Még egy kis morgás, merengés, aztán előre a KÖVETKEZŐ NÉGY ÉVBE.

Hatalmas felhördülés lett a hétvégén, és még e hétre is átnyúlt: egynémely (sok) szavazatszámláló értelmiségi leírta, sokkban, kétségbeesett dühében – melyet osztok, csak én jobban kezelem –, hogy létezik a vidéki szavazó. Aki buta, azaz elkeserítő testi, mentális, életvitelbeli állapotban van, ugyanoda ikszel, láthatólag előre megmondták neki, nem átallja megkérdezni a biztostól, hogy akkor melyik a Fidesz. Utólag és csalódottan írták ezt, a választás eredménye és a saját beleölt munkájuk, idejük, reményeik miatt. Cikkben így, vagy így, cikknek álcázott dohogások, egy kis egyrészt-másrészt, értsünk meg mindenkit. „A pestiek nem járnak közénk, nem ismerik a falusi létet, a mi világunkat.” Már miért tennénk? Gumicsizmában, disznót vágni, reprezentálni? 80 másodperces facebookvideók kedvéért? (Amúgy szerintem tök viccesek voltak ezek, “mezítlábas kávé”, és riogatott ugyan a miniszterelnök, de nem moralizált.) Amit a “pesti” ember képvisel, él, ismer, az városi jellegű, más léptékű és perspektívájú (és diplomatikusan fogalmaztam).

Ez is nagyon vicces, de az eltúlzott képe is pontos, csak hát oda kellett írni az írástudó városiaknak is, hogy PARÓDIA (megőrülök ettől):

Ismerjük meg tehát a vidéket! Épüljünk be, járjunk “le”! Abból lesz a szavazó. Kis Grófót ismerik, Tordai Bencét nem ismerik, ezért Kis Grófóra szavaznak, te csak ne fennhéjázz meg fintorogj ezen! Segélycsomagot vigyünk, vagy a tájházat nézzük meg? Ó, én voltam irodalmárfeleség (vagy mi), emlékszem az ilyen kultúrházas haknikra, ehetetlen pogácsák és lambéria, olyan arcok, fogak, hogy ihaj… ugyanezen szörnyülködtünk akkor is.

Állam az államban, valóságos enklávé lett most Budapest. Pedig itt is sok nehéz sorsú ember él, csak ide, ugye, a tanodákba, a Dankóba igenis járnak a pestiek.

Másfajta tapasztalat (gyorsan reagál, színével környezetéhez igazodik) Mérő Nemcsaltakvolnaúgyse Lászlóé, akit orákulumként beszéltettek több helyen, ott szőrlőtt mindenhol, és hirtelen univerzálisan értett bármihez. Elképesztően lapos eszmefuttatások. Ő a vidéki Magyarországot és a Fidesz-szavazókat hirtelen megkedvelte, megértette, revelációja volt, és a bukott ellenzéket úgy tagadta meg, hogy öröm volt nézni (tűnődöm is, mi ez a nagy tagadás, mi van. mélyben és… nem kellett volna-e a miniszter asszony, másrészt Az ördög ügyvédje oldalát “Mérő Vera” kommentekkel elárasztani?).

Ez is szép:

Back to the topic: csak akkor vagyunk balos-szolidárisak, ha a szegény embert meggyőztük, az belátja érdekét és az ellenzékre szavaz, amely nyer is, ez esetben a szegény ember nem buta, mint azt többen is szóvá tették. Egyébként: pontosan így van. Ez nem logikai-igazságossági kérdés. Attól még, hogy “balra” szavaz, nem lett okosabb, csak a jövőjét illetően szerencsésebb döntést hozott. Mivel Orbán és a NER deklaráltan szegényellenes, és azokat üldözi (őket valóban, a melegeket nem), akik a legelesettebbeknek a szervezett segítői. Mindent kézből oszt és kéznyalásért, hierarchiában gondolkodik, lojalitást vár el, a jogállami alapokat (szuverén vélemény, az ellenkezés joga, egyenlő bánásmód) nem tiszteli, illetve stratégiája az, hogy aki kiszolgáltatott, azt megfélemlíti.

