Már említettem ezt a témát, de most konkrétabban reagálok, a Beszélgess jól! oldal készítőjének címzem és küldöm el, egyben részletezem az erőszakmentes kommunikációból és a pszichológiából való kiábrándulásom okait.
Van három pont, amelyet nem fejtettem ki eléggé, bár felírtam, de nem akartam nagyon kanyarogni, sem félórán túlra húzni:
hogy van ez, hogy ha valaki a kommentelés, kommunikáció, testalkat vagy épp a szexualitás témáját felveti, folyton a megbántottságukról, érzéseikről, szégyeneikről hüppögnek a nyilvánosságban, ismeretlen nickek körében cselekvőképes, felnőtt nők, sajnosmanapságoznak, morális pánikolnak? Nekem ez divatnak, elterjedt népszokásnak tűnik, nem valódi megélésnek. Ezek az emberek hazatalálnak (by Cris) a lakcímükre, autót vezetnek, vacsorát főznek, adóbevallást képesek kitölteni, gyereket beiskolázni, mégis a lelkükről beszélnek, kiskamasz stílben panaszkodnak, érzésekre hivatkoznak, mindenki csupa érzékenység – amennyiben ő lehet a megbántott fél. Biztos, hogy ez az, ami? A lelkizés ilyen dózisban, ennyire tét nélkül (mert nem a téged bántó személynek mondod) nem tűnik produktívnak, engem kifejezetten idegesít. A legjobban pedig az, hogy erre szépen rászoktatták őket a pszichológiai népszerűsítő megmondók, tehát a szájukba van adva, min illik panaszkodni, mik a normák, meg ilyen szavak, mint bántalmazás, szégyen, áldozat, nárcisztikus, trauma. És ezt segítségnek nevezik… hát dehogy segítség ez, sok ezret keresel vele óránként.
Ehhez kapcsolódva: ha értelmes beszélgetést akarunk folytatni, kényesen kell őriznünk és számon is kérnünk a szavak valódi jelentését. Én efféle nyelvi mutatóujj szeretnék lenni. Bántás, erőszak, elmebeteg, paranoia, nárcisztikus, elnyomás, diszkrimináció és a többi (férfi, nő!). Én nyilvánvaló esetekben sem használom, hogy nárcisztikus vagy bántalmazó, annyira viszolygok ettől a buta játéktól, drámázástól. Nem bemondásra, érzésre megy a szavak jelentése. Mindenki arra kerekíti és definiálja a szavakat, hogy ő jobban jöjjön ki a helyzetből mások (vagy a tények) rovására – így lett burger, hús és sajt az az adalékanyagos növényi katyvasz, amelyeket csillagászati árakon a vegán vállalkozók árulnak. Az asszertív technikák népszerű, lebutított használata is sokszor csak a helyezkedést szolgálja, sőt, a rosszindulatot álcázza (ezért haragszom utólag Hirlandóra, aki a becsomagolt hatalmaskodást, helyezkedést mesterfokon űzte a maga sótlan, elméletieskedő, kioktató, álmegértő stílusában).
A közösség számára zavaró igazságok kimondóit, a rebelliseket és éleslátókat, köntörfalazni nem hajlandóakat formális és netes közösségeikben, családjukban is következetesen azzal büntetik, hogy nyilvánosan rájuk kenik, hogy ők az erőszakosak/nárcisztikusak/rosszul kommunikálók/betegek, és elküldik őket kvázi száműzetésbe, hogy “segítséget kapjanak”, vagyis: a saját pénzükből, idejükből, óránként 10-20 ezer forintért neveltessék magukat pszichológussal, trénerrel illedelmessé. Olyanná, aki többé nem zavarja a szép beszédű, “érzelemszabályozásra képes”, megfontolt többieket. (A húszezer forintos óradíjból majd megérti, mi a büntetése annak, aki nem beszél szépen, indulatmentesen.)
