mit vársz az emberektől?

Mi az, amit elvárhatok a világtól?

Döbbenten figyelem azokat az embereket, akik a belső bizonytalanságaikat, problémáikat, igényeiket másokkal, az egész világgal oldatnák meg, és ha nem kapják meg, amit akarnak, verik az asztalt és hibáztatnak másokat.

Persze mindenki szeretne érdekes, fontos, vonzó lenni. Tiszteletben tartva lenni az érzékeny pontokkal együtt. De mi történik, ha nem kapom meg?

Jár-e nekem az, hogy elismerjenek? Jár-e az, hogy ne mellőzzenek? Hogy megkönnyítsék a dolgom? Hogy a közösség segítsen nekem? Vagy azt ki kell érdemelnem?

Ha identitásnak nevezem a furaságomat, és kisebbségi leszek tőle, akkor nekem védelem jár? Ha fétisnek gondolom a 35-ös térdzoknik iránti gerjedelmemet, ami már egyben identitás, akkor azt tiszteletben kell tartania mindenkinek, és akkor nem ciki, ha tizennégy éves lányokra csorgatom a nyálam… Milyen könnyen bejár az ajtón a farkas.

Elvárhatom-e, hogy ne traumatizáljon, sértsen, triggereljen senki? 

Egyszer egy nő, akit kedveltem és aki csúnyán megváratott, mire is mondtam neki, hogy három gyerekem vár otthon, azt állította, hogy én ezzel őt triggereltem, mivel neki még nincs gyereke. Azóta gondolkodom ezen. Mindketten áldozatnak éreztük magunkat. Én, mert húzta az időmet, ő, mert szerinte neki szántam ezt a mondatot, vagy nem, de mégis úgy érintette, miközben én nem tudtam, hogy gyerektéma neki fáj.

Kinek dolga azon őrködni, hogy bárkit hogyan érint valami? Ráadásul nem is jelzik vissza, nekik “rosszul esett”, évekig hurcolják (főleg a nők), akkor is, ha senki nem akarta sem őket, sem  a csoportjukat, sem a konkrét ízlésüket bántani, csak épp mondott valamit – és ezt jól tudják. Volt olyan olvasó, akinek az volt a sok, hogy én mellesleg, még csak nem is ontopik, valami gúnyosat írtam a neszkávéról, mert ő azt issza. És sokan mások isszák. Akkor én írjam csak azt, hogy nekem mi a finom kávé, hansúlyozva, hogy nem vagyunk egyformák, de számomra, az én szememben, az én személyes véleményem szerint… illy (mindig sóhajtok, amikor így magyarázkodnak a bloggerek, ennyire nem merik a választásaikat deklarálni).

Én adom is, de állom is. Tegnap amerikaias helyen kaptam gúnyos beszólásokat a ketóra, amit nem taglaltam egyébként. Nem tudnak megingatni, nem fáj, és nem vált ki belőlem magyarázkodási kényszert sem. Az önbizalomról van szó.

Fejezzem ki, hogy minden tiszteletem a neszkávéivóké, mint embert nagyra becsülöm őket, de azért vanank gyártásbeli, minőségbeli, etikai aggályok, és ők vajon a talpukon hordják az ízlelőbimbóikat? Én a teamániásokat sem értem, és azokat sem, akik cukorral vagy tetemes tejjel isszák a kávét, és nem gondolom, hogy ettől normatív volnék, egyszerűen a preferenciámról írok, amely nem szentírás.

A minap olvasom, de kezdek durván elkanyarodni, mondjuk nem baj, mert szeretitek, hogy vannak örök divatnormák, ilyen az, hogy színes hajgumit nem hordunk nyolcéves korunk után. Nem jöttem zavarba.

Máshogy kell írnom? Vagy máshogy kellene engem olvasni?

Ami drága, az mindig érzékeny a megszomorodott országban, tudom. Vagy épp támadási felület. Valakit nyomaszt, hogy nem tudja rászánni magát a sportra, és beleköt abba, hogy nekem “almás gépem van” és kirakom, hogy de bezzeg én Madridban futok. Pedig ő sem szegény, de ez a kifogás kéznél van.

Érzéketlen vagyok akkor, amikor bármilyen minőségi, pénzbe kerülő jóra (“jav”) voksolok? És: tűnődnek-e ezen a “sikeres énmárkák”, a pálmafa alatt pózoló, feszes hasú instagramlányok? Vagy magyar utánzóik, akik ráadásul keményen promózzák az edzőjüket, kozmetikum-partnerüket, kedvenc éttermüket?

