Senkinek ne legyen kétsége: súlyosan árt a gyerekeknek a hajsza, semmi jó nem sülhet ki belőle egyik szereplőnek sem, bármi is lesz a vége. Szerintem Csontos Imre fog itt megszégyenülni. Csak addig is feldúlja a család életét, és ami az igazi szégyen: az ő posztja nyomán ezrek vetkőztek ki magukból. Helyeseltek tízezer felkiáltójellel két, igen vitatható gyakorlatot: 1. a semmit nem sportolást (“én nem erőltetem a gyerekre!”), 2. a szorongó, szolgalelkű, sérülésektől parázó, szakértősködő sportolást. A magasztos gyermekvédelmi cél csak a morális alap, hogy bármit meg lehessen tenni. Még akkor se sülne ki a feljelentésből semmi jó, ha az volna, amit állítanak, hogy “a szülők erőltetik rá a gyerekekre a hosszú távokat, a versenyzést”. A sport lényegét nem érti az, aki ilyet állít. Ők egy sportcsalád. Versenyre nevezni sok héttel korábban kell, egyáltalán nem ritka, hogy egy gyerek (vagy felnőtt! én!) lobogott még januárban, és aztán nincs kedve fölkelni áprilisban pont a verseny napján (ezeket a kis részleteket mazsolázta ki Csontos Imre mint “bizonyítékot” – ha lenne sara a szülőnek, vajon megírta volna-e az alkalmi nyűgösséget, konfliktusokat?).
Hányan, hányszor futottunk, edzettünk, indultunk neki versenynek úgy, felnőttként is, hogy nem eufória volt, hanem akarni kellett, elkélt a biztatás? Annál becsesebb leküzdeni önmagunkat, és belelendülni, mégis beérkezni. Mindig, mindig megjön közben a semmihez nem hasonlítható öröm! A kommentelők ezrei, akik virálissá tették az esetet, azért hökkennek meg és hőzöngenek, mert szörnyű erőfeszítésnek tűnik nekik bármi sport. Illetve a saját nyomorult futásaik jelentéktelenednek el Lócié mellett (feltűnően sokszor magyarázzák, hogy ők is futnak, meg a gyerekük is). “A táv iránti alázat”, “a többiekkel szembeni korrektség” – ezek Amadeust is visszaküldenék gombfocizni, mert a templomi orgonista mégiscsak idősebb. Nem átallják leszólni, cincálni a gyerek teljesítményét.
A maraton amúgy nagyon durva. Mindenkinek. Nyugis, kellemes maraton nincsen.
Amiről írok most: szakértősködés, elitizmus, beleszólási kényszer. Az autoriter stílus, a gőg. Amely elrontja az örömöt és a szuverenitást. Ez a célja, ez a lényege.
Ezek mindig így hápognak, ha látják, hogy létezik szuverén ember, és leszarja azt, ami miatt ők annyit görcsölnek. Arra megy ki a játék, hogy kétségbe vonják a kompetenciádat, az énhatáraidat, ezért vádaskodnak és titulálnak elmebetegnek. Egy verseny, ők találták ki és beneveznek téged is: ki a jó ember Ki ért hozzá? Bővebben… →
Hajdan hithű, bár naiv progresszív voltam. Új formák kellenek. Progresszív: régi rossz, új jó. Konzervatív: régi jó, új rossz. Fujj! Amúgy tényleg ennyire leegyszerűsítve hittem én. Miközben aktívan tüntettünk műemlékekért későbbi férjemmel, ne bontsák le a Király utca 40-et, ne vágjanak ki fákat.
A minap Macival érkeztünk a Fény utcába, és ott beleütköztünk mesterembe, esküvői tanúmba, Lányi Andrásba, akit én egyszer arról faggattam, “dehátandrás” miért olyan bénák a jobbos írók, miért vannak kevesen konzervatívak a művészet élvonalában, miért összehasonlíthatatlanul nívótlanabb a Demokrata szerkesztői vezércikke, mint a Narancsé, bármiről is legyen szó, miért cikis mindig és mindenképpen a múltba révedő színház, tehát hogy a balos, liberális kultúra miért veri toronymagasan a konzervatívokét. András nem tagadta a felvetés igazságát, tehát hogy veri. Ne csodálkozzam, felelte, hiszen hagyományosan a baloldalé minden hatalom, nem volt itt sok évtizede pozícióban a jobboldal, csak rövid intermezzók erejéig (a beszélgetés 2007-ben zajlott). Nem hagyták őket, nem volt erőforrás, miből is lennének okosak, erősek, kifejlettek?
Macinak fel is idéztem ezt a beszélgetést, ő egész mást mond, pedig ketten összeszorozva nem vagyunk a közelében sem Lányinak: az invenció, az újat hozó kultúra, az okosság, a felvilágosodás, úgy általában az ész a baloldal erénye, sajátja és lényege. A jobboldal érdeme az igazodás, engedelmesség. Nem tekinti az egyéni boldogságot az élet céljának; a közösséget és annak túlélését előtérbe helyezi. Tűr, nemz, szül, nevel, adót fizet, szabályt követ. Csend, rend, fegyelem, misére jár, nem dug félre, ebben erős (haha). Ne aspiráljon a szellem babérjaira, ez fogalmilag kizárt.
Maci szeret ilyen éles lenni amúgy. Komolyan gyászolja Moldovát épp. (Én is.)
Én baloldalinak vallom magam, ám a progressziónak igen naiv formáját űztem 2013-14-ben. Ó, hányszor írtam le én is mindenféle retrográd, szenvedést okozó, hatalmi szerveződésről, mondjuk a klasszikus munkamegosztású családokról, vagy a tekintélyelvű, frontális, magoltató oktatásról, hogy a régi berendezkedés fojtogató, elavult, hatalmaskodó, nincs mit megőrizni, védeni, fel kell tárni a mocskait, le kell rombolni. Legyenek új szerződések!
