házasodni, pedig szerintem nem ciki, és talán reálisabb lenne az együttélés, nem olyan mit aki szerelemből indult, de ha csak azok válllalnának házasságot, gyereket, hát igen kevesen lennénk….és persze hatalmas előnnyel indulnak akik valóban szerelmesek, de hosszú távú mindennapokba ők ugyanazt és ugyanúgy baszhatják el, mert alapjában véve szvsz nem attól függ az elcseszés mértéke, hanem a belsővé tett külső elvárástömeg mértéke, a kényszerek, a falak távolsága egymástól, a ketrec akkor is ketrec, ha azzal vagy összezárva, akibe szerelmes vagy vagy legalábbis nagyon szerelmes voltál.

    Hogy a szex lett pont a sorsfordító “megcsalás” az nyilván mindenféle kultúrantropológia (nem mindegy, ki gyereke), meg hát az intimitás, de mióta van fogigátlás, azóta kultúrantropológia kevésbé játszik, inkább a birtoklás-meg hatalomvágy manifesztuma, meg a szerelem vagy az illúziója, mert tényleges, nagy szerelemben általában tényleg kizárólagosság van, és hát egy “megcsalás” milyen fényességesen mutatja, hogy nagy szerelemről szó sincs, ez akkor is ciki ugye ha valójában mindenki sejti, hogy sose nem is volt szó.

    Az az elfogadó szeretet, ami szerintem nem “átalakulásból” lesz hanem valahol a kezdetektől ott van a nagy szerelem-megkívánás miegymás mellett, na az van ritkán, ahhoz kell érzelmi érettség, intelligencia, elköteleződés, tudatosság, ahogy írod.

    De a szerelem az ritka madár szerintem és azzal nincs mit tenni. A többivel anélkül is lehetne, ha mondjuk elismernénk tisztességgel, hogy jó együttélés akár lehet anélkül is, bár ugye nagyobb a kockázata, hogy a szerelem lecsap.

    Nekem amúgy sok mindent elmond az, hogy az állam úgy érzi, hogy jutalmazni-szankcionálni kell házasság kérdésben. Az egyértelműen jó dolgokra ritkán van állami erőlködés, ahogy egy rakás egyszerűen jó dolognak kifinomult reklám sem kell.

    • Szeretem, ahogy összegzel. De kérdem én, mi van akkor, ha nincs szerelem (= nagy kötődés, nagy vonzalom, emberi összetartozás, éhség a másikra, te vagy az egyetlen, te vagy a legjobb, meginnám a pisidet is élmény)? Mert nekem semmi se tud lenni, a másik szaga, beszéde, teste, semmi, eleve nem, soha. Mások hogy csinálják? Megszokják? Mit? Ha nincs szerelem, mitől lesz vágy? Ha nincs vágy, hogy lehet dugni? Ha nem dugnak, miért csoda, ha az egyik már mással?

      • olvastam egyszer egy jótanácsot férfiaknak, hogy mi az, amivel a legnagyobb jót teszed a gyerekeddel. hát szeresd az édesanyját mindennél jobban….
        egyetértek.
        és van, hogy nem megy.
        no, akkor.
        kínlódás lélektelenül
        vagy
        megcsalás, de szoros kapcsolat a gyerekkel
        válás
        és harcok legalább a gyerekkel való kontaktért

        nem könnyű választás nem felnőtt partnerrel.

      • nem lehet énszerintem szerelem nélkül.
        próbáltam én is, más is, nem megy….
        ha nem üt be a szerelem, akkor is ott sikoltozik akár évtizedekig az igazi szerelem alakú űr, pláne, ha a zsigereidben érezted már legalább egyszer, nem lehet elfelejteni, nem lehet racionalizálni, hogy nojó, akkor így volt, de most aztán okosan, nem, nem lehet
        mindig rádtámad, a legváratlanabb pillanatokban, akár a másik legjóindulatúbb megnyilvánulására is belédnyilall, hogy NEM, ez NEM az, amiért én bármikor meghalnék.
        és a szerelem pont arra jó, hogy segítsen összekopni, megtanulni, hogy ne kapj idegbajt a felhajtott vécédeszkától, a szótlanságtól vagy az idegességétől, hogy még amikor szar is, ha végre este hozzábújsz és beszívod a bőre illatát, azt érezd, hogy a világ amúgy a helyén van, az a pár kis apróság meg, amik miatt a falnak mentél ma, majd a helyén lesz, mert vele megbeszéled, ő megölel, neki fontos vagy, vele nevetsz, mert a legnagyobb kínlódásban képes benyögni valamelyikőtök egy olyan éktelen baromságot, amitől percekig fuldokoltok a nevetéstől, mert ő imád és őt imádod, és a többit megoldjátok, ha harcok árán, ha sokára, de akkor is, és addig is itt van neked a feltétlen, gondolkodásmentes feloldódás a testében-lelkében, zsigereiben, zsigereidben, mindet érzed, egyenként, és sokszor épp az a jobb, ha éppen nem beszél, mert úgyis csak szarul fogalmazna.
        egy kézszorítás ezerszer többet mond.
        de majd szép lassan megtanul beszélni is ám.

        • Ezt nagyon köszönöm – Éva egyszer megkért, hogy fogalmazzam meg milyen egy hosszú, boldog házasságban a szerelem. Én nem tudtam ezt igazán jól, de neked sikerült – pontosan ilyen. Beszélni még mindig nem tanult meg, valószínűleg már nem is fog :-), de anélkül is megy.

        • Úristen, de szépen összetetted, hogy mi a szerelem
          most szinte bőgni tudnék tőle
          és igen, akármilyen is a nap; a világ a helyén van, amikor hozzábújok este, még ha miatta is tudtam volna kiszaladni belőle egy órával előtte

          És ott volt az előző házasság, amit Éva megírt, és tényleg “csak az egyik” megcsalás volt a szex, hosszan, hosszan lehetne sorolni az összes többit; annyira találó az az utolsó bekezdés

      • Én több embert ismertem aki úgy házasodott hogy A Többi Se Volt Jobb.

        Megszokták, vagy elváltak. Attól még lehetett bennük több közös vagy komplementer tulajdonság,ami a mindennapok csikorgatásához elegendő, ha meg van rajta kultúrmáz, akkor talán ritkán vannak csúf drámák.

        Vágy meg nemcsak szerelemben van, hohó, bohó ifjúkoromban rákívántam mindenféle tartósviszonyra alkalmatlanra még én is, megkóstoltuk, szép volt, jó volt, viszlát, másnap 800 km-rel arrébb ébredsz. A megkívánás nem szerelem, de dugni lehet vele. Nyilván van tartósabb ilyen is, üzemszerű működés, persze a falon nem mész át érte.

        Circle jókat mond itt lejjebb, valahogy így, de súgom, ha volt is-van is szerelem, azé’ húsz évnyi nyüstölés után az se feltétlenül olyan már….azon nagyon kell dolgozni, kell hozzá megfelelő jellem és szvsz mázli is.

        ja és mi van a fordítottjával, amikor én szintén zsenge ifjúként rájöttem, hogy akiért átmásznék a Himaláján is, azzal én belepusztulás nélkül nem tudnék mindennaposan együtt élni, hiába érzem, hogy meghalok érte én, és tartom ezt a mai napig, hiába egyetlen szemvillanásból még most is tudom, miért voltam úgy belezuhanva tokától bokáig, akkor is, de jó, hogy én nem erőltettem ebből valami normális kapcsolatot, mert tönkrementem volna nyilván beléje.

        Aztán lett másik, akiért megint átmásztam (nem volna, átvitt értelemben tényleg) a Himaláján és viszont, de ott már megvolt a megnyugtató kattanás, hogy csak néha fog egészen az idegeimre menni, de mindennapos használatra is teljesen alkalmas az alany. Na annak szültem már gyereket is….

          • Nem talalok szavakat!! Nyelem a konnyeiment. Bekukucskaltal lelkem ablakaba. Ram is az utolso ket bekezdes volt ervenyes. Koszonom ,hogy rajtam kivul mas is latja eletem mozzanatait. Megcsaltal ezerszer ( NEM Csak masik no lehet ~~~~AKIVEL) Koszonet a leirtakert. Tovabb adom es kozben elraktarozom **KINCSEIM** koze ❤

        • ja, hát persze, hogy mázli is kell hozzá, jócskán, hogy akivel szerelemben vagy, kiegészítsen, de legalább ne legyen vele totálisan elviselhetetlen az élet…
          én csak azt bátorkodtam mondani, hogy a fordítottja viszont kevés, még ha nagyon akarom is.
          lehet jó ember, lehet technikaliag élvezetes vele a szex akár, könnyű az élet, vagy bármi pozitívum

          de ha nem kattan,
          ha nem tölt ki benned valami olyan űrt, amit lehet, hogy sose néztél meg közelről akár,
          ha nem kapcsol be olyan ösztönöket, amikre sose gondoltál volna,
          ha nem tudsz beleveszni a tekintetébe,
          ha nem őrülsz bele az érintésébe
          akkor megette a fene:-)
          előbb vagy utóbb.

          és ha ezt mind hagyod a fenébe, mert sose sült ki belőle semmi jó, és a biztosra mész, hogy nem kell, mert veszélyes
          hát akkor lemaradsz valamiről,
          valami szerintem nagyon fontosról,
          hogy tanulj magadról.

          én azt tapasztaltam, hogy a nagy érzelem mindig tanít.
          szerencsés esetben kölcsönösen.
          ha nem menekülünk.:-)

  13. A fentiek közül már a mi házasságunkban is minden megtörtént és lehet hogy még ennél is több. Hasonlóképpen szoktam érvelni én is, amikor tisztázni próbáljuk a helyzetet. Olyankor szembesítve vagyok azzal, hogy nincs ember aki így gondolkodik mint én – tehát nem vagyok normális. Pedig most látom, hogy de.

    Múltkor vendégségben jártunk és egy kisebb vitába keveredtem a férjemmel, mert én nem hagyom, hogy mellédumálva és hazudozva bújjunk ki kényelmetlen helyzetekből. Erre kollektíve hördültek rám a vendéglátóink, hogy így nem viselkedhetek, az élet rövid, nem szabad veszekedni. Férjem elrohant és ott maradtam egyedül. Aztán visszajött mintha mi sem történt volna.
    Folyamatosan mindenki kioktat, mint egy értelmi fogyatékost. A látszat a szent. És még másnak az életébe is beleszólnak, hogy hogyan kell csinálni. Néha az az érzésem, hogy a világ csak anyósokból áll.
    Remek írás, köszönöm.

      • Sógornőmékről van szó, akikkel egy udvarban élünk és egyáltalán nem egyezik a világképünk, hogy szépen fogalmazzak. Ők nagy házban, mi piciben (az örökség egyenlőtlen elosztása, ígéretek, ígéretek nem betartása stb), ők spórolósak, nekünk fontos a minőség és lehetne még sorolni. A gyerekük nagyon sokat van nálunk a családi és a magán életünk rovására.
        Az említett alkalmon a sógornőm fellőtte a levegőbe, hogy vigyük el magunkkal a gyerekét nyaralni (volt benne egy kis szemrehányás is, hogy ez eddig miért nem így volt, az ő gyereke már erre mióta vár. Persze csak és kizárólag a szeretet vezérel mindenkit). A gyerek állandó lepasszolása számomra nagyon irritáló. Fájó pontom az is, hogy nem tudok nyugodtan eltölteni egy hétvégét a családommal. Olvastam és igaznak vélem, hogy a gyerek vagy kortárs centrikus, vagy család centrikus. A kettő együtt kevésbé működik. Szeretném, ha jó pár évig még hozzánk állna közelebb és több értékes időt tölteni vele. Ez egy konstans probléma nálam. Itt volt ez a remek alkalom határozott nemet mondani, erre én mondtam a nemet, a férjem meg folytatta különböző indoklásokkal, amik csak részben fedték a valóságot. Ha már el kell számolni, akkor miért nem a valódi indokkal?
        Végül nem visszük magunkkal, de nekem nem mindegy, hogy miért nem. (Reménykedem benne hogy nem. Mert volt olyan, hogy horgászni indultak, a fiam és a férjem és kimenet a kapu felé rájuk lett passzolva a gyerek. Ez úgy van beállítva, hogy ezt az én gyerekem is akarja, csak nem meri mondani. Ez kész röhej és már a nyolc éves gyerekem is annak találja. Átlátszó a manipulációjuk saját kényelmük érdekében.)
        Szóval a férjem részéről az alap megoldás: szard le. A másik variáció, amikor már nagyon erőltetem, hogy oldjuk meg a helyzeteket: most akkor mit vársz, verjek össze mindenkit, vagy vesszek össze mindenkivel?! Tényleg csak ez a két lehetőség létezik a férfi agyában? Észérvekkel kiállni a család mellett olyan nincs? És miért rám haragszik ilyenkor?
        Emellett a nevelési elképzeléseink egyeznek, jó apa. Amikor négyszemközt beszélgetünk a témáról egyetért velem. Ez nekem nagyon hektikus. Kiszolgáltatottnak érzem magam, nem mi irányítjuk a magánéletünket.

    • Ez mennyire ismerős… mikor győzködnek, hogy “így nem lehet gondolkodni”, mikor a status quo fenntartása mindent felülír.
      Erős személyiség aki a környezetének, családjának ellenáll. Aki önmaga tud lenni, úgy hogy elvileg olyan nincs mint Ő (nem normális). Az internet ebben is sokat segít. Kitágul a világ. A világunk.

  14. “Harmadrészt, ezek nélkül is: a szerelemmel nincs mit tenni. Ezt nem én mondom, hanem például a görögök, a lesben állló Ámorral meg az ő nyilával. A szerelem olyan élmény, olyan motiváció, amit semmi sem tud überelni.”

