midőn mely bölcsőm ringatá

Nincs elképesztőbb élmény, mint egy fiatal, tehetséges, emberileg szép ember.

Bővelkedem.

Mindenféle traumák, megfosztottságok, és úgy is.

Szeretem ezt a költőt is, mi tagadás. Hát honnan jött, hogyan konfrontálódott a szüleivel? Nehéz volt megértetni középiskolásokkal, hogy mekkora fenegyerek és milyen újszerű, kockázatvállaló és zseniális volt, például ez mekkora geg már. Az ő tragédiája, vagyis, emlékezetének, értelmezésének tragédiája az, ami minden igazán nagyé, hogy beledermedt a kánonba. A giccses negyvennyolcas utólagos virtusba, amely a kiegyezés után öntudatosan korzózott a modernizált főváros utcáin, és sajátos skizofréniával rajongott a közélet tereiben a császári családért, otthon meg – huszáros édesbúval vagy a papa kedvéért – a forradalmár poétáért és a vértanúkért. Petőfi mint költészeti, anyanyelvi, politikai zsinórmérték túlélte a századát, olyasmi ő, mint Amadeus: minden tőle indul, mindenki kívülről fújja. Túlhabzó irodalmi regnálása fojtogatta az ifjú Adyt. Őt őrzi bárgyú soraiban a megkésett epigon, Szabolcska Mihály is, de erről Petőfi Sándor nem tehet, és őt ez nem is kisebbíti. Arról sem tehet, hogy kötelező, ránk testált tananyaggá és ünnepélyfelirattá vált. Én mindig is igazságtalannak (műveletlenségnek, egész pontosan) tartottam, hogy Aranyt szokás szeretni vele szemben, és Adyval szemben meg József Attilát, illetve Kosztolányit Babits rovására, egyáltalán, a dichotómiát és a választási kényszert. El vagyunk mi kényeztetve ezekkel a költőkkel.

Azt akartam írni címnek, hogy egy estém máshol, de ilyen poszt már van (2012-es), színházas. Sőt, van egy estém a belvárosban is.

Úgy elfelejtem a posztjaimat egyébként. Van néhány, a híresebbek, amelyekre emlékszem, a tartalmukra és a megjelenésük dátumára is, de meg nem tudnám mondani, mikről írtam most februárban vagy tavaly ősszel mondjuk. L. azt mondja, ő se tudja, miket írt annak idején a blogján, teljesen másban él most. Hát, most vettem elő néhány posztját, és mondom (ahh, egybefolyó tudat, nem is én mondtam, csak mindig azonnal idézem – együtt mondtuk, “beszéltük”), ötvenéves, roppant öntudatos alkotó személyiségek nem írnak ilyen színvonalú szövegeket.

Ez az este, amikor rég nem látott anyja, mint a gyümölcs a fán, anya–fia reunion hosszabb idő után, és ugye ők hárman alkotnak egy csillagképet, és mi meg a hegyről, összesen heten.

Én megszoktam, magam alakítottam, így szeretem a hegyi életemet, minden benne van, amiért érdemes élni (és ezen felül még hétezer tárgy!), de olyan üdítő máshol lenni és velük beszélgetni. Én már, mi legyen a metafora, lefutottam a maratont, megvan a blogom. A sokkal fiatalabbak között, az ő pezsgésükben létezni, új sztorikat hallani, más témákban lobogni, ráadásul ebben a felfokozott felvételizős időszakban külön élvezet. Ránk nem várnak már ezek a sorsfordító dolgok, hogy vajon merre alakul az élet, hogy tétje van a döntéseknek (vannak-e még döntések?). A fiamnak pedig nem ilyen számvitel szakban reménykedés meg stréber kínlódás a jövő, hogy anyuka ne aludjon éjjel, mert kedvetlenközepes nemtudjamitakar kisfia elfelejti az időpontját is, hanem az Álmodni Sem Mertem Volna, a tehetség dübörgése ez. Nem kellek hozzá, utólag tájékoztat, elképesztő húzással beírt egyetlen, igazán vágyott szakot egyetlen sorba. Mosni, vasalni is magának kezdett két éve, főzni meg régebb óta, sose reklamált, nem voltam személyzet.

Borzadtam ettől mindig is, hogy kicsi fiunkat benyomjuk ide-oda, kikérdezzük a leckét, kijárjuk neki az előnyt. Alapfilm, és benne a hirtelenszőke, elképesztő testalkatú reménység, Pisti. András Ferenc Veri az ördög a feleségét című szatírájában. Egy “karcsú pesti lánnyal” diskurál épp a bávatag siheder. A jobb szélen, szemüvegben Vetró elvtárs, mellette az aggódó anya (Pásztor Erzsi).