Tettem ezt tisztán elvi alapon, őszinte hittel abban, hogy létezhet a nőt ki nem zsákmányoló, le nem amortizáló család, tartós, boldog, monogám szexualitás. És létezik szabad lelkeket befogadó, szeretettel pátyolgató iskola. Nem kell a kényszer, a hatalmi szó, az uniformis.
Akkor még nem hittem, hogy ugyanezzel az “ez már nem működik!” felkiáltással tömegek mindent és bármit tágítanak és rombolnak majd saját érdek szerint. Merő önzésből és butaságból: mindent írjunk át, rúgjunk fel, ne legyenek világosak a fogalmak többé. De közben nem tudják, mit jelent a szó, amit épp átírnak.
És ilyenekre hivatkozva: Szerintem az a valami amaz (ami nem), mert én így érzem. Kristóf: szerintem/számomra a virsli az, ami virslinek néz ki és virsliízű. Nemszerintem, hanem tényszerűen: ha élelmi értékkel, alapanyag-minőséggel nem törődve így akarsz átbaszni valakit, és még a húsos szavakat is kéred a kis bizniszednek, ráadásul a trendinek ÉS etikusnak beállított szutyok** termék drága is, az csalás és felháborító. Nem jobb, mint ha fűrészport, gépolajat és aromát töltesz műanyagbélbe, és azt árulod virslinek. És ugye van definíció (virsli, tej, sajt, mascarpone stb.). A családé is: szótárban, törvényben, a szociológiai kutatás fogalommagyarázatában. A virslié leginkább az élelmiszerkönyvben. És mindennek semmi köze a kulturális kisajátításhoz vagy bármilyen elvhez, igazságossághoz, csak a vegán vállalkozók érdekeihez.
Beszédetek legyen igen, igen; nem, nem – ehhez van köze.
De hát ennyire hamis lett az egész “változtassuk meg a világot”. “Az élelmiszerkönyv olyan, mint a lobotómia, rég elavult és káros” (megjegyzem: az, hogy nem nevezhetnek a termék feliratán tejfölnek, virslinek, sonkának, csokoládénak, gyümölcslének, pezsgőnek stb. kb. bármit, tehát hamisítványokat, viszonylag új fejlemény, számos vásárlói panasz és az eredeti élelmiszereket gyártók nyomására.)
Ismerjük ezt. A dolgok meghamisítása, helyettesítése szűk érdekek szerint, majd a szavaké. Nem volt világos az összefüggés e hamisítások között (body positivity, vegánság, transzkodás), a szóról szóra egyező érvek, csak azt tudtam, hogy irritál mindegyik.
De hát ez ugyanaz.
Például az ártalmatlan szépség: az a szép, aki feszesre szűrőzött arccal, agyonsminkelve, tetszetős-szexi ruhában kiteszi magát, és akkor nem számít, hogy horrorkövér és beteg, illetve öt év múlva járni se tud. Minden szép, tehát okés. Nem számít a valóság, az egészség. Aki ez ellen szól, az fatphobic, bigott, elnyomó, a diétaipar követe.
Vagy. Az a nő, aki passing, vagyis annak nézik: sikeresen sminkelt, műtött magára testrészeket, növesztette meg gyér haját, járt a körmösnél, rózsaszín a sálja – eredményesen csapja be a környezetét. (Mondjuk ez régies felfogás: a tengeren túl már az a nő, aki kijelenti magáról, ez maga a beszédaktus* – nem kell sem diszfória, sem műtét, hormon, sem nőies külső a nőséghez.) Az a cél, hogy az illúzió (átverés) tökéletes legyen. Nem számít a múlt, sem az igazság. A herélés, a szintetikus hormon, a férfi kromoszóma, a művi úton elért terméketlenség. A múlt letagadható (deadnaming). Aki nem hiszi el, nem vesz részt a hazugságban, az transzfób, gyűlölködő, elnyomó; miatta lesznek öngyilkosok.
Riasztó és elgondolkodtató úgy általában a gasztronómiában is ez a tagadás. Vannak, akik szerint az a jó étel, aminek jó az íze, jól néz ki, és ami olyan, mintha. Nem érdekli őket, miből készül, sem értékrendileg (ne egyek már szemetet), sem táplálkozásilag (jó lenne valamennyi teljes értékű fehérje) – ameddig tetszetős az étel, és az elv teljesül: vegán. Ahogy a junk food bamba rajongóit sem érdekli, miből készül és mi a környezeti hatása, mi az ára annak, amit esznek, mert finom. A vegán “húsok”, “sajtok”, “tejföl” elnevezés követelése amúgy világos frusztráció: nem komálják ők a növényeket, csak az “etikát” (fensőbbrendűsködést: etikai vegán). Hiányzik nekik a hús, az íz, az élmény. A megalkotott, mesterséges “lény”, Pygmalion műve életre kel. “BeyondBurger”, még jobb is, mint a hús (tehát a hús jó):
Aki szól, az bully, állatkínzó és nem építő vele a vita. Világos.
Itt azért a nyúlüreg is felmerül. Avagy a lassan fövő béka. A szekták eszkalálódó hazugságai. Cascade. Tehát egyszer belementél valami lelkesítő eszmébe, mész előre, és egyik dologból következik a másik, és nem vagy elég okos, kritikus, nincs visszaút, nincs morális stoptábla sem, hogy amit hangoztatsz, az egy ideje már pont a saját elveid szerint abszurd. Nem érzed már, hogy ezt talán nem kéne: te, a híresen kreatív vegán, aki szerint (eredetileg) etikátlan a húselőállítás, nem kell a hús, meg finomak a növények, most laborokban pancsolt frankenstein-termékekhez kötődsz fizetett együttműködés révén, és azt bizonygatod, az HÚSABB, MINT A HÚS, tehát jó. Etika…
Még példa a hamisításra, átnevezésre. “Az is család, akinek nincs gyereke.” “Páros és kutyus is család, őt ugyanúgy szeretik, mint egy gyereket.” “Magányos ember és cicus is család.” “A fikuszom és én.” “Az is család, aki egyedül él, de boldog. Őt se kéne megbélyegezni”. Normatív, ítélkező, korlátozó, prűd vagy, ha jelzed: mindez nem család nyelvileg – és főleg nem jár neki kedvezményes belépő a vidámparkba.
