tabuk védelmében

Itt is szeretném megköszönni. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien reagáltatok a felhívásra.

Van neked is sérülésed, traumád, kisebbségi állapotod, de az is lehet, hogy több. És téged sokat bántottak. A bántások miatt lettél talán hátrányos helyzetű is, nem úgy születtél, és aztán a hátrányos helyzet miatt jöttek az újabb csúf szavak, gúnyolás, kirekesztés. Ez már csak ilyen, oda-vissza hat.

Nagyon bele lehet ragadni. Elromlani.

Fontos, hogy tudd, és pont erről a blogról nagy dózisban tudhatod meg, hogy jogod van, hogy a traumádat, állapotodat tiszteletben tartsák, ne bántsanak vele.

Nagy ébredés erre rájönni, az újrakezdés hajnala.

De a nap halad tovább az égen. Ez ugyanis elméleti jog. Tisztában lenni a jogoddal fontos attitűd, de csak attitűd.

Ha mindenkit, aki nem tartja tiszteletben a mindenféle tyúkszemedet, érzékenységedet, ellenségként kezelsz, lehetetlenné válik az életed. Nem csak azokat az embereket áldozod be (közülük sokakat okkal), hanem önmagadat, a tisztaságodat. Rossz fej leszel, nem csak velük, mindenkivel. Rajtakapós, védekező, vádló.

Így nem lehet élni.

Ők egyébként nem tudják, mit cselekszenek. Tényleg nem. Tudom, szólni kell nekik, abból majd megtudják. De én már nem akarok morális parkőr lenni, és folyton sípolni. Jóravaló apuka nagy röhögve mesél nekem full szexista viccet, leírni sincs kedvem, melyiket. Biztonsági őr kezitcsókolomozik, dicsér, hogy csinos vagyok. És én nem szólok nekik.

Gyakran láttam nagyon értelmes, gondolkodó nőkön, hogy mindenkit kezdenek ellenségként kezelni. Folyton reagáltak valamire, rámutattak a csúnya világ bűneire egyesével, következésképp ők ebben a mintázatban a Jók lettek. Egyvalami hiányzott belőlük: az önreflexió. Á, nem, kétvalami: az is, hogy akarjanak jobban lenni, az igazi vágy, amelyik megrázza magát, rezignálttá válik, nem szembesít mindekit örökösen az elvekkel és betartandókkal. Megy tovább.

Mondták, mondták helyette, hogy mások mennyire szemetek.

Persze csak hát mögött, nickeken. A való életben ritkán konfrontálódtak. Csak nehezteltek.

Trükkös ez, mert ha belemész egy-két ilyen konfliktusba, ha tényleg, ott a helyszínen nem tűröd a szexizmust, a tapizást, egyenlőtlen munkamegosztást, kisebb bért, akadálydús utcát, a testedet gyalázó megjegyzést, az aspergerrel szembeni előítéletet, whatever, hamar rájössz, hogy ez nem pálya. Hogy ennyi mindenkivel nem állhatsz hadilábon. Hogy nem ellened csinálják. Hogy a világ nem ezen a szinten változik. Hogy bírni kell valahogy, és megmaradni kezdeményezőnek, derűsnek. Hogy te magad légy a változás. Nem reagálhatsz örökké.

Hogy annyi a feladatod, hogy te tudatosítsd a saját viselkedésedet, te tartsd be az elveket, és te se tegyél megjegyzést például kövérként “a gebékre”.

Te is, én is, sokat tanulhatunk a “gebéktől”. Érdemes ellesni az étellel kapcsolatos attitűdjeiket. Hogy többre becsülik a jóllétüket, mint az evést. Örömtelen, azt mondod? Te is az vagy az evéseddel, már rég. Csak úgy örülsz, mint a szenvedélybeteg. Hogy nem eszik meg a gyerek maradékát. Hogy nem akarnak minden morzsát felhasználni. Hogy nem eszik meg csak azért, mert adták, ott volt az asztalon. Hogy ellen tudnak állni az üres kalóriás nassnak. Hogy nem markolnak bele a mandulába.

