nem válaszolok többet magyaráztatós, kötözködő kérdésekre, és sajnálom, hogy ilyeneket beengedtem a blogra

 

szerencséd volt

nem volt szerencsém, igazam volt, van

a fellebbezésben miért említed, hogy nem vagy vesebeteg? az enyhítő körülmény volt! te kicsit  a magad ellensége vagy?

Nincs szükségem enyhítő körülményre. Az csak az elítélteknek van. És nem vagyok vesebeteg. Mindegy, mi a kontextus, ez nem igaz. Csak az legyen rólam közokiratban, ami igaz.

éld az életed, ne posztolgass minden második nap murinai angéla 125 évvel ezelőtti kommentjeiből. te nem tudod ezt elengedni, te nyomod megállás nélkül. egyikőjük sem foglalkozna veled, ha te nem nyomatnád betegesen a régi sérelmeidet, és nem lesnéd folyamatosan, hogy mit csinálnak, hogy aztán jól elhordhasd őket. nem lenne sokkal nyugodtabb és békésebb az életed, ha végre nem a múltban élnél?

Nem kell itt nekem idegenként fölényesen ezt tanácsolgatni. Hogy mennyire és hogyan élem az életem, azt kétszáz ember tudja és jelzi vissza a környezetemben intenzíven. Én nem valami magányos, realitásvesztett, netre ragadt bolond vagyok. Neked torz az, amit belőlem látsz, vagy te magad vagy torz. Fogalmad sincs az életemről, ha ilyeneket írsz.

Minden, mi rajtam múlik, ha nem is békés és nyugalmas (ez idegen az alkatomtól, az unalom szinonimája), de építő, eleven, alkotó, szeretetteli.

“Legyen békés, nyugalmas az életed végre” = tűnj el a netről, hagyd magad ütni, ne mondd ki az igazat. 😀

Eredetileg sem, később sem azért gyaláztak, próbálták teleírni a nevemmel (a lánykorival is, a családtagjaiméval is) a netet mocsok kontextusban (deklaráltan azért, hogy ellehetetlenüljek, ne kapjak munkát), mert én bármit tettem volna, hanem mert a saját üres, tehetségtelen, tunya életük zavarja őket a blogom és az edzéseim tükrében. mert nem itt kéne tartani agyilag, emberileg. Mert ráérnek.

Tipikus gyűlölködő trükk, hogy én okoztam és én álljak le, rengetegen ideírták már. Azoktól jön, akiket zavar a múlt eltüntethetetlensége, a saját cikis húzásaik, egykori szerelmük, ígéreteik, és megpróbálnak (akár rendőrségi feljelentésben, bírói szakig hajszolva!) hazudozni rólam, aztán belebuknak. Mindig ők sírnak a végén – mert szar az életük. Angéla naponta írja ki a nevemet mint az őt zaklató trollt, ugye, erről vagyok én híres, nem arról, hogy itt nyalogatta a talpamat meg kért kölcsön pénzt.

Murinai Angéla, Lelkes Villő és Vecsey Tamás le akarja tagadni, elrejteni az előzményeket. Erre kell ez a trükk, hogy én álljak le.

A jog szerint amit írok, az nem bűncselekmény, és nincs sérelem.

Nem azért foglalkoznak velem, mert én foglalkozom velük (de ha igaz volna, ugyanezt nekik is írhatnád!), hanem mert szar az életük, irigyelnek és középkorú válságkezelés t elromlottak. Agyuk, méhük üres, kamuznak.

Igazam nekem van, tehetségesebb és egyenes is én vagyok, engem rohamoztak meg. Ez tény, épp azokból az idézetekből derül ki a kezdeményező szerepük, végtelen aljasságuk, egyben nevetséges dühük, pótcselekvésük, amikre mondod, hogy ne rakjam ki. Amúgy meg ha unalmas, senkit nem érdekel, miért ne rakhatnám ki? Akkor elhal, mert jelentéktelen! Nem olvassák, jól van. ehhez képest megugrik minden ilyen posztnál, rovatfrissítésnél

:DDDD Ez világos. Tombol a gyűlölettől.

engem is zavarba hoz az edzések leírása, az állandó futóverseny meg a sok színház, de aztán arra jutok, hogy nekem kellene többet járnom és kevesebbet sorozatdarálnom

jaja, szerintem is hasonló módon zavar másokat, akik nekem esnek, mert ők viszont nem ismerik fel, hogy a “hogy van ennek erre ideje, pénze” mögött mi van. ez egy blog. 2012-ben írni kezdtem magamról, a teljes létezésemről, a gondolataimról, írói módon tettem ide a valóságomat. ahogy reagáltak az olvasók, az felhatalmazás, úgy értelmeztem, kíváncsiak, jó nekik, ezért írok azóta is az edzésről is. színházról meg a kezdetektől írtam. ezek amúgy klasszikusan értelmes hobbik, nívós élet kellékei, azért fura, hogy aki belém akar kötni, az akkor ebbe is beleköt. hányszor volt már ez: “én is szoktam edzeni, én is járok színházban, mégsem írok róla”, “ráerőszakolom a sportot” :DDDDD 1. miért nem? 2. kit érdekel, mi dolgom ezzel? 3. miért vagy itt? 4. ha annyit edzel, miért nézek ki ilyen fosul, miért gúnyolod, elemezgeted másvalaki edzését? ha annyit jársz színházba, hogy lehetsz ekkora tahó?

most is fehérben mentél?

Persze. Fehér felső, fehér cipő, zokni, Dr. Fehér Éva a tanácsban.

együtt mentetek?

Nem, neki sem és másnak sem szóltam, hogy kedden lesz (az idézéskor említettem csak, de az már régen volt), csak utána írtam meg neki és az ügyvédnek, mi lett.

Előtte még tanítottam is, sőt, óralátogatás volt.

Annyi izgalma, ügye van embereknek, én nem akartam ilyen módon hősnő lenni. Egyedül akartam végigcsinálni, csak odamenni, könnyedén, és elfogadni, adott esetben az igazságtalanságot is. De hát… ez lett. Utólag úgy érzi az ember: hát persze! Mi más lett volna? Ez fikció, hazugság, bosszú, ferdítés, rinya, erőszak. Csak a nyomozati, ügyészi szakban és az elsőfokú alatt olyan abszurditások történtek… Tanút beidéznek, nem jön el, és ez oké, semmi magyarázat, hogy ha egyszer elfogadta, akkor miért nem kell a vallomása. Például. Vagy hogy elmondja a tanú, hogy odáig fajult ez az egész hajsza ellenem, hogy öngyilkossági kísérletem volt, és akkor határoztam el, hogy nem hagyom többet magam. És ez teljesen kimarad a jegyzőkönyvből.

Kérdi a helyettes védő előtte: de ugye nem irkál már arra a blogra?

Fú, ez a gyanakvás, lenézés! Nézze meg a blogot, ha érdekli és érti. Miért ne irkálnék? Ez a foglalkozásom, mondom, mitől kellene félnem? Én nem követtem el bűncselekményt, ellenem ment a hajsza, fel fognak menteni. Vagy nem, de akkor abszurd a rendszer, és én akkor is írni fogok, nem tudják rámkényszeríteni az akaratukat, tilalmukat. Nem fogom abbahagyni, nem vagyok megfélemlíthető, nem értek egyet azzal, nem is fogadom el, hogy csak én nem mondhatom ki, amit gondolok.

De hogy van ez a blogolás, hogy lehet vele keresni? Ez nem üzleti módszer, nem is influenszerkedés, hanem az ellentéte. Nem valami odamondogatás, suttyó celebveszekedés. Úgy, hogy kifizeti az ember a reklámmentes sablont, és olyan módon ír magas minőségű szellemi, életmódbeli élményekről kitartóan, szenvedéllyel, hogy arra emberek kíváncsiak, figyelmet kelt. És nem alkuszik, pont azt írja, éli, amit gondol, és ezt a hűséget honorálja az olvasó, aki hasonló, vagy érti legalább ezt itt. Aki megalkuszik (másokhoz igazodik, pénzért, népiszerűségért önhamisít), az eltorzul, elveszti magát, még ha tehetséges volt is. Van, aki rosszindulatúan ragad ide, de ez mindegy. Rákapnak, érdekesnek találják, megjegyzik, a mondataimat hallom vissza idegenektől is.

hát, Villő, erre is kénytelen vagyok akkor:

Te  azt állítod, én hasonlítom a testem a tiédhez?

Hát ez mi volt?

Te szenteskedsz bullyingról Murinai Angélával??? Ti lennétek az áldozatok?

Ha neked ilyen jüó a tested, és velem vetélkedsz (mert ez évek óta megy, gepárd, whowearsitbetter, a cuccaim koppintása…), miért is nem tettél még ki objektív mérést, DEXA-t? Mindent kiteszel, vibrátorokat, dekoltázst. Ezt miért nem? Te hajtod a verklit dühödten, hogy sportosabb a tested az enyémnél.

Nem szakad le a pofátok? Évekig hajszoltatok a falkával! De titeket kinevetni sem szabad? Kirakni, amit ti magatok írtatok?

Álneveket emlegetsz, Villő? Hát lanzamoitalia, domolykovadász, naomeblack, Iris Maloney, Nagy Mária, Colleen Ballinger, Aksel Sondle (…) kicsoda? Emlékszel, hogy örvendeztél, amikor be tudtad cserkészni a volt szerelmemet, és edzésre cipelted? Nekem újságoltad el e-mailben! Egymást lájkolgattátok, célozgattatok, mutogattátok a flörtöt, sulykoltátok nekem, hogy reagáljak, “nem veszem észre, ami az orrom előtt zajlik”, mert engem nem érdekelt!…

Egy: nem vagyok a trollod. Nincsen neked trollod: nem vagy hősnő, nem vagy érdekes, semmi különös nincs benned az arcátlan butaságon kívül. És pont ez a te bajod.

Így érkeztél a közelembe. Nem voltak barátaid, a netes életed évekig a blogom körül forgott.

Te nyaltál és helyezkedtél itt két évig, kínosan sündörögtél, aztán te kívántad meg a bloggerséget, a netes írást, önmegvalósítást, a sportot, a Garmint, az ikonikus szavaimat, az exemet, az edzéseket – az egész életemet. Csakhogy neked nincs karizmád (és karizmod se).

Ezt hogy nem szégyellted? Egyszerre rámászni a szerelmemre és az edzésre? És elküldeni e-mailben?

Te ragadtál rám, te nézegetsz azóta is, pedig amit írok, élek, annak nincs köze hozzád. Te gúnyolod a mellemet, gyerekszülésemet, edzéseimet, sportöltözetemet, szerelmemet:

…és van még több tucat hasonló kommented. Nem szégyelled magad? Soha nem ártottam neked. Határt húztam, amikor itt ítélkeztél meg rendezkedtél a posztjaim alatt: nem őriztünk együtt disznót. Így kapott sebet a túlfontoskodott egód.

Kettő: senki emberfia nem hiszi, hogy te nevetsz. Lerí rólad a nárcisztikus sértettség. Őrjöngsz, mert cikibe kerültél, hiszen nem sportolsz semmit.

Én azért írok sportról, mert sportolok, tehát van miről írnom. Én kezdtem a kemény edzéseket és az edzésnaplót, illetve másokat segíteni, motiválni. Te is kiraktál ennek nyomán pár felnagyított, a tőlem lopott “edzésnapló” hashtaggel ellátott kontentet. De amikor nem edzettél, akkor se bírtad szó nélkül hagyni:

Mit nem lopsz le? (az én posztomat osztotta a “vegán ismerős pipán”).

