a viccek nem viccesek

A minap F., hogy szórakoztasson, elmesélt két viccet. Élményszerűen és gátlástalanul ad elő, nagyot nevet utána, és nincs tudomása arról, hogy viccet mesélni úgy általában, beszélgetés helyett, annak olajozásaképp eléggé bornírt foglalatosság. Meg némileg miheztartás végett is mondja, azért, hogy deklarálja: ő aztán mentes az én demokratikus, jogérzékeny meggyőződéseimtől.

Volt egy buzis, és volt egy feministás. Ilyenkor is hallgatok, semmilyen ziccernek nem engedek. Ítélő hajlamom kushad: engedékenyen, elnézően figyelem ripacsos gesztusait. Szeret viccet mesélni, én aztán nem fogom elrontani neki.

Nagyvonalú vagyok, gondolom. De persze lehet, hogy gyáva. Nem akarok vele konfrontálódni, és nem akarom, hogy ellehetetlenítően nyilvánvalóvá váljon a szakadék kettőnk között. Váljék, na. A közöset szeretem, azért van ő nekem. Minek egy sehova nem vezető vita? Ő nem fogadja el az én értelmiségi pozíciómat, hogy csak azért, mert én vagyok a “tanár néni”, én majd elmagyarázom neki a világot. Nem is tud talán e pozícióm létezéséről, s hogy mi mindent gondolok, milyen szempontjaim vannak. Ő nem érti, miért nincs tévém. Nem azt gondolja, hogy én egy másik dimenzióban élek, ahol a tévézés egy kicsit lenézett tevékenység, hanem hogy én ebben a dimenzióban (egy van, nem?) kudarcot vallottam – még tévém sincs. És nem akarja feladni a meggyőződéseit: ahogy nekem az enyéim, úgy neki a saját meggyőződései, szokásai adják az identitását és biztonságát. Nem tud erről, neki ez a valóság. Egyetlen valóság. A hal se tudja a víz szerkezeti képletét, hát még a levegőt, a jeget, az űrt, azokat végképp nem. Én tudok az enyémről, és sejtem az övét.

foto-2016-09-23-11-34-7

 

Voltak ezek a kommentelők, akik elmesélték, hogy az itt támadt felismeréseikről hasztalan próbálták meggyőzni a barátaikat, munkatársaikat. Hirdették az igét, hogy nem úgy van az, nem normális az áldozathibáztatás, a xenofóbia, vagy – nagyon helyesen – felszisszentek a szexizmuson. Nem csak maguk kerülték ezeket a viselkedésformákat, vagy az ebben utazó emberek táraságát, hanem ha helyzet volt, megvallották az értékrendjüket, konfrontálódtak, megbántódtak, és mélyen átélték a meg nem értettek fölényét.

És én ezt már akkor értelmetlennek, öncélúnak, fitogtatásnak gondoltam. Mintha azzal vagiznánk, hogy mi jobban látjuk, mi már tudjuk a végső igazságot. Nem kell mindig fölényben lenni. Egyébként szerintem is jobban tudjuk, illetve: nyitottak, plurálisnak, elemző hajlamúnak lenni biztosan végsőbb, ha lehet ezt a melléknevet fokozni, mint előítéletesnek. De nem jó ezt hirdetni. Hagyjátok már ezt a deklarálási kényszert. Élni kell ezt.

Ez a mi magánügyünk, titkos kis fényünk. Felismerjük egymást messziről. A többiek iránt tudni kell békével lenni. Nem csak azért, mert nem éri meg, nincs értelme, ne legyen feszkó. Igazi békés, helyén kezelős, szelíd elfogadással. És annak tudásával: ha példa vagy, úgyis világítasz.

Másrészt meg ezt, az ilyesmit (feminizmust, liberális meggyőződést, bármilyen alterságot) is lehet nívótlanul, önigazolásképpen, gyűlölködve képviselni. Olyasmi, csak nem az. Ő is azt mondja, feminista, csakhogy ettől még nem szeretnék vele egy közösségbe tartozni, mert buta, örömellenes és csak a gondosan átválogatott másságokat fogadja el. És ez rosszabb, mint az indifferensek. Erről gazdag tapasztalatot szereztem, és így távolodtam el a mozgalmaktól is. Talán túl sokat vártam. Cseppet sem okosabbak, viszont belterjesek, gőgösek, kicsinyesek. A saját eszméik is kicsorbulnak rajtuk. Az eszméket, illetve azok hangoztatását feltételül szabják. Ők ártottak nekem a legtöbbet.

