nem válaszolok többet magyaráztatós, kötözködő kérdésekre, és bocsánat, hogy ilyenek jelen vannak a blogon

ha menstruálsz vagy beteg vagy, akkor se hagysz ki edzést?

Csak akkor edzek, amikor kedvem van. Nem visel meg a menstruáció (egészséges állapot!), annyi a különbség, hogy aznap nem emelek súlyt és nem végzek ugró mozgást. Kb. három éves távon mondhatom, hogy nem vagyok beteg, náthás se. Tavaly volt egyszer egy kétnapos vírus.

Szedsz valamit?

Mostanában, vagy általában mivel értem el?

Most szedek omega 3-at, mert hardkór állatevőként is nehéz a mennyiséget bevinni.

Kollagént szedek régóta.

Multivitamint, de épp elfogyott.

Ízesítetlen proteint rendeltem (már a sztívia is zavar), protein alkalmanként, ha épp kéznél van.

Edzés előtt a Red Cell nevű szert (serkentő).

És napi 4-8 tojást. Sok vajat.

Régebben szedtem kreatint, glutamint (ezek aminosavak, az izomépítés első szakaszában), BCAA-t, kókuszolajat, pirosgyümölcs-kivonatot, ettem többféle szuperfúdot. Evelle kapszulát bőrre, hajra. Ízületvédőt.

41. neked két, jóval idősebb, tekintélyes férjed (élettársad) is volt. egyik esetben sem volt visszaélés, egyenlőtlenség?

Könnyű ráhúzni az én történeteimet is a modellre (idősebb férfi kényelmet, beágyazottságot, megélhetést kínál fiatalságért és szexért cserébe), a “férfijogi” agresszorok és az, ööö, intellektuális szcénától távol eső nők, akik nem tudtak mással belém kötni, számtalanszor kivesézték már ezt. A valóságban egyik kapcsolatom se így zajlott: nem prostituálódtam, nem kerestem előnyt, képtelen vagyok rá, nem kaptam anyagiakat, és nem voltam olyan helyzetben, alkualapon, amelyben a lelkem halott lett volna, és őszintén szerettem a másikat.

Tamással se az első randin, sem utána nem volt nyomás. Amikor kezdődött, akkor nem voltam már a diákja (mással se csinált ilyet), és később sem egyengette a pályafutásomat. Sokkal erősebben intellektuális és ekként kölcsönös volt mindkét kapcsolatom, mint aszimmetrikus és vagyonon-rangon alapuló. Ami visszaélés történt, azt rég megírtam. Én akkor, amikor már nem tudtam őt szeretni, nagy baráti segítséggel és feminista tudatosodással el is jöttem, nem ragadtam a megalkuvásban, viszont a kiírás 2012-es aktusa után semmiféle érdeklődés, harag sem maradt bennem iránta.

A férjemmel kezdetben nem volt szimmetria, aztán valahogy ebből nagyon komoly megszeretés lett, és Juli összeboronált minket. Érzelmileg sokkal nyitottabb, kapcsolódóbb volt, vele skandináv, minden téren tartalmas, kölcsönös, megrendítően mély kapcsolatom volt.

40. ez az idősebbek elleni kirohanás most mi? tényleg annyi érved van, hogy a más véleményűek öregek?

Nem más véleményűek, hanem el akarnak hallgattatni, nyomást gyakorlonak, mert kínos nekik, ha elmondom, amit tettek vagy amihez asszisztáltak. Egyébként gyakran erősebb a félelmük (kifejezetten bokaösszefosásnak tűnik), mint a valóság: nem tervezek semmilyen leleplezéást. bosszút, de ha provokálnak, akkor válaszolok, és nem veszek részt a látszat fenntartásában. Ebben a dichotómiában generációs ellentét van, tekintélyelvű, szabadságtól rémült, súlyos frusztrációkat hordozó, idősebb emberekről beszélünk, akik idegenkedve, ugyanakkor élénken figyelik, én mit csinálok. Én pedig megszakítom a kört, és ezért súlyos árat fizettem társadalmilag is és a családomban is.ezt Nem csinálom tovább, de ez nem valami nagy vállalás: én képtelen vagyok úgy működni, ahogy ők. És nem önkéntes társadalomjobbítóként nem, hanem főleg a fiamért érzek felelősséget, tehát az ő nevelésa, jellemformálódása, lelki épsége a kérdés. Láttam, a kimondhatatlanság, a zárkózott modell, a tekintélyelv mit tett vele. A családi események, manipuláció, titkolózás és más történetek is azt mutatják, hogy őket a Kádár-kor tette ilyenné.

Ami külön zavar, hogy egyes kommentelők, az engem váédolók, a móresre tanítók és éles szavúak használnak és csodálnak engem. Erőnek, frissességnek tartanak, inspirálódnak, szeretnének szerepelni és imponálni, csak aztán rohamszerűen és önigazolva megírják, hogy én milyen vagyok. Átlátszó ez a szélsőséges ambivalencia, a dühösködés és a rajongás elegye. Az az egyetlen nem-zavaros reakció, hogy ha valami nem tetszik, akkor nem kötődzs, nem mkoslatsz a nő után, hanem elmész máshova, de legalábbis nem írsz neki.

39. kezdettől fogva ajánlom a blogot ismerőseimnek, férfinak, nőnek egyaránt (fogom ezután is), és az elmúlt hónapokban többen is elkezdték olvasni. A dolog kínossá vált, kérdőleg szóvá tették ezt a véresszájú, lincs- és pogrom hangulatú stílust

Hálás köszönet! De ha kínos, akkor ne tedd. Akkor legyetek itt, ha jó nektek. Gondolom, ha csalódtak, akkor majd olvasnak mást, de te is jelezheted nekik: mégse jó ez a blog. Ez volna a logikus, nem az, hogy nekem ezt vádként megírod.

De ez ne legyen, Zsuzsánna ügyeinek pletykás kitárgyalása a vénekkel, tényleg nézz már magatokra, fényév, ahogy ti éltek meg ahogy én, a normáitok, az életkor is, ettől rosszul vagyok:

Kicsit erős szavakat haszálsz. Érdekes, hogy eddig minden milyen jó volt, aztán ha előkerül valami viselt dolgod vagy érzékeny téma, akkor egyben jönnek ezek a vádak. Én nem vagyok zsarolható az elfogadottsággal, olvasószámmal, helyesléssel, és nem igénylek jóváhagyást másoktól, ha valamiben mélyen hiszek, mint azt nemrég kifejtettem. Nem azért, mert “nekem mindig igazam van”, és “csak a saját hangomat akarom hallani”, hanem azért nem, mert engem valóban a kompromisszum nélküli igazság érdekel, én nem kímélem magamat sem, eközben nem nagyon látom, hogy másokat ez mozgatna, és hasonló önreflexióra, élethazugság-felszámolásra, kiállásra, elemzésre tömegesen képesek volnának. Azt viszont mindenféle helyzetekben megélem, hogy tekintélyhelyzetből magyarázzák nekem, hogy mit érzek, mit tegyek, mi a helyes, hogyan kellene megélnem azokat a helyzeteket, amelyekben pont ők az agresszorok, és nem hallgatnak meg.

Nem felelek a többi kommentelőért sem, mármint azért, hogy mások szemében ők milyennek hatnak. Csak a saját tűrésemet, érdekeimet tarthatom szem előtt. Nekem sok minden belefér, csak ferde, manipulatív, használós ne legyen a komment. Valójában nem volt senki agresszív (aki agresszív, azt én olvasom csak, mert tiltva vannak), csak nem értenek egyet, és rávilágítottak egyes kommentek zavaros részleteire.

Minden ízléskülönbséget és világnézeti pluralizmust tiszteletben tartva jelzem, hogy a te “tiszteletet követelő” generációd, de már a tíz-húsz évvel fiatalabbak sem kapták el azt a lendületet, nyíltságot és stílust, amellyel a netes kommunikáció jár. Vagy csak simán nem szoktak a polgárilag helyeselhető témákon kívül, más műfajokban olvasni. Én azt hiszem, ez már így marad. Nem leszünk tekintélytisztelőek, nem fogunk pusztán azért valaki fejcsóválóval egyetérteni, mert idősebb, sőt, gyakran bíráljuk őket, szerintünk elrontották az életüket, pedig elég sok erőforrásuk volt. Ők a szüleink.

Azért is csodálkozom, mert a híroldalak, közkeletű konzervatív polgári olvasmányok kommentjei tényleg a pöcegödör alját jelentik stílusban, érvelésben, itt meg sokan dicsérik pont azt, hogy ez végre nem olyan. A 2014-es nagy tisztulás után azok a kommentelők maradtak, akik nem félnek ugyan élesen fogalmazni, konfrontálódni, de intellektuális, saját gondolatokat írnak, és értően olvasnak. Az a problémájuk, hogy nem értenek egyet.

38. Miket olvasol mostanában?

A fejrészben látható két könyvet még csak megvettem, utolsó nagy élményem egy Molnár Ferenc-novellaválogatás volt, illetve rengeteg újságot olvasok, közéletit, nőit és életmóddal kapcsolatosakat is.

