a művelt nyúl rovata, 2024

Itt folytatódik 2024-ben a méltán népszerű kultúrnapló! Az eredeti. Hamisítják!

Ilyen rózsaszín a fülem, amikor olvasok.

Annyira művelt Nyúl! Most mint nyakas kálvinista, újra (tovább) olvassa Moldova György korai remekét, A negyven prédikátort. És Rakovszky Zsuzsát: Szilánkok.

MÜPA, Győri Balett: Peer Gynt. Harsány sikerű előadás, döbbenetes pillanatok, tágas, nagyvonalú, katartikus. Köszönöm a jegyeket!

Három Holló, Ulrich Seidl Im Keller és beszélgetés. Én nagyon bírom ezeket az anti-oszágimázsfilmeket (Rimini, Kánikula, Export-import, Hit-Remény-Szeretet trilógia). Ha még egyszer valaki lefitymálóan mondja, hogy “tök átlagos kink, ha a pöcsödnél fogva fellógatnak, mint egy disznót, és a nyelveddel nyalod tisztára a wc-t belül”, mint most a gnóm esztéta, többé nem hagyom szó nélkül. És ne kerülgessük már, hogy Seidlnél mindenki ronda. Ezek szuper ronda emberek, soha nincs szép, még a prostituáltak se, és azért ilyen a casting, hogy nyomasszon.

Kínai–dán film: Egy család rövid története, torokszorító volt, a Cirkó 30. születésnapját ünneplő eseményen láttam szerdán, május 8-án.

Goldoni: A hazug, május 7., kedd. Horváth Csaba rendezése, benne kisVid, rajta kívül a többieken zavaróan látszott, hogy prózai színészek, szenvedtek, nem volt effortless, és Vid is sokat bakizott pont az akrobatikus jelenetekben, de voltak fergetegesen vicces részek.

Művelt nyúl másodszor is Amadeust néz (színház, ezúttal Lőrinc, Juli, Maci is), otthon Fargót (film). Kedden, 7-én A hazugot. És olvas.

Április. Sok színház:

Média gyermekei a Jurányiban, Hegymegi rendezés, kisVidnyánszky, a dramaturgia olyan mondatokat tett bele Média-parafráziusokból, hogy ihaj!

A diktátor a Vígben április 15-én, megrendítően virtuóz, mit tud kisVidnyánszky a testével! A kastély ilyen még, ki ne hagyjátok!

Semmit nem bánok, Székely Csaba drámája, Pinceszínház, Schneider Zoltán, Elek Ferenc, Sztarenki Dóra, nagyszerű színészi játék.

Oidipusz a Radnótiban, Szikszai Rémusz rendezte, megnéztem szerdán a földszint első sorából, másodszor csütörtökön (április 18.) Julis osztályával az erkély első sorából, onnan még jobb, katartikus volt, Kováts Adél nagyot alakít.

Amadeus, Pesti Színház, kisVidnyánszky, Hegedűs D. Géza rendezte, csodálatos az összetettség, amivel alakít a címszereplő (de a főszereplő Salieri, Ötvös András).

Film: Bolero, Ravel életrajzi filmje. Itthon április 20-án: Fantomszál (újra) Daniel Day-Lewisszel és Vicky Kriepsszel.

Március második felében:

John, szintén Budaörs, Máté Gábor rendezése (nem ért rá a dramaturg… de a színészek becsülettel helytálltak). Szétesik az anyag, nem működött. Negyedház.

Solness, az Örkény előadása a Szkénében:

Szerda este mindenképpen színházba akartam menni, mert színházi világnap volt, és ez az, ami nekem feloldja a nagyhetet, amelyet amúgy tisztelek (nem mulatozom, passiót hallgatok).
Erre az előadásra sosem sikerül jegyet vennie Macinak, aki pedig nem ügyetlen: lesben áll, amikor megnyílik a pénztár, lendül a keze egy másodperccel később… és soha nem volt már jegy.
De én hallani akartam a világnapi köszöntőt. Ezért odamentünk, hogy hátha, akkor is, csakazértis. Ez olyan (nem a köszöntő, hanem az előadás), hogy betegen is eljönnek. Mégis bejutottunk! Mondom, hát hallgass a te makacs, nagyon akaró nyuladra, aki képes ott szobrozni, kockázatvállalva. Hát mondom, csak nagyon kell akarni!
Mert Mácsai igazgatóilag elköszönős jutalomjátékát, a végtelenül érzékeny, önironikus, személyes, játékos alakítást látni akartam.
Pedig a Solness rettentő didaktikus még a többi Ibsenhez képest is, a múltban vájkálás, a lélektani nyomasztás, a kellemetlen moralizálás, amely megöli a játékosságot. Másrészt az erőltetett jelképisége: MAGASRA HÁG, érted… mintha az építész mászó lenne. Színpadtechnikailag is szerencsétlen: egy tornyot kell – és nem lehet – megidézni, avagy felállítani, ezért leginkább és hagyományosan bekiáltozzák a nemcímszereplők, hogy mi történik rejtve,  színpadon kívül, juj, de izgalmas, nyakát szegi-e… én soha nem hittem el egyiknek sem. Ez az a rész, ami olvasva, elképzelve működik csak, és úgy sem. (Végigolvastam Ibsent annak idején a Széchenyi Könyvtárban. Meg Csehovot, Örkényt és Kosztolányit.)
Itt ez az utolsó perc is más. Lám, lehet ezt is erőltetettség nélkül, csak a lélektant megtartani belőle és lemondani a realizmusról.
Kevés színésznek sikerül a címszerep alkatilag, de ne ködösítsek: nem láttam még sikerült Solnesst (pedig vagy négyet). Mácsainak sikerül: mert tud lenni humora és keserűsége. Tömény élvezet minden pillanat, és emellett, amikor megértem, miről beszél az építősdin túl, az erős bekönnyesedés. A végtelen derű, a magabiztosság, a meghökkentő váltások, az élőbeszédszerű átdolgozás! Ez a csávó tudja magáról, hogy milyen, és ebből a tudásból dolgozik igen nagy lendülettel. Nem lehet nem utálni, és ez már olyasmi, mint a rajongás.
Nehezen feledhető erő van Hámori Gabriellában is, aki a feleséget alakítja, és pontosan megeleveníti az élőhalott asszonyt, ez pedig nem képzavar. Örömtelen viszonyához szelíden és bölcsen játssza az alsó szólamot Terhes Sándor mint Leo. Pogány Judit haldokló Berthája megrendítő, szintén a szövegen túli jelentéssel, és ő is könnyeket okoz. Polgár Csabának, aki Ragnar és a szakmai örökös, de nem hiszem, hogy valójában ennyire az elődnek feszül (művészeti igazgató lesz belőle, akárki meglássa), jutott egy gyomorba vágó nagymonológ, ott pedig kiütközik Ibsen dramaturgiai zsenije: ami vágyálom volt előbb, annak teljesülése most végtelen indulattal tölti el. Ez meg van írva százharminckét éves módon, amúgy világirodalmi színvonalon, de Polgár Csabának el is hiszem.
Frida (Zsigmond Emőke) pedig szerelmes, pontos, nem túl sok, épp eléggé csalódott (mondjuk húztak is belőle sokat). Üdén pimasz a Hildét játszó Szaplonczay Mária egyetemi hallgató (társulati tag lesz, akárki meglássa!), betoppan, idétlen, aztán egyszerre övé a cselekmény, az összes sorsfordító pillanat. Mindent ő irányít – és elbírja. Magabiztos, pontos, nagyszerű hangja van, negyvenkilós drámai hősnő, a megrontó fajtából.
A köszöntőt Ficza István olvasta fel, és Jon Fosse írta arról, hogy a színház: béke.
Mácsai Pál pedig hatvanhárom éves lesz húsvét vasárnapján.

Ezt a Facebookból vettem át, oda írtam eredetileg.

Liliom Budaörsön. Kovalik Balázs rendezése Alföldi Róberttel a címszerepben. A kilencedik Liliom, amit látok (Krétakör, SZFE, Bárka, Vígszínház, Thália, Örkény, Kaposvár, hangjáték…). Szakmai jellegű a dráma és a választás, nem szerelmi: Alföldiről mint színészről szól, igen ironikus, nagyon vicces, amikor a koporsóból beszél. Munkát van és nem Muskátné (de van Muskátné is, egy erre a célra legyártott filmrészleten, úgynevezett álfilm – ott Alföldi játssza). Hugó nem zsidó, hanem “elwembétés”, persze Hugo Bossban érkezik (“szép gyerek a Hugó, jó gyerek a Hugó, csak hát zsidó” – “nem baj, az is ember”). A bőrös zsidót, akit megtámadnak (Linzmann), itt Varga Mihálynak hívják.  a művészlétről, filmekről, tévéről, színházról szólt.vannak erős pillanatok, én nagyon bírom Hartai Petrát, de ezt a sérelmet a már idős, fura mozgású látunk viszont egy hatalmas egó. Érdekes, a hatalmas legóját például Szervétnek is látom, parodizálhatnékom is van, mégse érzem hamisnak, és Mácsainál is muszáj tudni róla, de nála egyáltalán nem zavar, “egy ország kedvence”, Azahriah legója sem zavar. Talán mert zsenik? És/vagy megtanultak viselkedni?