További érzékenységek: van egy hitem, meggyőződésem. Vegán vagyok, kirúgtak, perelek:

https://www.bbc.com/news/uk-46385597

Sült hús szaga terjeng a kertváros fölött. Egyesek húsosfazékot, zsíros melót és hasonló metaforákat emlegetnek. Változzon meg a nyelv!

Hogy ne sértsenek meg, ezt elvárhatod? Ezt például igen. Jogod van nyugalomban létezni, de nincs jogod figyelemre, külön bánásmódra, extra kíméletre az interperszonális kapcsolataidban. Egyenlő bánásmód – ez a politikai közösség, az állam és intézményei kötelessége, nem a magánembereké. A magénember válogat, és joga van. Bántani nincs joga.

A szólás, szóvá tétel joga érvényes? Igen. Ha gond van, nagyon is. Csak az asztalverés a mókás.

És azt megtehetem-e, hogy beszámolok az érzéseimről, arról, hogy – fiktív példa – milyen rossz azt hallani sebes, ekcémás bőrrel, hogy a szép bőr a nőiség fontos fegyvere, és akkor majd az emberek megértik, érzékenyednek és nem mondanak ilyeneket?

Nem, nem várhatod el. Jelezhetsz ezt-azt az embereidnek, de én nem gondolom, hogy érdemes kijelölni az ilyesmit ügynek. Nem írhatod át a szokásokat, a nyelvhasználatot, ne legyél dühös a világra. Mindannyian lavírozunk, kanyargunk benne, nem csak te.

Ugyanakkor az amerikai, angolszász kommentelők szépen leszoktak például a kövériszonyos megjegyzésekről, a nyílt szexizmusról, a nőhibáztató beszólásokról és a transzfóbiáról is. Szélsőséges kis helyeken megy csak a gyűlölködés, mert erős a nyomás, hogy nem macerálunk senkit ezek miatt. Viszont az érzékeny csoportok mintha vérszemet kaptak volna erre, és szerintük az is sértő és mikroagresszió, ha egy teremben csak szabványméretű és karfás székek vannak (mert a kövér nem fér bele), vagy ha valaki a facebookon edzőtermi fotókat posztol, mert ezzel a fitneszipart tolja az illető. Vagy trigger: ők, akik már gyógyulnak a diet culture kórságából, vissza fognak esni (újra lemennek edzőterembe)! Vagy csak fáj nekik más sikere, kinézete.

És a mellőzöttség? Elvárhatom-e, hogy ne legyek láthatatlan privát embereknek, privát ízlésük szerint? Hogy észrevegyenek, vonzónak tartsanak? Ööö, nem. Fejlesztened kell magad, kitalálni aktív, közösségi stratégiákat, elmenni fodrászhoz, rájönni, hogy esetleg mi a gond veled. Nem pedig szidni a társkeresőt, ahol felszínesek és érdekvezéreltek az emberek és mindenki türelmetlen.

Túl sokat hallottam már a sztorikat. Valaki akart valamit másvalakitől, aztán csalódott a várakozásában, és szidta, hogy a másik lenéző, nem veszi őt emberszámba, “manipulál azzal, hogy nem ír vissza”, “hol ilyen, hol olyan jelzéseket ad”, “egyszer egész közel jött, tudom, mit akart, de az utolsó pillanatban visszahőkölt”.

Mi történt? A másik határt húzott, nem tett energiát a kapcsolatba, elzárkózott. Zavarban volt, udvarias volt legfeljebb. Nem volt kedves. Miért? Mert a kezdeményező fél sok volt, terhes vagy érdektelen. És erre kitalálta, hogy ő akkor áldozat.

Ha te mész oda, tied a felelősség. Ez a netfogyasztásodra is igaz: te azt döntheted el, mit posztolsz te, és miféle tartalmakat engedsz a hírfolyamodba. Azt nem kontrollálhatod, más mit tegyen ki. Hiába nyavalyognak a wmn.hu-n, olyan nincs, hogy egy influenszer téged megszégyenít a kockahasával, “arcodba tolja a fogyását nagy kevélyen”. Nyugodtan kikövetheted az összes fitspo csajt, ahogy nem olvasod a bonsainevelgetőket sem.

Válogasd meg te, milyen tartalmakkal veszed körbe magad! Nagy a választék, és ma már személyre szabhatod. Van reklámmentes tévé is. Ne a világot vádold, nem az a dolga, hogy a te igényeidet szolgálja.

