amikor a gazdag nők nem értették

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 4.

– nyilvános poszt –

Ez is egy csodás eset: beleütköztem a Gazdag Nőkbe, akik nem értették. Beleütköztem, pedig én arra nem is jártam, amerre ők. Vajon ezek a nők mikortól kezdtek üveges szemmel nézni az órán, kizárólag adatot és tényt tanulni és azt is csak dolgozatra, vizsgákra, szóval hol hullottak ki az irodalomoktatásból a menő, képzett nők? Mikor lettek ennyire rossz fejek és falkalények? Olvastak-e valaha értőn, élvezettel szépirodalmat?

Vannak ezek a SEO optimalizált facebookkalandorok, jól beágyazva: ilyen cég, olyan meghívás, előadás, kölcsönös szívességek, import tanok, belőtt hajú páros szelfik a hasonlókkal. Az idősebb, vidéki (agglomeráció vagy mélyvidék) bestsellerolvasóknak, a selfhelp-piac alsó harmadának szánják a kontentet: terükbe balról Provident-behajtó érkezik, jobbra elbaszott, gyomos építkezés figyelhető meg, sréhen egy félbehagyott Norbi Update program, és épp becsönget az ismerős bjutivállalkozó, hogy elfogyott a hagyma, pedig csak úgy odatenné az ebédet, aztán szalad is, délután várja hősnőnket körömmatricázásra; a hátuk mögött élősködő, kopasz férj, középen meg ezek az egzaltált oldalak, szép idézetek, tanácsok és tutorialek nyitva valami romos PC-n. Kedélyes a nyomor. És egyre csak áhítoznak a net előtt a jobb életre. A műsorvezetők: Gáspár Katalin és Vida Ágnes (Babapszichológia, Gazdagmami). Harsányak, bölcsek, jópofák, építőek és ízig-vérig közösségi lények, továbbő nagybetűs Nők, ugyanakkor bántó mértékig antiintellektuálisak és dologiasak. Közös jellemzőjük még, hogy rettenetesen néznek ki, durván elhíztak, és mindenféle kosztümökben, papucscipőkben, rettenetes frizurával nyomulnak ama velneszhoteles konferenciákon.

2013-ban Gazdagmami belinkelt engem hangzatos kérdések közepette az oldalára. Vajon! Vitaindító! Ezt a posztot:

https://csakazolvassa.hu/2013/02/03/ha-igazi-no-akarsz-lenni/

Létezik ember, aki nem hidal le már ott, hogy “zaklatott világunkban gyakorta”? Aki nem érzi, hogy akkora ordas közhely, hogy így csak paródia kezdődhet? De tényleg, léteznek ilyen emberek? És hogy találnak haza? (ahogy Cris írná)

Itt a blogon jeleztétek, hogy a porszívózó görög nőknél kezdtetek magabiztosan röhögni, de volt, aki már a Hölgynél. Nnincs miről beszélni, ha valaki nem érti. Mert aztán ha vírusként megy végig az ítélkező butaság, akkor annál idegesebbek, amikor nyilvánvaló lesz, hogy ők nem fogták fel. Ezt a szerepet senki nem szereti. Annyira nem jó poszt amúgy, semmi ok nem volt engem sztárolni, ez ilyen korai ujjgyakorlat csak, nőklapjás nyanyás siránkozás meg kattintásvadásznőioldal-kifigura. Az egész életem, minden írásom ezt cáfolta. Ami azért is érdekes, mert utánamnéztek alaposan.

A komentcunami, a kioktatás, és az, hogy ennyien nekem estek, és nem nagyon tudtak korrigálni, az bizony tanulságos:

Egy ismerős jelezte, hogy ez vicces poszt: – tehát ha nekem frissen (2012 decemberében, egyébként) halt meg a férjem, akkor a sima uszulást befejezik, de közben ugye egyre csak gyűlnek a fullértetlen analfabéták, akik nem értik a poént, és egymást tapossák a nagy lesajnálásban. És ez még undorítóbb.