Az eunuch is identitás… ha annak nevezzük. Beszédaktus: ha nem mondjuk azt, hogy az önkasztrálás késztetése mentális zavar, akkor nem az. Tiszta buli.
És ahogy mindenki bántalmazó, nárcisztikus, bigott, gyűlölködő, troll, elmebeteg, hazug és áldozathibáztató lett a legostobább kommentelők ajakán, aki kellemetlen a számukra. Ez is beszédaktus ám.
Szóval én, aki nyelvészetet tanultam a felsőoktatásban, ezért értem és tudom, hogy a szavaknak van meg nem kerülhető jelentésük, amelyeket a legegyszerűbb szótárakban keresni (nő: adult human female), és nem retrográd ezeket tisztelni, én tehát a szavak értelmének eltorzítására, tágítására kaptam fel a fejem a nagy újító heveskedésben. Ez így nem lesz jó, tán mindent nem lehet és nem is kéne lebontani. Nem akarok én kőbe vésni semmit, pláne romboló fogalmakat, a jelentésváltozás is természetes, elkerülhetetlen, viszont szerves, spontán. Nem úgy megy, hogy egyes emberek korlátoltan, trend vagy tekintélyszemélyek hatására, vagy sivár érdekből és a szó jelentése ellenében kijelentik, hogy mostantól az nem azt jelenti, hanem pont az ellenkezőjét, vagy épp nincs is meghatározás, mert bármit.
A jelentésdefiníció nem éles, nem is egy jelentés van, metaforák is vannak, de ha nincs valamiféle konszenzus, ha egyénenként és szituációnként változik a jelentés, akkor nem tudunk többé beszélgetni. A tegnapi posztban a lecsúszott mellizmú meztelen csóka képe alatt linkeltem ezt az (egyébként altright és kimódolt dramaturgiájú) filmet, amely friss botrány, Matt Welsh műve, és amelyben pont a képlékeny huszonegyedikszázadiaskodás miatt nem mer senki válaszolni arra a kérdésre, mit jelent az a szó, hogy NŐ.
És ugye a megváltoztatott vagy elmosott jelentésekre követeléseket alapoznak, amelyek mások jogait csorbítják: lehessen ráírni a kamutermékre a szót, mehessen női vécébe férfi.
De hát miért ne lehetne. Hát úgy szeretném. Számomra. Az én értelmezésemben…
Elgondolkodtató, hogy minden diktatúra és disztópia belenyúlt a nyelvbe, tiltott, törölt, valamint szörnyszavakat, eufemizmusokat, csúf-mesterkélt metaforákat és jelentésváltozásokat kezdeményezett, és a cél az volt, hogy bekebelezze a világot és félelmet keltsen. Én azt hiszem, a female penis már ide sorolható.
Gyomortájon, tehát nem az agyammal és nem is a szívemmel, hanem valami életösztönszerűséggel érzem, hogy aki ma kiabál: “az is az, ami nem az, mert én így érzem/ez az érdekem”, az gyanús, nevetséges, rosszat akar. De legalábbis nagyon buta, mert önként kövezi ki az utat a visszaéléseknek.
Milyen érdekes, hogy az ömlengő jóügyek, szeretetdús posztok, a csupa puszi, alsónadrág és táj szerelmes fotók vége a disztópia, a vigyorgó hatalom, és hogy a végállomás mennyire örök. Woodstock, a szexuális forradalom végső nyertesei a pedofil perverz férfiak. És ki a haszonélvezője annak, hogy nők tömegei oly megbocsátóak a queer-idótasággal és a rossz testbe született, szenvedő embertársainkkal? Fehér, faszverő férfiak. Hát azon ki nyer, ha a nem hús is hús, ha a hamisítvány számít etikusnak, és éljenek a vegánok? A kapitalizmus, a vásárlómegtévesztéssel szerzett profit.
Egy kellemes hír. Beszédaktus: azt mondja, nő és hogy a börtönben nehéz neki a tranzíció, tehát a valóság átalakul, akkor őt támogatni kell, tehát nem is annyira baj, hogy pedofil. (Hetente vannak ilyenek.)
* A beszédaktus-elmélet kidolgozója J. L. Austin (Tetten ért szavak [How to Do Things with Words]), továbbfejlesztői J. R. Searle és P. F. Strawson. Az alapgondolat: a beszéd cselekvés. Az embernemcsak mondatok kimondója, hangoztatója. A beszéd célt megvalósító és következményekkel járó cselekvés. A nyelvhasználat) során olyan jelentések keletkeznek, amelyek nem részei a mondatok jelentésének, nem is a mondatok jelentése idézi elő őket, hanem maga a beszédaktus, amely cselekvés és következményei vannak.
Önöket házastárssá nyilvánítom. Esküszöm. A kiállítást megnyitom. Nő vagyok.
** Szutyok-e a vegán termék? Tápértékét tekintve állítom, ne az előállítás ijesztő módozatai miatt. (Tudjátok, hogy a vegán burger céklalé révén VÉRZIK? Az ám az igazi élmény egy vegánnak! Ezek hogy nem röhögik el magukat?) Na, de. Nem csak egy profi sportolót érdekel, hogy mit visz be a szervezetébe, hanem minden józan embert. És nem csak a termék tisztaságára (eredeti, nem agyonfeldolgozott, nem vegyszeres) gondolok, hanem arra, hogy milyen tápanyag van benne. A vegánok a növényekkel tetemes szénhidrátot visznek be (arányában 80-90 százaléknyit), aminek szomorú élettani következményeit jól mutatják a testfotók, és itt fiatal férfiakról beszélünk: csontsoványság, izomleépülés, kis pocak, zsigeri zsír. Fehérjét alig, teljes értékű fehérjét soha, szerintem komplettálással se (részleges értékű fehérjék egymással kombinálva kiadják a teljes értékűt, vagyis azt, amelyikben jelen van minden esszenciális aminosav), de az ilyen “nyamiiii!”-típusú rajongókat a komplettálás végképp nem érdekli. Zsírt meg csak súlyosan oxidatív, omega-6-9-ben bővelkedőt, bár van, aki az olajoktól is retteg és általában minden zsiradék ellensége. És még transzzsírt (a növényi tömlőben /vegán “sajt”/ keményített és karragénezett olajok vannak), ami (leegyszerűsítve) a halál (nálunk még nem tilos). Ebben a kontextusban számít húdeizmosnak egy harmincas, magát ezzel promózó, igen szerény kinézetű “vegán testépítő”. És ugyanebben szokott le frissen a dohányzásról S. K.
