De hát mi bajuk ezeknek? Egyszer csak elkezdtek emberek nekem írni, mesélni. Néhány százan, de elegen. A túlnyomó többség hallgatott, és belső munkát végzett a mondataimmal.
Szívszakasztó volt a fájdalmukat olvasni. Családban élő, egészséges emberek tragikus sorait arról, hogy üres az életük. Hogy nem elég, ami van, nem boldogít, a házastárs unalmas és rusnya. Nem tudnak egyedül kitalálni semmi pezsdítőt. Az interneten keresik az értelmet, a gondolatot, a társaságot, a kiteljesedést – a szerelmet.
Az életformává váló internetes csevegés, olvasgatás, kinyilatkoztatósdi beszippantotta és nagyravágyóvá tette őket. Nekik is jár ez a pezsgés, legyen körülöttük olvasótábor, elismerés! Ez az éhség futótűz volt, felemésztett mindent, amiből értékeset hozhattak volna létre, amikor még nem romlottak el.
Első bizonyosság: a “kell a szénhidrát” szöveget azok mondják, akik túleszik
…és ők idegenkednek a paleósoktól, ketósoktól is. Annyira, hogy aggódó tanácsokat hullajtanak jártukban-keltükben. Azért állítják, hogy veszélyes az alacsony szénhidráttartalmú étrend, mert 1. fogalmuk sincs, miről beszélnek (tápanyagtartalom, emberi anatómia), 2. meg akarják magyarázni, miért nem táplálkoznak ésszerűen, tudatosan. Ha nem sikerül megmagyarázniuk, akkor így kiáltanak fel: ami jó az egyik embernek, az nem jó a másiknak, mindenkinek más válik be – pedig egy faj vagyunk, egyforma a fogazatunk, a szerveink, nagyon hasonló a biokémiánk, és az őseink (őskori) életmódja sem tudott nagyon különböző lenni.
Attól lesz különböző a biokémia, hogy van, aki hamar tönkreteszi a sajátját. Ezt betegségnek nevezzük. Onnan már nem beszélhetsz arról, mi az egészséges (azaz: épséget kímélő), mert bajban vagy. Csak arról, hogyan mászol ki a gödörből.
KÉPZELJÉTEK, MOST RÖVID POSZTOKAT FOGOK ÍRNI! (De a hosszúakat is el lehet osztani több napra!)
*
Annyiszor jönnek ezekkel…! Belegondolsz, hogy igazak-e? Hogyan gyere rá a hamisságukra? Hogy mi van mögöttük? Sőt, arra, hogy ezeket nem is te gondolod? És: hogyan korlátozzák ezek a józan ítéletedet?
Egy: elnevezési kényszer. Minden apró történést, gyarlóságot elnevezéssé és állapottá, betegséggé fontoskodnak. Mert akkor ez nem sima gyarlóság, önzés. Nem tehet róla, nem ő a hibás – az a hibás, aki nincs rá tekintettel!
Azzal merjél vitatkozni, kritikusnak lenni, hogy ő beteg! De újabban azt is elmagyarázzák, hogy a betegség nem is betegség, hanem normális verzió, pusztán állapot. A szivárvány minden színében. “Sokféle test van és mind szép”, hangoztatják egyértelműen patologikus kövérek. Nem baj, és nem kell meggyógyítani – ezt AIDS-re is mondták már, és a wmn.hu adott neki teret: nem a HIV a baj, hanem a társadalom előítélete! Azaz: te alkalmazkodj, és ne merd őket bírálni. Vagy tényekkel jönni.
Na, ki a felsőbbrendű?
Külön aleset a “neurodivergens” elitkedés, amikor mutogatják az agyukat:
“nem hülye vagyok, hanem különleges az agyam”,
én ettől már 2013-ban is rosszul voltam, amikor itt a kommentekben szerveződtek és nyomták a másikra a kéretlen diagnózisokat. De mára teljesen egyértelmű kamuvá vált. Ennyi rendellenesség nem lehet.
Nekem is egyszerűbb lenne, ha magamra mondanám, bebújnék ilyenek mögé. De ilyet éretlen és ellenszenves kamaszok csinálnak. Ez annyira nevetséges, kártékony módon individualista.