Istentelen ifjúság, Radnóti, erős élmény és mögöttünk, a második sorban ült Lányi András a feleségével! Tehát esküvői tanúm.

Játsszák (főleg): Porogi Ádám, Schneider Zoltán és kedvenc színésznőm, Berényi Nóra Blanka játszotta, erős és fontos, ügyes rendezés, értelmesen és frappánsan használt videótechnika (végre)!

(jelzem, a strébertanár, “Jocó bácsi” egy hangot nem értett belőle, csak liberális leckefelmondás és önmagasztalás volt)

Március 15. A tokiói Keio Egyetem Wagner zenekarának koncertje a Kongresszusi Központban. Wagner, Borogyin, Sztavinszkij. Kiöltöztem!

Március 14. Művelt nyúl hirtelen dönt, és edzés helyett bemegy állójeggyel a Kamrába a legendás Ahogy tetszik temetésére. Sokszor fordul elő, hogy jól szórakozom, de nagyon rég volt ennyire intenzív, egyértelmű a katarzisom. A hajdan Celiát alakító Pálos Hanna lett Rosalinda, az új Celia Mentes Júlia. A tapsnál kihívják az eredeti Rosalindát, Borbély Alexandrát is.

Tamás is írt róla, 2016-ban (a nem aktuális értékeléseit kiveszem). Brillírozott ő is:

https://revizoronline.com/william-shakespeare-ahogy-tetszik-katona-jozsef-szinhaz-kamra/

Ezúttal a pirospozsgás, cserkészinges Tasnádi Bence az első az egyenlők közt, mert a legkülönfélébb paródia-pillanatok állj!- és hopp!-poénjait zavartalanul építi az érzelmi és társadalmi vágtába, a mesebeli legkisebb fiú ezzel a tempóval és vonalvezetéssel eléggé groteszk igazság- és boldogságkeresésébe. Fekete Ernő fekete ruhában, szemébe hulló hajjal, zsebre tett kézzel, csöndesen, élből rakja oda a drámatörténet egyik leghíresebb monológját az emberi élet hét kor(szak)áról…

Meg is állt a levegő. Dermedt, ihletett csend. Átéltük: utoljára mondta ezt, itt, így.

Kocsis Gergely sokadszorra hajtja végre a bravúrt: látszólag nem csinál semmit, csupán óg-móg, s mégis ő a száműzött herceg is meg a száműző herceg is. Elbánik önmagával, de fel sem veszi.

Keresztes Tamás a legnagyobb élő színész, feledhetetlenül groteszk, intellektuális és fizikailag, hangban virtuóz. Tamás:

Körültekintő, módszeres, okos, jókedvű produkció kerekedett. Igen lényeges a zenei elem, mind a kezdés perceiben, mind betétként vagy aláfestésként. Keresztes Tamást dicséri. S ő viseli a jelmeztár legfrappánsabb hacukáját is. Horváth Jenny – aki egyébként is remekel, például az arany cipellőtől a piperkőc csukán át a (strand)papucsokig: valóságos lábbeli-szociológia! – olyan kapucnis dzsoggingfelsőt adott a bolondra, amelyet az a lábára húzva hord, vagyis a kámzsa valahol a térdei közt fészkel. Keresztes ennek a fejjel lefele létnek imamalomként szónokoló ádáz kommentálója. Feszült idegzettel próbál ellene szegülni a van-nak, s lássuk, uramisten, mire megyünk ketten dafkével maga is növeli a kapcsolati salakhegyet, a legyen-t.