Na, szóval, a viccekről akartam mondani, hogy akárhova nézek, a poénforrás az, hogy valakiket kirekesztünk és kiröhögünk. Pontosabban: minden vicc szarul esik valakinek. És én ebben nem szeretnék részt venni. A viccek nem viccesek. Nem csak azért vagyok viccellenes, mert nem tartom igényes szórakozási formának, mert a keresztrejtvényfejtéssel vagy a mémekkel egyívásúak a viccek.

Hanem mert a viccek előítéletesek.

Tudok-e egyáltalán olyan viccet, amely nem sért meg egy embercsoportot, nem az ő tipikusságukon gúnyolódik?

Talán a tisztán nyelvi komikumon alapulók.

Van mondjuk a tehenes. Az nagyon kedves, az egy logikai paradoxon:

Székely bácsival készít interjút a helyi tévéstáb:
– Aztán mondja, bátya, esznek rendesen a tehenek?
– Hát, a fehérek igen.
– És a feketék?
– Hmm, azok is…
A riporter néz egy ideig, majd továbbmegy:
– És, bátya, tejet adnak rendesen a tehenek?
– Hát a fehérek igen.
– És a feketék?
A bácsi megvonja a vállát:
– Azok is…
A riporter nem tudja mire vélni, ezért megkérdi:
– Bátyám hát ha a feketék adnak tejet úgy mint a fehérek, és esznek is mint a fehérek…akkor miért mondja őket külön?
– Hát, mert a fehérek az enyémek.
– És a feketék?
– Hmmm, azok is…

Leszámítva, hogy a székely itt is előítéletesen van említve, mint aki alig szól, enigmatikus, kicsit bolond, nem lehet rajta kiigazodni, ám túljár bárki eszén, és lényegileg más, mint mi, nemszékelyek..

Mit gondoltok? Ilyenek a székelyek? Bármilyen karakterizálás magában hordozza-e a bántást, egylényegű-e az idegenkedéssel? Van-e igazán jóízű vicc, ha az ember morálisan és intellektuálisan is, hogy is szokták mondani, kimaxolja önmagát? (Márpedig ez a minimum.) Van-e fejlett humor konzervek (vicc, panelek) nélkül?

Vagy ez a dilemmázás is rosszfejkedés?

54 thoughts on “a viccek nem viccesek

  1. Székelyek témakörben: http://marosvasarhelyi.info/extra/legjobb-erdelyi-reklam-amit-valaha-lattal-video

    Amikor még fogalmam sem volt, mi a kirekesztés és társai, akkor is a nyelvi viccek voltak a kedvenceim, főleg, mikor eljutottam odáig, hogy meg is értsem őket (vagy egyet-egyet).. 🙂 Talán azért, mert engem is sokat rekesztettek ki, és sokszor voltam általános iskolai osztálytársak által rajzolt képregények és hasonlók alanya.

  2. az e heti élményem: kicsi vagyok, 156 cm. a volt feleség kijelentette h én törpe vagyok.
    mit lehet ezzel kezdeni? semmit. Végtelenül rosszul esett persze. Nyilván nem állok oda h bármit is válaszoljak, nem lenne talán ezzel a gonosszal nem tudok mit kezdeni. (fészbukon is leskelődik utánam sajnos)

    • Féltékenységből, bosszúból akar megszégyeníteni. Bármilyen lennél, beléd kötne. Nagyon ócska.
      Nem vagy törpe, az egy genetikai rendellenesség. De ha az lennél, akkor sem kéne megszégyenítenie. Sőt, úgy még ócskább.

  3. Szegény drága nagypapám kis noteszba írta a viccek poénjait, aztán társaságban mintegy másfél órán át tudta egyfolytában nyomatni. Szerették érte, addig sem kellett beszélgetni.