Nem lusta, hanem neurodivergens. Végrehajtási zavara van. Ő TÉNYLEG képtelen! És ki a hibás? Mindig más a hibás. Őt kímélni kell, nem tehet róla:
Nem beképzelt, önző, hanem tipikus Oroszlán. Nem válogatós, hanem ARFID-os.
És a sok hülye szó egyébként is: mentális egészség, bakancslista, valid…
Megoldás: el kéne menni kapálni. (ööö… ezt is sokszor mondják, csakhogy ez TÉNYLEG megoldja) Túl sok a szabadidőd, nincsenek lekötve a kapacitásaid. Én amúgy emiatt és ezt felismerve ellenzem a feltétel nélküli alapjövedelmet. Nagyon sokan nem fognak tudni mit kezdeni magukkal, amint nem lesz nyomás, hogy legyen munkalehetőség. Unalmukban romboló, szomorú, visszaélő módon fognak viselkedni.
Egy másik tévhit is kapcsolódik: mindenki lehetne művész meg értékes ember, csak nem hagyják. Mindenki lehetne ilyen meg olyan, de a társadalom, az előítélet… Nos, nem.- Van, aki szellemi ember, van, akinek ez nem való. nekik NAGYON nem kéne okoskodni meg írónak titulálni magukat.
Az emberi egyenlőség szép eszme, de nem azt jelenti, hogy olyasmiket követelsz, irigyelsz másoktól, amiért te nem dolgoztál meg. Egyenlő bánásmód jár az alapjogok és más jogok tekintetében az államtól és intézményeitől, illetve a munkahelyektől. De magánemberként senki nem fog egy ellenszenves, kellemetlen, akaszkodó embert úgy kezelni, elismerni, dicsérni, mint azt, akit kedvel.
Hogy mi a te bajod, te különleges agyú? Rég nem álltál már szélfútta sziklán. Nem hárítottál el komoly veszélyt. Nem volt tétje annak, amit csinálsz. Amikor dolgozol, emberekkel beszélsz, akkor is gép előtt ülsz. Üresjáratokban vagy.
Menj el barackot szedni, talpalj postásként, takaríts, legyél pultos… Elmúlik az összes szagérzékenységed, az aggályaid a sminkelésed miatt, a testképzavarod!
Augusztus közepén pont ezt csináltam: terápiásan voltam máshol. Ilyen egy áttakarított nap. És 39 fok volt, amikor kezdtük. Nem sok kérdésed, nyűgöd marad a végére. Egy hideg zuhanyzásért is hálás vagy, és félóra csendért.
Aki rendszeresen közösségi médiát, netes sajtót és kommenteket olvas, főleg ha már nem is fiatal, az könnyen elkeseredhet, hogy milyen világban élünk, hova tart az emberiség, mi lesz a környezettel, az országunkkal. Ettől lehet neki saját, személyes depressziója is. Sokan mondják, hogy ez a bajuk, “akárhova nézel, mindenhol a pocakos, a NER, a felmelegedés”.
Regényem hősnője (nem az egyik, hanem a másik) a maga szűkszavú módján elrémül, hogy az instafeedjében váltakozva ugrik fel a tékozló, öntetcsorgatós-avokádóaprítós-gőzölgő linzeres foodporn meg az éhező és oltatlan szomáliai gyerekek adománykérő hirdetése.
A gasztroblogger-trend már 2006-7-ben beindult, emlékszem, mindenféle anyák előbb bébiételeket, majd giccses vagy virtuóz, alter tonkababos tortákat varázsoltak, vegán sütiket, később szuvidáltak, magtejet préseltek, mindenfélét aprítottak és facsartak. Aztán egyre több profi médium, tévéműsor, könyv tette témává több formátumban a “főzz úgy, mint egy profi!” kajabonyolítást. Később meg az instán bárki rengeteg interakciót provokálhatott egy kis ügyességgel, főleg ha be is mutatta a készítés folyamatát, és azt ígérte, hogy amit ő főz, az organikus/fitneszkaja/mentes/vegán. Nagyot mentek ezek a kontentek, és volt elegendő hirdető is, hogy rámozduljon a legsikeresebbekre a termékeivel: sütő, párológép, magtejprés, házi malom. Eredetileg sportbloggereket, ökoanyukákat, szépítkezőket is felzabált az ételkészítéssel kapcsolatos iparág, egyre kevesebbet posztoltak az eredeti témában. A kaja eladhatóbbnak bizonyult a túltelített palettán is.
