Nemváltó óvodások és szoknyás bácsik a napköziben. Anyjának panaszkodó kislány, azt mondták a suliban, “ha akarsz, lehetsz fiú”. Hahaha!

Rosszul vagyok, hogy direkt elferdítik. Nem óvodás, hanem kiskorú (18 alatti) szerepel a népszavazási kérdésekben. Nem csak műtét lehet a kezelés (bár műtét is rémisztően sok van): pubertásblokkoló, mell-lenyomorogatás, péniszhátragyömöszölés (tucking), hivatalos és feketepiaci (!) hormon és “megerősítő” pszichológia, tanácsadás is. És igen, tényleg azt mondják, hogy csak vágyakon, érzeteken, a megfelelő kategóriák ismeretén múlik a nemed.

Nem, nem vagyok fideszes. Hanem nem bírom a hazugságot és az utána nem nézést. Ti, balos újságírók, ennél jobban tudhatnátok, mi a gond a gendertémával. És gyanítom, tudjátok is.

Hát megőrültem én, hogy vállalom? A barátaim mind ellenzékiek (és mennek szavazni, nem is tudnék kit felhívni), általában kritikusak a genderőrülettel szemben, okosak, jól forog a nyelvük, de nem beszélnek róla a nyilvánosság előtt. Szinte senki.

Épp ezért kell. Ezen a pénteken különösen.

A legmeghökkentőbb: ellenzéki kommentelők tömegesen háborognak, hogy ha nem lenne a nagy felhajtás, akkor erről az”aberrált” jelenségről (buzik, nemváltás) nem is hallanának a gyerekeink. De most a plakátokról megtudták. Most minden gyerek erről kérdezget, aztán még kedvet kap… Hát így képzeltétek az ellenzéki szavazót? Azt hittétek, alig várja, hogy homlokára csaphasson: már értem! Hogy tudományosan edukálják a gender expressionről, a diszfóriáról meg a pánszexuális poliamóriáról! (Én ezt továbbra is megcsalásnak nevezem.)

Miért buzdítanak ilyen hevesen érvénytelen szavazásra? Mitől félnek ennyire?

Tényleg veszélyes az “uszítás”? Vagy épp a melegek, transzok nyomulása a veszélyes?

Szerintem jelen formájában egyik sem veszélyes. Se a melegekre (stb.) nem veszélyes a fidesz kampánya, se a jó (szabad, méltóságteli, nyugatias) életre nézve az, ha nem kérsz a műsorból, mert gyanakszol, hogy a szivárvány egyszerűen divat és érvényesülési stratégia. Illetve: mert nincs pofád jómódú, emancipált, szabad emberek (férfiak) túlhizlalt egójáért még kampányolni, a háborúhoz, a szétlopott országhoz, nyomorhoz, az elnyomott nőkhöz képest.

Egy kis hangulatbeli következménye van csak a téma pörgetésének. Elterelésképp vetette be a kormány, persze, mert háború van, mert az oroszoktól függünk, mert ezek a járványt is lopásra használták, mert eltűnik a Balaton, a Fertő, mert semmit nem csinálnak klímaügyben, mert tarol a korrupció, az egyház megfojtotta az államot, az állampárt meg a kultúrát és a civileket, romokban az eü, az igazságszolgáltatás, az oktatás satöbbi.

De azért is, mert ők (se, én se!) tényleg nem akarnak ilyen genderes társadalmat.

Viszont a népszavazáson, bármi is legyen a végeredménye, nem múlik semmi. Inkább szondáztatás (véleménynyilvánító jellegű): mit gondol a magyar ember. Ember nem hiszi el férfiakról, hogy nők lettek. És ember nem támogatja ezt a jódolgában-nőnek-öltözik-buzul nyomulást, szenvelgést, hacsak nem a maga kis érdekében, mivel ő is ebben nyomul. Se a népszavazási formában nem támogatják, se akkor, ha átfogalmazzák, másképp kérdezik.

Ugyanakkor a téma nem ennyire feszült. Nem keltene erkölcsi problémát és erős érzelmeket, ezeket mesterségesen hergelik mindkét oldalon, korlátoltságból ott Fideszlandben és viszketeg, önző, vinnyogó szereplésvágyból itt.