A mondandómba beleszövök példaként egy tegnap látott filmet is. Cannes-i nyertes, mestermű és nagyon vicces:
Azért ez kissé modorosra sikeredett. Pl van az apám. Bruttó 2 évet nevelt, majd eltűnt. Nagyapám halála után szépen jött tartani a markát. Eddig sem szívleltem a tagot, de mi abban olyan rossz, ha azt mondom, hogy egy utolsó hulladék fosgombóc és ki fogom verdesni a fogait? 😀 Btw ez a “foglalkozik vele” rész meg ismételten elég ellentmondásos. Ha utálok valakit, azzal nem foglalkozom, csak simán utálom. Szerintem jobb, ha senki nem vígasztalja magát azzal, hogy hú meg ha, xy hogy foglalkozik velem. Nem aranyanyám/aranyapám, csak rühell, mint a szart. És jobb rajta elgondolkodni, hogy miért. Én is tudom, hogy van olyan ember, aki nem kíván nekem jót, de levegőt sem, de TUDOM, HOGY MIÉRT. És részemről nem probléma, de nem fogok valami elcseszett lelki maszturbációba, hogy na xy mennyire foglalkozik velem. Dehogy foglalkozik, szarik rám, én is rá, mert számomra meg tök érdektelen. Fontosabb lenne tudatosítani az ilyen dolgokat, nem valami közhelyes védelmi mechanizmussal simogatni magunkat. Tök természetes dolog a gyűlölet is, annak is van elfogadható formája.
@deneverszarnyasbetet köszi! Sok mindenben egyetértek veled, pl abban nagyon, hogy a gyűlölet termeszetes. nagyon sok pszichológus azt mondja, a gyűlölet a legintenzívebb foglalkozási forma a másikkal, ha valaki semleges, azzal nem foglalkozom, ha valakit utalok, arról írok, gondolkodok (pl most te is írtál edesapadrol). ezzel együtt szerintem bárkit szabad utalni, gyűlölni, ezt az érzést is megengedhetem magamnak, sőt, meg is szabad fogalmazni, mint ahogy te is. A gyűlölet ugyanakkor felemeszt, fájdalmas, hosszan együtt élni vele szerintem borzasztó nehéz lehet. 🙏🏻
A negatív érzéseim, indulataim, haragjaim nem tévedések, nem rosszakarat vagy rossz jellem jelei, és főleg nem kommunikációs képzés, tanulás kell a feloldásukra, hanem méltó élet, a morális igazság helyreállítása és az, hogy nőként meghúzzam a határaimat, el merjem hinni az igazamat, átlássak az álszentségen. Ha erőm is van ehhez a harchoz, akkor győzni fogok. Én a forradalmárok örököse vagyok.
A hangfelvétel (27 perc, és végre nem fúrtak a szomszéd felújítók!)
Hajdan hithű, bár naiv progresszív voltam. Új formák kellenek. Progresszív: régi rossz, új jó. Konzervatív: régi jó, új rossz. Fujj! Amúgy tényleg ennyire leegyszerűsítve hittem én. Miközben aktívan tüntettünk műemlékekért későbbi férjemmel, ne bontsák le a Király utca 40-et, ne vágjanak ki fákat.
A minap Macival érkeztünk a Fény utcába, és ott beleütköztünk mesterembe, esküvői tanúmba, Lányi Andrásba, akit én egyszer arról faggattam, “dehátandrás” miért olyan bénák a jobbos írók, miért vannak kevesen konzervatívak a művészet élvonalában, miért összehasonlíthatatlanul nívótlanabb a Demokrata szerkesztői vezércikke, mint a Narancsé, bármiről is legyen szó, miért cikis mindig és mindenképpen a múltba révedő színház, tehát hogy a balos, liberális kultúra miért veri toronymagasan a konzervatívokét. András nem tagadta a felvetés igazságát, tehát hogy veri. Ne csodálkozzam, felelte, hiszen hagyományosan a baloldalé minden hatalom, nem volt itt sok évtizede pozícióban a jobboldal, csak rövid intermezzók erejéig (a beszélgetés 2007-ben zajlott). Nem hagyták őket, nem volt erőforrás, miből is lennének okosak, erősek, kifejlettek?