Ez a kajaőrület az életmódváltós ténykedésnek is nagy csapdája: hacsak nem gyönyörű és akrobatikus a test, a kajás posztokat, pepecselést, sütiket, gyerektáplálást, különleges fogásokat mindenki szívesebben pörgeti, mint a sima edzős baszogatást, anatómiai okoskodást. Bővebben… →
Ja, nem azért, mert az óvó néni átműti őket. És hogy ezen ilyen szinten, repetitíven poénkodtak értelmes sajtómunkások is, az sokatmondó. Eleve, hogy “a kormány homofób uszítását”, “kiközösítő népszavazását” ennyit emlegették – addig se kellett eltűnődni, hogy mi is pontosan az ellenzéki állítás, hogy kerül az ellenzékbe a Jobbik “néppárt”, mely plusz szavazót nem hozott, de a régieket sem. Mintha félnének a dolgot valóban megvitatni, hogy mitől káros a gendertan, mik az érdekek a propaganda mögött), túlzásmentesen, elfogulatlanul megnézni, miért ugrik rá tiltakozva-idegenkedve nemcsak Bayer Zsolt, hanem az átlagember is. Inkább defaultnak veszik, hogy általános a homofóbia, sőt, üldöztetés van, mely a Fidesz bűne, és aki idegenkedik a genderdumától, az meg tudatlan, nem érdekli “a tudomány” (pedig Mari néninek igaza van). Soha nem írnak a detranzícióról, se a heves brit, amerikai vitákról, törvénykezésről (számos “transzjogot” vonnak vissza, épp a kamaszokkal kapcsolatban), transz nyomulás visszaéléseiről, és csak Rowling kapcsán a feministák cancel-kicsinálásáról. Állítják: nem létezik melegpropaganda, miközben maguk is ontják az ilyen tartalmakat, egészen a legbutább rinyálásokig (az szexualitás ernyőfogalom, tudtad-e?), de persze az felvilágosítás, segítség, hogy ne érezzék magukat egyedül a kamaszok.
Nem úgy fenyegető mindez, ahogy a plakátokról sejlik, hogy már ma jönnek, műtenek, és nem is úgy, hogy agymosásnak. Direkt sulykolni esélyük sem volt, csak puhítgatják a tudatokat, együttérzésre apellálnak. Ki rúgna szenvedő emberekbe? Aki nem dől be ennek, az is hallgat. Maci is mondja, elismerem: nem számít annyit az LMBT propaganda, mint én azt kihegyezetten érzékelem. El se jut az átlagemberhez. A Tobi színeit 3547 fő látta (és a Nemzeti Filmintézet támogatta!). Pár tucat, igaz, nagy elérésű és hangos szereplő nyomatja, akire ép kamasz nem akar hasonlítani (mondom egyszerűbben: a magyar aktivisták rettenetesen néznek ki, és az üldöztetésen, jogkövetelésen kívül nincsen mondandójuk). És pár ezer jóakaratú nő a közönség. Én meghasonlottam ebben, hogy ezt jelenti ellenzékinek lenni, mert nem.
Nem annyira elnyomó, amit a Fidesz csinál, másrészt nem annyira veszélyes az sem, amit az aktivisták és szervezetek. A veszély hosszabb távon, sok lépcsőben, lassú tudatformálással érvényesül, ahogy a béka fő.
Az fenyeget, hogy semmi nem úgy van. Mindenről elmondják, hogy az tévedés, előítélet, mi meg elhisszük. Feladjuk kis ellenérzéseinket (“az nem lehet, hogy ennyire bonyolult minden”). Sóhajtunk: jó, akkor bonyolult. Az előítélet, elnyomás koherens magyarázatnak tűnik: a patriarchátus a hibás, a kirekesztés, Orbán, a kapitalizmus. Kis szépséghiba, hogy senkit nem bántanak, nem tudnak LMBT-ellenes eseteket felmutatni (az őszi villamosos eset óta), a vélemény meg szabad. Épp a hiszékenységre, tekintélytiszteletre apellálva tudnak normalizálódni lassan a fura, önös, valóságtagadó magyarázatok. Ez a normalizálódás jóléti világjelenség, és bejárat a disztópiába.