    A tréfamester című nagyon régi Asimov novella szerint nyilvánvaló, hogy a viccek földön kívüli eredetűek, és kizárólag az a céljuk, hogy az emberiség reakcióit különböző pszichológiai faktorok szerint teszteljék.

  4. Az öcsém mindig rettenetes vicceket hozott az oviból, sosem nevettünk, csak úgy udvariasan, szánakozva néztük. De tényleg, vagy ötven kiló szar viccet hazahordott, és lelkesen mesélte mindet, hatás nélkül. Aztán egy napon, másodikos volt, vacsoráztunk épp, a következő viccet dobta be csak úgy:

    – Mi az, hosszú fogú, szőrös, és a Föld körül kering?
    – Műhód.

    Egyszerűen nem bírtuk abbahagyni a röhögést. Ő maga teljesen ledöbbent, azelőtt soha nem váltott ki ilyen hatást. Aztán persze megdicsőülten ragyogott. Akkor érezte meg, hogy milyen igazi, nagy hatású poént bedobni egy társaságban. Jó humora lett, egyébként, már nem mesél vicceket, és ezt a mérföldkövet nem felejti el.
    Szóval a viccmesélés azoké, akik egyébbel nem tudnak a társalgáshoz hozzájárulni, szerintem. A legalja.

    • a beszélgetés helyetti viccmesélés tényleg elég alacsony szint, de néha egy-egy odaillő abszurd vagy filozofikus vagy sikamlós viccel át lehet lendíteni az ellaposodó vagy a panaszkodásban-veszekedésben megrekedő tàrsalgást valami más vágányra. Csak ahhoz valódi humorérzék is kell, amihez az időzítéshez való érzék és helyzetfelismerés is hozzàtartozik, nem elég a memorizálás.

      • Én is szeretem, ha a beszélgetés aktuális fázisához kapcsolódik egy közismert csattanó, és akkor utalunk rá mint folklórelemre. De kontextus nélkül, jópofáskodva, hogy ő most újat mond, mi biztos nem ismerjük, és ő szerepel, és nevetni kell… brrr.

        Az elvi dilemmához mit szólsz? Ha igénytelen, ha nem, van-e nem kirekesztő vicc?

        • persze hogy van, jó kérdés. Hogy szóvà teszem-e, az attól függ, mennyire igénytelen humorú vagy agresszív a vicc, van-e a társaságban olyan, aki érintve lehet, de pont ezért maga nem tennè szóvà, és hogy mennyire közeli a viszonyom az illetővel. Felületes ismerősökkel egy-egy szexista vagy enyhén rasszista poén miatt nem kezdek el prédikálni, de ha jó barátom az illető, akkor megmondom, hogy ez számomra sértő vagy otromba, vagy egyszerűen nem vicces. Van, amikor elég egy vállvonás – vagy egyszerű figyelmen kívül hagyás, mintha böfögés lett volna.

        • Jó kérdés… nem ismerek annyi viccet, hogy ezt szagszerüen megitéljem, de valószinüleg akad azért. Mert gazából az esik a legjobban, ha valaKIN röhöghetünk, ha jobbnak érezzük magunkat a kirekesztés által.
          Talán az állatosak, nem kirekesztök mint az emlitett mühód 🙂 Vagy az, hogy “mi villan át a légy agyán, miközben 180km/h-val csapódik a szélvédöre? A segge.” 😉

        • és jó kérdés, hogy van-e másmilyen. Szerintem van, de viszonylag ritka és kevésbé népszerű. Abszurd humor, saját csoport valós kulturális jellemzőit fricskázgató viccek, általános emberi gyengeségek, automatizmusok, logikai hibák kifigurázása, gyerekszáj, nem szexista szexualis jellegű viccek. Mondjuk ezek is lehetnek sértőek a nem megfelelő közegben, meg ha úgy vesszük, minden vicc kirekesztheti azokat is, akiket ugyan a téma nem érint erzékenyen, csak akik lassú felfogásúak vagy nincs humorérzékük, vagy nincsenek meg a háttérismereteik, ezért nem veszik a poént. Ha alaposabban megnézzük, vsz minden viccben találhatunk valami triggert, ami valakit sérthet, mert a humor alapvetően az agresszió és a frusztráció szublimálásáról és/vagy a tabudöntögetésről szól.