Én sokat tanultam olyan emberektől, újabban a konditermi közegben, akik olyan szokásokat gyakoroltak, olyan szövegekre bólogattak lelkesen vagy épp igazodva, amelyeket én elvből ellenzek, és egyáltalán nem voltak ilyen vers-betű-múzeumfogyasztó emberek. Magamról, a közegekről és az agyalásmentes bölcsességről tanultam. De fegyelemről, profizmusról is. Hát mire volt akkora szám nekem? És kicsit se voltak toleránsak meg nonkonformok meg tudatosak.

Volt egy idő, amikor engem már fojtogatott, hogy akkor mindenkivel baj van, mindenki fúúúúj valamiért. Nem szerethetek senkit, mert közénk áll a Vélemény. Csak a CEU könyvtárában barátkozhatok. És nekem is teljesítenem kell az elvszerűséget, mégpedig úgy, ahogy mások nekem szegezik. Sokan jártak ide akkoriban azt hinni, hogy mások bántják őket, amit ők (itt) kikérnek maguknak, ők viszont ebből következőleg éleslátók, tiszta szívűek és csodálatosak. Nem arról van szó, hogy nem csodálatosak (bár néha arról is, de hogy én mit tartok annak, nyilván neveltetés, közeg, ízlés dolga is), hogy én majd jól szembesítem az illetőt azzal, hogy sivár az élete, megalkuszik, majmolós, vagy hogy ugyanúgy “bjutizik”, szexualizálja, gyötri és keni magát, mint akiket élesen elítél. Hogy nem bölcs és szerény és elégedett, hanem csak vigasztaló ethoszt farag abból, hogy neki nincs pénze, és közben lenézi rólam a cipőm. Hogy csak mondja, meggyőző lelkesültséggel, de nem csinálja. Hogy nem tehetséges, csak nagyon szeretne, de tanulni lusta. Nagyjából ezek voltak.

Hanem inkább az, hogy folyton polarizálták a világot. Az olvasó polarizálni akart. Élvezte, hogy polarizálhat. És benne maradt, és az agyi-lelki kapacitásait az ítélkezésre és elhatárolódásra fordította. Önvédelemből tette, fáradtan, faszatelevolt, de akkor is. Belőle lett a legnagyobb ellenzék, valóságos gyűlölködő, aki “csalódott”, bosszúálló visszanézegető, és mintha nem itt vált volna tudatossá, feministává vagy emberijog-érzékennyé, hirdette, hogy mennyire az, mindig is, és engem kiáltott ki árulónak.

És bírálhatatlannak gondolta magát, a tabuja tövén. Melyet éles helyzetekben sűrűn előszedett. Vagyis, bebújt mögé. És onnan lőtt másokra. Sebzetten és agresszíven.

Nem okés, mert sehova nem vezet, amikor a tabu védelmében arra számítasz, hogy majd nem fognak bántani, nem szabad nekik. És mondhatod nyugodtan a sztoridat ezzel a te új öntudatoddal, mindenki köteles figyelni, elérzékenyülni, téged sokat szenvedett jó embernek tartani, megjutalmazni, hőssé avatni. Elhinni az énverziódat. A világ nem volt ott, amikor ez történt veled, amikor ébredtél. A világ nem érti, nem jön veled. Nem biztos, hogy onnan nézik, nem biztos, hogy olyannak lát. Az viszont biztos, hogy te a traumád szentjeként nem bánthatsz másokat, nem kenheted rájuk, hogy miért vagy nyomorult.

Még akkor is el tudsz akadni, amikor sorstársakat keresel, találsz, és ennek van valami kezdeti lelkesültsége. Ijesztő, ahogy az emberek neten behergelik egymást, igazodnak a csoport hangulatához, a másikra licitálnak.

A kövérség mentegetése, elfogadása, szépnek vagy élhetőnek láttatása pont ilyen. Nem csak hazug, immorális, hanem nem vezet sehova. És akkor ahogy hullanak a megjegyzések a “gebékre” meg az “egészségmániásokra”, ahogy azért mindenkit mániákusan az érdekel, hogy a segge jobban nézzen ki a fotón, mint a valóságban…. uramisten. Ahogy mindenki azt nézi egy képen (sportképen), neki kéne-e olyan test, nagy finnyogva, és nem az egészséget és nem a munkát.