Újabban nem átallod a seggedet mutogatni kamu kicsavart pózokban, mert azt is megirigyelted. Nem, te nem hasonlítgatsz, nem bizonygatsz…:

…csak ugye az egész hazugság, durva felnagyítás. Le is álltál: már nem edzel, és ha nagy néha mégis, annak semmi látszatja.

A másik, amiért edzésnaplót írok, és ezt a békát nem nyelted le: én mindenről írok, szuggesztívek a szövegeim. Már 2012 óta vagyok blogger, ez a foglalkozásom, te is ezért jöttél körém. Te csak dicsekszel, koppintasz, irigykedsz, üres látszatokat mutogatsz. Már a színházat is:

És te nyavalyogsz bullyingról?

Csak mert páran kiröhögtek a műsorod miatt? (Megérdemled.)

Te nyekeregsz bullyingról, álnevekről? Te beszélsz? Miről beszélsz, Villő?

Miért vagy rámcsavarodva? Miért nem tudsz megnyugodni? Kinek bizonygatsz tíz éve?

Miért kell neked edzés, seggizom, bloggerség, pont ugyanolyan sportcucc és kisstherainer, aki az én edzőm, volt, és téged nem is ismer?

Ne diagnosztizálgass, nem jössz ki jól belőle: a kierőszakolt vizsgálat kamu volt, ezt a bíróság is elfogadta ténynek. Keresztbe tettem nekik, ezért lett “enyhe fokú” és “kevert” “zavar”, ami azt jelenti, hogy fogalmuk sincs, csak írtak valamit. Bosszú és inkompetencia. Élénken emlékszünk arra, hogy te a bipoláris depresszióddal próbáltál itt felvágni. Soha nem stigmatizáltalak ezzel, nem érdekelt, ahogy a személyed sem.

Villő, amit művelsz, átlátszó. Egyrészt szélsőséges emberi nyomorúság, másrészt ebből eredő, tömény, toxikus gonoszság. Ez szét fog szedni. Én szóltam.

egyre jobb…

ez ugyanaz a nadrág, mint…?

Igen. És ugyanaz a póló, és ugyanaz a napszemüveg.

már nem működik az LMBT-kritikus rovat?

Dehogynem:

bájos hölgyek mindenhol

miért tetted ki újra a régi kérdéseket? ezek 2017-esek…

Folytatom most a rovatot. És mert érdekes látni, én nagyrészt el is felejtettem, hogy hány éve megy ez, mikkel basztattak engem, milyen aljas eszközökkel – pont azok, akik most harsányan sikoltoznak, hogy őket zaklatják. ami ellen sikítoznak meg szervezkednek, azért van, mert a nyilvánosságban nyüzsögnek, és ott érdemi kritikát kapnak (engem a saját postafiókomban és felületeimen, Angéla viszont többnyire a HVG, Marie-Claire stb. oldalán akarná ezeket betiltani), illetve mert másokat meg ők zavarnak… vagyis ez túlzás, inkább viccesnek találják és nevetségessé teszik őket. Angéla sokak szerint hamis és ártalmas, de mondjuk butább és hiúbb is annál, hogy valóban számítson, elvan ő tizenöt egyszerű lélekkel. Villő kb. senkit nem érdekel, ez jól látszik a nulla felé tendáló reakciókon, ő csak úgy került rá a térképre, hogy engem kezdett támadni, irigyelni, utánozni (mindig évekkel később adja elő újként a dolgaimat!), és ez többeknek feltűnt.

Ők (és az ő körük, akikkel együtt fórumozgatnak), ilyeneket írtak nekem (lásd lejjebb itt) éveken át a senkinek sem ártó sportolásom, szerelmi történetem, színházba járásom, kinézetem láttán. Itt van néhány példa a több ezerből, meg a vicces képernyőfelvételekben. Így akartak beleszólni, mi legyen a blogon, hatalmaskodni a személyem fölött. Álnevek tucatjairól gyaláztak, most pedig rettegnek, mert nekem megvan minden e-mail és fotó, felismerhető, ki kicsoda. Bőven idézek ideerőszakolt kommenteket: itt a blogon akartak megjelenni a hitelrontással, hazudozással.

Ez van a neten. És én ilyen szép nyugodtan és türelmesen magyaráztam el mindenkinek, miért problémás ez. Mégis aláztak. Irigységből. Ezt akarom megmutatni.

Ugyanezek az emberek most zaklatást kiabálnak (ez új fejlemény). Pedig csak ki vannak nevetve. Azt szabad. Sőt, erkölcsi kötelesség. Az idő igaz.

mint gondolsz az ellenzék új üdvöskéjéről?

Soha nem írok semmi ilyesmiről, ez a magánéletem és lelkiismereti szabadságom része. mindenkinek legyen lelkiismereti szabadsága és önálló döntése. Nagyon nem szeretném, ha a blogról bárki pártpolitikai vagy választási tippeket nyerne, ez nem dolgom és több okból problémás.

A kérdésre azt válaszolom, hogy Mérő Vera és Nagy Ervin beállt MP mögé. Azt a beszédmódot ellenállhatatlanul viccesnek tartom, hogy negyven-ötven éves, nagyhangú, elhízott nők MP kinézetét taglalják, kb. mintha az udvarlójuk lenne. “Adok neki egy esélyt.”

Vera azért külön vicces, mert Varga Judithoz mászkált be a minisztériumba a nők, áldozatok helyzetén javítani (valójában: hatalmaskodni, egózni, fontoskodni), most meg vakarhatta a fejét, hogy akkor MP bántalmazó-e és akkor hova kell most besorolni.

“Menő”, és modellkedős szelfi, ja és GLAMOUR :DDD

 

(Redditen ami megy) Mi ez?

Nem tudják elrontani, nem veszik el a kedvem, és attól sem, hogy a nyilvánosságban megmutassam, amit fontosnak érzek, az élményeimet, a sportolásomat, vagy hogy bíráljam azt, ami szerintem fontos téma, kártékony, hamis, megtévesztő.

“nem szeretem blogger, hogy lehet, mi van vele, kívánom neki a jót”

Basszus… ezt a 1. fölényt, 2. hazugságot! Gumiszoba Angéla, én nem célzok, neked írom. Nyilvánvaló, hogy a szélén táncolsz. A puffogásod mögött súlyosan és több szempontból elrontott élet áll. Nem most kéne angolul megtanulni. Lett volna időd, de te annyi minden mást csináltál, neteztél, pasiztál, szidtál mindenkit, véleményed volt a sikeresekről, akik állást kaptak, díjat, akik dolgoztak. Az a te sok elbaszott történeted! Felelős vagy. Nem a rendszer bűne, hogy itt tartasz. Tudom, hogy féltékenyen figyelsz, minden nap itt vagy, és pletykás vagy, kíváncsi, labilis. Nem vagy jól se testileg, se lelkileg, Masszív öncsalás kell az érzelmes posztjaidhoz. Tudom, hogy szereted rám kenni, magadat az üldözöttemnek tekinteni. De én nem ártottam neked. Te próbáltad szétverni a blogomat a hirtelen engem megtagadó jellemesekkel, sztárszerepre sóvárogva. Nekik te könnyebb falat vagy – hozzád nem kell felnőni, az “igazságaidban” el lehet ringatózni, lehet téged sajnálni. Ott is vannak azok, akiknek nem volt erejük változtatni az életükön.

Viszolygok a nagyképű közepességtől, a szarkeveréstől, a gyűlöletedtől, a nívótlan tartalmaktól, a melldöngetéstől, az alaptalan ambícióktól, az unalomból előadott dühösködéstől. A meg nem élt dolgok fröccsöntött előadásától, a drámázástól. Mindent ujjongva beharangozol: a blogot, a színes köveket. Ahogy a lájkokat számolgatod. És most ott tartasz, hogy kiadod feketén a kisszobát. Ezt is nagyon bölcs ősz elején bejelenteni.

És ahogy végigturnézod a netet érzelemkoldusként.

Csak ne hazudj. Mert azt is tudom, hogy te effektíven kívántad nekem és a rám bízottaknak is, hogy bajunk legyen. És még utána is te vádoltál azzal, hogy én bántalmazó vagyok, és én figyellek és zaklatlak téged. Hát, értem ne aggódj. Hozd rendbe a saját életedet.

ha menstruálsz, beteg vagy, akkor se hagysz ki edzést?

Csak akkor edzek, amikor kedvem van. Nem visel meg a menstruáció (egészséges állapot!), de aznap nem emelek súlyt, nem terhelem a medencét, nem ugrok. Soha nem vagyok beteg, náthás se. Tavaly volt egyszer egy kétnapos vírus.

Szedsz valamit?

Mostanában, vagy általában mivel értem el a formát?

Most szedek omega 3-at, mert hardkór állatevőként is nehéz a mennyiséget bevinni.

Kollagént régóta.

Multivitamint, de épp elfogyott.

Ízesítetlen proteint rendeltem (már a sztívia is zavar), protein alkalmanként, ha épp kéznél van.

Edzés előtt a Red Cell nevű szert (serkentő).

És napi 4-8 tojást. Sok vajat.

Régebben szedtem kreatint, glutamint (ezek aminosavak, az izomépítés első szakaszában), BCAA-t, kókuszolajat, pirosgyümölcs-kivonatot, ettem többféle szuperfúdot. Evelle kapszulát bőrre, hajra. Ízületvédőt. Hajvitamint.

Neked két, jóval idősebb, tekintélyes férjed (élettársad) is volt. egyik esetben sem volt visszaélés, egyenlőtlenség?

Könnyű ráhúzni az én történeteimet is a modellre: idősebb férfi rangot és megélhetést kínál fiatalságért, simulékonyságért, cselédmunkáért vagy szexért cserébe – a “férfijogi” agresszorok és az, ööö, intellektuális szcénától távol élő (soha nem olvasó, színházba, koncertre nem járó) nők, akik belém akartak kötni, százszor kivesézték már ezt. Én nem vagyok aranyásó, minden kapcsolatom tiszta, egymást komolyan vevő, sorsszerű szerelem volt. Nagyon tiszta vagyok ebben emberileg. Aki nem ilyen volt, azzal szóba sem álltam. Nem véletlen, hogy a szellemi elitbe tartoznak ezek a férfiak, a gyerekeim apjai – ők is okos partnerre vágytak (ebben nem a diploma a lényeg). Egész életemben volt jövedelmem, munkaviszonyom, gyes mellett is, nem kellett soha eltartani. Én nem kerestem soha előnyt (képtelen vagyok rá), nem kaptam anyagiakat, és nem voltam olyan helyzetben, alkualapon, amelyben a lelkem halott lett volna. Mindig őszintén szerettem a másikat. Amikor nem, akkor véget vetettem a kapcsolatnak.

Amikor kezdődött Tamással, nem voltam már a diákja (és mással se csinált ilyet). Később sem egyengette a pályafutásomat. Intellektuális és ekként kölcsönös volt mindkét kapcsolatom. Ami visszaélés történt, azt rég megírtam. Én akkor, amikor már nem tudtam őt szeretni, baráti összefogás segítségével és feminista tudatosodással eljöttem, nem ragadtam a megalkuvásban, viszont a magamból kiírás 2012-es aktusa után semmiféle érdeklődés, harag sem maradt bennem iránta. Update: utóbb a családjáról nyomozott ki egy történész igencsak döbbenetes részleteket (nácik), és akkor az egyik rokona megpróbálta megakadályozni, hogy a bizonyítékokat a történész rendelkezésére bocsássam, később részegen irkált nekem évekig, hajtóvadászatot indított, még a blogos gyűlölködőkkel is szervezkedett.