És nem is az a fajta nő vagyok, aki kiüresedett középkorúként pedó módon kapaszkodik utolsó szalmaszál gyerekeibe, az ő életenergiájukban fürdőzik, mert különben csak a facebook az élete. Inkább ne beszéljünk egyáltalán a gyerekkel, legyen független, mint ez a taszító és beteges rátapadtság, igazolni a saját életet azzal, hogy mire vitte a gyerekem. Én nagyon szenvedtem ettől, ahogy a kifele jól ható teljesítményeim, tanulmányi verseny, diploma, gyerekszám negédesen volt az anyaversenyen előadva, a többi, nekem fontos részlet, az, aki igazán vagyok, vagy a problémáim pedig észre sem véve vagy eltitkolva. Borzasztó kín a külsődleges érdemek szerint meghatározva lenni, mutogatva avagy rejtegetve. (Meséljetek.) Sok példát látok most is a gyerekeiben önmegvalósító, boldogtalan nőre: helyettük élnek, a gyerek lehet pedig lehet szuperképességű vagy bénább, de megmagyarázott (“okos, csak hát lusta”) sarj is. Mindenképpen görnyedezik attól, hogy illusztrációvá válik.

Eleve: felöltözni, semmi futócucc. Nem indokolja semmi a kiöltözést, csak az, hogy március óta nem volt semmi ilyen rajtam, és át akartam élni az érzést. Már magassarkúban-lurexben botlok belé a focilabdába, és…

Megint lett egy Ne Legyen Száraz Sacher, az a titka, hogy rossz a sütőm és gőz fölött vagyok kénytelen. Ott raktuk össze náluk, addig hűlt. A fiam lecsót főzött. Meglepő módon gitározik és énekel, ez természeti csoda. Cseh Tamást (de ő nem vicc? kérdezte a születésnapomon, 13-án. Nem, nem egészen – azóta már rájött).

És eszünk és iszunk, és folyik a szó. Érettségiről, felvételiről, színésztársakról és a közelmúlt izzó közéleti témáiról. Ahogy ezek parodizálják Bóta Gábort! (Meg is hallgattunk másnap a hegyen két beszélgetést: Alföldi és Keró.) Rendkívüli történetek a baráti körből, a már egyetemista fiúk élményeiről. Jaj, ne hagyjátok magatokat sínre tenni, a szabadságotokat megtörni! De hát ez csalán és nem az én micsodám. Megvitatjuk a transztémát is. Érdekes naivitás, a konzerv “de hát szegények, ellehetetlenítik őket”, aztán kérdezünk mi “öregek” (haha, ketten együtt 76 évesek vagyunk) párat, mert sajnos, nem szabad és következmény nélküli döntés ez, hogy “én akkor nő vagyok”.

Hogy mi lesz? Először is, mi volt. Leérettségizett, úgy, hogy egy évig nem járt be, emiatt áprilisban osztályozóvizsgázott is. Kicsit szorongtam csak, behunytam a szemem és vártam a csattanást, de az is fölösleges volt, tényleg megoldja. (Nem azért, mert annyiratanult. Őszintén: ki az az egysejtű, aki középszinten nem tud biztos kettest összehozni, amikor például a mateknek a ketteshez elég feladata minden évben úgy néz ki, hogy “színezd ki a Venn-diagramban azt a metszetet, ahol a szőkék ÉS 44-es lábúak vannak”, és “olvasd le az oszlopdiagramról, hogy hány tehén volt Svájcban 1987-ben”? Csak hát a becsvágyó szülő nem sima érttségit, nem kettest akar.) Volt egy előrehozott (-vitt) angolja (5), idén csak magyar (5, osztály legjobbja), matek (5), töri (4), kémia (3). Minden középszint.

Még egy hónap, mire tele lesznek a rubrikák. Mindenki a pontszámán görcsöl. Így néz ki az idei helyzet. Ötvenszeres a túljelentkezés, és ez az optimistább szám. De hosszú az élet.