A poszt rendkívül népszerű lett, újra a főoldalon. Folytatom az ismeretterjesztést.
A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.
(Nelson Mandela)
Kellemetlen a címbeli kérdés, de nagyon. A válasz még kellemetlenebb: van, éspedig sok köze. Egyedi visszaélős eseteket már sokat mutattam, de épp a múlt héten derült ki egy döbbenetes, intézményes összefüggés. Ez a válasz, ha leírom, a kellemetlenségén túl veszélyes is a közegemben. Cancel jár érte. De
I’d rather be rude than a fucking liar
, ahogy a drága Magdalen Berns mondta.
Mondom, mi történt, a lényeget. Van egy transznemű tanácsadó, irányelveket és kezelési módokat megfogalmazó, egészségügyi protokollokat ajánló világszervezet, a WPATHBővebben… →
Igazán, lényegileg érti (vagy érzi) az én olvasóm, hogy ez miért fontos?
És én???
Ó, jaj. Én, bevallom, nem értettem. Menő és nyitott, korszerű akartam lenni, meg egyenlő. Meg hogy ne legyen már annyi feszkóc, hát nem minden nemi erőszak. És ez a korszellem is, dongták körülöttem. Bővebben… →
Pénteken Macival együtt jégszaunáztunk! Pezsdítő volt, és megyünk kedden is.
Kezdek virulni, zsong bennem az élet. Ahhoz képest virulok – és azért csak most –, hogy/mert február elején pozitív lett az egyik forgatás előtti koronavírus-tesztem, emiatt kihagytam a hat forgatási napot (hajnali, részben kinti, bonyolult ruhás), és vagy három hétig szinte nem sportoltam. Náthának érzékeltem, és folyton aludni akartam, vagy betakarózva feküdni, ennyi volt a tünet, a nátha csak öt napig tartott. (Jelen, április végi agyunkkal hüledezünk, mennyit basztattak a járvánnyal, mit riogattak, korlátoztak, elemeztek, sápítoztak, grafikonoztak, fegyelmezgettek a facebookon a nyanyák – érdekes, hogy főleg nők –, és színtiszta médiajelenségnek és -érdeknek tűnik az egész. Maga a kór mindenkit annyira viselt meg, amilyen az egészségi állapota.) Bővebben… →
Még egy kis morgás, merengés, aztán előre a KÖVETKEZŐ NÉGY ÉVBE.
Hatalmas felhördülés lett a hétvégén, és még e hétre is átnyúlt: egynémely (sok) szavazatszámláló értelmiségi leírta, sokkban, kétségbeesett dühében – melyet osztok, csak én jobban kezelem –, hogy létezik a vidéki szavazó. Aki buta, azaz elkeserítő testi, mentális, életvitelbeli állapotban van, ugyanoda ikszel, láthatólag előre megmondták neki, nem átallja megkérdezni a biztostól, hogy akkor melyik a Fidesz. Utólag és csalódottan írták ezt, a választás eredménye és a saját beleölt munkájuk, idejük, reményeik miatt. Cikkben így, vagy így, cikknek álcázott dohogások, egy kis egyrészt-másrészt, értsünk meg mindenkit. „A pestiek nem járnak közénk, nem ismerik a falusi létet, a mi világunkat.” Már miért tennénk? Gumicsizmában, disznót vágni, reprezentálni? 80 másodperces facebookvideók kedvéért? (Amúgy szerintem tök viccesek voltak ezek, “mezítlábas kávé”, és riogatott ugyan a miniszterelnök, de nem moralizált.) Amit a “pesti” ember képvisel, él, ismer, az városi jellegű, más léptékű és perspektívájú (és diplomatikusan fogalmaztam).
Ez is nagyon vicces, de az eltúlzott képe is pontos, csak hát oda kellett írni az írástudó városiaknak is, hogy PARÓDIA (megőrülök ettől):
Ismerjük meg tehát a vidéket! Épüljünk be, járjunk “le”! Abból lesz a szavazó. Kis Grófót ismerik, Tordai Bencét nem ismerik, ezért Kis Grófóra szavaznak, te csak ne fennhéjázz meg fintorogj ezen! Segélycsomagot vigyünk, vagy a tájházat nézzük meg? Ó, én voltam irodalmárfeleség (vagy mi), emlékszem az ilyen kultúrházas haknikra, ehetetlen pogácsák és lambéria, olyan arcok, fogak, hogy ihaj… ugyanezen szörnyülködtünk akkor is. Bővebben… →
Ja, nem azért, mert az óvó néni átműti őket. És hogy ezen ilyen szinten, repetitíven poénkodtak értelmes sajtómunkások is, az sokatmondó. Eleve, hogy “a kormány homofób uszítását”, “kiközösítő népszavazását” ennyit emlegették – addig se kellett eltűnődni, hogy mi is pontosan az ellenzéki állítás, hogy kerül az ellenzékbe a Jobbik “néppárt”, mely plusz szavazót nem hozott, de a régieket sem. Mintha félnének a dolgot valóban megvitatni, hogy mitől káros a gendertan, mik az érdekek a propaganda mögött), túlzásmentesen, elfogulatlanul megnézni, miért ugrik rá tiltakozva-idegenkedve nemcsak Bayer Zsolt, hanem az átlagember is. Inkább defaultnak veszik, hogy általános a homofóbia, sőt, üldöztetés van, mely a Fidesz bűne, és aki idegenkedik a genderdumától, az meg tudatlan, nem érdekli “a tudomány” (pedig Mari néninek igaza van). Soha nem írnak a detranzícióról, se a heves brit, amerikai vitákról, törvénykezésről (számos “transzjogot” vonnak vissza, épp a kamaszokkal kapcsolatban), transz nyomulás visszaéléseiről, és csak Rowling kapcsán a feministák cancel-kicsinálásáról. Állítják: nem létezik melegpropaganda, miközben maguk is ontják az ilyen tartalmakat, egészen a legbutább rinyálásokig (az szexualitás ernyőfogalom, tudtad-e?), de persze az felvilágosítás, segítség, hogy ne érezzék magukat egyedül a kamaszok.