    Én ebben továbbra sem hiszek. Persze, hivatkozási alapnak jó – jajj, drágám azért csaltalak meg, mert annyira beleszerettem, vak voltam, de már elmúlt”, de én azt gondolom, ez semmilyen genyóságra nem mentség. Nem mentség a hazudozásra, a másik átvágására, hülyének nézésére – vagy ha valaki szerelmes, az egy olyan módosult tudatállapot, hogy az illető nem is tudja, mit csinál? Én nem hiszem, szerintem szerelmesen is lehet normálisan viselkedni és átgondolni, hogy a tetteinkkel mit okozunk a másiknak, akit elvileg egyszer régen szerettünk. De őszintének lenni, tisztességesen szakítani, elválni mindig nehezebb, mint titokban csalni a másikat és közben élvezni, amit adni tud. És igen, mindez nem a szexszel kezdődik, hanem mindazzal, amit a posztban leírtál.

    • Én viszont nem arról beszélek, amikor hivatkozási alap. Nem, nem mentség, de komoly jel, sokadik állomás. És mi a jobb, a hazugság vagy az arcába mondás?

      A tisztességes váláshoz is két ember kell.

    • Ez gyakori érvelési hiba egyébként: valami azért nem oké, nem érvényes, ne legyen, mert biztos visszaélnek vele.
      Mit tudhatjuk
      És minek a jele, ha valaki kifogásokat keres, nagyon szerelmesnek mondja (vagy gondolja) magát, miközben oson, csal? Vajon milyen ember az? És milyen házasság? Miért osonnak a házasságaikból? Miért börtön a házasság, kényszer, kötelesség, miért nem szabad, boldogságos igen?
      Nem a hivatkozási alapnak használt szerelem a veszélyes, hanem a gyenge emberek, rosszul épített kapcsolatok, önzés, jogosultságérzet. Senkit nem lehet azzal a házasságban tartani, hogy tilos másfelé nézni. Ha meg benne lehet tartani ezzel, az meg olyan is.
      A hűség szabad döntés. És a hűtlenség is.
      Nekem nagyon úgy tűnik, a feleségek jobban járnak egy olyan nővel, aki nem szerelem, és ezért is ők bagatellizálják, miszerint az a nő egy kurva, mert az igazán a szerelem a veszélyes.
      Az a nő egy kurva, függetlenül attól, hogy az a kapcsolat milyen, hogy a házasság milyen, és kit mennyire mozgat érdek és mennyire igazi kötődés vagy jóakarat. Kitűnő hivatkozási alap, vádaskodási lehetőség a hűtlen férj, amikor az egész házasság nincs rendben, és akkor is, ha a nő se vágyik a férjére már évek óta.

      • Én nem tudom ezt így látni. Nem tudom, mert végignéztem, ahogy az anyám, a nagy hot burning love-ba belevakulva hülyét csinált apámból a háta mögött, ahogy tisztára kivetkőzött önmagából, ahogy minden óvatosságáról megfeledkezve eladósodott és elszegényedett egy faszkalap miatt, és ahogy majdnem belehalt mindebbe. Azt a fickót meg, akivel viszonya volt, egyenesen egy felelőtlen, éretlen és lelkiismeretlen alaknak tartom, aki szívesen flörtölt olyan nőkkel, akik magányosak és nála tapasztalatlanabbak voltak, és amikor megunta, dobta őket, nem foglalkozva azzal, hogy mi lesz a következménye.

        Nem az a bajom, hogy elváltak a szüleim – az szükséges volt, és az a házasság így is úgy is halálra volt ítélve akkor már – jobb lett volna meg sem kötni és ezt úgy mondom, hogy akkor én sem születtem volna meg – hanem az ahogy tették, és amilyen eredménye mindennek lett. Úgy gondolom, nincs értelme se a házasságot, se a hűséget ráerőltetni se másra, se magunkra. Nem szabad, hogy mindez börtön legyen, túl rövid az élet ahhoz, hogy az ember egy boldogtalan kapcsolatban tengesse.

        Amit én gondolok, annak semmi köze sincs a házassághoz és a hűtlenséghez sem igazán, amit én gondolok, annak a józan észhez és a felelősségtudathoz van köze. Én a szerelmet nem tekintem egy akkora, mindenek felett való dolognak, mint te, sokkal inkább változékonynak és megfoghatatlannak. Hiszem, hogy aki szerelmes, annak is van felelőssége és remélem, hogy ha egyszer én kerülök ilyen helyzetbe, lesz bennem annyi józan ész és gerinc, hogy gondolkodok és nem teszek úgy, mint azok az emberek, akik csak rohantak előre a nagy szerelembe, nem törődve azzal, hogy én, a gyerek, aki ki voltam nekik szolgáltatva, mekkorát fogok szívni az előttem álló 10-20 évben.

        Ha nem lennének ilyen élményeim és tapasztalatim, biztosan én is romantikusabban fognám fel a szerelmet, de vannak, és ez meghatároz, és meghatározza azt a viselkedést is, amit magamtól elvárnék egy adott helyzetben. Hogy más mit csinál, az az ő dolga, de az én saját magamra vonatkozó szabályaim mindennél keményebbek ebben a kérdésben.

        • Én nem helyeslem ezt amúgy, nem én adom a felmentést vagy tekintem valamilyennek, hogyan is tehetném, csak jelzem, hogy szerintem (az, amire én gondolok), az ilyen: nincs vele mit tenni, mert pont arra válasz, ami annyira, kínzóan hiányzik. Nem tudhatjuk, miben élnek mások. Hogy a gyerekkel mi lesz, az előre nem látszik, akkor csak a kín van és az enyhülés.

          Hogy te miért a szerelemre haragszol, és miért nem az apád felelőtlenségére, vagy az érted felelősséggel mégse tartozó szeretőre, azt viszont nem értem.

          És azt is jelzem, hogy soha senkit nem csaltam meg és nem is zsaroltam vissza sehova, és amikor menthetetlen volt a kapcsolat, léptem. Asszem, én is tudom, miről beszélek. Nem a magam felmentését szolgálja. Nem használom ilyesmire a szavaimat és az igazságaimat.

          • Szerintem félreérted, én nem másról beszélek, csak a magam életéről és tapasztalatiról. Arról, hogy az én szüleim nem viselkedtek tisztességesen – sem az apám, sem az anyám nem volt felelősségteljes, és én más szeretnék lenni, mint ők.

            • Én nem tagadom ettől a többit, vagy hogy más máshogy látja, érzi satöbbi. Az én személyiségem viszont a maga poklában kovácsolódott, az határozza meg, az alapján működik, aszerint szenved vagy lesz boldog. Én, ha egy ilyen sztorit olvasok vagy hallok, soha nem a feleség vagy a szerető szemszögébe helyezkedem bele, hiszen egyik sem voltam, hanem a gyerekébe, mert azt viszont átéltem. Talán mert én még mindig nem nőttem fel, sőt lehet, hogy soha nem is fogok. Azt hiszem, még ha 90 évig élek is, valahol mindig az a megtört gyerek leszek, aki értetlenül áll a romok felett, és kész követni a saját nagyon egyszerű, nyilván gyerekes kis szabályait, csakhogy ilyen még egyszer ne történhessen.

  15. Ez az írás nagyon ott van, gratulálok!
    Nemrég pár kollégával beszélgettünk pont erről – akkor meglepett, hogy nem én vagyok az egyetlen helikopter, és most megint. Jó tudni, hogy vannak mások is, akik így gondolkodnak.

    • Köszönöm, örülök. Most arról írok, amikor valaki meglett emberként száznyolcvan fokot fordul, és készül egy bejegyzés a férfi-nő barátságról, meg egy a papucsférjnek nevezett jelenségről.

  16. Először itt. Olvasom egy ideje a szavakat az oldalon. A bántalmazó kapcsolat hozott ide, és maradtam. Életem szerelme bántalmazott pszichikailag. Én megcsaltam őt, és úgy, hogy nem értem más férfihoz. Foghatnám arra, hogy a bántalmazói viselkedése miatt lettem olyan rosszkedvű, hogy már nem hoztam tüzet a kapcsolatunkba, de nem fogom. A végén már nem volt miért maradnia. Azóta fáj, amiket tett, és az, hogy megcsaltam őt/ magamat.

      • Én megcsaltam őt, és úgy, hogy nem értem más férfihoz. Nem flörtöltem, de figyeltem, hogy más férfiak észrevennének-e, és magamban duzzogtam, hogy ha megtették, hogy ők persze értékelnek. Arra is gondoltam, hogy írok egy régi udvarlómnak, akivel nem jöttem össze sosem, mert tudtam, hogy tőle dicsérő szavakat kaptam anno (még ha vsz csak azért, mert ágyba akart vinni). Arra is gondoltam, hogy mit tett volna velem ez az udvarló anno az ágyban, mivel életem szerelme nem szeretkezett velem. Ezek nagyon fájnak, hogy megtettem, mert én tényleg a szerelmemmel szerettem volna lenni, sokat vártam is rá, és amikor meg velem volt, megcsaltam így.

        • De akkor te valami nagyon fontosat nem kaptál meg a szerelmedtől, viruló fiatal nő létedre. Tőle miért nem kaptad meg a figyelmet, gyengédséget, szexet?

          Nekem sose járt a szemem a férfiakon. Most kezdett csak, most nem félek, olyan szeretetreméltóak, én meg derűs vagyok, mosolygós és sérthetetlen.

          • Én szerelmes voltam, ő csak ‘szeretett’. (Bár később szerelmet is mondott.) Akkor azt hittem, komolyan akarja ő is, mert sokáig elutasított, majd nagyon akarta. Utólag érzékelem, hogy ő ‘nem egyedüllétet’, érzelmi támogatást, és egy női testet akart. Teljesítménynek vette a szexet, nem lélekcserének, és gondja is volt vele, amit nem oldott meg. Igen, nekem nagyon fontos lett volna, hogy testi szinten is megélhessem a szerelmet vele. Különösen fájó, hogy elmondta nekem, amikor összejött az új nővel, hogy aggódik, hogy nem lesz képes vele szeretkezni a problémája miatt.
            Amit leginkább nem kaptam meg tőle, az a biztonság érzése. A kapcsolat elejétől jellemezte, hogy ha valamelyik férfiismerőse szerint szakítania kellett volna velem (és nőznie inkább), vagy valamelyik nőismerőse szerint szakítania kellett volna velem (és családot alapítania), akkor ezt összebújva, tárgyilagosan elmondta, hogy most neki ezen gondolkodnia kell.

        • Szofi, tök jogos, hogy haragszol, vagy rossz érzésed van amiatt, ami akkor volt, amiatt is, ahogy te viselkedtél. Csak azt nem értem, miért magadra haragszol? Nekem teljesen áldozathibáztatónak tűnik. Hát te mindenedet beletetted abba a kapcsolatban, tested-lelked, a pasi nem tett érte semmit, sőt, te írtad, még bántalmazó is volt. Amit írsz, hogy magadra haragszol, komolyan már-már a “miért viselt miniszoknyát” kérdést juttatja eszembe, hát ha egyszer tőle még minimális érzelmeket sem kaptál, a szexről nem is beszélve, mégis mi mást tehettél volna, mint hogy mástól kezdted várni.
          Izé. Ugye már nem várod tőle?

          • Kire haragudjak, ha nem magamra a saját viselkedésem miatt? (Másra meg haragszom az ő viselkedése miatt.) Mindent nem tettem bele, ezért van hiányérzetem, elszámolnivalóm magam felé. Igen, a srác kevesebbet tett bele, mint én, ennek az oka volt az, hogy én voltam, akinek mély érzései voltak,ő érzelmileg nem volt motivált annyira így, illetve mivel én nem akartam, hogy vége legyen, sok mindent megkapott úgyis, hogy nem adott, vagy elvett éppen, mert nem álltam ki magamért, mivel ha kiálltam volna, elhagyott volna. Visszatérve ahhoz, hogy én mi mindent tettem. Sokat, nagyon sokat, de utólag kiderült, hogy sok olyan dolgot tettem, amiről azt hittem, jól teszem, de neki arra nem volt szüksége, sőt ártottam vele. Az elején még értékelte, aztán ő is, meg én is félrevezettem magamat, hogy jó, amit teszek. Súlyos betegség után ismertem meg, és agyonféltettem őt és magamat, amit az elején értékelt, össze sem jött volna velem, ha nem ilyen vagyok, de minél jobban lelkileg túlélte, ami történt vele, egyre terhesebb lett neki, hogy én parázok.
            Igen, érthető kívülről, hogy minél tovább vártam, hogy viszonozza, és nem történt meg, egyre “szomjasabb” lettem a viszonzásra. Kaptam tőle érzelmeket, mai napig úgy gondolja, hogy nagyon szeretett, és tudom, hogy ragaszkodott hozzám stb. Érzelmei voltak, de nem jól bánt velem, az tény. Szex más dolog, mert részben betegség következménye volt, hogy korlátozott volt, de nem kaptam meg a szeretkezést, részben érzelmi okokból sem, de amúgy is nagy hiányosságok voltak.
            Nem várok tőle semmit, mert elhagyott, és nem kellek, illetve más lánnyal van, akibe szerelmes, és nincsenek már a gondok (betegség, munkahely, családi ami nekem jutott belőle), így a lánynak is kellemes, a srác nagyon sokat tesz azért a kapcsolatáért,és a lány is klassz (tüneményes, cuki, tereferélő, 10 évvel korábbi hasonmásom, pont amilyet ő akart magának).

            • Szerintem nem baj, hogy haragszol magadra, de ne azert mert ‘megcsaltad”. Buntudatod ne legyen, de a haragod azt mutatja, hogy felismertel valamit es ez tanithat teged. A jovoben remelhetoleg elkerulod az olyan kapcsolatokat, amelyeket csak te akarsz es lathatoan egyoldalu igy boritekolva az egyenlotlen felallast.
              Szerintem az nem aldozathibaztatas, hogy felismerjuk valahol mi is tevedtunk mar az elejen, ha jol ertettem.
              A ficko felelossege persze megkerdojelezhetetlen, bocs, hogy ezt mondom, de gaz a hapsi nincs mentseg meg ha valami mentalis kisiklas van a hatterben akkor sem.