        • Elvétve, de nem az a jellemző. Azok a finomabb, nem annyira hangos röhejt fakasztó, inkább szellemes viccek. A hódos/hódas egy nem hivatalos köznyelvi formára épül, ebből a szempontból lehet kirekesztőnek értelmezni, de nem az a lényege, inkább az, hogy hasonulással ejtünk egy ennyire high tech dolgot, ez milyen abszurd már, és még ebből lesz egy szóvicc.
          Az még egy érdekes helyzet, amikor mondjuk egy zsidó mesél zsidóviccet. Szabad-e röhögni? Vagy csak ő röhöghet? Szerintem ez leggyakrabban nem önkritika, hanem a kirekesztő viccmesélés kritikája.
          Igen, belegondolva, a viccek kirekesztőek. Ugyanolyan fajta szórakozás, mint a Megasztár fail-válogatást nézni a tévében, vagy az elesős videókat. Vagy az olyan riportokat, ahol az utca emberének tesznek fel “általános műveltségi” kérdéseket, és persze azokat vágják be, akik nem tudják, és lehet szörnyülködni, hogy mindenki milyen hülye, és lehetőleg jó hangosan, hogy ki ne derüljön, hogy amúgy én se tudtam, milyen épület van az ötezresen. Ezek a legundorítóbbak, gyűlölöm az ilyet.

    • Ha már hód, nekem ez az egyik kedvencem: “Védd a fákat! Egyél hódot!”

      Szerintem lehet azért találni olyanokat, amik nem kirekesztőek: nyelvi humor, faviccek, abszurd humor. Meg a szituációs humor is többnyire, mert ott nem _valakin_ nevetünk, hanem valakivel _együtt_, a helyzet maga a humoros.

  5. Más véleményem van. Szubjektív és elfogult; élek-halok a jó viccért, a ráérős anekdotáért, adomáért; a minőségi humor minden fajtájáért. “Hitvallok” a vicc mellett, különös tekintettel annak pesti változatára, az egyik legrégebbi hungarikumra. Posztbéli viccmesélő talán nem rendelkezett azzal vonzó képességgel, hogy fogja már be, ha a csöndnél értelmesebbet nem tud mondani. Ki tudja? Ebben viszont nem a vicc a hibás. Kapcsolat két dolog között melyről álmunkban nem gondoltuk volna, hogy kapcsolatba hozhatók. Sajnos se hely, se idő ezer arcát megmutatni, külön blogot érdemelne. Valóban, valakin (esetleg saját magunkon), vagy annak tulajdonságán nevetünk, nem vitatva el jogát, hogy ő is ugyanezt tegye. A vicc: történelem, önismeret, sokszor gyógyír, szikrányi rövid út két pont között, melyre az elemző logikának talán esélye sincs. Verbális karikatúra, sajátos látásmód, önmagában minden rosszindulattól mentes. Ugyanaz a kéz simogat vagy üt, és ebben nem a kéz hibás – ahogy a vicc sem. Viszonyt fejez ki, és akkor is létezik, ha soha, sehol, senki el nem mondja. Így jobb talán? De attól még a király meztelen!

  6. Azt a beszélgetőtársat, aki viccekkel agyonnyom, kéretlenül is meséli, sőt akkor is, ha már tiltakozom, és még meg is magyarázza, hogy de az nem rasszista vicc, és megerőszakol a szórakoztatásával, én is rühellem.
    A vicc maga viszont zseniális műfaj, nemcsak népcsoportok, de bizonyos emberi viselkedésformák kipellengérezésére is alkalmas, ami már nem baj, lehet jó retorikai elem egy írásban, beszélgetésben, egy mondattal behívhat egész történetet, reakciókat. A politikai viccek csomószor jók, például feszültséglevezetőnek. A zsidóvicceket se az antiszemitizmus szülte, ezek nagyon jó belső paródiák bizonyos embertípusokról, hozzáállásokról.