Most nem akarok már a melegekről/transzokról írni, mert fontosabb, hogy mindez leginkább a nők problémája. Nekik problematikus, nőként aggasztó. Bővebben… →
Akik titeket aláztak, ők extrém okosak, menőek az én csürhémhez képest, és jobban is leplezték a dinamikákat. A bűnbakképzést, az érdeket, a hazugságokat, az elvi különbséget, a kiközösítést.
Nemcsak “elváljak?” kérdések érkeznek ám a bloggerhez. Sokaknak beakadt az életmódváltás. Van panaszuk, megoldanivalójuk, tetszett nekik, amiket mutattam, meséltem itt az edzésekről. Fel is buzdultak, de aztán lelohadtak, és megint a startmezőn állnak – csak két évvel öregebbek.
Komoly ember hosszú távon kitart amellett, amiben hisz és amiért lelkesedik. Ha a tan, irány nem érdemes rá, akkor bele se kezd. itt nincs próba, szerencse. Szalmalánglelkekre ne hallgass. Ne cserélgesd “ezt is kipróbálom!” módon a meggyőződéseidet, megoldásaidat. Köteleződj el, alakítsd ki a sajátod utadat, és menj végig rajta!
Hosszú, rögös, kanyargós, és nem mindig vezet tovább. Azért csak megyünk.
Nekem ez adja az önbecsülésemet, és azért írok ilyen kemény és határozott dolgokat, mert ezek az identitásrészleteim – magyar szakos, bringás, írós, színházjáró, anya, ketós, sportoló, lépéseit számoló, erdei lakos… – a személyiségem részletei, nem felvett ruhák. A hosszú útnak nagyon más tanulságai és eredményei vannak, mint a kis felbuzdulásoknak.
Ha a sport vagy bármilyen életmódtevékenység számodra pótcselekvés, versengés vagy magamutogatás, akkor nem jutsz vele sokra. Lehúzó kapcsolatból kapkodnak bele ilyesmibe sokan. Addig se azon rágódik, addig se kell otthon lenni. De amit a testeddel csinálsz, amit az öregségedbe fektetsz most, az igazi cselekvés legyen.
Rettenetesen kínos ez. Maró szégyent érzek helyettük. Hogy lettetek ti ilyenek? Ezek a magabiztos állítások csajokról, pasikról. Legmélyebb titkokról, fájdalmakról, traumákról írnak így. Az megvan, hogy a szex sokaknak trigger? És ez a beszédmód mint felszabadulás. Ismerek olyat, akinek ez nagyon is tetszik, így beszélnek róla, mert milyen lazák, tabutlanok. Mert előtte neki görcs volt a téma, csupa elhallgatás, ez emg felszabadító.
Az elképzelés egyébként, hogy a szex piac, általában ezek a magyarázatkísérletek a nemek viszonyáról antifeminista eredetűek, legalábbis ebben a torz, vádaskodó és bulvárosodott formában biztosan. A konyhapszichológia arra szolgál, hogy más legyen a hibás, miért olyan boldogtalanok, miért nem engedelmesek nekik a nők, és ők miért nem vonzók. Mármint a nőgyűlölők.
A tabutörést értem. De az erő nem a szavakból jön. És a beszéd erről csak igaz szó lehet. Nem lehet keménykedő, üzleties, elidegenítő. Bóvli. És te, te guru, miért nem mész edzeni?
Elhiszed a reprezentációt, amely itt marketingje a gurunak. Ahogy ír, elmeséli, amiket sejtet, hogy ő aztán. Az összes önillegetést: ha valaki áll egy tengerparton, akkor ő boldog és jó neki. Ha öleli egy férfi, akkor sínen az élete, hatalmas a szerelem. Dehogy érdekkapcsolat! Dehogy egymás nyúzása.