            • Azért haragszom főleg, mert megcsaltam magam, hogy nem figyeltem oda eléggé rá, hogy nem jól szeretem, és magára a kapcsolatra sem úgy, ahogy kellett volna, idővel egyre inkább nem.

              • Szofi, egy kapcsolat, amit te nagyon akartál, és amit vélhetőleg nem zártál le (egyébként így értettem, hogy tőle vársz valamit, de úgy lett volna pontos, hogy még mindig arra vágysz), bár persze ezt is csak sejtem, megszűnt, tönkrement, Ezért magadat hibáztatod, magadra haragszol. miközben leírod, hogy a srác azért cseppet sem volt egyértelmű, tőled függetlenül sem. Mi van például, hogy neki egész egyszerűen MÁS ember kell, te pedig képtelen voltál más lenni? Az is lehet, hogy tényleg adott érzelmeket, és a mostani kapcsolatában sem ad mást, de annak a lánynak meg az felel meg, amit ott kap. Ez mind mindegy ma már, akárhogy is van. Az a lényeg, amit Lucerna is írt: ne vádold magadat!

                • Érdekes kérdés, hogy játszmázó, néma, improduktívan kommunikáló, birtokló, érzelmileg impotens stb. exeink lesznek-e valaha boldogok, vagy velük valaki boldog. Megkérdeztem erről pszichológusomat. Azt mondta, nem mindenki vágyik teljes, igazi tintimitásra, igazságos, őszinte viszonyra. Tök jól elvannak sokan a játszmáikkal, szerepeikkel, fagyott különlétükkel, amiben néha szexelnek vagy elmennek az ALDIba. Én is úgy látom, ahogy körülnézek, hogy működik a világ így is. Csak én nem érem be ilyennel, meg aki próbálta a teljességet, az nem.

                • Pontosan. És nem tudom, hogy baj-e, ha valakinek így működik, hogy ez kevesebb-e, vagy csak más. Nem is érdekel, hogy őszinte legyek. Azt sem tudom, hogy az, ahogy nekem jó (lenne) egy kapcsolat, az a legmélyebb-e, de gyanítom, hogy NEM. Hogy sok lenne, úgy érezném, én magam elveszek már benne, túl nagy az összeolvadás. Viszont az, amiket sokszor látok, az meg kevés lenne nekem. Meg olyan is van, hogy nem kevesebb, hanem nagyon más, másképp élik meg az intimitást például.

            • Szofi, nekem van egy olyan erzesem, hogy tok mindegy mennyire jobban szeretted volna vagy meg jobban figyelsz ra, nem hiszem, hogy maskent viszonytult volna, de nem akarnek okoskodni. Lehet, hogy azert ” nem tettel bele mindent” mert nem is lehetett, mert alapvetoen ha nincsenek visszajelzesek vagy csak rosszak, lelohad a lelkesedesunk. Ne hibaztasd magad en is voltam hasonlo cipoben es evek multan mar nem azert hibaztattam magam mert nem voltam meg jobb hozza, hanem hogy egyaltalan akkora marha voltam, hogy vele voltam.
              Persze ennek sincs sok ertelme, mert ami megtortent hat megtortent.

            • Jobban nem kellett szeretnem, mint érzelem, hanem jobban jól, neki megfelelően. Nem én döntöm el, hogy jól szerettem-e, hanem ő, hogyan érezte magát attól, Hiába “szeretetből” nyomtam neki, hogy egyen brokkolit, mert nem lesz megint rákja, ha neki ez egy stresszor volt csupán, és idegesítette, hogy kínálom a brokkolit.
              Nekem is volt ezelőtt pár évvel egy klasszikus bántalmazói kapcsolatom, ott én is eljutottam elég hamar oda, hogy egyet bánok, hogy maradtam az első rossz megérzés után.

            • “nincsenek már a gondok (betegség, munkahely, családi ami nekem jutott belőle), így a lánynak is kellemes”
              Azért így ám sokkal könnyebb “jól” szeretni!

            • Abból, amit leírsz, az derült ki, hogy azt szerette, amit kapott. Nem a te személyedet, jóval, rosszal, hibával, kiválósággal, dehogy. Azt, amit általad megélt. Mondjuk a szerethetőség érzését. Tolvajlás ez .

            • “Mi van például, hogy neki egész egyszerűen MÁS ember kell, te pedig képtelen voltál más lenni? ”
              Amikor megismertem, akkor vonzódott hozzám, így kellettem volna neki, de nem kellettem volna neki egészen. Amennyire ki tudtam akkor venni, az volt a gondja, hogy én nem olvastam azokat a könyveket amit ő, és nem voltam játszótárs szavakban feleselgetni és bújócskázni. Viszont, sokszor átlépett egy határt, aztán vissza, mint aki akar is valamit, meg nem is. Elmondtam, hogy szerelmes lettem, de érzékelhető is volt. Ha megkértem tőle, hogy akkor tisztázzuk, mi van közöttünk, azt mondta, ezek a tisztázó kérdések miatt is egyre kevésbé akar engem, megharagudott, és kizárt az életéből, majd visszavett. Aztán megint átlépett egy határt, utána megint megharagudott. Kb ez ment egy évig. Elengedni kezdtem lélekben, hogy akkor én nem kellek. Erről ő nem tudott, és pont ekkor elmondta, hogy rájött, hogy én kellek neki, mert rám mindig számíthatott, ha kidobott az ajtón, bemásztam az ablakon. Nagyon mélyponton volt, és én voltam az (aki annak ellenére, hogy nagyon ellökött éppen), akire számíthatott, aki “rátörte” az ajtót, amikor olyan mélyen volt lelkileg. Volt egy nőideálja is, egy nőrokona. Így kezdtük, hogy én vagyok az életében az első szempont, mindenki más messze utánam, és mindenhogyan elkényeztet. Én ezt nem is vettem komolyan, mire elhittem neki, mert így bánt velem, más azt tanácsolta neki, hogy szakítson velem (erről már írtam), és neki most a munkája lesz az első. Ez kb 1. hónap után, azután nála betegség lelki következménye, munkahelyi gond, családi dráma volt, félre voltam kb lökve, de megértő voltam, és támogattam, utána nekem lettek volna vizsgáim, de kb az történt hogy tanulok vagy vele maradhatok. Amikor nekem kellett volna a támogatás, nem volt ott. 4 hónap után kifakadtam, hogy nekem ez így nem élet, és emiatt szakított velem, hogy neki ilyet nem mondhatok. Majd 3 nap múlva visszajött, hogy nagyon hiányzom. Ez volt a kapcsolat eleje, a végefelé pedig az volt, hogy megkérdeztem tőle, hogy régebben volt nőideálja, és mennyire gond neki az, hogy én nem vagyok olyan. Azért kérdeztem meg, mert nem szerettem volna, ha barátnőként végigélek vele egy nagy váltást az életében, de a közeli jövőben véget ér a kapcsolat, akkor inkább még váltás előtt, kevesebb lelki sérüléssel dobjon el. (Nem tudta, hogy ezért kérdezem.) Olyan válaszra számítottam (legjobb esetben), hogy igen neki ez fontos, és majd valamikor kell is neki egy nő így, de most jó velem így. Azt válaszolta, hogy gondolkodott ezen már, és rájött, hogy neki nem fontos az az ideál már, az a fontos, hogy velem lehet, neki így kellek én. Ebben az időszakban vallott szerelmet is, hogy az eddigiek csak szerelmbe esések voltak. Végigküzdöttük a nagy váltást az életében, utána megint én voltam az első szempont az életében, minden és mindenki utánam, ezután 1 hónap múlva már jelentősen el voltam lökve. Szóba hoztam, hogy ez így nem jó, akkor elhagyott. Azóta úgy gondolja, hogy én rontottam el mindent. Odáig eljutott, hogy 1-2 hibát elkövetett ő is. Szerinte nagyon boldogok lettünk volna együtt, ha én nem bánkódom, amikor ő éppen gondolkodott, hogy szakítson vagy sem, ha lelkileg stabilan kezelem ezeket. Sokat írtam, de azért részleteztem, hogy hiába volt előtte, hogy neki másmilyen nő kell, ha kapcsolat közben meg őszintén ellenkezőjéről beszélt, és velem tervezte a távolabbi jövőt is. Halálosan szerelmesen én a fellegekben jártam, amikor szerelmet vallott, és amikor én kellettem neki. Szakításig fel sem merült bennem, hogy ez nem így van, mindig azt hittem az én hibámból, vagy mások befolyásolása miatt agyal csak a szakításon.

              • Szofi, amit leírtál, az egy nagyon gáz pasas, tipikus bántalmazó. Nem, a súlyos betegsége ezekre a játszmákra nem jelentenek magyarázatot. Most már csatlakozom Lucernához: örülhetsz hogy megszabadultál tőle, és ne nagyon irigykedj a másik lányra. Attól, hogy elmondtad neki, amit, és azzal megmentetted a kapcsolatukat, csak egyet értél el: ügyesebb bántalmazó lett, jobban beleviszi a lányt a kapcsolatba, és nagyobbat fog tudni majd rúgni rajta, de a lány ugyanúgy jár, mint te. Szegény.
                Hogy őszintén beszélt? Szofi ne már, te elhiszed, hogy ez a fiú őszinte? Tudod hány ilyen történetet hallottam már, hogy a fordulatok a kapcsolatotokban mennyire tipikusak? Ez a húzd meg-ereszd meg, az, hogy le se szar, de mikor te mennél, nem enged? Kottából játszik, komolyan mondom. Még utólag, mikor már ott a másik lány, törődhetne vele, még most is téged vádol. Pont mint sok ezer másik bántalmazó. Tipikus nárcisztikus-szociopata-borderline (valamelyik ezek közül, vagy valamilyen vegyülékük, nem tudhatom, milyen mélységben). Semmi okod magadat vádolni, el ne hidd, hogy miattad viselkedett úgy, ahogy.
                Bocs, hogy egyszerre többre is válaszolok.
                “Igen, de mit ad? Ugyanazt mint nekem?” Most azt, amit akkor adott, amikor épp te voltál az első. Nemsokára kezdi elszigetelni, ellehetetleníteni, egzisztenciálisan tőle függővé tenni. Ha a lánynak lesz annyi önvédelme, mint neked volt, hogy ezért szól, akkor jönnek a játszmák. Ha nem szól majd, akkor kezdődik a komolyabb alázás. Szóval a lány is megkapja majd a rosszat is, amit te kaptál. Nem neked “járt” az, hanem megkapja tőle bárki. Komolyan kérdezem: mit láttál, vannak a fiúnak komoly barátai (abból sejtem, hogy nemigen, hogy hol voltak, amikor bajban volt)? Mert ha nem, az is jelzés ám, hogy valódi érzelmi kapcsolatokra nem alkalmas a srác.
                “Attól, hogy én nem voltam “más”, nem érdemeltem volna meg a normális bánásmódot?”
                Tudom, költői a kérdés, úgyhogy tovább is lépek: az, hogy nem kaptad meg a normális bánásmódot, a fiút jellemzi. Írtad, hogy nem játszottál a szavakkal (ezt a bújócskázást nem értem, szavakkal? Hogy?) és ezt nehezményezte. Egyrészt persze, lehet, hogy ez része, jele annak, hogy a gondolkodásotok nem hasonlít eléggé, de így, hogy nem is értem, mit értettél alatta, nehéz megítélni. De akkor mi van? HA nagyon nem, akkor nem illetek össze, ezt meg kell beszélni, és csá. De hogy elvárta volna, hogy más legyél, mint ami, aki? Nem annak a jele volt ez is, hogy valójában át akart alakítani? Vagy vele maradsz ,vagy tanulsz. Marha jó. Ez is azt jelzi – teljesen áldozd magad neki. Ugye nem gondolod, hogy a másik lány nem ezt fogja kapni? Elmagyaráztad neki, hogy mi volt a gond (el is hitte, a lánnyal másképp bánt – de közben mégse hitte el, hiszen téged tart egyedül hibásnak). Sejted ugye, hogy az átalakulása nem lehetett őszinte, hanem csak átmeneti, a csapda része a lány felé?
                “hogy rájött, hogy én kellek neki, mert rám mindig számíthatott, ha kidobott az ajtón, bemásztam az ablakon. ” Tipikus narcisztikus gondolkodás, azért voltál jó neki, mert kellően csodáltad, oda voltál érte. A karrieredet emlegeti, ami miatta csúszott félre. Ez egész egyszerűen undorító, szemét dolog.
                “Vagy azért vágta rám, mert nem voltam játékos addig elégszer? ” Mi, ezt nem is értem. Megfélemlített, rendszeresen? Mert megfürödtél??? De hát ez az ember nem normális, ugye tudod? Veszélyes, szerintem. De, tuti, hogy más lány is meg fogja kapni ezeket. Gondolj bele, miért változott volna?
                “Közös barátoknak mondtam ezt, hogy így könnyű a lánynak tulajdonítani az érdemet, hogy működik az a kapcsolat, mert szerintük az én viselkedésem okozta, hogy szakított velem.”
                Hát most már elszakadt a cérna, úgyhogy nem leszek úriember: kapják be! Manipulatív lehet a csóka rendesen. Persze, a leírtak alapján, ahogy téged manipulál(t), ez nem is meglepő. Menjenek a francba az ilyen barátok, ők hol voltak, mikor szarban volt? Meg is hallgatnak téged, vagy csak mondják a véleményüket?
                Szofi, olvasd végig azokat, amiket leírtál, úgy, mintha most hallanád egy kedves barátnődtől, a saját sztoriját egy pasival. Gondold végig alaposan, és rágd át, és mondd meg: mit mondanál neki, mi lenne a véleményed egy ilyen pasiról. Sajnálnád a barátnődet, vagy őrülnél, hogy megszabadult, és újra normális életet élhet?
                A karrieredet meg remélem, sikerül újra indítani, a vizsgákat letenni, stb. Szurkolok, meg azért is, hogy Lucernának igaza legyen – mielőbb.