Se műveltek, se tanulatlanok, se nyílt szívűek, se merev gondolkodásúak, se fiatalok, se meglettek nem támogatják ezt az LMBT-t, ami pár éve megy az ellenzéki médiában (444, telex, “Jézus is buzi volt” 24.hu, Mérce, wmn, Magyar Narancs, ELLE, Glamour és az összes LMBT/liberális oldal és fb-oldal: Prizma, Háttér, Pride, TASZ, Amnesty, Drogriporter… és számos szivárványos celeb, blogger és kulturális műhely).

Mi nem a centrum vagyunk társadalomelméleti értelemben, de Magyarországon is mindenki rég tudomásul vette (tényleg csak maroknyi kereszténykedő-magyarkodó kivételével), hogy léteznek melegek, másfajta szexet kedvelők, nem-monogám emberek. Ha viccelődés tárgya is, mint minden furaság, ez már nagyon engedékeny, nincsen üldöztetés, sem erőszak, intézményes végképp nincs. Tele van büszke, gazdag, out melegekkel a média, a politika. Senki nem vitatja, hogy joguk van a magánéletükhöz. Vagyis: jogegyenlőség van, nincsenek diszkriminálva. Az emberek véleményét, preferenciáit meg bízzuk rájuk (ezt nem bírom, ahogy ilyen osztályfőnöki órásan, moralizálva erőltetik, hogy mit szabad gondolni, mondani, merrefele kell még jobban elfogadni).

E körből a transzok sajátosan kimaradnak: őket nem fogadják el így. Nehéz is volna, hatalmas mentális gimnasztika és morális nyomasztás kellene hozzá. Az amerikaiakat sok évig  puhították, így lett végül joguk férfiaknak női börtönbe menni önbevallás alapján. És öles csávóknak büszkén dobogóra állni (jobboldalon a három legjobb női úszó. Teljesen erőszakmentes a tiltakozásuk):

https://newsdeal.in/lia-thomas-win-at-ncaa-womens-swimming-championships-in-atlanta-draws-protesters/

Pl. ilyen illemtanáros-jóemberedő műsorformátum segítségével ment az agymosás:

Viszont nincsen erőszak a transzneműek ellen. A mi társadalmunk nem erőszakos és nem is nagyon harsányan véleményező, gyűlölködő. Tapintatos ember nem mond rájuk semmit, de gondol (ha felfogja egyáltalán, mit lát: egy 17 éves lány állítja és kihisztizi, hogy ő fiú, és ennek van közönsége, bár két év alatt ráun; egy 35 éves, kétgyerekes nő öntudatosan megírja, hogy leszorítja a mellét, alsónadrágot hord, amibe műfaszt töm…). Néhányan mondjuk is, nem csak gondoljuk, áthágva az illemet. És persze privátban sokan viccelődnek a jelenségen. “Onnan tudom, hogy vicces, hogy röhögök.” (Tóta W.)

A pocakos parlamenti uraknak 2020 őszén jutott eszükbe, hogy a genderrel rángatni lehet a tömeget, amikor a mesekönyv kapcsán pro és kontra is harsányan hisztiztek. (Párhuzamos jelenség: Gothár leleplezése ürügy lett a kormánynak, amely a kultúrát és sajtót monopolizálta épp, hogy magához ragadja az SZFE-t is.) Nem ám jogokon, szólásszabadságon, a jó szexualitáson, emberek sorsán ment a vita, hanem egy efemer jelkép, egy sikerületlen, feledhető, ideologikus mesekompiláció miatt.

Hamar elült ez is. De a helyzet készen állt: az ötlet megfogant. Másrészt onnantól nem moshatták le magukról a progresszívek, hogy a gyerekek a célpont. Az élen a mindent jobban tudó, előíró, “bölcsődétől kellene edukálni” durcás mesematinészervező Mérő Verával. (Mégsem szervezte meg a pótmatinét a kis biodíszleteknek.)

Akármilyen törvényt hoznak, bárhány cikket írnak, akár érvényes, akár érvénytelen lesz a népszavazás, magyar ember nem emiatt fogadja el avagy utasítja el a szivárványt, hanem már egyébként is/se. (Ellentétben a migránsok elleni uszítással, ott új minőség keletkezett, valódi hatása volt a propagandának és az ellenpropagandának is.)

Vig Dávid egyoldalas publicisztikáját (szerkesztett beszédét) olvastam a Narancsban (Érvénytelenül, március 16.), ő az Amnestyt vezeti, jogász és meleg. Felszólít a négyszer két ikszre, üldöztetést vizionál: agresszió, kirekesztés, jogtiprás van az LMBT emberekkel szemben, ami mindannyiunkat elkeserít, előre hát érvénytelenül.