37. “szerethetetlen modor”, “elkényeztetett kislány”, “hol a kultúra, jólneveltség?”, “tehetséges vagy, de kinyírsz mindent”

Ezek a csalódott, elküldött kommentelő bosszúban fogant szavai, akit, sajnos, a gyatra fogalmazási készsége, saját gondolat hiánya, a tőlem átvett fordulatok, a figyelemkövetelése, ítélkezési és okoskodási hajlama miatt, valamint a kockaagyú érzéketlensége miatt meg is vetek, és akinek három éven belül harmadszor jeleztem világosan, hogy ne erősködjön, ne írjon, ne akarjon visszavágni azért, mert itt magára ismert, miszerint bántalmazó és üres az élete, és ürügyek mögé bújva se szólítson meg. Ez nem vita, hanem kötözködés. Nincs agresszívebb szereplője jelen életemnek, mint az ambivalensen rajongó, nem túl okos kommentelő, akit lepattintok, mert sorozatosan határt sért, nem fogja fel a kérésemet. Csak tiltani lehet, de akkor is megjelenik más fórumon, és utal a sérelmére. Egyszerűen sajnálja tőlem a teljesítményemet, az önállóan végigjárt utamat. Szerinte nekem figyelnem kellene rá, kommunikálnom vele, hát miért nem teszem, nem tanulok belőle – elborultan kalapálja a gépet. Itt is jelzem: ez erőszak. Minden erőszak, ha te mész oda a másikhoz, te kéred a figyelmétt a másik jelez, hogy NE, és te mégis, mert ez meg az a norma, és neked jogaid vannak. Egyszerűen ne csináld.

A legundorítóbb, ahogy eljátssza, hogy aggódik értem és a blogért. Ha így lenne, nem írogatna se személyeskedő, durván és frusztráltan vádaskodó, se ontopik, de szakszerűtlen, “hallottam valahol” állításokat, és nem hozna ezekkel mások előtt helyzetbe.

Hja, kérem, a férfibüszkeség! Az azt ne higgye, veszített, vagy hogy nem övé az utolsó szó, mert akkor mi lesz…! (Vö: nemet mondani egy férfinak, hát miért nem mondasz nemet? Mert zaklatni kezd, bosszút áll.)

A legdurvább, amikor leesik: rólam fantáziál, és neki a verbális erőszak is belefér, csak írhasson és olvassam.

Az én nagy luxusom: hogy nem kell cukinak lennem. Nekem nem az a célom, hogy szeressenek, hogy szimpatikus legyek – aki a közös térben vagy magánviszonyában erre van kihegyezve, az korrumpálható és szerintem gyenge lélek is. Itt a nyelvileg erős, szuverén gondolat kifejezése a cél, más célom nincs, nem függök jóváhagyástól, és kiröhögöm azokat, akik személyes ismeretség, közös ügy nélkül vádaskodnak. Kiismertem a típust: folyamatosan itt nézegetnek, éveken át, miközben azzal vádolnak, hogy engem senki sem olvas, leszerepeltem. Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy ne érdekeljen semmi, a ki mit gondol, az állítólagos érzékeny pontok (ők maguk járulnak ide, hogy azok a pontok meg legyenek sértve, és lehessen vádaskodni, szerepelni). Ha rossz, ha bánt, ha nem elég kedves, akkor majd nem olvasod, barátom. Engem csak a kompromisszum nélküli gondolkodás és írás érdekel, veled nem egyeztetek. Nem építek semmilyen vevőkört, nekem nem mindegy, ki szól hozzám, és aki segg, az olyan reakciót kap. Nincs olyan fajta haszon, amihez, mindegy, kik és milyenek, csak sokan legyenek itt. Egyszerűen nincs türelmem se a butákhoz, se ahhoz, hogy biankó kedves legyek emberekkel. Évek óta pont az történik, úgy alakul, ami jó nekem, sőt, a kiállás, a meg nem alkuvás, a konfrontáció felvállalása most kezdi az igazi gyümölcseit hozni. Én nem akartok cuki lenni, főleg olyanokkal nem, akik nem értenek abból, hogy NEM. Olyan, mintha valami jó modor nevében, amit én nem osztok, kényzerítene, hogy az legyen, ami neki tetszik, majd odaírja sunyin: felőlem azt csinálsz, amit akarsz. És eszméletlen kitartók: a sérelem akár csak annyi, hogy megkérem, ezt ne így, ne itt, ne terjesszen pl. a gyermekbántalmazást, dresszúrát normálisnak beállító érveket, akkor fél meg egy évvel később is visszajár, kötözködik, és nem érti. Azt hiszi, bár nem hiheti, mindenesetre azt sugallja, hogy én mindenkivel olyan vagyok, mint a zaklatókkal.

Nem, azzal, akit szeretném, ha a közelemben lenne, nem vagyok olyan. Ez logikus. Megjátszottan kedves senkivel nem vagyok, ebben biztos lehetsz.

Végül pedig MEGÁTKOZ. 🙂 Két napnyi zaklatás után kijelenti, hogy én nem tisztelem őt.

És hát valahol nem találja azt a másik bloggert, még mindig én vagyok neki az. A blogom pedig nem süllyedt el.

 

 

Ha hasonlókat kapsz, miközben valóban értesz valamihez, jobb vagy nála, ha kétségbe vonnak, főleg ha olyantól jön a vád, aki egyirányúan érdeklődik, megy utánad, akkor tudd: ez is zaklatás, erőszak, ő beakadt, odavan érted, csak oviban vagy később a nőkkel valami eltört, és így áll bosszút. Ismerd fel a helyzetet, legyen válaszod, legyél tudatos. A nem az nem. Nem a “kritikára” nem, hanem az annak álcázott erőszakoskodásra.

36. szerinted tényleg mindenki irigy, aki nem ért veled egyet?

Mindenki azt gondol, amit akar. Csak engem nem nagyon érdekel, ez a helyzet.

Nem azért emigráltam erre a kis blogszigetre és alapítottam államot, hogy itt is ugyanazokat a végig nem gondolt, erőpárti, közhelyes, bizonygató, másoktól vett “véleményeket” olvassam, amelyek elől eljöttem a régi kontinensről. Ráadásul még agresszívabb változatban tolják, mert felháborítom őket. Nem értem azt a hatalmas öntudatot, fontoskodást, amellyel előadják vadidegenek vagy félismerősök, hogy de ők nem értenek egyet. Csakis azért szólítanak meg és szánnak a kommentelésre időt, ewnergiát, mert kíváncsian idekattintottak a blogra, ezek után ez a fölény, kioktatás meglep. Nem is érvelnek, viszont azt sugallják, hogy nekem szükségem van az ő egyetértésükre, vagyis jóváhagyásukra, ami nem más, mint egózás. Szeretnék az én blogom által, annak használatával fontosnak érezni magukat, vágyják ők is a megmondás élményét. Okos emberek is belecsúsznak ebbe. Igen, ebben az értelemben irigyek. A megmondás pozíciójára, minimum. De van, aki a szabadságra, életmódra, küzdeni tudásra. Az én dolgom (az, amit én vállaltam és teljesítek, nem az, amit más követelne rajtam) nem az, hogy random netezőkkel vitázzak, őket meggyőzzem, átmenjek a mércéjükön, hanem hogy megformált, innovatív, etikus álláspontot formáljak szavakká, igényes szöveggé, és az ehhez szükséges inputokat szerezzem be olvasással, kiállítással, filmmel, színházzal, diétával és sporttal.

Van az a típus, aki évek óta idejár, itt olvasgat, megfigyel csendesen, csakis munkaidőben, és mindig ír, ha baja van. Azt sietve szóvá teszi, néha nevetséges vádakkal, hazudozva, figyelmet követelve, hisztis sértettséggel. Sosem szó szerint idéz, belemagyaráz mindenfélét a szavaimba, hamis párhuzamokat teremt, régi dolgokat emleget. Ilyen olthedir, Agymosógép és Tannhauser is, akiket valamiért nagyon sért az én blogom. Az ő szenvedélyük, vehemenciájuk, kitartásuk árulkodó, és nem csak azt mutatja, hogy rohadtul unják a munkájukat, az életüket, hanem azt is, hogy szívesen elrontanák az én élményemet. Illetve még azt, hogy nekik nem jött össze az önmegvalósítás, az élet. Megalkudtak. Ezért kell engem démonizálni. Zavarom őket, mert nem veszem be, hogy ők okosak és jó fiúk. Mert nem félek érdekeket sértve is kiállni amellett, amiben igazán hiszek, és aminek hangoztatásától jobb lesz a világ. Mert tiltakozom az erőszak, az elkenés, a hazudozás ellen. Mert felépítettem ezt a blogot. És mert jól érzem magam az életemben, nem rohadtam bele a kompromisszumokba.

Ez nevetséges és hamis viselkedés, és erre szoktam reagálni.

Az igazán okos emberek véleményének olvasása gazdagít, elgondolkodtat, megválogatom őket, megvan az egytucatnyi nyomtatott és netes helyem. Nem vitázom velük, nem erősködöm: ott övék a szó. Tisztelettel, támogatólag vagy csöndben olvasom őket.

Kommentelni máshol csak akkor szoktam, ha valaki bődületes ténybeli tévedést ír, ha pofátlanul lelopja az én szavaimat, gondolataimat, vagy vérlázítóan kártékony, mézesmázas kamut tol.