            • “annak a lánynak meg az felel meg, amit ott kap.”
              Igen, de mit ad? Ugyanazt mint nekem? S itt nem a külső nehézségekre gondolok(munkahely, betegség), hanem a bánásmódra. Vagy az csak akkor jár, ha a nő “más”?
              Velem bánt úgy még az elején, hogy megígérte, hogy eljön valahova velem, és rákérdeztem aznap is erre, aztán kiderült, hogy nem akarta mégsem, és én elfogadtam, hogy akkor nem megyünk, de ezt sem engedte, mert lelkiismeretfurdalása lesz, hogy nem mentünk, így elmentünk, de útközben azzal büntetett, hogy más nőkkel flörtölt a szemem láttára.
              Szóval “más” nő olyan, akivel ez nem fordul elő? S azért, mert a nő más, és nem is adódik ezért ilyen szituáció, vagy mert neki jó a nő, és ezért nem? Attól, hogy én nem voltam “más”, nem érdemeltem volna meg a normális bánásmódot?
              Vagy nem korlátozzák, mikor alszik, fürdik, stb.?
              Könnyű úgy más nőnek lenni, ha nem attól félsz, hogy ha le mersz fürdeni, rád vágódik-e az ajtó. Vagy azért vágta rám, mert nem voltam játékos addig elégszer? De azért, mert nem voltam olyan, már korlátozni kell?

            • Anna, igen, bennem is felmerült már, hogy az kellett neki, amit adtam, nem én. Viszont azóta is ragaszkodik ahhoz a verzióhoz, hogy ez nem igaz, hogy nem használt ki. Csak sejtem, hogy nem mer/ akar szembenézni magával, és neki kellemesebb az a verzió, hogy ő akarta, és én elszúrtam, és neki a lelkiismerete tiszta.

            • “nincsenek már a gondok (betegség, munkahely, családi ami nekem jutott belőle), így a lánynak is kellemes”
              “Azért így ám sokkal könnyebb “jól” szeretni!”

              Igen, könnyebb. A következő már semmit nem érzett abból, hogy beteg volt, nem volt esélye arra, hogy túlféltse mint én, nem kapta meg az első randevún, hogy hogy ez az utolsó, mert úgyis meghal(pánik), hogy büntetésből elhagy, ha megint beteg lesz, hogy a betegség miatti félelem miatt ő nem tesz semmit a kapcsolatért.
              Én harcoltam az új helyért vele, én tartottam lelkileg, más meg így kapta meg.
              Én járkáltam éjjel hozzá, most ő járkál éjjel a lányhoz,
              Mellettem rájött, vagy inkább amiatt, hogy szakítás után beszéltem vele arról, hogy miket tett velem, hogy meg kell oldania a szeretkezés témát, meg kell oldania, hogy kimutassa, hogy fontos neki a másik, hogy nem lehet önző,amit meg is tett a lánnyal, amikor a szakítás szélén álltak.
              Nem volt hálás érte, hogy megmentettem a kapcsolatukat így, hanem még egyet belémrúgott, hogy milyen szerencsétlen vagyok, hogy megroppant a karrierem (érte áldoztam be kapcsolat alatt).
              Közös barátoknak mondtam ezt, hogy így könnyű a lánynak tulajdonítani az érdemet, hogy működik az a kapcsolat, mert szerintük az én viselkedésem okozta, hogy szakított velem.
              Persze a lány klassz, ezt nem vitatom, csak mit nem adnék, ha én lettem volna abban a szituációban, amit ő kapott meg, hogy nincs külső gond, és van egy ex, aki megmenti neki a háttérben, amikor a lapáton ül (nem tudott róla).

              Elnézést mindenkitől a hosszúságokért, de így tudtam csak érdemben felelni.

            • Szofi attol, hogy o ragaszkodik ahhoz a verziohoz, hogy nem hasznalt ki teged,meg nem lesz ugy. Nyilvan ragaszkodik hozza, mert kulonben be kellene latnia, hogy egy szar alak ( a leirasodbol mar bocs de ez a jelzo ugrott be) es azert azzal nehez szembesulni, de attol meg az. Nem tudom mikor tortent mindez es te hany eves vagy es biztos nehez feldolgozni egy ilyen kapcsolatot, de ezt meg olvasni is iszonyu. Remelem hamarosan mar egy kosza gondolatot sem aldozol ennek, nemhogy meg magadat hibaztasd es ragd.

            • Lucerna, igen, tudom, hogy védi önmagát, még önmaga előtt is. Nem a srácot akarom szidni, belső lelkivívódások azok. Annál árnyaltabb a kép, hogy valamilyen alaknak bélyegezzem meg, vagy jónak találnám, hogy meg legyen egy szóval bélyegezve. Nem metszően friss. Gyászidős. Én 30+. Olyan nem lesz, mert annyi mindenre hat, de értelek, és köszönöm a jókívánságot.

            • A helyzetre irigykedem, nem tagadom, mert neki nem kellett 1 évet várnia, 10 évvel fiatalabb lányokkal versenyt futva, majd utána is folytatódott pár hét után a hullámvasút. Nem tudható, hogy ugyanúgy jár majd, eddig nem járt rosszul.“Igen, de mit ad? Ugyanazt mint nekem?” Most azt, amit akkor adott, amikor épp te voltál az első. ” Nem, nekem sosem adott ilyen hosszan, ennyi törődést meg pláne nem. Nekem volt olyan, hogy 6 órán át csak a hátát nézhettem legfeljebb, itt ilyen nincs. Nem az fáj, hogy mással jól bánik, hanem az, hogy én meg évekig nézhettem a hátát, amikor ráért időbeosztásban, amikor már be van osztva, nagyon sok minőségi időt fordít a lányra. Nagy boldogság van ott, szóval más a helyzet.

            • Volt egy kottából játszó bántalmazó exem, fogalmam sem volt róla az utóbbi ideig, hogy a klasszikus bántalmazói köröket futotta velem. Ez a srác nem kottából játszott (nekem), ezért is nehéz kiigazodni, és könnyű megkérdőjelezni magam. Tudom, hogy teljesen tisztában vagy a bántalmazói kapcsolatokkal, mert látom (mintha foglalkoznál is ezzel amúgy?!), nem a tudást kérdőjelezem meg, hanem minden eset egyedi, ez nem klasszikus bántalmazói kör, de ragaszkodom ahhoz, hogy bántalmazó volt (rendszeres tettek). Szakértők, akik arra tereltek anno, hogy ez egy bántalmazói kapcsolat, ők is ezt a NPD-BPD-szociopata vonalat gondolták hozzá. NPD nekem is körvonalazódott, de én nem akarok diagnosztizálni, de érdekes, hogy ez a három jelent meg itt is. Szóval, nem védeni akarom, de engem nem szigetelt el. Izoláció megvolt, mert magamat szigeteltem el, mert szégyen volt, hogy 30 elmúlva, nem stabil a kapcsolat, és akik barátaim voltak, családosok voltak már, vagy ellenezték volna, hogy vele vagyok ( ez pl izoláció). A lányt biztosan nem tudná elszigetelné, ha akarná sem, mert nagyon sok barát etc veszi körül, és olyan típus is, aki mindig megy bulizni etc. Velem kifejezetten gondja volt az, hogy nincs nagy támogató köröm, rajta kívül alig, és ezt nem ő akarta így, én alakítottam ki, nekem elég lett volna ő kb. Szóval, a bántalmazói attítűd előbb bejön nálam, mint nála, ha a jeleket pipálgatjuk csak.

              • Igen, van ilyen, csak azért ritka az igazi női bántalmazó, mert a nőknek nemigen van hozzá társadalmilag támogatott hatalmuk, mozgéásterük, mentségük. Ezért én az improduktív női működésmódot játszmázásnak, manipulációnak nevezem. Vészforgatókönyv, torzulás az ilyesmi, pont azért, mert ha simán mondja, éli (jár bulizni), az neki nem jár, azzal nem ér célt, az nem legitim, sőt, szankciót kap érte, ezért kell kerülőúton érvényesíteni az érdekeket.

            • Csak kérdőjel, hogy a védőhálóm hiánya azért zavarta-e, mert tudta, hogy nagyot esek majd általa, illetve azt sejtem, hogy a nagy baráti kört azért is szerette volna körém, mert menő barátnőnek gondolt volna. A srácnak sok barátja van, közeliek is, én voltam, mire odaértem hozzá , hogy nekem nem lettek (megint nálam a jel inkább) Azért nem voltak ott akkor,amikor “bajban” volt, mert gondolták, majd jobban lesz lelkileg, nem volt kellemes társaság akkor nekik, és a kivárásra játszottak. Én kértem közös barátot, hogy karolja fel, mert engem nem vesz már szívesen, nem tette meg senki, én meg nem hagytam úgy, olyan lelkiállapotban egyedül, Túlélte volna egyedül is, de nyilván nem volt neki mindegy, különben nem jött volna össze velem ,illetve karrier szempontból hozott volna vsz egy rossz döntést akkor. Közös barátok meghallgatnak évekig, jobban mint ő, sok nagy puzzle darab így került a helyére, ők őszinté(bbe)k, az új lányról is tőlük tudok (ő nem mondta el), de feljön mindig, hogy miért nem hagytam ott (hibáztatás).

              • Hát lehet, hogy nem klasszikus, de azért te is írod: bizony bántalmazó volt. Hogy most nem az, hát meglátjuk, miért, meddig, illetve igazából engem speciel nem nagyon érdekel, téged igen? Lényegtelen, az, ahogy veled bánt, bántalmazás volt a javából, és nem a te hibádból!
                “sőt számára izgalmas lett volna a nagy társadalmi élet, mivel büntetett, kontrolált, visszatartott információkat, uralta kommunikációt, gúnyolt etc.”
                Pontosan. A stációk, a hintáztatás, húzd meg-ereszd meg, az utólag is téged vádolás, be nem látás, ezek bizony klasszikus bántalmazó módszerek.
                Na de a pasit szerintem kitárgyaltuk, nem? Hogy a mostani lánnyal jól bánik, az lehet, de pontosan nem tudjuk, a barátok sem látnak bele, nem is érdekes. Veled nem tudott jól bánni, téged szeretni, mindegy, miért. Nem hiszem, hogy csak azért, mert rosszkor találkoztatok. Talán nem igazán jöttél be neki, a mostani lány meg igen, de nem gondolom, hogy azért van, mert te kevésbé lennél értékes, jó, szép, nemtudommi – csak más vagy, ennyi. Az már az ő sara, és mindenképpen szemétségnek gondolom, hogy nem vállalta ezt fel, kényelemből, mert neki úgy volt jó, téged meg semmibe vett. Erre utal az is, hogy mikor feltetted a kérdést, azt hazudta (talán magának is), hogy pont te kellesz neki.
                Szóval ezen nem hiszem, hogy van még mit megbeszélni, pláne szépíteni. De azt írtad, hogy volt előtte klasszikus bántalmazó kapcsolatod is. Ennek mi lehet az oka? Két (vagy több is?) olyan kapcsolat, ahol súlyosan kihasználtak. Nem biztos, hogy meg akarod osztani, de te tudod? És tudsz-e (vagy tudtál-e) változtatni rajta?

            • Igen, tudom, hogy a nőknek erre társadalmi tere sem lenne. Nem bélyegzem magam bántalmazónak azért, mert elzártam magam társaságoktól, csak a klasszikus bántalmazói jellemzők pipálása alapján tévút is lehetne. Attól még bántalmazó, hogy nem akart elszigetelni, függővé tenni, sőt számára izgalmas lett volna a nagy társadalmi élet, mivel büntetett, kontrolált, visszatartott információkat, uralta kommunikációt, gúnyolt etc.

            • Nem jól fogalmaztam, bújócskázás az, amikor elbújsz valahova fizikailag (mint a gyerekek), az ilyen értelemben vett játékot szerette, persze ez lehet bármi testi, csak egy példa volt, a szavakkal játszást meg lehet érteni-(feleselgetés, ne maradj a de-nem-de-nem szinten).Biztosan elvárta magában valahol, ha szakított( nem voltam elég), hogy ideális legyek, de nem akart átváltoztatni, úgy vette, ilyen vagyok, nem kap meg valamit, viszont megkapott valamit amit szeretett tőlem. A jó kell belőled, a jó hiánya már nem. Amúgy, nem fogadott el, de erre írtam, hogy én sem “jól” szerettem. Kapásból vélt bennem olyanokat, amik szerinte nem voltak normálisak(nem voltak olyanok amilyen ő volt), és át akart formálni (én ezt nem vettem észre), de falakba ütközött, és végül ő hajolt meg, ez is lett végül a fő szakítási ok. Nekem számít, hogy mással bántalmazó-e, mert aki bántalmazó alapjáraton (személyiségzavar?), az nem lesz az egyik kapcsolatában az, a másikban nem. Szakításnál (miután évekig az én karrieremet hagyta feláldozódni) az volt másik indok, hogy karrierére akar 1,5 évig koncentrálni, és nem fér bele egy nő az életébe. A lányt is majdnem ezért dobta, de őt mégsem, és a lány karrieréhez alkalmazkodik (szokatlan időbeosztás). Nem, nem hiszem, hogy őszinte (de az őszinteséget másoktól feltételnek vevő.) Megfenyegetett? Nálam az is annak számít, hogy szakítást belengette, ha sírtam, amikor megbántott. Fürdésnél az volt, hogy egyik reggel rosszul ébredtem (rémálom, folyt rólam a víz), és betettem magam a zuhany alá, szuper is lett a közérzetem, míg rám nem csapódott az ajtó, mert ő aludt, addig nem szabadott fürdőt használni (másra sem), mert nála éltem a végén, mert ő nem akart nálam, vagy felváltva.

