tőle akarom tudni

Én ugye protestáns vagyok, és ez mentalitást jelent. Tudjuk a zsoltárokat, jó, mondjuk húszat. Templomaink fala mészfehér, és az se baj, ha nem önálló épület, hanem gyülekezeti terem, bérház emeletén, és kukák között megyünk be, de még ki is rakjuk az őket az ifjúsági óra után. Mi úgy vagyunk vele, hogy ha nem hiszünk igazán, akkor nem járunk templomba, mert akkor is protestánsok maradunk, amikor már nem hiszünk, mert az több annál. A bűnbánatunk nem kötött szövegben valósul meg, hanem igazán. Vagy éppen soha, mert nem bűnben gondolkodunk, hanem sorsban. Csúf dolog errefelé a nagyotmondás, az esküdözés, a hízelgés, a kamu gyónás, de a cifrálkodás is. A szó kötelez: beszéded legyen igen-igen, nem-nem. Hogy az esztétikával mi legyen, nem tudom, azt hiszem, az rárakódott réteg, és erős archaikus jegyeket mutat.

Ilyen alapokon lett az a stratégiám, amelyről most írandó vagyok. És úgy örülök neki, hogy kifejlesztettem, mert jól jön. Habár, amidőn képviselem, értetlenségbe ütközöm. Fura vagyok vele, másoknak ez nem önkövetelmény. Az elv nem elég, meg is kell valósítani naponta a forgatagban. Nekem nagyfokú tudatosság, önmonitorozás és keserves tapasztalatok kellettek hozzá, másoknak, azoknak a ritkáknak, elég hozzá az eredendően jó érzék, lelki finomság is.

Társasági élet van, nem alkoholos. Z., aki bizalmasom, meséli, hogy H., aki meg szívemnek kedves, de rég nem láttam, újabban odavan egy bizonyos parfümért. Na, mi az, mondom. Gondolkodik.

Elmegyek kávéért. Hozok neki is.

Fotó - 2016.08.29. 9.57

Felbúg a gép, és eszembe jut, hogy ez nem csak egy parfüm, puszta csevegési téma, ez engem most érzékenyen érint, kíváncsi is azért lettem: vajh mit szagolna H. közelről. A kíváncsiság és a pletyka pedig olyasmi, amit a protestáns énem rosszall.

H. meg nemrég mesélte, kivel látta hol Z-t. Nem is ő látta, neki is mesélték, és most ő nekem. Jaj, mondom. Én ezt úgy fogom tudni, sejteni, hogy közben Z. nem tudja, hogy én tudom (és én mást tudok). Én ezt nem akarom tudni! Pedig mélyen érdekel Z. De az jobban, hogy Z. e téren szemérmes.

H. most nincs jelen, a szívemnek is a szélén oson, kifele.

Z-t mindenki figyeli, mert izgalmasan zárkózott: hallgat a vonzalmairól. Z. csak nekem bizalmasom, én nem vagyok az ő bizalmasa.

Amúgy én is utálom ezt: ismerősöm mondjuk fél éve nem látott, és nem azt kérdezi, mit olvastam mostanában, hol nyaraltam, mi van a tricepszemmel, úgy kajálok-e még, jár-e kungfura a lányom, hanem: na, és valami pasi? Pipa kell a rubrikába. Mindenki ezen pörög, hogy ki kivel. Nekem ott a beszélgetésnek vége van. Ez egyrészt tapintatlanság, másrészt igénytelenség. Nekem se könnyű téma ez, az özvegységem miatt, mert burok nőtt körém, és azt azóta négyen feszegették csak, én mást meg se láttam, be pedig csak egy jött. Azért is, mert nem megy a klasszik “valaki kell nekem is” fajta, vagyis élményben gondolkodom, nem papás-mamásban, és ez meg rosszallást vált ki. Mindamellett, hogy az élmény igen ritka, és én bónuszként, nem alaptartozékként fogom fel. Utálom az öncsalást, ahogy a barátnőim a pasijaikról mesélnek, a lelkesedést, felszépítést, aztán a hamaros lohadást. Nem vagyunk mi már olyan jó bulik. Nekem sincsenek nagy történeteim: a csoda ritka, a csodaváró erőlködés ciki. Emeljük fel a fejünket.