35. most mi van, hogy vagy?

Kifejezetten eredményesen telnek a napjaim, sok teendővel. L is jól van, megnyerte az iskolai versmondó versenyt talpig feketében. Filmeket nézünk, újra megy edzeni is. Sokat beszélgetünk, nagyon erősen védem az érdekeit. Nincs kivel szemben jogilag, mégis mindenki okoskodik, akar valamit. De én ezt egyedül csináltam végig, megálltam a helyem, semmit sem tennék másképp se tizenhét, se tizenhárom, se két évvel, se két héttel ezelőtt. Ismerem az igazságot. Nem hallgatok senkire. És nem engedem kenetteljeséknek, hogy meghamisítsák, hogy jaj, de szép volt, jaj, ki hitte volna, jaj, szegény. Beleőszülök, ahogy a helyzetet mindenki anjólértesültsége fitogtatására használja, magyarázzák nekem, mi hogy történt, mi az ok, és neki is, hogy őt az apja hogy szerette, folyton róla beszélt… hát az elsődleges forrása annak, hogy őt az apja hogy szerette, ő maga volna, nem? Miért kell ezt ilyen sokszor, nyomatékkal, kotnylesen, nem éretm. És, igen, sok tekintetben korrekt volt, szerette. De van más is, és én nem tussolom el a látszat kedvéért. Ami nem azt jelenti, hogy minden részletet megírok. Nagy engesztelődés, együttérzés van bennem, a megértése annak, hogy a sok bántás möhött poklok voltak, nem rosszakarat, ugyanakkor nagyon szomorú, hogy így élt és így halt meg, kitolás az övéivel. Emiatt nehéz a szívem. 24-én lesz a temetés.

Eredményesen dolgozom, keveset alszom. A gondosan kialakított étrendemet bebuktam, de nincs semmi jaj, mi lesz – csak rajtam múlik, mit eszem. Nem önigazolok, van ilyen, de vissza fogok állni. Főleg ügyeket intézek, hivatalokba járással telik a nap, változatos ügyekben. Úszok, hétvégén versenyen futok, edzőterembe is járok, a gyerekek életét szervezem, fordítok, cikket és tanulmányt írok. De még filmeket is nézünk. Dávid egy viszonylag boldog elsős, nyugi van és erős kezű szeretet. Erőssége a matek. Kicsit szorong. Nagyon ügyes.

34. (további, már a halálesetet is belekeverő álneves zaklatás)

Egy szörnyeteg vagyok, azt írja, gonosz, szerethetetlen és megölöm itten a férfiakat (ezt ugyanúgy csak lebegteti, mint azt, hogy hájas vagyok, nem izmos, de ez a lényeg).

Nem engedtem, hogy szétegyen az élet, felépítettem egy sikeres blogot, mert ez következett a tehetségemből és a szuverenitásomból, lett három, igen jól sikerült gyerekem, egy magam alakította életem, vannak közeli, húsz éves barátságaim és pár néhány éves, azóta már szerelmem is, és nem hagytam sorsára, rossz szokások rabjaként a testemet.

És helytállok és kiállok és szólok. Amikor nincs ott más, amikor nem teszi meg helyettem senki, és muszáj.

Amúgy tudom, hogy nem cserélnél velem, de ezt nem is ambicionáltam soha. Nem is én leslek téged.

Ami tragédia az életemben van, azt nem én okoztam.

Viszont az is tuti, hogy ennek, ami rám méretett, te a töredékétől megbolondulnál, alkesz lennél, összeomlanál, nemhogy másoknak adj erőt meg eddz meg minden.

33. Ő a nagyfiad apja?

Igen. Körülmények összejátszása eredményeképp én voltam ott.

Úgy jártam el, ahogy ő akarta.

Mert más nem volt, nem tudott lenni.

És hogy ne a fiunk találjon rá.

Megrázó, tanulságos történet, és én három napja csakis az igazat kommunikálom, és képviselem a fiam érdekeit.

32. Mitől nőtt meg a testmagasságod?

Nem tudom pontosan, nem volt cél, de megtörtént.

Lehetséges okok:

A súlyzós edzés növeli a növekedési hormont.

Javult a testtartásom a core-, a hátizom.- és a mellizom-gyakorlatoktól.

Egyes mozdulatok (híd, gerinccsavarások, skorpió), a rendszeres nyújtások, különösen a fejjel lefelé lengedezés nagy súllyal a gépi dekompressziós eljáráshoz hasonlóan széthúzzák a csigolyákat. Minden hátat terhelő, nagy súlyos mozdulat (hátiozom-edzés, felhúzás, guggolás, súlyemelés) után végzem ezeket.

Hyaluronsav és nagyon sok víz, ez az ízületi folyadék miatt fontos. A legtöbben életük nagyobb részében dehidratáltan élnek.

31. Lett valami az uszodai sráccal?

Nem, fel se merült, hogy legyen. Csak azzal lehet valami, akivel összenézés van.

30. ez a százas elv nem túledzés?

Nem, az én edzettségemhez képest ez a jó közepes edzés. Normál életvitel mellett, évek óta, jókedvvel, mindenféle tünet, panasz nélkül tolom ezeket az edzéseket, hetente 4-6-szor. Kifejezetten lassan, kíméletesen, ízületekre figyelve fejlődöm súlyhasználatban, futástávban, -tempóban is, és rengeteget nyújtok, pihenek is.

29. Dávid oda jár, ahol Juli ilyen élményeket szerzett? Nincs ebből feszkó?

Igen. De, van. Ez van, ez a közeli iskola, minden más rosszabb, vagy nagyon drága. Dávid szereti egyelőre.

28. akkor a Mucsi Zoltánnak összerakott születésnapi könyv volt az álommeló?

Igen, és át is adtuk a tiszteletére rendezett műsoron, bulin, szombaton.

27. én eszem néha édességet, mégis vékony vagyok

Azért az nagyon érdekes, hogy miért írod meg ezt nekem Vikkancs álnévről (sok más tökéletes mozzanat mellett: neked bezzeg vannak barátaid, jól keresel, harmonikus párkapcsolatban élsz stb.), és ugyanabban az e-mailben miért szerepelnek még változatos gyalázkodások, rágalmak a testemről és az életmódomról, miért tagadsz tényeket, állítasz magabiztosan dolgokat olyan témákban, amiről nem tudsz semmit és nem is tartozik rád.

Szerintem gyerekes az édességevéssel vagy a vékonysággal dicsekedni. Mindenki annyival néz ki szarabbul és távolodik el a nem-szénhidrátfüggő, valódi jóllététől, amennyi édességet eszik. Én is. A biokémia nem megerőszakolható.

Én soha nem beszéltem vékonyságról, én komoly izomzatról, mérésekkel igazolt jó állapotról és nagy súlyokkal való edzésről beszélek, ami (jól tudom én) nem tetszik a közízlésnek. De engem nem érdekel az emberek többsége, a normáik, a szépségverseny, nem vagyok versenyben senkivel. A saját céljaimat követem, az egyedi, bennem rejlő potenciált bontakoztatom ki. Az sem érdekel, más vékony-e, hogyan edz, milyen a melle. Nem is én figyelem őket. Nem tartom komoly teljesítménynek a puszta vékonyságot, a szelíd, esztétikus izmokat, engem a brutál forma és erő, a mozdulat szépsége nyűgöz le. Azt sem értem, miért borulsz ki pont az izmokon, ha egyszer szabad elhatározásodból böngészel sporttémájú írásokat. Meglátsz egy fotót, irigyled, tudod, hogy esélyed nincs ilyenre, és akkor projektálni kezded, megvádolod a bloggert, hogy ő az, aki dicsekszik. Ha nem irigyelnéd, nem foglalkoznál vele és nem dicsekednéál agresszív kárörömmel.

Pedig a fotó annyit állít: így edzek, ezt élvezem, ilyen a testem. Szerintem a tekinteteden, a beállítódásodon kéne változtatni.

Amiről valóban szól az agressziód: te nem tudod elképzelni, hogy kitarts a döntésed, az elveid mellett, ez nem is sikerült soha, szar állapotban vagy, és ingerültté tesz, hogy más meg komolyan gondolja, és csak csinálja. Nem vagy ezzel egyedül, mindig megtalálnak az ilyenek.

Már három éve így edzek és eszem, a szuperhatákony, öregedésgátló módszerrel – és egyébként előtte is többet sportoltam, mint jóléti ismerőseim 95 százaléka.

26. kicsit elszakadt a cérna, nem? ingerülten reagálsz mostanában a facebookon

Nem, ez nem új fejlemény. Van a megfigyelgető, beszólogató típus, és tényleg nem lát rá a saját viselkedésére, hogy használ engem, rajtam vezeti le a stresszt.

Utálom, ha nem értenek, ha hülyeségeket írnak nekem olyanok, akik nem szeretnek, sőt, nem is ismerőseim. De engedtem a nyomásnak: ezt el kell viselni, mindenen elvégre nem akadhatunk fent. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy ne magamat vádoljam túlérzékenységgel, egoizmussal, paranoiával.

De már tudom: az én idővonalam, az én légköröm, az én blogom, az én érzéseim, az én felelősségem. Más nem fogja jobb irányba terelni a dolgokat. Nem kellenek nekem ezek a félismerősök annyira, hogy lenyeljem a burkolt agressziót.