              • Ez a férfi bántalmazó, de minimum súlyosan visszaélt mondazzal, amit adtál neki. Ez abból is látszik, hogy elérte nálad, hogy magadat hibáztasd és te érezd magad hibásnak. Ez minden bántalmazó célja vagy (inkább) a bántalmazás hatása, logikája.

                A bántakmazás nem személyiségzavar, hanem olyan működésmód, amelynek társadalmi konszenzus és társadalmi túlhatalom Nem minden férfi bántalmazó de bármelyik lehet az, bármelyiknek nyitva áll a künnyű lehetőség, hogy visszaéljen a nő bizalmával, áldozattá válásával. Nincsen olyan profil, személyiségjegyek olyan csoportja, amely specifikusan a bántalmazókat jellemezné.

                Az, hogy valaki nem jól szeret, nem lehet alapja, oka annak, hogy a másik bántsa, megalázza, kiéheztesse, büntesse.

                A bántás pedig nem bántalmazás. A bántalmazás folyamat, célja az uralom megszerzése, módszeres, egyirányú, és nagyon változatos technikái, manőverei vannak. Előfordul, hogy egy férfi az egyik kapcsolatában bántalmazó, mert pl. ott eljutott egy válsághelyzetig (terhesség, gyereknevelés, partner pszichés betegsége, gyász stb.), egy másik kapcsolatban meg nem, mert ott könnyebb neki betartani a játékszabályokat, vagy mert megöregedett, a fogát vesztette, rászorul a partnerére, és a partnere agilisebb és autonómabb, a férfi meg érzi, hogy elveszítheti, ha vele is olyan, mint az áldozatkészebb és kudarcba fulladt előző kapcsolatával. (Ez itten az én történetem.)

              • “nem akart átváltoztatni … és át akart formálni” Ugye te is érzed, hogy a leírásod alapján az utóbbi tűnik valósabbnak?
                Hogy ki mikor miért bántalmazó, az jó kérdés, Éva jól leírta. Nem ez a kérdés, hanem csak az, hogy veled az volt-e.
                “mert ő aludt, addig nem szabadott fürdőt használni (másra sem)” Elképesztő ez a kontroll. Nem, nem hiszem, hogy ezt a kontrollálási mániát a másik lánnyal teljesen levetkőzte, tartósan. Ha most épp képes rá, majd ha jönnek a hétköznapok, vagy bármilyen probléma, megváltozik. Most épp ő alkalmazkodik, kérdés, meddig. De ismétlem: ez a számodra már lényegtelen, a te életedre ennek nincs már hatása.
                “Megfenyegetett? Nálam az is annak számít, hogy szakítást belengette, ha sírtam, amikor megbántott.” Az is volt. Lelki bántalmazás.
                “az én felelősségem, hogy bántalmazás lett belőle”
                Kapja be a közös barát. Mi az, hogy a te felelősséged? Mi az, hogy te neki nem kellettél, hát nem ő mondta, hogy nincs már ideálja, pont te kellesz neki? De ha tényleg nem kellettél (volna), és ő ezt jelezte (volna), akkor is, mivel kényszerítetted? Rátörted az ajtót, hogy márpedig holnap reggel sem akarsz kimenni a fürdőbe, mert azt ott tilos? Öngyilkossággal fenyegetőztél, ha elhagy? Amikor már nem kellettél neki tényleg, mikor már nem élvezte a bántalmazásodat sem, akkor simán kidobott. Hol a kényszerítés? Kihasznált az utolsó pillanatig.
                Nőkből általában inkább áldozat, pasikból inkább bántalmazó lesz ilyen gyerekkor tán, nem elsősorban azért, mert a környezet megkérdőjelezi, hanem mert azt látják, hogy a férfi agresszív, a nő meg tűr, és ezt viszik is tovább.
                “viszont nem volt bennem olyan, ami miatt egy férfi meghal egy nőért …”
                Ááá, ezt el ne hidd. Egy egészséges férfi nem a tökéletes nőt keresi, hanem azt, akivel jól érzi magát, akivel egyetértés van. Igen, legyen szép is meg okos is, de kapcsolat alapja nem az, hogy minden tekintetben tökéletes legyen a nő.
                Évához csatlakoznék: a mondataid, hogy bántod magad és ahogy mentegeted ezt a pasast, akit egyre ellenszenvesebbnek tartok, ahogy te magyarázod (és azért szerencsére vádolod is, van azért a valósággal kapcsolatod, sőt, elég erős a kapcsolat, csak félremagyarázod), szóval a mondataid mintha az övéi és a barátokéi lennének. Nem látod magad a saját szemeddel, ebben egészen biztos vagyok.
                A gyerekkorhoz: mennyire foglalkoztál vele, kezelted-e, jártál-e terápiára vele, miatta. Ha nem, akkor 80 felett is játszik. A nem játszik 25 felett, annak úgy lehet értelme, hogy mentegetőzésként, pl. a bántalmazónál nem játszik, mert mások bántalmazása helyett kezeltesse magát.
                “gyönyörű, de nem kimagaslóan gyönyörű, eszes, de nem kiugróan eszes, társasági, de nem társaság menő csaja”
                Ugye nem mondod komolyan, hogy ahhoz, hogy valaki különleges legyen, ezek kellenek, pláne együtt. “Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség” MINDEN ember különleges. “nem voltam olyan nő, akit megszoktak” Hát ez érték!!!
                ” Egyik ilyen pasi mondta … én sosem kellek majd egészen”
                Magyarul: ki akart használni, önbizalmat még jobban lerombolni, megalázni, aztán kidobni. Jól sejtem? Neadjisten neki is volt felesége?
                “szóval nem hiszem, hogy sok mindent tudtam volna magamon faragni, hogy kelljek egészen” Nem hát, mert NEM benned volt a hiba. Ismétlem, az, hogy nem kellettél neki egészen, önmagában nem is biztos, hogy az ő hibája, egyszerűen nem illettetek össze. Ahogyan ezt kezelte illetve veled közölte, az viszont nem is hiba volt, hanem bűn.
                Évától ezt szeretném nagyon megerősíteni: “Ez abból is látszik, hogy elérte nálad, hogy magadat hibáztasd és te érezd magad hibásnak.” Pontosan így van. Az, hogy a szeretetvágyadból következően erre nagyon jó alany voltál, vagy, persze szintén látszik.
                “bántom is magam érte, hogy nem voltam agilisebb, és autonómabb”
                Miért, attól agilisebb és autonómabb lettél a múltban, hogy most bántod magad? Ne már! Ne bántsd magad, a pasi múlt idő, nagyon-nagyon valószínű, hogy óriási szerencsédre. Persze egy csomó bántalmazástól megkímélhetted volna magad, de már elmúlt, nem lehet módosítani rajta. Azon gondolkodtál, hogyan lehetnél a JÖVŐBEN, más pasival autonómabb?
                Igen, nekem is összeszorul a szívem, ráadásul annyi ilyen emberrel (asszem kizárólag nővel) találkoztam, akik így látják magukat a bántalmazó kapcsolataik miatt. Basszus, valahol olvastam, hogy írj egy cédulát, és tedd ki az ágyaddal szemben, vagy a fürdőszoba tükörre: “Egyszeri vagyok és megismételhetetlen, csodálatos vagyok, szeretetreméltó” – vagy valami hasonló (az igazi jobb volt). És ezt naponta többször mantrázd magadnak, míg végre el nem hiszed. Basszus, egy pasi csak a csodanőkkel elégedett (jelzem, azért igazán okos ne legyen, de legalábbis ne mutassa, mert akkor a pasinak kisebbségi érzése lesz). Miért, a pasik mind csodapasik, vagy hogy?
                Szofi, klassz nő vagy, okos is. Te mondod, hogy gyönyörű is. Éltél már egyedül, ha jól sejtem most is egyedül élsz. Tragédia? Mármint önmagában az, hogy egyedül vagy. Nem jobb, mint a bántalmazó kapcsolat? Nem jobb, mint egy olyan pasival, aki hasonlítgat, akinek nálad gyönyörűbb, okosabb, stb. kell? Hagyd most a pasikat, törődj magaddal, szeresd magad! Ha te nem szereted magad, akkor ki szeretne? (Mondjuk a 12 lépéses csoportokban, de talán másutt is, van olyan mondás, hogy szeresd magadat, de amíg nem megy, addig mi szeretünk téged.) Azonnal lecsapnak rád a bántalmazók, mert látják, hogy hajlamos vagy önmagad is megalázni.

            • “De azt írtad, hogy volt előtte klasszikus bántalmazó kapcsolatod is. Ennek mi lehet az oka? Két (vagy több is?) olyan kapcsolat, ahol súlyosan kihasználtak. Nem biztos, hogy meg akarod osztani, de te tudod? És tudsz-e (vagy tudtál-e) változtatni rajta?”
              A sráccal egyik közös barátom mondta, aki szerint a srác hibája, hogy belement ebbe a nagy egyenlőtlenségbe, de az én felelősségem, hogy bántalmazás lett belőle, mert mit tudott tenni a srác azután, ha nekem ő kellett, de én meg neki nem.
              Mi lehet az oka, hogy kihasználnak? Ahogyan mondták ők, az, hogy hagyom. A srácnak is bántalmazói gyerekkora volt , és mondta valaki, hogy aki azt látja, akkor másolja, nekem is az volt (más mint az övé), de aki szembenéz azzal, hogy olyan volt neki, de állandóan megkérdőjelezi magában, mert a környezet szerint ilyen nem történt meg, akkor állítólag az ilyen emberekből könnyebben lesz bántalmazott párkapcsolatban, de nekem volt bántalmazói kapcsolatom,ha szó szerint nem is tudtam, hogy az volt, de azt tudtam, hogy visszaélés, kihasználás volt, és meg is fogadtam, hogy soha többet nem hagyom, és mégis belefutottam újra, és súlyosabb helyzetbe. Gyerekkor nem játszik 25 felett, bántalmazó kapcsolatot már átélve, vagy nem lehet magyarázat. (A srác részben dobott azért is, mert évente párszor felhoztam a témát, hogy gyerekkori bántalmazás, és ezt úgy vette, az én bajom, és tabutéma, nem beszélhetek róla.) Hogy miért használnak ki nő-férfi kapcsolatokban? Mert az “esetek” 100%-ban kellek, és nem kellek volt a helyzet. Persze, ezt utólag látom, mert azt hittem, hogy neki teljesen kellek. Amilyen voltam, arra volt “kereslet”, mindig voltak körülöttem sokan a másik nemből , “nagyon könnyű téged szeretni” (ex), (közvetlenség, elfogadás, biztatás (komolyan mondom, szerintem magas az anyai ösztönöm és bezavar)) bírták nagyon a társaságomat: fizikai, esztétikai, szexuális, értelmi, érzelmi szinten, viszont nem volt bennem olyan, ami miatt egy férfi meghal egy nőért, gyönyörű, de nem kimagaslóan gyönyörű, eszes, de nem kiugróan eszes, társasági, de nem társaság menő csaja, látásmód, vélemény a világról, addig míg róla nincs vélemény stbstb. Nem volt olyan, ami miatt egy férfi mindent oda akar adni, és hódítani akar, és hát manipuláció sem volt részemről, nem voltam olyan nő, akit megszoktak, vagyis ezt mondták. Nem voltam trófea alany és megalkuvó sem. Egyik ilyen pasi mondta, még 20-as éveim elején, hogy jobb ha elfogadom, én sosem kellek majd egészen. Mindig lesz velem valaki, ha nem csinálok valami nagy gikszert a külsőmmel, és mindig kellek majd, de egy feleség mellett vagy kettő között. Sosem voltam , meg alkalmas sem lennék szeretőnek lenni más mellett, de értem mire gondolt, én olyan voltam, aki mellett kellemes és lehet “töltekezni”, ha éppen olyan szakasza van egy férfinak, persze én közben azt hittem, hogy halálosan komoly az egész,aztán ha már nincs mit elvenni tőlem, lehet keresni egy nőt. Voltak korrektek, akik az elején megmondták, hogy kellek, de nem kellek, én meg dönthettem, hogy kell-e így. Szerintem ez, de ez már múlt idő, változtatni ha lehetne is, késő,mivel szakított velem. Illetve, volt kapcsolat alatt, hogy sírtam egy reakciójára, és kérte, hogy inkább visszaszóljak neki erősen, és pár hónap múlva ment a visszaszólás, akkor meg kiakadt, hogy én mindig olyan kedves voltam vele, szóval nem hiszem, hogy sok mindent tudtam volna magamon faragni, hogy kelljek egészen.

              • Van valami szívszorító és riasztó abban, ahogy ők a te “nő”ségedet, kellésedet, szerepedet elemezték, és abban is, ahogy most te is magadat. Hogy kellesz-e, mennyire kellesz, miért nem kellesz, mi a sorsod. Bírom ezeket a nagy okosakat, akik huszonévesen megmondják, milyenek lesznek neked egész életedben a kapcsolataid, meg hogy ki a hibás. Kitűnő alany vagy ostorozásra, önostorozásra, én annyit mondanék, látva, hogy ez mennyi szenvedést és önértékelési zavart okoz neked, hogy elmehet mindenki a picsába, önfejleszteni meg saját gubancait bogozgatni meg sportolni. Csak mondták neked ezt a sok mondatot, amelyek így megragadtak benned, láthatólag visszaélve, vércseként lecsapva arra, hogy te kelleni akarsz, egészen, azt akarod, hogy meghaljanak érted. Beszéljünk már egyszer arról, milyenek voltak ezek a férfiak, ők kellenek-e, ők kiugóan eszesek meg jó testűek-e. (Tudom, nem baj, ha nem, kellenek úgy is.) Hát pedig ez nem más, mint a gyerekkori szeretetéhség, szeressen valaki, bárki, akárki dübörgő patái elé leterítem arannyal hímzett brokát-önmagam.