A férjemmel kezdetben barátok voltunk, zavart, hogy annyira más a közege, illetve nem heceóvekrtem ki egy rövid kapcsolatot, aztán valahogy komoly megszeretés lett, és Juli összeboronált minket. Akkor már szerelemnek neveztem. Érzelmileg sokkal nyitottabb, kapcsolódóbb volt, vele skandináv, minden téren tartalmas, kölcsönös, megrendítően mély kapcsolatom volt.

az idősebbek elleni kirohanás most mi? tényleg annyi érved van, hogy a más véleményűek öregek?

Nem más véleményűek, hanem el akarnak hallgattatni, nyomást gyakorlonak, mert kínos nekik, ha elmondom, amit tettek vagy amihez asszisztáltak. Egyébként gyakran erősebb a félelmük (kifejezetten bokaösszefosásnak tűnik), mint a valóság: nem tervezek semmilyen leleplezést, bosszút, de ha provokálnak, akkor válaszolok, és nem veszek részt a látszat fenntartásában. Ebben a dichotómiában generációs ellentét van: tekintélyelvű, szabadságtól rémült, súlyos frusztrációkat hordozó, idősebb emberekről beszélünk, akik idegenkedve, ugyanakkor élénken figyelik, én, a fiatalabb mit csinálok. Én pedig megszakítom a kört, és ezért súlyos árat fizettem társadalmilag is és a családomban is. Nem csinálom tovább, de ez nem valami nagy vállalás: én képtelen vagyok úgy működni, ahogy ők. És nem önkéntes társadalomjobbítóként nem, hanem főleg a fiamért érzek felelősséget, tehát az ő nevelésa, jellemformálódása, lelki épsége a kérdés. Láttam, a kimondhatatlanság, a zárkózott modell, a tekintélyelv mit tett vele. A családi események, manipuláció, titkolózás és más történetek is azt mutatják, hogy őket a Kádár-kor tette ilyenné.

Ami külön zavar, hogy egyes kommentelők, az engem vádolók, a móresre tanítók és éles szavúak használnak és csodálnak engem. Erőnek, frissességnek tartanak, inspirálódnak, szeretnének szerepelni és imponálni, csak aztán rohamszerűen és önigazolva megírják, hogy de én milyen vagyok. Átlátszó ez a szélsőséges ambivalencia, a dühösködés és a rajongás elegye. Az az egyetlen nem-zavaros reakció, hogy ha valami nem tetszik, akkor nem kötődsz, nem koslatsz a nő után, hanem elmész máshova, de legalábbis nem írsz neki.

(Pipás) “kezdettől fogva ajánlom a blogot ismerőseimnek, férfinak, nőnek egyaránt (fogom ezután is), és az elmúlt hónapokban többen is elkezdték olvasni. A dolog kínossá vált, kérdőleg szóvá tették ezt a véresszájú, lincs- és pogrom hangulatú stílust”

Hálás köszönet! De ha kínos, akkor ne tedd. Mondd meg nekik, hogy mégse! Hogy borzalmas ez a blog. Nem én leszek nevetséges ettől. Látszik, hogy sebet kapott a hiúságod, a hatalmi vágyad (vagy a szexuális).

Akkor legyetek itt, ha jó nektek. Gondolom, ha csalódtak, akkor majd olvasnak mást, de te is jelezheted nekik: mégse jó a blog. Ez volna a logikus, nem az, hogy nekem ezt vádként megírod. Én nem fogok megváltozni.

De ez ne legyen: Zsuzsánna ügyeinek pletykás kitárgyalása a vénekkel, tényleg nézz már magatokra, fényév, ahogy ti éltek meg ahogy én, a normáitok, az életkor is, ettől rosszul vagyok:

Erős szavakat használsz. Érdekes, hogy eddig minden milyen jó volt, aztán ha előkerül valami viselt dolgod vagy érzékeny téma, akkor egyben jönnek ezek a vádak. Én nem vagyok zsarolható az elfogadottsággal, olvasószámmal, helyesléssel, jó hírnévvel. És nem igénylek jóváhagyást, engedélyt másoktól, ha valamiben mélyen hiszek. Röviden: nem tudsz egy felnőtt, írásban tehetséges, régóta író nő fölött hatalmaskodni. Nem azért, mert “nekem mindig igazam van”, és “csak a saját hangomat akarom hallani”, hanem mert engem valóban a kompromisszum nélküli igazság érdekel, az elvi állítás. Én nem kímélem magamat sem, eközben látom, hogy másokat nem ez mozgat, és hasonló önreflexióra, élethazugság-felszámolásra, kiállásra, elemzésre nem képesek. Viszont tekintélyhelyzetből magyarázzák nekem, hogy mit érzek, mit tegyek, mi a helyes, hogyan kellene megélnem azokat a helyzeteket, amelyekben pont ők az agresszorok, és ők nem hallgatnak meg.

Nem felelek a többi kommentelőért sem, azért, hogy mások szemében ők milyennek hatnak. Csak a saját tűrésemet, érdekeimet tarthatom szem előtt. Nekem sok minden belefér, csak ferde, manipulatív, használós ne legyen a komment. Valójában nem volt senki agresszív (az agresszíveket én olvasom csak, tiltva vannak). Csak nem értenek egyet, és rávilágítottak egyes kommentelők zavaros részleteire. Fura, hogy a te kommented legyen itt, neked jogod van, de ha őket nem tiltom ki, akkor biztos egyetértek velük. Ezt te élezted ki. Veled se értek egyet!

Minden ízléskülönbséget, világnézeti pluralizmust szem előtt tartva jelzem, hogy a te “tiszteletet követelő” generációd, a pimasz, a felesel, a dac szavakat felnőttek kapcsán használók, sőt, a tíz-húsz évvel fiatalabbak sem kapták el azt a lendületet, nyíltságot és stílust, amellyel a netes kommunikáció jár. Vagy csak nem szoktak a polgárilag helyeselhető témákon kívül, más műfajokban olvasni. Azt hiszem, ez már így marad. Nem leszünk tekintélytisztelőek, nem fogunk pusztán azért valaki fejcsóválóval egyetérteni, mert idősebb, sőt, gyakran bíráljuk őket, mert szerintünk elrontották az életüket, pedig elég sok erőforrásuk volt.

Ők a szüleink.

Azért is csodálkozom, mert a híroldalak, közkeletű konzervatív polgári olvasmányok kommentjei tényleg a pöcegödör alját jelentik stílusban, érvelésben, a blogot meg sokan dicsérik pont, hogy végre nem olyan. A 2014-es nagy tisztulás után azok a kommentelők maradtak, akik nem félnek ugyan élesen fogalmazni, konfrontálódni, de intellektuális, saját gondolatokat írnak, és értően olvasnak. Csak nem értenek veled egyet.

“szerethetetlen modor”, “elkényeztetett kislány”, “hol a kultúra, jólneveltség?”, “tehetséges vagy, de kinyírsz mindent”

Ez az én blogom, nem igénylem a jóváhagyásodat, a szimpátiádat sem. Én döntök, mi lesz itt, és hogy bánok a kommntelőkkel.

Ezek a csalódott, elküldött kommentelő bosszúban fogant szavai, akit a gyatra mondatai, a saját gondolat hiánya, a tőlem átvett fordulatok, a figyelemkövetelése, ítélkezési és okoskodási hajlama miatt, valamint a kockaagyú érzéketlensége miatt meg is vetek, és akinek három éven belül harmadszor jeleztem világosan: ne erősködjön, ne írjon, ne akarjon visszavágni azért, mert itt magára ismert, miszerint bántalmazó, üres az élete. Ürügyekkel se szólítson meg. Ez nem vita, hanem kötözködés. Nincs agresszívebb szereplője jelen életemnek, mint az ambivalensen rajongó, nem túl okos kommentelő, akit lepattintok, mert sorozatosan határt sért, nem fogja fel a kérésemet. Csak tiltani lehet, de akkor is megjelenik más fórumon, és utal a sérelmére. Sajnálja tőlem a teljesítményemet, az önállóan végigjárt utamat. Szerinte nekem figyelnem kellene rá, kommunikálnom vele, hát miért nem teszem, nem tanulok belőle – elborultan kalapálja a gépet. Itt is jelzem: ez erőszak. Minden erőszak, ha te mész oda a másikhoz, te kéred a figyelmét, közben a másik jelez, hogy NE, és te mégis nyomod, mert ez meg az a norma, és neked jogaid vannak. Egyszerűen ne csináld.

A legundorítóbb: eljátssza, hogy aggódik értem és a blogért. Ha így lenne, nem írogatna se személyeskedő, durván és frusztráltan vádaskodó, se ontopik, de szakszerűtlen, “hallottam valahol” állításokat, és nem hozna ezekkel mások előtt helyzetbe.

Hja, a férfibüszkeség…! Azt ne higgye, veszített, vagy hogy nem övé az utolsó szó, mert akkor mi lesz…! (Miért nem mondok nemet? Mondok, erre zaklatni kezd, bosszút áll, ő az áldozat.)

A legdurvább, amikor leesik: rólam fantáziál, és neki a verbális erőszak is belefér, csak írhasson és olvassam.

Az én luxusom: nem kell cukinak lennem. Nem az a célom, hogy szeressenek, hogy szimpatikus legyek – aki a közös térben (vagy magánviszonyaiban) erre van kihegyezve, az korrumpálható és gyenge lélek. Nem lesz hű önmagához. Itt a szuverén gondolat kifejezése a cél nyelvi erővel, más célom nincs. Nem függök jóváhagyástól, és kiröhögöm azokat, akik személyes ismeretség, közös ügy nélkül ellenem vádaskodnak. Kiismertem a típust: évekig itt nézegetnek, közben azzal vádolnak, hogy engem senki sem olvas, leszerepeltem. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy ne érdekeljen semmi, hogy ki mit gondol, az állítólagos érzékeny pontok, a témák, amelyeket kerülnöm illene (maguk járulnak ide, hogy azok a pontok meg legyenek sértve, lehessen vádaskodni, szerepelni). Ha rossz, ha bánt, ha nem elég kedves a blog, akkor majd nem olvasod, barátom. Ez nem szolgáltatás (de ha igen, te nem fizettél). Engem csak a kompromisszum nélküli gondolkodás és írás érdekel, veled nem egyeztetek. Nem építek vevőkört. Nekem nem mindegy, ki szól hozzám, és aki segg, az olyan reakciót kap. Nincs olyan hasznom a blogoláshoz, amihez az kell, hogy sokan legyenek itt, mindegy, kik és milyenek. Nincs türelmem se a butákhoz, se ahhoz, hogy biankó kedves legyek emberekkel. Évek óta pont az történik, úgy alakul a blog, ahogy jó nekem, sőt, a kiállás, a meg nem alkuvás, a konfrontáció felvállalása most kezdi az igazi gyümölcseit hozni.