Szoktam írogatni. Ez óriási tévedés!Reméli. Korrigál: Ennyit válogattam nektek máma számomra, és nem haragszom, nem én, velem kitűnően lehetett akkoriban pörgetni bármilyen oldalt, még újszerű voltam, meg nem mocskoltak össze az élethiányos szenteskedők. Csak hát leírtátok ti mindezt, ott is maradt, és ez úgy gondolkodtatott el, mint magyartanárt.

Egyben ajánlom hasonló posztjaimat a női nyomorúságról:

ha több pénzünk lenne (ja, ez is volt Vida Áginál, és befektetési tanácsokat adtak a nőnek!!!)

nagyon unatkozom

semmit sem gondolok

már nem képzelt ház üres telken (ezt szabad szövegként felvételijére szánta a csepűrágó sarjam!)

kiábrándult

és még szeressem is

nem mernek nők lenni

biztonságos poszt (ez ugye a Huffnágel-szopató poszt, és itt is azért voltak dühösek a kedves naivák, mert később szembesültek azzal, hogy ez szatíra)

*

Mennyi hely maradt még a papíron (talán nem említettem, de mindig, mndig papírra írom a blogbejegyzéseket!). Egy tegnapi genyózás hatására szeretném profilozni, vagyis összefoglalóan jellemezni, ezek az utálkozók kik és milyen szintjeik vannak.

Én úgy lettem ilyen nőkért kiálló blogger, hogy azt hittem, ők is őszinték, figyelmesek, okosak, jóindulatúak. Buborékban éltem, nemigen találkoztam frusztrált nőkkel.

Mert nem mindenki ennyire ítélkező meg idegenkedő ám azonnal, mint a fent idézett kommentelők. A taps elnyomta a bénaság és gonsozság zajait,

Van, aki rámkap. Eleinte furcsállja, miket írodgat, felbaszódni jár ide, aztán megfogja valami, felismeri az életét, önmagát (ez az irodalom), és ittragad. Egy ideig hagyja magát gondolkodó, nem maszatoló nő hatása alatt létezni, talán meg is kedvel, de legalábbis megszokja, ahogy mondom a magamét, ismerőssé válok, gyakran idekattint, kötődik. Én leszek az a titkos alteregó, aki ő soha nem lehet: borzongató ábránd ez, mert egy kicsit nem képes rá, meg egy kicsit (látva az árát ennek) nem is akar olyat. Szóval itt nézeget, magában azért kicsinyesebb napjain biztonságosan ítél, és akkor már miért ne nézegetné meg ennek a nőnek cipőjét, a lakása fotóit, a combját és a férjeit, jelen pasiját is, ugyebár, ez így mind ki van ide pakolva, és gondolja, hogy jó, jó, vannak erős mondatai, meg durván edz, de nem tud sminkelni, nekem nem kéne harvanéves férj, se zsidó, és: nekem legalább van mellem.

Mert, sajnos, kicsinyesek, kifele figyelgetők, méregetők ezek a nők. Akik mindazt, amire vágynak, biztonságosan bepozicionálják a konszenzusosan elfogadott javak, kinézet, életmód, értékrend szűk keretébe, de közben vihognak a normálisékon, sorolják különcségük sztorijait (habos, értelmetlen knfliktusok) és hatalmas lázadónak érzik magukat. Mikor mi a trendi, arra mennek. Ha ezotéria, ha tarot, ha sminkmánia, akkor arra. Aztán meg blog, meg már instagram. Zöld rendszámos autó, Greta, nővédelem, testelfogadás, jóga. Buzidédelgetés, buddhizmus, bringázás, gluténérzékenység, kemény sport,  vegánság, állatügyülü, minimalizmus (szívószál és fülpiszka, az itt a baj, kell a vászonszatyor is, de a kozmetikumok tömegei és a férj motorolajos flaskái, kóláspalackjai és full fölösleges, agyoncsomagolt-Aliról rendelt kütyüi szó nélkül maradnak, ez is logikus).