Soha nem vesz vissza, akárhogy jelzem, soha nem mondja, hogy bocs, ellenben minősítgetni kezd. Én az ilyen embereket utálom, nem akarom, hogy a közelemben legyenek. Sajnálom, ha sérül az énképük, nem ez a cél, hanem a nyugalom.

Vajon miért érdeklem őket? Mit akarnak?

És ha nekem történetesen az a traumatriggerem (az kelt bennem rossz érzést), hogy pipacs, akkor meg fogom kérni, hogy nekem ezt ne írja le, és nem érdekes, hogy erről ő mit gondol.

Régebben is zavart a kóstolgatás, csak régebben nem szóltam, egyedül viseltem a szorongást. Van egy csomó ismerős is, aki semminek nem örül, nincs velem, nem támogat, de nem is hallgat. Találjunk valamit, amibe bele lehet kötni. Tök fölösleges az egész, netes zaj, jeleztem is, de nem vesznek vissza, nekiállnak vitázni, hogy nem is, ez csak vélemény. Vélemény, de attól még faszság, érdektelen, és ezt a mohóságot nem értem, hogy mindig ott vannak, mindig írnak.

Helyzetbe hoz, alattomosan kritizál, “én ilyeneken nem szoktam fennakadni”, “nem is tudom, miért merül fel ez benned egyáltalán”, “te mindenhol”, nem érti a poént stb. És nem értem, miért kell ez.

Az a durva, hogy jeles értelmiségiek, betűvetők, segítő foglalkozásúak is vannak köztük, önreflexióra képesek. Out of the blue, több éves csönd, 0 interakció után (az utolsó békés volt, könyvet adtam neki kölcsön) beleköt valamibe. Abba, hogy ketogén vagyok, mert ő vegán, mondatokat tulajdonít nekem, a csak az ő fejében létező képpel vitázik.

A múltkor levontam a következtetést, hogy negyven fölött ijesztően megkeserednek, örömgyilkosok, ellenségesek lesznek a nők. Biztosan én sem vagyok kivétel. De azzal, hogy kimondom, mit nem szeretek, nem kérek, a szabadság és a korrumpálhatatlanság felé tartok.

Nekem hivatásom a mondat, meglehetős öntudatom van atekintetben, hogy mit akarok mondani, kifejezni. Megalkotom a mondatot. Nem várok el semmit, csak azt, hogy próbálják megérteni. De az megüt valahogy, amkor elkezdenek ott a fejem fölött valami apróságon poénkodni. Én is tartom magam ahhoz, hogy nem tolom oda más posztja alá az egómat, megpróbálom támogatni, megérteni. És azt is gondolom, jogom van nyugodtan netezni, önkifejezni, megnyilvánulni, önértelmezni, és akinek ez nem tetszik, az szálljon le rólam. Nem is nagyon érdekelnek a random ismerősök véleményei, hogy őszinte legyek, az olyan koponya, aki eredeti adalékkal, értelmes megfontolandóval szól hozzá, igen ritka.

A többi zaj.

Ne legyen ennyi zaj, fárasztó, irritál. Mindenki valami közös helyként kezeli “a netet”, mások facebookját, blogját is, és van valami nyomás, hogy ez el kell viselni.

Ne kelljen.

Legyen az a szabály, hogy ha csak unatkozol, ha nem tudsz érdemben hozzátenni, akkor engem hagyjál ezzel. Hadd legyenek kéréseim, hadd én mondhassam meg, hogy a saját oldalamon hogyan érzem jól magam, mit szeretnék.

25. vastag a lábad, darabos vagy, nincs derekad, löttyedt a melled, kibugyog a háj, lóg a karod, hánytatod magad, kihullott a hajad, pengeszájad van, fúj, hihihi

Évek óta +/- 3-4 kilós sávban tartott formámat fotók százain tekintheti meg, akit érdekel. Ha ezeken a képeken te zsírt, löttyedtséget látsz, akkor nagyon ostoba vagy, vagy szánalmas módon nem tudod az anatómiát. Hogy ezt váltogatott álnevekről tolod, az elég beszédes a céljaidat illetően.

Senkinek nincs nagy melle, aki komolyan edz, és alacsony a zsírszázalék a testén. Senkinek nincs keskeny dereka, aki lefogyta a csípőjéről a zsírt, és erős törzsizomzatot épített. Csekkold Hosszú Katinkát, Jakabos Zsuzsannát.

Én nem látok hájat a képeimen.

Amióta nem vagyok kezdő, egyvalamit ambicionálok: hogy komoly, nem hétköznapi izomzatom legyen, nagy súlyok használatával. Vagyis, nem az van, hogy fogytam egy kicsit, meg néha edzek, és akkor nagyra vagyok ezzel. A célomat elértem.

Ne keverj össze másokkal, az edzegető csücsöriekkel, instagramos kardiócsajokkal, vagy azoknak, akiknek te irigyled a testét. Sokféle test van. Az nem volt célom soha, hogy a közízlésnek vagy a ki-tudja-milyen-testű, nem kicsit rosszindulatú névtelen kukkolónak legyek szép.

Én a saját céljaimat követem. Az utam nem a szépség meg a trendiség, hanem az intenzív sport, a kíméletlen belemenés, naponta. Ez a valódi életminőség titka, és nekem ez és ennek az eredménye tetszik. Ez persze nem olyan népszerű, mint a guszta ételfotók, vékony lányok csinos edzőnaciban meg az összes szokásos szemrágógumi, viszont én nem szépítek, nem hazudok, és nem is árulok semmit.

Itt olvashatsz az edzéseimről és a súlyhasználatomról: új edzésnapló Amire külön büszke vagyok: a testem koordinált, ügyes is, haladó tornászmozdulatokra képes, és ezt mind én fejlesztettem ki. Futni, úszni is szoktam, hosszú távokat, pedig ilyen testtömeggel igen nehéz.

24. “nem szeretem blogger, hogy lehet, mi van vele, kívánom neki a jót”

Basszus, ezt a 1. fölényt, 2. hazugságot. Gumiszoba, én nem célzok, én ezt neked írom. Teljesen nyilvánvaló, hogy a szélén táncolsz. Teljesen nyilvánvaló, hogy a puffogásod mögött egy súlyosan és több szempontból elrontott élet áll. Hogy nem most kéne angolul megtanulni. Hogy lett volna időd, de te annyi minden mást csináltál, neteztél, pasiztál, szidtál mindenkit, véleményed volt a sikeresekről, akik állást kaptak, díjat, vagy akik dolgoztak. Az a te sok elbaszott történeted. Felelős vagy. Nem a rendszer bűne, hogy ennyi idősen itt tartasz. Tudom, hogy féltékenyen figyelsz, minden nap itt vagy, és pletykás vagy, kíváncsi. Tudom, hogy labilis vagy. Nem vagy jól se testileg, se lelkileg, Nagyon masszív öncsalás kell az érzelmes posztokhoz. Tudom, hogy szereted rám kenni, magadat az én üldözöttemnek tekinteni. De én nem ártottam neked. Te próbáltad szétverni a blogomat a hirtelen engem megtagadó nagyon jellemesekkel, új sztárszerepre sóvárogva. Nekik te könnyebb falat vagy – hozzád nem kell felnőni, az “igazságaidban” el lehet ringatózni, lehet téged sajnálni, ott is vannak mind, akiknek nem volt erejük változtatni az életükön.

Én viszolygok a nagyképű közepességtől, a szarkeveréstől, a gyűlöletbeszédtől, a nívótlan tartalmaktól, a melldöngetéstől, az alaptalan ambícióktól, az unalomból előadott dühösködéstől. A meg nem élt dolgok fröccsöntött előadásától, a drámázástól. Ahogy mindent olyan ujjongva beharangozol, mint a blogot, a színes köveket. Ahogy a lájkokat számolgatod. És most ott tartasz, hogy kiadod feketén a kisszobát. Ezt is nagyon bölcs ősz elején bejelenteni.

És ahogy végigturnézod a netet érzelemkoldusként.

Csak ne hazudj. Mert azt is tudom, hogy te effektíven kívántad nekem és a rám bízottaknak is, hogy bajunk legyen. És még utána is te vádoltál azzal, hogy én bántalmazó vagyok, és én figyellek és zaklatlak téged. Hát, értem ne aggódj. Hozd rendbe a saját életedet.

23. “üzengetsz a posztjaidban”

Ez fontos téma. Nem is intézem el most annyival, hogy aki nem akarja, hogy megírják, ne barátkozzon írókkal (pedig ennyi a lényeg, talán hozzátehetném: ne szállj rá, ne basztasd, mert amit erre ír, az fájhat esetleg).

Hanem visszakérdezek: már miért ne “üzengetnék”? Azért van a blogom, hogy itt ne kelljen visszanyelnem, elfojtanom, megtagadnom azt, amit gondolok, elfelejtenem a múltat. Az fáj, hogy ez a véleményem emberekről és viselkedésekről? Én tudatosan járok el azzal kapcsolatban, hogy az életem, a múltam szereplőit, esetleg a nekem ártó, gázos embereket hogyan szövöm bele az írásaimba. A policy régóta működik, morálisan okés, akkor is, ha egyeseknek kényelmetlen. A közírás nem arra van, hogy lelkeket simogasson, ez nem rózsaszín blog, emellett, mint szubjektív műfaj, elégtétel is, kimondása annak, ami fáj, perbe fogása a hatalmaskodóknak és hamisoknak. Ez az én írói szabadságom. Soha nem voltam inkorrekt senkivel, nem beszéltem ki magánügyeket, nem írtam ki titkolt neveket.