Én nem leszek cuki, főleg olyanokkal, akik nem értenek abból, hogy NEM. Valami jó modor, az ő normái nevében, amivel én nem is értek egyet, kényszerít, hogy az legyen a blogon, ami neki tetszik, majd odaírja sunyin: felőlem azt csinálsz, amit akarsz. ÍRJ SAJÁT BLOGOT, ne engem nyomj. Én az enyémet írom. Eszméletlen kitartók: a sérelem akár csak annyi, hogy megkérem, ezt ne itt, ne terjesszen pl. a gyermekbántalmazást, a dresszúrát normálisnak beállító érveket, akkor fél-egy évvel később is visszajár, kötözködik, nem érti. Azt hiszi, bár nem hiheti, mindenesetre sugallja, hogy én mindenkivel olyan vagyok, mint a zaklatókkal. Csak mert a mondatom szöget ütött a fejébe.

Nem, azzal, akit a közelembe szeretnék, nem vagyok olyan. Te fantáziálsz rólam, de én nem akarom a társaságodat. Megjátszottan kedves senkivel nem vagyok, ebben biztos lehetsz.

Végül pedig MEGÁTKOZ. 🙂 Két napnyi zaklatás után kijelenti: én nem tisztelem őt.

És nem találja azt a másik bloggert, még mindig én vagyok neki az. A blogom pedig nem süllyedt el.

 

 

Ha hasonlókat kapsz, miközben valóban értesz valamihez, jobb vagy nála, ha kétségbe vonnak, főleg ha olyantól jön a vád, aki egyirányúan érdeklődik, megy utánad, akkor tudd: ez is hatalmaskodás és nőgyűlölő bosszú. Ő beakadt, odavan érted, de oviban (vagy később) a nőkkel valami eltört, és így vesz revansot. Ismerd fel a helyzetet, legyen válaszod, legyél tudatos. A nem az nem. Nem a “kritikára” mondok nemet, mert az csak nem érdekel (mély megvetés a nő iránt, ha a férfikommentelő azt gondolja, egy sok melóval megírt posztot, évek óta formált álláspontot a nő nem gondolt át eléggé, és férfi kell hozzá, hogy elmagyarázza, helyretegye). A kritikának álcázott, gyengén megírt erőszakoskodásra mondok nemet.

szerinted tényleg mindenki irigy, aki nem ért veled egyet?

Nem. De te igen. 🙂

Mindenki azt gondol, amit akar. Csak engem nem nagyon érdekel, ő mit gondol. Ezért is ő jön az én blogomra, nem fordítva.

Nem azért emigráltam erre a kis szigetre és alapítottam államot, hogy itt is ugyanazokat a végig nem gondolt, erőpárti, közhelyes, bizonygató, másoktól vett “véleményeket” olvassam, amelyek elől a régi kontinensről menekültem. Ráadásul még agresszívabbak, mert a saját, külön államom felháborítja őket. Nem értem azt a hatalmas öntudatot, fontoskodást, amellyel előadják vadidegenek és félismerősök, hogy de ők nem értenek egyet. Csakis azért szólítanak meg és szánnak a kommentelésre időt, energiát, mert kíváncsian idekattintottak. Ezek után a fölény, kioktatás meglep. Nem érvelnek, viszont azt sugallják, hogy nekem szükségem van az ő jóváhagyásukra. Ez egózás. Szeretnék az én blogom által, a blogfelület használatával fontosnak érezni magukat, vágyják maguknak a megmondás élményét. Okos emberek is belecsúsznak ebbe. Igen, ebben az értelemben irigyek. A megmondás pozíciójára, ami itt az enyém. De van, aki a szabadságra, életmódra, sportra, karizmára és karizomra, küzdeni tudásra is. Az én dolgom (amit én vállaltam) nem az, hogy random, recskázó netezőket meggyőzzek, pszichológus vagy társalkodónő legyek, átmenjek a mércéjükön, hanem hogy megformált, innovatív, etikus álláspontot formáljak igényes szöveggé, és az ehhez szükséges inputokat szerezzem be olvasással, kiállítással, filmmel, színházzal, diétával és sporttal.

Van az ambivalens imádó, aki évek óta megfigyel csendesen, csakis munkaidőben, és mindig ír, ha baja van (ha a személye elleni kritikának olvassa a posztot, pedig nem ismerem őt). Sietve szóvá teszi, vádakkal, figyelmet követelve, hisztis sértettséggel. Sosem szó szerint idéz, belemagyaráz a szavaimba, hamis párhuzamokat teremt, régi dolgokat emleget. Ilyen olthedir, Agymosógép, VLaci, Holist és Tannhauser is, akiket valamiért nagyon sért a blogom. Az ő szenvedélyük, kitartásuk árulkodó, és nem csak azt mutatja, hogy unják a munkájukat, az életüket, hanem azt is, hogy szívesen elrontanák az én élményemet. Illetve még azt, hogy nekik nem jött össze az önmegvalósítás. Megalkudtak. Ezért kell engem démonizálni. Zavarom őket, mert nem veszem be, hogy ők okosak és jó fiúk. Mert nem félek érdekeket sértve is kiállni amellett, amiben igazán hiszek, és aminek hangoztatásától jobb lesz a világ. Mert tiltakozom az erőszak, az elkenés, a hazudozás ellen. Mert felépítettem ezt a blogot. És mert jól érzem magam az életemben, nem rohadtam bele a kompromisszumokba.

Ez nevetséges és hamis viselkedés, erre szoktam reagálni.

Az igazán okos emberek véleménye gazdagít, elgondolkodtat, megválogatom őket. Megvan az egytucatnyi nyomtatott és netes helyem. Nem vitázom velük, nem erősködöm, nem szereplek: ott övék a szó. Tisztelettel, támogatólag, csöndben olvasom őket.

Kommentelni akkor szoktam, ha valaki bődületes ténybeli tévedést ír, ha pofátlanul lelopja az én szavaimat, gondolataimat, vagy vérlázítóan kártékony, mézesmázas kamut tol.

most mi van, hogy vagy?

Eredményesen telnek a napjaim, sok teendővel. L is jól van, megnyerte az iskolai versmondó versenyt talpig feketében. Filmeket nézünk, újra megy edzeni is. Sokat beszélgetünk, védem az érdekeit. Nincs jogilag ellenérdekű fél, mégis mindenki okoskodik, akar valamit. De ezt egyedül csináltam végig, megálltam a helyem, semmit sem tennék másképp se tizenhét, se tizenhárom, se két évvel, se két héttel ezelőtt. Ismerem az igazságot. Nem hallgatok másokra. Nem engedem kenetteljeséknek, hogy meghamisítsák, hogy jaj, de szép volt, jaj, ki hitte volna, jaj, szegény. Beleőszülök, ahogy a helyzetet mindenki a jólértesültsége fitogtatására használja, magyarázzák nekem, mi hogy történt, mi az ok, és neki is, hogy őt az apja hogy szerette, folyton róla beszélt… az elsődleges oka annak, hogy őt az apja hogy szerette, ő maga volna, nem? Miért kell ezt ilyen sokszor, nyomatékkal, kotnyelesen, nem értem. (Mert kis tudják, hogy diszfunkcionális volt, ez csak vigasztalgatás.) Sok tekintetben korrekt volt, szerette “a maga módján”. De van más is, elég durva, nem tussolom el a látszat kedvéért. Ami nem azt jelenti, hogy minden részletet megírok. Nagy engesztelődés, együttérzés van bennem, a megértése annak, hogy a sok bántás möhgtt poklok voltak, nem rosszakarat, ugyanakkor nagyon szomorú, hogy így élt és így halt meg, kitolás az övéivel. Emiatt nehéz a szívem. 24-én lesz a temetés.

Eredményesen dolgozom, keveset alszom. A szigorú étrendemet bebuktam, de nincs semmi pánik – csak rajtam múlik, mit eszem. Van ilyen, de vissza fogok állni. Főleg ügyeket intézek, hivatalba járással telik a nap. Úszok, hétvégén versenyen futok, edzőterembe járok, a gyerekek életét szervezem, fordítok, cikket és tanulmányt írok. Filmeket is nézünk. Dávid viszonylag boldog elsős, nyugi van, erős kezű szeretet. Erőssége a matek. Kicsit szorong. Nagyon ügyes.

(további, már a halálesetet is belekeverő álneves zaklatás)

Egy szörnyeteg vagyok, azt írja, ,lecsap a gyászra, mint a vércse. Gonosz, szerethetetlen és megölöm a férfiakat (ezt lebegteti, azt is, hogy hájas vagyok, nem izmos).

Nem engedtem, hogy szétegyen az élet, felépítettem ezt az erős blogot, mert ez következett a tehetségemből és a szuverenitásomból, lett három, igen jól sikerült gyerekem, egy magam alakította életem, vannak közeli, húszéves barátságaim és pár néhány éves, már szerelmem is van. Nem hagytam sorsára, rossz szokások rabjaként a testemet.

Helytállok, kiállok, szólok. Amikor nincs ott más, nem teszi meg helyettem senki, és muszáj. Tudom, hogy nem cserélnél velem, ki akarna tragédiát?, de nem is ambicionáltam soha. Nem is én leslek téged.

A tragédiákat az életemben nem én okoztam.

Viszont az is tuti, hogy ennek te a töredékétől megbolondulnál, alkesz lennél, összeomlanál, nemhogy másoknak adj erőt, kiéld a tehetséged meg eddz.

Ő a nagyfiad apja?

Igen. Én voltam ott.

Úgy jártam el, ahogy ő akarta.

Mert más nem volt, nem tudott, nem akart ott lenni.

És hogy ne a fiunk találjon rá.

Megrázó, tanulságos történet. Képviselem a fiam érdekeit.

Mitől nőtt meg a testmagasságod?

Nem tudom pontosan, nem volt cél, de megtörtént. Három-négy centit nőttem.

A súlyzós edzés beindítja a növekedési hormont.

Javult a testtartásom a core-, a hát- és a mellizom-gyakorlatoktól.

A híd, a gerinccsavarások, a skorpió:

a rendszeres nyújtások, a fejjel lefelé lengedezés nagy súllyal a gépi dekompressziós eljáráshoz hasonlóan húzzák szét a csigolyákat. Minden hátat terhelő, nagy súlyos mozdulat (hátedzés, felhúzás, guggolás, súlyemelés) után végzem ezeket.

Hyaluronsav és nagyon sok víz, ez az ízületi folyadék miatt fontos. A legtöbben életük nagyobb részében dehidratáltan élnek.

Lett valami az uszodai sráccal?

Nem, fel se merült, hogy legyen. Érdekes helyzet volt. Én nem hajtok direkt senkire. Csak azzal lehet valami, akivel összenézés van.

A százas elv nem túledzés?

Nekem ez a jó közepes edzés. Normál életvitel mellett, évek óta mindenféle panasz, ártalom nélkül edzek hetente 4-6-szor. Kifejezetten lassan, kíméletesen, ízületekre figyelve fejlődöm súlyhasználatban, futástávban, -tempóban is. Rengeteget nyújtok, pihenek.

Dávid oda jár, ahol Juli rossz élményeket szerzett? Nincs ebből feszkó?

Igen, oda. De, van. Ez a közeli iskola, minden más rosszabb, vagy nagyon drága. Dávid szereti egyelőre. A tanítónő jó.

A Mucsi Zoltánnak összerakott születésnapi könyv volt az álommeló?

Igen, át is adtuk a tiszteletére rendezett műsoron, bulin, szombaton.