 

Most nem szabad semmit mondani, azt se, hogy hogy érzi az esélyeket, mi van a társakkal,  mi a B terv, semmi sztorit. De nagyon készül, beletett sok évet, és nincs elszállva magától. Sajnos, méltatlan és összehasonlítgatós emberek nézelődnek, innen veszik a híreket, hallom vissza a hülyeségeket, ezért ennyit írok most. És nem csak ide. Én biztos, hogy nem bennfenteskedem, hogy mi hogy zajlik, mögöttes motivációkon nem spekulálok, meg nem fikázom az intézményt és követelményeit akkor sem, ha nem jön össze most.

Tehetségfétisem van, ami nem egy biztonságos dolog, de elképeszt mindig a skill, a tisztaság, az erő. És hát ő nem a “ha kapna lehetőséget, de sajnos” fajta. Nem sír a szája, tudja, mit akar. Ugyanakkor nem misztifikálom a veleszületett, a hozott vagy belenevelt dolgokat. Mennyi kis elsistergett csodagyerek van, akik rútul visszaélnek a sztársággal. De az idő igaz, ezt is Sándor írta, és nagyon fontos mondat ez. Karma nincs, isteni igazságszolgáltatás nincs, de döntések vannak, meg értékrend, és annak következményei. Főleg kemény meló az érvényesülés. Hát hajrá, fiam.

A kicsik közben párnákból építettek kártyavárat, meg találtak egy társasjátékot. A divergenseké a jövő, azoké, akik eközben nem zizik. Szívbéli barátnőm folytonproblémás fia, Julival egyidős, csak hatodikos, szolidan behasított az ország legjobb gimnáziumába, hármasai ellenére.

A nagy már nagy, és nem csak azt néztem döbbenten, hogy sosem volt esetlen a kamaszévekben, de anyai krízis, igazi félelem, kínlódás sem volt. Valahogy mindig mindent kibírtunk, nem tudták megtörni. Nem szenvedtem meg a leválást. Nagy gonddal fuvart szervezett fél évvel ezelőtt, felhozta a drámákat, a dévédéket, az apja nyakkendőit. Most meg ezeket mi levisszük neki. Macaront süt, ötször is nekifut. Verseket írnak.

Olyan jó bízni benne: tied az életed, tudom, nem rontod el.

8 thoughts on “midőn mely bölcsőm ringatá

  1. Történt a napokban egy karantén alatt alakult, hogyanfoglaljukleagyereketabezártságban Fb csoportban: feltöltött egy anyuka egy videot, melyen az 5 éves kislánya olvas angolul. Tud már spanyolul és magyarul is, csak nem ilyen jól. Anyuka ígér tippeket a korai nyelvtanuláshoz, olvasástanuláshoz azoknak, akik kérnek. Másik posztjára egy kételkedő hívta fel a figyelmet: ugyanez a kislány ezres számkörben fejben számol. Ennyi reakciót ebben a csoportban én még nem láttam: több mint 800 hozzászólás pár nap alatt és kb. 80 % kéri a módszert. A többi 20% gyanakodik. Anyuka profiljából rögtön kiderül: az USA-ban élnek, (ahol igen, korábban kezdik tanítani a gyerekeket mindenre,) apuka pedig spanyol anyanyelvű.
    Én ezen a jelenségen ledöbbentem: tényleg ennyien nem ellenőrzik az állítást? ( = Posztoló többnyelvű környezetben él.) Tényleg úgy gondolják, hogy ez ő gyereküknél a magyar kisvárosban működni fog? (Értem én, látszólag kevés a befektetett munka, ez mindenkinek kéne, ragad a gyerekre a nyelv…) Tényleg ennyien szeretnék mihamarabb megtanítani olvasni, számolni az ovisaikat? (És a mozgás, szabad játék akkor hirtelen már nem is olyan fontos?) Tényleg ennyien nem értik, hogy a betűk ismereténél az olvasás több? (Vagy mindegy, csak alkamas legyen a magolásra?) És ha tényleg megtanítható egy gyerek fejben számolni (igen, állítólag van ilyen módszer), akkor az azt jelenti, hogy szuper lesz a természettudományokban is? És sokat fog keresni? És mi ezzel az általános cél? Mindenki csodagyerek anyukája akar lenni? Egy következő kis milliárdos, tudós szülője? ( És mindenkiből lehet zseni, genetika nem számít, csak anyunak akarni kell?)Tényleg ennyire szuper az USA-ban az oktatás, hogy itt mindenki át akarja venni? Tudtam én, hogy ennyire sokat számít a teljesítmény, de akkor ennyire keveset a szabad, kritikus gondolkodás, kreativitás, önállóság? (Nekem pont ez tetszett anno az amerikai tanáraimban, úgy láttam, hogy ez bennük volt és minket is erre bíztattak – hiába.) Annyi kritika éri a magyar iskolákat, tanárokat, diákok tudását, hogy másképpen kellene csinálni, de lám, mindenki hajszolja az ötévesét, hogy minél gyorsabban, többet, látványosabban! Nem bírja ki, hogy pont az ő gyereke legyen az, aki nem ismeri a betűket mire iskolába megy és nem tudja a nevét nyomtatott betűkkel leírni. Közben meg állítólag felsőben sokan alig tudnak szöveget értelmezni, logikai összefüggésekre rájönni, azokat alkalmazni. ( A módszert a 3 pedagógus diplomás posztoló anyuka nem közli nyilvánosan amúgy, mert nem akar a sok hozzá nem értővel vitatkozni, mindenkinek privátban küldi. Miért, nem állja ki a tippje a próbát?)

