ez az a hétvége

Amikor azt írtam: ez az a táj, akkor én valahol mélyen, az égbolt biztonságával hittem, hogy a Fertő-tó magyar partvidéke, a cölöpházas a fertőrákosi rész, a világörökség része – mint kultúrtáj, irodalomlenyomat (Rakovszky Zsuzsa, Galgóczy Erzsébet), történelemtől iszamós terület (itt végezték ki 1944 szentestéjén többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrét, és itt volt 1989-ben a Páneurópai piknik) – ilyen marad, megmarad, változatlan marad.

Ahova a szerelmemmel olyan sóváran akartam eljönni – folyton erre gondoltam, aztán már nem (nem gondoltam/nem akartam/nem jöttem/jöttem(nem csak akartam)?… aki ismer, tudja, kiről írok és melyik verzió a helyes).

Hogy is hihettem…? Ahh, nem hittem, ez nem pontos, hanem nem számoltam az ellenkezőjével. Mert ennek a biztos tudatnak nincs ellenkezője, ugye.

Hát, van. Továbbá megöregszünk, leromlunk, meghalunk, és ha nem, akkor is változunk mindannyian. Nem csak előnyünkre. (De miért zárnánk ki azt, hogy előnyünkre?)

Teljes döbbenet volt már az is, hogy a cölöpházsor egyharmada leégett két éve.

Most pedig módszeresen pusztítják: megvannak a fejlesztési tervek, a látványterv, kis Dubaj épül, vágják ki a fákat. Kikötő, szabadidőközpont, beton, minden.

Hogy örökké élünk, igen, egy kicsit ezt is hittem. Itt volt az esküvőm.

2010, féléves a csecsemőm.

ő János, Julival

Sokszor voltunk. 2014:

Tavaly, már a tűz után másfél évvel (ősszel) Balázzsal tettük tiszteletünket.

És most, még mindig ez az a tájidegen nyúl.

Többen mentetek biciklizni és Ráspihoz, Fertőrákosra, Rusztra, Fertőmeggyesre, Oggauba a régi beszámolók nyomán, jó volt mindig hallani. Most azt mondom, nézzétek meg, amíg még megvan és többé-kevésbé ilyen. Egy év múlva már nem lesz ilyen.

A vízen alvás a Fertő-tavon (a híresen objektív top 10-es értékelésemben 197 százalékot kapott és vezeti a listát!). Hajnalban fecskék csivognak. A parton seregély is, de őket a szőlő érdekli. Nemsokára költöznek, három hetük lehet még.

és ez csak az előőrs

Ráspi örök. Megnéztük a pincét szombaton, választottunk egy Electust és egy Mágust (utóbbit, dús penészek alatt, én találtam a pincében, “lemossuk a gyalázatot”), és paprikás csirkét ettünk.

Utána a vendégkönyv híres bejegyzéseit tanulmányoztuk, és írtunk is bele (először, amúgy, soha nem is láttam még). Nem csak Horn Gyula és Demeter Ervin írt bele! Figyeljük meg az érzékeny egyeztetést (melynek jelentésmegkülönböztető szerepe van, -i birtoktöbbesítő jellel egész mást jelentene). 2007 késő tavasza lehet a környező bejegyzések dátumozása szerint. Kicsit sírok a klotyóban.

Mindent beleraktunk ebbe a hétvégébe, amitől jó az élet.

Először is, ez infrastruktúra, de ezúttal nem vonat, nem bicikli. Nem félek ezt bevallani. Nagyon ritka, hogy így hasítunk, és ettől nagy élmény. Szeretem azt az érzést. Vagy hát ki tudja, kitmit szeretek én.

Micsoda veres korong a nap. Odafelé, Balfnál, sötétben őztehén halad át komótos rémülettel. És lassan lehet végigmenni a deszkamólón. Hattyúk a sötétben, csendesen úszkálnak, ringnak a fodrokon át. Így éltünk mi is itt. S ha felénk mordulva az észak intett és panaszát zúgta, lehullt a levél, lombját sírta az ág és szálltak a szélben az essők, csak mosolyogtunk, mert tudtuk, egy isten is óv és szavainkra figyel, meghitten zeng a szivünkben egy dalt s csak mivelünk gyermeki s néha vidám.