Okosra szavazni mindig okosság, mindegy az, ki és miért teszi. A jobboldal, mint azt már írtam is, nemcsak intellektuális deficitben van, és nem csak történelmi okokból, hanem definíció szerint. Ezen túl: a jobboldal soha nem is kérte, nem igényelte, hogy ő lenne a progresszió, a lázas agy, a tenniakarás. Nincsenek eszméi a szó valódi értelmében: tűr, megőriz, hagyománykövet, hierarchiát és egyenlőtlenséget tiszteletben tart, lojális, a közösségre tekintettel erkölcsös, gyereket nemz, legfeljebb rovásírással slamel. Ami eszme, haladás, forradalom, zsenialitás, deviancia-divergencia, remekmű, jogkivívás, az mindig is a balos “felforgatókhoz” kötődött, akiknek nem volt jó a világ úgy, hierarchikusan (és a haladásban, lásd gendermicsodák, van számos csomó veszély, visszaélés és erkölcsi relativizálás, az individualizmus zsákutcái, elidegenedés – ez szükségszerű).

Semmi bonyolult nincs ebben, és főleg nem igazságossági kérdés (“a jobboldalon is vannak okosak, a baloldalon is vannak buták” – nyilván, de tendenciaszerűen más a lényegük).

Csalódás, döbbenet mindenhol. Az elkényeztetett-beágyazott libus a meritokráciáról hadovál:

Ebben a hallgatólagos rendszerben neveltek fel engem, ennek a vezérei mondták azt nekem, hogy ez egy meritokrácia, ahol nem az számít, hogy ki vagyok vagy hova születtem, hanem az, hogy hajlandó vagyok-e dolgozni, és küzdeni azért, amiben hiszek.

https://wmn.hu/wmn-life/57187-nyary-luca-a-vilag-aminek-az-oreve-kepeztek-ki-csendben-osszeomlott-a-hatam-mogott-amig-en-a-laptopomat-bamultam

Ha már a választó szent tehén, csak rebegve ejthető ki a neve pusztán attól, hogy nehezen él (és számomra felfoghatatlan értékrend szerint), elmerengek azon is, mióta tiszteljük biankó módon a tömeget. Vajon az egyszerű emberek efféle apoteózisa létezik-e másfajta tömeges zúdulásoknál is, történelmileg. Mint a nyilasoké. Nem hasonlítom Orbán győzelmét a nyilasokhoz, sőt, nem ebben van a párhuzam, csak kérdezem az úgynevezett balos méltatlankodókat: bírálhatatlan-e úgy általában az egyszerű emberekből álló tömeg? A nívója és magatartása? Műveltségi és észalapon? Vagy ennyire szolidárisak vagyunk: a nép szent? A csőcselék is?

(Természetesen a kétkezi dolgozókat, kis falvakban élőket is nagyra becsüljük, meg minden nehéz életűt, de ez morális álláspont-e? Hogyan akarsz TE élni? Nem számít, ki tehet róla, mik az okok: mi a JÓ ÉLET? A tesztkérdés azoknak, akik szerint nem szabad lebutázni, lenézni a választókat: kívánnál-e ilyen sorsot, életlehetőséget, fogazatot stb. a gyermekednek?)

Na, mit gondolunk az 1944-es Ganz- vagy MOM gyár melósairól, cipészekről, pékekről és házmesterekről? Akik nem csak ordas eszméket harsogtak megvezetve, pillanatnyi, anyagi érdekeiket követve, hanem fegyvert is kaptak és használtak? Szegény, dolgos emberek – mi ez a giccs? Ki a mindenkori propaganda célközönsége? És ki nem látja az összefüggést a tanulatlanság, szegénység, frusztráció, kétségbeesés, kispolgári erkölcs és a megvezethetőség között, melyek tömeghatásra borzalmas erőszakba torkollnak? Pont ezért szorgalmazta minden komoly baloldali mozgalom a népművelést. (És most a nyilas múlttól terhes kerületekben, ahol ma is ezerszámra élnek gyilkosok unokái az elorzott lakásokban, is ellenzéki jelölt nyert. Ez különös.)