    Kedvelés

    • Szerintem logikus, hogy nem akar vitatkozni. nem várható el. Tudom, szívesen szétszednéd, vagy néznéd, ahogy szétszedik.
      Amúgy, igen, jellemző az is, hogy ezzel lehet villogni, a produkáltatott gyerekkel, meg hogy a közönség azonnal és birkaként akarja a módszert.
      Persze mit veszíthet, gndolja, olyan ez, mint a fogyókúra, küldd át, “mit lehet enni”. Tuti nem csinálják sokáig. ROSSZ A MÓDSZER. (sátáni kacaj)
      Az ilyen idomított gyerekek elég gonoszak meg gőgösek tudnak néha lenni. Én ezt annyira kiröhögöm, nekünk annyira más a lényeg, hogy nem is zavar, olyan, mintha valaki mondjuk a lúdtalpával dicsekedne.
      Én azokon akadok ki, akik felnőtt, sőt, diplomás létükre, autót vezetve, válsztópolgárként zavarba jönnek az áltisk matektól, mértékegységektől, geometriától, töritől, akik kétségbeesnek, hogy jaj, mi az az asszonánc. Nem mintha sokat tanultam volna a gyerekeimmel, de amit mégis, ott nemigen jöttem zavarba.

      Kedvelés

      • Igen, egymásnak ellentmondó gondolataim, érzelmeim vannak a korai nyelvtanulással, sőt, úgy általában a tanulással kapcsolatban. Hamarosan iskolásom lesz. Sokat foglalkoztat most, hogy én mit, miért, hogyan, mennyire.. Lazább szeretnék lenni mint a szüleim. Olvastam sokat tőled, ellenpélda vagy rájuk. Ez jó. Minden ismerős szülő halálosan komolyan veszi a gyerek tanulását és viszonylag sok gyerek szorong már felsős korára. Fenti posztoló nem ígért csodamódszert, csak tippeket, amik akár jól is működhetnek. ( Jaja, azt hiszem szeretném szétszedni!) Mégis rossz érzésem van ezzel az egésszel kapcsolatban: nekem ez szülői csodavárásnak, gyereket el nem fogadásának, kockásításának tűnik. ( Még akkor is, ha magammal sem vagyok tisztában.)

        Kedvelés

      • Mi nagyon-nagyon szabadok vagyunk, mert le merem szarni és nem is menne több (eszement sokat dolgozom), és nincs mit kompenzálni vagy akarni sem, mert jól sikerültek a gyerekek, nem nyomorgunk, az értelmiségi faktor (könyv, kultúraellátottság, szókincs, beszédtémák, barátok agya, kritikus létezés, nemtévé) olyan helyzetbe hoznak, hogy nem kell akarás, különtanár ahhoz, hogy alkotó emberek legyenek.
        Amúgy a karanténnemtanulás most borul ránk épp. Hát, ez van. Szóltam a két intézményben, hogy nem megy és miért nem.
        Viszont a nagy ma vételizik fel.

        Kedvelés

      • Bocsi, hogy ezt itt, csak megdöbbentem:”Amúgy a karanténnemtanulás most borul ránk épp.” Nálunk megjelent a családsegítő szolgálat, mert bejelentést kaptak, hogy egyeseket (is) kapnak a gyerekek. Súlyos dolgok ezek.

