Új korszak kezdődik a jelszavas írások történetében. A sportrovat kivételével minden jelszavas posztnak ez lesz a jelszava mostantól, illetve, hát hiszen ismertek, a lassan őrlő malom munkájától függően, de előbb-utóbb.
Az új jelszó rejtvény lesz Bővebben…
2016 áprilisában írtam, először a könyvben jelent meg, aztán tettem ki
fotókkal: Spingár-Westerlund Anita
Ed egy Ző, egy személyi ző, mégpedig nagyon jó ző. Írtam róla cikket is, mire másik szívem csücske, aki sportpszichológus, megjegyzi, hogy ha ő még valaha tanít személyi edzőket, kötelező tananyag lesz a cikkem és benne Ed.
Ed egy konditerem-reklámfilm, vágatlan, azonos azzal, hogy ő Ző. Bővebben…
Avagy: miért nem szeret jobban? Most akkor akar valamit, vagy nem? Igazán akar?
Ó, ezt gyakran kérdezzük. Én meg azt mondom, például itt, hogy a szerelem (és a szenvedély) önműködő és egyértelmű, ott nincsenek kételyek, elégtelenségérzés, sőt, valahogy… túl sok is. Eláraszt. Nincsenek előzetes elvárásaid: az ember, a helyzet teremti az igényt, a teljesség igényét, és ki is elégíti, azonnal. Nem is tudtuk, hogy létezik ilyen. Aki megélte, tudja.
ez ritka: csajozási tippek a blogon!
Hát azt ismered-e, amikor tudod, hogy nem kéne, de csak járkálsz valaki után? Ez a valaki lehet a vágytárgyad, és lehet a partnered, aki szakított veled, vagy szünetet kért.
Sajnos, amit te állhatatos, gyengéd szerelemnek vélsz, az a számára határsértés, molesztálás, kontroll. De ezt már tudod, ha olvastad az előző bejegyzéseket.
Azért vagy oly állhatatos, mert nem felel a szándékaidra, és ezt nem fogadod el. Makacs vagy. Addig tolod, amíg hátha.
De sose. Egyre rosszabb lesz. Nem viszonozza, és meg is fog vetni. Lesz egy pillanat, amikor a szíved meghasad, és nem érted, mert olyan kedves voltál vele, ő meg elküld a bánatba.
Ezért szállj ki.
A közeledés nem baj. Bővebben…
Az első rész: a gyengéd erőszak 1.
Szépen vagyunk egyébként: míg ti a lányotokat féltitek a traumától, apák, haverok és puakézikönyvek arra biztatják a fiaitokat, hogy próbálkozzanak, smárolják le a lányt, ne vacakoljanak.
A legtöbbször nem rosszindulatúak az “udvarlók”, nem tudatosan mesterkednek. Csak nagyon akarnak valamit, és az erősíti meg őket, ami a másiknak rossz. A bántalmazók sem mind gonoszak.
Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák – kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
(Reszketek, ahogy ez meg van írva, a verszenén. Milyen sűrű valóság a jó vers…!
Ó, ezt nem ide. Készítek egy alposztot, egy József Attila-szemelvénygyűjteményt, az 1936-os versekből, mert nagyon érzékletesen adják vissza a dinamikát.)
Hiedelmek, viselkedési sémák és érdekek mozgatják őket egy társadalmi közegben, amely tolerálja, alig ítéli el, megmagyarázza, vagy nem akarja észrevenni a húzásaikat.
Miért nem tartom áldozatnak a csalódott, visszautasított férfiakat? Bővebben…
Elég nagy vihart kavart a gyengéd erőszakról szóló poszt első része, és még lesz szembenézési lehetőség a következő napokban, bőven. Bővebben…
Előfordul, hogy a rajongás gyűlöletbe fordul. A manipulátor rádszáll, és minden módon ekéz, támad, nem hagy élni. Ez veszélyes, és hasonlít a párkapcsolati erőszakra. A neten is sokat lehet ártani. Tőlem erőszakos, eleinte rajongó kommentelő (aki csak nickként volt jelen, nem tudtam a kilétét) követelte, hogy adjak neki elégtételt, tegyem közzé az ő verzióját, fenyegetett, hogy nem száll le rólam.
Ismered azt, amikor valaki olyan nagyon kedves veled, annyira segítőkész, hogy… a legszívesebben felrúgnád?
Hónapokig kedves, és hónapokig nem mered megmondani, hogy ne csüngjön már rajtad ilyen hűségesen, ne alázza tovább magát.
Rákészülsz, hogy most aztán beszélsz vele, mert a hallgatásból nem ért. Ő aktív, te hallgatsz, kerülöd – reméled, ez elég. De neki nagyon kell ez az egyszemélyes játék. A dilemma: hitben hagyni inkorrekt, de bántani nem akarod, és ha szembesíted, kiszámíthatatlan lesz a reakciója.