A SJW azt jelenti, hogy social justice warrior, általában az interneten nyomják, és elég meghökkentő megnyilvánulásokat láttam. Például a fat activistok követelése a tisztelet és méltányos bánásmód, a kellő méretű, kényelmes repülőgép-ülés (ugyanannyiért, világos), és persze oldják meg nekik – a méretügyben igen kényes, fizikai törvények miatt korlátos – hullámvasutat, kórházi ágyat, hordágy-szállítást. Kétszáz meg annál is több kilós emberekről beszélünk. Továbbá legyenek ők is szépként és normálisként megjelenítve. Reprezentálja a modell, a média az ő testét is. Legyenek ikonjaik. Könnyítse meg vásárlásukat a divatcég. Gyártson olyan méretet! Igazodjon a világ a kövérséghez, ami szerintük egyféle, normális testverzió, ártalmatlan és amúgy sem lehet ellene tenni – mert ha nem igazodik, az elnyomás.

I respect and celebrate my body. I love my rolls, my cellulite, my wounds and marks.

Mi az, ami jár? Tényleg jár?

Nem várhatod el, hogy béleljék ki az életed. Ne legyél naiv és lúzer, panaszkodó üzemmódú. Ne pakolj másra terheket. Ne ravaszkodj, ne zsarold erkölcsileg, hogy ő csak akkor jó ember, ha az elvárásaid szerint viselkedik. Gondoskodj az igényeidről! Vállalj felelősséget!

Te is legyél abban a helyzetben (hozd magad olyan helyzetbe), hogy megértsd: aki türelmetlen, nem elfogadó veled, az miért teszi. Milyen ez a másik oldalról. Ne horgonyozz le az áldozati tudatban! Erre nekem jó volt a blog. Fiatalon én fantáziáltam egyoldalú kapcsolódásban, csodálattal. Annyit mondok, a túloldalon lenni nagyon durva. Bocsánatot kérek.

Elutasítottam, nem szépen beszéltem vele, írta az egyik komoly rajongó. És még hányakkal viselkedtem így! Majd bánni fogom. Beléjük martam.

Hüledeztem: hát az nem számít, hogy nekem mi az igényem, mi bírható? Én köteles vagyok viszonozni a kezdeményezést, pont olyan komolyan venni valakit, ahogy ő engem? Aki aztán a minimálkedvességet benézi, és utánam mászkál, elhalmoz, érzelmileg nyomaszt?

(Ezek reménytelen rajongók voltak. De még az egyéjszakásokban is, kölcsönösségben is, a nagy szerelmek után is igaz: ha nem keres, ha eltűnik, érts belőle. Könnyebb eltűnni, mint egyenesen fogalmazni és hallgatni a szemrehányásokat, kielemzéseket.)

Szóval nekem nem dolgom fű–fa–virággal kapcsolódni, segíteni, lelki támasz, reménység, megértő fül lenni. Mert a kapcsolódásból zaklatás lett.

Jogod van viszont a saját talpalatnyi helyedhez. Ha más lép be oda, ha ő akar valamit, és nem hivatalból dolgod ő, akkor jogod van az integritásodhoz. Ahhoz, hogy megválogasd, ki lehet a közeledben. A nyugalomhoz is. És nincs ilyen, hogy de őt kitaszították és milyen magányos, és bízik benne, hogy te majd megérted. (Tibi!)

Nem megyünk túl sokra ezzel persze, hogy jogod van, mert mire mész egy kikényszeríthetetlen joggal? Mi van, ha senki nem viselkedik e tisztelet jegyében, röhögve használnak? Mégis fontos. Hogy tudd: ha valaki zavar, ha időrablónak, negatívnak érzed, akkor nem te vagy a bunkó, nem neked kell akrobatikáznod, sem őrlődnöd ezen. “Tilts le.” Bazmeg, inkább ne írj, ilyen egyszerű. Elemi jogom, hogy ne nyaggass.

Lehet szólni, jelezni. Nem, nem elég ignorálni, udvariasan hárítani. Nemet kell mondani, Megkérni, ne írjon.

Viszont nem kell megmagyarázni. Nem kell érveket felsorakoztatnom, és nem kell, hogy ő arra rábólintson, hogy “ja, így értem, igaz, megyek is”. Én bedőltem ennek, hogy akkor lehet csak igazam, jogom, ha megindoklom, ő pedig elfogadja. Dehogy fogadja, hiszen ő nyomul. Akar valamit, tőlem vagy a környékemen. Nem biztos, hogy szerelmileg, hanem mondjuk egózni, legyőzni, önigazolni. És ezért nem fogadja el, amit kérek, vagy nem vesz róla tudomást. Bekussol, aztán újra ír.