    (A “nincs tévénk” meg sokszor egy értelmiségi póz. Akinek nincs tévéje (készüléke), az is néz mozgóképet, mondjuk laptopon, torrenten, dvd-n, jutyúbon, éppen nézhetné a televízión is, lehet azon Tarkovszkijt is nézni, nem kötelező a Való világot. És fordítva, csomó tévéadás bejön a neten is, készülék nélkül is nézhetők, meg egész sok baromsággal el lehet ütni ott is az időt. Akinek könyvtárjegye van, arról se lehet tudni, hogy fejősévát kölcsönöz vagy Tolsztojt.)

    • Kösz, amit a viccről írsz, ez nagyon pontos.
      Tévé: nem az eszközről van szó (képernyő), hanem az életformáról és a kurrens plebejus szórakozásról, felnőtt- és gyerekváltozatban. Egy kicsit a jólértesültségről is, már amit ez a kereskedelmi médiában jelent.
      Szerintem életformaszerűen tévézni egy értelmes embernek nem marad ideje.
      Természetesen ennek ellenére nézünk mozgóképet, és nem vagyunk populáriskultúra-ellenesek sem. Nem is ez volt a téma, nem én basztatom az olvasót, hogy miért van tévéje, hanem a félisten basztatott engem, amiért nekem nincs.

    • nekem a viccről mint alapműfajról mindig a Liedloff könyv jut eszembe, amikor írja, hogy a jekánák mennek át a folyon egy kidőlt fán, és akkor a közepén levőnek eszébe jut egy vicc. szerintem minden társadalomnak olyan viccei vannak, amiket megérdemel, és emiatt sajnos a mieink többnyire izék.

      „I was reminded of my surprise at the Tauripans on the first expedition when, loaded down with about seventy-five pounds each on their backs and carefully crossing a ‘bridge’ consisting of a single narrow log felled across a stream, one of them would think of a joke and stop in mid-log, turn around, tell the story to the men piling up behind him and then proceed across while he and his friends all laughed in their peculiarly musical way. It never occurred to me that they were not
      suffering as we did under the circumstances, so their merriment gave a strange, almost lunatic impression. (It was in fact very like their habit of telling a joke in the middle of the night. when everyone was asleep. Though some were snoring
      loudly, all would awaken instantly, laugh and in seconds resume sleep, snoring and all. They did not feel that being awake was more unpleasant than being asleep, and they awoke fully alert, as when a distant pack of dangerous peccary
      was heard by all the Indians simultaneously, though they had been asleep, while I, awake and listening to the sounds of the surrounding jungle, had noticed nothing.) Like most travellers, I had watched their unfamiliar behavior without comprehending it and never attempted to bridge the gap between their expression of human nature and ours. ”

  7. Én nagyon rossz viccmesélő vagyok. Kizárólag akkor mesélek viccet, ha az kapcsolódik valamilyen szituációhoz és szeretem rögtön a poénnal kezdeni (“Ez pont olyan, mint a vicc, aminek a poénja az, hogy XXX. Ismered? Nem? Szóval két zsidó megy a vonaton…”), némileg csökkentve a vicc élvezeti értékét. Nem tudom, hogy milyen más módon lehet viccet mesélni, nagyon esetleges és kicsit otromba dolognak tartom kontextus nélkül előhozni egy viccet csak úgy szórakoztatásból. További tipp: zsidó viccet úgy kell mesélni, hogy minél több olyan szó legyen benne, amit nem ért a hallgató (“Sukkotkor viszi a lulavot a bóher a samesznek, amikor…”).

  8. Úgy vélem,a székely viccek kívétel nélkül kirekesztőek,ráadásul eltúlozzák a miénktől kissé eltérő kommunikációt.Ennél fájóbbak a gombamód szaporodó humoristák,akik a produkció kedvéért méginkább ferdítenek.Amúgy sztem minden négeres,buzis,szőkenős … stb.vicc valakinek övön aluli.

  9. Jó, hogy feljött ez a téma! Engem egy kicsit általánosabban foglalkoztat, nem csak a viccek, hanem általában a nevetés.