Az idézett váddal az a gond, hogy írója makacsul és tudatlanul keveri két sztorimat, egyikhez sincs semmi köze. Ha rosszmájú olvasó iderohan lesni, mi hír, és magára ismer, megérdemli az élményt. Más helyett ne sértődj meg, mert nem biztos, hogy érted, mi van a háttérben. Nektek nem a “gonoszságom”, hanem a “túl igaz”, hatásos, meztelen-a-király típusú kimondás a sérelmes. Én nem cuki és népszerű és tapintatos akarok lenni, hanem kimondani a tabut is, azt is, ami érdekeket sért. Valódi bátorság is ehhez kell, a többi lehet teszetős, erős, hatásos, de tétje nemigen van. Az én szavamnak annyi a súlya, amennyire hat rád. Ha nagyon hat, az nem csak azt jelenti, hogy egyetértesz, az lehet tiltakozás, felháborodás, idegesség is – és akkor én jól írok.

A másokat emlegető, valós történeteken alapuló írásaim miatt az egész családom haragszik és tagad, de a blogom annak deklarációja: már nem félek tőletek, és az igazság erősebb, mint a szemétség és a maszatolás. Szakmai értelemben az igényes, tiszta célú, elgondolkodtató vagy megrázó szöveg a jó szöveg, nem kell kedvesnek lenni, elég a korrektség. Nekem nem áll módomban azon filózni, hogy most megint ki ismer magára, ki magyarázza félre, kinek lesznek szar érzései.

Itt én szerkesztek. Ha aggályaid vannak, akkor kerülj el, és ennyi. Ha gyökér voltál, akkor ne hápogj, hogy felismered magad valamelyik sztoriban. Csak a kis érzékenységed sérült. Csak nem tudtad kontrollálni, mit csinál a blogger. A felháborodásod kamu és erőszak.

Ha úgy érzed, rágalmazok vagy becsületsértek, nyugodtan indíthatsz eljárást, és bebizonyíthatod te is az igazadat.

A jogászkodás, a helyreigazítás követelése, a szólásszabadság állati jól hangzik ám, de nem árt, ha van 1. egy kereset, amelyben a “helyreigazítást” vagy a tartalom eltávolítását kéred, 2. egy perfolyamat, amit végigcsinálsz első- és másodfokon, saját költségen, és amelyben bebizonyítod, hogy rólad hazudtak (te bizonyítasz, igen), 3. a kis saját neved, hiszen felperes vagy, és 4. nem árt, ha a médiatörvény hatálya alá tartozik a hely, ahol rólad írtak, mert azon kívül (szerkesztett, szerkesztőséggel bíró, nylvántartott, magyar területen bejegyzett orgánumokon kívül) mindenki azt ír, amit akar, nincs helyreigazítás.

És: ha te magad nem követsz el bűncselekményt, akkor biztosan nincs mit feljelenteni.

Persze én azt szűröm le ebből a nagy fortyogásból, hogy hatalmas nóvum a blogom, a grafikonjaim meg úgy néznek ki, mint Manhattan.

22. most mik ezek a képek?

Az egyik a teraszunkat ábrázolja darázsirtás után, olvasói kívánság volt, egy kissé más képességek helyett is tüchtig olvasóé.

A másikon megmutatom az edzéseim hangulatát és a póz nélküli testemet, csatakosan. Ez az a test, ami képes arra, amit a szebb, előnyösebb fotókon látsz és az edzésnaplóban olvashatsz.

Nem csak a rendet, az illúziót fotózzuk, mivel a cél nem az, hogy felszínes emberek sóvárogjanak vagy nekik tetsszek.

21. “minden posztja arról szól, hogy ő mekkora király, én ezeket nem is olvasom”, nagyképűség-vád

Ha én valamit belefeledkezve, intenzíven és kitartóan csinálok, ha hiszek benne, ha elkötelezett vagyok, ha megélem az eredményességet, akkor a legkevésbé jut eszembe agyalni, parázni, hogy másokra a mámorom hogyan hat, mit gondolnak vajon rólam, nem zavarom-e őket vele. Mint az ovis: neki nem jutott tejbegríz, kiborítja a másikét.

Az eredményes, elkötelezett emberek gyakran tűnnek önzőnek azok, vádolják őket, hogy nem is olyan jó, meg nárcizmus, de ugyen, ez mit számít nekik? Mindenkinek az a vágya végső soron, hogy tudjon hatni a világra, jobb élete legyen, jól érezze magát.

 

20. Írtad, mennyire fontos neked a szabadság. Te ezzel a cikksorozattal független maradtál?

Igen. Nem kell semmit promotálnom, képviselnem, és szabadon írok, én találom Kia témát, interjúalanyt. A műfajnak megfelelően, egyeztetve, de semmilyen megalkuvás nincs a tartalomban, nem kell igazodnom az irányvonalhoz, semmit nem kell elhallgatnom, a képek is sajátok.

19. Nagyon szép az arcbőröd ezen a képen. Amúgy tényleg nem különösebben sikerült, de én nem piszkálásból mondom, úgy értem, vannak jobbak is.

Köszönöm. Minden fotón látszik a fotós viszonya a modellel, szereti-e, ismeri-e, szépnek látja-e, illetve a kép célja, meg hogy pontosan mit fotóz. Testet, kinézetet, hangulatot, emberi viszonyt, ötletet, kreativitást. Amelyek olyan jók (Spingár-Westerlund Anita képei, a zöld pólós képek 2015-ből, a flexes 2016-os arany-sorozat, valamint ugyanekkor a fekete-fehér, otthonomban készült sorozat, amely a diplomamunkája), azok nem alkalmazottfotós-képek, hanem művész- vagy művészies fotók.

Ez a fehér ruhás magazinfotó alkalmazott fotó, illusztráció. Műtermi, natúrsminkes, sebtében készült kép, és tíz közül lett hat vállalható. Én nem bánom, ha mindenféle képek vannak rólam, mert nagyon erőltetni, hogy csak a legszebb, előnyösen fotózott képek legyenek kint, gondos válogatással, sok utómunkával, az szerintem jellemromboló hiúskodás és öregedős hiszti. Én nem félek a testemtől, az előnytelen részleteitől sem, mert összességében jól vagyok (lettem) vele. Nagyon furcsa, zavaró élmény, hogy vadidegenek taglalják a testemet, komolyan nem értem, mitől vagyok ekkora téma.

18. Miért nem okulsz inkább a kritikákból?

Ha egy egész kicsi, nem is empátia, inkább úgy mondom, lélektani racionalizmus van benned, és nem csak vizsgáztatsz, rám uszulsz, számon kérsz, helyzetbe hozol, akkor tudhatod: senki nem fog jól, engedelmesen reagálni a zaklatásra, piszkálásra, ez nem várható el. Legfeljebb megfélemlíteni lehet ezzel azt, aki nem elég erős. Azért, mert nemtelen, sunyi kikezdés az egész, és én szeretnék rávilágítani a motivációikra, tisztázni a tényeket, és deklarálni azt is: nem félek tőlük. A hamisság, a butaság, a kisszerűség nem győzhet, ez legalábbis nem az a pálya. Valójában én semmiben nem érintem az életüket, nem vagyok a házastársuk, a főnökük, az állam, nem műsor vagyok a köztévében, önként jönnek, nézegetnek. Rá szeretnék mutatni ezekre, mert kisebb mértékben mindannyiunkban, a nem-zaklatkban munkál ilyesmi: nem egészen tiszta

17. Mi ez a vihar ekörül a fotó körül?

Elsősorban az, hogy ez nem szelfi, és az utóbbi évek legrangosabb újságírói feladatához kapcsolódik. Molnár Gabriella, a Nők Lapja hosszú fénykorának főszerkesztője kért fel a feladatra: dupla oldalas, szerzői arccal közölt szubjektív beszámolókra. Ráadásul az egyetlen olyan egészség- és életmódtémájú, igényes havilapba, amellyel azonosulni tudok (mert alter, mert bátor).

Nem tudom, ki mit tart szépnek, de nem is kell vele foglalkoznom. Nekem nincsenek “szép” fotóim: a képeim vagy hangulatfotók, vagy életélvezetről szólnak, vagy az anatómiát mutatják be. Mindig a valóság. Amitől oly sokan félnek.

Emberek tömegei soha bugyiban, fényben, bikiniben le nem fotóztatnák magukat, soha nem mennének el egy vérképre, amíg nem ordít a testük, meg nem méretnék a zsírszázalékukat, kondijukat, és nem mennének bele a gyötrött, izzadós határhelyzetekbe. Nekem nem a “kövérség”, hanem ez a gyávaság az ellenségem, ez a frusztráció, amely eközben rám haragszik, aki ilyen élményekről és tényekről írok. Én a valóságról írok, ők illúzióvilágban lebegnek, és engem ostoroznak. Félnek a valóságtól, de nagy véleményük van a testemről, teljesítményemről, írásaimról. Aki szerint az én fotóm gáz, annak elég fura, manipulált képe van egészségről, női testről.