Visszajövök a kávékkal. Látom Z. arcán: eszébe jutott a márkanév.

Ne mondd ki, hárítom. Ez olyan hát mögötti valami. H. majd elmondja nekem, ha akarja, ha beszélgetni fogunk, amit pedig ő kezdeményezzen. Vagy máson szagolja, az meg nem tartozik rám.

Nem gyűjtünk infókat, nem figyeljük ki a másikat. Ami nem egyenes kommunikáció az interperszonális kapcsolatban, azzal csak a baj van. Ebbe halt bele Romeo és Júlia is. Meg kellett volna beszélni világosan.

Hallomás, pletyka, folyondár. Híréhség. A tudás hatalom. Információszerzés, kis színes. Miért ne. Nem rosszindulat az.

Csak illetéktelenség.

Másodkéz, torzítás.

Itt a blogon nagyon ment a kavarás 2014 nyarán, akkor tanultam meg ezt. Lett valami furcsa, hergelt hangulat. Felbátorodott, szerepüket félreértő olvasók lerúgták a cipőjüket, és nekiálltak ledönteni a bálványt. Előtüremkedett sok gyarlóság, amelyeket addig a jó légkör, a pezsgő kommentelés, a közös normákhoz való igazodás elfedett. Én azt hittem, osztozunk abban, hogy érettek vagyuk, nem lépünk át határokat, énközlésekben beszélünk. Hogy ebben voltaképp egymást neveltük fel.

Egyszer csak mindenkinek mindenhez lett köze, elemezgettek, vádaskodni kezdtek, hazudozni, vagy elnémultak. Nem számított cikinek, hogy tegnapelőtt még lelkesek voltak, és semmi bajuk nem volt velem, csak élvezték, amit a blog adhat. A jól megmondás, a “nekem más a véleményem”, a “nehogy azt hidd”, az “én okosabb vagyok” lett a fő érték. A viselkedési minimum, az én érdekeim, a blog érdekei, a saját korábbi szavaik nem számítottak többé.

A VIP tagok telibe szarták a saját komolyan vehetőségüket is. Verték a habot, a neten rekedtek, és eltelt alóluk az életük. Írogattak, célozgattak, szervezkedtek, és nagyon egyetértettek.

De azért használták a blogot továbbra is, az emberek, a közösségi élet kellett nekik.

Egy ideig csendben söprögettem, írtam, ahogy addig, aztán kitettem két állásfoglalást, hogy ebből elég volt, meg azért is, hogy tisztázzam az eggyel kijjebbi karéjnak, mi történt. Ezen borzasztóan megsértődtek, végül elküldtem őket a picsába, többet nem osztottam meg bizalmas dolgokat, mert már tudtam, visszaélnek vele.

Én ott húztam egy vonalat, mert undorodtam. Nehezek ezek a nagy dinamikák, átlátni őket, és működő, nem túl melós stratégiákat választani bennük. Még utána is érkeztek a “biztos rám célzol, a kurva anyád” tárgyú levelek, mástól meg gesztus, hogy ő azért nem haragszik. És érdeklődés az outsiderektől: meséljem el, mi történt. És hogy ki mit csinált, miért, biztos nem tudom, hogy…, szerinte nem is utánoz, csak ugyanaz jutott eszébe szó szerint, valamint én mit csináljak.

Azért is rossz fej lettem, mert nem bocsátottam meg.

Nem is fogok. Bután szórakoztatok más identitásával, életművével, személyes ügyeivel.

Ők is tudják, hogy ez nagyon kínos, azért érdekük, hogy ne írjak róla, azért olyan mérgesek mindig, és azért változtattak nevet, tűntek el. A múltat eltörölni!

Elég nehéz volt ebben okosan viselkedni. Ráadásul akkor volt néhány hónap, amikor nem is olvastam minden kommentet, nem a blog kötött le.

Az nagy tanulópénz és felnövés volt.