    Szerintem a növekvő érzékenységgel, korrektséggel együtt határozottan a kevesebb nevetés felé tart a világ. A nevetésnek is majdnem mindig van szenvedő alanya. Egyre szűkül a tér, amikor bátran megtehetjük, amikor nem gátolja belső parancs vagy külső nyomás.

    Olcsó pótszer lenne a nevetés? Felemás, lehet az is. De még ha megy a szekér, akkor is nagyot tud dobni a közérzeten. Tölt és frissít, és a szocializációs szerepét sem lehet vitatni. Nem ebből fakad az igazi megelégedettség, de azért csak hiányos lenne a puzzle, ha kivennénk belőle.

    Mi lenne az ideális nevetés szempontjából? Erős, nem sérülékeny emberek társadalma? Aki nem sérülékeny, arról egy enyhe-közepes sértés még simán lepereg. Ha ő válik nevetség tárgyává, jó eséllyel nemcsak, hogy vállat von, de még be is száll röhögni. Remélem, inkább ez a jövő, mint a (néhány nyelvi sziporkától eltekintve) tökéletesen korrektül nevetésmentes világ.

    • Bocs, elkeveredett ez a kommented.
      Ne keverd a viccet a nevetéssel, humorral. ” a növekvő érzékenységgel, korrektséggel együtt határozottan a kevesebb nevetés felé tart a világ.” szerintem ez mellébeszélés. Píszínek lenni melós.
      Nem nevetésmentes világról beszélek, hanem hogy nem sztereotipizálunk és bántunk másokat (kisebbségeket) buta passzióból, mert a humornak ennél sokkal nívósabb formái is vannak, és nem csak nyelviek. A kérdés nyitott volt, írtak is sok nem bántó példát.
      Pl. helyzetkomikum, abszurd, limerick… Galla, Dolák-Saly sportközvetítése, angol humor.
      És van kontextus, ahol a vicc nem bántó, és van, ahol a ki se mondott utalás is zsidózás. Nem tudom megfejteni, mitől függ.

      • Világos, hogy a bejegyzésedben sokkal körülhatároltabb a téma. Engem viszont a nevetésre kiterjesztve foglalkoztat a dolog, mert szerintem ugyanarról a tőről fakad, mint a viccek: valamit humorosnak találunk.

        Miért mellébeszélés? Az érzékenyedéssel egyre több viccfajta veszíti el a szalonképességét, egyre kevesebb dolgot illik kifigurázni, és egyre több helyzeten inkább elszomorodunk, elborzadunk vagy elgondolkodunk, mintsem nevetünk. Ezzel nem lesz kevesebb a nevetés? A többség számára a komikus hétköznapi helyzetek, a megszokott körben elsütött poénok, az esti fél óra standup adják az alapot a napi adag nevetéshez. Kimunkált érzékenységgel mennyi marad ezekből? De még a minőségi humor jövőjéről sem vagyok meggyőződve. Szerintem idő kérdése, és például az általános emberi gyengeségeket sem lesz illő humorosan ábrázolni.

        • .. és ezt te aggodalommal szemléled? Te a másokat bántó vicceket, a többség gondolati basáskodását tartod védendőnek? És fel szabad vetni, hogy a szőkenő-, a mozgássérült-, a buzivicc nincs rendben? Ezen a blogon nagyon más van. És szerintem nem a kifinomultság, a rugalmas elmejárás, a tisztelet irányába mennek a dolgok. Elemi szövegeket nem fognak fel diplomás emberek, oda se figyelnek, de kommentre lendül a kezük, félreértik a szintaxist, nem is merik fel a lerágottcsont-verssort.

          Legyen az, hogy mindenkor szól és szólni is mer az, akinek valami rosszul esik. És legyen ciki egymás bántása, hobbiból való ekézés, hangulatgerjesztés, buzizás, leszólás.

          Amúgy jó, csak vigyázz, kik közé keveredsz ezzel az érveléssel. Egy picit csúsztatós és nagyon közhelyes az az érvelés, hogy a píszí vagy a tolerancia korlátozni “akar”, megfosztani bármitől. Eleve hogy “akar”, hiszen eszme, nem hatalom.