Ha vékony volnék, nagyon szálkás, jobban érteném, de nem vagyok vékony. Van sapka, nincs sapka, a sztemélyem a baj, előre eldöntöztték a kopncepciót, a fotó csak ürügy. Minden téma ürügy, ami őket frusztrálja: legyek én is normális, csak annyit eddzek, amennyi normális, de csak szép csöndben, arról se írjak, mert az őket zavarja, ne legyen fotó, de legyek vékony, egyek olyanokat, mint mindenki más, menjek munkahelyre, ne olvassak és ne írjak olyan könyvekről, amiket ő nem ért, ne kelljen a műveletlenségével szembesülnie és így tovább, évek óta, rengeteg energiával.

Engem a saját céljaim érdekelnek, de már megtanultam ezekből a tipikus reakciókból is önbecsülést nyerni: ha ekkora botrány vagyok mindazzal, amit én normálisnak, sőt, alapnak tartok, akkor van itt valami fontos. Valami nagy baj.

16. Mi a célod a sportolással még?

Most nagyon jól vagyok, erős, energikus, mértékletes. Naponta edzek nettó két órákat, újra gyakran futok. A sport most a fő tevékenység. Nehezítem a hidakat, növelem a távot, nyújtok, emelek a súlyon. Csütörtökön 57,5 kilóval maxoltunk Bennel fekve nyomásban, december óta nem sikerült emelni a súlyon.

Nem érzem annyira extrának, én csak nem hagytam abba. És ennyi elég is: ne hagyd abba. Amihez nagy segítség, ha nem unod, ha öröm van benne, ha változatos. Érdekes felfedezéseim vannak a sportban önmagamról, a határaimról és az emberekről is. Komolyan gondoltam, és nem kifelé nézegetve, megfelelésvágyból, és rémesen irritálnak a szájhősök, a mások után kajtatók, a kifogáskeresők. Minden ilyen szenvedélyemből mindig közösség és nonprofit mozgalom lett, amikor hordoztunk, abból is, a szeret a férjem, de… csoportból is.

Annak a jelképe az egész, hogy megérzem a jövőt, és progresszíven képviselek dolgokat, a ketogént, a jégszaunát, a mezítlábazást. Amire megy a hörgés mindig, de aztán beigazolódik. Senki nincs jól, aki leszarta, úgy maradt, lustasága fedezékéül használta a feminizmust, vagy valami elit, intellektuális dolognak gondolta, hogy ő nem sportol.

A közösségi edzések már két éve mennek, egyre többen vagyunk, csodálatos átalakulások zajlanak. Sokan megkeresnek, segítséget kérnek, váltanak. Már az utcán is megszólítanak, naponta.A képzések alkotják most már a tevékenységem nagyobb részét, kisebb részben szerkesztek és írok.

Eleinte kételyeim voltak a fotók kirakásával, maceráltak vele, sokaknak feldolgozhatatlan ez a fajta önmegmutatás, vagy túlzás, de nagyon fontos eleme lett annak, hogy ismernek és elterjedhetett az üzenet. Az ócsárlók is bekussoltak, mert a mainstreamben is megjelent a ketogén, a sőúlyzós edzés haszna, meg hogy a fruktóz nem üdvös.

Normális, hétköznapi, viszonylag jó adottságú nő vagyok, vétek volna nem élni ezzel, egészséges vagyok, elszánt, meg tudom oldani a sportot és tudatos táplálkozást az életemben egyszülőként is, mert fontos nekem. Ki akarom hozni a testemből a reális-legtöbbet, esztétikailag, egészségben és sportteljesítményben (amennyit az nekem megér, annyit, illetve addig, amíg e három tényező egy irányba megy, egyet jelent). Ugyanakkor látom a hibáimat és korlátaimat.

Nem akarok csúf betegséget, roskadást, kínlódást. Nem akarok úgy élni, mint a többség. Boldog akarok lenni a testemben (is), önáltatás nélkül.

15. Honnan van ez a kép?

Képessy Bence készítette a sokat emlegetett újságba. Jövő héten már kapható az Amiről az orvos nem mindig beszél. Több sajtómegjelenés készül.

14. Láttátok azt a fotót? Fehér tehénhús.

Istenem, ha nekem egyenletesen ilyen testem lehetett volna végig felnőttkoromban. Csupa izom, erő és mozgásvágy.

Borjával. 🙂

Felszólítanék minden nőtársat, külön a 35 fölötti, már szült korosztályt, hogy fáradjon ki a strandra délután 4 órakor, ragyogó napfényben, és végezzen egy ilyen mozdulatot, okés az is, ha felnyomja a hidat, nem elvárás lemenni. Fotóztassa le a tagjait, szemlélje meg, hogy néz ki az ő bizonyára pompás combja, feneke rövidülésben, és az elkészült, egyetlen, szerkesztetlen képet tegye is ki a saját nevével: ez vagyok én, és így néz ki a testem, amit gondozok. Akkor majd beszélgetünk testről.

Mindezt madzagbikiniben, ami nem tart össze, ellenben bevág, ha sok a cucc.

Én tavaly vettem fel olyat először. Rengeteg meló van ebben, tizenöt év bringa, tizenöt év futás, nyolcszáznál több komolyan vett konditermi edzés, minden alkalommal kimerészkedés oda, ami már nem esik jól. Nem tudom, kinek milyen az ízlése, és nem is érdekel. Én állati büszke vagyok a formámra.

13. Szerinted gyereknek való a ketogén?

Sima egészségmegóvó változatban nincs szükség egy ennyire extrának számító életstílusra, nekik a szénhidrátcsökkentés való. De ha súlyos a gond, ha nagyobb a gyerek, ha érti a lényeget és együttműködő, továbbá nincs szabotáló, értetlen, pánikoló nagyi, másik szülő, akkor semmi hátránya nem lesz abból, ha csak minőségi ételeket eszik, sok-sok zöldséget, állati fehérjét, jó zsírokat, szalonnát, tejszínt is bátran, és semmi gabonát, pizzát, cukrot, édes tejterméket, édes gyümölcsöt, fagyit, nyamit. És mindezt komolyan kell gondolni, nem lehet csak a mascarponét kérni belőle, különben csak káosz van. Nagyjából ennyi a ketogén lényege. Fontos, hogy az elhagyott élelmiszerek ne mint tiltott élvezetek jelenjenek meg. Vannak akaraterővel rendelkező, felnőttesen motivált gyerekek: az ő részvétele is kell, neki ez után nemet kell mondani mindenféle kínálásra, zsúron a tortákra, ami tagadhatatlanul szociális hátrány. Nem lehet egy tiltakozó, titokban gumicukrozó gyerekkel ilyesmibe belevágni. Ezért jól gondold meg.

Nem mondom, hogy beszélj orvossal, sőt: az orvos nem ismeri a ketogént, nem is érti, le fog beszélni, a problémára “kiegyensúlyozott” étrendet és gyógyszert fog javasolni. A nagyokos ismerősök is szektásnak tartanak majd. Én, hogy a beszólásokat elkerüljem, behazudnék valami diagnózist vagy étel-intoleranciát. (Nem kizárt, hogy van is neki, különösen hasra hízó gyereknél érdemes utánanézni a gabonának.)

Az elhízott gyerek legnagyobb ellensége a fruktóz és a gabona. Az ízlés, az ízlelőbimbók hamar alkalmazkodnak, ha nincsenek mítoszok az agyban arról, hogy “kell” a gyümölcs, müzli stb. Pár hónap alatt ez a fajta étkezés sok mozgással kombinálva megoldhatja a problémáját: nemhogy testsúlynormalizálásra, még cukorbetegség visszafordítására is van példa, ráadásul friss, éber lesz, és javulnak az ADHD-s(nak gondolt – bocsánat, hogy ebben is szkeptikus vagyok) tünetek is.

A szülő olvasson, tájékozódjon sokat, hogy felelősen rakja össze az étrendet, és ne hagyja magá a lényegtől eltántorítani. ruled.me, ketogains.com, ketodietapp.com – ezek a legjobb oldalak. Különösen akkor érdemes elgondolkodni az elvek (esetleg kicsit módosított) alkalmazásán, ha a gyerek már az IR közelében jár, és nagyon elhízott. Kell az elkötelezett szülő is, a támogató környezet. A közoktatásban szüksége van az agyára, nem küzdhet a hétköznapok pörgésében az agyat is érintő adaptációs tünetekkel, ezért nyáron, esetleg az őszi szünetben jó elkezdeni. Ezen kívül a közoktatás a “reggelizzen a gyerek” mítoszban él, a napi ötszöri étkezést és az “egészséges” nasikat nyomja (müzliszelet, aszalt gyümölcs, gyümölcslé – csupa cukor, sokszor gyatra minőségben), illetve a tájékozatlan emberek nagyon durván stigmatizálhatják az egész családot, mivel még dietetikusok sem értik a ketogént.