Én eszem néha édességet, mégis vékony vagyok

Ügyes vagy. Gondolod, hogy érdekel? Hogy sóvárgok? Hogy beleszólhatsz az életembe?

Vikkancs álnévről írod ezt (tökéletes mozzanatokkal: neked bezzeg vannak barátaid, jól keresel, harmonikus kapcsolatban élsz, szép a tested), és ugyanabban az e-mailben szerepelnek változatos gyalázkodások, rágalmak a testemről, életmódomról. Tagadsz tényeket, állítasz magabiztosakat olyan témákban, amelyekről nem tudsz semmit, és nem is tartozik rád.

Azt szeretnéd, ha te mutatnád az mutat, én irigyelnélek, te érdekelnél engem? Fordítva van.

Szerintem gyerekes édességevéssel, vékonysággal dicsekedni. Mindenki pont annyival néz ki szarabbul és távolodik el a nem-szénhidrátfüggő, valódi jóllététől, optimumától, amennyi édességet eszik. Én is. A biokémia nem megerőszakolható.

Soha nem beszéltem vékonyságról, én izomzatról, mérésekkel igazolt jó arányokról és nagy súlyos edzésről beszélek, ez való nekem. Ami (tudom én!) nem tetszik a közízlésnek. De engem az nem érdekel. A normáik, a szépségverseny – én nem vagyok versenyben senkivel. A saját céljaimat követem, az egyedi, bennem rejlő potenciált bontakoztatom ki. Nekem erre való a testem. Nem érdekel, más vékony-e, hogyan edz, milyen a melle – de miért gyalázza az enyémet?

Soha nem mernék a formát őszinte fotón megmutatni. Nem én figyelem őket. Nem tartom teljesítménynek a puszta vékonyságot, az esztétikus izmokat. Engem a brutál forma, az erő, a mozdulat szépsége nyűgöz le. Azt sem értem, miért borulsz ki pont az izmokon, ha egyszer szabad elhatározásodból böngészel sporttémájú írásokat. Meglátsz egy fotót, itudod, hogy esélyed nincs ilyen mozdulatra, arányokra, és projektálni meg önigazolni kezdesz, megvádolod a bloggert, hogy dicsekszik. Ha nem irigyelnéd, akkor nem foglalkoznál vele és nem dicsekednél neki agresszív kárörömmel.

Az én fotóm annyit állít: így edzek, ezt élvezem, ilyen a testem. A tekinteteden, a beállítódásodon kéne változtatni, a gonosz gimis csaj attitűdön.

Amiről valóban szól az agressziód: nem tudod elképzelni, hogy kitarts a döntésed, az elveid mellett évekig, ez nem sikerült soha, szar állapotban vagy, és ingerültté tesz, hogy én komolyan gondolom, csinálom. Nem vagy egyedül, mindig megtalálnak az ilyenek.

Már három éve így edzek és eszem, szuperhatákony, öregedésgátló módszerrel – és előtte is többet sportoltam, mint az ismerőseim 95 százaléka.

kicsit elszakadt a cérna, nem? ingerülten reagálsz mostanában a facebookon

Nem, ez nem új fejlemény. Van a megfigyelgető, beszólogató típus, nem lát rá a saját viselkedésére: használ engem, rajtam vezeti le a stresszt.

Utálom, ha nem értenek, ha hülyeségeket írnak nekem olyanok, akik nem szeretnek, sőt, nem is ismerőseim. De engedtem a nyomásnak: ezt el kell viselni, mindenen elvégre nem akadhatunk fent. Nem voltam elég erős ahhoz régebben, hogy ne magamat vádoljam túlérzékenységgel, egoizmussal, paranoiával.

Már tudom: az én idővonalam, az én légköröm, az én blogom, az én érzéseim, az én felelősségem. Más nem fogja ott terelni a dolgokat. Nem kellenek nekem a félismerősök annyira, hogy lenyeljem a burkolt agressziót. semennyire nem kellenek, engem, nem az olvasom személye érdekel, csak az írás.

Soha nem vesz vissza, akárhogy jelzem. Soha nem mondja, hogy bocs, ellenben minősítgetni kezd. Én az ilyeneket utálom, nem akarom, hogy a közelemben legyenek. Sajnálom, ha sérül az énképük, nem ez a cél, hanem a nyugalom. Kellett engem basztatni!

Vajon miért érdeklem őket? Mit akarnak tőlem?

Ha nekem az a traumatriggerem, hogy pipacs, akkor meg fogom kérni, hogy nekem ezt ne írja le. Nem érdekes, hogy erről ő mit gondol. Ez a szabály.

Régebben is zavart a kóstolgatás, csak nem szóltam, egyedül viseltem a szorongást. Van egy csomó ismerős, aki semminek nem örül, nincs velem, nem támogat, de nem hallgat. Találjunk valamit, amibe bele lehet kötni! Fölösleges az egész, netes zaj, jeleztem is, de nekiállnak vitázni, hogy nem is, ez csak vélemény. Vélemény, de attól még faszság, érdektelen, és ezt a mohóságot nem értem, hogy mindig ott vannak, mindig írnak. És ha visszaszólok, megtesz agresszornak! Haláli.

Helyzetbe hoz, alattomosan kritizál, “én ilyeneken nem szoktam fennakadni”, “nem is tudom, miért merül fel ez benned egyáltalán”, “te mindenhol…”, nem érti a poént. Miért kell ez?

Jeles értelmiségiek, betűvetők, segítő foglalkozásúak is vannak köztük, elvileg önreflexióra képesek. Out of the blue, több éves csönd, 0 interakció után (utoljára könyvet adtam neki kölcsön) belémköt. A ketogénbe, mert ő vegán (kit érdekel?), mondatokat tulajdonít nekem, a csak az ő fejében létező képpel vitázik.

Levontam a következtetést: negyven fölött ijesztően megkeserednek, örömgyilkosok, ellenségesek lesznek a nők. Én nem leszek ilyen. Azzal, hogy kimondom, mit nem szeretek, nem kérek, a szabadság és a korrumpálhatatlanság felé tartok.

Nekem hivatásom a mondat, öntudatom van atekintetben, hogy mit akarok mondani, kifejezni. Megalkotom a mondatot. Nem várok el semmit, csak hogy próbálják megérteni, ha már odakattintottak. De az megüt, amikor elkezdenek ott a fejem fölött valami apróságon poénkodni. Tartom magam ahhoz, hogy nem tolom oda más posztja alá az egómat, megpróbálom támogatni, megérteni. Azt is gondolom, jogom van nyugodtan netezni, megnyilvánulni, önértelmezni, és akinek ez nem tetszik, az szálljon le rólam. Nem érdekelnek a random ismerősök véleményei. Az olyan koponya, aki eredeti adalékkal, értelmes megfontolandóval szól hozzá, igen ritka.

A többi zaj.

Ne legyen ennyi zaj: fárasztó, irritál. Mindenki közös helyként kezeli “a netet”, mások facebookját, blogját, és van egy nyomás, hogy ez el kell viselni.

Ne kelljen. Te legyél más. Ha nem megy, én se leszek jó fej.

Legyen az a szabály, hogy ha csak unatkozol, ha nem tudsz érdemben hozzátenni, akkor ne kattints oda. Hadd mondhassam meg én, hogy a saját oldalamon mit szeretnék.

vastag a lábad, darabos vagy, nincs derekad, löttyedt a melled, kibugyog a háj, lóg a karod, hánytatod magad, kihullott a hajad, pengeszájad van, fúj, hihihi

Az évek óta +/- 3-4 kilós sávban tartott formámat fotók százain tekintheti meg, akit érdekel. Ha te zsírt, löttyedtséget látsz, akkor ostoba vagy, vagy szánalmas módon nem tudod az anatómiát. Hogy ezt váltogatott álnevekről tolod, az elég beszédes.

Senkinek nincs nagy melle, aki komolyan edz, és alacsony a zsírszázaléka. Senkinek nincs keskeny dereka, aki lefogyta a csípőjéről a zsírt, és erős törzsizomzatot épített. Csekkold Hosszú Katinkát, Jakabos Zsuzsannát.

Én nem látok hájat a képeimen.

Eltelt már pár év, és én egyvalamit ambicionálok: hogy komoly izomzatom legyen, nagy súlyok használatával. Nem az van, hogy fogytam egy kicsit, néha edzek, és nagyra vagyok ezzel. A célomat elértem.

Ne keverj össze az edzegető csücsöriekkel, instagramos kardiócsajokkal, azokkal, akiknek te irigyled a testét. Nem volt célom soha, hogy a közízlésnek, a ki-tudja-milyen-testű, rosszindulatú névtelen kukkolónak legyek szép. Átlátszó, amit csinálsz.

A saját céljaimat követem. Nem a szépség, a trend érdekel, hanem az intenzív sport, a kíméletlen, csatakos belemenés, naponta. Ez az életminőség titka, és nekem ez és ennek az eredménye tetszik. Ez persze nem népszerű, mint az ételfotók, a vékony lányok csinos edzőnaciban, a szemrágógumik. Viszont én nem szépítek, nem hazudok, és nem is árulok semmit.

Itt olvashatsz az edzéseimről: új edzésnapló Amire büszke vagyok: a testem koordinált, ügyes, haladó tornászmozdulatokra képes, és ezt magamnak fejlesztettem ki. Futni, úszni is szoktam, hosszú távokat, pedig ilyen testtömeggel nehéz.

23. “üzengetsz a posztjaidban”

Ez fontos téma. Nem is intézem el most annyival, hogy aki nem akarja, hogy megírják, ne barátkozzon írókkal (pedig ennyi a lényeg, talán hozzátehetném: ne szállj rá, ne basztasd, mert amit erre ír, az fájhat esetleg).

Hanem visszakérdezek: már miért ne “üzengetnék”? Azért van a blogom, hogy itt ne kelljen visszanyelnem, elfojtanom, megtagadnom azt, amit gondolok, elfelejtenem a múltat. Az fáj, hogy ez a véleményem emberekről és viselkedésekről? Én tudatosan járok el azzal kapcsolatban, hogy az életem, a múltam szereplőit, esetleg a nekem ártó, gázos embereket hogyan szövöm bele az írásaimba. A policy régóta működik, morálisan okés, akkor is, ha egyeseknek kényelmetlen. A közírás nem arra van, hogy lelkeket simogasson, ez nem rózsaszín blog, emellett, mint szubjektív műfaj, elégtétel is, kimondása annak, ami fáj, perbe fogása a hatalmaskodóknak és hamisoknak. Ez az én írói szabadságom. Soha nem voltam inkorrekt senkivel, nem beszéltem ki magánügyeket, nem írtam ki titkolt neveket.

Az idézett váddal az a gond, hogy írója makacsul és tudatlanul keveri két sztorimat, egyikhez sincs semmi köze. Ha rosszmájú olvasó iderohan lesni, mi hír, és magára ismer, megérdemli az élményt. Más helyett ne sértődj meg, mert nem biztos, hogy érted, mi van a háttérben. Nektek nem a “gonoszságom”, hanem a “túl igaz”, hatásos, meztelen-a-király típusú kimondás a sérelmes. Én nem cuki és népszerű és tapintatos akarok lenni, hanem kimondani a tabut is, azt is, ami érdekeket sért. Valódi bátorság is ehhez kell, a többi lehet teszetős, erős, hatásos, de tétje nemigen van. Az én szavamnak annyi a súlya, amennyire hat rád. Ha nagyon hat, az nem csak azt jelenti, hogy egyetértesz, az lehet tiltakozás, felháborodás, idegesség is – és akkor én jól írok.