Azt is elhiszed, hogy másoknak könnyen megy a szex, frenetikus, te nem ismered azt. Megint a reprezentációt. Hogy az a felfokozottság, ahogy szenvedélyről szól a szekularizált kultúra, az egyrészt valóság, másrészt mindenki más átéli, csak te maradtál ki a jóból.
El ne hidd, hogy másnak könnyen megy. És főleg azt ne, hogy a szex piac, és ha ilyen elidegenítően okoskodsz róla, akkor majd megérted és menni fog. Bővebben… →
Azért tőlük kérdem, mert ők írnak megható cikkeket konstruktív kommunikációról, nők közösségéről, nemes ügyekről nagy elérésű helyeken.
Női szolidaritás, persze. Amikor nektek jól jön, amikor titeket kell tolni, amikor tömeggé akarjátok manipulálni az alattvalókat, akkor tegye félre mindenki a kicsinyes szempontjait. Ti definiáltok: ki a jó ember, mi a jóság, mi nem fontos, ki mit mondhat. Mások szabadságának fojtogatása, szempontjaik semmibevétele. Az áldozatiaskodás és az áldozatok felhasználása.
Hogy én mekkora balek voltam. Évekig furdalt, hogy nem tudok szolidáris lenni. Nem tetszett, hogy az is annyira hangos, aki nem tett le semmit az asztalra. Sőt, belőlem él, engem figyelget, kövér, háborog. Vele legyek szolidáris? Csak én veszem komolyan. Ők meg használnak, “inspirálódnak”, és elpucolnak, ha helyzet van, de még el is lopják az étkészletet.
És Péterfy Novák Éva is. Amikor össze kell rántani a nőnapi tüntetést, hadd terjedjen a vírus: vagy eljöttök mind, vagy elvesztünk. És jaj, mit kezdjünk a mentális betegekkel, akik hazudnak, manipulatívak és ártanak? Elég-e csak lesajnálni és ignorálni őket nekünk, a diagnózisok gőgös kiosztóinak, vagy valahogy… hm, de szép is lenne, be is lehetne záratni, likvidálni őket? Mert azért mindennek van teteje…! Mit tegyünk mi, az ő áldozataik, akik tökéletes mentális egészségnek örvendünk, kifogástalan a stílusunk, a szándékaink, nem bántunk másokat, férjünk soha nem feküdt rá egyetlen terhes nőre sem annak szobájában részegen – habtiszta a lelkünk, múltunk?
Fun fact, hogy akiről ír, azt pont ezek a nagyon erkölcsös nők szorították sarokba, kényszerítették arra, hogy visszaharapjon. Számos áldozatuk egyike, a szolidáris nők kiutálták.
Nagyon ravasz, eleve, ahogy kijelöli, hogy ki itt a probléma. Vö. szőrös lény: nem láttak egy medvét?
Persze lehet giccselni, előírni másoknak tini emlékkönyves stílusban az eszményt. Pont ő. Hatalmi helyzetből, nagy és mesterségesen létrehozott (nem érdemalapú) eléréssel. Önkritikusnak pedig úgy lenni, hogy “még én is gyakorlom”:
Ezt a posztot egy nem túl aktív, nem éles határú táborban álló, táborban nem is álló, inkább-balos blogger írta. Nem hiszek a dichotómiában, a két pólusban, a vagy-vagyban, nem adom elő az ellenzékiség kötelező, elvárt gesztusait, de sokat olvasok, angolul is, és igyekszem szuverén véleményt alkotni. Várom a tájékozottabbak véleményét, érdekel is, mert főleg ízlésalapú, amit írtam.
Nem úszhatom meg: budapesti vagyok és nem jobboldali-nemzeti, tehát hívtak az ismerőseim a pénteki tüntetésre. Hüledeztem. Biztosan ott akarom tölteni az esőben a péntek estémet, valamint felülemelkedni a sértettségemen ezek kedvéért.
Keretet kirakni, fúj. Soha semmilyet nem raktam, ez slacktivism, és mint ilyen, igénytelen birkaság. Tolongás a jóügy-fazék körül.
Miért dőltök be ennek?