És te is belementél, már benne vagy nyakig, hibásnak érzed magad.
Vársz, hátha elmúlik. De a daganat sem.
Egyre durvább. Mint aki kéri a jussát végre. Szép szavak, ártatlan gesztusok, a kedvedben jár, szépeket mond. Mi van abban? Örülnöd kéne. Félsz tőle. Bűntudatot kelt.
A félelmed jogos: ez erőszak. Bővebben…
…aki egyszerre az erőszak, a befolyásos apa és a korszerűtlen, áldozathibáztató rendszer áldozata. Az eredeti poszt három éve, 2013 szeptemberében jelent meg:
tudom, mit tettél tavaly nyáron
Most 2016 októbere van. Semmiről nem gondolom, hogy túlzás lett volna, nem revideáltam titkon sem, amit akkor gondoltam: a valóság annál is durvább, mint amit hittem. Semmi kételyem nem volt, de nem “a barátnőmért” “harcolok”. A három év alatt távolról követtem a fejleményeket. Nem vagyok egyedül, nálam sokkal tájékozottabb, profibb betűvető még szörnyebbnek látja a helyzetet és a háttértörténetet – ő is kiállt, és őt is kicsinálták, ellehetetlenült a belterjes pesti balliberális körben.
A nevetséges bosszú-szóbeszédnek, miszerint azért adtam hírt a szörnyű visszaélésről, mert engem az apa nem akart lótifutiként alkalmazni az újságjánál sokkal korábban, és elég pökhendien is viselkedett, szóval ennek az összefüggésnek semmi alapja nincs. Engem semmilyen érdek, egyéni motiváció nem hajt. Az igazságérzetemről van szó, és az áldozatokért való kiállásról. Arról, hogy néha nem lehet hallgatni.
Mindenki hallgatott, mindenki félt.
Idézet attól, akinek szerintem hinni érdemes.
*
A 2012 májusában indult gyermekelhelyezési per első fokon 2015. szeptember 17. napján zárult. A BKKB ítéletében az anyánál helyezte el a gyereket, az apa számára az átlagos kéthetente hétvégi kapcsolattartási időnél lényegesen bőségesebbet ítélt meg (két hetes időszakra nézve 6 apai kapcsolattartási nap, minden iskolai szünet fele, a nyári szünetben 5 és fél hét.) Az anya elfogadta a bíróság ítéletét, az apa fellebbezett és kérte a gyerek nála történő elhelyezését, az anya számára pedig heti 1 órás (!) felügyelet melletti kapcsolattartást kért, szombatonként 10 és 11 óra között. Az apa kérte a fellebbezésében, hogy az anya fizessen minimum 60 ezer forint havi tartásdíjat. A bíróság által egyébként megítélt tartásdíjat az apa azóta sem fizeti gyermek után. A Fővárosi Törvényszék két tárgyalást is tartott az ügyben, s a per végül másodfokon 2016. május 11-én zárult. A Törvényszék ítéletében helybenhagyta az első fokú ítéletet, tehát maradt a gyermek az anyánál.
Az ítélet szerint abban az esetben, ha az anya a kapcsolattartást akadályozza, a gyermek azonnali hatállyal az apa gondozásába kerül. Az apa a gyermek után fizetendő tartásdíjat azóta sem fizeti a bíróság által meghatározottak szerint. Ez semmilyen következményt nem von maga után.
A gyermeket az apával való kapcsolattartás rendkívüli módon megviseli, ez gyakran fizikai tünetek, betegség formájában is jelentkezik. A gyermek tanárai, pszichológusa megírta ezzel kapcsolatos észrevételeit, figyelmeztetését, ezeket azonban a hivatalok figyelmen kívül hagyták és hagyják azóta is.
Az anyával szemben korábban eljárást indított az apa kapcsolattartás akadályozása miatt. Az anya hamarosan vádlottként áll a bíróság elé.
Az apa emellett pert indított az anyával szemben személyiségi jogainak megsértése tárgyában (apai jogai sérültek a korábbi elmaradt kapcsolattartások miatt), 6 millió forint (!) kártérítési összeget követel az anyától. Emellett az apa újabb pert indított az apai nagymama nevében is, szintén személyiségi jog megsértése tárgyában (a nagymama jogai is sérültek a véleménye szerint, hogy nem láthatta a kis unokáját. A nagymama az évek során egyetlen alkalommal sem próbált kapcsolatba lépni sem az anyával, sem az unokájával. Ebben a perben 1 millió forint (!) kártérítési összeget követelnek az anyától. Tehát összességében családilag 7 millió forintot látnak ebben az ügyben.