*

 

Kevésbé hálás, ám az összhangzathoz nélkülözhetetlen figurájában a bivalyerős elaggás ellentmondásait kelti életre-halálra Ujlaki Dénes hűséges cselédje, Dankó István, formáljon bárkit, mindig ott tüsténkedik, ahol útban van, Hegymegi Máté m. v. (egyben a mozgástervező) nem pusztán különleges – elöl-hátul sok, középen kevés – hajzatával eredeti alak. Kiss Eszter a színésztársak által mulatságosan játszott, fehér overallos, mekegve legelésző kecskék között álldigálva, intenzív mimikával segít eltűnődni, nagy-e a különbség pásztor és nyája közt, Ónodi Eszter a háttérben várja ki, amíg eljön az ő ideje, hogy szerelemtől szívbe kólintva semmibe nézzen, ő, az óriás-szemüvegű, s egy nagyot, életre szólót veszítsen.

Művelt nyúl kedden, március 5-én még egyszer megnézte a Kálmán-napot, hogy utána nívós kérdéseket tehessen fel az egyik színésznek. Interjú!

Szerda este előre ült Előbb táncolj! című Beckett életrajzi filmen, hogy mások ne lássanak a füleitől (Budapesten forgatták!).

Csütörtökön a Frankofón Filmnapok keretében megnéztem a Francia Intézetben a Bernadette (A főnök) című filmet Catherine Deneuve-vel és Denis Polyadésszel, amely Jacques Chirac feleségéről szóélt, és igen szellemes egy film, továbbá feminista.

Nőnapon idén sem hablatyolok a anyagyűlölő módon a klímáról, a nők anyaságon kívüli, annak ellentmondó “szabadságáról”, mert aki nem lágyul el egy gyerekkacajon, babaillaton, általában a gyengébb, kezdetleges lényeken, még a kiskamaszokon is, és mindazon, amin az ő anyja is elérzékenyült, amikor ez a rideg szívű óbégató volt védelemre szoruló –, az nem ember, hanem pszichopata.

És nem kelek ki “a testszégyenítés” ellen sem – menjetek a picsába, annyira átlátszó! Kapitalista cselekedet a zabálás, a kütyüfüggés, a vegánság és a lustaság!

Március 1. Két megrendítő kultúrélmény is jutott mára.

Ez már a második grúz film, amit látok!

https://www.imdb.com/title/tt27737950/

Rigó, rigó, szederinda, ilyen mondókaszerű (és szép) lett a magyar cím.

Grúz nyelven Shashvi shashvi maq’vali, angolul:

Eka Chavleishvili feledhetetlen arc, egy szuverén nő. Senki nem dönthet helyette.

*

Este a Belvárosi Színházban Orlai és Katona közös produkció: Lavina. Pelsőczy Réka rendezése, éles, pontos, sűrű dramaturgia. Nagyon nagyot játszik Mészáros Béla, Járó Zsuzsa és Száraz Dénes.

*

Nekem ez nem fér bele, ezt mondtam már ősszel is a forgalmazóknak. De az egy understatement volt, ez felháborító bullshit. Egy, hogy a főhős a nácik oldalán harcol (“de ő csak ilyen futár! nincs fegyvere! a végére megváltozik!”), és megy a mosdatás, hogy ő milyen emberi, mert megment egy kisrókát, amelyet hússal etet (miközben a bujkáló zsidók, az üldözöttek éheznek). Nem lehet felgiccselni a nácikat. A másik ez a dedós trendbe simulás, a benyalás a korszellemnek, és észre sem veszik. Sajnos, a pr-os lelkületű marketinges vegán meg minden. Tipikusan azok írnak ilyet jópofáskodva, akik nem szültek gyereket, de “állatvédők”. Végtelenül infantilis, és a művészetet ilyen agyi színvonalon nem lehet megérteni. Nekik is és mindenkinek: igen, az állatok meghalnak, gyakrabban és előbb, mint az emberek, részben azért, mert megesszük őket, de ha te nem, akkor a kutyád, cicád, rókád eszi meg. Ezek ragadozók, pont a róka igen kíméletlen.

Február 27. Akár Akárki: Borbély Szilárd verses drámája, Horváth Csaba elképesztő rendezése. Forte, Szkéné.

https://www.jegy.hu/program/borbely-szilard-akar-akarki-forte-tarsulatszkene-140619

Február 26. Megnéztem Macival is a Tökéletes napokat, Wim Wenders filmjét.