Azért, mert csak. Nem vagyok ettől rossz ember, és nem baj, ha utálom a nyaggatókat meg a behízott, öntelt fejüket. Nem vagyok gonosz, ha nem akarom azt, amit nem akarok. Nem jár tőlem semmi, nem vagyok anyu, ezekkel az emberekkel csak rosszabb lesz, egyre arrogánsabbak. A rossz érzés jelez, érdemes neki hinni.

Gyógyító ezt tudni.

orthorexiás vagyok, jaj

TLDR Nem vagyok orthorexiás. Az orthorexia nem hivatalos diagnózis, a DSM-V-ben nincs benne. Talán nem is állapot. Azoknak jön jól, és lődöznek is vele bőszen, akik görbe szemmel nézik, hogy valaki tudatos, nem nyafog, megy neki, amit eltervez, meglátszik rajta a sport, van tudása, szempontja,. eredményei. Az összes hivatalos guru (“a rendelkezésre álló élelmiszerkészlet biztonságos” – Alimento/Meleg Sándor), kövérmentegető, elhízott.

Megvettem csütörtökön az Orthorexia című ismeretterjesztő könyvet, amelyet Renee McGregor RD írt és a könyvem kiadója jelentetett meg Magyarországon.

Az RD azt jelenti, hogy Registered Dietetian, tehát nem orvos, de nem is önjelölt okos, és nem csak nutritionist. Az orthorexia jelenségét elsőként egy San Franciscó-i orvos írta le 1996-ban, Steven Brathman azokat jellemezte így, akiknek rögeszméjévé vált az egészséges táplálkozás.

A könyv bemutatja az egészséges-tökéletes étkezés és edzés hajszolását (röviden ez volna az orthorexia), továbbá az orthorexia és az anorexia nervosa, a bulimia nervosa, valamint a kényszerbetegségek hasonlóságait, sok esettanulmánnyal és részletes magyarázatokkal. Bővebben…

mi kell a népnek?

Népnek azokat nevezem, akiket a neten olvasok, ez nem szép tőlem, és torzít is, de abban biztos vagyok, hogy a kommentelők, akiket most ekézni fogok, megtestesítenek egy jellegzetes gondolkodásmódot, illetve ezt fel is erősítik, kihangosítván.

A nép mástól várja a megoldást.

A nép élete nyomorult, hobbija a panaszkodás.

A nép csodálni és követni akar valakiket.

A nép öntudatoskodik: neki jár az, amit magának elképzelt. A demokratikus illúzió, hogy ha a neten látod, akár a tiéd is lehet a Bármi. A menőség, a státusszimbólum, a fancy, az árkedvezmény. Legyen minden héten kutyavásár! Ha nincs, szétszedi az ő imádott, addig körbenyalt szervezőjét. Bővebben…

szerzetes

Ahhoz, hogy a tested ne teher, nyűg és lassan elvaduló, külön élőlény legyen, bizonyos puritánságra van szükség. A cella puritánságára mint alapállapotra. Korai kelés, hideg víz, darócruha, vaj és kávé, bacon és áfonya. Nem erőltetésre, gyötrésre, harcra van szükség, és nem trükkökre, csodaszerekre, mentális bűvészkedésre, úgynevezett motivációra, önrábeszélésre, hanem letisztult, érett, nyugis egyszerűségre.

Biztos vagy abban, amit csinálsz. Amit csinálsz, magától értetődik. És csinálod, tényleg. Azért, mert így a jó neked.

Bővebben…

cselekedj a földért: egyél kevesebbet!

kit érdekel ma már, 2020 áprilisában a klíma meg a szemét, ugye. Greta is karanténban kukosl, kussol. a bolygó nem érdekes többé, megint az ember, az ő szaros élete az érdekes. minden plusz két nejlonzacskóban van, mindenki vásárol, vegyszerez, mos. plexipajzsot gyártanak ezresével az ünnepelt startupok, nejlonkesztyűk széthajigálva. azért nem kell megőrülni: nincs ellentmondás. takarékosan, csendesen, főzve, bringázva. én továbbra is öko vagyok.

mi van a szívószálon túl?

A poszt nagy vihart váltott  ki, az derült ki, immár sokadszor: a téma forró, szívesen reagálnak, de nem mindig értik az érvelést, a szöveget.