                Hogy 25 fölött nem játszik a bántalmazottgyerek-kor? Dehogynem játszik, akkor a leginkább, és egész életünkben játszik, megfelelő, nem hibáztató és nem maszatoló szaksegítség és önismereti munka, önmegértés, önelfogadás híján biztosan. Ráadásul a traumát tovább mélyítik, megerősítik a fájdalmas párkapcsolati tapasztalatok. Amíg a szeretethiány hajt, amíg nem vagy magadban egész, amíg ennyit rágódsz magadat hibáztatva, addig a trauma marad és hat.

                Gyönyörű, de nem elég gyönyörű? Eszes, de nem kiugróan? Kikhez viszonyítasz te? Nézz már körül a kortársaid körében, nézz körül egy buszon, egy koncerten, egy síközpontban, akárhol: milyen a többi nő? Általában gyönyörűek, eszesek? Nem érzed kivételesnek magad? Miért gondolod, hogy az ember skálán mérhető tulajdonságai összege, valami pontszám? Aki szeret, azért szeret, mert pont olyan vagy, amilyen vagy, az egyediségedért, ami nem foglalható pontokba. Csak neked önző emberek mesterien játszottak az egészenkellés-vágyaddal.

                És azt hiszed, a kapcsolatok, a tieiden kívül mindenki másé gyönyörű, tartós, igazán elkötelezett és mély? Hát mindenki kínlódik, és mindenki a másikat hobáztatja, nálad klasszisokkal gyengébb nők is. Te azt hiszed, a feleségek attól feleségek, hogy egészen kellenek és meghalnak értük? Megmondom neked, a feleségek gyakran ifjúkori “jó lesz ez így”-ből vagy félvéletlenek miatt feleségek, aztán meg jogfolytonosak, mert ott a ház, a gyerek, és szenvednek ők is meg a férjek is. Nem azért ők a feleségek, mert jó velük, nem azért, mert egészen kellenek, a házasság nyolcadik meg tizenhetedik évében is. És főleg nem halnak meg értük, jó esteben előnyös, amit adni tudnak, ennyi.

                Te azt hiszed, hogy egy nőtől azért halnak meg, mert olyan nagyon különleges? Ki ítéli ezt meg, kinél van a mérce? Te azt hiszed, hogy a kiugróan gyönyörű-eszes-tehetséges nőtől majd nem válnak el? Például mert túl sok? Te azt hiszed, hogy a kiugró stb. nő nem szenved attól, hogy mondjuk a partnere meg ehhez kevés?

                Értem amúgy meg szokás halni, mert hogy ilyet még nem láttak. Nem tudom, milyen vagyok a skálákon, de megmondom neked, nincs a meghalhatnékjukban sok örömöm. A kevesebb több lenne, tistább, nyugodtabb. Viszont egészen komolytalan, méltatlan emberek (akik maguk gázosak, kevesek, akiknek túl fontos a külső, akik nem emberként viszonyulnak, akiknek bajuk van az okos nőkkel) nem is jönnek a közelembe, nincsen probléma. És hogy én igen jó nőnek érzem magam, abban nagy szerepe van annak, hogy elmúlt az öngyűlöletem, magammal foglalkozom kényeztetőleg, és egyáltalán nem kell minden áron, hosszú távra valaki, nem keresek, nem lesem az alaklmat, viszont sokat beszélgetek felszínesen, jókedvűen, csak úgy, egészen sok és egészen különböző emberrel, és nagyon élvezem. Mondjuk a szaporodást valószínűleg lezártam, van már három gyerekem, és nem akarok minden áron papás-mamást játszani valakivel, sem együtt élni, sem semmit, síelni szeretnék, elmélyedni intellektuális tevékenységekben, meg az életet élvezni.

            • “és a partnere agilisebb és autonómabb, a férfi meg érzi, hogy elveszítheti, ha vele is olyan, mint az áldozatkészebb és kudarcba fulladt előző kapcsolatával.”
              Nálam nem kellett attól félnie, hogy elveszítheti… Hát igen, bántom is magam érte, hogy nem voltam agilisebb, és autonómabb…

            • Köszönöm, jókat írtál nekem, egyet is értek a meglátásaiddal, a kérdéseidre válaszolok, illetve kiegészítek pár gondolatot.
              “Bírom ezeket a nagy okosakat, akik huszonévesen megmondják, milyenek lesznek neked egész életedben a kapcsolataid,” Igen, ez így nincs rendben, de elhiszem azt is, hogy ő látta akkor, hogy túl fiatalon is mennyire elvárásom ez az élettől, hogy majd egyszer kellek, és nem akarta, hogy túl nagyot essek. Én magamtól is azt éreztem a lelkem mélyén, hogy ez nekem nem lesz.
              “Kitűnő alany vagy ostorozásra, önostorozásra, én annyit mondanék, látva, hogy ez mennyi szenvedést és önértékelési zavart okoz neked, hogy elmehet mindenki a picsába, önfejleszteni meg saját gubancait bogozgatni meg sportolni.” Igen, kitűnő alany az önostorozásra. Jó, hogy így leírtad ezt a szót nekem, mert rájöttem, hogy én önostorozom magam, az viszont rendkívül passzív, mert nem visz jó felé, az önkritika meg aktív, aminek a hiányát sokan kifogásoltak bennem, úgyhogy most “megvilágosodtam” ettől a szavadtól. Nagy önmentegetés és lustaság a mea culpa -zás, most már látom.
              “egészen, azt akarod, hogy meghaljanak érted” Nem, nem akartam sosem, és el is futottam, ha volt ilyen jelentkező még fiatalabb koromban. Ijesztene is, elég lett volna nekem, ha kellek (és ha nem hazudnak, hogy kellek, majd eldobnak ocsmány módon).
              “Beszéljünk már egyszer arról, milyenek voltak ezek a férfiak” Ha szó szerint értetted, akkor leírom.
              “ők kellenek-e, ők kiugóan eszesek meg jó testűek-e” Az a srác, aki miatt írtam, igen, tényleg kellett. Akik nem kellettek nekem egészen, és volt közöm hozzájuk, az elejétől tudták, hogy mennyire kellenek nekem. Igen, aki nekem kellett, és akik őt megközelítették a ‘nekem kellésben’, ők kiugróan eszesek, és eredményesek is, tehát szorgalmasak, sikeresek. (Nemzetközi szinten keresettek, magas színvonalú szellemi munkájuk van, és érdekli őket a pénz is, ami ehhez jár, de nem ekörül forognak.) Igen, jóképűek, vagy rendkívül jóképűek, de nem hiúak vagy önfejlesztően foglalkoznak a testükkel. Kb. így tudom megfogalmazni őket, de nem örülnének neki ha dicsérném őket, mert zavarja őket. S úgy gondolom, hogy többségében jól gondolkodnak a világról, de persze tudnék mondani olyat is tőlük, amikben nem.
              “Tudom, nem baj, ha nem, kellenek úgy is.” Nem, nem baj nekem, ha valaki nem ilyen, de akik kellettek, vagy ahhoz nagyon közel voltak, ilyenek voltak. S voltak olyanok is, akik valami miatt nem jutottak el erre a szintre, de akkor azok tudták is, hogy miről szól az egész, és náluk a legtöbb esetben én is tudtam, hogy viszont sem kellek egészen.
              “Hát pedig ez nem más, mint a gyerekkori szeretetéhség, szeressen valaki, bárki, akárki dübörgő patái elé leterítem arannyal hímzett brokát-önmagam.” Nem érzem magam szeretetéhesnek, szeretem én magam , nem kell ahhoz más, de ha valakivel szerelemben vagyok, nekem az alapvető egy kapcsolatban, hogy akarok szeretet adni, és kapni is, ilyen értelemben “éhes” vagyok rá. Nekem elfogadáséhségem van. “Aki szeret, azért szeret, mert pont olyan vagy, amilyen vagy, az egyediségedért, ami nem foglalható pontokba.” Senki nem fogadta el az egyediségemet, kezdve anyámtól, a szerelmemig bezáróan.

              “Miért gondolod, hogy az ember skálán mérhető tulajdonságai összege, valami pontszám?” Engem így mértek, hogy a jó kell, a rossz nem, de nem azt jelenti, hogy én így mérek másokat, de magamat így is kell néznem, a saját önértékelésem mellett.
              “És azt hiszed, a kapcsolatok, a tieiden kívül mindenki másé gyönyörű, tartós, igazán elkötelezett és mély?” Nem, nem hiszem, de látok szép kapcsolatokat is, az is tény, mivel a barátaim között ez volt nagyobb mértékben, ehhez hasonlítottam a magánéletemet jobban. Akik nem ilyenben élnek, eléggé eltűntek mellőlem, de attól még meséltek.
              “Te azt hiszed, a feleségek attól feleségek, hogy egészen kellenek és meghalnak értük? ” Nem hiszem, ezért sem mentem egyikhez sem hozzá, meg szültem gyereket, hiába voltak rá lehetőségeim, mert nem akartam a következményeit. Utolsó srác is akart volna házasságot, gyereket velem, de tudtam, hogy ennek nem lenne jó vége úgy, abban a formában, ahogyan éltük azt a párkapcsolatot. A szerelem miatt kitartottam, de mindig volt a rózsaszín ködben is realitásérzékem, hogy ha ez az alapállapot, ahogyan viszonyul hozzám, akkor szó szerint tilos meglépni egy esküvőt, terhességet.
              “És főleg nem halnak meg értük, jó esteben előnyös, amit adni tudnak, ennyi.” Ezt nem tudom, hogy évtizedekre írtad-e, én 25-35 éves korosztályt látom a körömben mint házasokat, és köztünk vannak igazán szép, őszinte kapcsolatok, jelenleg.
              “Te azt hiszed, hogy egy nőtől azért halnak meg, mert olyan nagyon különleges?” Igen, az(ok) , aki(k) nekem kellettek biztosan nem halnak meg olyan nőért, aki nem nagyon különleges -számukra, és ez kinek mit jelent. “Ki ítéli ezt meg, kinél van a mérce? ” Adott férfinál, ha én annak akarok kelleni, akibe szerelmes vagyok, akkor nála van a mérce, hiába mondom neki, hogy én elég különleges vagyok, ha ő ezt nem értékeli.
              “Te azt hiszed, hogy a kiugróan gyönyörű-eszes-tehetséges nőtől majd nem válnak el? ” Nem hiszem, tudom, hogy megteszik, de lehet, volt olyan 6-12 hónap, amikor tényleg kellettek.
              “Például mert túl sok? Te azt hiszed, hogy a kiugró stb. nő nem szenved attól, hogy mondjuk a partnere meg ehhez kevés?” Igen, ilyen is van, nekem is volt, de mondjuk én nem szenvedtem, mert eleve nem kellett, s tudta is, csak volt valami.
              “(akik maguk gázosak, kevesek, akiknek túl fontos a külső, akik nem emberként viszonyulnak, akiknek bajuk van az okos nőkkel) nem is jönnek a közelembe, nincsen probléma”
              Igen, ez nálam is így volt mindig.
              “én igen jó nőnek érzem magam, abban nagy szerepe van annak, hogy elmúlt az öngyűlöletem”
              Én nem gyűlöltem magam soha, szerencsére, tisztában voltam az értékeimmel, és nem elszállva, csak nem kellett olyannak, aki meg nekem kellett.
              “magammal foglalkozom kényeztetőleg, és egyáltalán nem kell minden áron, hosszú távra valaki, nem keresek, nem lesem az alaklmat, viszont sokat beszélgetek felszínesen, jókedvűen, csak úgy, egészen sok és egészen különböző emberrel”
              Igen, ilyen voltam én is mindig, azóta amióta nem lehetek vele, ez változott: “nagyon élvezem”. Már nem élvezem ezt, mert vele lennék.
              “nem akarok minden áron papás-mamást játszani valakivel, sem együtt élni”. Na, ezt sem akartam soha. A srác előtt vagy ha ő nem jön, eszembe se jutott volna ilyesmi.