Julira (aki sose volt ketogén, egyszerűen ritkán evett kenyeret) rászóltak a kis, 15 deka zsíros sonkát és felkockázott sajtot tartalmazó dobozkája fölött, hogy azt szendvicsben kell enni, továbbá megkaptam a vádat, hogy éheztetem. Általában az az elvárás, hogy enni kell, parancsszóra. Válasszak ínyére való menüt, csak egyes napokon a menzán, azt fizessem be, de akkor aztán azt egye meg. Ami képtelenség.

12. ki ez a sok álneves beszólogató a Facebookon?

Egy régi nagy rajongó, egy “visszautasított szerelmes” típus, aki pozitív korában is az én életemet élte, mániákusan rendezkedett az idővonalamon, rólam pletykált és folyton bele akart szólni. Most meg kavar, hazudozik. Nem annyira jött össze neki az élet, bár magát kvalitásosnak gondolja, de csak ez a tankszerű ereje van, benne nincsen se lélek, se tisztaság, se kvalitás. Minden, amit rólam ír, amivel vádol (pl. álprofilok létesítése), önjellemzés.

11. Ezt hogy csinálod?

Térdelésből előregördülök. Van egy technikája, amelyet gyakorolni kell, én gyerekkori emlékekből dolgozom, bár akkor nem ment ennyire. A magasra menés, a láb fej mögötti helyzete, illetve a póz kitartása pedig jógás testtudatosság, továbbá nagyon erős gerincmerevítő izom kell hozzá. A gyakorlat neve chest roll, több oktatóvideó van róla a neten. Csak ép gerinccel és megfelelő törzsizomzattal végezhető.

10. Mi az oka annak, hogy nemrég így néztél ki:

 

 

 

 

, most meg így?

Hol így, hol úgy. Akkor, 2015 őszén készültem a második DEXA mérésre, továbbá erre a zöld pólós, komoly fotózásra, és ez motivált. Ez a feszesség, szálkásság a ketogén fajta “csoffadtság”: a minimális szénhidrátbevitel tette ennyire látványossá az izmokat, amelyek akkor sokkal kisebbek is voltak. Ha kevés a zsír és sok az izom, akkor a végleges forma már csak vízhajtás kérdése, a versenyzők is kihajtják a bőr alatti vizet (másképp, de szénhidrátmegvonással). A nagyon alacsony szénhidrátbevitelű ketogén ezt gyötrés nélkül végzi el: kicuppantja a szövetekből a vizet, és a has is kisebb, mert gyakorlatilag nincs rost és megkötött víz a belekben. A második kép egy hónapja, 2017 júliusában készült. Most sokkal vizesebb vagyok, a bokámon is érzem, jóval izmosabb és kicsivel zsírosabb. Eszem gyümölcsöt is, ezért több bennem a szénhidrát, ami megköti a vizet. Két nap szénhidrátcsökkentéssel készülök egy újabb fotózásra. Jelen állapotomban jobban tetszik a mellem, például. Egyre kevésbé a kinézetem érdekel, és főleg nem a fotók, inkább a közérzetem, a mozgásom látványa és az edzésteljesítményem, futástempóm.

9. én nem szeretnék ilyen testet

Nem is lesz, ne félj. Senki nem akar rávenni semmire. A fotóim nem olyanok, mint egy Bonprix-katalógus, amelyet unatkozva nézegetsz, hogy mi kéne olcsón. Nekem tetszik az izom, a duzzadás, és a lelappadtság és a löttyedtség az, ami nem tetszik. Ezért ilyen testen dolgozom. Nem várom el, hogy másoknak is tetsszen, nem ezért teszem ki a képeket. Véleményezni, finnyogni a legkönnyebb, a saját testet megváltoztatni nehéz. Aki a melót és az elkötelezettséget nem látja és nem tiszteli benne, aki beszólogat, az szerintem ostoba.

Neveztek már testesnek, vaskosnak, nyolcvan kilósnak, de nem törődöm ezzel, mert nem értenek hozzá. Egyrészt nekem a kinézet és főleg mások tetszése nem elsődleges, engem ezzel nem lehet nyomni, másrészt többféle mérés mutatja, hogy pompás, amatőrökre nem jellemző, sportolói arányaim vannak, harmadrészt nem ismerek egyetlen anyukát, 35 fölötti nőt sem, aki ekkora súlyokat használ, vagy át tud fordulni kézen.

8. (keresőkifejezés) miért utálják csakazolvassát

…és vajon miért jellemzően a félműveltek, funkcionális analfabéták, ideológiailag elvakultak, szar kapcsolatban vergődők, jó dolgukban mihez kezdeni nem tudók, edzést abbahagyók, pletykálkodók, a morális pánikot élvezők, a vegánok, vagy éppen a sérültek, frusztráltak, elhízottak, tőlem depresszióra/boldogságra megoldást várók, az önmegvalósításra sóvárgók, nyomorukkal a világot zsarolók, humortalanok, kispolgárok és normatívak, visszautasított dörgölőzők… meg azok, akiknek nagyon tetszik, szenvedéllyel olvassák, hízelegnek, egészen addig, amíg nem érinti pont az ő egyéni érzékenységeiket egy poszt…

7. De azért az összes általad sztárolt író balos vagy zsidó, ha nem éppen magyargyalázó.

Nem, hanem csak nem nacionalisták és nem antiszemiták. Ami a minimum volna. Netán meg merik kérdőjelezni a cukros, múlthamisító nemzeti öntudatot, tabut sértenek, ahogy Ady is tette. Aktuálpolitikára, hatalomhoz dörgölőzésre, emigrációs pszichózis kiélésére, ideológiák terjesztésére használni a szépirodalmat visszás és dilettáns, erre (mind) példa Wass Albert Nem mindegy az sem, hogy egy műből, témából következteted ki az író világnézetét (netán: magyarázod bele), vagy pedig az interjúban, esszében politizál ő maga. Én nagyon sok belemagyarázást látok, EP-t vagy Parti Nagyot a “magyartalan nyelve”, a “trágárkodás” miatt ostorozzák a félműveltek. Szerintem a bizonyos körök nem léteznek, vagy sokkal inkább szakmai alapon szerveződnek. Emberi, esztétikai, morális követelmények léteznek, és ezek szerint nem számít újságírónak a néha ügyes Bayer, Lovas sem.

Az öblös jobboldal, de még a szelíd konzervatívok nemigen adtak nekünk maradandó teljesítményű írókat. Annyi igaz, hogy a jobboldaliakat 48 után elhallgattaták, de nem csak őket, hallgatott például Örkény, Nemes Nagy is, és még sokan mások (közben lefordították a fél világirodalmat. Még korábban a népi írók (aka. irodalmi jobboldal a két háború között) számos megkerülhetetlen művet írtak, és egyébként népiként is progresszívak voltak, erre példa Illyés életműve. És ez előtt pedig rangos írónak lenni egyet jelentett a Nyugattal. Ez a kör és szellemiség haladó, Európára tekintő volt, de mivel Ignotus és Hatvany menedzselte, antiszemita vádakat kapott és kap azóta is. Herczeg Ferenc, a Napkelet köre meg a trianonozók a feledésbe hullottak. Sok mindent olvastam tőlük, és szerintem méltán.

Ma már eléggé mást jelent jobboldalinak lenni. A maiak közül Temesi Ferenc is híresen jobboldali, neki is van érdemleges regénye. A legnagyobbak között viszont én nem tudok kifejezett nemzetvédőt, pont azért, mert az elfogult hazafiság, történelmi önigazolás, gyűlölködés nem fér bele sem az esztétikai nagyságba, sem a morális szilárdságba.

Jó lenne, ha az, aki írók rangjáról vagy világnézetéről állításokat tesz, minimum ezeket a neveket, fogalmakat ismerné.

6. A hőség tűrése hogy függ össze a fittséggel? Én is sportolok…

Huszonkét ilyen tartalmú e-mailt, kommentet kaptam.

Eredetileg azt tettem szóvá, hogy a lehangoltság, a hibáskeresés, a panaszkultúra ragályos, a média és a facebook hergeli és betonozza az elmékbe, és könnyen elsodor, ha nem vagy elég tudatos. Legyen mindig más a hibás. Negatív Júzer nem a közkutak, az ivókúttá átalakított tűzcsapok listáját osztja meg, hanem panaszkodik és látható jó érzéssel pánikol, hogy “hova jut már ez a világ”. Ennek a jellegzetes viselkedés, biztosan megvan a maga szociálpszichológiai szerepe, de én nem komálom. Nem kell a éleményemhez igazodni, ebben sem, nem kell, hogy zavarjon, nem vagyok orákulum.

Álláspontom szerint a metabolikus egészségnek része a hőség- illetve a hidegtűrés. Általában a rugalmas alkalmazkodás a különböző szélsőséges állapotokhoz az egészség jele. A keringési és szívproblémák, a magas vérnyomás, az érszűkület, a sörözés, a nehéz test cipelése, az önkímélő-kényelmes életmód ront ezen a képességen, emellett baromi kellemetlen az összedörzsölődő comb, a tapadás és izzadás a hajlatokban, az öltözködés kényelmetlenségei, úgyhogy ha tényleg az a cél, hogy valaki jobban legyen, akkor nem eméletieskedni kéne a – kétségtelenül aggasztó – gobális felmelegedésről, vagy a hévet, BKK-t, munkahelyi légkondit stb. szidni.