A cselekedni és önkorlátozni lusta olvasó kimazsolázta belőle, hogy a probléma nem létezik, rendben van a műanyag, áldásomat adom az ignoráns, hárító viselkedésre. Hajigáljuk csak szét a palackokat! Holott én azt gondolom, és ezt is írtam, hogy értelmes ember nem magazinból jön rá, hogy mi a pazarlás, mi kártékony és mi az ő személyes felelőssége. Értelmes ember soha nem is használt szívószálat, és nem 2017 óta védi aktívan, tettekkel és lemondással a környezetet. És míg engem a probléma bagatellizálásával vádoltak, minden erdei kutyaséta alkalmával összeszedtem, majd szelektáltam minden műanyagszemetet. Nem posztoltam ki sehova.

A demonstratíve minimalista-műanyagmentes-zero waste instagramasszony (szívószálas üvegekből házi készítésű teák) felháborodott, hogy a poszttal rossz hírét keltem erőfeszítéseinek. Nos, szerintem ő nem a lényegről beszél. A visszajelzéséhes, példaképpé válásra sóvárgó instagramozás tévút, a szűrős ugyemilyenszép, ugyemilyeneredetivagyok fotókat pedig minősíthetetlenül modorosnak tartom. Általában mindent, amit feltűnően a látvány kedvéért csinálnak. És életszerűtlen, csak hivalkodásra való, amit megmutat.

Ugyanígy a minimalista, rejtetten és sunyin fogyasztásra, trendiskedésre ösztönző, influencer típusú, magának jutalékot kaparó blogolást is bírálom, amely csodaszépen fotóz, ragyog a konyhája, gusztusos az ebédje, minden divatos jelszó és kihívás – csak ő maga szarul van, nem halad az egészségével, épp ezt kell leplezni.*

Az agresszív vegán aktivista ötvenöt darab naiv, dogmatikus és manipulatív kommenttel lepte el a poszt facebookmegosztását, és nem érti, miért nem ismerjük el: igaza van.

Nem tudok vitázni azokkal, akik nem veszik a fáradságot, hogy megértsék az érvelést. Miért nem értik? Mert vakfoltjuk van. A vegánoknak az ideológia miatt, aki pazarló életet él, annak amiatt. Senki nem az értelmes, józan cselekvést tartja szem előtt, csak magunkat mosdatjuk folyton. Bővebben…

sajnos, nem tehetünk semmit, te meg ne légy önhitt

De hiszen ez az álalázatos attitűd nem más, mint lustaság, felelősségnemvállalás és mások piszkálása! Van-e olyan olvasó, aki nem figyel annyira oda, hogy el tudja olvasni: álalázatos? Vagy elolvassa, de nem értelmezi? Most már nem lehetek biztos benne. Bővebben…

nem dolgozik

Ezt a posztot a készülő kiszámolós poszt elé teszem ki, ráhangolásképp, nagyjából azóta is az alsó, csillag alatti kiegészítés érvényes (2019).

 

(önreflexió) Azon kaptam magam, hogy kispolgár vagyok. Ingerült lettem attól, hogy egyesek itten nem dolgoznak. Nem lesz ennek jó vége. Az ilyen nem rendes ember, ejnye. Mások bezzeg iparkodnak, törik magukat, gyűjtögetnek.

Bővebben…

hogyan ne őrülj bele a diétádba 1.

Újra főoldalra teszem ezt, négy év után, aztán majd a második részt is. Állítom, hogy hazudnak a “diétakárosultakat” dédelgető, intuitív evést reklámozó, valódi erőfeszítéstől rettegő, érzékenykedő, önbabusgató, hisztis megmondók. Csak az az öröm, ha cselekszel, ha pezseg a véred, hevesen ver a szíved, ha tudatos vagy. Minden, minden könnyebb, ha aktív vagy, eleget vagy levegőn, van időd magaddal lenni. Hirtelen nincs nyűgös unatkozás, romboló stressz, falásroham. Jó érzés feszesebbnek, könnyebbnek lenni, erőfeszítés nélkül gyalogolni, futni, emelni, merev tagok nélkül kelni.

*

Már unjuk a diétatémát. A nem-üzleti, nem-bullshit verziót is unjuk, az egész életmódos témát és főleg a kaján pörgést. Aki csinálja, azért, aki leállt vele, azért.

Csinálom, ahogy négy év után lehet (az állapotfenntartás nem olyan izgi, mint az átalakulás, és a huszadik futós rendezvény se – jövő vasárnap félmaraton!), de én is unom, hogy erről beszéljek folyton. És az összes fitneszcsaj és fogyihős is unja, de ők marketingelnek, muszáj pörögni.

Nincs több újdonság, sem ujjongás: már nem esemény (még) fogyni, sportolni. Nincs már jobb cipő, újabb sportág, megfejtendő titok. Tudom, hol a határom. Már csak éljük az életmódunkat.