            • ““nem akart átváltoztatni … és át akart formálni” Ugye te is érzed, hogy a leírásod alapján az utóbbi tűnik valósabbnak?” Jó a kérdés. Abban változást akart, amit őt gyakorlatilag zavarta. (Tisztaság, rend témaköre.) Viszont biztosan örült volna neki, de nem bántott amiatt, hogy nem vagyok olyan, mint az ideálja.(Mennyire vagyok humoros.) Tudott napi szinten létezni attól, hogy nem voltam jó szórakoztató , de irritáló , ha napi teendőkben eltérések vannak.
              “Hogy ki mikor miért bántalmazó, az jó kérdés, Éva jól leírta. ”
              Igen.
              “mert ő aludt, addig nem szabadott fürdőt használni (másra sem)” Elképesztő ez a kontroll. ” Ehhez annyit tennék hozzá az igazság kedvéért, csökkentve a kontroll elképesztőségét, hogy az volt a baja ezzel, hogy alvó embert, szomszédot etc nem zavarunk, és ezt a kontrollt magára nézve is szigorúan betartotta, pedig pl.én nem igényeltem. Élt 1 évet lakótárssal, és a srác nappal aludt (mert éjjel bulizott), és exem képes volt csak aludni hazajárni hónapokig, mert alvó embert nem zavarunk. Nekem ez nehéz volt, mert én 30 éves koromig nem így éltem, hogy ha hajnalban kelek, akkor gond, hogy alszik a lakásomban vagy a szomszédban valaki. Ami nekem ezzel a konkrét példával igazából bajom volt, hogy ha nem is jó, ha egy alvó embert megzavarok, akkor sem normális reakció rám vágni az ajtót, főleg úgy, hogy meg sem kérdezte, hogy jól vagyok-e, van-e gond. Ráadásul, mielőtt fürödni mentem, átgondoltam, hogy van-e elég hangszigetelő zsilip, tehát még bunkó sem voltam (persze ő ezt nem tudta, csak én tudom).
              “Nem, nem hiszem, hogy ezt a kontrollálási mániát a másik lánnyal teljesen levetkőzte, tartósan”
              Teljesen biztosan nem, de ez már valóban az ő meccsük lesz.
              “Amikor már nem kellettél neki tényleg, mikor már nem élvezte a bántalmazásodat sem, akkor simán kidobott. ”
              Először azt hittem, hogy értem.
              “hanem mert azt látják, hogy a férfi agresszív, a nő meg tűr, és ezt viszik is tovább.”
              Nálam nem bántalmazta apám anyámat, hanem a szüleim bántalmaztak engem. Nála komplexebb: függő apa, kettős élettel, és ezt eltűrő feleség, a fiát kontroláló anya.
              ” Egy egészséges férfi nem a tökéletes nőt keresi, hanem azt, akivel jól érzi magát, akivel egyetértés van.”
              Nem keresték a tökéletes nőt, sőt konkrétan nem bírták bennem, hogy szerintem tökéletesnek kell lennem, hogy kelljek. Mindig jött azzal, hogy az elég jó is jó, és hát, kiderült végül, hogy nem. 🙂 Igen, itt nem volt meg az az egyetértés, amire vágyott.
              “és azért szerencsére vádolod is, van azért a valósággal kapcsolatod, sőt, elég erős a kapcsolat, csak félremagyarázod”
              Persze, vádolom, azért amiért olyanokat tett, amiket nem szabadott volna megtennie, de az igazság miatt magyarázok árnyalatokat.
              “Nem látod magad a saját szemeddel, ebben egészen biztos vagyok.”
              Látom magamat a saját szememmel is, és nem mondom, hogy mindig sikerül ezt megvalósítani, de van önálló véleményem magamról, viszont óriási szakadékok vannak aközött, ahogyan én látom magam, és ahogyan a környezetem látott, tehát a túlélési ösztönöm is rávisz, hogy megkérdőjelezzem magam, ha még nem is hiszek el nekik mindent.
              “A gyerekkorhoz: mennyire foglalkoztál vele, kezelted-e, jártál-e terápiára vele, miatta.”
              Túl sokat is foglalkoztam vele, most utólag ezt látom. Igen, először kb 20 évesen, de azt megvétózták, majd közvetlenül azelőtt, hogy a sráccal összejöttem, akkor a szakember jelezte, hogy látja, hogy nálam ez megoldva, viszont a rokoni szálakkal az akkori jelenben nem érzelmi/lelki, hanem más gondjaim voltak. Miután a srác dobott, utána is jártam, akkor is ugyanez volt, hogy rendben van a gyerekkor bennem. Annyi volt a múltbeli jelenben zavaró, hogy ‘keresztbe tettek’ a karrieremnek és a kapcsolatomnak gyakorlati szempontból, illetve annyi ragadt bennem, hogy mielőtt meghalnak, kapok legalább annyit, hogy bocs, de ezt utólag tudom, hogy felesleges energiakibocsátás volt.
              ” A nem játszik 25 felett”.
              Ha szembesítettem szüleimet, akkor mindig az volt a válasz, hogy semmi közük ahhoz, hogy milyen vagyok 18 éves kor felett, és a srácnál, valamint a baráti körnél ahol volt gyerekkori bántalmazás/árvaság etc gond, ők is így veszik, magukra nézve is.
              “Ugye nem mondod komolyan, hogy ahhoz, hogy valaki különleges legyen, ezek kellenek, pláne együtt.”
              Nem mondom. Ezt viszont mondtam, és lemaradt : “látásmód, vélemény a világról, addig míg róla nincs vélemény” A másik háromhoz képest ez nagyobb bajuk volt velem.
              ““Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség” MINDEN ember különleges. ”
              Elvileg, mindaddig, amíg az utcán, fényes nappal, bármilyen szer hatása és elmebaj kombinációja miatt nem akarnak megerőszakolni, és megölni, vagy nem követnek hónapokig és akarnak zaklatni szexuálisan. Rájuk nem így gondolok. Emberpárti vagyok, és nem haragudtam azokra, akik drog, alkohol, hatalomvágy miatt bántani akartak, hanem elmenekültem, de a fenti esetekben nem éreztem, hogy bármi fenséges van bennük. Viszont, különlegesek voltak, az tény…
              ““nem voltam olyan nő, akit megszoktak” Hát ez érték!!!” Kinek? Ha konkrét embernek pont éppen nem?
              “” Egyik ilyen pasi mondta … én sosem kellek majd egészen”
              Magyarul: ki akart használni, önbizalmat még jobban lerombolni, megalázni, aztán kidobni. Jól sejtem?”
              A sejtés jó, de nem így volt. Nem tudom, miért mondta ezt, talán Édes Anna piskótája, de ő volt az, akivel 2 hónapig jártam, és szakítás után 2 napig csak azért maradt velem beszélgetni, hogy a következő kapcsolatba nem menjek bele úgy, hogy az önbizalmam sérült szakítás miatt (első kapcsolatok egyike volt), szóval a tette beszédes nekem, ezért is hittem más szavainak is.
              “Neadjisten neki is volt felesége?”
              Nem, akkor még nem volt felesége, de 10 évig jóban maradtunk emberileg nagyon, és később már volt (10 éven belül), és azért lett vége, mert neki már volt több gyerek, nekem meg egy sem, és ezért lenézett.
              Kinek volt még felesége amúgy? Nem szoktam nős férfiakkal ‘haverkodni’, kivéve szakmai szempontból, vagy régebben ha valamelyik barátnő férje volt, akkor tudtunk egymásról, a férfiismerőseimmel a kapcsolataim ‘nősülés’ után általában eltűntek.
              ” a pasi múlt idő, nagyon-nagyon valószínű, hogy óriási szerencsédre. ”
              Az rendben, hogy ahogyan volt velem, az nem volt jó, és nem is szabadott volna megtörténnie abban a formában, de ha még most is lenne, akkor meglettek volna a diplomáim, és az egészségem is azon a szinten, illetve hiányzik is nagyon, és soha annyira nem volt jó élni, pedig előtte sem volt rossz és jól aludtam, most meg 2 naponta alszom egy keveset. Nem érzem szerencsének, de neki így jobb, így ezt osztotta az élet nekem. Szóval, a jelenhez képest az jobb volt, még ha annak nem is szabadott volna megtörténnie. Egy fő pozitívum van benne, hogy ez jobban a valóság, az illúziót nem szeretem, és elmúlt a migrénem.
              “Azon gondolkodtál, hogyan lehetnél a JÖVŐBEN, más pasival autonómabb?”
              Azon sokat, hogyan kell egy fiatal lánynak, nőnek ezt megelőznie, hogy ne veszítse el a saját életét egy kapcsolaton belül, még ha az nem is mérgező, bántalmazó. Jelenleg ezzel foglalkozom.
              “akik így látják magukat a bántalmazó kapcsolataik miatt. ”
              Hogyan így? Nekem ami szomorúság van a szívemben, az nem a bántalmazói tettei miatt van (amiket teljesen elítélek), hanem mert szerelmet vesztettem, illetve nem vesztettem, mert nem volt, és más, járulékos veszteségek miatt reszket a lelkem.
              “és tedd ki az ágyaddal szemben, vagy a fürdőszoba tükörre….És ezt naponta többször mantrázd magadnak, míg végre el nem hiszed.”
              Mindig kirázott ilyesmitől a hideg, nem voltam soha ilyen pcoelho, müllerp, áramlatos, vagyis nekem az ugrik be erről. Az agyam ennél fifikásabb, hogy csak úgy bármire rávegyem, viszont a jószándékot értem, de én jóban vagyok magammal, nem azért nem kellettem, mert nem.
              Én gyakorlatiasabban szeretem tudni, hogy szeretem magamat. Ha kiteszek egy tál brokkolit és egy tál ‘junk food’-ot, és rendszeresen a brokkoliból szedek, akkor érzékelem, hogy szeretem magam.
              “(jelzem, azért igazán okos ne legyen, de legalábbis ne mutassa, mert akkor a pasinak kisebbségi érzése lesz)” Nekem is volt olyan ismerősöm, aki direkt olyan nőt választott, mert szellemileg lefárasztotta magát a munkahelyén, hogy amikor hazamegy, akkor a nő felnézzen rá, és ne legyen ellenvéleménye, szóval ismerem a jelenséget. Akik közel álltak hozzám, ők csodálják a női észt, és jobban szeretik, ha a nő minél okosabb, akár náluk, de nem feltétel, hogy kiválóan okos legyen, de vonzó a szemükben.
              “Miért, a pasik mind csodapasik, vagy hogy?” Igen, minden férfi csodapasi. Nem, nyilván emberekből vannak, de igen, szerintem elég ritka, ha valaki nagyon értelmes, nagyon karrierista, valamint nem elveszett mint férfi, és feminista egyben. Tény, hogy az impact factor, és a napi fehérje minősége fontosabb téma számukra mint a nők bántalmazása.
              “Szofi, klassz nő vagy, okos is.” Ember,jó?
              “Éltél már egyedül, ha jól sejtem most is egyedül élsz. Tragédia? ”
              Az nem, sosem volt szempont alapjáraton, hogy párkapcsolatban legyek. Utólag nem jó döntésnek tűnik, sok lehetőségről lemaradtam így. A tragédia a történetben az, hogy évekig megy ilyen húzlak-eresztlek illúzió-valóság, mert nem észrevehetően is történik emiatt az ember lelkében sok törés. Tragédia, hogy amióta vele ezt elkezdtem, már többször átéltem, hogy az orvosok rámhozták a frászt, hogy maradt egy fél évem. Túl sokáig voltam túl erős, egyetlen egy ember miatt, és ez nagyon nem egészséges.
              “Nem jobb, mint a bántalmazó kapcsolat? Nem jobb, mint egy olyan pasival, aki hasonlítgat, akinek nálad gyönyörűbb, okosabb, stb. kell?”
              Az elejére már válaszoltam. Ő nem hasonlítgatott sosem ilyen formában, inkább az volt a gond, hogy megerősített az ellenkezőjében.
              “Hagyd most a pasikat, törődj magaddal, szeresd magad! ”
              Egyébként, itt nem játszik szerepet, de ha baráti vagy bármilyen közeli, támogató ember egy bántalmazott nővel beszél, akkor szakmailag nem jó, hogy tanácsokat adunk neki, mert a bántalmazó is megmondta esetleg neki, hogy mit tegyen, mit ne tegyen, mikor és hogyan tegye, mit vegyen fel, kivel találkozzon stb. , és reflexből utasít, illetve nehezebben gyógyul.
              Nekem megy az önszeretés, az öntisztelet már nem ment, de nem okolom magam, nem azért írtam. Az önszeretés az nálam, hogy szeretem olyannak magam amilyen vagyok, viszont engedtem, hogy azért, mert mások nem szerettek olyannak amilyen vagyok, lelkileg ne jól legyek.
              “Azonnal lecsapnak rád a bántalmazók, mert látják, hogy hajlamos vagy önmagad is megalázni.”
              Igen, tudom, szűrtem is a férfiakat így azóta, direkt vannak, akik erre utaznak, mert könnyebb behálózni elvileg valakit, ha ‘gyászol’, és/vagy romokban az önértékelése. Nálam utóbbi kb. rendben ilyen szempontból mostanra, a gyászolás még nem. Egyébként nem kell ahhoz bántalmaznia a későbbiekben, hogy ilyenkor lecsapjanak, nekem a régi bántalmazó kapcsolatom után jelentek meg “vigasztalós” férfiak.

              • Hú, nagyon hosszút írtál, majd talán írok többet is, most csak pár dologhoz, a lényeget pedig Anna leírta, és bizony Lucerna kérdése is jó kérdés, azokra csak bólogatok.
                “Mindig jött azzal, hogy az elég jó is jó, és hát, kiderült végül, hogy nem.” Most is az elég jó a jó neki, csak más ember a mostanija. Nem jobb.
                “Ha szembesítettem szüleimet, akkor mindig az volt a válasz, hogy semmi közük ahhoz, hogy milyen vagyok 18 éves kor felett, és a srácnál, valamint a baráti körnél ahol volt gyerekkori bántalmazás/árvaság etc gond, ők is így veszik, magukra nézve is.”
                Ettől még nem igaz. A szüleid önfelmentenek, a srác pedig, meggyőződésem, hogy csak hiszi, hogy túl van a gyerekkorán.
                Jó, a MINDEN ember ebben az értelemben túlzás, de minden +/- egészséges, normális ember különleges és csodálatos. Mind másképp, másnak.
                “ahogyan volt velem, az nem volt jó, és nem is szabadott volna megtörténnie abban a formában …és soha annyira nem volt jó élni, ”
                Na ez hogy van, nem értem. Nekem ellentmondás.
                “Ha kiteszek egy tál brokkolit és egy tál ‘junk food’-ot, és rendszeresen a brokkoliból szedek, akkor érzékelem, hogy szeretem magam.”
                🙂
                “Ember,jó?” Jogos!

            • Szofinak az utolso hozzaszolasaihoz.
              Remelem nem erted felre, mert nem megbantabi szeretnelek, de lehetseges, hogy csak onigazolast keresel amiert ezzel a fickoval toltottel egy hosszabb idoszakot? Olyan erzesem van, hogy meg akarod magyarazni, hogy miert nem volt vele gaz.

            • Szofi, nem tudom, hova teszi a rendszer a hozzászólásomat: annyira önbántalmazó, önmarcangoló, segítségért kiáltó , amit írsz. Tedd meg magadnak, hogy keresel egy szakembert, aki szembesít azzal, amit itt mi kívülről mind látunk. Sokkal jobbat, sokkal többet érdemelsz. Ha csak a fele lenne jellemző a pasasra, mint, amit leírsz, az is nagyon sok. Egy szerencsétlen, sérült kisgyerek. Nem tudod megmenteni és nem is a te tiszted.

    • “Foghatnám arra, hogy a bántalmazói viselkedése miatt lettem olyan rosszkedvű”
      Hát mire fognád? Nem mondod, hogy egy bántalmazó kapcsolat után még magadat vádolod, ugye? És azzal, hogy őt – a bántalmazódat – megcsaltad, miért csaltad meg magadat? Vagy úgy érted, hogy azzal, hogy benne maradtál abban a kapcsolatban?