Nem úgy fenyegető mindez, ahogy a plakátokról sejlik, hogy már ma jönnek, műtenek, és nem is úgy, hogy agymosásnak. Direkt sulykolni esélyük sem volt, csak puhítgatják a tudatokat, együttérzésre apellálnak. Ki rúgna szenvedő emberekbe? Aki nem dől be ennek, az is hallgat. Maci is mondja, elismerem: nem számít annyit az LMBT propaganda, mint én azt kihegyezetten érzékelem. El se jut az átlagemberhez. A Tobi színeit 3547 fő látta (és a Nemzeti Filmintézet támogatta!). Pár tucat, igaz, nagy elérésű és hangos szereplő nyomatja, akire ép kamasz nem akar hasonlítani (mondom egyszerűbben: a magyar aktivisták rettenetesen néznek ki, és az üldöztetésen, jogkövetelésen kívül nincsen mondandójuk). És pár ezer jóakaratú nő a közönség. Én meghasonlottam ebben, hogy ezt jelenti ellenzékinek lenni, mert nem.
Nem annyira elnyomó, amit a Fidesz csinál, másrészt nem annyira veszélyes az sem, amit az aktivisták és szervezetek. A veszély hosszabb távon, sok lépcsőben, lassú tudatformálással érvényesül, ahogy a béka fő.
Az fenyeget, hogy semmi nem úgy van. Mindenről elmondják, hogy az tévedés, előítélet, mi meg elhisszük. Feladjuk kis ellenérzéseinket (“az nem lehet, hogy ennyire bonyolult minden”). Sóhajtunk: jó, akkor bonyolult. Az előítélet, elnyomás koherens magyarázatnak tűnik: a patriarchátus a hibás, a kirekesztés, Orbán, a kapitalizmus. Kis szépséghiba, hogy senkit nem bántanak, nem tudnak LMBT-ellenes eseteket felmutatni (az őszi villamosos eset óta), a vélemény meg szabad. Épp a hiszékenységre, tekintélytiszteletre apellálva tudnak normalizálódni lassan a fura, önös, valóságtagadó magyarázatok. Ez a normalizálódás jóléti világjelenség, és bejárat a disztópiába.
Most nem akarok már a melegekről/transzokról írni, mert fontosabb, hogy mindez leginkább a nők problémája. Nekik problematikus, nőként aggasztó. Bővebben… →
Nemváltó óvodások és szoknyás bácsik a napköziben. Anyjának panaszkodó kislány, azt mondták a suliban, “ha akarsz, lehetsz fiú”. Hahaha!
Rosszul vagyok, hogy direkt elferdítik. Nem óvodás, hanem kiskorú (18 alatti) szerepel a népszavazási kérdésekben. Nem csak műtét lehet a kezelés (bár műtét is rémisztően sok van): pubertásblokkoló, mell-lenyomorogatás, péniszhátragyömöszölés (tucking), hivatalos és feketepiaci (!) hormon és “megerősítő” pszichológia, tanácsadás is. És igen, tényleg azt mondják, hogy csak vágyakon, érzeteken, a megfelelő kategóriák ismeretén múlik a nemed.
Nem, nem vagyok fideszes. Hanem nem bírom a hazugságot és az utána nem nézést. Ti, balos újságírók, ennél jobban tudhatnátok, mi a gond a gendertémával. És gyanítom, tudjátok is.
Hát megőrültem én, hogy vállalom? A barátaim mind ellenzékiek (és mennek szavazni, nem is tudnék kit felhívni), általában kritikusak a genderőrülettel szemben, okosak, jól forog a nyelvük, de nem beszélnek róla a nyilvánosság előtt. Szinte senki.
Épp ezért kell. Ezen a pénteken különösen.
A legmeghökkentőbb: ellenzéki kommentelők tömegesen háborognak, hogy ha nem lenne a nagy felhajtás, akkor erről az”aberrált” jelenségről (buzik, nemváltás) nem is hallanának a gyerekeink. De most a plakátokról megtudták. Most minden gyerek erről kérdezget, aztán még kedvet kap… Hát így képzeltétek az ellenzéki szavazót? Azt hittétek, alig várja, hogy homlokára csaphasson: már értem! Hogy tudományosan edukálják a gender expressionről, a diszfóriáról meg a pánszexuális poliamóriáról! (Én ezt továbbra is megcsalásnak nevezem.)
Miért buzdítanak ilyen hevesen érvénytelen szavazásra? Mitől félnek ennyire?
Tényleg veszélyes az “uszítás”? Vagy épp a melegek, transzok nyomulása a veszélyes?
Szerintem jelen formájában egyik sem veszélyes. Se a melegekre (stb.) nem veszélyes a fidesz kampánya, se a jó (szabad, méltóságteli, nyugatias) életre nézve az, ha nem kérsz a műsorból, mert gyanakszol, hogy a szivárvány egyszerűen divat és érvényesülési stratégia. Illetve: mert nincs pofád jómódú, emancipált, szabad emberek (férfiak) túlhizlalt egójáért még kampányolni, a háborúhoz, a szétlopott országhoz, nyomorhoz, az elnyomott nőkhöz képest.