          Senki sem akar semmit, az indifferensektől biztosan nem, én már beletörődéssel és elfogadással szemlélem őket. Csak együtt gondolkodunk a finnyásabbakkal. A poszt se rávenni semmire, nem népnevelés.

          • Már hogyne korlátozna a PC, mint gondolkodásmód, legalábbis ezen a téren. Amit korábban szalonképesnek tartottam, azt most már nem. A belső gátlás is korlátozás. Egyébként nem tartom kényszernek, népnevelésnek a posztjaidat, a közölt és ébresztett gondolatokért olvasom őket.

            Nem a szőkenős vicceket védem, ez a kategória csak példa volt arra, hogy miért kevesebb a nevetés a PC terjedésével. Örülök neki, hogy a korrektség felé tart a világ. (Vagy inkább örülnék? Nem arra tart?) A kevesebb nevetést inkább egy mellékhatásnak tartom, amihez vagy más forrást kell találni, vagy el kell fogadni, hogy nagyrészt elmúlt, nincs más megoldás, elfogadni, hogy a mögöttes jelentés sokszor igazából sírnivaló. Lehet, hogy túlkomolykodom, és a kelleténél nagyobb arányban vélek felfedezni a humor mögött potenciálisan bántó tartalmat. De az emberek nagyon sokfélék, a legkülönfélébb dolgokat érezhetik bántónak, ehhez jól kell ismerni a másikat, ami a nagyobb közönségnek szóló bármely humorproduktum esetén lehetetlen. Másrészt egy kicsit talán már bele is helyezkedek az általam vizionált jövőbe. A mások érzékenységének egyre nagyobb óvása olyan területeken is terjed, ami már nem kötődik annyira a korrektséghez. Az egészségtelen életmóddal kapcsolatban például neked is sok írásod foglalkozott a jelenséggel. Szerintem a kör bővülni fog olyanokkal, amik ma még aránylag szabadon tárgyalhatók és humorosan is ábrázolhatók, mint a gyarló emberi tulajdonságok, a képtelen döntések, vagy a nettó butaság.

            • De nincs olyan, hogy véges számú nevetési téma. Hogy a listáról egyre több emberi gyarlóságokat gúnyoló elemet kell kihúznunk, és akkor egyre csökken azon dolgok száma, amelyekkel lehet poénkodni. Nincs ilyen lista, nincs ilyen véges szám, ami majd egyszer csak nulla lesz. Én egy csomó közönségnek szóló humorproduktumon egyáltalán nem tudok nevetni, mert arrogánsnak és öncélúan kekeckedőnek tartom. Ennek ellenére sokat nevetek, minden nap.

            • De nehéz is nekünk, fehér bőrű, ép, középosztálybeli európaiaknak! Már megint beszakadt a kabrió teteje.

              Nincs kevesebb nevetés. Van viszont több röhögés.

              A píszí tényleg nem valami rémuralom, sorosgyörgy.

            • Úgy nagyjából egyetértek. PC: Kénytelen voltam tájékozódni a “píszí” egész pontos definíciója felől, mert valahogy a politikát meg korrektséget furcsának találtam együtt. De hát, ez most más. Nevethetünk-e más kárára, kifigurázhatjuk-e annak természetéből, önhibáján kívül fakadó, vagy önerőből szerzett tulajdonságán, mely legyen akár csupán elválasztó, vagy valami pocsék, alávaló dolog? Hát nagyon szeretném, ha ezt nem írná elő senki. Az a véleményem – nem elemezve az egyes szavak jelentés változásának egyetemes történetét – hogy ha valamit elkezdünk másnak nevezni, attól sem a név változtatás tárgya, sem a vele kapcsolatos közvélekedés nem fog változni. Kétségkívül, udvariasabb lesz a szóhasználat (ami bizonyos helyeken amúgy is kötelező). Egy darabig, amíg idézőjelbe nem teszik, és jobban röhögnek rajta, mint azelőtt, és azon is, aki ezt egyáltalán komolyan veszi. De a “píszí” kurzust, akármilyen régi is, képmutatásnak tartom. És csak a késztetés erősségétől függ, hogy mikor csap át az egész hülyeség gondolatrendőrségbe. Emlékeztetőül: 60-70 évvel ezelőtt egyes viccek meghallgatásáért is börtön járt, a meséléséért meg kétszer annyi. De még ez sem tudta megakadályozni, hogy röhögjünk a hülye párttitkáron, és örüljünk, hogy valami megkülönböztet. Miközben féltünk. Intelligens ember tudja, mikor és hol, hogyan beszélhet. Máshogy beszél nyilvánosság előtt, családi, vagy baráti körben – miközben ugyanazt mondja. Az erőltetett “píszí”, korlátoz, hazudik, és nevetséges. Aki meg komolyan veszi, annak frusztráló, szorongást keltő.