Ki halt meg? Nektek ez személyes veszteség? Mint a NAT, a CEU, az Akadémia, az SZFE? A hatalom buldózerének újabb letiportja?
Amit gyakran leírok, összegezve egy-egy visszás, hivalkodó, ingerkereső viselkedést, hogy az illetőnek
nincs élete,
annak pont az a jele, hogy folyamatosan mutatja a közösségi médiában, hogy mennyire van.
Persze attól még, hogy Micsoda Változatos Élet Instán, lehetne valódi. De akinek szörnyű fontos, hogy merre járt, mit evett, kivel utazott, mennyi programja van, hogy néz ki a képen, mennyire “profi” a kontent, az általában élet helyett tesz ki kontentet. Hétköznapi emberről beszélünk, aki valami rejtélyes okból húsz meg ötven ember előtt, három-tíz lájkokkal, különösebb teljesítmény nélkül úgy viselkedik, mint valami sztár.
Minden ebédjét, edzését, elmenését, kellemes estéjét kiposztolja, bizonyítékokat gyűjt, hogy ő igenis él. Full sminkben, előnyösen állva, rossz napjain napszemüvegben, asztalra gyorsan virágot és könyveket rakva, tárgyait szétrendezgetve, haját gondosan kócolva, bölcselkedve megalkotja a spontán pillanatot. Fal órát tölt egyetlen kép elkészítésével, tökéletesítésével, előtte beállít, világít,. sminkel, utána vág, válogat. Hatalmas feneket kerít annak, hogy elment egyszer biciklizni.
Túl gyakran mondogatod a világ dolgaira, hogy szeretem, tetszik, szimpatikus, meg hogy fú, te nem bírod, gyűlölöd, már elsőre is láttad rajta, hogy.
És ez nem méltó.
Mihez nem méltó? Nem érv azzal a dologgal kapcsolatban, amiről beszélsz, nem méltó az igazsághoz, amelyet tartsunk szem előtt.
Nem lehet komolyan venni. Önzés, nyafogás.
Túl gyakran leplezi a szeretés és a nem szeretés a finnyogásodat, gyávaságodat, lustaságodat, ítélkezési reflexedet, kotnyelességedet.
És hát: az ízlésed nem norma. Jó, ha nem érvelsz vele, és nem feleled valakinek, aki mesél arról, hogy mondjuk elkezdett súlyzókkal edzeni, hogy NEM SZERETEM A SÚLYZÓKAT. Amúgy sem kérdezte.
Lehet mondjuk ételeket nemszeretni, más ételeket ehhez képest nagyon szeretni. De ezt hangoztatni…? Roppant kínos. Azt eszel, amit akarsz, svédasztalon, vendégségben is, nem kell mindig deklarálni. Nem is érdekel senkit. Tied a felelősség.
ANTITÉZIS
Persze nyugodtan neszeress dolgokat, embereket, sőt. Bővebben… →
De hiszen pont ezt tűzte kamerahegyre az ifjú Woody Allen az Amit tudni akartál a szexről…-ben, az őrült tudósos jelenetben! “Ezt a férfit arra kényszerítem, hogy vég nélkül egy óriási rozskenyérrel szeretkezzen.”
Egy másik jelenet, ikonikus:
Eredetileg azt mondja a szexguru (és tényleg hántsuk le az összes nyakatekertséget, ízléstelenséget, szemüveget, elhízást, faszban főzést, összefirkált makkot, suksükölést, modoros életstílus-fitogtatást, rossz mondatot), hogy: kíváncsi vagy?, fedezd fel, gyere, TALÁN erre is van út, keresd meg magadban, van-e neked is fétised, felszabadító lehet…
De hamar kiderül, hogy ez nem lehetőség, ez kötelező. Ha nem fedezel fel semmit (nem engeded, hogy a guru beléd beszélje, a trend elsodorjon), az kudarc. Nem vagy nyitott! Elfojtod! Szabadulj fel, de ízibe! Jaj, persze nem kell, de akkor lenézünk, mint aki kimaradt a jóból.
Az előbb még lehetőség volt, erre kötelező. Bővebben… →
csak az olvassa. én szóltam 