Egy kis hangulatbeli következménye van csak a téma pörgetésének. Elterelésképp vetette be a kormány, persze, mert háború van, mert az oroszoktól függünk, mert ezek a járványt is lopásra használták, mert eltűnik a Balaton, a Fertő, mert semmit nem csinálnak klímaügyben, mert tarol a korrupció, az egyház megfojtotta az államot, az állampárt meg a kultúrát és a civileket, romokban az eü, az igazságszolgáltatás, az oktatás satöbbi.
Először is, elmesélem nektek, hogy a pénteki (a szombati forgatás előtti) tesztem pozitív lett. Tény, hogy egész héten itthon volt mindenki enyhe, egyforma tünetekkel (és negatív gyorstesztekkel), de olyan tüneteim, mint nekik (torokkaparás, enyhe fáradtság, fejfájás), nekem bő két hete voltak, és akkor meg negatív volt a tesztem, még a 27-iki ruhapróba előtti tesztem is. Szóval rég túl hittem (túlhittem, ha igekötő és a hittem az igéje, de nem: túl hittem lenni, túllenni hittem?) magam ezen. Valami azért van, lustaságnak hitt testi igényből szerdán és csütörtökön is itthon pihentem, alig csináltam valamit, de hétfőn jóga, utána bicepszszaggató, guggolós súlyzós edzés volt, kedden 8 km futás futópadon, pénteken 50 perc úszás, szauna. Még színház is volt pénteken. Kicsit se terhelt meg.
Gyakorlatilag nincs tünetem, kétszer hapciztam. Oltatlan vagyok: ha olyan volnék, hogy ezt vitának vagy oldalnak tekinteném, akkor kiírnám nagy diadalmasan, hogy haha, a négyszer oltott, láncdohányos járványstréberek megátkoztak, hogy én majd kék arccal a lélegeztetőn…
Azért közel két év után leszögezhetjük, hogy igen nevetségesek ma már a 2020-as járványparás, normalizált, facebookon imperatívuszokban előadott szokások, a ruhafertőtlenítéstől az ökölpacsin és távolságtartáson keresztül a konzervfelhalmozásig. #utólagkönnyűokosnaklenni (A forgatásokon még mindig élnek ezek, és agyon is tesztelnek, ott nagy veszteség, ha színész vagy fontos stábtag lesz beteg.)
Úgy volt, forgatok szombaton, aztán kinti, éjszakai, öt nap, szünnap nélkül. Nem tudom, miért vállaltam el. A pozitív teszt azt jelenti, hogy a közelükbe sem mehetek. Megkönnyebbülés volt a teszteredmény.
*
Egy időben olyan voltam, mint a Mókus őrs vezetője, akinek mindenki elsírhatja a bánatát, hivatalból megértő, nekik ad igazat, segít, és akikre haragszanak, azokról meg prófétailag ostorozva, valamint gúnyosan csúnyákat ír. Ja, az őrs tagjai csakis nők, akik pórul jártak, ők gyűltek ide és lettek hangosak. Elképesztő leveleket kaptam. Renner Erika is írt nekem, Bojár esetén, az abban való balek szerepvállalásomon felbuzdulva, képviselnék vele kapcsolatban is erőt a blogommal és karolnám fel az ügyét. Bő hónappal később válaszoltam, és nem nagyon nyitottat, később kérdeztem, mi van vele, akkor nem választolt már, aztán ugye Mérő Vera már REGÉNYT írt róla. Van ez a marakodás, hogy kié az ügy, a hősnő, sőt: kié az agresszor és a bántalmazottság. (Így akarta magának Huffnágelt, a neves nőgyűlölő zaklatót Gumiszoba 2014-ben és szólított fel, hogy én ne írjak róla, holott Huff engem kezdett ki, nem őt.) Tárgyak lesznek emberek, érvényesülés eszközei (van, amikor magukat használják annak, lásd traumaírás, gyásszal és rákkal turnézás).
És persze nem tettem ezeknek a kéréseknek eleget, bizalmatlan és kritikus lettem, amikor megszimmantottam, hogy használnak. Nem szeretem, amikor megmondják, hogy “arról kéne írnod hogy”.
A szemét pasik szidása ilyen téma, akik szerintem nem is szemetek, illetve lehet, hogy szemetek, de látom a felelősséget, a nő helyezkedését, stratégiázását, és ilyenkor kamu a feminizmus. A nő nemrég még teljesen hagyományos, alárendelt nőként viselkedett, és parádézott ezzel a férfival, amikor az volt a stratégiája (…én is parádéztam Lőrinc híres apjával, hulla szerelmes voltam évekig, szégyellem is, bár én tiszta szívű, intellektuális huszonéves voltam, ő pedig alkoholista, és nulla forinttal, perrel és gyerekelvétellel fenyegettetve távoztam).
Vagy: a barátnőm nem hallgat rám/irigy rám. Szerintem meg mindketten nyomik vagytok, és hatalmaskodsz.
Testszégyenít a fineszedző kolléganőm, brrr. Fogyjál le és ne figyelgesd…
Vagy: barátnőm egy húsz évvel idősebb pasit ajnároz, azonnal szült neki, baj lesz, majd meglátja!
Vagy: a tinderen lekövérezték, a jól induló pasi ghostingolt, mostingolt és morzsázott, jujuj. (Ez a nő vagy tíz tindernyenyenye /by Eastern!/ cikk közepette főszerkesztője a wmn-nek. Eleve nem értem, hogy akik női újságírást akarnak, hogy jut eszükbe a saját béna vernyogásaikat, depijüket és irigykedéseiket közzétenni valódi újságírói témák helyett.) Faszért tinderezel. Az intimitás nem áru. Ne rinyáljál, buta, magakellető liba vagy.
Itt tartunk, META-MITU. Miért fogtok még hisztizni???