Itthon végeztünk a True Detectives – Night Countryval. Nekem tetszett a nő, északi, sötét jellege.

Február 18. Senki többet, Giuseppe Tornatore 2013-as filmje, hatásos thriller.

Nézzük a Night Countryt (True Detectives). Döbbenetes karakterek (és alakítások) a nyomozók, Liz és Evangeline.

Február 16. Ma a Tökéletes napok című japán film sajtóvetítésén jártam. Wim Wenders rendező, producer és társíró. A főszereplőnek, az ellenállhatatlan személyiségű (vö. John Malkovich karakterét a Vendég a francia kastélyban c. vígjátékban, de még jobb) Jakuso Kódzsinak ítélték a legjobb színésznek járó elismerést Cannes-ban. A film az ökumenikus zsűri díját is megnyerte.
Ezt mondják benne.

今度は今度
今は今 
 
A majd (legközelebb), az majd, a most, az most.

Megejtő!

Tanultam japánt, jó volt érteni egy csomó mindent.

15-én este másodszor és Julissal Antigoné (Porogi Dorka, rendezése a Radnótiban, utána Karsai György értelmez, épphogy odaért, ez az ember egy csoda! Hogy hát aki megtiltja a temetést, az eltemet öt szereplőt, és nem temet senki más. Ő maga a tragikus hős és a főszereplő: Kreón! (Pál András)

Szaplonczay Mária e.h. vette át a címszerepet Mészáros Blankától, ő Mácsai partnere az Örkényben a Sollnessben, amire nem lehet jegyet kapni – mi ügyesek vagyunk, de nekünk se sikerül.

A nyúlművelődés ismét nagy lendületet kapott: február 15-én a Francia Intézetben sajtótájékoztató a 28-án kezdődő 14. Frankofón Filmnapokról. Bár van, amit láttam már, nagyon várom! Uránia, Turbina, Francia Intézet. Vidéken is!

Program: https://issuu.com/franciaintezet/docs/ff_2024_v3_brochure_a6_print_vf_compressed

Január vége

Poor things kedden. Hű. Ritkán mondok ilyet, de ez nem csak nagyszabású és groteszken vicces, ez egy-évtizedben-egyszer módon lélegzetelállító, emlékezetes. Ne hagyjátok ki! Ezer/az összes díjra jelölve.

Újranéztem 31-én A fattyút, ezúttal szinkronnal. Mestermunka a szinkron, főleg Frederik DeSchinkel!

Könyvek, amelyeknek örülök:

Megnéztük Lőrinc és színésztársai egeres gyerekdarabját Gödöllőn, rendezte Zsurzs Kati. Komolyan, egészen elérzékenyültünk – a gyerekeknek olyan energiájuk volt…!

Vasárnap gyorsan még két kiállítás a Műcsanokban: Reigl Judit és Françoise Gilot.

Szombat: ginkóstoló finom falatokkal (Pluszegy), barátnő adta át a lehetőséget. Én rendszeresen nem tudok ennyit inni, de nagyon érdekes volt.

Péntek, jan. 26. A művelt nyúl ma megnézte az Árni (ez egy név) című elsőfilmet, amely Velencében debütált, és megrendítőnek tartja. Ismét kevés pénzből, elhivatott művészek!

Új filmek (Cirkó)

A szenvedély íze, Hatalom

Olvastam ezt a könyvet (töltöttem a Mammut Librijében egy hosszú délutánt), és rendkívül irritálónak tartom. Nyelvileg ügyes-közepes, de az alapattitűdje, az “autofikció” tocsog, szenveleg, önfelnagyít, élvezkedik, irritálóan önös, mélyen nőgyűlölő (és élvezi), tohonya, és erre kénytelen rálátni, nem igaz, hogy nem látja, mégis igazolja, hiszen beteg, de hát meg tudja írni, tehát rálát, tehát szégyellhetné, átkeretezhetné. Azt írja, szégyelli, de nem, büszke rá. és mást is így fitogtat, például a betért zsidóságot. Éles késsel jár, és az a nő a szemét, akinek ez nem fér bele. Kácsor Zsolt, te valaha eltűnődtél azon, hogy egy nőnek egy férfitól mi félnivalója lehet minden paranoia nélkül? A te empátiád ol van? Miért ribancozol nőket, szeretett nőket, felismerhető figurákat ekkora élvezettel? Póz, egó. Jellemző módon az “empatizáló”, a rászoruló szörnyeket dédelgető Parászka Boróka, aki maga is szívesen szerepel áldozatként, ettől sértődöttnek tűnik, bárkit szívesen oktat ki, ki tudja, honnan veszi a fölényt? (és empatikus volt – az engem halálosan fenyegető Kozma Szilárddal! és még engem nevelgetett!), így méltatja:

Éljen a halálos komoly, depresszív, lehúzó szerepelgetés! Ezek a középkorú, minden lehetőséget kimaxoló, mégis nullával záró, betegségekkel és sorcsapásokkal unásig takarózó emberek, és az ennek révén szerzett sztárság. tudniuk kell, hogy a könyv gyenge. Nekem mindenesetre nincs pofám azzal szerepelni, hogy hű, az én szenvedésem milyen különös, ide nézzetek! Ha van ilyen (trauma, kín, csapás) a regényben, akkor legyen bizarr, duplafenekű és vicces. De humor nélkül, vérkomolyan…? Immorális. De érdemes elolvasni, hogy értsd, mi az és miért gyenge.

Január 19. A szenvedély íze, sajtóvetítés, FŐZNI AKARSZ!  (Én: rétest és sáfrányos csirkelevest.) Úgy életélvező, hogy közben rusztikus, természetközeli, élettisztelő és antisznob! Juliette Binoche megint teremtő asszonyként és érzékien, és most is testdublőr nélkül.

Délután: Renoir (21-én zár!)

Filmek a héten itthon:

Charlie Wilson háborúja csodálatos benne mindhárom főszereplő: Julia Roberts, Tom Hanks és Philip Seymour Hofmann

Fedőneve: Donnie Brosco jaj, A Pacino és a valódi erkölcsi dilemmája az ifjú Johny Deppnek!

Argentína, 1985

Január 12. Hatalom. Magyar–szlovák film Hajdu Szabolccsal. Prikler Mátyás rendezése. Az Egy újságíró meggyilkolása című doku ismeretében és kontextusában gyomros.

Délután a Libriben elolvastam három könyvet: Kácsor Zsolt Pokoljárás Bipoláriában, Szigeti Ildikó Pszichosztriptíz, Máté Gábor Szétszórt elmék című műveit. Vegyesek a benyomásaim.

elképesztő, milyen ipara van annak, hogy idegenek fontoskodva csoportokba soroljanak, beléd beszéljék, ki vagy, mi vagy, és miért teszed, amit teszel – szorongató. ne dőlj be!

Illetve megnéztem, részben le is fotóztam, mi van lefóliázva: az ifjúsági részen a drága Narnia-albumon kívül semmi, szépirodalomból semmi, kivéve a többkötetes neszedjékszét könyvek, a Kitömött barbár sem, amiről a szerző, Péterfy Gergely nem is azt állította, lefóliázzák, hanem hogy betiltják. Jó kis marketing, de hazugság.

Ezek a könyvek vannak fóliázva, a felnőtt szórakoztató részen. Nyílt és import “másság”reklám, az öncélú és menő szexualitás propagandája van bennük, illetve színvonaltalan, csacska, buta és unalmas, “romantikus” melegpornó. A szórakoztató műfaj kötetei vizuálisan is jelzik, hogy a műfaj egészéért sem kár. És ezért cirkuszoltak hónapokig értelmes emberek, írók? Miért hazudtak? Hogy majd Kölcseyt, Nádast stb. kell?

Január 11. Hulló levelek, Aki Kaurismäki filmje. Mestermű, díszletezése ottmaradt az ezredforduló vagy a nyolcvanas évek, a nagy klasszikus filmek idejében. Nagyon egyszerű és nagyon vicces mint finn önreflexió (mulatnak a finnek, ennek parodizálásában tocsog, minden apró részlet számít, ahogy a statisztákat instruálta. “Még soha nem drukkoltunk ennyire két faarcú ember szerelmének”, írták a 24.hu-n.

Színházjegyeket vettem.

Január 7. Tortúra, az 1990-es film (épp olvasom is, ez volt való a hegyi házba).

Kiállítás, Albertina:

Michelangelo és követői (anatómiarajzok). És Gottfried Helnwein, ettől kiborult a társaság, tényleg durva.

Bécsi kávéházi fíling, közben vízkereszt van, háromkirályok járnak, gyűjtenek a szegény gyerekeknek.