Macinak fel is idéztem ezt a beszélgetést, ő egész mást mond, pedig ketten összeszorozva nem vagyunk a közelében sem Lányinak: az invenció, az újat hozó kultúra, az okosság, a felvilágosodás, úgy általában az ész a baloldal erénye, sajátja és lényege. A jobboldal érdeme az igazodás, engedelmesség. Nem tekinti az egyéni boldogságot az élet céljának; a közösséget és annak túlélését előtérbe helyezi. Tűr, nemz, szül, nevel, adót fizet, szabályt követ. Csend, rend, fegyelem, misére jár, nem dug félre, ebben erős (haha). Ne aspiráljon a szellem babérjaira, ez fogalmilag kizárt.
Maci szeret ilyen éles lenni amúgy. Komolyan gyászolja Moldovát épp. (Én is.)
Én baloldalinak vallom magam, ám a progressziónak igen naiv formáját űztem 2013-14-ben. Ó, hányszor írtam le én is mindenféle retrográd, szenvedést okozó, hatalmi szerveződésről, mondjuk a klasszikus munkamegosztású családokról, vagy a tekintélyelvű, frontális, magoltató oktatásról, hogy a régi berendezkedés fojtogató, elavult, hatalmaskodó, nincs mit megőrizni, védeni, fel kell tárni a mocskait, le kell rombolni. Legyenek új szerződések!
Tettem ezt tisztán elvi alapon, őszinte hittel abban, hogy létezhet a nőt ki nem zsákmányoló, le nem amortizáló család, tartós, boldog, monogám szexualitás. És létezik szabad lelkeket befogadó, szeretettel pátyolgató iskola. Nem kell a kényszer, a hatalmi szó, az uniformis.
Akkor még nem hittem, hogy ugyanezzel az “ez már nem működik!” felkiáltással tömegek mindent és bármit tágítanak és rombolnak majd saját érdek szerint. Merő önzésből és butaságból: mindent írjunk át, rúgjunk fel, ne legyenek világosak a fogalmak többé. De közben nem tudják, mit jelent a szó, amit épp átírnak.
És ilyenekre hivatkozva: Szerintem az a valami amaz (ami nem), mert én így érzem. Kristóf: szerintem/számomra a virsli az, ami virslinek néz ki és virsliízű. Nemszerintem, hanem tényszerűen: ha élelmi értékkel, alapanyag-minőséggel nem törődve így akarsz átbaszni valakit, és még a húsos szavakat is kéred a kis bizniszednek, ráadásul a trendinek ÉS etikusnak beállított szutyok** termék drága is, az csalás és felháborító. Nem jobb, mint ha fűrészport, gépolajat és aromát töltesz műanyagbélbe, és azt árulod virslinek. És ugye van definíció (virsli, tej, sajt, mascarpone stb.). A családé is: szótárban, törvényben, a szociológiai kutatás fogalommagyarázatában. A virslié leginkább az élelmiszerkönyvben. És mindennek semmi köze a kulturális kisajátításhoz vagy bármilyen elvhez, igazságossághoz, csak a vegán vállalkozók érdekeihez.
Beszédetek legyen igen, igen; nem, nem – ehhez van köze.
De hát ennyire hamis lett az egész “változtassuk meg a világot”. “Az élelmiszerkönyv olyan, mint a lobotómia, rég elavult és káros” (megjegyzem: az, hogy nem nevezhetnek a termék feliratán tejfölnek, virslinek, sonkának, csokoládénak, gyümölcslének, pezsgőnek stb. kb. bármit, tehát hamisítványokat, viszonylag új fejlemény, számos vásárlói panasz és az eredeti élelmiszereket gyártók nyomására.)
Ismerjük ezt. A dolgok meghamisítása, helyettesítése szűk érdekek szerint, majd a szavaké. Nem volt világos az összefüggés e hamisítások között (body positivity, vegánság, transzkodás), a szóról szóra egyező érvek, csak azt tudtam, hogy irritál mindegyik.
De hát ez ugyanaz.
Például az ártalmatlan szépség: az a szép, aki feszesre szűrőzött arccal, agyonsminkelve, tetszetős-szexi ruhában kiteszi magát, és akkor nem számít, hogy horrorkövér és beteg, illetve öt év múlva járni se tud. Minden szép, tehát okés. Nem számít a valóság, az egészség. Aki ez ellen szól, az fatphobic, bigott, elnyomó, a diétaipar követe.