Borzasztó úgy lenni “nők ügye” bloggernek, hogy több hullámban ráébredek: a feminizmusom kásahegy, akiket védek meg artikulálok, azok ostoba libák, maguk javára használnak és hajlítanának, a férjeik engem jobban gyűlölnek, mert én vagyok az ágyúgolyó, egem idéznek a veszekedéseikben. Ráadásul a nők, amint egy kicsit is nyeregben érzik magukat, átharapják a torkomat.
Itt egy levél előttem, minden bevezetés nélkül két hosszú word doc csatolmányban belezi ki egy nő a szexuális részleteket egy kollégával, “legfeljebb nem olvasod el”. Azt hiszem, ő is női, szolidáris megerősítést várt tőlem, majd szidjuk együtt ezt a szemetet, pedig mindent megtett, hogy megalázza magát, és nem mondhatja el senkinek a környezetében, sunyiban ment a nagy történet, mert neki is élettársa van, közös kertes ház, akivel épp gyereket csinálnak. Vonzódott, mert unatkozott, belement, csetekben ment a fantáziafelpörgetés, ezekbe a csávó egyre inkább bevont (fantáziaként, szintén) egy fiatalabb, szexi kolléganőt, majd az adta az erőt a levélírónak, amikor már nagyon megalázták, alja szexszolgáltatásokra vették rá lángoló szavakért cserébe, hogy ő most hogy leszarja az őt többszörösen megalázó, használó, kontrolláló és még csak nem is jó testű férfit. Rá se néz, hiába jön be utána a tárgyalóba! Ez a nő azt hitte, drukkolok neki annyi önalázás után, amit kéretlenül öntött rám, és most mocskos szavakkal szidalmazza azt, akivel ő ment bele a helyzetbe.*
Mit tudnék írni a szeretőségről? Nem vagyok szerető, nem kell bujkálni, és ez hamar magától értetődő lett. El se tudom képzelni azt a kiszolgáltatottságot, ami alapállapot volt, hogy a fél életéről nem tudok semmit, és neki mindig van oka, joga lemondani bármit. Az alternatívája pedig a teljes magány.
Hozzáteszem, én sose könyörögtem közös karácsonyért, meg hogy velem éljen. Elég volt a fele, mert az a jobbik fele volt. A kicsik apjával kiléptem a helyzetből, amikor terhes lettem. Szakítottam. Jött utánam.
Lehetne mondani egyébként, hogy “én aztán nem leszek szerető, elvből! magam miatt!”, sunyi nyüzsgönc írt is ilyen posztot a Gumiszobára (!), gondosan rám célozgatva. Nem egyszer néztem végig, ahogy az effélét hangoztató nők hogyan szédülnek meg egy-egy ellenállhatatlan nős férfitól, és állnak négykézlábra azonnal, ha szagot fognak. Nem az elveink döntik el, kivel vegyülünk. Nekem se, de másokon láttam, hogy amikor éhesek, szeretetre vágynak, akkor elképzelhetetlenül nevetségesen viselkednek. Pedig korábban hogy ítélkeztek…
Én nem tartom szentnek úgy általában a házasságot – csak a sajátomat tartottam annak. Sose csaltam azt, érzelmileg se, akinek igent mondtam. Nemhogy társkeresőn vagy munkahelyen kellettem volna magam, ingert keresve. Más házasságát az tartsa szentnek, aki azt a döntést hozta, hogy benne él és kikacsint. Ki-ki a magáét. Ha nem tartotta szentnek, és lobbantunk (én emberileg és intellektuálisan lobbantam mindig, ennek volt alárendelve a szexualitás, tahókkal csak alkalmi szex volt, és ilyesmi csak 42 éves korom után), akkor szerető lettem.
Szerelmes szerető.
Ami a legszebb, legintenzívebb élmény tud lenni. Ezt fenntartom. Mert akkora ereje van, kockázata, annyira erős igent mondunk a kedvezőtlen körülmények ellenére a másikra, kölcsönösen. Mert nem garantálja semmi, mégis létezni, erősödni akar.
És szép történet akkor, ha te, a nő nem viselkedsz undorítóan tipikusan, vagyis te, aki eddig a szabadságot, szenvedélyt hirdetted az unalommal és megszokással ellentétben, nem növesztesz karmokat, nem leszel pont olyan álszent, mint a feleség, akit lesajnálsz és átkozol, nem hiszed el, hogy azon felül, ami mindenképpen árad, zúdul, ömlik, neked jár valami. Micsoda egoizmus! Tehát: nem játszod el a megszerzős, szenteste zsarolva sírdogáló, feleségről faggatós mókát. Ne legyen szerető az, aki együttélős kapcsolatot akar, saját, kizárólagos pasit, legyőzni a régi nőt. Csak az, aki lobban, aki mindennek ellenére, tragikusan, szenvedéllyel – és diszkréten, a másik életét, elmúlt húsz évét tisztelve. És ő egyedül lesz, igen. Végül egyedül lesz.
Nem épp biztonságos helyzet ez érzelmileg, sok szomorúság van benne, de nem az a szomorúság, hogy nem szerezted meg magadnak, mert azt eleve nem lehet akarni. Erős, társnemfüggő jellem kell hozzá. Amúgy rengeteg, lelkileg jó állapotú feminista lesz szerető, és nekik bejön. És még így is, lásd az én történetemet, nagyon ki tud baszni vele a feleség is, meg a hajdan szerelmes férfi is.