A másokat emlegető, valós történeteken alapuló írásaim miatt az egész családom haragszik és tagad, de a blogom annak deklarációja: már nem félek tőletek, és az igazság erősebb, mint a szemétség és a maszatolás. Szakmai értelemben az igényes, tiszta célú, elgondolkodtató vagy megrázó szöveg a jó szöveg, nem kell kedvesnek lenni, elég a korrektség. Nekem nem áll módomban azon filózni, hogy most megint ki ismer magára, ki magyarázza félre, kinek lesznek szar érzései.

Itt én szerkesztek. Ha aggályaid vannak, akkor kerülj el, és ennyi. Ha gyökér voltál, akkor ne hápogj, hogy felismered magad valamelyik sztoriban. Csak a kis érzékenységed sérült. Csak nem tudtad kontrollálni, mit csinál a blogger. A felháborodásod kamu és erőszak.

Ha úgy érzed, rágalmazok vagy becsületsértek, nyugodtan indíthatsz eljárást, és bebizonyíthatod te is az igazadat.

A jogászkodás, a helyreigazítás követelése, a szólásszabadság állati jól hangzik ám, de nem árt, ha van 1. egy kereset, amelyben a “helyreigazítást” vagy a tartalom eltávolítását kéred, 2. egy perfolyamat, amit végigcsinálsz első- és másodfokon, saját költségen, és amelyben bebizonyítod, hogy rólad hazudtak (te bizonyítasz, igen), 3. a kis saját neved, hiszen felperes vagy, és 4. nem árt, ha a médiatörvény hatálya alá tartozik a hely, ahol rólad írtak, mert azon kívül (szerkesztett, szerkesztőséggel bíró, nylvántartott, magyar területen bejegyzett orgánumokon kívül) mindenki azt ír, amit akar, nincs helyreigazítás.

És: ha te magad nem követsz el bűncselekményt, akkor biztosan nincs mit feljelenteni.

Persze én azt szűröm le ebből a nagy fortyogásból, hogy hatalmas nóvum a blogom, a grafikonjaim meg úgy néznek ki, mint Manhattan.

22. most mik ezek a képek?

Az egyik a teraszunkat ábrázolja darázsirtás után, olvasói kívánság volt, egy kissé más képességek helyett is tüchtig olvasóé.

A másikon megmutatom az edzéseim hangulatát és a póz nélküli testemet, csatakosan. Ez az a test, ami képes arra, amit a szebb, előnyösebb fotókon látsz és az edzésnaplóban olvashatsz.

Nem csak a rendet, az illúziót fotózzuk, mivel a cél nem az, hogy felszínes emberek sóvárogjanak vagy nekik tetsszek.

“minden posztja arról szól, hogy ő mekkora király, én ezeket nem is olvasom”, nagyképűség-vád

Ha én valamit belefeledkezve, intenzíven és kitartóan csinálok, ha hiszek benne, ha elkötelezett vagyok, ha megélem az eredményességet, akkor a legkevésbé jut eszembe agyalni, parázni, hogy másokra a mámorom hogyan hat, mit gondolnak rólam, nem zavarom-e őket. Mint az ovis, akinek nem jutott tejbegríz, hát kiborítja a másikét.

Az eredményes, elkötelezett emberek gyakran tűnnek önzőnek. Vádolják őket, hogy nem is olyan jó, meg nárcizmus, de ugyen, ez mit számít nekik? Mindenkinek az a vágya végső soron, hogy tudjon hatni a világra, jobb élete legyen, jól érezze magát.

Nem én vagyok nárcisztikus, hanem neked szar az életed, ezért vagyok zavaró. Nem tudod elviselni, hogy valaki szuverén. Hogy nincs hatalmad fölötte. Hogy nem vagy vele egyívású.

Írtad, mennyire fontos a szabadság. Te a cikksorozattal független maradtál?

Nem kell semmit promotálnom, képviselnem, és szabadon írok, én találom ki a témát, interjúalanyt. A műfajnak megfelelően, egyeztetve, de nincs megalkuvás a tartalomban, nem kell igazodnom, semmit nem kell elhallgatnom, a képek is sajátok.

Nagyon szép az arcbőröd a képen. Amúgy nem különösebben sikerült, de nem piszkálásból mondom, úgy értem, vannak jobbak is.

Köszönöm. Minden fotón látszik a fotós viszonya a modellel: szereti-e, ismeri-e, szépnek látja-e, illetve a kép célja, meg hogy pontosan mit fotóz. Testet, kinézetet, hangulatot, emberi viszonyt, ötletet, kreativitást. Amelyek olyan jók (Spingár-Westerlund Anita képei, a zöld pólós képek 2015-ből, a flexes 2016-os sorozat, valamint ugyanekkor a fekete-fehér, otthonomban készült sorozat, amely a diplomamunkája), azok nem alkalmazottfotós-képek, hanem művész- vagy művészies fotók.

Ez a fehér ruhás magazinfotó alkalmazott fajta, illusztráció. Műtermi, natúrsminkes, sebtében készült. Tíz közül lett hat vállalható. Nem bánom, ha mindenféle képek vannak rólam, mert azt erőltetni, hogy a legszebb, előnyösen fotózott képek legyenek nyilvánosak, válogatással, sok utómunkával, ez szerintem jellemromboló hiúskodás, öregedős hiszti. Mindenféle fotókon én vagyok és nem kell semmit szégyellnem. Nem félek a testemtől, az előnytelen részleteitől, mert összességében jól vagyok (lettem) vele. Furcsa élmény, hogy vadidegenek taglalják a testemet, nem értem, mitől vagyok ekkora téma. Engem ők nem érdekelnek.

Miért nem okulsz inkább a kritikákból?

Ha egy egész kicsi nem is empátia, inkább lélektani racionalizmus van benned, és nem csak vizsgáztatsz, számon kérsz, helyzetbe hozol, akkor tudod: senki nem fog engedelmesen reagálni a zaklatásra, piszkálásra. Nem várható el. Megfélemlíteni lehet így azt, aki nem elég erős. Azért nem “okulok”, mert nemtelen, sunyi kikezdés az egész, és én ezt is elemzem, mint mindent, rávilágítok a motivációikra, tisztázom a tényeket, és deklarálom: nem félek tőlük. A hamisság, a butaság, a kisszerűség nem győzhet. Valójában én nem érintem az életüket, nem vagyok barát, állam, nem műsor vagyok a köztévében – önként jönnek nézegetni. Rámutatok ezekre, mert kisebb mértékben mindannyiunkban munkál ilyesmi, a beleszólás vágya, és ez zavaros.

Mi ez a vihar a fotó körül?

Nem tudják elviselni, hogy újságban publikálok. Amúgy nem egy jó fotó, túl narancssárga, nem jó a háttér, de ez van.

Az utóbbi évek legrangosabb újságírói feladatához kapcsolódik. Molnár Gabriella, a Nők Lapja hosszú fénykorának főszerkesztője kért fel dupla oldalas, szerzői arccal közölt beszámolókra. Ráadásul az egyetlen egészség/életmódtémájú, igényes havilapba, amellyel azonosulni tudok (mert alter).

Nem tudom, ki mit tart szépnek, de nem is foglalkozom ezzel. Nekem nincsenek “szép” fotóim: vagy hangulatfotók, vagy életélvezetről szólnak, vagy az anatómiát mutatják be. Mindig a valóság. Amitől oly sokan félnek. Ők csak bele akarnak kötni valamibe.

Emberek tömegei soha fényben, bikiniben le nem fotóztatnák magukat, soha nem mennének el vérképre, amíg nem ordít a testük, meg nem méretnék a zsírszázalékukat, kondijukat, nem mennének bele gyötrött, izzadós határhelyzetekbe. Nem a “kövérség”, hanem ez a gyávaság az ellenségem, és a gyáva közben rám haragszik, mert ilyen élményekről és tényekről írok. Ez a konfliktus. Én a valóságról írok, ők illúzióvilágban lebegnek. Félnek a valóságtól, de azért nagy véleményük van a testemről, teljesítményemről. Aki szerint az én fotóm gáz, annak manipulált képe van egészségről, női testről.

Ha vékony volnék, szuperszálkás, jobban érteném, de nem vagyok vékony. Van sapka, nincs sapka, a személyem a baj, előre eldöntötték, a fotó csak ürügy. Minden téma ürügy, ami őket frusztrálja: legyek én is normális, csak illendően eddzek, szép csöndben, ne írjak róla, mert az őket zavarja. Ne legyen fotó. Legyek vékony. Egyek olyanokat, mint mindenki, járjak munkahelyre, színházba ne; ne olvassak, ne írjak olyan könyvről, amit ő nem ért, ne tartsak színes nyelvtanórát, ne kelljen a műveletlenségével szembesülnie…

Engem a saját céljaim érdekelnek, de már megtanultam ezekből a reakciókból is önbecsülést nyerni: ha ekkora botrány vagyok azzal, amit én normálisnak, sőt, alapnak tartok, akkor van itt valami fontos. Nagy a baj…

Mi a célod a sportolással még?

Most nagyon jól vagyok, erős, energikus, mértékletes. Élni, szépen öregedni. életem utolsó harminc évéért. Naponta edzek nettó két órákat, gyakran futok. A sport a fő tevékenység. Nehezítem a hidakat, növelem a távot, nyújtok, emelek a súlyon. Csütörtökön 57,5 kilóval maxoltam Bennel fekvenyomásban, december óta először emeltem a súlyon.

Nem érzem extrának, én csak nem hagytam abba. Ennyi elég is: ne hagyd abba. Nagy segítség, ha nem unod, ha öröm van benne, ha változatos. Érdekes felfedezéseim vannak önmagamról, a határaimról és az emberekről is. Komolyan gondoltam, nem kifelé nézegetve, megfelelésvágyból. Irritálnak a szájhősök, a mások után kajtatók, a kifogáskeresők. Minden ilyen szenvedélyemből közösség és mozgalom lett, amikor hordoztunk, abból is, és a Szeret a férjem, de… csoportból is (ez a fórumrész a blog előzménye).

Annak a jelképe a konditerem, hogy megérzem a jövőt, progresszíven képviselem a ketogént, a jégszaunát, a mezítlábazást. Megy a hörgés, de aztán beigazolódik. Senki nincs most jól, aki úgy maradt, lustasága fedezékéül használta a feminizmust, vagy valami elit, intellektuális gesztusnak gondolta azt, hogy ő nem sportol.

A közösségi edzések két éve mennek, egyre többen vagyunk, csodálatos átalakulások zajlanak. Sokan megkeresnek, segítséget kérnek, váltanak. Utcán is megszólítanak. A képzések most a lényeg, kisebb részben szerkesztek és írok.

Eleinte kételyeim voltak a fotókkal, maceráltak, sokaknak feldolgozhatatlan ez a fajta önmegmutatás, de a kép fontos előzménye, hogy ismernek és elterjedhetett az üzenet. Az ócsárlók is bekussoltak, amióta a mainstreamben is megjelent a ketogén, a súlyzós edzés, meg hogy a fruktóz nem üdvös.