Vagy. Az a nő, aki passing, vagyis annak nézik: sikeresen sminkelt, műtött magára testrészeket, növesztette meg gyér haját, járt a körmösnél, rózsaszín a sálja – eredményesen csapja be a környezetét. (Mondjuk ez régies felfogás: a tengeren túl már az a nő, aki kijelenti magáról, ez maga a beszédaktus* – nem kell sem diszfória, sem műtét, hormon, sem nőies külső a nőséghez.) Az a cél, hogy az illúzió (átverés) tökéletes legyen. Nem számít a múlt, sem az igazság. A herélés, a szintetikus hormon, a férfi kromoszóma, a művi úton elért terméketlenség. A múlt letagadható (deadnaming). Aki nem hiszi el, nem vesz részt a hazugságban, az transzfób, gyűlölködő, elnyomó; miatta lesznek öngyilkosok.
Riasztó és elgondolkodtató úgy általában a gasztronómiában is ez a tagadás. Vannak, akik szerint az a jó étel, aminek jó az íze, jól néz ki, és ami olyan, mintha. Nem érdekli őket, miből készül, sem értékrendileg (ne egyek már szemetet), sem táplálkozásilag (jó lenne valamennyi teljes értékű fehérje) – ameddig tetszetős az étel, és az elv teljesül: vegán. Ahogy a junk food bamba rajongóit sem érdekli, miből készül és mi a környezeti hatása, mi az ára annak, amit esznek, mert finom. A vegán “húsok”, “sajtok”, “tejföl” elnevezés követelése amúgy világos frusztráció: nem komálják ők a növényeket, csak az “etikát” (fensőbbrendűsködést: etikai vegán). Hiányzik nekik a hús, az íz, az élmény. A megalkotott, mesterséges “lény”, Pygmalion műve életre kel. “BeyondBurger”, még jobb is, mint a hús (tehát a hús jó):
Aki szól, az bully, állatkínzó és nem építő vele a vita. Világos.
Itt azért a nyúlüreg is felmerül. Avagy a lassan fövő béka. A szekták eszkalálódó hazugságai. Cascade. Tehát egyszer belementél valami lelkesítő eszmébe, mész előre, és egyik dologból következik a másik, és nem vagy elég okos, kritikus, nincs visszaút, nincs morális stoptábla sem, hogy amit hangoztatsz, az egy ideje már pont a saját elveid szerint abszurd. Nem érzed már, hogy ezt talán nem kéne: te, a híresen kreatív vegán, aki szerint (eredetileg) etikátlan a húselőállítás, nem kell a hús, meg finomak a növények, most laborokban pancsolt frankenstein-termékekhez kötődsz fizetett együttműködés révén, és azt bizonygatod, az HÚSABB, MINT A HÚS, tehát jó. Etika…
Még példa a hamisításra, átnevezésre. “Az is család, akinek nincs gyereke.” “Páros és kutyus is család, őt ugyanúgy szeretik, mint egy gyereket.” “Magányos ember és cicus is család.” “A fikuszom és én.” “Az is család, aki egyedül él, de boldog. Őt se kéne megbélyegezni”. Normatív, ítélkező, korlátozó, prűd vagy, ha jelzed: mindez nem család nyelvileg – és főleg nem jár neki kedvezményes belépő a vidámparkba.
Az eunuch is identitás… ha annak nevezzük. Beszédaktus: ha nem mondjuk azt, hogy az önkasztrálás késztetése mentális zavar, akkor nem az. Tiszta buli.
És ahogy mindenki bántalmazó, nárcisztikus, bigott, gyűlölködő, troll, elmebeteg, hazug és áldozathibáztató lett a legostobább kommentelők ajakán, aki kellemetlen a számukra. Ez is beszédaktus ám.
Szóval én, aki nyelvészetet tanultam a felsőoktatásban, ezért értem és tudom, hogy a szavaknak van meg nem kerülhető jelentésük, amelyeket a legegyszerűbb szótárakban keresni (nő: adult human female), és nem retrográd ezeket tisztelni, én tehát a szavak értelmének eltorzítására, tágítására kaptam fel a fejem a nagy újító heveskedésben. Ez így nem lesz jó, tán mindent nem lehet és nem is kéne lebontani. Nem akarok én kőbe vésni semmit, pláne romboló fogalmakat, a jelentésváltozás is természetes, elkerülhetetlen, viszont szerves, spontán. Nem úgy megy, hogy egyes emberek korlátoltan, trend vagy tekintélyszemélyek hatására, vagy sivár érdekből és a szó jelentése ellenében kijelentik, hogy mostantól az nem azt jelenti, hanem pont az ellenkezőjét, vagy épp nincs is meghatározás, mert bármit.