Mert hiába unjuk, működik. Bővebben…

mit egyen a gyerek?

Jellegzetes nyári agybaj, írtátok is kommentben: a megkopott vakáció vadócai folyton kajálni akarnak, és ez a te feladatod. Otthon lebzselnek, egyre jobban az evés strukturálja a napot, központi témává válik. Állandóan kérdezgetnek, mikor lesz és mi lesz “a kaja”, kívánságaik vannak, de ha eléjük rakod, akkor finnyognak, nem azt kérik mégse, kisírnak még egy desszertet, utóvacsorát. Bővebben…

dönts jól! ha fontolgatod a vegánságot

Mikor is kezdődött? Tavaly-tavalyelőtt óta a vegán trend és propaganda felerősödött, nem csak a nyugati világban, hanem Magyarországon is. A netezők és a tanult, városi fiatalok körében szélsebes a terjedés. Sokan most hallottak először ezekről a problémákról, a CowSpiracyról, az ökoérvről, és az újonnan megérintettekben buzog a tettvágy. Lassan, legalábbis ebben, németessé válunk. Sorra nyíltak az éttermek, kávézók, a sima kávézóban sem kell immár külön kérni az “alternatív tejeket”, mert ki van rakva. Euforikus tartalmak öntötték el a közösségi médiát, megtért ismerősök találnak meg bárkit az érveikkel. Csupa ujjongás, hogy milyen sokan vannak, mennyire jó a közérzetük, milyen finomakat esznek így, mennyire jól sikerült a szejtános kuszkusz, kitisztultak, felszabadultak, lefogytak, társra találtak, megmentik a bolygót. Bővebben…

harminc nap, harminc futás…

Ezt tűztem ki a júniusi tromsøi maraton és az augusztusi Night Run közé:

júliusban minden nap elvonszolom magam futni, nem bonyolítom, csak nekiindulok. Ha nem jön össze, megyek másnap reggel is, este is, vagy egy hosszabbat. 2 kilométer fölöttieket futok, összesen 200 kilométer a cél. A 30 nap lehet 32, mert emberek vagyunk, meg van időjárás, menstruáció, program. 1-jén kezdtem, tehát tegnapelőtt lett vége.

Szépen írtam, iktattam mindent (vagyis én csak a távot, az időt szoktam, becsléssel), számoltam a lépteimet. Futottam egyszer 1 km-t (ott menni kellett váratlanul), egyszer tizenhármat, általában 4-7 km-t. Futottam földúton, pályán, rekortánburkolaton, aszfalton, és a hegyen enyhe szintet is. Végül egyetlen olyan nap volt, amikor kétszer mentem.

A célom az volt, hogy rászokjak a futásra, amihez nekem nagy lelkierő kell, mert nem vagyok jó benne, nehéz vagyok, és csak az egyharmad táv után kezdem élvezni.

Mivel tudom én motiválni magam? Van, aki tárgyat ígér be magának, vágyott cucc beszerzését. Más rázuhan az időeredményekre, vagy nagy versenyre készül. Én a menő akármit megveszem bármikor, a maraton pedig nem motivált eléggé, mint kiderült. Viszont jó volt a konkrét időtáv, szám, a kihívás műfaj, amit nem kedvelek, általában a gamifikációt, vagyis egy kicsit tömeges, és, hogy is írta Eastern egyik kommentelője, próbálj ki 30 nap alatt 30 mungóbabcsírás receptet… szóval ilyenek, meg mindennek a mutogatása az instagramon. De a saját vállalásom mégis segített most, hogy többet fussak, mint valaha. (Valaha egyébként nem fut olyan nagyon sokat.)

A projekttel július utolsó napjaiban leálltam. Valami nem stimmel, iszonyatosan beödémásodtam, mentem is kezelésre. Kéne kompressziós szár, de nem akartam beruházni, meleg van, a cipőt sem tudtam fölvenni. Illetve amikor lohadt, akkor nekiindultam újra.

Kinti futásokat terveztem, végül egyszer futottam két gyors kistávot (3,5 és 4 km) teremben, egy nyálkás-viharos napon, az jó volt, tempót fokoztam, szakadt a víz.

Tehát összesen volt 23 alkalom, és 131 kilométer. (Ha elszámoltam, javítom, nincs velem most a varázsfüzet.) Ez nem annyira van rendben, menti egy kicsit a hőségriadós hőség, viszont tanév közben nem vagyok ennyire szabad, volt időm.