A végén annyit jegyeznék meg, hogy a gyerek azóta is többször jelzett, hogy az apja folyamatosan megzavarja őt öltözködés közben. A gyerek nem hajlandó tisztálkodni az apjánál, mivel nem érzi magát biztonságban. Ez a nyári időszak összefüggő 3 hetes időtartamában elég extrém… Emellett gyakran felmerülő probléma, hogy a gyerek határozott ellenkezése ellenére az apa bebújik mellé az ágyba éjszakánként.
Ezt a bejegyzést nem lehet kommentelni.
Ez is vers. Nem szeretem amúgy, de most nagyon adja magát. Mert hogy van, ami húsz év után se változik. És valami olyasmi a lényeg.
Itt ülök most, már itthon, János síeléshez vett kék selyem garbójában (underwear. Tudtátok, hogy a selyem meleg? és a gyapjú is tud hűvös lenni?). Fúj a szél, és sírok.
A zene világnapján koncertre mentem, a huszadik jubileumát ünnepelni a kórusomnak, melynek alapító tagja vagyok.
Biciklivel megyek odáig, ahonnan a busz még jó fél órát. Egyszerűen: minimálruha, de magassarkú (átvettem, nyugi, a biciklin az ezüst rózsás van).
Repülök. Könnyű vagyok. Zene lesz, és rég látottak. Bővebben…
Én a 2013-as blogévre úgy emlékszem vissza, hogy akkor még minden hepi volt. Messze volt még a Nagy Szervezkedés és Vihar. Én magam alig kommenteltem, csak rövideket, egymással kapcsolódtak a hozzászólók, bizalom volt. Nem ment el még senki kedve, nem kellett félnem, hogy valaki megbántódik, közös fíling volt, termékeny dialógusok, az akadékoskodókat meg kiröhögtük.
Megszépítő messzeség! Újraolvastam ezt a posztot, nem rossz amúgy:
És a kommenteket is. Hát, volt ellentét már akkor is. Bővebben…
A minap F., hogy szórakoztasson, elmesélt két viccet. Élményszerűen és gátlástalanul ad elő, nagyot nevet utána, és nincs tudomása arról, hogy viccet mesélni úgy általában, beszélgetés helyett, annak olajozásaképp eléggé bornírt foglalatosság. Meg némileg miheztartás végett is mondja, azért, hogy deklarálja: ő aztán mentes az én demokratikus, jogérzékeny meggyőződéseimtől.
Volt egy buzis, és volt egy feministás. Bővebben…
ugyanaz, megint.
ha unod: holnap a Szeptember végént elemezzük, lázadó stílben! :DDDDD
Nem először élem át: amikor kimondok valamit, ami szerintem ordítóan világos, azt válaszolják, de nem túlzás talán úgy sem fogalmazni, hogy azzal próbálják belém fojtani a szót, hogy de hát ez (a kimondás, a néven nevezés) nem megoldás.
Na de probléma-e?, kérdem én. A probléma létezik? Bővebben…
ma sem kérünk trollokat:
a posztot el sem olvasó, agresszív, szalmabáb-érvelő, felhergelt kommentelőket nem is olvassuk el.
Kiegyensúlyozott tájékoztatás: az elfogulatlanság, a több szemszög vizsgálata, a minden érintett meghallgatása az újságírás alapelve. (Ha ezt nem tartjuk kötelezőnek, akkor vagyunk szubjektív bloggerek, ugye. Habár, szerintünk az igazság közepe, a normalitás köre sem ott van: ha két ütköző álláspont van, akkor előfordulhat, hogy az egyikhez közelebb van az igazság, a másik inkább sértett kötözködés, dafke-durca.)
A wmn.hu, amint igazságos: rájuk szóltak, hogy annyit írtak már a családon belüli erőszakról, az agresszorok elől menekülő anyákról, írjanak már “a másik oldalról”, arról, amikor a szülő szándékosan neveli a másik ellen a gyereket, idegeníti el tőle, “beszéli tele a fejét” hazugságokkal, a maga játékszereként használva a gyereket. Ez volna a Parental Alienation Syndrome, PAS. Bővebben…
Rém erős ám az emberekben ez a dobozba rakási késztetés. Mindenkit el kell helyezni az ismert kategóriákban, mert anélkül nem értelmezhető. A pillanatban, az épp aktuális interakcióban nem tudunk vele mit kezdeni. Sem változásában, a dolgok képlékeny és relatív természetében.
Kicsit torzít a dolog, meg rohadtul igazságtalan is, félrevezető, nagy hibaszázalékú, valamint képmutató is, de sebaj. A biztonság a legfontosabb.
Előnyöm vagy hátrányom származik-e belőle, ha jóban vagyok vele? Esetleg semmi? Menő-e vagy ciki vele mutatkozni?