A jelentésdefiníció nem éles, nem is egy jelentés van, metaforák is vannak, de ha nincs valamiféle konszenzus, ha egyénenként és szituációnként változik a jelentés, akkor nem tudunk többé beszélgetni. A tegnapi posztban a lecsúszott mellizmú meztelen csóka képe alatt linkeltem ezt az (egyébként altright és kimódolt dramaturgiájú) filmet, amely friss botrány, Matt Welsh műve, és amelyben pont a képlékeny huszonegyedikszázadiaskodás miatt nem mer senki válaszolni arra a kérdésre, mit jelent az a szó, hogy NŐ.
És ugye a megváltoztatott vagy elmosott jelentésekre követeléseket alapoznak, amelyek mások jogait csorbítják: lehessen ráírni a kamutermékre a szót, mehessen női vécébe férfi.
De hát miért ne lehetne. Hát úgy szeretném. Számomra. Az én értelmezésemben…
Elgondolkodtató, hogy minden diktatúra és disztópia belenyúlt a nyelvbe, tiltott, törölt, valamint szörnyszavakat, eufemizmusokat, csúf-mesterkélt metaforákat és jelentésváltozásokat kezdeményezett, és a cél az volt, hogy bekebelezze a világot és félelmet keltsen. Én azt hiszem, a female penis már ide sorolható.
Gyomortájon, tehát nem az agyammal és nem is a szívemmel, hanem valami életösztönszerűséggel érzem, hogy aki ma kiabál: “az is az, ami nem az, mert én így érzem/ez az érdekem”, az gyanús, nevetséges, rosszat akar. De legalábbis nagyon buta, mert önként kövezi ki az utat a visszaéléseknek.
Milyen érdekes, hogy az ömlengő jóügyek, szeretetdús posztok, a csupa puszi, alsónadrág és táj szerelmes fotók vége a disztópia, a vigyorgó hatalom, és hogy a végállomás mennyire örök. Woodstock, a szexuális forradalom végső nyertesei a pedofil perverz férfiak. És ki a haszonélvezője annak, hogy nők tömegei oly megbocsátóak a queer-idótasággal és a rossz testbe született, szenvedő embertársainkkal? Fehér, faszverő férfiak. Hát azon ki nyer, ha a nem hús is hús, ha a hamisítvány számít etikusnak, és éljenek a vegánok? A kapitalizmus, a vásárlómegtévesztéssel szerzett profit.
Egy kellemes hír. Beszédaktus: azt mondja, nő és hogy a börtönben nehéz neki a tranzíció, tehát a valóság átalakul, akkor őt támogatni kell, tehát nem is annyira baj, hogy pedofil. (Hetente vannak ilyenek.)
* A beszédaktus-elmélet kidolgozója J. L. Austin (Tetten ért szavak [How to Do Things with Words]), továbbfejlesztői J. R. Searle és P. F. Strawson. Az alapgondolat: a beszéd cselekvés. Az embernemcsak mondatok kimondója, hangoztatója. A beszéd célt megvalósító és következményekkel járó cselekvés. A nyelvhasználat) során olyan jelentések keletkeznek, amelyek nem részei a mondatok jelentésének, nem is a mondatok jelentése idézi elő őket, hanem maga a beszédaktus, amely cselekvés és következményei vannak.
Önöket házastárssá nyilvánítom. Esküszöm. A kiállítást megnyitom. Nő vagyok.