Mindig akadt valaki, akinek nem tetszett a szarkeverés, vagy kiszállt, és exkuzálta magát. Megírta nekem, kiről mi hír, ki mit mondott rólam, mit írt, mit lájkol. Ne mesélj róla, mondtam, nem érdekel. Nem tartozik rám. Majd megtudom tőle, ha nekem el akarja mondani. Majd elolvasom a posztját, ha érdekel. De nem érdekel, elég volt belőlük. Le is tiltottam, ne írjanak, ne figyelgessenek. Nem ragadok ilyenekbe.

A kukkolós szarkeverést gyenge, saját lényeggel nem rendelkező emberek csinálják. Valamirevaló ember egyenesen mondja a véleményét, saját néven, és olyan témákban, amelyek rá tartoznak. Saját gondolatai vannak, nem birkul, nem “egyetért” meg “csatlakozik”. Közügyekben, fórumokon is jó érezni, meddig tart a kiállásom és mikortól okoskodok csak mások ellen.

Ez a lényeg: azt megtudni, amit ő mond, tőle tudni, és abban az esetben tudni meg, ha ő azt nekem a tudomásomra akarja hozni, szándéka van vele. És csak akkor, ha van dolgom azzal az emberrel, van közös ügy. Egyébként meg élünk a magunk világában. Engem nem kínoz, hanem éppenséggel megóv a nemtudás. Ezt most a szerelmemről írom, na, azt az egészet extrém nem tudták elviselni. Én az utolsó arckifejezését akarom őrizni. De azt is tudom: én jobban ismertem őt, mint bárki, és ő nem vetkőzik ki magából.

És itt már nem parfümökről van szó, hanem tragikus, sorsfordító dolgokról.

Nem akarta, hogy tudjam, és én sem akarom tudni, és nem is tudom, hogy mit. Vége volt, igazán. Ezek iránt csak tapintattal és bölcsességgel lehet viseltetni.

Olyan is van, hogy az unatkozó kombinálás egy harmadik önző játéka, akinek semmi köze hozzá, és névtelenül szórakozik. Kibicség, amit én megvetek, és el is képedek, hogy milyen határozottan, kicsit sem szégyenkezve tolják, és azt gondolják, hogy majd komolyan veszem.

A balhék önös gerjesztése mint kedvtelés. Illegitim eszközökkel való kifigyelés, e-mail címmel való visszaélés, állevelek, névtelenkedés, nyomasztás. Életem vélt részleteinek bősz és rosszakaratú elemzése, leegyszerűsítés, hírek szállítása. Pszichológiai érzék: erre majd ráharapok. Erre majd kíváncsi leszek, berakja első sorba, e-mail tárgyába. Ez majd jól fájni fog…

De én nem vagyok kíváncsi. Csodálkozom: én ilyen mitikus hősnő vagyok, ennyire fontosak nekik az életem részletei? És viszolygok, amikor valaki úgy próbál lélektani fölénybe kerülni, hogy a legszemélyesebb dolgaimról vél tudni többet, és arról regél. Ezért aztán a kombináló-vájkáló leveleket el sem olvasom.

Egyszerűbb az élet így, a magam dolgaival.

Bottom line. Aki nekem valamit akar mondani, az majd ezt a szándékát jelzi nekem, és ha én is akarok vele beszélni, akkor majd elmondja. Lehetőleg olyan ügyben, ami rá és rám tartozik, tehát ne elemezze ki azt, amihez nincs köze és amiről nincs információja. Mindezzel nem turnézunk, magánügyek részleteit nem használunk netes jópofáskodásra, önigazolásra, sem mások lejáratására. A harmadikak igyekezete nevetséges, vénasszonyos, és süt belőle a gyűlölet. Nem vagyok pletykás, nem érdekel a szarkeverés, igazából már hatodikban is éreztem, hogy ez becstelenség.