Mindig azzzal azonosulnak, amihez nem kell kitalálni egyedül már semmit. Pedig önazonosságra és bátorságra vágynak valójában, teremteni és nem követni a trendet – ezt irigylik és ez irritálja őket ugyanakkor. És hát az önazonosság, a leszarás, a bátorság nem igazodik, ez a lényege. Közben viszont valahova tartozni, az olyan melengető, még ha uszulós facebookoldal, akkor is.

Szóval nem rossz emberek amúgy. A hiány a rossz bennük, az, amikor ráébrednek egy autentikus ember láttán, hogy eltelt az élet, nincs már sok esély villogni, kitűnni. Kicsit látszathajhászok, kicsit unatkoznak, kicsit tunyák agyilag, kicsit (na jó, nagyon) hiányzik neki az önmegvalósítás: szeretnének ők is másokra hatni, erőseket írni, tehetségesnek mutatkozni. Életet fordítani. Lázadónak, élesnek, őszintének, dögösnek, sokat edzőnek, különlegesnek lenni. De ugye, ez nem így megy, nem elkívánható mástól és főleg nem majmolható.

És amikor ezt megteszik, akkor engem megtagadnak. Nem is ismerjük egymást! Ja, de, de nem úgy:

Jaj, ahogy hirtelen ők is megértik a Rendet és feministák lesznek meg liberálisok, de semmit nem értenek. Valahogy ez kimaradt a főiskolán. Az alapokat nem hajlandók elolvasni, és neten is csak populárisat, napihírt, bulvárt, netflixet, ezeken háborognak. Ahogy egyszer csak elhagyják az “én így vagyok szép! sokféle szépség van!” szöveget: onnantól ők is sportolnak, erőltetetten fogyni akarnak, diétáznak, módszerre esküsznek, és ezekről tesznek diadalmas, oktató kinyilatkoztatásokat… ahogy már meg a híd, a kézenállás, a spárga érdekli őket, jé!, és maratont akarnak futni… ahogy feltűnik blogmottóként másnapra az impresszumban a Csak az olvassa… két utolsó sora. De a legviccesebb az a csaj volt, aki addig csak a lelkéről, béna randikról meg a társadalomról írt habokat, majd mindenféle kézenállós stockfotót kezdett kirakni motiválós lelkesedés közepette, full ügyetlen létére. Ugyanő állította, hogy inkognitóban akar maradni, de annyit elárul, hogy ő magyartanár (nem az volt, nem is végzett olyat).

És ennek a wannabeségnek az áldozata lett egy sor rajongó. Előtte ti nem voltatok ennyire rossz arcok. Csak ugye a hiány. A nyomorú vetélkedési és magamutogatási láz. A gyávaság, a szellemi infantilizmus. A blöff.

És van, aki még ekkor sem lesz aljas meg pletykás, még ekkor sem köpi szembe a bullyingot elítélő, másságot lekesen helyeslő, nővédő elveit. Ők figyelnek, itt vannak, ők értik… csak aztán történik valami. Mondjuk helyzet van, mert valaki besértődött, és akkor ő oda tartozik. És akkor kiömlik a hasonló sérelem belőlük. Rám kell kenni mindent. Mert ahhoz egyszerűek és gyávák is, hogy igazán a saját viselkedésükre rálássanak, indítékaikat megértsék (például a Kozma elleni tömeges uszuilást 2014 januárjában Kovács Csilla teeztnemtudhatodhajnalkám szervezte, nem én, éspedig a megkérdezésem nélkül, és nem is állt le, amikor szóltam, hogy sok lesz és rám hull vissza – perszee utóbb kámforrá vált. Ezért gyűlöl).