Elképesztő, ahogy leírnak, jellemeznek. Amikor nem az egyedi mintázatot nézik, a szőttes valódi színeit, hanem a besorolással kezdődik az egész, és aztán azon is csorbul ki. Rám mondják, már torzítva, hogy én x vagyok, majd azért rónak meg, hogy nem vagyok x, nem is vagyok eléggé x, nem vagyok következetes! Én azt mondom, nem x-ben kéne gondolkodni.
(Szeretnél valami dobozba rakni, de engem nem fogsz tudni… ezt se mondtam annak, aki a minap azt fejtegette, hogy de azért én egy kicsit nem vagyok normális. Elmentem, töltöttem egy pohár vizet, belepottyantottam egy szív alakú jégkockát. Újabb homlokránc.)
Tényleg nem értenek. Ki is beszélnek, bőszen.
Legyél gazdag, de akkor az azt jelenti, hogy kocsi, trendi öltözet, ennek megfelelő barátok, saját családi ház és cégek. Bővebben…
…részt venni a netes forgalomban: facebookon, pédául. Bővebben…
Én amúgy szeretem Drugs Bunnyt.
(De jó így kezdeni a cikket, ez olyan, mintha úgy kezdődne a film, de frankón az első kocka:
Harminc évvel később
by veriférje, köszönet! Ezt megveszem, mondaná EP.)
Ő ezt írja: Bővebben…
Erről hallgattam eddig. Két éve, négy éve hallgatok erről. Ez mondhatatlan, mindenféle okokból. Bővebben…
Mostanában olvasod ezeket a fogadd-el-magad tartalmakat. Nyomasztó szépségelvárás, már a kislányaink is, meddig gyötörjük még magunkat az irreális vékonysággal, szőrtelenséggel, ránctalansággal, továbbá ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Címlaplányok, fotosop, magazinok – a magazin szállítja neked, akire haragudni lehet, aki csípi a szemedet. Most ez a hang dívik a progresszív női médiában: “hová fajul a világ”.
Engem irritál a sorok kiszámíthatósága, hamissága, a kontextus nélküliség. Vajon én lettem finnyás, bonyolult, én haladtam meg a testem és a létezés iránti igényeimmel a realitásokat? Irritál, hogy ez számít bátornak, szókimondónak. Pont ilyen volt a tavalyi “a hétéves kislányok már sminkelnek” műbalhé is.
Te viszont lájkolsz és megnyugszol. Hogy akkor te jól vagy úgy. Illetve: hogy akkor hát nem (mégsem) kell a testeddel foglalkoznod. Azt mondod, elfogadod magad, miközben azt szeretnéd, ha mások fogadnának el. Ha így is megfelelnél.
A megfelelési vágytól, amely a szeretettség, elfogadottság ősi igénye, nem olyan könnyű ám megszabadulni. Nekem se megy, én is csak egy kicsit vagyok alter. Miért ne csináljuk akkor építően, örömet szerző módon?
Amióta találkoztam az igazi testemmel, hatalmas energiák ébredtek bennem. A többiek, korábbi önmagam is, azóta szedáltnak tűnnek.
Mi van veled? A párkapcsolatod darált ilyenné? Vagy a kötelességteljesítés? Bővebben…
Azt hiszem, ezt a fogalmat nem használjuk mindig pontosan.
Költői kérdés: amire nem kell válaszolni. Miért? Mert nem azért van feltéve.
De miért?
Nincs válasz? Nem tudjuk a választ? Vagy értelmetlen a kérdés? (Hány éves a kapitány?) Bővebben…
Én ugye protestáns vagyok, és ez mentalitást jelent. Tudjuk a zsoltárokat, jó, mondjuk húszat. Templomaink fala mészfehér, és az se baj, ha nem önálló épület, hanem gyülekezeti terem, bérház emeletén, és kukák között megyünk be, de még ki is rakjuk az őket az ifjúsági óra után. Mi úgy vagyunk vele, hogy ha nem hiszünk igazán, akkor nem járunk templomba, mert akkor is protestánsok maradunk, amikor már nem hiszünk, mert az több annál. A bűnbánatunk nem kötött szövegben valósul meg, hanem igazán. Vagy éppen soha, mert nem bűnben gondolkodunk, hanem sorsban. Csúf dolog errefelé a nagyotmondás, az esküdözés, a hízelgés, a kamu gyónás, de a cifrálkodás is. A szó kötelez: beszéded legyen igen-igen, nem-nem. Hogy az esztétikával mi legyen, nem tudom, azt hiszem, az rárakódott réteg, és erős archaikus jegyeket mutat.
Ilyen alapokon lett az a stratégiám, amelyről most írandó vagyok. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 