Fehérben vagyok végig, ragyog a nap, tobzódom a legjobb cuccaimban, de nem nagyon érdekel ugyanakkor, s hogy ez egyszerre is van (minden van, minden élmény, de nem annyira fontos), szintén új érzés az életemben. Julis még a lábomra (bokámra) is szalagot köt pénteken, neonzöldet, a balettcipőmét.

A feliratot csak a fotón vettem észre. Nagyon örültem ennek a képnek, mert szinte szépek rajta a körmeim, amelyek élőben nekrotikusak, sajnos. A való – és annak égi mása.

Összességében kicsit nem érdekel a testem, a sport se, a kaja se igazán, nem is tudok róluk, vagyis, nem nézem és forgatom ezeket. Hanem élem, élvezem – belül vagyok. Olyan jó rá se rántani, azt hittem, ez a strandkendős, kenegetős, sminkelős, gondosan tetszeni akarós nő leszek mostanra.

Végre odaértem, olyan ez, mint amikor a vándor csak megy, megy, pislákol a fény előtte, ám azonban a menedéket soha el nem érheti, és már nagyon fáradt, egzisztencialista módon és mértékben (mód vagy mérték?). Aztán belép, és ott bent jó. Ez volt az értelme az egész menésnek, érti meg végre, és ez metafora is meg nem is.

Közben, míg én lebegek a hétvégémben, gyaláznak. Így van, nyilván így van, mindig így van. Beugrik két mozzanat, hja, akkor ez is ő volt… el kéne menni nagyon komoly kezelésre neki. Meg a többiek. Erről is tudok, de nem borít semmit. Annyival intenzívebb minden érzet itt. Este más vicces instagramokat is nézünk, szégyen ennyit röhögni.

Délelőtt úszkálok, a stég alatt is, és napozunk. Persze a fülbevalóm hátulja csak beleesik, az már a napozóágyról, a kékre mázolt deszka réseibe. Aztán megyünk föl a faluba, ott ebédelünk délután. Ezt már írtam, ugye, a figyelmes olvasó összerakja: szalag, szőlő őzzel, vízfelület, Ráspi, Bécs.

Ráspi lekaszabol búcsúzóul néhány fürt kék szőlőt a lugasából, összecsókolom, van aztán még börtönmegnézés, túrórudiexport, olajcsere, aztán száguldás és beszélgetés, mert néha kinyílik a pillanat – és folytatódik a tanulmányi kirándulás. Bécsnek büszke vára felé tartunk, Orsihoz. Bor, diskura, séta, sajt, filmeket próbálunk megnézni (Third Man a Rathausplatzon Orson Welles-szel, de csak negyed órát – mindhárman érezzük, hogy ez így nem élvezhető, nem látunk, mászkálnak előttünk, így javaslom, én, nagylányként, ez is egy fejlődési fok, hogy menjünk inkább, és akkor sétálunk egy nagyot az esti városban, és anekdotázunk a közös múltból, mily tömör a hígság és mily komor a vígság!; a filmet majd egyszer megnézzük!), még Orsinál próbálunk egy másikat, Jarmousch, Only Lovers Left Alive, Tilda Swintonnal, de kibontódik az Electus, az meg elég súlyos bor, és bealszunk.

Másnap derűsen ketogén reggeli serranóval, sajtokkal, lazaccal, kávéval. Orsi azt mondja, ragyogok, és hogy a fehér jó a barna bőrrel. (Hajaj, én meg hidratálok itten, de soha nem elég. Hajat is, külön pakolás fodrásznál.) Aztán múzeum (Leopold, Wien 1900:

https://www.leopoldmuseum.org/de/ausstellungen/107/wien-1900

A modernizmus kezdetei, sok Jugendstil, expresszionizmus, Schiele, Klimt, Kokoschka, Oppenheimer, Moser, Rodin és bútorok, enteriőrök, makettek is). Aztán Museum Café és Wiener Schnitzel! Mit Kafee. Und Topfelnudeln mit Beeren! Schlagober. T bácsi. Úristen, de jó volt.