Jó adottságú nő vagyok, ép a kezem-lábam-hátam, vétek volna nem élni vele. Egészséges vagyok, elszánt, meg tudom oldani a sportot, a tudatos táplálkozást az életemben egyszülőként is, mert fontos nekem és élvezem. Ki akarom hozni a testemből a reális-legtöbbet, esztétikailag, egészségben és sportteljesítményben (amennyit az nekem megér, annyit, illetve addig, amíg e három tényező egy irányba megy, egyet jelent). Látom a hibáimat és korlátaimat, csak nem veszik el a kedvem.

Nem akarok csúf betegséget, roskadást, kínlódást. Nem akarok úgy élni, mint a többség. Boldog akarok lenni a testemben (is), önáltatás nélkül.

Honnan van ez a kép?

Képessy Bence készítette az emlegetett újságba. Jövő héten már kapható az Amiről az orvos nem mindig beszél. Több sajtómegjelenés készül.

Fehér tehénhús.

Ha nekem ilyen testem lehetett volna végig felnőttkoromban! Csupa izom, erő és mozgásvágy.

Felszólítok minden nőtársat, külön a 35 fölötti, már szült korosztályt, hogy fáradjon ki a strandra ragyogó napfényben. Fel is nyomhatja a hidat. Fotóztassa le, szemlélje meg, hogy néz ki a combja, feneke rövidülésben. Az elkészült, egyetlen és szerkesztetlen képet tegye ki a nevével: ez vagyok én, így néz ki a testem, amit gondozok. _s, ha a kutyát érdekli, figyelje a reakciókat. Akkor majd beszélgetünk testről! Mindezt madzagbikiniben, ami nem tart össze, ellenben bevág a hájba.

Tavaly vettem fel olyat először. Rengeteg meló van ebben: tizenöt év bringa és futás, nyolcszáznál több komoly konditermi edzés, kimerészkedés oda, ami már nem esik jól. Ketogén fegyelem. Nem tudom, kinek milyen az ízlése – és nem is érdekel. Büszke vagyok a formámra.

Szerinted gyereknek való a ketogén?

Sima egészségmegóvó változatban nincs szükség ennyire extra életstílusra, nekik a szénhidrátcsökkentés való (kevés liszt, semmi művi, kevés édes). Ha súlyos a gond, ha nagyobb a gyerek, ha nem fontos, mit esznek a többiek a zsúrban, érti a lényeget és együttműködő, továbbá nincs szabotáló, pánikoló nagyi/apuka, akkor előnyére válik, hogy csak minőséget eszik, sok zöldséget, állati fehérjét, tojást, szalonnát, tejszínt, és semmi gabonát, pizzát, cukrot, édes tejterméket, édes gyümölcsöt, fagyit, nyamit. Nem lehet csak a mascarponét, málnát kérni belőle, különben káosz és ne is vágj bele. Nagyjából ennyi a ketogén. Az elhagyott élelmiszerek ne tiltott élvezetként jelenjenek meg. Vannak akaraterővel rendelkező, felnőttesen motivált gyerekek: neki nemet kell tudni mondani a tortákra, ami tagadhatatlanul szociális hátrány. Nem lehet egy tiltakozó, titokban gumicukrozó gyerekkel belevágni. Ezért jól gondold meg.

Nem mondom, hogy beszélj orvossal, sőt: az orvos nem ismeri a ketogént, nem is érti, le fog beszélni, a problémára “kiegyensúlyozott” étrendet és gyógyszert fog javasolni. A nagyokos ismerősök is szektásnak tartanak majd. Én, hogy a beszólásokat elkerüljem, behazudnék valami diagnózist vagy ételintoleranciát. (Nem kizárt, hogy van is neki, különösen hasra hízó gyereknél érdemes utánanézni a gabonának.)

Az elhízott gyerek legnagyobb ellensége a fruktóz és a gabona. Az ízlelőbimbók hamar alkalmazkodnak, ha nincsenek mítoszok, hogy “kell” a gyümölcs, müzli. Pár hónap alatt sok mozgással megoldja a problémáját: nem csak testsúlynormalizálásra, még cukorbetegség visszafordítására is van példa, ráadásul friss, éber lesz. Javulnak az ADHD-s(nak gondolt – ebben szkeptikus vagyok) tünetek is.

A szülő olvasson, tájékozódjon, hogy felelősen rakja össze az étrendet, és ne hagyja magát eltántorítani. ruled.me, ketogains.com, ketodietapp.com – ezek a legjobb oldalak. Akkor érdemes elgondolkodni az elvek (esetleg kicsit módosított) alkalmazásán, ha a gyerek már az IR közelében jár, és nagyon elhízott. Kell a támogató környezet. A közoktatásban szüksége van az agyára, nem küzdhet a hétköznapok pörgésében az adaptációs tünetekkel, ezért nyáron, esetleg az őszi szünetben jó elkezdeni. A közoktatás a “reggelizzen a gyerek” mítoszban él, napi ötszöri étkezést és az “egészséges” nasikat nyomja (müzliszelet, aszalt gyümölcs, gyümölcslé – csupa cukor, gyatra minőségben), illetve a tájékozatlan ismerősök durván stigmatizálhatják a családot, mivel még dietetikusok sem értik a ketogént.

Julira (aki sose volt ketogén, egyszerűen ritkán evett kenyeret) rászóltak a kis, 15 deka zsíros sonkát és felkockázott sajtot tartalmazó dobozkája fölött, hogy azt szendvicsben kell enni, továbbá megkaptam a vádat, hogy éheztetem. Általában elvárás, hogy enni kell, parancsszóra. Válasszak ínyére való menüt, csak egyes napokon a menzán, azt fizessem be, de akkor aztán azt egye meg. Ami képtelenség.

ki ez a sok álneves beszólogató a Facebookon?

Egy régi nagy rajongó, Villő, egy “visszautasított szerelmes” típus, aki pozitív korában is az én életemet élte, mániákusan rendezkedett az idővonalamon, rólam pletykált és folyton beleszólt. Most meg kavar, hazudozik. Nem jött össze neki az élet, bár magát kvalitásosnak gondolja, de csak tankszerű ereje van. Nincsen benne lélek, tisztaság, kvalitás. Minden, amit rólam ír, amivel vádol (pl. álprofilok létesítése), önjellemzés.

Ezt hogy csinálod?

Térdelésből előregördülök. A technikát gyakorolni kell, én gyerekkori emléből dolgozom, bár most jobban megy. A láb fej mögötti helyzete, a póz kitartása jógás testtudatosság, és erős gerincmerevítő izom kell hozzá. Chest roll a neve,  oktatóvideók vannak róla. Csak ép gerinccel, megfelelő törzsizomzattal végezhető.

Mi az oka annak, hogy nemrég így néztél ki:

, most meg így?

2015 őszén készültem a második DEXA mérésre, és a fotózásra, ez motivált. Ez a feszesség, szálkásság a ketogén “csoffadtság”: a minimális szénhidrát tette látványossá az izmokat, amelyek akkor kisebbek is voltak. Ha kevés a zsír és sok az izom, akkor a végleges forma már csak vízhajtás kérdése a versenyzőknél is (másképp, de szénhidrátmegvonással hajtanak). A ketogén ezt gyötrés nélkül végzi el: kicuppantja a szövetekből a vizet, a has is kisebb, mert gyakorlatilag nincs rost, megkötött víz a belekben.

A második kép 2017 júliusában készült. Most vizesebb vagyok, a bokám is, jóval izmosabb, kicsivel zsírosabb. Eszem gyümölcsöt, több bennem a szénhidrát, az megköti a vizet. Két nap szénhidrátcsökkentéssel készülök újabb fotózásra. Jelen állapotomban teltebb a mellem Egyre kevésbé a kinézetem érdekel, főleg nem a fotók, inkább a közérzetem, a mozgásom látványa és az edzésteljesítményem, futástempóm.

én nem szeretnék ilyen testet

Nem is lesz, ne félj! Senki nem akar rávenni semmire. Én nem Bonprix-katalógus vagyok, amelyet unatkozva nézegetsz, hogy mi kéne olcsón. Nekem tetszik az izom, a duzzadás. A lelappadtság, a löttyedtség nem tetszik. Ezért ilyen testen dolgozom. Nem várom el, hogy másoknak tetsszen, nem ezért teszek ki képeket. Véleményezni, finnyogni a legkönnyebb, a saját testet megváltoztatni nehéz. Aki a melót és az elkötelezettséget nem látja és nem tiszteli, az szerintem ostoba.

Neveztek már testesnek, vaskosnak, nyolcvan kilósnak, de nem törődöm ezzel, mert nem értenek hozzá. Egyrészt nekem a kinézet és mások tetszése nem elsődleges, engem ezzel nem lehet nyomni, másrészt mérések mutatják, hogy pompás, sportolói arányaim vannak, harmadrészt nem ismerek egyetlen anyukát, 35 fölötti nőt sem, aki ekkora súlyokat használ, vagy át tud fordulni kézen.

(keresőkifejezés) miért utálják csakazolvassát

…és vajon miért jellemzően a félműveltek, funkcionális analfabéták, ideológiailag elvakultak, szar kapcsolatban vergődők, jó dolgukban mihez kezdeni nem tudók, edzést abbahagyók, pletykálkodók, a morális pánikot élvezők, a vegánok, a sérültek, frusztráltak, elhízottak, tőlem depresszióra/boldogtalanságra megoldást várók, mindent ingyen akarók, az önmegvalósításra sóvárgók, nyomorukkal a világot zsarolók, humortalanok, kispolgárok és normatívak, a visszautasított dörgölőzők… meg azok, akiknek nagyon tetszik, szenvedéllyel olvassák, hízelegnek, egészen addig, amíg nem érinti pont az ő egyéni érzékenységeiket egy poszt…?

De azért az összes általad sztárolt író balos vagy zsidó, ha nem éppen magyargyalázó.

Nem, hanem csak nem nacionalisták és nem antiszemiták. Ami a minimum volna. Meg merik kérdőjelezni a cukros, múlthamisító nemzeti öntudatot, tabut sértenek, ahogy Ady is tette. Aktuálpolitikára, hatalomhoz dörgölőzésre, emigrációs pszichózis kiélésére, ideológiák terjesztésére használni a szépirodalmat visszás és dilettáns, erre példa Wass Albert. Nem mindegy, hogy egy műből, témából következteted ki az író világnézetét (magyarázod bele), vagy pedig interjúban, esszében politizál ő maga. Én sok belemagyarázást látok, EP-t vagy Parti Nagyot a “magyartalan nyelve”, a “trágárkodás” miatt ostorozzák a félműveltek. Szerintem a bizonyos körök nem léteznek, sokkal inkább szakmai alapon szerveződnek. Emberi, esztétikai, morális követelmények léteznek, ezek szerint nem számít újságírónak a néha ügyes Bayer, Lovas sem.

Az öblös jobboldal, de még a szelíd konzervatívok sem igen adtak maradandó teljesítményű írókat. Annyi igaz, hogy a jobboldaliakat 48 után elhallgattaták, de nem csak őket, hallgatott például Örkény, Nemes Nagy is, és még sokan mások (közben lefordították a fél világirodalmat). Még korábban a népi írók (irodalmi jobboldal a két háború között) megkerülhetetlen műveket írtak, népiként is progresszívak voltak, erre példa Illyés életműve. Ez előtt pedig rangos írónak lenni egyet jelentett a Nyugattal. Ez a kör és szellemiség haladó, Európára tekintő volt, de mivel Ignotus és Hatvany menedzselte, antiszemita vádakat kapott és kap azóta is. Herczeg Ferenc, a Napkelet köre, a trianonozó feledésbe hullottak. Sokat olvastam tőlük, méltán hulltak a feledésbe.