Gondolkodom mostanában, hogy a címre rátérjek, mit élhetett meg ő. És nem tudom. El volt foglalva a saját dolgaival, mert nem volt nagy titkolózás, és minden árulkodó jel ellenére nagyon későn kérdezett rá, sok hét telt el. Nem tudom elképzelni a lelkivilágát, differenciáltságát. Valami olyasmi lehetett, de ezt nem beleérezve mondom, hanem kívülről, hogy rég elhidegültek meg leszarták egymást, igazi közelségre lelki gazdagság híján és dologias életszemlélettel, a napi feladatokkal agyonterhelve eleve sem voltak képesek, most viszont az addig engedelmes férfi, akit lehetett ugrasztani, járt szülőire, pénzt is keresett, a szülei házat vettek, tehát aki a nő élettervének nélkülözhetetlen, bár kissé lenézett, irányítható része volt, ez a férfi meghibásodott. Fellázadt, mást akart. Egyszer csak új pólót vásárolt – a teszkóban, de akkor is. KINEK AKAR TETSZENI? És akkor elő kellett venni az Erkölcsös Feleség Toolkitet, és megrendszabályozni. Konyhapszichológiai közhelyeket (“nincs nagy megcsalás és kis megcsalás, csak megcsalás van”), vádakat. Amúgy sose kérdeztem, milyen ő, hogy reagál. Néha meglepett, célzásokban milyen méla undorral szól róla a szerelmem, vagy hogy döbbent meg teljesen hétköznapi reakcióimon, hogy én nem balhézok, őrjöngök, követelőzök. És milyen éles, agresszív szavai voltak velem.
Hát, ez lett.
Most meg perel a hősszerelmes.
* Évekkel később írtam a nőnek, hogy nem tudtam a történetében hallgatóságként részt venni, de mi lett a munkahelyi, megalázó történettel. Jó fej volt. Túlvan rajta, hülye volt, szánalmas a csávó. Ez a történet nem a kihűlt kapcsolatokról, nem a szeretői lobogásról szól, hanem csakis a pornófüggő férfiak aljasságáról.
Ígértem ezt a bírálatot a Kiszámoló nevű blogról még októberben. Ez a blog 2011 februárja óta aktív, és, mondjuk így, a pénzügyi tervezést, egyébként az elemi szorzást, százalékszámítást, összeadást, meg egy kis szemléletet és információt hivatott nagy erőkkel, magabiztosan terjeszteni olyanok körében, akik valahogy (de hát hogy lehet ez?) nem érzik a bőrükön, hogy nem jönnek ki a fizetésükből, és itten söröznek, vagy vesznek egy mozijegyet, esetleg nem fogták fel hitelfelvételkor az apróbetűt, hogy az árfolyam el fog szállni, és egyébként az eredeti törlesztő is túlzó volt.
A blog nem csak közjót szolgál vagy hasznos információt terjeszt, cseppet sem érdekmentes: pénzügyi tervezést árul, a saját szolgáltatását.
Jézusom, ez egy embertípus. Számold ki, oszd be, tervezd meg, ne legyél trendkövető instant örömre vágyó impulzusvárásárló, sajnos, a magyarok többsége, a hülye tudatlan, aki milliós verdával feszít, miközben omlik rá a fal, azt hiszi, a napelem majd megtérül, satöbbi. Vedd észre, hol vernek át, jó lesz a használt mobil is, de ha alulköltesz, mert spúr vagy, annak meg sok az externáliája, bőven lenne pénzed egymilliós kocsira, de a régi reflexeiddel 300 ezreset veszel. Van amúgy némi cégforma-szakértés, adójogszabály-tanácsadás is. És az életmódod! A sok kicsi sokra menne, de helyette elmegy: ha csak napi 200 forintot megspórolsz, befekteted, okosan csinálod, az már x év alatt akár inflációt követve x 0.05 is ennyi meg annyi… és leír egy olyan összeget, amelyet Nyuszi parkbeli tornázgatásai közben lel az avarban.
Ugyanazt a sodró lendületet érzem, mint a progresszíveknél. Oktatni, edukálni kell “a magyar parasztot”, aki számolni nem tud, maga ellen cselekszik a Bővebben… →
…a feminizmuson belül, és miért jönnek elő mostanában mindig a transzneműek, akik ugye alig páran vannak és a legsérülékenyebb csoport, satöbbi. Bővebben… →
Az előző posztot összegzem és toldom meg: ha sokat és változatosan mozogsz (testhasználat és beöltözős sport is), ha ügyes, rugalmas, nagy mozgástartományú a tested, és jelentős energiát igényel az edzésed, akkor egy kicsit mindegy lesz, mit eszel. Mindegyebb, mint annak, aki bajban van (sokan igazságosságot követelnek ebben is: ne ehessenek a “vélkonyak” se tortát, nem ér! Haha, az országúti bringások meg négyesével eszik a Snicker’s-t. ) Nem olyan fontos már a grammja, alapanyagjai, a makrók arányai, az étkezésgyakoriság sem, tulajdonképpen az éhségedet követheted. Mert nem vagy beteg, sem étkezési zavaros. Ha nem eszel túl, és nem is durván adalékanyagosat, feldolgozottat, vitaminhiányosat, akkor ez “csak sima étel”, amelyet felhasználsz. Mindaz, amit a testedért hosszú távon tettél, bankba kerül: gyűlik és kamatozik. Görcsösség, erőltetés, szélsőséges gesztus nélkül is gyűlik. És ez a jó, hogy nem kell feszesen élni.
Ezért értelmetlen a huhogás, hogy “a kampánydiéta után visszahízol, jojó, értelmetlen fogyózni”, mert ez a szemlélet a kudarcos fogyózókat és az eltorzult, már beteg állapotot veszi alapértelmezettnek. Azért kudarcosak, mert nekik nagyobb bajuk van a sima egészségmegőrzésnél. Komoly evészavarok, hormonegyensúlytalanságok. Meglepően sokaknak.
A baj az, hogy nagyon kevesen teszik meg lelkükért, testükért azt a napi keveset, ami összegyűlve és kamatozva már sok, és befektetés is, amitől ötven évesen is jól lennének.
Módszer és szigor akkor kell, ha már bajban vagy, és hosszú évekig nem foglalkoztál vele, sőt, rontottad, mert rácsúsztál valamire, vagy a margarin olcsóbb volt, és elhitted, hogy jót tesz, vagy éhes lélekkel a lelki bajaidat “etted meg”. Tehát az általános egészségmegőrzési tanácsok nem ugyanazok, és fegyelem sem kell annyi, mint ha már tönkrement egészséggel vágsz bele, vagyis egy-egy terápiás akcióhoz a szükséges lépések komolyabbak lesznek. Bővebben… →
csak az olvassa. én szóltam 