Tölgyessy Péter erről azt mondja a Partizán választásértékelőjében, hogy a budai kerületekben (ahol megfordult a pártpreferencia, tehát: 2. és 12.) világlátott, jól eleresztett, hajdan jobbra szavazó tömegek élnek, akik életszínvonala az eus átlagot messze meghaladja (a kerületemet én is mint kis Németországot jellemeztem). Hozzáteszem, hogy rengeteg család, gyerek él itt, ellentétben a kiürülő, elöregedő falvakkal, és jellemzően van jól fizetett munkahelyük. Ez amúgy érdekes, hogy pont azok, akik nyertesei a nagy osztogatásnak (családi adókedvezmény, adóvisszatérítés), lettek ellenzékiek, mivel tovább látnak, és akiknek ebből csak közmunka jutott, azok behúzták a Fideszt.

Itt az van, hogy nem szabad hangot adni a keserűségnek, a döbbenetnek, még az is be van elvi alapon, illemtanárok által tiltva, meg azon “harmadik utas” megmondók által, akik “tudták előre”. Ceglédi is önérdekűen naugyézik, nyalogatja sebeit, most mindenki nagyon okos. Írtam is neki, hogy senki nem ezen a prizmán meg az ő karrieresélyein át nézi a valóságot, se most, se máskor. Mindenki utálja a naugyéző, csak magukat látó embereket, megjegyzem. (Letiltott.)

Eddig kevésbé, most meg nagyon mondja mindenki, hogy MZP eleve tévedés volt, meg az egész összefogás nem tudott működni, nem is hittek MZP-ben, egyedül maradt, amatőr módon beszélt, és tetszett volna az antiorbánizmuson kívül más konzisztens tartalmat is felmutatni, MZP-nek meg a háború kapcsán a Partizánban meggondolatlanul nem fogalmazni.

Ez mind igaz, az ellenzéknek számos hibája, bűne, hiányossága van. De minek teszünk úgy, mintha okos és méltóságteljes lenne az, aki nem az? Mintha olyan lenne, mint mi? Egyenlő, persze, ez nem is kérdés – jogegyenlő, az állam előtt. De külön tiszteljem…?

Nem elegáns kimondani, hogy ők milyenek, az már igaz. Mondjuk én inkább nem mondom magam baloldalinak, mint hogy ebben a lehúzó, zsaroló játékban, a “nem érezheted és nem vágyhatsz többre, mert szétszedünk”, “ki kell állni az elnyomottak mellett, ingyen melózz”, “ha bátor vagy, te is kidekorálod a szavazólapot” erényvetélkedőben részt vegyek. Mérhetetlenül infantilis, pótcselekvés, ráadásul tartalmilag is ciki.

Hogy buták volnának a buták, az persze egy redundáns állítás, és illemtudó, liberális (a társadalmi egyenlőségben hívő) betűvető ilyet le nem ír, akkor sem, ha elkeseredett és csalódott az újabb kétharmad miatt.

L. Ritók Nóra írja, ugyanolyan bonyolult mondatokban, ugyanúgy fölülről:

https://444.hu/2022/04/11/azokon-kerik-szamon-a-valasztas-eredmenyet-akik-a-legvedtelenebbek-a-manipulacioval-szemben

Vagyis ama falusi szavazó nem tudja, milyen a szavazólap, nem kapott jó minőségű oktatást, alapképességei hiányoznak, a legkiszolgáltatottabb… Tehát… (nem szabad kimondani!). Na, szóval…. De ki ne mondd AZT A SZÓT!

És: értsük meg őt. Megértjük mi, bár nem tudom, hol vannak a határai ennek, hogy folyton mindenkit meg kell érteni, és azt sem, mi ez a sugalmazás, hogy akinek előnyösebb a helyzete, annak minden gesztusával segíteni kell az elnyomottakon (sőt, ő maga nyomja el őket!), és empatizálni. Értsd: a tényeket sem szabad kimondani, és az csak ne kritizáljon, aki jól él vagy tanultabb. És “neked könnyű” (az irigység sunyi, balos megfogalmazása… “privilégium!”, olyan emberekkel szemben, akik ugyanonnan indultak, viszont keményen küzdöttek). Én nem szeretném versenyeztetni a hátrányaimat senkiével, de én is terheket cipelek, én se kaptam segítséget számos helyzetben, és majd akkor leszek megértő, ha velem is azok – de nem ám azzal, amit könnyű bennem megérteni, hanem az éles, kiálló részeimmel. Én nem tapasztaltam ilyet, az igazság bajnokaitól különösen nem, akkor is épphogy megtűrtek, amikor még nem tiltakoztam így a hamisságok ellen. Nem lehet helyesen viselkedni, mert csak a szerencsétlen-harsánynak van igaza. Ezek bármire rávetik magukat, a lényeg, hogy más se legyen jobban (így lett a konditeremben járás is elnyomó, benyalás a patriarchátusnak!).