      • Úgy csaltam meg magamat, hogy ő az életem szerelme, várnom is kellett rá, hogy kapcsolat legyen belőle, és ennek ellenére, amikor velem volt, akkor meg nem azon munkálkodtam, hogy az én részemet beletegyem, 100% ott legyek lélekben a kapcsolatban, hanem ahogyan eggyel feljebb írtam, megcsaltam.

        • Ha jól olvasom, ő beletette a maga 0 %-át, te meg azon rágódsz, miért nem 150-et adtál. De meg kéne rugdosni ezeket, akik elfogadják a másik szerelmét, szeretetét úgy, hogy közben pontosan tudják, ők a közelében sincsenek a kapcsolatnak.

          • Engem az bánt, hogy nem tettem bele az én 100%-mat, és az is bánt, hogy ő még annyit sem, mint én. O%-nál nyilván többet. Amúgy igen, nem volt fair, hogy elfogadta tőlem úgy a támogatást, hogy tudta már, hogy x ideig kellek majd. Kb. 2 hetente változott az, hogy velem tervezi a jövőt és szakítani akar külső/belső okból. Többször mondta, hogy neki ez kell,amit érez velem, ez a nyugodt, stabil szeretet, és nem a lángoló, majd ellobbanó, egymással veszekedős szerelem/ neki én kellek, nem a női ideálja, amit korábban megálmodott magának/ neki én kellek, mert én hozok életet az életébe, ha nyugalmat nem is, ezzel együtt úgy kellek, ahogyan vagyok/ életébe először szerelmes nőbe, addig inkább a szerelembe. Nekem nem volt egyértelmű, hogyan áll velem, most utólag sem értem.

        • Anna válaszolt rá. Te aztán bőven beletetted magad. Őt megváltoztatni nem is lehet a te feladatod. Olyan érzésem van, hogy a pasi nem igazán volt alkalmas az érzelmekre, persze ez tipp. De ha így van, akkor semmilyen kívülről jövő érzelem nem fogja őt képessé tenni az érzésekre.

            • Az írásod egy része olyan, mintha én írtam volna. Sok évet tettem bele, hogy majd, ha én többet adok, akkor ő is ráérez, hogy adni kell és mozdul. Éva írta, “milyen legyek neked?” Igyekeztem csinos lenni, jól főzni, ejtőernyőzni, hollandul tanulni..mer akkor majd biztos…Lófasz. A sokak által rühellt Csernus doki mondta, hogy vakvágány. Sosem fog szeretni, mert annak a természete az, hogy vagy igen, vagy nem. Kétpólusú. Nem lehet kicsit, meg majd egyszer szeretni.Csak magunkat áltatni. Azt jó sokáig. De közben úgy kiéhezik a lélek, hogy saját magát kezdi rombolni, mint egy autoimmun betegség.Én sok , sok év után most készülök pucolni. Majd írok róla. Májsztóri. A cím már megvan.

            • Igen, elhiszem, hogy hasonló az tiedé az enyémhez, hogy egyoldalú volt alapjaiban, de amiket írtál, hogy mennyire mindent megtettél, nálam ez hiányzik, erre írtam, hogy megcsaltam magam. Értem, hogy nem viszonozta volna úgy sosem akkor sem, de a lelkem könnyebb lenne, hogy magamat nem csaltam volna meg.
              Nem tudom, hogy lehet-e előbb kicsit, majd szeretni, de elgondolkodtam rajta, köszönöm a mondatot.

              • Szofi, értem, azt gondolom, hogy miért haragszol magadra. OK, talán tényleg nem jó szó az áldozathibáztatás, bár azért leírtad, hogy miért volt tisztességtelen veled a pasas. De érted: követtél el hibát. Na de ki nem? Ember vagy! Beletetted, amit tudtál, amid volt, ennyi volt. A kapcsolat nem azon ment szét, hogy te hibáztál, hanem hogy a pasinak valójában nem te kellettél, hanem a szolgáltatás, amit nyújtottál. Amit leírtál, hogy hol te kellettél neki (szavakban legalábbis), hol nem, ez kifejezetten rút dolog. Vagy az önismeret súlyos hiánya. Nem azért nem te kellettél neki, mert hibákat követtél el, hanem mert valójában nem illettetek össze. Jó, persze, ha azt mondod, hogy ez távdiagnózis, nagyon kevés ismeret alapján, akkor teljesen igazad van. Szóval vegyük úgy, hogy minden mondat végére kérdőjelet tettem, talán némelyiken érdemes elgondolkodni.
                Egyet azonban biztosra veszek. Hogy nem követtél el súlyos, megbocsáthatatlan hibát, csak teljesen megérthető, emberi hibákat.

            • Előhiszem, hogy neki IS mennek, csak akkor irántad nem voltak igazán érzelmek, nyilván ezért nem mutatta ki. Ez pedig, legyünk őszinték, kifejezetten disznóság és kihasználás volt a részéről, hogy mégis veled maradt, ameddig maradt. Vagy az önismeret (önbizalom?) hiánya, nem volt magával sem tisztában. Ebben a részben a te hibád (de nem bűnöd!) az volt, hogy annyira szeretted volna, hogy szeressen, hogy jó legyen a kapcsolatotok, hogy te sem ismerted fel a helyzetet.

  17. Visszajelzés: elveszíti az apját | csak az olvassa — én szóltam

  18. Vegigbogtem ezt a bejegyzest.

    “Nagyon szar, hogy míg mi évek óta küzdünk a másikért, a jó kapcsolatért, megy innen remény, igyekezet, próbálkozás, aztán csalódás, tolerancia, közöny, újrakezdés, és amonnan jön egyszer csak egy csettintésszerű inger — és nem is okvetlen a szex, hanem mondjuk szerelmes lesz. És az a csettintés felülír mindent. Milyen méltánytalan ez.”

    Ezt annyira jol megfogalmaztad Eva… pontosan ezt erzem en is. Hogy en hiaba teszek meg mindent, tanulok, kepzem magam, okos vagyok, szep vagyok, hosszu a hajam, vekony vagyok, mindent megteszek ami tolem telik az agyban, ha szomoru, vigasztalom, tamogatom, segitem, es akkor jon valaki…

    … Valaki, aki lehet, hogy eppen csak annyiban kulonbozik tolem, hogy szoke, vagy hogy kek szeme van. Es onnantol kezdve en egy senki vagyok, mintha az a nemtomhany ev egyetlen masodperc alatt kitorlodne a memoriajabol, es teljes fokuszban csak azt a masikat latna. Szinte en is erzem vele egyutt, ahogy megdobban a szive, ahogy gorcsbe randul a gyomra, es szivszaggato erzessel tudom azt, hogy ra fog gondolni este, vagy amikor magaval jatszik.

    Minden ilyen alkalomkor szilankokra torik a szivem es ugy erzem, hogy teljesen felesleges barmit is belefektetni egy kapcsolatba. Teljesen mindegy mit csinalsz. Egyszer ugy is vege lesz, es ha egyutt is maradtok, abban az idoszakban “megcsalnak ezerszer…”

    • Neked miért ő a projekted, akire ennyi mindent feltettél?

      És miért hiszed, hogy veled nem történhet meg az, hogy kattan valami, és beleszeretsz valakibe? Tényleg csak elhatározás kérdése ez? Az emberi lelket nem erre tervezték, erre a sok évtizedes, bűntudatgerjesztő, összeláncolt, előnymaximalizáló, “látod, én…” játszmára, ami ma házasságként és ezen egyenlőtlen viszonyok közepette lenni tud.

      “mindent megteszek ami tolem telik az agyban” — én ettől lettem szomorú. Neked milyen az ágyban? Ki az, aki ennyit megér? És az ő kedvéért vagy vékony és képzett és vigasztalós?

      Én egyet tudok. Én nem csalok. Én adok, örülök, tisztességes vagyok, szeretek lni, jó velem annak, akinek erre a fajtára van szeme. Ha nincs öröm, akkor vége van. Nekem jó magamban is. Nem lehet ennyire egy kapcsolat az életünk nagy eseménye, közepe.

      • “Én egyet tudok. Én nem csalok. Én adok, örülök, tisztességes vagyok, szeretek élni, jó velem annak, akinek erre a fajtára van szeme. Ha nincs öröm, akkor vége van. Nekem jó magamban is. Nem lehet ennyire egy kapcsolat az életünk nagy eseménye, közepe.”
        Ez nagyon! És pont így.

    • Heather, te, a te érzéseid, vágyaid hol vannak itt? Azon kívül, hogy a végén törik a szíved. Mi jó van neked a kapcsolatban ADDIG, míg a másik más felé nem fordul?

      • Nem arra ertettem, hogy mondjuk beleszeret valakibe, hanem mondjuk aki csak eppenhogy megtetszik neki, es leginkabb az, hogy en onnantol kezdve el vagyok felejtve, komolyan, mintha nem is leteznek. Es a szemebol is latszik, hogy velem, pontosabban hozzam beszel, megis valaki masra gondol. Es persze nekem hazudik, folyamatosan. Nekem az egeszben ennyi faj, de az nagyon.

        Miert vagyok vele… kozel es tavol o a legnormalisabb ferfi, akivel valaha osszesodort az elet. Nem nez pornot, mondhatni mar-mar feminista, csinal mindent, majdhogynem keres nelkul, es nem fordul minden masodik no utan derekbol (ha en ott vagyok mellette…).

        Csak ugye ez lenne az emlitesre sem melto minimum, ami az alap lenne. De mi van ezen kivul, ami tobbet adhatna egy kapcsolatnak? 99% ezt sem tudja megugrani, nemhogy tobbet, es amikor kilepek a varosba, egyszeruen tomegevel latom azt, hogy mennyi ferfi, pontosabban felnott kisfiu rohangal, akiknek a beszedebol annyit hallok meg, hogy a baratnoiket rohogik ki es kurvazzak le. De ezt tomegevel.

        Eppen nemreg volt egy vitam facebook-on egy eleg ertelmes fiuval, aki muvelt, okos volt, helyeseni irt (ez is nagy ritkasag), de vegig ontotte magabol a sok nogyulolo hulyeseget. Nem azt mondom, hogy valahol nem volt szorakoztato ez a frocsoges, de valahol nagyon meg is ijesztett, hogy basszus, tenyleg rengeteg az olyan ferfi, aki nem hajlando egyuttmukodni a baratnojevel, a legkisebb mertekben sem, mert o ott a “FERFI”, es a dominans alfahim.

        “Én egyet tudok. Én nem csalok. Én adok, örülök, tisztességes vagyok, szeretek élni, jó velem annak, akinek erre a fajtára van szeme. Ha nincs öröm, akkor vége van. Nekem jó magamban is. Nem lehet ennyire egy kapcsolat az életünk nagy eseménye, közepe.” Nagyon probalkozom, hogy ezt en is merjem igy csinalni. Minden erommel ezen vagyok.

        Laci, jo a kerdes… mar nem tudom, eleg regota. All in all, ez a bejegyzes nagyon sziven talalt, es orulok, hogy itt lehetek mar majdnem masfel eve. Ilyen nyilt, ertelmes es befogado kozosseggel (Ferfiakkal es Nokkel) nemigen talalkoztam meg.

        Szoval maradok, meg nagyon sokaig.

        • Amit írtál magadról, a félelmedről, az olyan, mintha felkérésre készült volna : ” Megkérjük a tisztelt bántalmazottat, öntse mondatokba érzéseit!”
          Fájdalmas volt olvasni, mi mindent adsz és mennyire a minimumot várod el.

        • ” kozel es tavol o a legnormalisabb ferfi” “Csak ugye ez lenne az emlitesre sem melto minimum, ami az alap lenne.”
          De ha tényleg ez az említésre sem méltó minimum az összes, amit adni tud a kapcsolat, miközben megcsalva érzed magad, ami mégiscsak megalázó helyzet lehet, vajon tényleg szükséges-e. Minél jobb vajon? Nyilván egy rosszabb kapcsolatnál igen. De (pl.) az egyedüllétnél is jobb? Nem szólva arról, hogy ha benne maradsz, azt a minimális esélyt is elmulasztod, hogy ESETLEG találj jobb kapcsolatot.

  19. Visszajelzés: nem lehet kiérdemelni 1. | csak az olvassa — én szóltam

  20. Visszajelzés: már megint miről maradtál le | csak az olvassa — én szóltam

    • Évaéva, megtanulhatnád már, hogy ebben az országban sok százan, sőt sok ezren is használhatják ugyanazt a VPN-t, és nem is feltétlenül betyárkodási célzattal, hanem pl. azért, mert a munkahelyük, kolijuk, kínainagytűzfal blokkolja a hozzáférést ide-oda-amoda. Szóval ne szaglants egy embert, egyező ip címek láttán, és ne blokkold az építő célzatú, nem anyázó, nem trollkodó stb. kommenteket 🙂

  21. Tudom, hogy régi poszt, de azért idebiggyesztem a gondolataimat.
    Szerintem a legtöbben nem is a párjukba, hanem a szerelembe és/vagy a szexuális vonzalomba szerelmesek. Én nem tudnék olyan emberrel ,,összejönni”, akinek egyébként nem lehetnék a barátja, ha mondjuk azonos neműek lennénk.
    Házasodni meg nem vagyok hajlandó, mert a házasságról a béklyó és a nemi szerepek jutnak eszembe.
    Örülök, hogy viszonylag fiatalon hozzáférhetek az írásaidhoz, mert nagyon tanulságosak.

    • Én is örülök, üdv a blogon!

      Lobogni, vágyakozni, meztelennek lenni, egy már nem is fiatal férfi ajkáról fantáziálni, érezni, hogy kívánnak, kíváncsiak, gyönyörűnek látni a másikat és az ő lakásba besütő holdfény mellett a saját testemet is, hát, az a legnagyobb élmény.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s