              • Ahonnan a kifejezés származik, ott a “political” nem azt jelenti, hogy politikai, és főleg nem pártpolitikai. Minden közügy, csoportosulás, társadalmi kérdés, nyilvános beszéd, másokat érintő viselkedésmód politika.

                A píszí nem tilalom, nem hatóság, hanem elv.

                • Köszönöm a linkeket, érdekes, tanulságos volt, más nézőpontokkal gazdagított, bár úgy látom, még sok nézőpont maradt említetlen. Álljon itt egy vicc, amiről bajos eldönteni, hogy kirekeszt, vagy dícsér, esetleg irigykedik. És nem merem leírni; pedig teljesen ártatlan, és mégse. Egyszerűen félek. Nagyon rossz érzésem van, frusztrál, elnyom, korlátoz – “bántalmaz”. Ez a dolog nem itt született, hanem egy egész más kultúrkörben, egész más karakterű nép lelkében. A személyek, csoportok, népek iránti tisztelet nem ezen múlik. Különösen akkor nem, amikor minden a gátlástalan erő-érvényesítést sugallja, hogy az neked jár, vedd el, még ha a másé, akkor is; tedd meg, ha teheted, ne törődj vele, hogy a másiknak rossz. Ennek tükrében a PC-t itt és most, ahogy és amilyen elterjedten – nem tartom egyébbnek, mint képmutató boszorkányüldözésnek.

                • A píszí csak egy szempont. A félelmeid meg benned vannak, valószínűleg. A szégyen is bennünk van.
                  A píszí nem hatalom, nem intézmény. Csak egy vágyott, tiszteletteli állapot. Skandinávia.

                  Olvasóim nagyobb része sem ért svédül.

                • Nagyon rossz érzésed van, pedig ártatlan… hm. Ez nem jön össze. Csírát vert benned talán, hogy másokat bántani nem okés. Ennek örülnék.

          • De nem ez lenne a lényege a forradalmaknak? A dévaj, szabad, semmit nem tisztelő pogány jókedv? Ki lehet röhogni a papot, mert a kiátkozását elteheti a szivarzsebébe, neki lehet menni a hatalomnak, ki lehet figurázni az elnyomókat? És, ha egy kegyetlen tréfának köszönhetően tesz szert valaki az álomtestre akkor nem jár jobban mintha kövér, rossz tartású dimenzióját vonszolná végig életén?

            • Hatalmokan levőket dévaj és előremutató intellektuálisan kinyírni. Visszásságokat, csököttséget. Nem történelemtől, gyűlölettől, kirekesztéstől gyötrötteket, vagy olyanokat, akik nem tehetnek arról, minek születtek.
              De egy pap kifigurázása vagy a Jézussal kapcsolatos blaszfémia is sért olyasvalakit, aki mélyen vallásos.
              És milyen kegyetlen tréfa? milyen álomtest? Senkit nem ismerek, aki ne belső meggyőződésből vagy szerencsés sodrás, pl. megfelelő közegbe ketülés, a mozgás elemi öröme, gyógyulni vágyás révén alakult volna át.
              Engem pl. soha nem basztatott senki a testemmel, most már tudom, miért: erős voltam, sok nyilvánvaló erényem volt, és nőket kevésbé tárgyiasít, érző lelkű, intellektuáis közegben voltam, ahol túlsúllyal is szinte szépnek számítottam.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s