Ma már mást jelent jobboldalinak lenni. A maiak közül Temesi Ferenc is híresen jobboldali, neki is van érdemleges regénye. A legnagyobbak között viszont nem tudok kifejezett nemzetvédőt, pont azért, mert az elfogult hazafiság, történelmi önigazolás, gyűlölködés nem fér bele sem az esztétikai nagyságba, sem a morális szilárdságba, sem az egyetemes humánus attitűdbe. Hollebecque is ezért nem jó.

Az, aki írók rangjáról, világnézetéről állításokat tesz, minimum ezeket a neveket, fogalmakat ismerje más olvasson eleget tőlük.

A hőség tűrése hogy függ össze a fittséggel? Én is sportolok…

Több ilyen tartalmú e-mailt, kommentet kaptam.

Azt tettem szóvá, hogy a lehangoltság, a hibáskeresés, a panaszkultúra ragályos, a média, a facebook hergeli és betonozza az elmékbe, és könnyen elsodor, ha nem vagy elég tudatos. Legyen mindig más a hibás! Negatív Júzer nem a közkutak, az ivókúttá átalakított tűzcsapok listáját osztja meg, hanem láthatólag jó érzéssel pánikol, hogy “hova jut ez a világ, micsoda hőség van”. E jellegzetes viselkedésnek megvan a maga szociálpszichológiai szerepe… én nem komálom. Nem kell a véleményemhez igazodni ebben sem: nem vagyok orákulum.

Álláspontom szerint a metabolikus egészségnek része a hőség-, illetve hidegtűrés. Általában a rugalmas alkalmazkodás a különböző szélsőséges állapotokhoz az egészség jele. A keringési és szívproblémák, a magas vérnyomás, az érszűkület, a sörözés, a nehéz test cipelése, az önkímélő-kényelmes életmód ront ezen a képességen, emellett baromi kellemetlen az összedörzsölődő comb, a tapadás és izzadás a hajlatokban, az öltözködés kényelmetlenségei, úgyhogy ha tényleg az a cél, hogy jobban legyen, akkor nem eméletieskedni kéne a – kétségtelenül aggasztó – globális felmelegedésről, vagy a hévet, BKK-t, légkondit szidni.

Lehet, hogy valaki sportol, de ez nem minden. Ha mégis panasza van, gyakran érzi magát rosszul, akkor van min dolgozni, feltéve, hogy nem csak az a cél, hogy velem ismeretlenként fölényeskedjen. Mi bajotok van? Fogadd meg, amit írok, vagy ne. De dühös mitől lettél?

Tanulságos, hogy erre ennyien ugrottak. Van itt valami, amivel nem szeretnének szembenézni. (Hasonló ingerültség volt az írók kapcsán: olyan műveket szidtak, intéztek el egy mondattal, amelyeket nem olvastak, hallomásból tudnak csak a szerzőről, nem tettek a megértésbe munkát, és bedőltek a politikai uszításnak. Nyilván kellemetlen, amikor ezt valaki kimondja.)

Azért érződik, hogy lenézed a kövéreket. Mindig mindenből a testet hozod ki.

Visszakérdezek. Vajon a kövérek (edzetlenek) miért gondolják azt, hogy a kövérségük nem látszik rajtuk, nem számít? Hogy nem a rossz döntéseik, káros attitűdjeik, mulasztásaik, odanézni nem akarásuk összegződik a kövérségben (a betegségeredetű elhízást is ide értve)?

Olyan posztok alatt álltak neki engem a személyemben elemezni, lehülyézni, amelyek nem nekik szóltak, hanem visszás jelenségekről. “Erről nem szabad írni, nekiesünk annak, aki megteszi, mert zavaró a téma”.

És mit akar megmagyarázni a sok mosolygós, dundi boldogságguru, akik az elhízottak vigasztalgatásával nyitottak üzletet? Őket szoktam még bírálni. Ez káros és ostobaság.

Nem foglalkozom mások testével, nem beszélek rá senkit semmire. Mindenki a maga testéért felelős. Én a kövérekkel úgy találkozom, hogy edzeni, formásodni akarnak, segítséget kérnek. Mentegetőznek az állapotuk miatt, nem azért, mert én azt mondom, hogy ez gáz, hanem a látvány, az edzésteljesítmény, a tudás hiánya miatt. Nekem nem kell mentegetőzniük.

Amit bírálok, az az önigazolás, a mások hiáztatása. Szarul vannak, és mindenki hibás, a hőség, a neveltetésük, a tornatanár, az örökletes bajaik, a kolléganő beszólása, a nagyi főztje. Amit nem értek: engem próbálnak mószerolni, edzésmániásnak, bulimiásnak, fitnesznácinak beállítani. Jó, hogy kiröhögöm őket! A teljesítményt gyaláznám, ha még én magyarázkodnék, és a lustaságnak állítanék emlékművet. Nyomnak, hogy ne írjak azokról a nekik kényelmetlen témákról. Lehet ezt kevésbé árulkodóan, békésebben kezelni. Én bírom (elismerem!) az élességet, de nincs igazatok!

Még mindig ketogén…?

Igen, ez a vezérelv. Ugyanakkor nem vagyok annyira szigorú se a zsírral, se a szénhidráttal, se a tartós ketózissal. Szezonban eszem gyümölcsöt, annyi az elv, hogy ha egy nap több a fruktóz, laktóz, esetleg a keményítő (hűtött rizst, ritkán kovászolt kenyeret eszem), akkor aznap nem eszem annyi zsírt, a kalória miatt. A fehérje kevesebb, mint a kezdő konditermi szakaszban: már nem cél, hogy még nagyobb izmaim legyenek, inkább a feszes, energikus állapot fenntartása, a még definiáltabb izmok. De nem számolok.

A pajzsmirigyem és a többi leletem tökéletes, jól bírom a terhelést. Adaptálódtam, a ketogén haladó szakaszában vagyok: képes a szervezetem a kétféle anyagcsereállapot váltogatására, tud glükózon is hatékonyan működni, majd egy kis böjt vagy szénhidrátmegvonás után ketózisba kerülni. Ez is cél: a rugalmas állapot. Mindig visszatérek a ketózishoz. Mellette mindig napi, változatos, intenzív sport.

Ki az a Liptay Margit? = Ursus maritimus

Az egyik elkeseredett ekéző egyik álneve. Egykori nagy rajongó, megszállottan követi, amit csinálok. Nem csak én szoktam letiltani.

Csak a netről kilesett információkkal kavar, valójában nem ismeri a szerelmemet és a családját, se az olvasóimat, se az edzőtermet, az ottani embereket, a sportág szabályait stb. Számos álprofilt kezel, így kelti azt a látszatot, hogy engem sokan utálnak és mindenkinek elege van belőlem.

Most a 120–140 kilós, az én létezésemtől és állításaimtól mélyen megsértődött nők álltak mellé nagy lelkesen. Ehhez innen is gratulálok. :DDDD

Mindent, amit csinál, rám projektál:

Ő keveri a szart, és és ő élvezi. Ezzel engem vádol.

Őneki nincs témája, valós, önbecsülést hozó tevékenysége. Ezzel engem vádol.

Ő hazudik, ő kelt látszatot.  –”–

Ő adja ki magát másnak és ugrál az álnevei között. –”–

Ő irigyel, de legalábbis próbál minden racionális ok nélkül lejáratni. –”–

Semmi dolga velem, nem érintem az életét, mégis jobban tudja és kontrollálni akarja, mit és miért csinálok. Az életemet éli, pszichopata módon arról ír, hogy én mit érzek, mit gondolok, “leleplez”.

Ez a profilképe.

A Gumiszobán is ólálkodik. Nagyon egyetért vele Lelkes Villő és álnevei, továbbá Ágnes Nagy (lorax), Gizi Tóh-Kovács és Őri Annamária. Ők nem biztos, hogy átlátják, hogy mekkora szarkeverő, de ha engem szid, akkor jó lesz. :DDDD

Gumiszoba maga is őket használja, amikor ellenem szítja a hangulatot. További jellemzők:

• üres profil
• több embernek adja ki magát (“kis védegyletet alkotunk”)
• senki nem ismeri
• bennfentes, mindenről tud, megbízhatónak állítja be magát, rejtett infók, háttérsztorik, ezekért hálás neki az, aki engem megutált
• teátrálisan, mesterkélten fogalmaz, próbál nálam stílusosabb és erőteljesebb lenni
• engem vádol azzal, hogy űzőbe veszek embereket, provokálok, botrányt hergelek, amikor pedig én a véleményemet írom, ahogy bárki más (és én saját néven)
• mesterien időzíti a belépést a netes vitákba: előbb figyel, amikor már forróság van, lecsap, akkor bedőlnek neki, és azt élvezi
• a legjobban irritálják: test (izom, menőség, ruha), szerelem, olvasottság, kultúra, bevétel – ezekre sóvárog
• oda nem tartozó, elferdített ügyekre utal, tényként ad elő pletykákat, vélelmeket, a narratívában meseszerűen én vagyok a sátán, aki szándékosan és gonoszul-irigyen-pénzsóváran cselekszik, de jól megszívta; mindenki más ártatlan
• elkeseredett gyűlölettel, szart keverve, rafinált látszatkeltéssel, blöffel, alakoskodással támadja azt, akinek a szintjét nem és nem tudja megugrani.

miért adsz plazmát? lehet ilyen sűrűn? edzés mellett…?

Országszerte kétségbeejtő a helyzet: nincs vér- és vérkészítmény. Én szeretem és bírom ezt, 19 évesen kezdtem, huszonhétszeres véradó vagyok. Kevés a tudatos és donornak alkalmas ember, gyakorlatilag kihalt a véradómentalitás. Egy adag (800 ml) plazmából juthat negyven koraszülöttnek, de van olyan égési sérült vagy hemofíliás, akinek 20 adag kell egyetlen kezeléshez. 72 órának kell eltelnie két donáció között. Minden leletem okés, csak a vénáim nem bírják, van, hogy fáj, vagy utána bevérzik. Sok C-vitaminnal próbálom javítani a helyzetet.

megeszed, amit ott adnak? az ketogén?

Nem. 🙂 Nem.

nem látszik a vérképeden a ketogén?

Nem. Az edzések sem. Aki nincs hozzászokva, annak a vérképén meglátszana egy zúzós edzés (gyulladásra utalna). Nagyon alacsony a vérnyomásom, ezt mindig mondják, én meg mondom, hogy nem ájulós, hanem alkati, erős szívű alacsonyság ez.

ennyi pénzért plazma??!

Örülj, ha neked nem számít, de itt egyedül én keresek pénzt. Három gyereket nevelek. Van, hogy annyi jut aznap ételre.

(keresőkifejezés)

elhagyott a szeretőm csakazolvassa

Na, ilyen posztot nem találsz a blogon, témát sem. Sem nyavalygást arról, hogy ki milyen szemét, hogy vert át, nem vett komolyan, kihasznált. Ez azért van, mert 1. ami két szerelmes ember között történt, az kettejük dolga, 2. nem szoktam “a pasikat” szidni, olcsónak tartom az ilyesmit, és látom a felelősségemet a történeteimben, 3. nem történt velem ilyen. Elhagytam, meghalt, elmúlt, megtört, elég lett, ezek voltak.