A Humenben MZP-t zsarolják(de rögtön enyhítik is, azért menjetek szavazni) :

Ezeket nem érdekli az egészségügy, a sztrájkjog, az SZFE, a túlórák, az ingatlanárak, a családok megélhetése. Sőt, megy a kellemetlen-liberális hergelés, “keresztény heteronormatív család”, “szülesztés”, “ősanyák” ellen. Mintha a menők, valódiak ők lennének az ósdisággal szemben.

Mintha a menőségről lenne szó. Mintha őket nem heterók nemzették volna.

Azt írja Vig Dávid (a Narancsban, tehát), hogy a transzneműektől “nemük és nevük elismerésének alapvető jogát vonják el”. Mióta alapvető jog átírni tényeket, eltüntetni az eredeti igazságot? A siránkozó, habzó kifakadás nem számol azzal: nem “a kormány” van az összes többi, amúgy elfogadó polgár ellen. A szivárványos hangoskodóknak nincs támogatottságuk, kb. minden egyszerű polgár a “normalitásra” szavaz (értsd: heteroszexuális kapcsolat, család, monogámia; bűnök, új pózok, kalandok csak titokban).

Sokan képkerettel, szép segítő mondatokkal, a propagandisztikus LMBT-cikkek osztásával-lájkolásával támogatják az ügyet. De amint tétje volna az elfogadásnak, mondjuk a saját férje transzulna be, vagy tőle kérne faszlevágásra pénzt a gyereke, neki kéne transzneművel randizni, vagy ha transz visszaélést tapasztalna (amelyek nem kivételek, hanem a jelenség lényegéből következnek és egyre gyakoribbak), visszavonná a támogatását. Azért támogatják, mert nem értik és ártalmatlannak gondolják.

A transzneműséget, mivel a fogalmakat, a valóságot akarja kerékbe törni, nehéz tolerálni. Legfeljebb megszokni lehet. Magyarember, azok, akik most majd a sorsdöntő urnákhoz járulnak, irtózik a furaságtól, és ha tolerálja is, a magamutogatástól és erkölcsi-önjelölt műsortól iszonyodik. Mari néninek igaza volt: nézz a lábad közé, hogy fiú vagy lány vagy-e, és menj kapálni. (Mit igyekeztem, hogy én leszámolok az előítéletekkel, tájékozódom, figyelek a szavaimra és a türemkedő automatizmusaimra. A teljes emberi egyenlőséget vágytam versbe venni, és még tovább Mari néninél nem jutottam.)

Érvénytelen szavazásra a jogvédő civilek nem csak azért buzdítanak, mert meg akarják hiúsítani a kormány agresszióját és mellébeszélését, amely az értelmetlen és téttelen kérdésekben ölt testet, és amelyekre minden érvényesen szavazó nemet mond. Hanem azért is – és erről senki nem beszél –, mert csupa érvényes szavazattal nem lenne igen szavazat, ami az LMBT-aktivizmus nyílt kudarca lenne. Akár ellenzéki, akár kormánypárti vagy, az minimum konszenzus, hogy dehogy akarjuk agymosni és tönkretenni a gyerekeket.

Pedig mindig a kamaszok gyötrődéseiről beszélnek. Sophie Labelle és Alok Vaid Menon meghívása, a 18 körüliek (alattiak), Tobi, Emmett sűrű szerepeltetése, a mesekönyv azt jelenti, hogy igen. Ön támogatja. És a népszavazáson a válaszadók egy súlyúak. Nem lesz liberális gőg. Nem lesz illemtanár. Lesz viszont titkos fülke. Azért van felháborodás és gúnyolódás a kérdéseken, mert érzi tagadás. Az aktivisták valóban ezt akarták: propagandát, sok-sok előbújást, láthatóságot, az ellenérzések felpuhítását (“edukáció”, “előítéletmentesség”). Valóban a 18 alattiak (“kiskorúak”) voltak a célpont. Igen, támogatják a propagandát és a kezeléseket is, lásd Vay Blanka könyvének részleteit arról, hogy az “időben” (kamaszkorban) kezdett tranzíció mennyivel jobb eredményekkel jár, és az ő kései átalakulásának milyen (esztétikai) korlátai vannak.