Lehet, hogy valaki sportol, sokan meg is nyugszanak ebben, de ez nem minden. Ha sportol és mégis panasza van, gyakran érzi magát rosszul, akkor még van mit dolgozni, feltéve, hogy nem csak az a cél, hogy velem ismeretlenként fölényeskedjen.

Tanulságos, hogy pont erre ennyien ugrottak, kérték ki maguknak. Van itt valami, amivel nem szeretünk szembenézni. (Hasonló ingerültség volt az írók kapcsán: olyan műveket szidtak, “nem szerettek”, intéztek el egy mondattal, amelyeket nem olvastak, hallomásból tudnak csak a szerzőről, megértésükbe nem tettek előzetes munkát, illetve bedőltek a politikai bűnbakkereső uszításnak. Nyilván kellemetlen, amikor ezt valaki kimondja.)

 

5. De azért az érződik, hogy lenézed a kövéreket. Ahogy mindig mindenből a testet hozod ki.

Visszakérdezek. Vajon a kövérek (és edzetlenek) miért gondolják azt, hogy a kövérségük nem látszik rajtuk, nem számít, nem tényező, és hogy a kövérségükben nem a rossz döntéseik, káros attitűdjeik, mulasztásaik és odanézni nem akarásuk összegződik (a betegségeredetű elhízást is ide értve)?

Ezek az emberek olyan posztok alatt álltak neki engem személyemben elemezni, lehülyézni, amelyek nem nekik szóltak, hanem visszás jelenségekről. Értsd: “ilyenről nem szabad írni, nekiesünk anak, aki megteszi, mert minket zavar a téma”.

És mit akar megmagyarázni a sok mosolygós, dundi boldogságguru, akik az elhízottak vigasztalgatásával nyitottak üzletet? Őket szoktam még bírálni.

Nem foglalkozom mások testével, nem beszélek rá senkit semmire. Mindenki a maga testéért felelős. Én a kövérekkel úgy találkozom, hogy edzeni, formásodni akarnak. És mindig mentegetőznek az állapotuk miatt, nem azért, mert én azt mondom, hogy ez gáz, hanem csak a látvány vagy edzésteljesítmény vagy a tudás hiánya miatt. De nekem nem kell mentegetőzni.

Amit bírálok, az az önigazolás, a mások hiáztatása. Szarul vannak, és mindenki hibás, a hőség, a neveltetésük, a tornatanár, az örökletes bajaik, a nagyi főztje. Amit még külön nem értek: amikor engem próbálnak mószerolni, edzésmániásnak, bulimiásnak, fitnesznácinak beállítani. Amikor nyomnak, hogy ne írjak azokról a témákról, amelyek nekik kényelmetlenek. Lehetne ezt kevésbé árulkodóan, nem ennyire ingerülten, építőbben kezelni.

4. Még mindig ketogén vagy?

Igen, ez a vezérelv. Ugyanakkor rég nem vagyok annyira szigorú se a zsírral, se a szénhidráttal, se a tartós ketózissal. Szezonban eszem gyümölcsöt is, mindenfélét, annyi az elv, hogy ha egy nap több a fruktóz, laktóz, esetleg a keményítő (hűtött rizst, nagyon ritkán kovászolt kenyeret eszem), akkor aznap nem eszem annyi zsírt, a kalória miatt. A fehérjebevitelem kevesebb, mint a kezdő konditermi szakaszban: már nem cél, hogy még nagyobb izmaim legyenek, inkább a feszes, energikus állapot fenntartása, a még definiáltabb izmok. De nem számolok semmit.

A pajzsmirigyem és a többi leletem tökéletes, jól bírom a terhelést. Adaptálódott vagyok, a ketogén haladó szakaszában, ami azt jelenti, hogy képes a szervezetem a kétféle anyagcsereállapot váltogatására, tud glükózon is hatékonyan működni, majd egy kis böjt vagy szénhidráttalanság után ketózisba kerülni. És ez is cél: a rugalmas állapot. Midig visszatérek a ketózishoz. Mellette ami nem változik: napi, változatos, intenzív sport.

3. Ki az a Liptay Margit? = Ursus maritimus

Az egyik elkeseredett ekéző egyik álneve. Egykori nagy rajongó, megszállottan követi mindenhol, amit csinálok. Nem csak én szoktam letiltani.

Csak a netről kilesett információkkal kavar, tehát valójában nem ismeri a szerelmemet és a családját, se az olvasóimat, se az edzőtermet, az ottaniakat, a sportág szabályait stb. Számos álprofilt kezel és ezek segítségével kelti azt a látszatot, hogy engem sokan utálnak és mindenkinek elege van belőlem.

Most a 120–140 kilós, az én létezésemtől és állításaimtól mélyen megsértődött nők álltak mellé nagy lelkesen. Ehhez innen is gratulálok. :DDDD

Mindent, amit csinál, rám projektál:

Ő keveri a szart, és és ő élvezi. Ezzel engem vádol.

Őneki nincs témája, valós, önbecsülést hozó tevékenysége. Ezzel engem vádol.

Ő hazudik, ő kelt látszatot.  –”–

Ő adja ki magát másnak és ugrál az álnevei között. –”–

Ő irigyel, de legalábbis próbál minden racionális ok nélkül lejáratni. –”

Semmi dolga velem, nem érintem az életét, mégis jbban tudja és kontrollálni akarja, mit és miért csinálok. Az életemet éli, pszichopata módon arról ír, hogy én mit érzek, mit gondolok, “leleplez.

Ez a profilképe.

A Gumiszobán is ólálkodik. Nagyon egyetért vele Lelkes Villő és álnevei, továbbá Ágnes Nagy (lorax), Gizi Tóh-Kovács és Őri Annamária. Ők nem biztos, hogy átlátják, hogy mekkora szarkeverő, de ha engem szid, jó lesz. :DDDD

Gumiszoba maga is őket használja, amikor ellenem szítja a hangulatot. További jellemzők:

• üres profil
• több embernek adja ki magát (“kis védegyletet alkotunk”)
• senki nem ismeri (tehát a tiltás tuti megoldás)
• nagyon bennfentes, mindenről tud, megbízhatónak állatja be magát, rejtet infók, háttérsztorik, ezekért hálás neki az, aki már utál
• teátrálisan és mesterkélten fogalmaz, próbál nálam is stílusosabb és erőteljesebb lenni
• engem vádol azzal, hogy űzőbe veszek embereket, provokálok, botrányt hergelek, amikor pedig a véleményemet írom, ahogy bárki más (és én saját néven)
• mesterien időzíti a belépést a netes vitákba: előbb figyel. amikor már orróság van, lecsap, akkor bedőlnek neki, és azt élvezi
• a legjobban a következők irritálják: test (izom, menőség, ruha), szerelem, olvasottság, bevétel – nyilván ezekre sóvárog
• oda nem tartozó, elferdített ügyekre utal, tényként ad elő pletykákat, vélelmeket, a narratívában meseszerűen én vagyok a sátán, aki szándékosan és gonoszul-irigyen-pénzsóváran, de jól megszívta, és mindenki más ártatlan
• elkeseredett gyűlölettel, szart keverve, a legrafináltabb látszatkeltéssel, blöffel, alakoskodással támadja azt, akinek a szintjét nem és nem tudja megugrani.

2. miért adsz plazmát? lehet ilyen sűrűn? edzés mellett…?

Országszerte kétségbeejtő a helyzet: nincs vér- és vérkészítmény. Én szeretem és bírom ezt, 19 évesen kezdtem, huszonhétszeres véradó is vagyok. Kevés a tudatos és donornak alkalmas ember, gyakorlatilag kihalt a váradómentalitás. Egy adag (800 ml) plazmából juthat negyven koraszülöttnek, de van olyan égési sérült vagy hemofíliás, akinek 20 adag kell egyetlen kezeléshez. 72 órának kell eltelnie két donáció között. Minden leletem okés, csak a vénáim nem bírják annyira, van, hogy fáj, vagy utána bevérzik. Sok C-vitaminnal próbálom javítani a helyzetet.

megeszed, amit ott adnak? az ketogén?

Nem. 🙂

nem látszik a vérképeden a ketogén?

Nem. Az edzések sem. Aki nincs hozzászokva, annak a vérképén meglátszana egy zúzós edzés. Nagyon alacsony a vérnyomásom, ezt mindig mondják, én meg mondom, hogy nem ájulós, hanem alkati, erős szívű alacsonyság ez.

ennyi pénzért? megéri?

Örülj, ha neked nem számít ennyi, de nálunk egyedül én keresek pénzt. Három gyereket nevelek. Van, hogy annyi jut aznap ételre.

1. (keresőkifejezés)

elhagyott a szeretőm csakazolvassa

Na, ilyen posztot nem találsz a blogon, témát sem. Sem nyavalygást arról, hogy ki milyen szemét, hogy vert át, nem vett komolyan kihasznált. Ez azért van, mert 1. ami két szerelmes ember között történt, az kettejük dolga, 2. nem szoktam “a pasikat” szidni, olcsónak tartom az ilyesmit, és látom a felelősségemet a történeteimben, 3. nem történt velem ilyen. Elhagytam, meghalt, elmúlt, megtört, elég lett, ezek voltak.