Nem fogytam, de sokkal jobban kajálok, mint júniusban, és formásodott-feszesedett a combom.

Hőségben futni pusztító.

Holnap Night Run Juliskámmal, 14 kilométer, ez talán valamennyire mutatja, gyorsultam-e. Menők leszünk. Amilyen vagyok, kezdek szkeptikus lenni a szervezett versenyekkel kapcsolatban, de ott lenni azért még mindig jó. Nem tudom most, merre vezet a futóutam. Wizzair szeptemberben, félmaraton. Olvasom Andit. Élvezem a nyart, sok a baráti találkozó, csajos közös élmény, harmónia a gyerekeimmel, spontaneitás.

Júliusban a futások mellett voltam többször élő vízben, napon, strandon is, nagyon le is barnultam (megemlíteném, hogy a fényvédős pánikot túltolták, hisztéria megy ez ügyben is a bjutiblogokon, és megint a pénz mozgatja a dolgot…); úsztam komolyan kétszer, squasholtam hetente kétszer, terembe háromszor mentünk. Volt négyszer közös kinti edzés is, és két Eszter-szervezte extraság: légkarika és body art a hídon. Sok biciklizés. Gyakorlatilag naponta edzek továbbra is, van, hogy háromfélét.

Ti merre vagytok és hogy?

lebeszéled az olvasókat a környezetvédelemről?

Bizonyos értelemben le. Elmagyarázom. Bővebben…

mi van a szívószálon túl?

Most ez a kötelező mutatvány – ahogy tizenöt éve az állatok kihalása és a szelektív szemétgyűjtés, vagy mint tíz éve a biokozmetikumok, öt éve a fast fashion kritikája és két éve a minimalizmus meg a kapszulagardrób. Amit minden női honlap és magazin leír kötelezően, mert így lesznek a tudatosak az olvasók, és erre a tudatosodásra újabb, másfajta ipart lehet ráengedni, vinni fogják, mint a cukrot. Például az Adidas új, trendérzékeny cipőit, amelyeket a tengerből kihalászott műanyagszemétből készítenek:

https://www.adidas.hu/parley

Képernyőfotó 2019-05-15 - 9.31.30

https://www.instagram.com/p/BlnbgW_AEON/?tagged=adidasparley

A szívószáladat ugye – ezt tanácsolják – helyettesítsd bambusz- vagy üvegszívószállal, vagy kukoricaalapúval! Hatalmas reveláció ez, egyáltalán: így az ovi után ti tényleg használtatok szívószálat? Miért? Bővebben…

a fitneszistennők hazudnak neked

Ők vannak minden plakáton, ők hirdetik a bikini bodyt. Fényesek, ragyognak, mosolyognak. Te is miattuk szorongsz?

Persze ők is emberek. Amikor megkérdezik az istennőt, hogy komolyan veszi-e a détát, vagy néha bűnözik, az a válasz: ő szeret enni, pörköltet tunkolni habkenyérrel, és a nagymamája pitéje…! Ez külön kitalált gesztus: és még csak rá sem feszül, úgy néz ki így, hogy rohadna meg…! Eközben (e pillanatban) úgy néz ki, mint aki életében nem evett ilyeneket, és ettől olyan éterien elérhetetlenül istennő. (És amikor valaki rázendít, hogy az ő titka a nagymamája szépségtrükkje, sok vizet kell inni, és csakis hideg vízzel mosni az arcát, akkor tudhatod: plasztikáztatott.)

Eszik vagy nem eszik habkenyeret, ez mindegy: unja és utálja azt az étrendet, ami ahhoz a formához kell, amit viszont egyedül lát szépnek.

És nem is mindenki néz ki úgy. Van, akit szigorúan hosszúujjúban fotóznak címlapra. Off season, évekre. Neki egy mutogatható kar hatalmas nekiveselkedés volna, mert az anyagcseréje nem bírja már, annyit gyötörte. Kedves és szimpatikus, de amit bemutat, az a tönkremenés története (lásd lejjebb).

Mivel tette tönkre? A versenyfelkészüléssel.

Követőik, az “életmódváltók”, a haladók iszonyatosan rá vannak feszülve az evésre, az “ízekre”, és ezért azt a fajta étkezést, ami a testüknek nem romboló, büntetésnek, megszorításnak érzik. Biztos te is látod ezeket a fotókat: pohárkrémek, smoothie, a tetején chiamag, gusztusos gyümölcsök, zabpalacsinta – édesség. Szénhidrátfüggők maradtak ugyanúgy, de most kétszer annyi munka egy süti, és négyszer annyiba kerül. Ebben a kajamániában adják el a sóvárgó nőknek a 900 forintos lisztkeveréket (ez negyed kiló ára ám), és ezek a nők nem is kerülnek sose az igazán jó forma közelébe, miközben az életmódjukat sem élvezik igazán.