*

Mik a kérdések?

Nekem az első igen, mert a melegekről (stb.) legyen szó, akkor is, ha a szülő borzad ettől, vagy nincs ismerete. Legyenek továbbképzések (tanár barátnőm most megy egyre), jelenjen meg józan tudás a közoktatásban, és semmiképp ne legyen szégyen, pláne ne titkos menőség az LMBT. Csak ne az aktivisták beszéljenek, ne a kínosan és önsajnáltatva magukért lobbizók adják elő tényként és társadalmi ideálként a vágyaikat és ne ez uralja a kamaszok tudatát.

A többi pedig nagy, kövér NEM.

*

Tuza Éva két hete szintén érvénytelen szavazásra buzdított, ezerkétszáz fölötti megosztás és sok száz komment volt. Évától (a Friderikusz-beszélgetésből) tudjuk, hogy Tobi új előbújása, hogy nonbináris, említettem is ezt kommentben. Erre Tobi leírta, hogy valóban, újabban (a film óta) nonbináris, de biztos, hogy nem nő. A smink nem nemhez kötött, a testéről meg nem tehet. (Érdekes, milyen fontos volt az eredeti történetben a sok külsőség, a rövid haj, a hajcsatok, szoknyák, pipere kerülése, a mell leszorítása.) Lefordítom: imád sminkelni, nem akar testileg átalakulni, két év alatt megunta a Tobiságot, de aktivizmusra és hírnévszerzésre jó a sztorija. (Azóta eltűnt a poszt.)

Van ez a megöregedett enyheliberális nő, abban a threadben bőséggel, aki együtt rezeg minden jó üggyel, nemrég feminista lett, van macskája, vegán is, épp az LMBT támogatásban éli meg letűnt fiatalságát (“de jó, hogy ti már ennyire bátrak vagytok”). Olyan melengető idegenekkel jóságba hevülni: ha szépen mondják, ha elég trendi (tömeges) a téma, és gyereklélekre hivatkoznak (erre is kell a gyerek, a felnőttekkel szemben keményebben ítélnek), beáll ő lelkesedni bármiért, félretéve józan eszét.

A józan ész szerint férfiból nem lesz nő, a “keresem, melyik címke illik rám” ráérős nyafogás.

Abszurd, hogy belső érzetekre, mentálisan zavartak megéléseire törvényeket alapoznak és direktívákban átírják a nyelvet, a fogalmakat.

Abszurd, hogy a testet igazítják a belső érzethez. És iszonyatos kockázatai, költségei vannak.

Abszurd, hogy emberek tömegei nem értik a kétivarú szaporodást és annak társadalmi jelentőségét, mintha ez felfogás kérdése lenne, puszta divat (NoÁr klipje: a tévében meg mindig a heterókról beszélnek!”), ami lecserélhető, ha van vonzóbb.

Abszurd, hogy ma egy kamasz nem mer önmaga lenni, hanem rémülten kijelenti, hogy ő nem az, ami, és az álidentitásban próbál sztereotip és konform lenni. Hogy ez a lázadás.

Abszurd, hogy a nemek egyenlőtlenségének, az elnyomásnak a megoldását a másik sztereotípiába való átigazolással gondolják megoldani – és ez soha nem is sikerül.

Abszurd, hogy a test megjelenése, kinézete ekkora téma, hogy ennyire megváltoztatják, az egészség, épség árán is.

Abszurd az állítás, hogy nem volna semmi bajuk, ha mi “ciszek” elfogadnánk őket, és a testüket a belső érzetükhöz igazíthatnák. Dehogynem volna, van is. (Ja, igen. A TRANSZFÓBIA.)

Transzfóbia nem létezik, ez a valóságtagadás és a ránkerőltetés elutasításának a neve, a szuverén vélemény kifejezése: hogy ebből nem kérünk. Csak mocskolásra, kirekesztésre használják amúgy is a transzfób szót: “nem vagy progresszív, nem játszunk veled.”

Genderpropaganda létezik, kártékony, lassú puhítást jelent, nagyon agresszív, nagy pénzekből finanszírozzák, és ha utánaolvasol, láthatod: durva disztópiába vezet.

Kormányváltást akarok.

Nem fogok érvénytelenül népszavazni. Saját véleményem van.

Nem támogatom, hogy az új kormány első ötven ügye között szerepeljen a szivárvány. Bele is buknának.