*

És még mindig megy az érvénytelen népszavazáson a pörgés: hú, de érvénytelen, micsoda eredmény, valamelyik meleg civilszervezet: “vonják vissza a törvényt, hiszen érvénytelen lett a szavazás!” A szavazólapok, ovis rajzok büszke közzététele. És most megbírságolják az érvénytelen szavazásra biztató civileket, ez is döbbenet. Amúgy érvénytelenül szavazni jogszerű, bevett véleménynyilvánítási módszer. A bírságot a Kúria is helybenhagyta.

Továbbra is állítom: a kérdések nem blődek, létezik agymosásveszély (lassú felpuhítás gendertémában); illúzió azt hinni, lehet még értelmesen genderről (nemi szerepekről) beszélni a kolonc-transzok és dologtalan unikornisok nélkül.

Nekem a sokféle identitással még az a kritikám (tipikus jobboldali-keresztény érv, belátom, hogy ilyen alapokon született, de saját következtetés), hogy ha egy társadalomban sokan vannak, akik mindenféle modern identitásokban és azok hangoztatásában vélik megtalálni a boldogságot, akkor az baj. Nem lesz jó vége a vágyalapú életnek, amely az élményt és az életlehetőségeket, az identitást, sőt, a sorsot is egyformán árunak és szabadon választhatónak fogja fel. “Agender vagyok, ez fejez ki a legjonbban.” “Lakkozom a körmöm férfiként” (fogyasztói szokás, és senkit nem érdekel, ízlés kérdése). “Nekem is jár gyerek, beszerzem béranyával.”

Nem bírom a szerepelgetős aktivizmust sem, annyira átlátszó. Mindenfajta elesettséggel és rinyálással nem lehetek szolidáris. Hazugság és szükségszerűen kihasználás, lehúzás, árulás az összefogást emlegetni, közös ellenséget (patriarchátus, Orbán), és hogy ez mennyire nem elégséges állítás, láthattuk a választás eredményében.

Ezért vagyok én szószólója a szabályos élet forradalmának. Nem válogathatok úgy az életlehetőségek közül, mint a kabátok közül a fast fashion boltban, hogy egészen azt kapjam, ami nekem tetszik és kifejezzem önmagamat, azt a nagyon különlegeset. Nem találok ki hülye neveket és különcségeket a létező, rám mért sors helyett, hanem abban boldogulok. Ezért írtam én mindig is arról, amit ismerek: anyanyelvi közegben, városban, gyerekes, heteroszexuális, monogám nőként. És nem próbáltam képviselni másokat, kövérek kínján ally-ként sopánkodni. Nemet mondani a patriarchátusra sem azt jelenti, hogy könnyed döntésnek, kívánatos opciónak tartod az abortuszt, hanem hogy te magad emberi, szép szerelmet élsz, őrzöl, fejleszted magadat és a kapcsolatot, lehetőség szerint őszintén vagy működőképes alkuban, és ezt az értéket adod át a gyerekeidnek is.

Mindenféle érdekcsoportok vannak, amelyek egymással rivalizálnak, ami azt jelenti, hogy elismerésért, figyelemért, médiafelületért, civilszervezeti láthatóságért, támogatásért harcolnak egymás rovására – legalábbis ennyiben ütközik az érdekük. És ha én ez vagyok, ami: anya, heteroszexuális, fővárosi, van-e közös érdekem azokkal, akik undorodva beszélnek a “ciszekről” meg a “szülőgépekről”, van velük nekem közös érdekem? Nem, nincs, és tényleg hagyjuk már abba a szemforgató emlegetését annak, hogy fogjunk össze meg interszekcionalitás.

Nem a patriarchátus a nagy ellenség és nem Orbán. Az én ellenségem a hamisság és a butaság – történetesen a kis városi, képzett, progresszív csoportom igen sokat tolja.