Én a munkát becsülöm, bármi is az aktuális stáció. Az elkenést meg utálom.

Megkísértett a tabuk biztonsága engem is. Noha, amikor én a magam traumájának sűrűjében voltam, 2003-4-5-ben, akkor nem nagyon mondtam semmit. Akkor küzdöttem vele. Később jött a terápia, olvasás, munka, és csak utána a netes közösség, cikkírás, és végül a blog. Nem volt nekem kapacitásom elvekké formálni, ami velem történt, világmagyarázattá tenni, sorstársakat keresni. Kifejezetten kerültem a sorstársakat. Egyébként később, a férjem haldoklása idején és a halála után is. Nem beszéltem róla, nem hirdettem, és nem gondoltam, hogy mindenki más a szemét. Minden erőm elment az újrakezdésre, és kifejezett bűntudatom volt a dühöm miatt, amelyet az agresszorok iránt éreztem. Ma már felálltam, és ma már nincs bűntudatom.

Kérdem én most tőled: így akarsz te élni?

Mikor fog eljönni a pillanat, amikor megelégeled, hogy az a te bajod, hogy mások milyen szemetek, és neked rossz miattuk? A rajtakapós-megfigyelős dohogást? Ez negatív önszuggesztió, azt betonozod be vele a képlékeny lelkedbe, hogy te nem tehetsz semmit, veled mindez történik és sajnos.

Ma kezdődik a jövőd.

4 thoughts on “tabuk védelmében

  1. Ezt a posztot közvetlenül a Benke Laci-bácsi hájp ihlette, amelyet én kissé megkésve fedeztem fel, csak nem akartam az egész leírásával foglalni a terjedelmet.
    Itt olvashatjátok el a pontos leírást:
    http://tibiatya.blogstar.hu/2017/01/30/norbi-ennel-nincs-lejjebb-/33516/
    Ott Norbi és maga Laci bácsi bújt be a tabu mögé, egyrészt a tekintély, másrészt hogy beteg (MIATTATOK!) és öreg szegény. Nem az volt a cél, hogy ne bántsák igazságtalanul, hanem hogy bírálni se merjék.

  2. Az én értelmezésemben a blog folyamában vannak kvantumugrás szerű posztok. (ami egyébként félreértetten a nagy ugrás szinonimája, mert nagyon kicsi ugrás, csak határozott) Na szerintem ez is az. Kicsit ízlelgetem is még, mint Pelikán lefekvés előtt azt, hogy “az a gyanús ami nem gyanús”. De teljesen igazad van ám.

    • De szépen írod! Egy kisit sokat húztam, én nem vagyok vele elégedett, remélem, azért kiderült, hogy a trauma a tabu, és amögé bújnak sokan be, sajnos, prominens és okos feministák is tolják az improduktív áldozatiságot.

  3. A saját traumám nagyon jó eszköz volt, hogy a változtatással szemben, mint egy mentőlapot felmutassam. Én ezzel nem foglalkozom, mert nem tudok, képtelen vagyok rá, mert és ez van velem, ez és ez történt velem. Aztán rájöttem, milyen kényelmes is ez. Bedugni a fejem a saját seggembe, közben meg frusztráció és harag fortyog bennem a saját tehetetlenségem miatt. Ami nem is tehetetlenség, de éveken szépen bemeséltem magamnak az ellenkezőjét. Most szakembernél vagyok. Ismét. Azaz vagyunk, mert párosan szép az elcseszettség. Két torzult fa, ami sosem lesz egészséges. Ha belegondolok, akkora szakadék nyílik meg előttem hogy elszorul a torkom. Tönkre vagyok téve, és lesznek dolgok, amik másnak eleven valóság, és amiket sosem érthetek meg. Ez olyan veszteség, amivel még tanulom az együtt élést. Az önfelmentéssel viszont leszámoltam. Traumát dédelgetni kártékony.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s