** Szutyok-e a vegán termék? Tápértékét tekintve állítom, ne az előállítás ijesztő módozatai miatt. (Tudjátok, hogy a vegán burger céklalé révén VÉRZIK? Az ám az igazi élmény egy vegánnak! Ezek hogy nem röhögik el magukat?) Na, de. Nem csak egy profi sportolót érdekel, hogy mit visz be a szervezetébe, hanem minden józan embert. És nem csak a termék tisztaságára (eredeti, nem agyonfeldolgozott, nem vegyszeres) gondolok, hanem arra, hogy milyen tápanyag van benne. A vegánok a növényekkel tetemes szénhidrátot visznek be (arányában 80-90 százaléknyit), aminek szomorú élettani következményeit jól mutatják a testfotók, és itt fiatal férfiakról beszélünk: csontsoványság, izomleépülés, kis pocak, zsigeri zsír. Fehérjét alig, teljes értékű fehérjét soha, szerintem komplettálással se (részleges értékű fehérjék egymással kombinálva kiadják a teljes értékűt, vagyis azt, amelyikben jelen van minden esszenciális aminosav), de az ilyen “nyamiiii!”-típusú rajongókat a komplettálás végképp nem érdekli. Zsírt meg csak súlyosan oxidatív, omega-6-9-ben bővelkedőt, bár van, aki az olajoktól is retteg és általában minden zsiradék ellensége. És még transzzsírt (a növényi tömlőben /vegán “sajt”/ keményített és karragénezett olajok vannak), ami (leegyszerűsítve) a halál (nálunk még nem tilos). Ebben a kontextusban számít húdeizmosnak egy harmincas, magát ezzel promózó, igen szerény kinézetű “vegán testépítő”. És ugyanebben szokott le frissen a dohányzásról S. K.
Steiner Kristóffal bonyolódtam (komment)vitába ma reggel, amúgy láttam, hogy már korábban megjelent a cikk (wmn): ő a kulturáliskisajátítás-dogma és Jamie Olivier szakácskönyv-átírása ellenében forszírozná, hogy igenis nevezhessük az élelmiszereket másképp, mint amik (mediterránnak, sajtnak…), de azt is rögtön láttam, hogy semmiféle elvről nincs itt szó: az, hogy hús, sajt legyen a pótlék, hamisítvány, tisztán üzleti érdek, piaci nyomakodás, glóriával a feje körül. Mert ugye sértő, elidegenítő az az elnevezés, hogy “növényi tömlő”. “Vegán tojás.” (De hát eddig azt mondták, a sajt, a tojás, az kihasználás, a hús gyilkosság!… Na. Sok minden van itt.)
Nem is gasztronómiáról van itt szó, hanem arról, hogy lehessen hajlítgatni a fogalmakat, szavakat és ez által a valóságot, érdekeink mentén. Ez – a nyelv átírása, az öndeklaráció bevezetése, pl. mit jelent a nőies vagy a család szó – engem mélyen felháborít.
Van bajom Steiner Kristóffal, és épp azért, mert olyan cukin, párbeszédképesen és progresszívan adja elő a nettó egoizmust és önimádatot. Az a kiindulópontom, hogy csak arról írok – a benyomásnál komolyabb – véleményt, amit alaposan ismerek. Ezért nem írok a formaegyről, annyit se, hogy utálom, és ezért írok sokat színházról, a fitnesz világáról, Lionel Shriver regényeiről, a vegánságról, az amerikai kövérlobbiról vagy a transzneműekről.
Ez a véleményem (bárki woke/LMBT-személlyel szembeni bírálat, bármiért) nem jelenhetne meg azokon a sajtófelületeken, sehol, amelyeket amúgy kedvelek és követek, mert ezt a kritikát kiszorították a Mandinerre, Magyar Nemzetre és társaira, és ezért egy független blogon írom, kifejezetten és még mindig baloldaliként
– amennyiben baloldalinak lenni nem a felszínes ügyekben való facebookos óbégatást jelenti, hanem azt, amit eredetileg: valódi társadalmi haladást és szabadságot, bátor gondolatokat, rációt, jogegyenlőséget, női emancipációt, kapitalizmusellenességet és az értelmetlen hierarchiáktól, rendpártságtól, tekintélyelvűségtől való megszabadulást, továbbá az igazi szólásszabadságot.
Tehát nem jobboldali vagyok és nem homofób, hanem NEM ÉRTEM, illetve BÍRÁLOM ezt az egészet. Aki akarja, érti, vitatja. aki nem, az elutasítja. Bővebben… →
csak az olvassa. én szóltam 