 

8 thoughts on “tőle akarom tudni

  1. Erről most több dolog jut eszembe.
    Még mindig túl nyomi vagyok ahhoz, hogy a pletykálkodást leállítsam. Általában udvariasan végighallgatom és közben másra gondolok.
    Ez a protestáns életszemlélet valóságos ajándék. Onnan tudom, mert én nagyon nem ilyen vagyok és zavar a dolog. Áhítom és keresem a csodát mindig (nem feltétlen pasiktől várva), élményeket hajkurászok és akkor is belemegyek dolgokba, ha tudom, hogy nem igazán jók (megint, ez sem férfiakkal függ össze mindig), mert kell a történés, kell az esemény. Jó lenne megtanulni csak úgy létezni, szeretni a mindennapokat, nyugodtan várni a nagy dolgokat.
    2 hetemet kezdem ketogén diétán, nagyon örülök neki. Jókat eszem, jól érzem magam tőle, a bőröm valami csoda! Eddig fáradt voltam meg is mozdulni, az átállás alatt fájt a fejem párszor de most már érzem, hogy visszatért az energiám. Köszönöm, hogy terjesztetted az igét, ha nem hallok róla tapasztalatokkal együtt, sosem próbálom ki! 🙂

    • De jó, nagyon örülök!
      Kövesd a skandináv maszájt, mert itt a blogon már nagyon bonyolult az életmódtéma.
      https://www.facebook.com/skandinavmaszaj/
      Örülök, ha jól megy, viszont hosszú távon elkélnek talán tippek, megerősítés. Van nemzetközi támogató közösség is:
      https://www.facebook.com/groups/Ketodietplan/?multi_permalinks=573755722796544&notif_t=group_highlights&notif_id=1471952431563060
      (jé már, ötezres korában kapcsolódtam, most meg 16 fölött van a taglétszám!!!)
      Én, bevallom, most nem vagyok egészen jól, de nem tudom, hogy alkalmi szénhidráttól, általában sok-e, vagy az általános zsírtúlfogyasztástól (mégis számolgatni kéne, grrr), valami nyomelem hiányától, azért-e, mert a nyári szünetelő gyerekek foglyaként kevesebbet edzek. De utánajárok.

      • Igen, ez egy elég friss dolog ráadásul én vegán vagyok, úgyhogy ez ilyen nagyon restrictive nekem, de nagyon sok tippet szereztem a húsos receptekből is meg netről innen-onnan. A Skandináv maszájt megtaláltam, köszi! 🙂

        Én számolgatok, de nem pontosan, csak olyan kb-ra, hogy a CH-t ne haladjam meg. A zsírt meg tömöm magamba. Ez vlsz nem a legjobb… A nem igazán vagy jól az mit jelent? Mit érzel? Vagy mit nem?

        • Fú, vegánként azért… Avokádó, kókusz?
          Állapot: Nem vagyok olyan energikus. Nem dob ki az ágy. Ha igen, kínzóan, visszaaludni nem tudva, apróságok miatt nyugtalankodva.
          Többet alszom.
          Nem hallom a testem szavát.
          Semmi kedvem futni. Nem vagyok annyira menjünk bele! motivált. Szorongok, idegesítenek emberek.
          Néha fáj akrobatika után derekam, vállam.
          Túlvagyok egy ízületvédő kúrán, két hónapig toltam, újrakezdem talán.
          Drasztikusan kevesebb a kávé is, és nem használok pörgetőt, mert bizgeti a kortizolt, terheli a szívet, illetve a hozzászokás miatt.
          Bogozom az okokat.

          • Minden ázik a kókuszolajban és igen, avókádó okádásig. 😀 Meg olíva salátákra. De sok indiait eszek karfiolrizzsel, az mindenért kárpótol. Nagyon jó, hogy gyakorlatilag napi 2x eszem és alig vagyok éhes, mert a vércukor nem ingadozik, nekem ez szabadság.

            Ez lehet az is, hogy csak fáradt vagy, az az igazi idegi fáradtság, amikor egyedüllét kell.

            Mennyi kávét iszol egy nap? Én régen hatot egy nap, amikor próbáltam róla leszokni, akkor lettek hasonló gondjaim. Most a napi három jó is, nagyon alacsony a vérnyomásom.

  2. Elmosolyodtam erre a durcásnak tűnő cicás fotóra. Jó.
    Nem Így, az a 2db 60 körüli hölgy aki bár külön-külön dolgoznak 1-1 nagykereskedésben,fél óra eltéréssel kérdezte tőlem: “na és férjhez mentél már? ” döbbenet. de nem.
    és akkor még csak hajnali fél 9 volt.
    Más téma? Időjárás, golf-áramlat?

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s