Egészen komoly, hosszan tartó mosolyt csal az arcomra az a fajta pitiáner baszakodás, amit hallok ám, hogy én, a nagy környezetvédő, marhát, borjút, steaket eszem. Bizony, azt eszem, és bizony, szánalmas, ahogy az árát számolgatjátok és ezzel vádaskodok. Egy, ez az én döntésem, az én testem, ízlésem és pénzem. Kettő, nem vagyok nagy környezetvédő, ennyire csak, például nem kerülöm a műanyagot, sem a tengeren túli termékeket, a globális kereskedelmet és a nagy láncokat sem; a legnagyobb üzemeket kiiktattam így is. Három: élj TE izgalmasan, igényesen, ne mások fölött rendőrködj, mert a hiányban fogant ítéleteken mindenki átlát. Négy, ez höfö: számold ki, mennyit kap a tested 20 vagy 40 deka marhahúsból, annak mik a költségei és externáliái, és számold ki ugyanezt spenóttal, lencsével, étolajjal, gabonával, amivel akarod, de fajlagosan ám, utána majd beszélgetünk. (A múltkor egy vegánnak azt találtam mondani, hogy azért vagyok felháborodva is már ezen a trenden, mert az érvelésük egész egyszerűen, bármilyen paradox is ez, nem tiszteli az életet. Akit érdekel, írok majd erről posztot. De mondjuk írtam már.)

Aztán már pakolni kell és hazaindulni, iskola van. Orsival legközelebb elfelezünk egy maraton itt Budapesten. Madridban, Berlinben, a Laggiónál is vele futottam.

És hazajönni is élmény: szántó fölött opál a nap, aztán megyünk bele a sötétségbe, keletre, és megint beszélgetünk, sok évvel ezelőtti érzetekről, eseményekről. Megfejti nekem jelen zaklatásomat, a történeteimet, mert tud mindegyikről. De hallgatunk Louis Armstrongot is. Aztán már csak David Bowie marad, és teljes a lista.

4 thoughts on “ez az a hétvége

  1. Tavaly is meg idén is volt bennem egy olyan, hogy na, most kell figyelni, mert most teremtődik a legenda. Ezt fogjuk nosztalgikusan visszaidézni. Ezt fogjuk emlegetni. És akkor mintha egyszerre lennék a jelenben és a jövőben, mert egy kicsit üzenek a jövőbeni énemnek, aki majd visszagondol rám, hogy hahó, itt vagyok, és majd visszaemlékszem rám. Tiszta őrület, ahelyett, hogy csak hátradőlnék. Még csak szokjuk a gondolatot, hogy van nyaraló (teljesen más környéken), pedig már tavaly óta van, de még mindig friss, hogy ez lesz a bázis, ahova mindig visszajárunk. Annyira erős minden máris, ami hozzá kapcsolódik. A zene, amit tavaly hallgattunk ott, kitörölhetetlenül beleivódott az atmoszférába. A parfüm, amit akkor használtam, már csak ezt idézi fel, de reverzben is, tehát visszagondolok az ott töltött időre, és már érzem is az illatot.

    Aki jövőre megy a Fertő-tó környékére, és kap rá, annak meg az lesz a legenda… ez is milyen fura. Akiktől a szüleim vették a nyaralót, azt mondták, hogy évtizedek óta megvan, és már nem használták ki, “ráuntak”. És most mi jövünk, és ahol nekik véget ér a sorozat, ott kezdődik a mienk. Ebbe is olyan furcsa belegondolni. Nekik ez már nem az, nekünk meg csak most kezd az lenni.

    Pont idén tudtuk meg, hogy az a nyaraló, ami a nagyszüleimé volt (mindkettőhöz képest teljesen más környéken), és évekkel ezelőtt eladták, most nagyon kicsit átalakítva (gyakorlatilag úgyhagyva) most bérbe vehető nyaralóként funkcionál. Megyünk is jövőre. Ez is annyira fura. De hiszen az a mienk!! Mit képzelnek ezek? Ott töltöttük az összes nyarunkat. De milyen jó, hogy megint vissza lehet menni. Ilyen lehetősége sincs mindenkinek.

    Kedvelik 1 személy

    • “Aki jövőre megy a Fertő-tó környékére, és kap rá, annak meg az lesz a legenda… ez is milyen fura.” Nem, az nem lesz legenda, mert nincs története, nem szerves, nem kultúrtáj. A nádtető, a móló, a házsor, a fecskék, a százezer pók, és az is, igen, hogy ez így egyébként tök tűzveszélyes. De valamiért akkor lett szikra. Soha még. Vízen álló házaknál. Ki érti ezt?

      Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.