        Kedvelés

      • Én úgy szeretnék minden szempontból moralizálás- és érzelemmentes, korrekt, szabályozott viszonyokat. Ne zsaroljanak semmivel, hogy nekik fáj meg nem helyes meg “sajnos, anyuka”, meg “egy normális családban” meg miért nem teszem ezt-azt, lelkizés, papolás. Ez volna a felnőtt. Azt gondolom, az összes, köztérben zajló viszonynak így kéne működni, facebookozás, ügyek képviselete, bolti eladó, bírósági ítélet, szolgáltatások, tanár–szülő viszony… és ne, ne fenyegessen a transznemű se azzal, hogy ő mennyire szenved, mert ez nem érv. Mindig lesz valaki, aki még jobban szenved, meg a szenvedéssel, sírás-rívással (ún. emberi helyzetek) kicsikart előnyöknek vámszedői.
        Érzelmeknek csak a személyes viszonyokban és a művészet befogadásában van helye. Tekintélyelv különösen ne jöjjön érzelmekkel, mert behányok. Meg olyan, aki tartozik pénzzel, ne vezesse már elő, hogy ő depressziós.
        Szóval a nyilvános viszonyok. Úgy is értem ezt a korrektséget, hogy amit az ezekhez kapcsolódó, leírt és konszenzusos, ismert szabályok nem tiltanak, azt legyen szabad, akkor is, ha nem szokás. Nem vagyunk egyformák, és én nem kisírni akarom, hogy nekünk ne kelljen annyit. És szabályszegésért meg járjon a szankció, pont annyi, amennyi. Ha áthágtunk egy szabályt, ne dráma legyen meg rábeszélés (“de hát kár ére, olyan jó képességű”), és ne legyen kevesebb se a szankció.
        Csak ugye ha egy meg meri csinálni… ettől félnek talán? Hogy rajtunk látszik: fölösleges volt más családokban is a nagy iparkodás, zsarolás, fenyegetőzés, a szülők által kitöltött tesztek, ti se halnátok bele, ha lazábban vettétek volna, a jegy ebben az életkorban tökmindegy? Az egész tökmindegy… csak élmények vannak, emberek, meg néhány alapkészség. És egy áltisk tanárnak, hacsak nem valami zseni, egy igazi célja lehet: hogy magát és a tárgyát ne utáltassa meg.
        Ugyanígy nyomasztottak a legnagyobb gyerekem pontszámaival, meg a jövője, aztán tessék… Most hívott. Végzett a felvételivel épp.
        És mindezt nem úgy mondom, hogy hatalmas lókötők a gyerekeim, és azt akarom megúszni, meg direkt kijátsszuk a rendszert, hanem általában szeretik mindhármat, a kisebbek kifejezetten kedvesek, udvariasak, eredetiek (csak az anyjuk! hehe…), és nekem ennyi telik megőrülés nélkül, és nagyon erősen érzem belül, mi a helyes.
        Meg hogy mik a korlátaim.
        Ami ma egy átaludt töri témazárót jelentett, aminek a kitöltése bezárt 9 órakor. Én meg későig dolgoztam…

        Kedvelés

    • Próbálok a felvetésre reagálni, mert szembekerültem én is hasonló problémával. Én a magam és a gyerekeim életére vonatkozóan arra jutottam, hogy a Montessori-módszer alapja lesz a vezérelvem: figyelem a gyereket, időt töltök vele és aládolgozom az érdeklődésének. Így hordtam az akkor másfél évest naponta kétszer játszótérre, mert szereti nagyon és folyamatosan figyeli az emberi interakciókat. A nyelvek nem érdeklik, írni betűket elkezdett magától nyomtatva. A kisebbik a mondókákat szereti, a beszéddel dolgozik nagyon sokat, 1,5 évesen igen hamar kezdte, a növényeket morzsolgatja, szagolgatja, csigázik, bogarakat néz.
      A korai nyelvtanulással nekem az a problémám, hogy mi mástól veszi el az időt, meg egyéb erőforrást? Ha ki akarnánk költözni külföldre megérné belefeccölni az erőforrásokat, de ha nem, és egyébként is van más dolgunk helyette, plusz a gyereket sem érdekli különösebben, akkor nem értem, hogy minek.

      Kedvelés

      • Szerintem, zsenge korban a nyelvet nem megtanulni hanem elsajatitani lehet, ha adott a kornyezet. Amugy nem csak zsenge korunkban, hanem ugy altalaban is, de egy felnott konnyebben atlatja, megerti a nyelvtani strukturakat peldaul. Az elsajatitott alapokat kovetoen, tanulni nyelvvizsgara erdemes, fokuszaltan az adott nyelvvizsga feladataira.

        Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.