(Szénhidrát vagy nem szénhidrát? Ez nem vita. Azt bármelyik versenyző megmondja neked, hogy pöpec módon leszálkásodni és úgy is maradni csakis szénhidrát nélkül lehet, és hogy a nagy kísértés, a formarombolás a kenyér, a süti, a gyümölcs.)

Én azt mondom, és az elejétől ezt mondtam: a tested éhezi, hogy megfelelő táplálékot adj neki, a tested utálja ezt a sok szart, az adalékanyagokat, a liszteket, a tespedést. A testednek egyszerű, örömteli dolgokra van szüksége. Amint megérted, mi tesz jót és mi nem (ez öt mondatban összefoglalható), az étkezésed nem korlát lesz, hanem felszabadít. Ami egészséges, az úgy egyszerű, mint a szerelem. A neked való, jól kitalált, egészséges kívánságaidat szolgáló étrendet nem kell betartani, nem kell feszülni rajta, és ha így élsz, nem is fogsz örökké az ételekkel foglalkozni.

Ám a versenydiétázó fitneszistennőtől sokat tanulhatsz. Hogy lesz ő olyan gyönyörű, és mi lesz a verseny után, illetve mi lesz velük húsz évvel később, ezeket mindenképp. Én láttam ezt közelről tucatnyi csajon, és láttam az amerikai neten, elmesélem.

Úgy mesélem el, hogy tudjátok: nem félek a kemény munkától, imádom az izmokat, és elítélem a “minden test szép” önbecsapós lustaságot.

Viszont itt nagyon komoly gondok vannak. Bővebben…

top 10 ronggyá hordott

A minőség barátja lettem, ez nem új fejlemény, de mostanában már tényleg. Jaj, vannak azért olcsó cuccaim, kihagyhatatlan leárazásokon vett, nem igazán bevált fast fashion darabok. A ZARA látványának gyerekruha-fronton nem tudtam ellenállni. És vannak félresikerült márkásak is. De a derékhad, a saját cuccaim, a legtöbbet hordottak gondosan mérlegelt, komoly holmik. És még mindig, bár csökkenő mértékben, bűntudatom van, amikor megveszek valamit drágán.

De aztán ezek lesznek az évekig hordott kultikus darabok.

Lássuk. Bővebben…

mi a motivációd?

Támogató Július 11.

Hogy mi a te motivációd, az egy nagyon amerikaias kérdés.

Lőrincnek, az én hiperokos, kritikus és érzékeny fiamnak, aki anyává tett, és akin egyre csak ámulok, mert nem volt könnyű élete, szóval neki hosszú listája van arról, milyen filmeket tervez megnézni. Szépen, módszeresen halad az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című, 14. születésnapjára kért gyűjteményében. (Mennyire nem hittem, hogy ez értelmes ajándék, és tessék. Amiben igazán hisz, azt évekkel később is űzi.) Gyakran mozizunk együtt, most pedig e projekt keretében néztük meg végre az 1999-es klasszikust, minden idők legalacsonyabb költségvetésű blöff-filmjét, kasszasikerét, a független Ideglelést.

Láttátok? Nagyon trükkös film.

És ebben Josh mond egy nagyon érdekeset, amikor Bővebben…

trendek, amelyek elhúztak mellettem

Mint egy gyorsvonat. Én meg gőzölgő csészével a kezemben, a muskátli mögül figyeltem őket (majd elindultam a református istentiszteletre).

Mindenféle, amit a környezetemben tömegesen csinálnak, én meg nem, és meg szokták kérdezni, hogy miért nem. De én nem, nem, jaj… nem. Bővebben…

mit ettél, ne egyél, egyél még, 70 százalék diéta és 30 százalék edzés, az vagy, amit megeszel…

Miért írsz mostanában kevesebbet arról, hogy miket eszel? Amúgy: tartod még a ketogént? Kérdezi az egyik régi, ritkán kommentelő olvasó, aki támpontot, inspirációt, sőt, recepteket keres. Bővebben…

a dolgok egyszerűbbek, mint hinnéd

Támogató Július 6.

Az életemnek nincsenek nagy megoldandó kérdései (aka “a lényeg stimmel, így akarok élni”). Viszont Bővebben…

hogy vagy? legyél jobban!

Június utolsó posztja. Mert kezdődik a Július! Bővebben…