A profil: szutyok szerzőket olvasnak és nagyon szeretnének szépnek tűnni a fotóikon. Eszement mennyiséget facebookoznak és nagyon jól informáltak piszlicsáré ügyekben, hatodik cé stílusban, aki ennél eggyel okosabb, az érzékeny, kedves nőt játszik, amögül genyóz. Imádnak kibickedni, beleszólni mások konfliktusába, sztorik és nagyobb vállalkozások szélén ólálkodni, ítélni, hangzatos, elvi idézeteket kiírogatni, és ennek mentén táborokba gyűlni, ahol aztán lehet alázni fedezékből azt, akinek saját gondolatai vannak. Amit a neten tolnak, abban majmolós kóklerek, egy szem felesztétizált, túlírt, meghatónak szánt nyomorukkal (betegvoltam, queervagyok, meghaltvalakim, öregetápolok, elüldözöttazorbán, elváltam, bántalmazókapcsolatbanéltem stb.) igyekeznek évekig érvényesülni.

Ízlésük nincs. Álokosak. Könyveket vesznek, fotóznak és ajánlanak, de nem olvassák el őket. Ugyanígy jógavideókat is nagy lelkesedve, és mire a pár követő egyike belekezd, ők már rég nem is csinálják.

Most épp ez megy. És megmagyarázzák és álszentül deklarálják hosszú kommentben, hogy ők nem foglalkoznak ám velem. Sugallják, hogy őrült vagyok (nem kezelhet úgy, mint egy normális embert). Pedig csak igazam van, Ildikó, és nem félek kimondani. Veled ellentétben, aki mindent elken és a nagy őszinteség közepette azért olyan dolgaid vannak, hogy elképesztő.

Azóta vagyok jól, és azzal arányosan, amióta rákezdtetek erre a sunyi, szépen beszélős, nyilvános kiközösítősdire, leelmebetegezésre. Nem érdekes? És ugye kihirdették, hogy én leszerepeltem, beperelnek, nemkívánatos vagyok, süllyedjek el, én meg csak nem… sőt, vissza is szóltam.

A mélységesen kitaszító, elidegenítő “ez az ember” utalás. Csak érdemi állítást ne kelljen tenni, mert gyáva és sunyi voltál, odatolongtál azonnal a köztéri akasztásra. Nettó árulás, gyorsan és harsányan beálltál Divatosék közé, pedig korábban nem tűnt zavarni, amiket Szentesiről írtam. És volt pofád moralizálni meg szívességeket felemlegetni. Ildikó, Ildikó, mit rajongtál itt…

Most, sajna, kivételt kell tennie, ahelyett, hogy törölte volna az áskálódó, balhééhes liba kommentjét.

2 thoughts on “amikor a gazdag nők nem értették

  1. Krisztina,
    nyomozgatsz utánam,
    nyilvános kommentben taglalod személyes dolgaimat nagy kárörvendve-jóságoskodva, hátha a szép Ildikó ráharap,
    majd kiröhöglek, te írod, hogy ne írogassak (wtf), és tiltalak,
    majd kikeresed a blogot és az e-mailt, és oda írogatsz?
    neked milyen életed van?
    Én szóvá fogom tenni a tehetségtelen parádézást, kár a gőzért.

    Kedvelés

  2. Számomra ebben az a döbbenet, hogy te ezeket leírtad 2013-ban, már akkor is röhögtünk rajta, és talán már a Nők Lapja sem ezzel volt tele. Minden benne volt, talán a női Princípiumon kívül, lehet, hogy az később lett terminus technicus. Vérlázító volt már akkor is Képmást olvasni, ezo-spiro maszlagot pszichológusok szájából hallgatni, Bagdy Emőke kifejezetten fájdalmas volt már tíz éve is. És most! 2020-ban, hét évvel később, újra és újra ezt kell hallgatni, mert Novák Katalin és a szuper Axióma a Mathias Corvinus Collegiummal, alias NER-rel támogatva elmondja, felveszi, közzé teszi, és még nem is annyira igyekszik utána mosakodni. Egyet se előre, húszat vissza, basszus. Amióta megnéztem a Lányi András-interjút, rögtön utána a Keller Lászlóval készültet a Partizánon, naponta kardomba szeretnék dőlni. Kicsit olyan, mint a klímaváltozást kutatók között a klímadepresszió: tudjuk, hogy szar lesz, és már azt is, hogy a következő generációnak, de azért megpróbálunk valahogy élni. Boldogok a buta emberek.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.